Hát, biztos kellemesebb élmény lett volna, ha egy kávé mellett ülve beszélik át a dolgokat. Vagy nem, nemigen ismeri a testvérét, így nem tudhatja, melyik módszerrel lett volna jobb. Elgondolkodott azon, hogy ír nekik egy levelet, hogy hahó, itt vagyok, és fussunk össze, de vagy mindig kiment a fejéből, vagy nem vette rá a lélek. Az írás nem annyira bizonyítható, mint az, hogy előttük áll, és megmutatja a tárgyi bizonyítékot, hogy nem ő firkantotta magának az igazolványaira ezt a nevet, hanem valóban – félig csak – az ő vérük. Hát, már mindegy, hiszen itt áll, csendben bámulja a másik arcát, amely lehet, hogy perceken belül még mérgesebb lehet, vagy egyenesen robban. Picit behúzza a nyakát, főleg akkor, amikor saját egyik elhangzott szavát zúdítja rá. Komolyan. Ő ezt hiszi, és tudja, neki más verziót nem mondtak. De ha ebben az életben találkozik valaha az apjával, akkor okosabb lesz, és biztos, hogy megkérdi, miért is hozták őt össze.
- AAAAZ! – puszta poénból veszi át nővére hangsúlyának mását, persze, halkabban, hiszen nem akar ő kiabálni, neki semmi baja nincs, sőt, még örül is. Örül hát, mert kipipálhat egy pontot arról a listáról, amivel érkezett, no meg, benne nincsenek ilyen negatív gátak a másikak ellen, meg akarja ismerni őket, még ha ebből az egész szituációból hogy nem lesz a legszeretettebb kisöccs ebben az évben. Évezredben. Nem is gond, majd lesz valami alapon vágja zsebre a kezeit, és immáron francia szavakat hall, ami nagyszerű, mert még jobban megért mindent, örül, hogy ennyit kedvességet kapott ezek mellé. Csak mosolyog, széles békamosolyával fürkészi őt, majd megvonja a vállát kissé, és széttárja a karjait, hogy nem tehet arról, hogy nem lett otthon, vagyis náluk reklámozva.
- Én sem sokat tudtam. Igaz, nem elsőre hallottam rólatok.. de na. Nem tudtam például, hogy ilyen csinos nővérem van. Most akadjak én is ki? – jó, hát hízelegni azt tud, ez tény, ha nem is javít semmit az esélyeken, de jól esett neki. Visszadugja inkább kezeit a zsebébe, és rágó helyett nyelvét rágcsálja. Nem, nem kezdi eljátszani, hogy kiakadt, mert neki amúgy is célja volt ez a találka, igaz, plusz fővel, de a meglepetés felbukkanása csak jót tett neki. Ennyivel előrébb jár, de azzal is, hogy a hírét biztos elviszik a másik félnek is, és gyanítja, hogy nem kell sokat várnia arra a találkára. Az, hogy kellemes lesz-e, vagy sem, már más tészta.
- Semmi gond.. – legyint, hogy ez miatt ne szabadkozzon, kapott ő már az életben ennél rosszabbakat is, amikor még ennyire sem bántak vele kedvesen. Rászolgált, mert tényleg egy hihetetlenül nagy tróger, de élvezi. Ez már lepereg róla, és csak vigyorog magában mint a tök, ámbár most csak mosoly ült ki arcára. Amikor viszont előkerül a kés, szemei kissé tágra nyílnak, és a pillanatnyi sokk után – és fellélegzés után, hogy nem az ő torkát metszették el -. Csak pillog párat a falban pihenő késre, és kellemes szitokszavak préselődnek ki ajkain. Azért ez.. hű, meg ha volt.
- Szerencsétlen… fal. – csóválja meg a fejét, bár igazából nem is érdekli az, hogy épp azon majréznak, hogy „hogy néz ki az a lyuk ott?!”. Inkább csak a falhoz lép, és nekidöntve hátát, ismét a másikra figyel, szórakozottan bólintgatva a dolgokra.
- Király! Amúgy se csináltam volna meg a büntetőmunkát. – mert mocsok lusta hozzá, de ezt inkább magában tartja.
- Mégis hogyan kavarnék én be neked? Végigrohanok a folyosón azt kajabálva, hogy te vagy a testvérem? Vagy..? – tényleg kérdi pillantásai voltak, hiszen nem értette meg, mivel tudna azon kívül bekavarni, hogy létezik, és még egy iskolába is jár velük. Viszont hamar vigyor ül ki arcára, amikor felmerül a másik testvér, ha csak szavakban is.
- Tudok róla is, vagyis,, annyit, mint eddig rólad. Ő milyen? Mesélsz nekem róla? – érdeklődik, hogy addig, míg nem fut belé, legalább elképzelése legyen arról, kire gondolhat úgy, hogy az az ő bátyja.
de megjegyzem