Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Napok óta nem láttam. Fogalmam sincs miért, de ez a tény bosszantott. De még ha csak bosszantott volna! Egyenesen zavart. Természetesen rögtön magamban kerestem a hibát, visszaidéztem az utolsó találkozásunk körülményeit és egyáltalán nem tűnt úgy, hogy valami probléma lenne. Sőt, ami azt illeti egész normális vederben folyt az a megnevezhetetlen valamit. Így hát abszolút nem értettem, hogy miért tűnt el hirtelen. Napokig bíztam abban, hogy egyszer majd szokásához híven a legváratlanabb pillanatban megjelenik és félig lehajtva a fejét a sötét tincsei mögül pillant rám. Ám bármennyire is bíztam ebben, nem történt meg. Napokkal később már abban is biztos voltam, hogy levelet sem fogok kapni, sem semmiféle egyéb arra utaló jelet, hogy látni akar, vagy nem. A félelem és a hisztéria fokozatosan kerített hatalmába, ismeretlenek voltak számomra ezek az érzések, így kezelni is képtelen voltam. Az első napokban fel s alá sétálgattam a kastélyban, de mivel nem volt eredménye, hamar felhagytam vele. Helyette viszont sokkal borúsabb, nem törődöm és kapkodó lettem, annyira, hogy bájitaltanon nem úgy hozzáérni egy fiolához, hogy az ne törjön össze, vagy repedjen meg. Talán -bár ebben nem voltam biztos- a bizonytalanság volt az, ami a leginkább kikészített. Nem tudtam miért, hogyan. Ma reggelre viszont elhatároztam, hogy szembenézek vele és elejét veszem a dolognak. Ha nem akar rólam többet hallani, akkor inkább tudjam meg most, mintsem még hetekig évődjek azon, hogy miért nem keres. Féltem, valósággal rettegtem, de tudni akartam az okát. Végig azon járt az agyam, hogy az én hibám, miattam van minden, s bár nem tudom, mit tettem, de jóvá akartam tenni.
A nap utolsó sugaraival hagytam el a kastélyt és lassú léptekkel indultam le a faluba. Csak halvány sejtésem volt róla, hogy merre lakhat, ugyanis soha nem voltam nála. Hallgatólagos megállapodás született közöttünk arról, hogy nem megyek oda, bár fogalmam nem volt, miért. Ő sosem hívott én pedig soha nem erőltettem. Most viszont határozottan oda tartottam és ez a gondolat megrémisztett. Hosszú léptekkel hagytam magam mögött a falut és értem el az utolsó házig, megálltam előtte, és felnéztem. Biztosra vettem, hogy megérkeztem. Felesleges lett volna húzni a dolgot, vettem hát egy mély sóhajt és a bejárati ajtóhoz lépve kettőt koppantottam az ajtón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Hallottam a házból kiszűrődő, ismerős zajokat, bár nem akartam hinni a fülemnek. Tényleg a játék hangja, vagy csak a képzeletem játszik velem? Hátrébb léptem, összehúztam magamon a kabátot és vártam. A percek teltek, de nekem eltökélt szándékom volt akár egész éjszaka is itt állni, bemenni azonban nem akartam. Ez az ő birodalma, az ő világa, ha nem akar beengedni, akkor nem fogok bemenni. Lesétáltam a verandáról és felnéztem, minden ablakba, de azok konokul sötétek maradtak. Mérgesen fújtam egyet, kezdtem a türelmemet veszíteni, már legalább fél órája ácsorogtam a hidegben, minden tagom halálra fagyott, szinte remegtem, a szívem a torkomba dobogott, a fülembe hallottam, ahogy a vér száguldozott az ereimben. Elfogott a méreg, mert tehetetlen voltam és ez kiborított. Soha, senki az égvilágon még Adam sem várakoztathat meg. Tudtam, hogy gorombaság rátörni és talán nem is szeretném látni azt ami odabent van, de úgy vagyok vele, hogy ha már idáig eljöttem, akkor nem hagyom a sorsára a dolgot, dőljön el, jobbra vagy balra. Felrohantam a verandán, összeszedtem minden bátorságomat és óvatosan benyitottam, majd lassan belépdeltem, a csizmám sarka ütemes koppanásokkal jelezte a beállt változást, tétovázom, már korán sem voltam annyira határozott.
És akkor láttam meg Őt. Jobban mondva, csak a hátát, valami azt súgta, hogy végig itt ült, de nem mozdult meg. Pedig tudta, hogy itt vagyok, tudnia kellet! Abban a pillanatban éreztem, hogy valami nincs rendben, ahogy beljebb lépdeltem, óvatosan, kigomboltam a kabátomat de két lépéssel előtte megtorpantam. Nem mertem közelebb menni.
- Adam.
A hangom alig volt több suttogásnál, de tudtam, hogy hallja, ahogy azt is rögtön leszűri, hogy mennyire remeg. Erőt vettem magamon és lassan odasétáltam hozzá, óvatosan megkerültem és leguggoltam vele szemben. Zavartan a fülem mögé tűrtem a hajamat és aggódó tekintettel néztem rá, tényleg féltem, de nem tőle...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem szólalok meg, egyszerűen nem megy. A félelem ami az arca láttán a hatalmába kerít elárasztja minden porcikámat. Nézem, ahogy rámpillant, de valami azt súgja, hogy nem egészen fogja fel azt, hogy tényleg itt vagyok. Pedig ez a valóság volt, bár magamban fohászkodtam, hogy bárcsak a rémálmaim egyike lenne, sikoltanék, aztán felkelnék. De legalább megnyugodnék, hogy ez az egész nem valódi. Megmozdulni sem nagyon merek, csupán a tekintetemmel követem a mozdulatit. Figyelem, ahogy kiönti a vöröslő, semmivel össze nem téveszthető folyadékot, végigkísérem a folyamatot, nem mondhatnám, hogy túlzottan türelmes vagyok, de visszafogom magamat. Éppen csak az kezem szorul ökölbe, és amint elhagyja a réveteg köszönés a száját, lehuppanok a padlóra. Talán ezzel akarom jelezni azt, hogy nem akarok elmenni, hogy nem ijeszt meg, bár ez azért nem teljesen igaz. De igyekszem én is elhinni, mert tudom, hogy érzi, minden egyes rajtam átfutó érzelmet. Nem akarom, hogy tudja, milyen páni félelem jár át.
Hosszú percekig ülök csöndben, vele szemben és csak nézzük egymást. Ezúttal nem tudok neki mondani, még egy biztató, óvatos mosolyra sem futja, ami a társaságában általában előszokott bújni, még akkor is, ha épp vitatkozunk. Tudom, hogy valami nincs rendjén, hogy valami más, mégsem merem megkérdezni az okát, hiszen rájövök, hogy nincs jogom tudni. Nem vagyok senkije és amint ez a gondolat eluralkodik rajtam a gerincemen végigfut a hideg. Miért jöttem ide? Hiszen nem akarta, hogy itt legyek, nyilván azért nem szólt. Ostorozom magam rendesen, habár az arcomon ebből semmi nem látszik. Végül úgy döntök, utánam a vízözön. Ha félve is, de a kezem elindul a keze irányába és ha hagyja, óvatosan végigsimít rajta. Kis semmiség, nekem mégis többet jelent bárminél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem húzódik, nem utasít el. Ez jó jel, legalábbis én annak veszem. Ettől függetlenül azonban nem változik semmi. Továbbra sem merek megszólalni, megmozdulni vagy bármit tenni, bár a helyzet lazult egy kicsit, legalábbis bennem. Ha nem akar elküldeni és nem lök el magától, akkor nincs arra okom, hogy távozzak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy bármit is tennék. Rövid vívódás után döntök csak úgy, hogy egyszerűen elengedem azt a vágyat, hogy szóra bírjam és helyette inkább csak vagyok. Együtt létezünk, ez pedig esetünkben elég gyakran megesik. Soha nem volt gond az, ha a társaságában kellett hallgatnom, a probléma azzal volt, hogy ez a hallgatás egészen más volt, mint korábban bármelyik, ami kettőnk között lezajlott. Mindazonáltal úgy éreztem, hogy ez a legtöbb, amit tehetek. Várok. Jobban mondva kivárom. Hirtelen nagyon határozott lettem a dologgal kapcsolatban, bár fogalmam sem volt, miért. Lassan felhúztam a lábaimat, átkaroltam őket és az államat a térdem helyezve figyeltem Őt. Úgy éreztem, hogy akár napokig is így bírnék maradni, ha szükséges. Csak távolról hallom, a valahonnan beszűrődő hangos kiabálást és szirénázást. Érzem, hogy nem csak ketten vagyunk, de ez most egy szemernyit sem érdekel, legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Valóban, önző voltam. Tipikusan az, aki megkövetelte azt, a középpontban legyen, hogy mindenki rám figyeljen. Ez éltetett, ez volt az, amitől igazán elememben voltam. Tisztában voltam az adottságaimmal és az esetek túlnyomó többségében gátlástalanul ki is használtam. Miért ne tettem volna? Fiatal vagyok és nincs veszítenem, szerettem játszani a tűzzel. De ez csak a külső máz volt, az első réteg, ha úgy vesszük. Nagyon keveseknek sikerült elérnie azt, hogy egy kicsit adjak magamból, úgy igazán önmagamból. Abból aki a gúnyos mosoly mögött állt, aki lenéző pillantásokat vetett a lányok többségére.
Adamnek egy volt közülük és ezt ő is tudta. A mai napig nem tudnám megmondani, hogy mivel érdemelte ki ezt nálam, de az biztos, hogy fontos volt. Túlontúl fontos, az, aki miatt sutba vágtam minden önbecsülésemet, lenyeltem a büszkeségemet és gubbasztottam előtte, ahelyett, hogy faképnél hagytam volna. Pedig, ha csak egy lenne a sok közül, még a fáradtságot sem vettem volna arra, hogy felkeressem. De nem így történt. Félelmetes volt bevallani és sok ideig tartott, de rá kellett ébrednem, hogy fontos volt nekem, túlságosan is. Ettől az érzéstől pedig kiszolgáltatottá váltam, szorongtam és fájt, piszkosul.
- Nem számít.
Halványan elmosolyodtam, épp csak egy pillanatra. A hangom nem volt megvető, vagy számon kérő. Őszintén csengett, mert így gondoltam. Ahogy megpillantottam, rögtön tudtam, hogy más van a háttérben, nem azért nem keresett, mert nem akart és ettől a szívem egy pillanat alatt meglódult.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Elgondolkodom azon, hogy vajon mi járhat a fejében. Most mindennél jobban kívánom azt, hogy olvassak a fejében. Akkor furdalna a kíváncsiság, mert nem lepődik meg azon senki, ha azt mondom, hogy nagyon is érdekel az, hogy vajon mi váltotta ki ezt belőle. Mindennél jobban kívánom azt is, hogy segíthessek, a tehetetlenség marcangol, de jobb ötlet híján csak itt vagyok neki. Ezt nagyon kevés ember mondhatja el magáról, még akkor is, ha ő bizonyos értelemben nem is ember. A türelmem, az odaadásom, a figyelmem nagyon korlátozott, bár ezt ő is pontosan tudja. Most mégis erőnek erejével tartom csukva a számat, nem szakítva meg kettőnk együttes létezését. Valamiért úgy érzem, azzal segítek a legtöbbet ha csak vagyok. Mert itt vagyok, csakis miatta. Nem önös érdekekből, amik idevezéreltek, hanem azért, mert így látom helyesnek. Továbbra is összekuporodva ülök vele szemben, figyelve minden rezdülését, abból próbálom meg leszűrni a leszűrhetetlen. Tudom, hogy érek el vele semmit, mert nem leszek okosabb, vagy tájékozottabb, de mégis megteszem. Egészen addig így is marad, amíg nem töri meg a csöndet. A kérdés legördül az ajkain én pedig figyelem azok mozgását és elgondolkodom azon, hogy mióta ülhet itt. Borzalmas. Felsóhajtok és hirtelen engedek a testtartásomból.
- Gyere ide...
Suttogom alig hallhatóan, de nem várom meg, hogy megmozduljon, mert én teszem meg. Minden erőmet összeszedve csúszom oda hozzá, be a két térde közé és olyan szorosan simulok oda hozzá, ahogy csak tudok. A fejemet a mellkasára hajtom és magamban azért fohászkodok, hogy legyen erőm visszatartani a könnyeimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Tényleg elkeseredett voltam, mert megijesztett az, amit láttam. De nem is ez volt a legnagyobb problémám jelenleg. Sokkal inkább lefoglalt egy újabb ismeretlen érzés, amitől kétségbeestem és amiből nem láttam kiutat. Aggódtam valakiért, akihez nem fűzött közeli rokonság, akiért alapvetően nem kellett volna aggódnom. Nem tudtam, hogy honnan jött ez érzés és fogalmam sem volt, hogy hová tart. De tudtam, hogy mindezt nem engedhetem meg magamnak, a saját érdekemben. Így hát elfojtottam magamban minden olyan érzést, ami ebből származott, próbáltam kirázni mindent. Viszont arra, hogy adjak neki valamicskét, figyeltem. Törődni akartam vele, mert tudtam, hogy jelen helyzetben rászorul és mivel más eszközöm nem volt erre, mint én magam, hát azt adtam oda. Az idő valahogy végtelen volt, nem tudom, hogy egy percig, vagy egy óráig ültünk ott némán, de aztán Adam megtörte a csöndet, lassan felnéztem rá, majd mikor sikerült felfognom a kérdés azonnal elhúzódtam tőle, és bólogatva felkeltem. Ha menni akar, ám legyen. Egy gyors mozdulattal felkelek, majd lehajolok, hogy magamra kanyarítsam a kabátomat. Egy pillanatra még elkapom a lövések hangját, aztán elindulok Adam előtt a kijárat felé. Nem nézek vissza, hogy követ-e, megállom. Egyszerűen csak végigmegyek az ajtók előtt, úgy, hogy szét sem nézek. Nem akarok. Győzködöm magamat, hogy nincs közöm hozzá, mert tényleg nincs. Kinyitom az ajtót, a megcsapó hideg miatt kiráz a hideg, de csak veszek egy mély levegőt és elmegyek az egyik tartóoszlopig, hogy nekidőlve bámuljak bele az éjszakába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egy ideig meredtem nézek előre, próbálom realizálni mindazt ami történt. Eljöttem ide, ez tiszta volt. Adam nem küldött el, ez is. Most pedig itt ácsorgunk a verandán, s bár nem nézek rá, tudom, hogy a csillagokat nézi. Szerette őket, habár már jó ideje része van bennük. Tétován pillantottam fel és, hogy ne törjem meg a csöndet, próbálom megtalálni azokat a csillagképeket, amiket ismertem. Bár nehéz volt, az ég kissé felhős, a szemem sem volt annyira jó, mint az övé de legalább volt mivel töltenem az időt. Gondolkodni nem gondolkodtam, úgy döntöttem felesleges gyötörni magamat velük, meghagytam ezeket a rémálmaimnak, amik mindig visszaköszöntek. Utána pedig, mivel visszaaludni képtelen voltam, volt időm agyalni.
Éreztem, hogy közelebb jött, a hajam mögül óvatosan oldalra pillantottam, majd mikor hozzámért felsóhajtottam. Én nem szorgalmaztam annyira a testi kontaktust, bármennyire is szerettem volna úgy vigasztalni, hogy megölelem, ne adj ég meg is csókolom, attól fényévekre voltunk. Lassan felé fordultam, a hátamat a továbbra is az oszlopnak vetve, a kezemet viszont a derekamon lévő kezére simítottam, jelezvén, hogy nem azért fordultam felé, mert esetleg elakarom húzódni.
- Tilosban vagyok itt. Nem tudom mi lesz, ha lebukok.
Szűröm ki a fogaim között az egyszerű megjegyzést, bár,hogy miért pont ez bukott belőlem azt nem tudnám megmondani. Ezúttal nem volt semmi hátsó szándék a szavaimban, nem akartam elérni semmit. Nála amúgy is hiába próbálkoztam ezzel, átlátott a szitán. Arrafelé néztem, amerről jöttem, hátha meglátom a kastély fényeit, de semmi.