Damien

- Még nem találkoztak, egyelőre csak a masszív macskamenta függőségnél tart - válaszolt Sebastian, még ha a humor nem is volt az erőssége, de így utalt a BBC sorozatban is látott Holmes-féle drogfüggőségre. Persze nem sértődött meg, ha a másik nem tört ki nevetésben, ő maga is faarccal válaszolt.
Sherlock viszont igazán élvezte a játékidőt, és bár már nem volt fiatal, alaposan átmozgatta gömbölyded is tagjait.
Mikor a srác végzett a cica kényeztetésével és a továbbiak iránt érdeklődött Sebby újra felnézett rá a papírjai közül.
- Benézhetsz, ha akarsz. Ha látod őt az ablak környékén, akkor szabad a játék. Csak akkor jár le a boltba, ha én is itt vagyok.
Nem igazán jutott eszébe bemutatkozni, az egyik diák olyan, mint a másik, bár ez itt legalább szimpatikus Sherlocknak.
- Esetleg ajánlhatok valamilyen könyvet is? Vannak macskások, például arról, hogy hogyan rendezd be a házat az ő kedvükben járva - vetette fel, mert próbálkozott jó boltos lenni, és eladni valamit, ha már besétált egy potenciális vevő. Egyébként ez rettentő rosszul ment neki.

Damien

Észrevette ugyan a másik kelletlenségét, mikor könyvet ajánlott neki, de challenge accepted alapon némi gondolkodás után erre is tudott felelni.
- Nos, igazából van vak macskás könyvem, a Homer's Odyssey: A Fearless Feline Tale, or How I Learned about Love and Life with a Blind Wonder Cat. Ha érdekel, akkor ott találod - mutatott balra. - Harmadik könyvespolc az ajtótól, lentről az ötödik polc - mondta meg ijesztően pontosan a könyv fellelhetőségét, a másikra bízva, hogy meg akarja-e keresni. - Egyébként az eredetileg ajánlott könyvben is vannak biztonsági ötletek, amikkel a sérült cicák is teljes életet élhetnek - tette hozzá. Nem akadt fenn különösebben azon, hogy a másik dadog vagy nyomik az állatai, mert hát látott ő már elég érdekes alakot a környéken. Viszont a többesszám felkeltette az érdeklődését. - Hány macskád van?

Damien

- Japp, kezdő holmik is vannak benne, illetve az a fazon, aki írta, egyébként is különféle módon problémás állatokkal foglalkozik - magyarázta, átugorva ismét a Jackson Galaxy féle könyvre.
A kérdésére kapott válasz egy hangyányit meglepte, mert nem sűrűn emlegetnek neki down kóros macskákat. Szerencsére úgy tűnt, hogy hamarosan meg is szemlélheti a három delikvenst, mert a másik egy telefonnal közelített felé.
- Hát aww - szaladt ki a száján, miután végignézte a képeket a trióról. Utána tűnt csak fel neki a háttér, ahol bár voltak macskabútorok, valójában még jócskán lehetett volna érdekesebbé tenni a cicák számára, hátrányok ide vagy oda.
- Figyu, nézd meg ezt a könyvet, szerintem lesz benne, ami érdekes neked - halászta ki a kérdéses iromány egy példányát a pult alól, megengedve a másiknak, hogy előre átlapozza, mielőtt esetleg megvenné. - Ha itt laknak, ahol a képen látszik, akkor azért lehetne még érdekességeket felszerelni nekik - mondta mindenféle ítélkezés nélkül. Mint már említettük, elég sok fura alak járt erre, egy üresnek ható szoba valójában nem is annyira creepy.

Damien

Sebby arcán látszott, hogy egy kicsit elolvadt lélekben, amikor a bolyhos holmikon nyammogó cicát említették neki.
- Melyikük Szerzs? És hogy hívják a többieket? - érdeklődött, bár volt egy olyan gyanúja, hogy a vörös állatka lehet a szóban forgó nyammogó. - A kert jó ötlet, régebben mi is sokat jártunk ki Sherlockkal a kastélyban a birtokra. Van nekik catio, vagy varázslattal vigyázol rájuk? - kérdezte. Mivel jó sokszor járt már Arvidéknál, így tudta, hogy az erdő és tulajdonképpen az erdő széle is a falu körül eléggé telített vadállatokkal, így fel sem merült benne, hogy valaki csak úgy hagyná világgá menni a különleges bánásmódot igénylő macskáit.

Damien

A srác kapott gondolatban egy jó pontot, amiért menhelyes cicákat vitt haza, na meg azért is, mert egy láthatóan beteg másik is hozzá került.
- Áh, jól hangzik - bólogatott egyetértően, mikor a srác, akinek egyébként még mindig nem tudta a nevét, holott a macskáit már fel tudta volna sorolni, megerősítette a gyanúját, hogy védve vannak az állatkák a kijárás során.
- Jófej. A birtokon sokan ismerték és szerették, ott ez is védte, na meg tudja, hogy hova nem szabad mennie és felügyelettel volt kint. A kastélyban mondjuk elég sokat kószált magában is - tette hozzá. - Itt a faluban nem engedném csak úgy ki, hátul a bolt mögött van neki kennel kialakítva, vagy olykor-olykor kijön velem pórázon, de ahogy egyre idősebb már nem annyira kalandvágyó - nézett szeretettel a hatalmas kandúrra, aki a nasi és a játék után úgy döntött, hogy egy napos folt tökéletes lesz a sziesztára. - Egy darabig Pesten laktunk, akkor megszokta, hogy szobacica.

Damien

- Általában igen, de ahogy idősödik azért ő is egyre háklisabb - felelte Sebby, szintén a nehézsúlyú heverészésbe kezdő Sherlockot követve a tekintetével. - De a kellő mennyiségű nyalánkság mindent megold - tette hozzá.
Ezen a ponton a maga részéről visszatért volna a pulton lévő feljegyzésekhez, mert ha a másik nem akar könyvet venni, akkor nem nagyon van további közös témájuk, azonban a srác úgy tűnik, még nem teljesítette a napi szocializációs kvótáját.
Az ifjabbik Selwyn enyhén félrebillentett fejjel, talán egy árnyalatnyit gyanakodva nézett a srácra a felmerül kérdés után, azt latolgatva, hogy ennek vajon milyen célja volt. Sebby feje felett egyébként nagy ívben szállt el a finom átvezetés a témák között, leginkább mert meg se fordult a fejében, hogy valaki csak azért kérdezne ilyet, mert nem biztos valamiben. Önmagában pedig elég furcsa volt, hogy a másik tovább szeretne beszélgetni, miután kitárgyalták a macska témát.
- Igen. Mert? - felelte aztán, fél szemöldökét felvonva, miközben kék szemeivel a másik arcát kutatta, valamiféle magyarázatot várva a számára hirtelen váltás után. A korábbi könnyed hangulat után egy pillanat alatt érezhetően távolságtartóvá vált. Néha még mindig el tudott rajta csodálkozni, hogy az emberek mennyi felesleges csevegési kört játszanak végig, ki azért, hogy kitöltse az időt, ki pedig azért, mert hátsószándéka van. Itt vajon melyikről lehet szó?

Damien

A srácnak az a szerencséje, hogy Sebastian nem szokta random járó-kelőkön használni a legilimenciát, még akkor sem, ha enyhén gyanúsnak tűnik a viselkedésük, egészen addig a pontig, amíg érezhetően fenyegetővé nem válik a szituáció. Damiennek sikerült egy olyan magyarázattal szolgálnia, ami akár hihető is lehet, és bár nem söpörte el teljesen Sebby gyanakvását, azért annyit elért, hogy ismét a jótékony érdektelenség szürke mezejébe süppedjen. Elvégre Sebby a macskákért beszélgetett vele, kiemelve természetesen Sherlock szíve vágyát a játékra, sokadik ponton pedig becsúszott a könyveladás lehetősége is.
A "fiatalember" kifejezést hallva kicsit rötyögött magában, mert ez annyira Seth volt, hogy szinte hallotta is a fülében a megszólítást.
- Vagy úgy. Hát igen, Seth valóban megnyerő tud lenni. - Azt már nem tette hozzá, hogy "már ha akar", pedig gondolta. A testvére kedves és jó szívű, de mivel a bátyjáról van szó, Sebby azt is tudta, hogy milyen tud lenni, amikor úgy igazán mérges. Persze ez aztán senkire nem tartozott rajtuk kívül.
A másik aztán tovább is lendült a témán, Sebby pedig egy villanásnyi időre megengedett felé egy fáradt pillantást, de aztán emlékeztette magát, hogy ő most tulajként van itt, és nem ártana segítenie a vevőknek. Rendezte hát arcvonásait és rávette magát, hogy kimenjen a pult mögül az egyik polchoz, és levegyen három könyvet, amit a srác orra alá nyomott.
- Ezeket javaslom, nyugodtan nézd meg, hogy melyik szimpatikusabb. Magáról a macskatévéről pedig abban a könyvben is van még plusz infó - mutatott arra a darabra, amit a másik a kassza mellé helyezett.

Damien

Miután a húsvét semmi mást nem hozott, csak némi esőt és havat, és a nyúl is kénytelen volt hótaposót húzni méretes tappancsaira, mielőtt kis kosárkákba tojt, Sebby úgy döntött, hogy a hosszú hétvégét a könyvesboltban, illetve nyitvatartási időn kívül az emeleten fogja tölteni. Általában kevesen vannak nyitva ilyenkor, legalábbis a mugli származású boltosok bezárnak, az ifjabbik Selwyn viszont a normál nyitvatartás mellett döntött, elvégre Merlinhez messze több köze volt, mint bármilyen varázstalan történethez.
Épp csak leért a boltba, kakaóját kavargatva, mikor Arvid toppant be hozzá egy nagy adag frissen készült étellel, úgyhogy az édességet lerakta a pultra, melegítő bűbájjal látva el, hogy ne hűljön ki, mire hozzájut, és röviden elcsevegett kuzinjával a kint zuhogó esőről, és arról, hogy Sahti ízületei mennyire megsínylik ezt az időjárást, minek utána azt a macska lassan már matuzsálemszámba ment. Hamarosan azonban rokonának is indulnia kellett, úgyhogy Sebby már készült is lélekben egy kellemes, szuper cozy délutánra az édességével, Sherlock-kal egy karosszékben, és a kellemes szagú könyvekkel körben a polcokon.

Damien

Éppen csak kezdett elmerülni abban az ábrándban, hogy ma remek délutánja lesz, amikor Arvid távozása kisebb ütközésbe torkollott, Sebastian pedig némi aggodalommal figyelte a jelenetet. Unokatestvére közel ugyanolyan jól közlekedett, mint bármely látó, hála a görényének, de azért voltak apróbb gikszerek. Szerencsére azonban úgy tűnt, hogy végül nem történt ütközés mégsem, csak a kasszától nézve tűnt úgy, Arvid pedig gyors léptekkel folytatta az útját, vélhetően épp Seth-nek szállítva le a másik kupac finoman illatozó ételhalmot.
Az érkező az a fiatalember volt, aki korábban már járt itt párszor Sherlockkal játszani. Nem mondhatni, hogy az ifjabbik Selwyn különösebben oda lett volna a ténytől, hogy ma kommunikálnia kell még valakivel, de végül is ennek teljesen fennállt a veszélye, ha már kirakta a Nyitva táblát.
A köszönés egy féloldalas mosolyt csalt az arcára egy pillanatra, mert a srác (akinek egyébként még mindig nem emlékezett a nevére, sem arra, hogy valaha bemutatkozott volna) perfektül leírta a helyzetet.
- Hát nem tudom. Nyári mikulást már hallottam emlegetni, de a sítalpas nyúl kicsit extrémen hat, még ha beépített bundája van is hozzá - felelte. Közben az Arvid által hozott ételt berakta a pult alatti szekrénybe, mert annyira jó illata volt, hogy bár nem rég evett, akár most is le tudott volna ülni falatozni, viszont ezt evidensen nem tette meg, amíg rajta kívül más is tartózkodott az üzletben.
- Attól függ, hogy mennyit takar nálad a pár perc definíciója - felelte óvatosan a kérdésre, de nem volt elutasító a hangneme. Alapvetően nem szeretett olyat ígérni, aminek az lehet a vége, hogy valamilyen kényelmetlen feladattal kell foglalkoznia, így a félig kibúvónak tekinthető válasz remek menekülési útvonalat jelentett. Ha nem tetszik a téma, akkor sürgős dolga van, és kész.
- Áh, kösz - vette el a macskamentát a sráctól. Később majd azért leellenőrzi, hogy tényleg az van-e benne, aminek mondják, mielőtt odaadná Sherlocknak, de abban biztos volt, hogy a kandúr jobban fog örülni neki, mint a szárított verziónak.

Damien

Mély mentális sóhajjal nyugtázta, hogy az ilyen kérdésekre az emberek zöme sohasem tud konkrét választ adni, maximum megismétlik ugyanazt a frázist, ami Sebbynek messze túl tág volt, ha olyan beszélgetésről volt szó, amibe bele akarják rángatni, de nem biztos, hogy van kedve hozzá. Nagyon szerette volna, ha valaki egyszer azt válaszolja, hogy például "öt, maximum tíz perce tippelek, három kérdésem lenne, ebben és ebben a témában", de a realitás talaján maradva elég valószínűnek tartotta, hogy ez kábé sosem fog megtörténni.
Ennek ellenére végül a másik meglepően érdekes témát hozott fel, ami kicsit meg is lepte a szőkét.
- Nocsak - jegyezte meg, nem fejtve ki, hogy vajon ez annak szól-e, hogy a másik tudta, hogy legilimenciát tanított, vagy annak, hogy ő is azt tanul. Egyébként, az utóbbira gondolt. - A válaszom erre erősen attól függ, hogy mit szeretnél kezdeni a tudással. Fejtsd ki kérlek - felelte először kellő óvatossággal. Az alapján, hogy a másik elég ügyesen bánt Sherlockkal, és egyébként is problémás állatkákat tartott, elég valószínűtlennek érezte, hogy valamiféle rossz szándékról vagy visszaélésről lenne szó, és nyilván a srác amúgy sem mondta volna el, ha rosszban sántikál, de Sebastian azért eléggé biztos volt benne, hogy ennyi év minisztériumi gyakorlat után kiszúrná, ha esetleg a történet, amivel a diák előáll, valahol sántít. Márpedig nem minden fajta legilimencia használathoz és emlékmódosításhoz adna szívesen segítséget.

Damien

Egyetlen rezzenés sem kerülhette el tekintetét, miközben a másik beszélt, és bár a szemkontaktust most sem tartotta igazán, ide-oda rebbenő pillantása figyelte a másik mimikáját. Sebastian bár ösztönös szinten egyáltalán nem volt jó mások arckifejezéseinek az olvasásában, de az évek alatt megtanulta összepárosítani, rendszerezni a különféle reakciókat, és sokat segített az is, hogy adott esetben a legilimencia használata közben észrevétlenül tudta ellenőrizni azt, amit igaznak vélt. Most ugyan nem mászott bele a srác fejébe, de őszintének tűnt, ráadásul ha van egy cseppnyi esze, akkor nem pont őhozzá jött volna a kérdéssel, amennyiben esetleg rossz szándékai lennének. Sebby, ha valaki megtudja, hogy a képességet védtelen állatok kínzására használja, azt egyszerűen levadássza. Nem volt még ilyen, de roppant tettre készen gondolt erre a lehetőségre.
- Az ötlet alapvetően jó - összegezte az ifjabbik Selwyn az első benyomását. - Viszont a kivitelezés egy másik kérdés - tette hozzá. - Az állatok legilimentálása egyszerre könnyebb és nehezebb az emberekénél. Könnyebb, mert nincs védelmük ellene és tiltakozás sem igazán, de nehezebb, mert az emlékek nem logikusan épülnek egymásra, kevesebb a linearitás és több a homályos folt. Az emlékmódosításoknál is pont ezért kell nagyobb figyelemmel járni el.
Lehet, hogy egy macskának nem fog feltűnni, hogy hirtelen nem emlékszik az óvodai jelére, viszont a srác elég jól ráérzett, hogy nagy kárt is lehet csinálni a módosításokkal, mert ha valami félremegy, akkor az állat arra is ösztönből fog reagálni.
- Milyen szinten tartasz a tanulásban? - kérdezte végül Sebby.

Damien

Dicséretes a srác motivációja, de tényleg elég vékony jégen táncol az ötlettel abból a szempontból, hogy az emlékmódosítás normál esetben is nehéz feladat, egy olyan lénynél pedig, akinek a gondolatai kevésbé koherensek, nagyon könnyen félremehet.
- Előfordulhat. Érdemes lenne mindenek előtt detektálni, hogy hol van a probléma gyökere - felelte. Ez az a rész, amit némi tudással felvértezve valószínűleg bármely legilimentor tanonc meg tud csinálni, amikor már túl van az alapokon, innen tovább lépni viszont már egészen más kérdés.
- Hm - nyugtázta a srác válaszát Sebastian meglehetősen kétértelműen, mikor fény derült rá, hogy Damien hol tart a tanulásban. A szőke eddig is kételkedett abban, hogy jó ötlet-e pontos leírást adni a másik kezébe, hogy ő maga próbálkozzon az emlékmódosítással, mert korából adódóan sem lehetett túl sok tapasztalata, viszont így már eléggé biztos volt benne, hogy nem engedi, hogy a másik kísérelje meg a kivitelezést.
- Igen, jól gondolod - bólintott aztán, mikor a srác tovább vitte a gondolatot. Remek hasonlat volt, hogy a kisgyerekek legilimentálására hasonlít a témakör, ez pedig olyasmi, amit senki sem szívesen csinál. Persze az emberek szeretik lebecsülni az állatokat, pedig nem kellene. A macskák esetében például egy értelmes példány simán megüti egy 3-4 éves gyerek intelligenciáját.
Sebby végül mélyet sóhajtott, mielőtt újra megszólalt volna.
- Nézd, nagyon jó, hogy segíteni szeretnél a macskádon, de nagy valószínűséggel igencsak messze állsz attól, hogy ezt meg is tudd tenni. - Talán ez a mondat bántónak hathatott, de Sebby nem annak szánta, csupán egyszerűen tényeket állapított meg. - Annyiban tudok neked segíteni, hogy ajánlok olyan könyvet, ami legalább nagy vonalakban foglalkozik a témával, hogy tudd, hogy milyen emlékeket keress, de nyomatékosítanám, hogy ne próbáld meg alkalmazni az emlékmódosítást. Próbáld meg megtalálni, hogy mi a cica konkrét problémája. Ezt valószínűleg meg fogod tudni ugrani, aztán ha tényleg olyan, amit nem lehet tréninggel feloldani, akkor inkább hozd el egy kis időre és meglátjuk, mit tehetünk.

Damien

Damien jól sejtette, Sebby számára ez tényleg csak a macskáról szólt. A függősége mellett, ami a tényleges indikátora volt annak, hogy kirakták a tanári posztból, az is komoly ellenérv volt amellett, hogy esetleg újra megpróbálja, hogy rájött, hogy hangyányit sem érdekli, hogy másokat trenírozzon és átadja a tudását.
- Jó tervnek tűnik - bólintott rá a felvázolt menetrendre aztán, mikor a másik kifejtette a menhelyes ötletét. - Egyébként is kellemesebb gyakorlópartnerek, mint az emberek - tette hozzá egy fintor kíséretében. Hogy mik bukkannak fel az emberi elmében, az valami rettenetes, és nem csak az emlékekre gondolt, hanem arra is, hogy milyen képzetek állnak össze időnként az agyban. Az álmok lenyomata meg ennél is meredekebb tud lenni. Alapvetően úgy gondolta, hogy egy kezdőnek - mert a szemében Damien bőven csak kezdő - jobb kicsiben lépegetni, és mászni bele rögtön az elején a mély vízbe.
- Könyv címet kapsz, a technikádról meg a tanárodat kérdezd - felelte szúrós szemmel, mikor a srác felvetette a lehetőséget. - A macskádon szívesen segítek, de ennyi.
Sebby erről úgy gondolkodott, hogy ha már egyszer nem tanár, akkor nem is szól bele más oktatók módszereibe, márpedig a srác technikájának a véleményezése ebbe a kategóriába esne. Arról már nem is beszélve, hogy bár jónak tűnt a szándék, azért még mindig volt némi bizonytalanság a szőkében azzal kapcsolatban, hogy tényleg itt állna-e meg a másik az emlékmódosítások terén, vagy van valami hátsó szándéka. Könnyedén olvashatott volna a fejében, az igaz, de nem akart visszaélni a képzettségével, így inkább az óvatossági vonalon belül mozgott. Végül is semmit sem tudott a srácról, még a nevét sem.
- Nos, itt van két cím* - firkantotta le egy papírra a vonatkozó könyvek nevét. - Az elsőt megtalálod ott a polcon, leghátul - mutatott a megfelelő irányba. - A másikat meg kell rendelnem, már ha engedi a kereted, mert nem olcsó kötet. - Itt fellapozott egy katalógust, és a másik orra alá tolta, hogy lássa az összeget. - Ha kéred, akkor mondd a neved, címed, illetve kérek ötven százalék előleget, mert ez amúgy valószínűleg a nyakamon ragadna, ha nem jössz érte - sorolta a szükséges infókat, miközben maga elé tett egy megrendelőlapot, várva a döntésre.

*Extra infó a játékhoz: A két cím olyan ritkább könyvekhez tartozik, amik általánosságban szólnak a legilimenciáról, de az egyikben állatokkal való munkáról van egy bővebb fejezet (ez van hátul a polcon), a másik könyvben pedig van egy fejezet a traumás élmények feloldásáról legilimencia segítségével. Emlékmódosítási leírást, extra, ehhez kapcsolódó tudást egyik könyv sem ír le, Sebby ezeket nem adja egy kezdő tanonc kezébe, akit nem is ismer, viszont az órai anyaghoz és az órai anyaghoz képest mélyebben mennek bele a kötetek az itt releváns témakörbe.

Damien

~Nagy cucc~, gondolta az ellenérvre, de nem állt bele elmagyarázni, hogy a maga részéről még durrfarkú szurcsóknak is szívesebben született volna, mint embernek. Mit számít a könyv, meg a sakk, meg a pillecukor, ha cserébe ott van a társadalom minden szennye és csupa olyan gondolat a bűnözők fejében, akikkel volt szerencséje dolgozni, amiktől még ő is elborzadt olykor, pedig látott már egyet s mást. Egy részük pedig valóra is váltja, amit kitalál, az emberek tapossák egymást pár knútért, és az sem ritka, hogy az említett könyveket, a kultúrát mindenestül felégetik. Az állatok csak elveszik, ami az élethez kell, és ennyi. Nem gonoszak.
Kicsivel később a srác flegma válasza viszont kissé kicsapta nála a biztosítékot, de tőle telhetően igyekezett a felszínen legalább nyugodt maradni, elvégre ez itt vele szemben csak egy nyegle tini.
- Nem ezt mondtam. Nem voltál egyértelmű, hogy kifejezetten az állati legilimenciáról kérsz visszajelzést, de a kettő nem elválasztható egymástól és nem értelmezhető külön-külön, így elég valószínűtlen, hogy újat tudnék neked mondani a technikáddal kapcsolatban. Az alap metódus ugyanaz, csak állatoknál nagyobb odafigyelést és kontrollt igényel, maga az emlékek értelmezése pedig nem annyira technika kérdése, sokkal inkább intuícióé. Azt a pár jellemző formulát, motívumot és emlékbetörési formát, amit lejegyeztek, zömében a javasolt könyvben találod - összegezte a véleményét, ha már kénytelen volt kifejteni, mert még a végén valaki azzal fogja vádolni, hogy nem érdekli őt annyira egy szerencsétlen traumatizált macska sorsa, hogy segítsen a gazdájának megtalálni a problémát.
- Remek, akkor nincs vele dolgom - jegyezte még meg, mikor a másik jelezte, hogy a rendelős könyv már úton van hozzá, és ezzel a lendülettel el is ásta a megrendelőlapot egy kupac papír alá. - Csak tessék - nyugtázta azt is, hogy a srác elindult a hátsó polcok felé, és tüntető hangossággal beleszürcsölt a kakaójába.
Sherlock közben valószínűleg érzékelte, hogy gazdája jócskán feszült, úgyhogy felkelt a fotelből, amit addig kitüntetett a figyelmével, és előbb járt egy nyolcast a hátrafelé haladó Damien lábai között, majd felugrott a pultra Sebby mellé és beledugta a busa fejét a tenyerébe némi simiért. A szőkének az volt az érzése, hogy a macskája éppen próbálja közölni, hogy kár ennyire pattogni, nem akar rosszat a másik, de lehet, hogy csak beleképzelte.

Damien

Sebastian nem arról volt híres, hogy túl sok helyen megfordult volna a faluban, pláne nem helyszíneken, ahol sok az ember, de kora este a Máguscsárda sem volt még túlságosan tömött, főleg nem hétköznap. Greggel beszéltek meg ide találkozót, nem is annyira a régi emlékek felidézése vagy ismétlése miatt, hanem inkább azért, mert az ifjabb Selwyn nemrég megkapta a bátyjától, hogy néha jó lenne kimozdulnia és csinálnia valami mást is, mint amit általában. Ez a mostani ücsörgés ennek teljesen megfelelt a definíció szerint, így hát felmutatható szabadidős tevékenységgé avanzsált legalább a következő két hétre.
Az auror viszont még nem ért ide, így Sebby egyedül foglalt el egy hátrébb lévő kis asztalt, és bár elég furcsán néztek rá a rendelése miatt, de kivis limonádét szürcsölgetett, amíg az asztaltársaságára várt. Közben elővette az egyik, kicsit kevésbé problémás feljegyzéseket tartalmazó jegyzetfüzetét, mert úgy döntött, hogy ez az üresjárat teljesen megfelel a régóta tologatott adminisztráció elvégzésére, így hát helyenként megjelölt lapokat, pipával jegyezte, ha valami elkészült, üres körrel, ha valami folyamatban volt, és így tovább.
Közben egy pillanatra, teljesen másik vágányon járva gondolatban megállt, mert eszébe jutott, hogy tulajdonképpen Greg rendszeresen feljár hozzá, de ő még sosem járt a férfinél. Ez vajon miért lehet? El is tervezte, hogy ha a másik ideér, akkor feltétlen rákérdez.

Damien

Lehet, hogy rosszul emlékezett az időpontra, vagy esetleg nem is jön a másik? Sebby a telefonját otthon hagyta, úgyhogy Greg ha akarta sem tudta volna elérni, ha esetleg lemondta volna a találkozót. Hiába, nem igazán lehet megszokni, hogy egy elektronikus ketyerének folyton a keze ügyében kéne lennie, Sebastian ennyire se nem szerette, se nem akart nonstop elérhető lenni. Na, persze, talán pont most lett volna jó, ha eszébe jut öltözködésnél a mobil.
Arra jutott, hogy még vár maximum egy fél órát, annyi idő alatt a limonádéja végére kéne érnie, aztán legfeljebb hazaballag. Végül is már így is mondhatja, hogy kimozdult otthonról. Mikor viszont ezzel a gondolattal visszatért volna a füzetéhez, valaki megállt mellette és még hozzá is szólt. Fenébe.
- Hello - köszönt vissza, és csak utána nézett fel a langaléta srácra, akiben korábbi vevőjét és Sherlock ideiglenes játszótársát ismerte fel.
Elsőre nem is tudta eldönteni, hogy mit szóljon ehhez az egészhez, mégis milyen megfontolásból jöhetett ide hozzá a másik, miközben nem is ismerik egymást? Az meg már egyenesen abszurdnak tűnt, hogy még le is akar ülni. Sebastiant elég nehéz döntés elé állította ezzel, hiszen normál esetben nem szokott random emberekkel cseverészni, vagy ha mégis, akkor eleve ezzel a szándékkal ment oda valahova, viszont végül is éppen nem volt semmi különösebb dolga, amíg az aurorra várt. Kis szerencsével közben úgyis befut.
- Hát... várok épp, de amíg nem ér ide... - tett egy kézmozdulatot kissé bizonytalanul, de afféle "tessék csak" módon. - De elég idős vagy te egyáltalán az alkoholhoz? - bukott ki belőle, mikor megcsapta a forralt bor illata. Itt azért nem limonádéból főzték az ilyesmit...

Damien

- Huszonhárom? - döbbent meg Sebby. Az alapján számolta a másik korát, hogy mit mondott a legilimencia tanulásának a szintjéről, de úgy látszik csúnyán mellélőtt. Újszerű volt neki a gondolat, hogy valaki már felnőtt fejjel álljon neki ilyesmit tanulni, főleg önszántából, így hát nehezen tudta eldönteni, hogy a másik későn kapott észbe, vagy ennyire lassan halad. - Hát oké - tette hozzá, elengedve inkább a kérdést. Fene se gondolta volna, hogy a tininek nézett srác alig pár évvel fiatalabb nála.
- Adótörvények..? - jött egy újabb bizonytalan kérdés, ami kiszaladt a száján. Kicsit követhetetlen volt a témaugrás a számára, és ezt a szót aztán abszolút nem tudta hova kötni az eddig elhangzottakhoz képest. Máris a másik fejébe szállt volna a bor..?
Majd alig egy kis idő telt el, és a másik ismét témát váltott, Sebby pedig inkább csak csendben kortyolt egyet a limonádéjából, amíg a srác előtúrta a telefonját. Az este eddigi legkellemesebb meglepetése következett, mikor egy kupac apró cica nézett vissza az ifjabb Selwynre a képernyőről.
- Merlinre, de aranyosak! - Önkéntelenül nyúlt a telefonért, de aztán félúton megállt a keze és visszatette az asztalra. - Sajátok? Vagy menhelyiek? - kérdezte, emlékezve rá, hogy a másik az állatmenhelyre szeretett volna menni önkénteskedni. Igaz, az ilyen pici cicák nem különösebben alkalmasak legilimencia gyakorlására, de kétségtelenül megérdemlik a tanulmányozást, már amennyiben ez a cuki foltok és csíkok csodálásában merül ki.
Sebastian messze nem volt akkora macskafan, mint Arvid, de egyáltalán nem tudott ellenállni néhány friss és új állatkának.

Damien

- Oh. Könyvelő leszel? Vagy jogász? - kérdezte, mikor megkapta a magyarázatot a beszélgetésbe hirtelen bekerülő adótörvények kapcsán. Nem igazán volt tisztában az egyetemi lehetőségekkel, lévén sosem jutott eszébe rendszerszintű intézményben továbbtanulni, sőt, még a mestertanonci vizsgákat is több éves késéssel tette le. Igaz, ennek nem az volt az oka, hogy ne ment volna a tanulás, hanem az, hogy egyszerűen nem érdekelte. Fogalma sem volt tehát, hogy mennyire pontosan lőtte be a témakört, de a tinédzserként asszisztenkedésből maradt emlékei alapján ezt a két lehetőséget tartotta a legvalószínűbbnek.
Közben aztán áttértek a kismacskás képekre, amik megmosolyogtatták Sebbyt, csak úgy, mint a "töltve érkezett" kifejezés.
- Ezt még sosem hallottam így megfogalmazva - rötyögött halkan. Damiennek ma láthatóan jobb hangulatban sikerült elkapnia a szőkét, mint eddig bármikor. - Egyébként inkább arra gondoltam, hogy találtál esetleg egy almot valahol és otthon nevelgeted, de tényleg logikusabb válasz, hogy menhelyi szaporulatról van szó.
Közben le sem vette a szemét a képekről, úgy vizslatta a mindenféle színű és mintájú kis kupacot.
- Sikerült haladnod esetleg a saját cicáddal is..? - nézett aztán végül fel egy pillanatra a másik szemébe, hogy aztán rögtön megszakítsa a szemkontaktust és öntudatlanul továbbrebbenjen a pillantása a bejárat felé a másik válla felett. Greg még mindig nem tűnt fel a láthatáron.

Damien

Sebastiannak volt egy olyan érzése, hogy a kocsma falai viszonylag ritkán lehetnek tanú ennyire ártatlan témakörnek a beszélgetések során, mint amennyire a kismacskák annak számítottak. Régebben mondjuk sötétebbnek tűnt ez a hely, szó szerint és a látogatóközönség terén is, azonban még most is úgy tűnt, hogy az eszmecseréjük némileg "out of place". Annyira mondjuk nem zavartatta magát emiatt, sőt, de egy pillanatra a külső szemlélő nézőpontjába helyezkedve már-már viccesnek tűnt a helyzet.
- Javaslom, hogy ha még nem próbáltad, akkor a képek helyett próbálj a hangokra összpontosítani. A macskák rövidlátók, jobban hagyatkoznak a fülükre, mint arra, hogy mi történik a szemük előtt - mondta. Igaz, nem akarta tanítgatni a srácot arra, hogy hogyan dolgozzon a legilimenciával, de mégis ki tudna megállni egy kínálkozó lehetőséget arra, hogy olyan extra infókat szórjon szét a világban, amik nem feltétlenül köztudottak? Így hát gyakorlatilag gondolkodás nélkül felelt.
- Azért is gondolom, hogy érdemes lehet erre menni, mert ha nem látható, ami triggereli, akkor még az sem biztos, hogy mindig a konkrét helyszínen kell keresni, hanem kintről hallatszik be, úgy, hogy te észre sem veszed.
Valahogy, ha nem érezte úgy, hogy épp dolgozik, akkor úgy tűnt könnyebben nyílt meg az ilyen eszmecserékre.

Damien

- Pedig nem is annyira erőteljes a különbség, mint ha például kutyával próbálkoznál - csatlakozott rá a szaglásról szóló megjegyzésre. Valóban nehéz különválasztani, hogy éppen mire is emlékszik az érintett egyed, ha emberi szemszögből nézve felfoghatatlan érzékenységű érzékszervekkel találkozik az egyszeri legilimentor. Az állatok legilimenciája talán ezért sem terjedt el annyira, mint amennyire helye lenne a segítő szakmák terén. Sebastiant el is gondolkodtatta egy pillanatra a tény, hogy mennyi kiaknázatlan potenciál van még ezen a téren, és bár eddig nem ezzel volt elfoglalva, most elhatározta, hogy a Selwyn kúriánál a jövőben alapítandó vadmentőhelyen is lehetne alkalmazni legilimenciát a munkához.
Ezt a gondolatot szóban nem hozta fel, csak az látszott az arcán, hogy egy pillanatra teljesen máshova figyelt, viszont aztán visszafókuszált az előtte ülő, annyira egyébként nem is kellemetlen alakra, mint amennyire elsőre annak tűnt. Már ha nem macskaszemmel nézi.
- A mintázat is fontos, de még fontosabb talán, hogy képes legyél elengedi azt, amit emberi józan ésszel tudsz a világról, és megpróbáld egy kicsit az állatod szemén át látni a helyzetet. Sok legilimentor esik abba a hibába, hogy akár az emberek esetében is megpróbálja rögtön a saját tudásához alakítani a látott emlékeket, így nem mindig az marad meg a fókuszban, ami a legilimentált számára ott volt - fejtette ki a véleményét. Tőle sem állt természetesen messze ez a hiba, de ez már a legilimencia olyan finomságaiba engedett betekintést, amihez rengeteg gyakorlásra van szükség, mert nem merül ki egy varázslat tökéletes elvégzésénél.

Damien

Bólintott, ahogy a másik átfogalmazta a saját nyelvére az elmondottakat és nagyon örült neki, hogy nem kell kétszer elmagyaráznia, hogy mire is gondolt pontosan. Eléggé úgy tűnt, hogy a srác gyors felfogású, ami bizonyára az egyetemen sem válik épp a hátrányára, bár jó pár rövid beszélgetésbe beletelt, mire Sebby egyáltalán annyira odafigyelt rá, hogy ez feltűnjön neki.
- De aranyos - mosolyodott el, amikor szóba került a vak cica. Sebastian nem igazán dolgozott még komoly sérülésekkel vagy hátrányokkal bíró állatokkal, így csak elképzelni tudta, hogy akár a mindennapokban, akár a legilimencia terén nehezebben lehet velük bánni, vagy legalábbis nagyon máshogy, mint általában szokás.
Mikor aztán a másik ismét a telefonjában kezdett keresgélni Sebastian kíváncsian figyelte, hogy mi lesz a következő látványosság, de a játszószőnyeg alatt nem túl jól rejtőző vörös macskára nem számított. Fel is nevetett, mikor meglátta az állatkát, és kissé megcsóválta a fejét. Hát igen, a macskák furcsa dolgokkal tudnak remekül szórakozni.
- Ez egy nagyon jó darab - mondta aztán, picit közelebbről is megnézve a játékot. - Biztos vagyok benne, hogy feldobtad vele a napjukat. Esetleg megpróbáltad megnézni, hogy mit gondoltak róla? - Természetesen nem élőben, hanem emlékek között, mert bár állítólag a macskák rövidtávú memóriája nem túl fényes, azért az újdonságok sokszor mély nyomot hagynak bennük, legalább néhány napra. - Sherlock egészen kicsattanóan vidám tud lenni, ha valami újat viszek neki - tette még hozzá.

Damien

Egész élvezetesnek bizonyult ez a kis intermezzo a beszélgetéssel, még Sebby számára is. Nem szokta különösebben értékelni a hasonló véletlenszerű csevejeket, de a macskás téma elég laza ahhoz, hogy ne untassa, viszont elég érdekes ahhoz, hogy egyáltalán időt akarjon szánni rá.
Bólintott a másik kifejtésére, mert valóban nehéz elsőre megtalálni a tökéletes választ, ami egy cica kobakjában rejlik az újdonságok kapcsán, de érdemes rászánni az időt.
- Ez jó módszer arra, hogy fejlődj később az emlékeik kutatásában is - nyugtázta a srác terveit. - A nagyon közeli benyomásokkal mindig könnyebb dolgozni. Ha már jól megy, akkor a régi élmények is könnyebben érthetővé válnak - tette még hozzá, bár volt egy olyan sejtése, hogy erre a másik már magától is rájött.
Aztán úgy tűnt, hogy vége szakad lassan a négylábú témáknak, mert a másik eltette a képeket tartalmazó telefonját és egészen másra kérdezett rá.
Sebastian rövid ideig latolgatta a választ, kékesszürke pillantását a másik arcán felejtve néhány pillanatra. Eddig még sosem nézte meg igazán.
- Valójában nem néztelek sehánynak - felelte, visszatérve a kivis limonádéhoz, és annak zöld színéhez. - Abból következtettem, hogy hol tartasz legilimenciában, szóval tizenhét alattinak tippeltelek - felelte végül a maga keresetlen őszinteségével. Nem volt bántó hangsúly a szavai mögött, valójában neki mindegy volt, hogy ki hány évesen fog neki a tanulásnak, csak épp szokatlan volt az ilyen idős diák.
- De mindegy is - vonta meg a vállát kicsit. - Ez maximum annyit változtat, hogy nem zavarlak vissza a kastélyba, ha meglátlak itt - mondta, majd szürcsölt egy kicsit a limonádéból. Azért Seth-re való tekintettel a betévedő és esetleg alkoholizáló diákokat alkalomadtán biztosan hazaküldte volna. Már hogy kevesebb legyen a bátyja munkája.

Greg

Mikor először felmerült a kérdés Sebasatianban, hogy hogyan lehet az, hogy ő még sosem járt Gregnél, a férfi viszont már-már rendszeres vendég volt nála, akkor igen hamar rá is kérdezett - attól tekintsünk el, hogy az, hogy ez feltűnjön az ifjabbik Selwynnek, évekbe telt. Legnagyobb meglepetésére bár valóban azt a választ kapta, hogy biztonsági megfontolásból, a mögöttes ok mégsem az volt, amire az ember először gondolna. Greg ugyanis láthatóan nem attól tartott, hogy mi lesz, ha egy potenciálisan kétes alaknak megmutatja a lakását, hanem állította, hogy bármikor visz fel vendéget, akkor valami mindig balul üt ki. Nos, ez a férfi szerencséjét ismerve nagyon is valid indoknak tűnt Sebby számára.
Ennek ellenére, mikor Greg felajánlotta, hogy ha így is van hozzá kedve, akkor szívesen látja, Sebastian gyorsan igent mondott a lehetőségre. Mégis csak így fair, ha már ő is beengedte az életterébe a másikat, még ha ennek pusztán annyi volt az oka, hogy ha egy varázstággyal molyoltak, akkor a szükséges eszközök zöme Sebbynél volt kéznél.
Most tehát épp ezért álltak London közepén, egy resti előtt, arra várva, hogy sorra kerüljenek az elviteles standnál, mert ha már így alakult, akkor nem szeretnének a főzéssel megkockáztatni Gregnél egy gázrobbanást.
Sebastian tűnődve nézett körbe, nagyon ismerősnek tűnt neki a környék, aztán csakhamar rájött, hogy miért.
- Rendelj nekem akármit, szerintem tudod, hogy mit eszek meg. Mindjárt jövök - hívta fel magára a figyelmet könyökével megbökve Greg karját, majd gyors léptekkel elindult az egyik mellékutca irányába. Kicsit több, mint tíz perc kellett csak, mire visszaért, két papírpohárral a kezében, majd rávigyorgott Gregre.
- Hoztam neked kávét. Ismerek itt egy teázót, nagyon finom italokat készítenek - magyarázta meg hirtelen eltűnése okát. Avery most nem tartózkodott a boltjában, ami talán nem is baj, mert akkor Sebby sem járta volna meg az utat tíz perc alatt, de ettől függetlenül is szíves örömest hagyta a pénzét ismerőse kasszájában.

Greg

- Úgy is jó, ha még fut - kiáltott vissza egy vigyorral, míg néhány lépést hátrálva tett meg, hogy Greg is láthassa az arckifejezését. Nem volt olyan rég egyébként az a sztori a szerencsétlen sorsú csirkével, szóval bár Sebby nem kapott rá dédanyáink fortélyára a frissen vágott szárnyassal, de nem is volt akkora lódítás a válasza, mint amilyennek London közepén egy láthatóan felsőosztálybeli férfitól tűnhetett.
Visszatérve aztán a másik kezébe nyomta a kávét, és bár eredetileg csak kedveskedni akart a másiknak egy finom itallal, a mondat végén megnyomott szót hallva kihívó mosolyt villantott, miközben bizalmasan közel hajolt a másikhoz. Nem volt köztük nagy magasságkülönbség, csak épp annyi, hogy kissé lábujjhegyre kelljen állnia, hogy egyenesen nézhessen a másik szemébe.
- Ejnye, ne feledd, most én vagyok a testet öltött balszerencséd, mi van, ha véletlenül komolyan veszem, édes? -  Eredetileg nem volt szándékában húzni a másik agyát, de ennél jobb alkalma nem lesz egyhamar arra, hogy könnyedén és hatásosan vágjon vissza a másik verbális karatemozdulatira. Csak egy pillanat volt az egész, és már távolabb is húzódott, de közben kivette a vacsorájukat tartalmazó szatyrot Greg kezéből.
- Ezt szerintem jobb, ha én hozom - tette hozzá. Mivel Greg balsejtelmeivel ellentétben nagyon is elképzelhetőnek tartotta, hogy a másik valóban sorozatos balszerencse áldozata szokott lenni vendégek körébe, így jobbnak látta nem kockáztatni a vacsora épségét. Ettől függetlenül remekül szórakozott volna a másik paranoiáján, ha véletlenül elkapja a csillogószemű kíváncsisággal kapcsolatos gondolatát. Ennyire azért nem volt komolytalan.
Nem sokkal később, miután a másik beengedte a társasházba, majd felgyalogoltak a lépcsőn, kissé kifulladva dőlt neki a korlátnak.
- Esetleg megmutathatnád a vészkijáratot is vagy a menekülési útvonalat..? - vetette fel félkomolyan. - Még mázli, hogy amúgy sem szeretem a lifteket, de amúgy átgondoltad te ezt az ötödiken lakást..? - nézett vissza maga mögé a megtett lépcsőfokokra.

Greg

- Well... nem én vagyok az, akit balszerencse sújt, szóval jogos a hoppanálás - vonta meg Sebby a vállát, mert "varázsló vagy Harry", annyira mugli mód közlekedtek épp, hogy elfeledkezett erről az opcióról. - Bár téged nem feltétlenül mernélek magammal vinni, szóval remélem gyorsan futsz - villantott rá egy mosolyt. Amúgy nem hagyná ott, ha kigyulladna az épület, de erről a másiknak nem muszáj tudnia.
Hamarosan viszont már zörgött a zár és nyílt az ajtó, Sebbynek pedig becsületére legyen mondva, nem próbálta meg kilesni a másik védelmi vonalait, bár oka sem volt rá. A lakást viszont annál inkább megbámulta, mert ettől azért némileg nagyobb térre számított.
- Ennyire nem szoktál itt lenni, vagy ilyen keveset fizet a minisztérium? - kérdezte, mindenféle bántó él nélkül, miközben levette a cipőjét. - Mármint... szépen berendezted, de nem gondoltam, hogy ennyire kicsi lesz - vonta össze a szemöldökét egy pillanatra. Igaz, ha benne van a pakliban, hogy a balszerencse minden tönkretesz, akkor talán ildomosabb kevesebb teret adni neki erre. - Ez a kanapé nagyon jól néz ki - jegyezte meg még aztán, miközben ujjait végigfuttatta a karfán.
Aztán Greg a csapot kezdte próbálgatni, aminek az eredménye leginkább is figyelemre méltó volt. Már ha szereti valaki a Niagarát a nappalijában nézegetni.
- Wow - jegyezte meg mindössze Sebby a jelenetet látva, majd ő maga végtelen óvatossággal nyitotta meg a csapot, hogy kövesse a másik példáját a kézmosás terén. A nyomás most is jóval nagyobb volt, mint amire várt, de moderált mennyiségű vízcseppel a ruháján átvészelte a próbálkozást. - Talán jobb lesz, ha te leülsz és én tálalok... - jegyezte meg kissé bizonytalanul, mert egyre erősebben kezdett hinni abban, hogy a másik nem csak a bolondját járatta vele, és tényleg várható valamilyen elemi csapás a jelenléte miatt. - Mit merre találok? - kérdezte még, a tányérokra, evőeszközökre célozva.

Greg

Sebby nem sértésnek szánta a lakás méretére tett megjegyzését, csupán az őszinte döbbenet szólt belőle, mert bár az ő könyvesbolt feletti zuga sem hatalmas, de legalább kétszer ekkora volt, és akkor a galériáról még nem is beszéltünk. Ráadásul annak idején az eridonos szobájuk is több helyiségből állt. Nem gondolta, hogy kényelmesen lehet élni annál is kisebb térben és nem is igazán járt még picike lakásokban, de alaposabban szétnézve elképzelhetőnek találta, hogy Greg még megcáfolja ezt a nézetét, mert a lakótér praktikusan de stílusosan volt berendezve. Nem úgy tűnt, mintha bármi nagyon hiányozna.
- Azért megpróbálnám - kötötte az ebet a karóhoz, mert akárhogy is nézte, a logika azt diktálta, hogy ha Greget sújtja balsors, akkor neki tökéletesen kellene funkcionálnia, hiába tartózkodik a lakásban. Sajnos azonban nem úgy tűnt, hogy igaza lenne.
- Fuck... - szaladt ki a száján, mikor a polc egyik igen alapvető eleme elindult magának egy új életcélt találni. Már kapott volna utána, hogy megtartja, mikor észlelte a varázst, így inkább gyorsan kiszedte a két tányért, amire eredetileg ácsingózott, amíg Greg felszedte a földről a renegát darabkát.
- Tuti, hogy meg vagy átkozva, ez nem normális - közölte a nyilvánvalót Sebby. - Kérek - szúrta aztán közbe a szalvétás kérdésre is a válaszát. - Lehet, hogy azért nem tudod detektálni, mert nem látod saját magadon a manaszálakat? - vetette fel aztán, miközben rendkívül óvatosan ketté osztotta a sültkrumplit. - Más is próbálta már kideríteni, hogy mi ez, vagy egyedül álltál neki? - kérdezte végül. Őszintén megfordult a fejében, hogy érdemes lenne Seth elé állítani kicsit az aurort, hogy megnézze magának, hátha észrevesz valamit, ami Gregnek nem tűnt fel, mert egyszerűen... túl közel áll a képhez.
- Ugh... fuh... Ez direkt volt, vagy szintén balszerencse? - kérdezte aztán vörösödő fejjel, mikor kipróbálta az egyik mártogatóst, és szavai mellé kérlelhetetlenül Greg szájába nyomott egy darab sültkrumplit, amire előtte némi kóstoló került a szószból, ami leginkább a pokol tüzére emlékeztetett. Csak hogy a másik se maradjon ki a jóból.

Greg

Az auror szemforgatást kapott a válasza után, mert Sebby ugyan nem képzelte, hogy ezek csak neki juthattak eszébe, de tudta, hogy egy más nézőpont bármikor löketet adhat egy új ideának, ráadásul az ötletelést sem tiltja a törvény. Na de hát ha a másik nem kér belőle, akkor az az ő baja.
- Fura egy neve van - szaladt aztán össze a szemöldöke a Hannibál szó hallatán. - Vajon miért neveznek el egy szószt egy sorozatgyilkosról..? - töprengett, inkább csak költői kérdésként vetve fel, lévén fogalma sem volt róla, hogy a mugli történelemben szerepelt egy roppant erős Hannibál hadvezér. Mindenesetre a maga részéről a másik szósz után nyúlt, ami már sokkal elviselhetőbbnek bizonyult csípősség terén.
- Hm, ez jó - nyugtázta, miközben sanda gyanúval figyelte, ahogy a másik igyekszik kibontani az üdítőjét. Nem volt benne biztos, hogy a szénsavas volt a legjobb választás ebben az esetben, de végül megúszták, hogy Greg mindent beterítsen a ragacsos itókával.
- Legalább adott neked életcélt - felelte aztán, mikor a másik ismét beszélni kezdett. Ez egy olyan dolog, ami sokaknak nincs, de neki viszont felejthetetlen marad, amíg valamitől el nem múlik a balszerencse sorozat. Felmerült benne a gondolat, hogy lehet, hogy mint a mesékben, Gregnek is volt egy gonosz tündér keresztanyja, és valami olyasmire kárhoztatta, amire senki sem gondolna. Például, hogy addig nem törik meg az átok, míg le nem smárolja a japán császárt, vagy Merlin tudja. Mindenesetre ezt inkább megtartotta magának, csak csendben somolygott az orra alatt.
Ellenben akkor már kitört belőle a röhögés, mikor a másik eltűnt az asztal alatt, majd maga után vitte inkább a tányért is.
- Kész piknik. Remélem a padló elbírja a súlyunkat. Nem lenne jobb földszinten laknod? Pince nélkül - vetette fel csak félig tréfálva, miközben maga is letelepedett a másik mellé. Nem túl fun a beszélgetés és a vacsora, ha nem is látja a másikat.

Greg

Elgondolkodott Greg érvein az emeleti lakás kapcsán, és hümmögött párat, mert egyet is értett meg nem is, de ez igazán nem az ő döntése volt. Ha már emelet, akkor a maga részéről leginkább legfelülre költözött volna, hogy vész esetén is könnyen el tudja hagyni az épületet, mert volt egy olyan érzése, hogy épp ekkor nem működne a hoppanálás sem. Viszont a többi észrevétel elég valid volt.
- Naja, én sem hiszem, hogy fizettem volna valaha a fűtésért, amíg Pesten laktam - bólogatott. Hogy, hogy nem, de kártevőkhöz hála Merlinnek nem volt szerencséje, noha ez akár annak is betudható, hogy Sherlock mindent levadászott, mielőtt Sebby egyáltalán megláthatta volna.
- Hazudni? Neked? Soha! - vigyorgott a másikra az ironikus hanglejtés mellé, és szerencsére nem kezdett el peregni a plafonról a vakolat, de majdnem a szájára csapott, mikor rájött, hogy pont ezt nem kellett volna. Még jó, hogy megúszták.
Hiába hitte el már az elejétől, amit az auror mondott, furcsa volt beismerni, hogy tényleg legendás a balszerencséje, ha felvisz valakit magához.
- Egyébként ezek a dolgok az irodádban is megtörténnek, vagy csak a lakásod szeretne eltenni téged idő előtt láb alól? - kérdezte két falat között kíváncsian. Azért jócskán mókás lenne, ha Greg irodájába betérve hirtelen mondjuk a főnökével is hasonlók történnének és senki sem tudná, hogy miért.
Mikor aztán végzett a vacsorával, feltápászkodott, hogy óvatosan, de kissé körbeszimatoljon.
- Megnézem akkor a galériát - jelentette, majd minden lépcsőfokot először kipróbálva a lábával lassan felmászott, majd leült, kíváncsian nézve szét. - Innen igazából elég tágasnak tűnik - állapította meg. - Gondolom nem merted tértágítóval kezelni..? - vetette fel, de úgy érezte, hogy tudja a kérdésre a választ.

Scribbliozunk, ha valakit érdekel  

https://skribbl.io/?8ICtsoRZ

Greg

- Nem is értem, hogy nem lehet élvezni a minisztériumi munkát - forgatta meg Sebby a szemeit, tőle szokatlan szarkazmussal. - Pedig az ostoba kollégák és a hallgatózó fikuszok rengeteg szórakozási lehetőség jelentenek - tette még hozzá. Hiába, ami tizenpárévesen álommelónak tűnt, az elég gyorsan dög unalomba csapott át, mikor talált jobb elfoglaltságot.
Röviddel ezután Greg persze újra beszólt neki és az ifjabb Selwynnek még arra sem volt ideje, hogy megpróbáljon úgy csinálni, mint aki felháborodott, mielőtt az auror fuldoklani kezdett a vacsorájában.
- Remélem tudod, hogy ezt maximálisan megérdemelted - közölte vele nevetős hangon, nem igazán foglalkozva azzal, hogy a másik hogyan éli túl az étkezést, mert egy egészen kicsit azért mégis csak megsértődhetett volna, ha akar. Azt azért fél füllel figyelte, hogy Greg legalább ténylegesen ne patkoljon el, mert egyrészt kár lett volna érte, másrészt nagyon nehéz lett volna kimagyarázni, hogy ez miért az ő jelenlétében történt, de ennyivel meg is elégedett egyelőre.
Arra nem számított, hogy tartogat még valami full extrásat a lakás az eddig bemutatott bérgyilkos képességein kívül, de mikor valamivel később már a galériáról nézelődött, Greg igenis képes volt meglepni valami újdonsággal. Kíváncsian figyelte a lassan kibontakozó varázslatot, ami egészen különleges hangulatúvá varázsolta a szobát, és jó ideig csendben maradt, ámulva a látványon. Ezt nem annyira várta volna a másiktól, és tudva, hogy nem hoz fel ide senkit, még azt sem foghatta rá, hogy a csajokat (vagy pasikat) akarja így megfűzni és ágyba vinni.
- Wow - összegezte végül a véleményét, mert nem igazán tudta, hogy mit mondhatna. Ehhez valahogy nem illett a szájkarate, hát inkább letelepedett a galérián és hagyott magának egy kis időt, hogy kiélvezze a változásokat. - Hát ez jobb, mint a vérmágia - ütötte le végül a dolgot.