Még mindig zsörtölődik picit, de nem olyan nagy sértés érte kicsi lelkét, az ilyeneken is könnyen túltesz hamar, és ha nem is felejti el, de nem pattog órákig a másik fején sem. Tény, hogy most tényleg ő akart első lenn a pénztárnál, már csak azért is, hogy ne gondolják egy végtelenül bunkó valakinek, hiszen ez a titulus nem tetszik neki. Már mindegy, menti így a menthetőt, és valószínűleg nem lesz elkönyvelve annak, aminek gondolta. Maximum lassú csigának, hogy későn kapcsolt.
- Uhm. Jó, de hogy hálálni meg? – gondolkodik inkább hangosan, mert hát, nemigen vár választ, de ha kap, akkor az sokkalta nagyobb segítség neki, mint a hallgatás. De már lapoz is, egyhamar megtörténik mindkettőjük részéről az öltözködési procedúra, a várakozás az ő részéről, és addig ideje is volt körbepillantani. Szép hely, azt nem kell mondani, de hát, nem olyan srác ő, akit ilyenekkel meg lehet fogni könnyedén, és elhallgattatni, mert ahhoz sokkal több kell, amolyan vagányabb, kissé veszélyesebb terep. Embere válogatja, így ez nem róható fel a tulajon számára sem, azért nem menekül kifele, hiszen, társaságban van, és így biztos nem fog egy percig sem unatkozni, ha beindulnak a dolgok, a móka, no meg a kacagás is.
Nem hiszi, hogy amúgy ezeket a medencéket arra találták ki, hogy ilyen hévvel vessék bele magukat az emberek, de nem is látott olyan táblát, kiírást, ami ezt tiltaná bármilyen nyelven, formában. Na, meg ha kint is lenne, akkor sem érdekelné a dolog, hiszen kezdésnek ez igencsak kell neki ez a fajta plusz, valahogy túl snassz becsusszanni a vízbe, és elmerülni nyakig. Neeem, hasassal nyitás, az kell neki. Felbukkanása után sem kap semmit a fejére, így rosszat már biztos nem tett, és ahogy figyeli, a lányka is követi őt, hasonlóan, mint ő maga, csak más formában. Mikor már nyugodt körülöttük a vízfelszín, kissé megkapargatja bizsergő bőrtét a hasán, mert még mindig érzi a hasas erejét magán, majd párat körözve úszik közelebb a Annához, és tartja meg magát mellette. A felbukkanó kérdés kissé ugyan meglepi, de hát, várható volt, hiszen, ha nem emlékszik rosszul, az első találkájukkor megemlítette, hogy ki ő, és hogy kiket is keres.
- Csak egy. A másik elbújni jól előlem. Még. De megtalálni és akkor teljes minden. Bizonyára már tud rólam ő, mivel nővérem eléggé kiakadni, mikor megtudni, hogy én létezek itt. – vigyorog egy sort, amikor visszaidézi magában azt, mikor „lebukott”, majd szép bemutatkozása után dőlt a lavina. Na igen, az egy kellemes perc volt, és abban is biztos, hogy a testvérpáros másik fele már bizton értesült arról, ki kóborol az iskola területén. Alig várja, hogy beléfusson. De addig is, még a jelenben maradva merül le, és úszkál picit, kis riadalmat okozva a másiknak azzal, hogy menet közben elkapja a lábát, és jól megtapogatja a bokáját.
