Damien

- Pedig nem is annyira erőteljes a különbség, mint ha például kutyával próbálkoznál - csatlakozott rá a szaglásról szóló megjegyzésre. Valóban nehéz különválasztani, hogy éppen mire is emlékszik az érintett egyed, ha emberi szemszögből nézve felfoghatatlan érzékenységű érzékszervekkel találkozik az egyszeri legilimentor. Az állatok legilimenciája talán ezért sem terjedt el annyira, mint amennyire helye lenne a segítő szakmák terén. Sebastiant el is gondolkodtatta egy pillanatra a tény, hogy mennyi kiaknázatlan potenciál van még ezen a téren, és bár eddig nem ezzel volt elfoglalva, most elhatározta, hogy a Selwyn kúriánál a jövőben alapítandó vadmentőhelyen is lehetne alkalmazni legilimenciát a munkához.
Ezt a gondolatot szóban nem hozta fel, csak az látszott az arcán, hogy egy pillanatra teljesen máshova figyelt, viszont aztán visszafókuszált az előtte ülő, annyira egyébként nem is kellemetlen alakra, mint amennyire elsőre annak tűnt. Már ha nem macskaszemmel nézi.
- A mintázat is fontos, de még fontosabb talán, hogy képes legyél elengedi azt, amit emberi józan ésszel tudsz a világról, és megpróbáld egy kicsit az állatod szemén át látni a helyzetet. Sok legilimentor esik abba a hibába, hogy akár az emberek esetében is megpróbálja rögtön a saját tudásához alakítani a látott emlékeket, így nem mindig az marad meg a fókuszban, ami a legilimentált számára ott volt - fejtette ki a véleményét. Tőle sem állt természetesen messze ez a hiba, de ez már a legilimencia olyan finomságaiba engedett betekintést, amihez rengeteg gyakorlásra van szükség, mert nem merül ki egy varázslat tökéletes elvégzésénél.

Damien

Bólintott, ahogy a másik átfogalmazta a saját nyelvére az elmondottakat és nagyon örült neki, hogy nem kell kétszer elmagyaráznia, hogy mire is gondolt pontosan. Eléggé úgy tűnt, hogy a srác gyors felfogású, ami bizonyára az egyetemen sem válik épp a hátrányára, bár jó pár rövid beszélgetésbe beletelt, mire Sebby egyáltalán annyira odafigyelt rá, hogy ez feltűnjön neki.
- De aranyos - mosolyodott el, amikor szóba került a vak cica. Sebastian nem igazán dolgozott még komoly sérülésekkel vagy hátrányokkal bíró állatokkal, így csak elképzelni tudta, hogy akár a mindennapokban, akár a legilimencia terén nehezebben lehet velük bánni, vagy legalábbis nagyon máshogy, mint általában szokás.
Mikor aztán a másik ismét a telefonjában kezdett keresgélni Sebastian kíváncsian figyelte, hogy mi lesz a következő látványosság, de a játszószőnyeg alatt nem túl jól rejtőző vörös macskára nem számított. Fel is nevetett, mikor meglátta az állatkát, és kissé megcsóválta a fejét. Hát igen, a macskák furcsa dolgokkal tudnak remekül szórakozni.
- Ez egy nagyon jó darab - mondta aztán, picit közelebbről is megnézve a játékot. - Biztos vagyok benne, hogy feldobtad vele a napjukat. Esetleg megpróbáltad megnézni, hogy mit gondoltak róla? - Természetesen nem élőben, hanem emlékek között, mert bár állítólag a macskák rövidtávú memóriája nem túl fényes, azért az újdonságok sokszor mély nyomot hagynak bennük, legalább néhány napra. - Sherlock egészen kicsattanóan vidám tud lenni, ha valami újat viszek neki - tette még hozzá.

Damien

Egész élvezetesnek bizonyult ez a kis intermezzo a beszélgetéssel, még Sebby számára is. Nem szokta különösebben értékelni a hasonló véletlenszerű csevejeket, de a macskás téma elég laza ahhoz, hogy ne untassa, viszont elég érdekes ahhoz, hogy egyáltalán időt akarjon szánni rá.
Bólintott a másik kifejtésére, mert valóban nehéz elsőre megtalálni a tökéletes választ, ami egy cica kobakjában rejlik az újdonságok kapcsán, de érdemes rászánni az időt.
- Ez jó módszer arra, hogy fejlődj később az emlékeik kutatásában is - nyugtázta a srác terveit. - A nagyon közeli benyomásokkal mindig könnyebb dolgozni. Ha már jól megy, akkor a régi élmények is könnyebben érthetővé válnak - tette még hozzá, bár volt egy olyan sejtése, hogy erre a másik már magától is rájött.
Aztán úgy tűnt, hogy vége szakad lassan a négylábú témáknak, mert a másik eltette a képeket tartalmazó telefonját és egészen másra kérdezett rá.
Sebastian rövid ideig latolgatta a választ, kékesszürke pillantását a másik arcán felejtve néhány pillanatra. Eddig még sosem nézte meg igazán.
- Valójában nem néztelek sehánynak - felelte, visszatérve a kivis limonádéhoz, és annak zöld színéhez. - Abból következtettem, hogy hol tartasz legilimenciában, szóval tizenhét alattinak tippeltelek - felelte végül a maga keresetlen őszinteségével. Nem volt bántó hangsúly a szavai mögött, valójában neki mindegy volt, hogy ki hány évesen fog neki a tanulásnak, csak épp szokatlan volt az ilyen idős diák.
- De mindegy is - vonta meg a vállát kicsit. - Ez maximum annyit változtat, hogy nem zavarlak vissza a kastélyba, ha meglátlak itt - mondta, majd szürcsölt egy kicsit a limonádéból. Azért Seth-re való tekintettel a betévedő és esetleg alkoholizáló diákokat alkalomadtán biztosan hazaküldte volna. Már hogy kevesebb legyen a bátyja munkája.

Greg

Mikor először felmerült a kérdés Sebasatianban, hogy hogyan lehet az, hogy ő még sosem járt Gregnél, a férfi viszont már-már rendszeres vendég volt nála, akkor igen hamar rá is kérdezett - attól tekintsünk el, hogy az, hogy ez feltűnjön az ifjabbik Selwynnek, évekbe telt. Legnagyobb meglepetésére bár valóban azt a választ kapta, hogy biztonsági megfontolásból, a mögöttes ok mégsem az volt, amire az ember először gondolna. Greg ugyanis láthatóan nem attól tartott, hogy mi lesz, ha egy potenciálisan kétes alaknak megmutatja a lakását, hanem állította, hogy bármikor visz fel vendéget, akkor valami mindig balul üt ki. Nos, ez a férfi szerencséjét ismerve nagyon is valid indoknak tűnt Sebby számára.
Ennek ellenére, mikor Greg felajánlotta, hogy ha így is van hozzá kedve, akkor szívesen látja, Sebastian gyorsan igent mondott a lehetőségre. Mégis csak így fair, ha már ő is beengedte az életterébe a másikat, még ha ennek pusztán annyi volt az oka, hogy ha egy varázstággyal molyoltak, akkor a szükséges eszközök zöme Sebbynél volt kéznél.
Most tehát épp ezért álltak London közepén, egy resti előtt, arra várva, hogy sorra kerüljenek az elviteles standnál, mert ha már így alakult, akkor nem szeretnének a főzéssel megkockáztatni Gregnél egy gázrobbanást.
Sebastian tűnődve nézett körbe, nagyon ismerősnek tűnt neki a környék, aztán csakhamar rájött, hogy miért.
- Rendelj nekem akármit, szerintem tudod, hogy mit eszek meg. Mindjárt jövök - hívta fel magára a figyelmet könyökével megbökve Greg karját, majd gyors léptekkel elindult az egyik mellékutca irányába. Kicsit több, mint tíz perc kellett csak, mire visszaért, két papírpohárral a kezében, majd rávigyorgott Gregre.
- Hoztam neked kávét. Ismerek itt egy teázót, nagyon finom italokat készítenek - magyarázta meg hirtelen eltűnése okát. Avery most nem tartózkodott a boltjában, ami talán nem is baj, mert akkor Sebby sem járta volna meg az utat tíz perc alatt, de ettől függetlenül is szíves örömest hagyta a pénzét ismerőse kasszájában.

Greg

- Úgy is jó, ha még fut - kiáltott vissza egy vigyorral, míg néhány lépést hátrálva tett meg, hogy Greg is láthassa az arckifejezését. Nem volt olyan rég egyébként az a sztori a szerencsétlen sorsú csirkével, szóval bár Sebby nem kapott rá dédanyáink fortélyára a frissen vágott szárnyassal, de nem is volt akkora lódítás a válasza, mint amilyennek London közepén egy láthatóan felsőosztálybeli férfitól tűnhetett.
Visszatérve aztán a másik kezébe nyomta a kávét, és bár eredetileg csak kedveskedni akart a másiknak egy finom itallal, a mondat végén megnyomott szót hallva kihívó mosolyt villantott, miközben bizalmasan közel hajolt a másikhoz. Nem volt köztük nagy magasságkülönbség, csak épp annyi, hogy kissé lábujjhegyre kelljen állnia, hogy egyenesen nézhessen a másik szemébe.
- Ejnye, ne feledd, most én vagyok a testet öltött balszerencséd, mi van, ha véletlenül komolyan veszem, édes? -  Eredetileg nem volt szándékában húzni a másik agyát, de ennél jobb alkalma nem lesz egyhamar arra, hogy könnyedén és hatásosan vágjon vissza a másik verbális karatemozdulatira. Csak egy pillanat volt az egész, és már távolabb is húzódott, de közben kivette a vacsorájukat tartalmazó szatyrot Greg kezéből.
- Ezt szerintem jobb, ha én hozom - tette hozzá. Mivel Greg balsejtelmeivel ellentétben nagyon is elképzelhetőnek tartotta, hogy a másik valóban sorozatos balszerencse áldozata szokott lenni vendégek körébe, így jobbnak látta nem kockáztatni a vacsora épségét. Ettől függetlenül remekül szórakozott volna a másik paranoiáján, ha véletlenül elkapja a csillogószemű kíváncsisággal kapcsolatos gondolatát. Ennyire azért nem volt komolytalan.
Nem sokkal később, miután a másik beengedte a társasházba, majd felgyalogoltak a lépcsőn, kissé kifulladva dőlt neki a korlátnak.
- Esetleg megmutathatnád a vészkijáratot is vagy a menekülési útvonalat..? - vetette fel félkomolyan. - Még mázli, hogy amúgy sem szeretem a lifteket, de amúgy átgondoltad te ezt az ötödiken lakást..? - nézett vissza maga mögé a megtett lépcsőfokokra.

Greg

- Well... nem én vagyok az, akit balszerencse sújt, szóval jogos a hoppanálás - vonta meg Sebby a vállát, mert "varázsló vagy Harry", annyira mugli mód közlekedtek épp, hogy elfeledkezett erről az opcióról. - Bár téged nem feltétlenül mernélek magammal vinni, szóval remélem gyorsan futsz - villantott rá egy mosolyt. Amúgy nem hagyná ott, ha kigyulladna az épület, de erről a másiknak nem muszáj tudnia.
Hamarosan viszont már zörgött a zár és nyílt az ajtó, Sebbynek pedig becsületére legyen mondva, nem próbálta meg kilesni a másik védelmi vonalait, bár oka sem volt rá. A lakást viszont annál inkább megbámulta, mert ettől azért némileg nagyobb térre számított.
- Ennyire nem szoktál itt lenni, vagy ilyen keveset fizet a minisztérium? - kérdezte, mindenféle bántó él nélkül, miközben levette a cipőjét. - Mármint... szépen berendezted, de nem gondoltam, hogy ennyire kicsi lesz - vonta össze a szemöldökét egy pillanatra. Igaz, ha benne van a pakliban, hogy a balszerencse minden tönkretesz, akkor talán ildomosabb kevesebb teret adni neki erre. - Ez a kanapé nagyon jól néz ki - jegyezte meg még aztán, miközben ujjait végigfuttatta a karfán.
Aztán Greg a csapot kezdte próbálgatni, aminek az eredménye leginkább is figyelemre méltó volt. Már ha szereti valaki a Niagarát a nappalijában nézegetni.
- Wow - jegyezte meg mindössze Sebby a jelenetet látva, majd ő maga végtelen óvatossággal nyitotta meg a csapot, hogy kövesse a másik példáját a kézmosás terén. A nyomás most is jóval nagyobb volt, mint amire várt, de moderált mennyiségű vízcseppel a ruháján átvészelte a próbálkozást. - Talán jobb lesz, ha te leülsz és én tálalok... - jegyezte meg kissé bizonytalanul, mert egyre erősebben kezdett hinni abban, hogy a másik nem csak a bolondját járatta vele, és tényleg várható valamilyen elemi csapás a jelenléte miatt. - Mit merre találok? - kérdezte még, a tányérokra, evőeszközökre célozva.

Greg

Sebby nem sértésnek szánta a lakás méretére tett megjegyzését, csupán az őszinte döbbenet szólt belőle, mert bár az ő könyvesbolt feletti zuga sem hatalmas, de legalább kétszer ekkora volt, és akkor a galériáról még nem is beszéltünk. Ráadásul annak idején az eridonos szobájuk is több helyiségből állt. Nem gondolta, hogy kényelmesen lehet élni annál is kisebb térben és nem is igazán járt még picike lakásokban, de alaposabban szétnézve elképzelhetőnek találta, hogy Greg még megcáfolja ezt a nézetét, mert a lakótér praktikusan de stílusosan volt berendezve. Nem úgy tűnt, mintha bármi nagyon hiányozna.
- Azért megpróbálnám - kötötte az ebet a karóhoz, mert akárhogy is nézte, a logika azt diktálta, hogy ha Greget sújtja balsors, akkor neki tökéletesen kellene funkcionálnia, hiába tartózkodik a lakásban. Sajnos azonban nem úgy tűnt, hogy igaza lenne.
- Fuck... - szaladt ki a száján, mikor a polc egyik igen alapvető eleme elindult magának egy új életcélt találni. Már kapott volna utána, hogy megtartja, mikor észlelte a varázst, így inkább gyorsan kiszedte a két tányért, amire eredetileg ácsingózott, amíg Greg felszedte a földről a renegát darabkát.
- Tuti, hogy meg vagy átkozva, ez nem normális - közölte a nyilvánvalót Sebby. - Kérek - szúrta aztán közbe a szalvétás kérdésre is a válaszát. - Lehet, hogy azért nem tudod detektálni, mert nem látod saját magadon a manaszálakat? - vetette fel aztán, miközben rendkívül óvatosan ketté osztotta a sültkrumplit. - Más is próbálta már kideríteni, hogy mi ez, vagy egyedül álltál neki? - kérdezte végül. Őszintén megfordult a fejében, hogy érdemes lenne Seth elé állítani kicsit az aurort, hogy megnézze magának, hátha észrevesz valamit, ami Gregnek nem tűnt fel, mert egyszerűen... túl közel áll a képhez.
- Ugh... fuh... Ez direkt volt, vagy szintén balszerencse? - kérdezte aztán vörösödő fejjel, mikor kipróbálta az egyik mártogatóst, és szavai mellé kérlelhetetlenül Greg szájába nyomott egy darab sültkrumplit, amire előtte némi kóstoló került a szószból, ami leginkább a pokol tüzére emlékeztetett. Csak hogy a másik se maradjon ki a jóból.

Greg

Az auror szemforgatást kapott a válasza után, mert Sebby ugyan nem képzelte, hogy ezek csak neki juthattak eszébe, de tudta, hogy egy más nézőpont bármikor löketet adhat egy új ideának, ráadásul az ötletelést sem tiltja a törvény. Na de hát ha a másik nem kér belőle, akkor az az ő baja.
- Fura egy neve van - szaladt aztán össze a szemöldöke a Hannibál szó hallatán. - Vajon miért neveznek el egy szószt egy sorozatgyilkosról..? - töprengett, inkább csak költői kérdésként vetve fel, lévén fogalma sem volt róla, hogy a mugli történelemben szerepelt egy roppant erős Hannibál hadvezér. Mindenesetre a maga részéről a másik szósz után nyúlt, ami már sokkal elviselhetőbbnek bizonyult csípősség terén.
- Hm, ez jó - nyugtázta, miközben sanda gyanúval figyelte, ahogy a másik igyekszik kibontani az üdítőjét. Nem volt benne biztos, hogy a szénsavas volt a legjobb választás ebben az esetben, de végül megúszták, hogy Greg mindent beterítsen a ragacsos itókával.
- Legalább adott neked életcélt - felelte aztán, mikor a másik ismét beszélni kezdett. Ez egy olyan dolog, ami sokaknak nincs, de neki viszont felejthetetlen marad, amíg valamitől el nem múlik a balszerencse sorozat. Felmerült benne a gondolat, hogy lehet, hogy mint a mesékben, Gregnek is volt egy gonosz tündér keresztanyja, és valami olyasmire kárhoztatta, amire senki sem gondolna. Például, hogy addig nem törik meg az átok, míg le nem smárolja a japán császárt, vagy Merlin tudja. Mindenesetre ezt inkább megtartotta magának, csak csendben somolygott az orra alatt.
Ellenben akkor már kitört belőle a röhögés, mikor a másik eltűnt az asztal alatt, majd maga után vitte inkább a tányért is.
- Kész piknik. Remélem a padló elbírja a súlyunkat. Nem lenne jobb földszinten laknod? Pince nélkül - vetette fel csak félig tréfálva, miközben maga is letelepedett a másik mellé. Nem túl fun a beszélgetés és a vacsora, ha nem is látja a másikat.

Greg

Elgondolkodott Greg érvein az emeleti lakás kapcsán, és hümmögött párat, mert egyet is értett meg nem is, de ez igazán nem az ő döntése volt. Ha már emelet, akkor a maga részéről leginkább legfelülre költözött volna, hogy vész esetén is könnyen el tudja hagyni az épületet, mert volt egy olyan érzése, hogy épp ekkor nem működne a hoppanálás sem. Viszont a többi észrevétel elég valid volt.
- Naja, én sem hiszem, hogy fizettem volna valaha a fűtésért, amíg Pesten laktam - bólogatott. Hogy, hogy nem, de kártevőkhöz hála Merlinnek nem volt szerencséje, noha ez akár annak is betudható, hogy Sherlock mindent levadászott, mielőtt Sebby egyáltalán megláthatta volna.
- Hazudni? Neked? Soha! - vigyorgott a másikra az ironikus hanglejtés mellé, és szerencsére nem kezdett el peregni a plafonról a vakolat, de majdnem a szájára csapott, mikor rájött, hogy pont ezt nem kellett volna. Még jó, hogy megúszták.
Hiába hitte el már az elejétől, amit az auror mondott, furcsa volt beismerni, hogy tényleg legendás a balszerencséje, ha felvisz valakit magához.
- Egyébként ezek a dolgok az irodádban is megtörténnek, vagy csak a lakásod szeretne eltenni téged idő előtt láb alól? - kérdezte két falat között kíváncsian. Azért jócskán mókás lenne, ha Greg irodájába betérve hirtelen mondjuk a főnökével is hasonlók történnének és senki sem tudná, hogy miért.
Mikor aztán végzett a vacsorával, feltápászkodott, hogy óvatosan, de kissé körbeszimatoljon.
- Megnézem akkor a galériát - jelentette, majd minden lépcsőfokot először kipróbálva a lábával lassan felmászott, majd leült, kíváncsian nézve szét. - Innen igazából elég tágasnak tűnik - állapította meg. - Gondolom nem merted tértágítóval kezelni..? - vetette fel, de úgy érezte, hogy tudja a kérdésre a választ.

Greg

- Nem is értem, hogy nem lehet élvezni a minisztériumi munkát - forgatta meg Sebby a szemeit, tőle szokatlan szarkazmussal. - Pedig az ostoba kollégák és a hallgatózó fikuszok rengeteg szórakozási lehetőség jelentenek - tette még hozzá. Hiába, ami tizenpárévesen álommelónak tűnt, az elég gyorsan dög unalomba csapott át, mikor talált jobb elfoglaltságot.
Röviddel ezután Greg persze újra beszólt neki és az ifjabb Selwynnek még arra sem volt ideje, hogy megpróbáljon úgy csinálni, mint aki felháborodott, mielőtt az auror fuldoklani kezdett a vacsorájában.
- Remélem tudod, hogy ezt maximálisan megérdemelted - közölte vele nevetős hangon, nem igazán foglalkozva azzal, hogy a másik hogyan éli túl az étkezést, mert egy egészen kicsit azért mégis csak megsértődhetett volna, ha akar. Azt azért fél füllel figyelte, hogy Greg legalább ténylegesen ne patkoljon el, mert egyrészt kár lett volna érte, másrészt nagyon nehéz lett volna kimagyarázni, hogy ez miért az ő jelenlétében történt, de ennyivel meg is elégedett egyelőre.
Arra nem számított, hogy tartogat még valami full extrásat a lakás az eddig bemutatott bérgyilkos képességein kívül, de mikor valamivel később már a galériáról nézelődött, Greg igenis képes volt meglepni valami újdonsággal. Kíváncsian figyelte a lassan kibontakozó varázslatot, ami egészen különleges hangulatúvá varázsolta a szobát, és jó ideig csendben maradt, ámulva a látványon. Ezt nem annyira várta volna a másiktól, és tudva, hogy nem hoz fel ide senkit, még azt sem foghatta rá, hogy a csajokat (vagy pasikat) akarja így megfűzni és ágyba vinni.
- Wow - összegezte végül a véleményét, mert nem igazán tudta, hogy mit mondhatna. Ehhez valahogy nem illett a szájkarate, hát inkább letelepedett a galérián és hagyott magának egy kis időt, hogy kiélvezze a változásokat. - Hát ez jobb, mint a vérmágia - ütötte le végül a dolgot.

Eszterházy Kilián

Bár a könyvesbolt abszolút nem a fő megélhetési forrásai közé tartozott, azért nyitvatartási időben általában a környéken tartózkodott, hogy ellássa a feladatát. Igaz, ha másra volt kedve, akkor így is előfordult, hogy kirakta a zárva táblát a legvéletlenszerűbb időpontban. Az őrbűbájok szóltak neki, ha akkor érkezett valaki, mikor épp nem az előtérben foglalatoskodott, mint ahogy most is; félrerakta hát a kezében lévő ketyerét, amit Merlin tudja csak egyelőre, hogy hogyan átkoztak meg, és elindult az üzlet felé.
Mikor leért a csigalépcsőn Sherlock rögtön elé szaladt, boldog murrogással köszöntve gazdáját, aki egyébként pont nem akarta lent hagyni az állatot egyedül, csak épp nem vette észre, hogy leslisszolt a lába mellett. Futólag megsimogatta hát a macskát, de mivel az illető máris a kasszánál állt, így nem húzta sokat az időt.
A pult mögött álló figura elsőnek is ismerősnek tűnt ugyan, de Sebby nem volt benne biztos, hogy valóban minisztériumi ismerőse jött-e a könyveiért, mert a másik annyira beletemetkezett a jegyzeteibe, hogy az arcát csak részben látta, míg közelebb nem ért.
Aztán persze még mielőtt köszönni lett volna lehetősége a férfi gyorsan eldarálta, hogy miért jött.
- Én maradtam le valamiről, hogy ismét magázódunk..? - kérdezte Sebastian egészen barátságos hangon és egy félmosollyal megtűzve, miközben azért reménykedett, hogy erre a másik felnéz, és nem csak elküldi a fenébe, mert valamilyen illetlen bolti kiszolgálószemélyzetnek véli.

Eszterházy Kilián

Kíváncsian várta, hogy a férfinek leessen a tantusz, mikor felnéz a jegyzeteiből, és valóban így történt; mikor az ifjabb Selwyn felé fordult a figyelme, Sebastian (magához képest) egész vidám arckifejezésével találhatta magát szemközt.
- Semmi gond - biccentett a szőke, majd elfogadta a kézfogást is, mert a másikkal azért nem voltak annyira jóban, hogy tudja, mennyire ódzkodik egyébként ettől a gesztustól. Nem szerette, ha fél idegenek hozzáértek, bár mostanra azért már megszokta, hogy ez valamiért az emberek fixa ideája és alkalmazkodott.
- Is - felelte aztán a kérdésre. - A bátyám vitte egy ideig az üzletet, aztán mikor az emeletre költöztem adta magát a lehetőség, hogy átvegyem a boltot - mesélte. - Mindig is szerettem a könyveket, így egy gyerekkori álom vált szinte valóra - mosolyodott el. - Említettél egy rendelést, valószínűleg a segédem vehette fel - fordult aztán vissza a pulthoz, hogy kivegyen egy hatalmas, bőr kötésű könyvet valamelyik polcról a kassza alól. Miután kirakta az asztalra, felcsapta az utolsó bejegyzéseknél, majd rövid böngészés után meg is találta, amit keresett.
- Gómez, Alarcon és Dávila, igaz? - nézett fel a férfire. - Úgy látom, hogy már mindhárom befutott, máris adom.
Nem volt nehéz megtalálnia a rendelést, hiszen ennek is dedikált helye volt a boltban. Az a helyzet, hogy Sebby a telefonját sokkal hamarabb hagyta el valamelyik polcon a kötetek között, mint hogy ne találjon meg egy könyvet, amit keresett.
- Itt is van - fordult vissza hamar Kiliánhoz. - Kettő antikvár, egy új. Megnézed? - tolta a pulton a másik orra elé az áhított darabokat.

Regina

Szóval. Ha most megrendeli azt a könyvcsomagot, amit a katalógus jó áron mutogat, akkor lehet, hogy már nem tudja eladni karácsony előtt, és akkor könnyen a nyakán marad. De a polcokon tulajdonképpen bármennyi helyet tud kreálni. Ellenben van értelme megvenni valamit, amit rajta kívül valószínűleg a megveszekedett fene sem olvasna el? Hmm... A válasz igen.
Sebby beikszelte végül a rendelőlapon a meglepően drágának tűnő könyvsorozatot, ami szokatlan átkok megtörésével foglalkozott, aztán kibattyogott az ajtó elé, hogy odaadja a már várakozó postabagolynak. Mikor megcsapta kint a hideg, akkor azért benne is felmerült, hogy vajon miért is nem lehet ezt máshogy intézni, teszem azt a mugliknak elég jól megy, de végül egy sóhajjal feladta és gyorsan bezárta maga mögött az ajtót. Amúgy is jobb, ha a meleg mellett Sherlock sem próbál kiszökni.
Arvid nemrég jár nála, úgyhogy vásárlók híján leült a kassza mögött és elővette a beadott ételdobozt, amiben nokedli volt csirkepörkölttel, mert az unokatestvére mostanában a fejébe vette, hogy egy-egy echte magyar fogást is felrak az étlapra, és éppen kísérleti nyúlnak használta hozzá. Mivel a korábban említett szőrmók is roppant mód érdeklődött, így lenyújtott neki a villájával egy darabka galuskát, mert a pörköltet túl hagymásnak ítélte, viszont várható módon Sherlock erre az árulásra csak egy tüntető hátat fordítással reagált.
Talán egy óra volt még zárásig, és Sebbynek az volt a tapasztalata, hogy ilyenkor bármikor beeshetnek érdeklődők, szóval meggyőzte magát arról, hogy ne menjen fel a lakásba, inkább evés közben fellapozta az egyik könyvet és abban merült el.

Regina

Jól tippelt, nagyjából a harmadik falat után nyílt az ajtó, ő pedig magában áldotta az eszét, hogy nem kutyagolt fel a csigalépcsőn, csak hogy azonnal jöhessen is lefelé. Felpillantva nem tudta azonnal azonosítani a betérőt, amiről legalább részben a téli ruházat tehet, viszont miután megszólalt, sikeresen ismerte fel benne Reginát, Viktor húgát.
Különös, épp nemrég került szóba, mikor Seth-tel és Averyvel beszélgettek a mozi előterében. Mondjuk így legalább Sebby agyáig is eljutott, hogy a lány már tanár és nem diák, amivel pár kínos perctől és kérdéstől kímélheti meg magukat.
- Szia, köszi - köszönt vissza, aztán inkább lerakta a villát és visszatette a doboz tetejét, mert nem akarta összezsírozni a könyveket.
Mikor a másik elmondta, hogy miért érkezett, képtelen volt elrejteni az arcán átsuhanó érzelmeket, mintha szellemet látott volna, ahogy hirtelen, a semmiből felmerült Viktor neve. Talán nem ő volt a legjobb barátja, és a férfi Seth-tel volt igazán jóban, de attól még Sebby is ismerte és őt is megviselte a tanár halála. Eddig fel sem fogta, hogy ennyi év távlatából is érzékenyen érinti a téma.
Hamar összeszedte magát, mert nyilvánvaló, hogy ez a szituáció Reginának lehet nehéz úgy igazán, és bólintott.
- Persze, át tudom venni őket. Rakd le ide a pultra, megnézném - válaszolta, kerülve a másik tekintetét, részben a már említettek miatt, részben, mert kevéssé ismerte őt, és így tűnt könnyebbnek.
Ha a másik letette a köteteket, akkor Sebby megbontotta a csomót és gyorsan, gondos mozdulatokkal felmérte az állapotukat. Furcsa volt Viktor könyveit tartani a kezében.
- Mivel lennél komfortosabb, ha eladnám őket, vagy ha adományba kerülne rászoruló diákoknak?

Regina

Viszonylag gyorsan végzett azzal, hogy felmérje a könyveket, és nem kellett csalódnia, mindegyik abszolút használható, vagy egyenesen kiváló állapotban volt. Viszont így is rossz érzést keltett benne, hogy csak úgy eltegye őket, és valahogy alkudozni sem akaródzott felette, hogy mennyiért veszi át a lánytól. Aki egyébként nem sokkal később angyalnak titulálta, ami akaratlan is kiváltott Sebbyből egy döbbent pillantást. Huh. Na ennek aztán tényleg nem szokták őt nevezni.
- Nem tudom hogy működik - ráncolta aztán kissé a homlokát. - Ebben a percben találtam ki ezt az opciót - mondta őszintén. - Nagyon nem érzem helyesnek, hogy profitom legyen Viktor könyveiből, szóval... megkérdezem majd Sethet. De valószínűleg adok az iskolának egy listát, és majd eljuttatják őket a megfelelő emberhez - tippelt, egy pillanatra ismét elfelejtve, hogy a vele szemben álló is tanár, még ha nem is olyan régen. Valószínűleg azért a bátyjának tényleg több infója lesz erről, ha már Regiben egyáltalán megfogalmazódott a kérdés ennek a menetével kapcsolatban.
Sebastianon látszódott a bizonytalanság, ahogy összecsukta az utolsó könyvet is, aztán némi rágódás után kibökte, hogy mi a probléma.
- Fogalmam sincs, hogy mennyit fizessek neked ezekért. Van egy olyan érzésem, hogy nem igazán kifejezhető pénzben az értékük - nézett fel a lányra. - Hogy szeretnéd? - bízta rá ismét a döntést, mert ez olyan ingoványos terep volt, amivel aligha volt képes bármit kezdeni. Tudta, hogy itt most empatikusan kellene viselkedni, de ez egyáltalán nem segített abban, hogy képes is legyen a helyes irányba terelni a szituációt, mert ha át nem is tudta érezni, hogy mi játszódhat le a másikban, azért elképzelni még el tudta, hogy ő maga mit érezne, ha ne adj Merlin, Seth könyveit kéne leadnia hasonló helyzetben, ráadásul Viktor halála rajta is nyomot hagyott.

Regina

Nem nagyon tudta, hogyan lehetne még kínosabb ez a szituáció, de a lánynak sikerült rátapintania, miután Ricsit is szóba hozta. A gondolat egyébként, ami Reginát mozgatta, valószínűleg nem volt rossz, Sebby simán el tudta volna képzelni, hogy mostohatestvére örülne valami ilyesmi emléknek, de ki tudja? Lehet az is, hogy épp az ellenkezője történne.
- Nem tudom... - felelte némileg halkabban, testtartásán pedig látszott, hogy legszívesebben inkább elsüllyedne, semmint hogy itt álljon. - Az a helyzet, hogy évek óta nem beszélgettünk érdemben.
Már ha eltekintünk attól, hogy a minisztériumban üvöltöztek egymással, vagy az utána tett próbálkozásoktól, hogy legalább annyira rendezzék kettejük között a helyzetet, hogy ne tegyék rendszeresen feszültté az egész család karácsonyát. Ez viszont minden, csak nem baráti csevej.
Aztán az ár kérdésére tértek át, Sebby pedig ezen a ponton már szorongásba hajlóan szeretett volna túl lenni az egészen, de szerencsére Sherlock ezt a pillanatot választotta ki, hogy felugorjon a pultra és üdvözölje Reginát. Az ifjabb Selwyn hálásan nézett a macskája hátára, miközben rábólintott, hogy akkor adományként számolja el a könyveket, majd nekilátott őket elpakolni. Később majd lajstromba veszi, hogy mi érkezett, és Seth-nél is rákérdez a továbbadás mikéntjére.
Szerencsére Regina ezután egy elég semleges témát vett elő, így Sebby némileg megnyugodva nézett vissza rá.
- Igazából van - töprengett el egy pillanatra, majd két gyors lépéssel az egyik közeli polcnál termett, és egy vaskos kötettel tért vissza, ami a Forró nyomon - avagy a mágiahasználat szellemképei címet viselte. - Ez pár hónapja jött csak ki, nekem tetszett - fűzte hozzá, miközben a lány elé tolta a könyvet.

Regina

Hát igen, egyáltalán nem hibáztathatja, hogy a lány nem tudta, hogy nem beszél Ricsivel igazán, mert ez egyrészt nem volt logikus, másrészt meg igyekezett nem nagy dobra verni. Egyébként is, ő sem tudta volna megmondani, hogy mit csinál Regina, még ha ez nem is volt egy szívderítő rádöbbenés.
Sherlock remekül fogadta a simit mindenesetre, Sebby örült is neki, hogy bundás kis barátja most is megmentette őt a kínos szituációból, mint már olyan sokszor. Az említett négylábú külön dörgölőzött is a lány kezéhez, és bár személyesen inkább elkerülte az idegen macskákat, szagmintát venni a kabátról nagyon is jó mókának tűnt.
Aztán a Návay lány is más témát talált, amivel Sebby is sokkal komfortosabb volt, így hamar talált is valami kedvére valót.
- Hát... mugli dolgok is érdekelnek? - kérdezett vissza kicsit bizonytalanul. - Abból is akad nálam pár, és szerintem hasznos, ha nem csak varázsló szemszögből vizsgáljuk meg ezt a kérdést - vetette fel, bár tudta, hogy a szemben álló félig varázstalan számrazású, szóval előfordulhat, hogy egyébként is vannak efféle könyvei. Főleg, hogy egy katona lánya.
Közben Regina rákérdezett a korábban ajánlott könyv árára is, Sebbynek pedig bele kellett néznie a katalógusba, de hamar megtalálta a választ.
- Kereken négy galleon - felelte. - Ha esetleg soknak érzed, akkor tudok rendelni használt példányt, bár mivel eléggé új a kötet, valószínűleg várni kellene rá - tette még hozzá, mert kevesen tudtak erről az opcióról, pedig Sebastian nagyon jó volt abban, hogy előkerítse azokat a könyveket, amiket máshol nem nagyon lehet megtalálni.

Regina

Örült, hogy a másik nyitottan állt a témához, mert Sebastian, aranyvérű neveltetés ide vagy oda, meg volt róla győződve, hogy a mugli könyvek is hasznosak és a varázslóknak igazán oda kellene figyelniük rájuk, nem pedig mindent egy fából készült pálcára bízni. Aztán meg nézhetnek nagyot, ha például eltörik az erdőben, a semmi közepén.
Azt viszont már őszinte döbbenettel az arcán nézte végig, ahogy a lány kipakolta a zsebeit, miközben a galleonokat kereste. Már épp mondta volna, hogy hagyja csak, majd behozza később, de annyira elbambult a lány kezében hirtelenjében keletkezett kis halmon, hogy egyszerűen elfelejtett megszólalni. Mire észbe kapott volna, addigra viszont már Regina is rendezte a sorait és kiszámolta a pénzt.
- Köszönöm - vette el a könyv ellenértékét a lányra bízva a kötet további sorsát. - Hm... várj egy kicsit - kérte aztán, majd elővette a rendelési listát, amibe szépen, rendezetten vezették, hogy ki milyen könyvet kér tőlük. Volt rajta pár olyan tétel, ami sajnos már hetek óta ott virított, de Sebastian remélte, hogy ami Reginának kell, az nem ebbe a kategóriába fog tartozni.
Gyorsan feljegyezte hát a megrendelő nevét, majd visszafordult a lányhoz.
- Mondd kérlek még egyszer a címet - kérte, és ha a Regina hajlandó volt elismételni, akkor szépen fel is írta, hogy mire lesz szüksége.
- Küldök neked egy üzenetet, ha megvan - ígérte, majd bezárta a vaskos könyvet. - Illetve elgondolkodok, hogy mi lehet még hasznos neked - tette hozzá.

Farkas

Méretes sokk volt számára, mikor a szinte kizárólag könyvesbolti leveleket tartalmazó kupacból előkerült egy vékony, ijesztően ismerős kézírással címzett boríték. Először nem is volt benne biztos, hogy ki szeretné nyitni, mert valljuk meg, így tíz év távlatából elképzelni sem tudta, hogy mi lehet benne. Esetleg a másik most jutott el addig, hogy idegmérget küldjön neki, vagy ki tudja; mostanában kicsit több mugli filmet nézett a kelleténél, szóval elszaladt a fantáziája.
Végül azonban erőt vett magán és átfutotta a rövid sorokat. Nem haragszik. Úgy tűnt, hogy tíz év kellett, hogy ne haragudjon, ez pedig kicsit sem volt megnyugtató, bár Sebastian annak igazán örült, hogy Farkasnak sikerült rendeznie az életét, és amennyire egy nyúlfarknyi válaszból meg lehetett állapítani, boldog a családjával.
Mert neki van családja.
Sebby végül eltette a levelet, azok mellé, amiket még régen írt neki a férfi, akkor, amikor a kastélyban volt felügyelő. Nem állt szándékában válaszolni rá, sem újra felvenni a kapcsolatot vele, főleg, hogy úgy tűnt, ez most tényleg pontot tett a történet végére.
...Gondolta ezt egészen addig, amíg néhány nappal később éppen lent állt az üzletben, azon tűnődve, hogy jobb dologgal is el tudná ütni a délutánját, mikor megmozdult az ajtó feletti csengő, és legnagyobb riadalmára Farkas lépett be rajta.
Az első ötlete az volt, hogy ő most inkább felmegy a csigalépcsőn, úgy csinál, mintha zárva lenne a bolt, aztán a másik előbb-utóbb csak megunja, és elmegy. Ezt viszont nagyon nem lett volna szép meglépni, főleg mert most már ő maga is felnőtt férfi volt, vagy mi a szösz, bár ebben a pillanatban ezt meglepően nehéz volt tudatosítania. Végül, mivel se előre, se hátra nem tudott feltűnésmentesen kilépni a szituációból, lefagyva maradt egy helyben, a pult mögött, és meg sem próbálta elrejteni az arckifejezést, ami enyhe kétségbeesésről árulkodott.
Lehet, hogy kellene szereznie egy tulajdonosi névtáblát az ajtóra..? Bár ezen a ponton már édes mindegy, több ex aligha fog besétálni hozzá.

Farkas

Őszintén szólva azt várta, hogy amint Farkas észreveszi őt, egyszerűen sarkon fordul majd és távozik, mert biztosan nem volt szándékos, hogy pont ide tévedt be. Azonban a férfi arckifejezése és mozgása másról árulkodott, úgy tűnt, mintha céltudatosan épp ide szeretett volna jönni, ami több volt, mint furcsa. Sebastian nem köszönt vissza, csak nyelt egyet, és mikor a másik szavai megerősítették azt a gyanúját, hogy készakarva tért be ide, nyelt egy nagyot. Valahogy kételkedett abban, hogy ez egy olyan szituáció lesz, amivel csont nélkül meg tud küzdeni.
Ahogy Farkas beljebb lépett a boltba, Sebastian úgy tett egy lépést hátra, el is érve maga mögött a polcsort. Nem tapadt fel rá, de örült, hogy köztük van a pult, mint jótékony távolság, mert erre a helyzetre nem készítették fel sem az évek, sem a terápia.
A csend megülni látszott köztük, aztán mikor a férfi újra belekezdett, eléggé úgy tűnt, hogy neki sem könnyű összeszedni a mondanivalóját. Ez némileg megnyugtatta Sebbyt is, mert ezek szerint nem valamiféle számonkérés következett, a félig-meddig kérdést hallva pedig meglepetten pislogott párat. Komolyan az lenne a gondja a másiknak, hogy vásárolhat-e itt könyvet..? Egyébként Sebastian számára az is újdonságszámba ment, hogy a másik a faluban lakik. Látszik, hogy mennyit jár ki itt emberek közé, ha ez sem tűnt fel neki...
- Ha... - kezdte, de meg kellett köszörülnie a torkát, mert alig jött ki elsőre hang. - Ha könyvet szeretnél venni, gyere be nyugodtan - kezdte újra, most már sokkal magabiztosabb hangon. Azt azért inkább nem tette hozzá, hogy az idő nagy részében úgysem ő tartózkodik az üzletben, mert legalább valamennyire szerette volna megtartani annak a látszatát, hogy képes kezelni a szituációt.

Farkas

Az egész mondandóból gyakorlatilag egyetlen dolog fogta meg igazán a figyelmét.
- Bácsi.. - szusszant kissé döbbenten, eléggé kikészülve a gondolattól, annál is inkább, mert a magyar gyerekbeszéd aligha volt az erőssége, sőt, mondhatni nagyjából sohasem hallotta, így az ő fejében a bácsi szó jelentése a nagy szakállas, járókeretes papákat fedte le. Valahogy elképzelhetetlen volt számára, hogy ő is bácsi egyeseknek.
- Ühm... máris megnézem - ugrott is gyorsan gondolatban a második részre, ahol a biztonságos és nem bácsizó könyvekkel kellett foglalkoznia, és a megadott adatok alapján csakhamar kihalászta a pult alól a rendelést. - Megvan mind a három könyv - mondta, mindjárt kicsit szilárdabbnak érezte a lába alatt a talajt. - Itt írd alá - fordította a megrendelésekhez tartozó lapot Farkas felé, majd automatikusan egy fél lépéssel hátrált, ha a másik valóban közelebb jött, hogy szignózza a pergament.
Valahol itt kanyarodott vissza Sebby gondolatban arra a részre, ahol szóba került a férfi kislánya és a könyvesbolti látogatások.
- Mindegy mikor jöttök - felelt végül erre is. - Tudom moderálni magam. Csak épp most senki sincs itt, és azt is hamarabb vártam volna, hogy maga Grindelwald sétál be ide teljes valójában, mint hogy te nyisd rám az ajtót - mondta, az első kör ledermedések után már lényegesen magabiztosabban. Általában nem is szokott ennyire ledermedni, nem is szabad, neki ennyire lefagyni, de lényegében a lehetetlen történt meg az imént, szóval ez esetben talán megbocsátható. A könyvek átadásával pedig úgy tűnt számára, mintha talán a végéhez közeledne ez az egész, ami már önmagában is segített valamennyire túllépni a szorongásán.

Ricsi

Nem volt boldog tőle, hogy bejeleztek a varázslatok, mert perpillanat a legkisebb porcikája sem vágyott rá, hogy emberek közé kelljen mennie. A migrénje újult erővel tért vissza pár hetes kihagyás után, és bár már adagolt magának néhány jól meggondolt slukkot az ilyenkor alkalmazott szerből, ha nem akarta, hogy befolyással legyen a viselkedésére és a figyelmére, akkor ez sosem tudta teljesen elmulasztani a fejfájást; igaz, még így is hatékonyabb és gyorsabb volt, mint a legtöbb bájital, amivel eddig próbálkozott.
Kelletlenül kelt fel hát a kanapéról, magában átkozva a feledékenységét, mert nem zárta be a bolt ajtaját, mielőtt feljött a lakásba. Cipővel nem vesződött, papucsban slattyogott le, és nem is túl tempósan a kasszához, abban reménykedve, hogy gyorsan le fogja tudni ezt a kört, aztán pedig egészen biztos, hogy kikerül a Zárva tábla az ajtóra.
Mikor leért, akkor nem is tudta hirtelen eldönteni, hogy örüljön vagy sem a látogatójának, mert Ricsivel találta magát szemben. Tudta, hogy valamikor be fog nézni a könyveiért, úgyhogy nagyon nem lepte meg, és mindenképp előnyös, hogy nem kellett bájcsevegnie valami random vevővel, viszont néha a srác épp annyira nehezen érti, hogy Sebbynek épp nincs kedve beszélgetni, mint egy-egy kérdés áradattal megvert érdeklődő.
- Hello - köszönt azért, majd a pulthoz lépett. - A könyvekért, ugye? Mind befutott már - mondta, és el kezdett turkálni a kupacok között, hogy megtalálja az összekészített darabokat.

Ricsi

Hajolás közben csípte el a másik szemforgatását, és bár elsőre azon volt, hogy szótlanul folytassa a megkezdett mozdulatát, aztán lehetőleg inkább csendben maradjon és ne generáljon vitát, mikor felrakta a pultra a kupacot és ismét Ricsire nézett végül csak összevonta a szemöldökét. Mi fenét jelenthetett az az előbb? Lopva lepillogott a pulóverére, de nem ette le magát és bár otthoni ruházatban volt, annyira slamposan sem nézett ki, hogy ezt érdemelte volna, úgyhogy egyáltalán nem értette, mi a fene lelte a másikat. Talán az lett volna a helyes lépés, ha ezt most egyszerűen csak elengedi és úgy veszi, hogy nem is látta, de sajnos az ilyesmiben sosem volt jó, ráadásul fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy mivel érdemelte ki a reakciót.
- Miért forgattad a szemed?  - kérdezte végül, egyelőre nem különösebben támadóan, inkább csak tanácstalanul és kissé összezavarodva.

Ricsi

- Oh, vagy úgy - nyugtázta, nem is olyan nagyon meglepve. Végül is valóban csak egy-két perccel azután tette le, hogy megérkezett volna Ricsi, a hatóanyag is épp csak elkezdett a fejére hatni valamicskét, úgyhogy logikus, hogy a másik megérezte és felismerte. Ezzel együtt felírta a saját mentális listájára, hogy ezzel jobban kell vigyáznia, mert semmi szükség nem volt rá, hogy olyannak is feltűnjön, aki esetleg elcsicsergi mindenfelé. Például a hatóságoknak.
- Hát igen, ez van - vonta meg a vállát, nem fűzve további kommentet a dologhoz, legalábbis egyelőre, mert lefoglalta, hogy gyorsan összenézze a könyvlistát a tényleges kötetekkel, mielőtt a másik orra elé tolta volna a kupacot. Ezzel együtt is hátul valahol piszkálta az agyát a szemforgatás ténye, mert sokkal könnyebb lett volna, Ricsi ezt egyszerűen közli vele.
- Bár mondhattad is volna, nagyobb probléma, ha idegen szól - tette hozzá végül, mert volt annyira irritált éppen a fejfájástól, hogy ne tudja megállni.

Ricsi

Ha valamire, hát nevetésre nem számított. Feljebb is szaladt a szemöldöke és kérdőn nézett a másik arcába, de nem szólalt meg, amíg nem fejezte be Ricsi a monológját. Azután röviden mérlegelt, egy picit oldalra is billentette a fejét, azon tűnődve, hogy vajon most a fejfájás mellé megéri-e ebbe is beleállni, de végül, mint az lenni szokott, most sem tudta megállni, hogy ne tromfoljon rá a másik érveire.
- Egyrészt, teljesen józan vagyok. Ami miatt elővettem, rosszabb hatással van az agyi kapacitásomra, mint az a kontrollált elszívott mennyiség, amivel éltem - kezdte. Nem volt kifejezetten ingerült, pláne nem kioktató,  de a feszültség érződött a szavain. - Másrészt… de tudod mit? Nincs is másrészt. Csak szimplán nem értem, minek kell folyton ez az óvatoskodás. Meg hogy visszanyeled, amit mondanál. - A végét már szinte csak maga elé morogta, miközben ezzel párhuzamosan feljegyezte, hogy átadta a könyveket, és megpróbálta a gondolatait átfókuszálni az előtte lévő füzetre, mielőtt eszkalálódna a szituáció. - Kilenc kilencven lesz - tette hozzá az árat végül.

Ricsi

Most Sebastianon volt a szemforgatás sora, bár ő meg sem próbálta véka alá rejteni a véleményét.
- Most komolyan… folyton ezzel jöttök, Seth is ezt hajtogatja, hogy megfontoltság és megfelelő időpont. Még az idegenekkel meg is értem, hogy kell, de Merlinre, vagy ezer éve ismerjük egymást, tényleg szükséges ez? - nézett fel ismét Ricsire, pár pillanatig eltűnődve rajta, hogy mit is gondol a srác mondandójának második feléről. - Szerintem egyszerűen csak ne lamentálj ezen, ha olyasmiről van szó, akkor úgyis mindegy, hogyan hozod fel, vita lesz belőle - felelte végül némi önkritikával is megfűszerezve. - Ha nem rágod agyon, akkor legalább nem hazudsz ott helyben, mikor először felmerül benned, de elhallgatod - tette azért még hozzá, szinte kegyetlenül őszintén osztva meg a véleményét, ha már ezt is várta volna el.

Ricsi

Kifejezetten kezdett türelmetlenné válni ettől a beszélgetéstől, és egyáltalán nem viselte jól, hogy a fejében doboló bennszülött zenekar mellé még egy pont olyan kioktatást is bezsebelt, mint amit Seth szokott előszedni néha napján a zsebéből. Bár Ricsi nem mondott semmi bántót, ahogy elkezdte levezetni a gondolatait, Sebastian tekintete szép lassan elsötétült, a tollal pedig, anélkül hogy észrevette volna, ütemesen kezdte ütögetni az előtte fekvő füzet lapját. Mégis, volt annyi belátás benne, hogy ha nehezen is, de hagyta a másiknak, hogy feleljen, és csak akkor nézett újra rá, mikor végzett.
- Konfrontáció nélkül nem lehet megoldani a problémákat. Mi ketten például csinálhatunk úgy, mintha roppant figyelmesek és illedelmesek lennénk egymással, de vezetett ez valaha is jóra? Szerintem akkor volt az egyik legőszintébb a kapcsolatunk, amikor dühből oda-odavágtunk egymásnak. Vagy a másik orrának - felelt. - De mindegy, valójában ez aligha fontos, úgyis szinte mindenki ezt műveli velem, én meg hiába vagyok legilimentor, találgathatom, hogy vajon mi a francot gondolnak valójában a vigyor mögött - szusszant irritáltan, majd becsapta a meggyötört füzetet, és rádobta a tollat. Még ha valóban józan is volt, azért a fű annyira megoldotta a nyelvét, hogy kibukjon belőle a gondolat. - Egyébként a fűről Seth is tud, szóval nem titkos, és nem függőség, csak mielőtt ez is felmerülne, mint elhalasztott beszédtéma - tette hozzá, már-már fáradtan, mert korábbi tapasztalataiból kiindulva úgy érezte, hogy úgyis felmerülnének ezek a kérdések. Nos, előbb-utóbb.

Ricsi

Éppenséggel próbálta ám ő gyakorolni azt a higgadtságot, amiről Ricsi is papolt, csak sajnos utálta az egész szituációt annyira, hogy messze ne menjen elég jól. Sokszor képes rá, hogy a helyzetnek megfelelően kezelje a szituációkat, de a közeli ismerősökkel, aminek Ricsi is számított (és most ne vegyük figyelembe, hogy ennek Sebby örült, vagy sem), különösen nehéz dolga volt. Értelmetlennek és unalmasnak találta, hiszen úgyis tudták egymásról, hogy milyenek, és kizárólag azért nem küldte el Ricsit a fenébe ezen a ponton a regényhosszú magyarázatával együtt, mert tudta, hogy a srácnak meg a beszélőkéje olyan, mint a motolla. Ha már igényekről meg elfogadásról van szó, akkor hagy darálja csak el.
- Kár az energiádért, felfogom amit mondasz, de nem értem - szusszant végül, miközben a kissé megkésett galleonokat elpakolta a pultról. Némi megnyugvást hozott az idegrendszerének a csilingelő hang, amivel a kasszába potyogtak az érmék, de összességében csak fáradt volt és az utóbbi időszakban már sokadjára futott bele afféle különbségekbe, amiket eddig észre sem vett. Egészen addig, amíg Seth fel nem hívta rájuk a figyelmét, rá nem vette, hogy elmenjen kivizsgáltatni magát, aztán szembesüljön vele, hogy úgy mászkált eddig a nagyvilágban, gőze sem volt róla, mi történik valójában körülötte, és hányan járnak lábujjhegyen, hogy ne kapja fel a vizet.
Nehéz volt megfogalmaznia, hogy miért érezte árulásnak azt, ha elvileg az ő “nyugalma” érdekében elhallgattak előle dolgokat, pedig valahol erről volt szó. Nem gondolta fairnek az ilyen titkokat, és bár sosem nyúlt volna mágiához, hogy megszüntesse ezeket a különbségeket, mégis egyre élesebbé vált a különbség aközött, ahogy másokkal kommunikál általában, és amilyen könnyen megy a beszélgetés Ruruval odabent. Évekkel ezelőtt azt sem értette, hogy az albínó miért vágyik erre, de most már kezdett nagyon is világossá válni előtte.
- Gyere vissza három hónap múlva, addigra talán eljutunk addig azzal a francos terapeutával, hogy megérje magyaráznod - tette hozzá keserűen, pillantását fixen a pultra szegezve. Nem közölte ugyan Ricsivel eddig a teszt eredményét, de perpill volt olyan vacakul, hogy ne érdekelje, ha tudja, legalább Sethnek is könnyebb lesz, ha nem kell a titkával lavíroznia másoknál. - Szeretnél rendelni valami egyebet?

Ricsi

Egy pillanatig tétovázott, aztán lassan bólintott; végül is az érthető, ha Ricsi azt a sémát igyekszik követni, hogy sorban elmondják ki mit gondol. Az egyetértéshez ugyan Sebby szerint ez a legtöbb esetben édeskevés, de legalább világos.
Az már mélyebben elgondolkodtatta, hogy úgy tűnt, Ricsi teljes mértékben elsiklott afelett, hogy ő megpróbálta finoman közölni, hogy az ajánlott szakemberhez, aki a tesztet végezte, vissza kell járnia. Nem volt benne biztos, hogy vajon ő hibázta el valahol, vagy ennyire nem volt egyértelmű, esetleg a másik megint csak óvatoskodni próbál, de jelenleg nem volt hozzá elég jól, hogy ebbe belemenjen és rákérdezzen direktben. Amúgy sem akaródzott kerek perec kimondania, hogy “figyelj már, ASD-m van”.
Ricsi közben tovább is lépett a kérdéséhez, és a telefonra utalást legalább tényleg nem kellett túlmagyarázni, mert ő maga is egy rémes kütyüként gondolt rá. A végén elhangzó megjegyzés viszont elérte, hogy néhány másodpercig döbbenten pislogjon Ricsire, aztán egyszerűen elnevette magát.
- Hát… kösz? - felelt enyhe fejcsóválás mellett. - Ez egy egészen újfajta dicséret volt - nyugtázta, majd mikor csillapodott a nevetés, várakozóan Ricsire pillantott. Most még folytatni tervezi vajon a csevejt, vagy útra szeretne kelni?

Ricsi

Nem felelt, csak megvonta a vállát; ezt most betudta Ricsinél szakmai ártalomnak, de nem szeretett volna belemenni, hogy mennyit és mennyire szokott fájni a feje, mert biztos, hogy egyrészt megpróbálták volna elzavarni orvoshoz, ahogy Seth is tette, másrészt nem volt szüksége a mai nap még egy kioktatásra.
- Meglesz - bólintott azért a záróakkordra, majd búcsút intett a másiknak. Innen már csak az volt hátra, hogy szigorúan zárórát hirdessen, majd miután kulcsra zárta a bejáratot felvonult a lakásba, bezárta a balkon ajtót, amit nyitva felejtett Ricsi miatt, aztán kissé dideregve előkeresett egy pokrócot, hogy bebugyolálja magát. Már épp leült volna bekuckózni, mikor felrémlett benne a másik figyelmeztetése, és végül még lefőzött egy teát is, de ezen a ponton már teljesen kimerült, úgyhogy alig, hogy kiitta a bögrét, jótékony álomba szenderült a kanapén, a doromboló Sherlock társaságában.