°Podmaniczky Ádámnak

*Rövidesen vége az augusztusnak, és ezzel együtt megszűnik a forróság, a finom fagylaltok, a napozások, az éjszaki séták. Cserébe majd megkapjuk az esős őszt és a hideg, fagyos telet. Lassan elő lehet húzni a hosszúnadrágokat és meleg pulóvereket. Annának ezzel nincs gondja. Jaj, bocsánat, kedves olvasó! El is felejtettem mondani, hogy valójában Podmaniczky Anna gondolatit, tetteit és magát, Podmaniczky Annát ismerheted meg. Ígérem ez volt az első és utolsó, hogy belekontárkodtam itt a dolgokba, többé nem fordul elő.
A legkisebb Podmaniczky, bátyával, Ádámmal ül a vonaton és egyenesen a Bagolykő Mágustanoda felé száguldanak. A leányzó hiába mugli születésű, benne is ott lappang a mágia, nem is volt kérdés, hogy ebbe a tanodába fog kerülni. Azért a szülők megbízták egy szem fiukat, hogy vigyázzanak a lánykára, akit oly' nagyon féltenek. Ez érthető is, Anna roppantul zárkózott személyiség, és annyira törékeny. Legalábbis a szülők ezt látják. Valójában a kicsi Podmaniczky is szeretne "kitörni", vagyis kipróbálni mindent, amit csak lehet, a szülei nem hagyták, hogy kibontakozzon. Ám lehetséges elérkezett az ő ideje.
A vonat lassan megáll, Anna felkapja bőröndjét, s követi bátyát. A forróságra való tekintettel egy rövidnadrágot választott egyszerű pólóval, amit lazán beletűrt a nacijába. Haja majdnem a válláig ér, hullámos fürtjeit a szél az arcába fújja, a kis Annácska pedig próbálja megigazítani azokat. Mosolyogva lépked Ádám mellett, felpillant rá:*
 - Ez Bo...  - *elgondolkodik egy pillanatra* - Bogolyfalva, ugye? - *kérdezi lágy, tündéri hangján, mert nem biztos abban, hogy így hívják a települést.
Megvakarja a tarkóját, s szemeivel körbejárja az egész Vasútállomást, alig várja, hogy megérkezzenek a kastélyba.*

Ma ez van rajtam

°Podmaniczky Ádámnak

Annácska kapkodja a fejét, mindent látni szeretne, a faluból, ugyanis még sosem járt ilyen helyen. Ahol van varázs. Szimplán minden érdekli, még az egyszerű kis házacskákat is megtekintené közelebbről, ám inkább halad a bátyával. Bizonytalanul lépked Ádám mellett, aki nem halad gyorsan, ám a lánykának ez pont nem elég idő, hogy mindent alaposan szemügyre vegyen. Pólóját igazgatja egyik kezével, míg a másikkal húzza maga után fekete bőröndjét a göröngyös úton. Hirtelen belegondol abba, hogy mi lett volna, ha neki pont nincs varázsereje. Nos, igen. Elég kellemetlen lett volna számára, hiszen a többi tesója nagy menő mágus és akkor ő meg... Ám szerencsére nem így lett. Önkénytelenül elmosolyodik, aztán felnéz a bátyára.
 - Örülök, hogy itt lehetek veled - csak ennyit akart mondani a bátyának. Ha nem sietnének és lenni ennyi motyó nála még ölelést is adna, ám egyelőre csak ennyire futja. Miközben babrál a hajával sikerül elbambulnia. Pedig testvére éppen beszél, így hát csak a mondandója felét sikerül elkapnia. Összevonja a szemöldökét, megrázza a fejét, majd ezt böki ki:
 - Hm? - aztán szinte egy pillanat alatt feldolgozza a kis buksija, hogy Ádám mit is mondott. - Ja... Ja, értem. Persze, elég lesz az iskola, gondolom hatalmas. -
Már előre tart attól Anna, hogy mi lesz vele ekkora helyen, el fogja nyelni. Valószínűleg az első héten kis millószor el fog tévedni, legfeljebb csak gyökérnek fog tűnni, ha minden egyes nap rákérdez egy diáknál, hogy mi merre van. Jobb, ha ebbe beletörődik.
 - Szóval... Te melyik házban is vagy? - nagyon jól haladnak, ugyanis mikor ezt a kérdést a lányka feltette, már a fő utcát taposták. Nos, rövidesen meg is érkeznek a kijelölt helyre.

°Alex Johansonnak

*Tényleg már csak pár nap és a nyár véget ér, ami Annát különösképpen nem zavarja, semmi baja az ősszel, sőt, kifejezetten szereti. Ilyenkor kezd teázgatni, olvasni mindenféle komoly műveket stb. És a hidegebb őszi napokon mégis csak jobb tanulni, mint nyáron, mikor hívogat a jó idő. Ugyanis Annának idén ezeken a forró napokon is muszáj volt okítania magát, hiszen a szülei úgy vélték milyen jó lenne, ha többet tudna, mint a többi évfolyamtársa. Nem igazán volt választása, szóval...
Mivel tegnap volt egy kisebb vihar úgy döntött, hogy fekete bakancsát húzza fel lábaira. Ehhez egy egyszerű fekete csőnadrágot, zöld hosszú ujjút és egy farmer mellénykét választott. Még gitárját gyorsan felkapta és igyekezett is ki a szobából. Szüksége van a friss levegőre, amúgy is imád a természetben tartózkodni és még ha zenélhet is... Fantasztikus. Egyébiránt mostanság már nem téved el annyiszor, mint az első pár napban. Azért persze előfordul, hogy teljesen bekavarodik, de akkor segítséget kér valakitől és a problémája már meg is oldódik. Lazán, ráérősen lépked, hisz' nem rohan ő sehová. Valamiért azt hitte, hogyha itt fog lakni mindennap megkeresi a tesóját, ám elvan ő egyedül is, sőt. Ezen a helyen mindig akad társaság, szóval minden rendben van vele. Ádám se nagyon kutakodott utána, neki is megvan a maga dolga, ez így jó, ahogy van.
Kis idő elteltével már az iskola kapuját lépi át. Szereti a falut, olyan kis nyugalmas hely. Persze azt már megtanulta, hogy a játszóteret jobb, ha elkerüli, kivéve, ha nem akarja a gyerekek visongását hallgatni. Nos, igen... Ezt azért szeretné elkerülni, nem igazán rajong a kölykökért. Manapság egyre szemtelenebbek és nem is lehet velük mit kezdeni. Nem, nem. Inkább választja a saját korosztályát. 10 percen belül még a kis tavacskára is rálel. Örömmel helyezi kényelembe magán a kissé vizes padon. Ölébe a veszi a gitárját, penget rajta egy kicsit, majd kicsit hangol rajta, s végül belekezd. Persze mindenekelőtt felköti a haját lófarokba, az mindig az útjában van.*

°Zene&°Öltözet

°Alex Johansonnak

*Mielőtt még végleg letelepedne a padra megáll egy pillanatra, lehunyja szemeit, s szív egyet a friss levegőből. Mennyei. Főleg, azért, mert még egy kis eső illat is csatlakozott ehhez. Csodálatos. Anna elmosolyodik, majd lecsüccsen az említett ülőalkalmatosságra, egy hajgumival lazán felköti hullámos haját. Vesz egy mély levegőt, a gitárját az ölébe veszi, s mielőtt még hozzáfogna a játékhoz végiggondolja melyik darabot húzza elő a tarsolyából. Mivel az egész családja imádja a zenét ő sem maradhatott ki. Hét éves kora óta keményen nyúzzák otthon a gitár témát. Szereti ezt csinálni, és azért van egy kis tehetsége is hozzá. Sőt. Versenyekre járt, melyeket sorra megnyert, tanári folyamatosan dicsérték, s vitték mindenhova. Szóval azt hiszem nem kell tovább magyaráznom. Végül egy olyat választott, amit egyedül tanult meg otthon, az internet csodálatos segítségével. A dal magával ragadja, lábával ütemesen kezdi verni a kissé saras földet. Egyszer-kétszer azonban félre csúsznak ujjai és nem igazán úgy szólaltja meg a hangszert, ahogyan ő akarja. De ez van akkor, ha cirka egy hónapja valaki nem vette elő a zeneszerszámát. Nos, a darab befejezése után kicsit húzza a száját, nem úgy sikerült, ahogyan ő azt tervezte, kicsit el is ment a kedve az egésztől. Csakhogy hallja, hogy valaki lépked mögötte. Összevonja a szemöldökét, ám mire felpillantana az a bizonyos személy már le is csüccsen mellé. Kedvesen rámosolyog, majd legyint egyet.*
 - Eh, nem igazán. Például amit az imént hallottál az borzalmas volt - *nevet fel lágyan. Lesüti szemeit, majd bájosan a srácra pillog, s mielőtt még végigmérhetné az engedélyt kér tőle, hogy megcsodálhassa Annácska gitárját. Ő csak bólint egyet, s amíg belekezd a darabjába, gyorsan végig fut a szemeivel az idegenen. Tetkók mindenhol. Arcszőrzet. Fekete haj, barna szemek. Fültágító. Wow. Hmm... Ő aztán. Érdekes. Annácska az ilyen embereket világéletében kerülte, nem igazán szívlelte az ilyen srácokat, általában nem voltak túl bizalomgerjesztőek, ahogy ő sem az. Ám a viselkedése mást mutat.
Egyébként ismeri a dalocskát, legalábbis a refrént, tehát önkénytelenül beszáll néha-néha. Nincsen bombasztikus hangja, bár az embernek nem áll ketté a füle, ha énekelni kezd. Mondjuk azt, hogy elviselhető. Ez a megfelelő szó. Egy lábát felfekteti a padra, persze úgy, hogy csak félig van fenn, nem akarja összesarazni az ülőhelyet. Kezeivel pedig combján ritmusosan tapsol hozzá.*
 - Hűha... - *kezd bele a mondatba, miután végzett a srác.* - Ez aztán... Hűha - *felnevet.* - Fantasztikus hangod van, eléggé képzettnek tűnik - *állapítja meg kicsit oldalra billentett fejjel. Már sokakat hallott dalolászni, meg tudja állapítani, hogy ki az, aki foglalkozik is a hangjával és ki az, aki csakúgy énekelget. Nos, ő az utóbbi, de minden nem fér bele, nem igaz? Megvakarja tarkóját, s persze a gitárt is visszaveszi. *
 - Anna - mutatkozik be mosolyogva, s felé nyújtja a mancsát, hogy kezet rázhassanak. Neki ezt tanították otthon.
 - Gondolom itt laksz a faluban - *jegyzi meg. Mondjuk eléggé bugyuta észrevétel volt, hiszen több, mint valószínű, hogy itt lakik. Ez olyan ésszerű, csak hát Anna - ha jó társaságban van - nem szeret hallgatni. Sőt. *

°Alex Johansonnak

*Végtére is Annának egyáltalán nincs ellenére, hogy társaságra lelt. Főleg mert egy olyan emberkével hozta össze a sors, aki ugyanúgy rajong a zenéért, akárcsak ő. Micsoda mázlija van. Mindenesetre, ha nem lenne ilyen kedves a lánykával akkor még a beszélgetésük kezdetekor faképnél hagyta volna. Ám nem így történik, sőt, a férfi kinézetéhez képest állati aranyos. Pedig az ember azt gondolná, hogy egy nagy macsóval van dolga. Nos, úgy tűnik kár a külső alapján beskatulyázni az embereket, ezt még meg kell tanulnia az élete során Annácskának. A saját gondolatai miatt kicsit rosszul is érzi magát.*
 - Igen, igen, arra nagyon szükségem van - *felnevet.* - Egyedül nem akarok gyakorolni, még a végén rosszul tanulom meg és akkor lőttek az egésznek. - *kezd magyarázkodni a lányka.* - Na jó, azért nem, de csak jobb lenne, ha egy olyan meghallgatna néha-néha aki konyít valamennyire az énekléshez - *fejti ki jobban a válaszát. Mondom én nektek, - bocsánat, hogy már megint közbeszólok - hogyha olyan társaságra lel, akivel van olyan dolog, amiről közösen is tudnak beszélni, akkor eléggé tudja nyomni a rizsáját. Pedig pont Anna az az ember, aki nehezen nyílik meg, nem igazán szeret magáról megosztani bármit is, vagy akárcsak a gondolatait. Ám most... Azért örül ennek az egésznek.
A dalocska után ellátja egy-két dicsérő szóval. Nincs mit tenni, bámulatos hanggal rendelkezik a férfi, Annának igencsak tetszett. Szóval muszáj volt kinyilvánítania a véleményét.*
 - Igen, igen, az az egyik legfontosabb az egészben - *bólogat hevesen Anna, miközben átveszi a gitárját. Neki is mindig ezt mondták otthon a tanárai és a szülei egyaránt, ez a mondat már régóta belevésődött a kobakjába.*
 - Sejtettem - *mosolyog egyet.* - Ami azt illeti elég jó munkát végeztetek. -
*Eztán elérkezik a bemutatkozás ideje. Kiderül, hogy a srácot Alexnek hívják. A lányka is elárulja a nevét, majd a kezét nyújtja a férfi felé, akivel kezet is ráznak. Kissé hideg, kicsi mancsi szinte elvesznek Alex hatalmas kacsóiban, de ez így van rendjén.*
 - Á, értem. És szeretted a sulit? - *kérdezi érdeklődéssel tele hangon.*
 - Nos, ez egy érdekes dolog - *nevet fel a leányzó.* - 15 éves vagyok, pár hónap múlva pedig 16. Most másodikosnak kéne lennem, de talán ha megírok egy-két vizsgát és a szüleim beszélgetnek az iskola vezetőjével, esetleg harmadikos diákként lehetek a suliban - *mosolyodik el. Az agya helyén van, a szülei pedig kiváló meggyőzőképességgel rendelkeznek, szóval nem lesz itt gond. Bár lehetséges, hogy az idei tanévben fel kell kötnie a gatyáját, ha nem akar nagyon lemaradni.*
 - Látom mennyi tetkód van - *pillant a srác egyik karjára.* - Én is gondolkodtam egy kis egyszerű tetováláson, de talán ez nem az én világom - *felnevet, s ezzel egy időben egy hatalmasat dörren az ég.* - Egész nap ilyen borús volt az idő, talán mennünk kéne - *jegyzi meg a lányka, s amint, hogy ezt kimondja villámlik egyet, s mintha az esőt dézsából öntenék, úgy kezd esni. Kétségbeesetten néz Alexra, mire a kastélyba a gitárjával együtt szétázik. Gyorsan felpattan, aztán már rá is kérdez:*
 - A közelben nincs valami menedékhelyszerű ahol meghúzhatnám magam, amíg el nem áll? - *kérdezi remegős hangon. No, elkezdett fázni, már libabőrös is. Talán ez lesz az utolsó nyári zápor, de miért pont most kellett?*

°Alex Johansonnak

*Mielőtt még eleredne az eső Annácska gyorsan válaszol Alex kérdéseire, vagy az úton, vagy pedig még a tavacskánál. Például baromi nagy lelkesedéssel fogadja a srác ajánlatát. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy mire kibökte az új ismerős mit is akar mondani eltelt vagy két perc, de ez a lánykát egy cseppet sem zavarta. Tehát boldogan fogadta a srác segítségét, mert szeretne fejlődni.
Ami pedig a tetkós témát illeti, hát... Inkább annyiban hagyja. Anna szülei ezer százalék, hogy kiborulnának, ha legkisebb gyermekük magára varratna valami mintát, pedig a leánykának egyáltalán nem lenne ellenére a dolog, bár Ádám arckifejezését sem látná szívesen. És körülbelül ekkor dörrent egy hatalmasat az ég, Anna kicsit még ugrott is a padon, egyáltalán nem számított erre. Tehát eztán következett a villámlás, és végül az eső. Azon nyomban felpattant, fogta a gitárját és érdeklődött azután, hogy hol húzhatná meg magát, amíg el nem áll ez a fránya zápor.
Így hát futva közelednek a falucska központja felé, ahol a boltok találhatók. Szerencsére szaladgálás közben nem szerencsétlenkedik, tehát nem csúszik el és terül el a vizes/saras úton/füvön. Olyan gyorsan szedi a lábait, ahogy csak tudja, nem akar lemaradni Alextól, aki kétségkívül jobb futó nála. Esetleg sportolnia is kéne valamit, hátha belefér a zűrös napirendjébe. Végül lassacskán csak egy védett helyre érkeznek. Anna kifújja magát, azért ez számár megerőltető volt, de nem baj, túlélte a gitárjával együtt.*
 - Ó, öhm... - *felnéz Alexra, megharapja ajkait, habozni kezd. Ezt azért már nem fogadhatja el tőle, még nem is ismerik egymást annyira, és nála van a pénztárcája, szóval...* - Oké, beülhetünk, de én állom a sajátomat - *mondja mosolyogva, azzal belépnek a helyiségbe. Együtt. Egy üres asztal után kutat Anna a szemeivel, ha talált egyet helyet foglalnak. Majd a lányka ránéz Alexra és csakúgy elneveti magát, régen kacagott ilyen önfeledten.*
 - Ez aztán mókás volt - *szólalt meg.* - Régen volt már ilyen kalandban részem - *jegyzi meg mosolyogva. Gönceiből és hajából is ki lehetne facsarni a vizet. Valószínűleg az itt dolgozók nekik fognak a legkevésbé örülni, mindent összemocskolnak, de hát ez van. Gitárját a mellette lévő székre támasztja, kezeit pedig az asztalra teszi ezután. Fészkelődik a helyén, s közelebb hajol Alexhez.*
 - Szóóóval. Mennyiért vállalsz? - *kérdezi tök természetesen, aztán gyorsan rájött, hogy ez így idétlenül hangzott, ha a srác nem vágja le elsőre mi is az ábra, szóval még gyorsan hozzá teszi:* - Mármint az énekórákért mennyit kérsz? - *pontosít. Haját igazgatja, miközben vár a válaszra. Gyorsan végignéz magán, s megállapítja, hogy a ruhája túlságosan rátapadt, olyan dolgokat emel ki, amiket ő egyáltalán nem akart, de most nincs mit tenni.*

°Alex Johansonnak

*A fiatalok gyorsan szedik a lábukat, így hát pillanatokon belül már a cukrászdában ülnek, bár előtte Anna tisztázta, hogy ő csak akkor sütizik a sráccal, ha a sajátját állhatja. Megegyeznek, tehát kissé vizesen, de jókedvűen üldögélnek egymás előtt. A leányzót azért kissé zavarja, hogy a ruha rátapadt testére, s még a haját is szétbarmolta ez a fránya eső. Inkább nem is akar tükörbe nézni. Kényelmesen elhelyezkedik az ülőalkalmatosságon, kicsit előrébb hajol, aztán rá is tér a lényegre. Mielőtt még Alex befejezhetné a válaszát, a lányka bele is szólna, ajkait ki is nyitja, de végül összezárja őket. Összeszűkíti szemeit, kicsit oldalra billent a buksiját, majd végül felsóhajt. Hátradől a széken, lehunyja a szemeit, majd csak ennyit mond:*
 - Jó, legyen.
*Pedig elhihetitek milyen nehezen tudta ezt a két szót kibökni, ő nem az a fajta, aki könnyen beletörődik az ilyen dolgokba. Szerinte az lenne a legtisztességesebb, ha pénzt adna az órákért, elvégre így járja, nem igaz? Pedig leginkább elmondta volna mit is gondol az egészről, ám végül csak ennyit tesz hozzá:*
 - Viszont ha bármire szükséged van, vagy valami nyugodtan szólj nekem, én szívesen segítek bármiben.
*Még egy apró mosolyt megereszt, majd visszaveszi eredeti pozícióját. Közben megjelenik a színen a pincér, aki fel is veszi a rendelésüket. Annácska csokis muffint és forró csokit kíván, míg Alex úgy tűnik csak teát inna. Miután a pincér magukra hagyja Alex már kérdez is, amire Anna hamar válaszol.*
 - Ami azt illeti pár napja érkeztem, tehát nem igazán ismerem még a helyet. A bátyám már megmutatta a kastélyt, viszont a falut egyáltalán nem ismerem, bár elég barátságosnak tűnik.
*Érdekes. Anna nem igazán szokott ennyit beszélni... csakúgy... Elvégre megfelelő társra akadt, talán ezért cseveg ennyit. Tőle ez valóban szokatlan, ám úgy látszik Alexnek sikerült ezt az oldalát is kihoznia belőle. Furcsa.*
 - Mit gondolsz, melyek azok a helyek, ahová mindenképp el kéne mennem, itt Bogolyfalván?
*Közben már meg is érkeznek a rendelt ételek-italok. Anna csendesen megköszöni a pincér srácnak, majd belekortyol a forrócsokijába, ami igazán remekül néz ki. Tejszínhabot nyomtak rá, a fahéj a tetején pedig mesésen néz ki. Viszont az orrán ragadt egy kis hab, ám ezt ő nem veszi észre, baromi viccesen festhet.*

°Alex Johansonnak

*A teaházban azért jóval melegebb van, mint odakinn, az esőben. Alex pedig használva erejét teljesen megszárítja mindkettejüket, így hát Anna már nem érzi magát olyan kellemetlenül, ugyanis borzasztóan zavarta, hogy a ruhája teljesen rátapadt a testére, ezt nem igazán díjazta. Persze erről csakis az időjárás tehetett.
Időközben leadják rendelésüket, s megbeszélik, hogy a lányka mehet Alexhez gyakorolni, hiszen van mit fejleszteni a hangján. Azért nehezen, de csak beleegyezik abba, hogy pénz nélkül fog járkálni Alexhez. Azért egyből kipattant az agyából egymillió ötlet. Legfeljebb kisebb ajándékokkal fogja elhalmozni, mint például saját gyártású sütemény, vagy csokoládé, és egyéb apróságok, ezeket mindenképp megérdemli a férfi.
Közben Anna megkérdez egy-két dolgot, amiről szeretne többet tudni. Alex azt is elárulja ám, hogy szeret itt lakni, tehát valószínűleg elég nyugodt kis falu lehet, egészen bejön ez Annának. Egy-két rakoncátlan tincset megpróbál szépen elintézni, amíg Alex elmondja, hogy mik azok a helyek, ahová muszáj a lánykának ellátogatnia.*
 - Ehh... - *nyög egyet.* - Azt hiszem ezekre a helyekre egyedül nem mernék ellátogatni - *nevet fel. Majd legfeljebb szól Ádinak, hogy kísérje el, ha már a srác ennyire ajánlotta a csárdát, meg a többit. Mondjuk éjszaka biztosan nem fog a Kísértetházban, vagy a Temetőben mászkálni. Ijedős lány ám Anna, szóval talán nem ezek a legideálisabb helyszínek a leányzó számára.*
 - Ó, köszönöm - *ennyit bök ki. Kicsit váratlanul érte a srác kijelentése, de titkon állatian örült neki. Jujj.
A pincér meghozza a kért cuccokat. Miután Anna megfújta a forrócsokit, belekortyol, ám az orrán ragad egy kis tejszínhab. Erre Alex hívja fel nevetgélés közben a figyelmét. Érdekes módon nem vörösödik el a leányzó, a sráccal együtt kacag, s leszedi az orráról a tejszínhabot, majd lenyalja az ujjáról. Beleharap a muffinba, s megállapítja, hogy baromi finom.*
 - Melyik házban laksz? Mert ha majd megyek hozzád gyakorolni, akkor nem szeretnék minden egyes házikóba bekopogni - *gyorsan magyarázza meg a dolgot, mielőtt még félreértené Alex. Aztán lehet, hogy a végén nem csak énekelgetni ugrik fel... csak simán beszélgetni, meg ilyenek. *

Julien

*Anna még kiélvezi az utolsó nyugalmas heteket, hiszen utána kezdődik a tanítás, ami rengeteg szabadidőt fog elvenni tőle. Otthon megígérte, hogy rendesen tanulni fog, és ő meg is tartja szavát. Habár, mint a többi tizenéves, ő sem kedveli ezt a roppant mód fontos dolgot. Inkább olvasgatna különböző érdekes könyveket, fedezne fel új helyszíneket az iskolán belül és kívül, ám tanulni esze ágában sem lenne. A legunalmasabb tevákenység a Föld nevű bolygón. És ezt valószínűleg nem csak Annácska gondolja így. Viszont neki egyelőre ez a legfontosabb feladata. Már csak pár év és vége a rémálomnak. Persze ha mázlija van. Ám az is előfordulhat, hogy évet kell ismételnie, jó, erre még gondolni sem szabad.
Egyébként nemrég, mikor Bogolyfalván járt, több plakát is hirdette a falu Barlangfürdőjét. El is határozta, hogy lazításképp meglátogatja azt, ám nem lenne buli egyedül, így hát maga mellé még Julien-t is beszervezte. Igen, az a srác, akivel együtt zabált valamelyik utcában. Ha az az éjszaka az eszébe jut, elvigyorodik minden egyes alkalommal, szerinte igazán viccesre sikeredett az első találkájuk. Anna még most sem valami társasági ember, tehát az egyetlen diák, akivel nem csak köszöntek egymásnak az Julien. Valami okból kifolyólag a napokban semmi kedve nem volt ismerkedni, pedig bizony nem ártana. Legalább a lányokkal cseveghetne, mindenkinek van egy BFF-je, neki is szüksége van egyre. Szóval a srác beleegyezett a fürdőzésbe, megbeszélték, hogy a pénztárnál várják egymást.
Hamar elérkezett a péntek délután. Anna egy kis tatyóba összeszedte a cuccait - törülköző, pénztárca, hajgumi, fürdőruha - aztán már indult is. Mivel ma egész szép nap van cicanadrágott húzott, egy hosszított pólót kapott magára, s egy szandálka került a lábára. Elég csinos, azt meg kell hagyni. Hullámos haját kicsit megfésülte, s végül elindult. Ráérősen lépkedett. Azt gondolta, hogy Julien valószínűleg nem érkezik meg a megbeszélt időpontra, hiszen alig ismeri a környéket, bizonyára el fog tévedni. Azért Anna itt van már lassan egy hónapja, csak megtanulta mi merre van. Egész hamar kiért a suliból, szívott egy mélyet a friss levegőből, majd haladt tovább a fürdőig. Negyed óra biztosan volt a Barlangfürdőhöz vezető út. Az utcákon egy ismerős arcot sem látott, - pedig reménykedett, hogy valahonnan előbukkan Alex - szóval nem nyitotta köszönésre a száját. Egyébként Annácska most már csak Julienre várakozik a megbeszélt helyen, pedig szívesebben lubickolna már.*

Julien

*Anna tulajdonképpen szereti az őszt.
Erre jött rá, miközben a Barlangfürdő felé bandukolt. Valójában csak a szeptembert utálja, mikor már nincs meleg, ám hideg sem. Ilyenkor aztán teljesen döntésképtelenné válik az öltözködését illetően. Hosszúnadrágot vegyem fel, vagy rövidet, meleg pulcsit, vagy csak egy laza inget? Sosem tudja eldönteni. Ugyan reggelente fázik, de dél környékén meg már fehérneműre vetkőzne, annyira melege van. Persze ez természetesen sosem következne be, Ádám valószínűleg ki is tekerné szép kis nyakát. Tehát szeptemberben délutánra mindig át kell öltöznie, ami pár nap elteltével zavarni kezdi, de hát nem igazán van másik lehetősége. Ám egyébként magát az évszakot szereti: a színeket, az időjárást, és csak ilyenkor jó igazán teázgatni. Mmm... Szép kis fejecskéjében azonnal megjelenik egy gőzölgő bögre meggyes tea. Az a kedvence. Tehát egyelőre ki nem állhatja ezeket a napokat, alig várja az októbert. Akkor végre a fák levelei szép színekbe mennek át, s nem csak az az unalmas zöld fog virítani mindenhol. Mondjuk a pocsolyákért már kevésbé rajong, majd be kéne szereznie valami vízállócipőt. Tisztán emlékszik, hogy tavaly mennyiszer beázott az egyszerű lábbelije. Nem is ért semmit. Pedig szülei már nyár végén javasolták, hogy ideje lenne cipő után kutatni, de természetesen nem hallgatott rájul, akárcsak kortársai. Beláthatná végre: gondviselőinek mindif igaza van, ha tetszik neki a dolog, ha nem. Ez egy tény, amit jó lenne, ha végre elfogadna. Valószínűleg nehezen fog menni...
Egyébként a leányzó már a megbeszélt helyen ácsorog, s várakozik a srácra. Érdekes módon elég kevesen vannak. Bár ha Anna jobban belegondol rájöhet, hogy szerda van. Munkanap, tehát a falulakók dolgozni vannak még délután. A diákok pedig valószínűleg hazautaztak, mert a vizsgaidőszak végén járunk, ami nem érintette Annácskát hála égnek. Gondolatmenetét egy ismerős hang töri meg, ez nem más, mint Julien. Bizonyára láthatta, hogy csak simán bambult a leányzó Először Anna meglepődik, de aztán rögtön elvigyorodik.*
 - Neked is szia - *továbbra sem lehet letörölni azt a vigyort. *- Így van - *bólogat. Gyorsan vásárol két jegyet, csodálkozik is a baráti áron. A csuklójára nyomnak egy pecsétet, aztán mehetnek is befelé. Nem lett volna kedve végig várni, hogy Julien nehézkesen kibökje mit is akar pontosan. Valószínűleg a néni vagy tízszer visszakérdezett volna, hogy mégis mi a fenére vágyik a srác. Tehát egyszerűen kifizette. Kész. A barátok megtesznek ilyeneket, nem igaz? Főleg, mert baromi olcsó volt a jegy. *
 - Én most gyorsan átöltözök, addig várj meg itt, okés? - *kérdezi Anna. Azzal a lendülettel már be is lép a női öltözőbe, ahol megszabadul ruházatától, s helyette színes fürdőruhája került rá. Haját felköti, cuccait a táskába gyömöszöli, aztán mér vissza is tér.*
 - Irány a víz! - *szólal meg vigyorogva feltéve, ha Julien nem császkált el másfelé. Akkor Anna a keresésére indulna. *

Alex

*Anna csíp egy kis darabot a muffinjából, majd a szájához emeli, s végül bekapja. Igazán ízletesnek találja, s ha tehetné már be is tűrné az egész süteményt, ám Alex előtt nem akar disznó módjára enni, hatalmas illetlenség lenne, és nem akarja, hogy bármi rosszat gondoljon róla a srác. Tehát lassan eszegeti a finomságot.
Közben Alex beszélni kezd, ám egy pillanatra elhallgat. Anna azt vette észre, hogy a fiú mintha zavarban lenne, legalábbis gyakran megáll a mondatainál, néha még habozik is, vagy pusztán végiggondolja mit is akar kinyögni. Mindenesetre a lányka aranyosnak tartja.*
 - Oh, - *szólal meg* - Ez remek lenne.
*Az asztalra könyököl és kezén megtámasztja arcát, s nagy gyönyörű barna szemeit a srácra ereszti. Annak ellenére, hogy kissé ijesztő a külseje elég rendes Alex, sőt. Ingyen énekelni tanulhat nála, felajánlotta, hogy bármikor meglátogathatja, elmenne vele sétálni... Ajkaiba harap. Maradjunk annyiban, hogy egy normális férfival van dolga. Aminek csak örülni lehet.*
 - Rendicsek, Macskabagoly utca... - *elismételi ezt az érdekes utcanevet. Állati jól szórakozik ezeken az elnevezéseken. Madárfészek, Hullócsillag kviddicsbolt és még lehetne sorolni. Milyen fantáziadús nevek, nem igaz? Kortyol még egyet a forrócsokiból és hallgatja a srácot. Csakhogy most Annén a sor, ugyanis Alex arra kéri, hogy meséljen magáról.*
 - Hűűűű... *megvakarja a tarkóját.* - Hát akkor nézzük - *kezd bele.* - Podmaniczky Anna a becsületes nevem, 17 éves vagyok, van három testvérem, a bátyám, Ádám pedig itt tanul az iskolában. Erm... Szeretem a könyveket, a zenét, a cicákat... Pocsékul rajzolok. A színes ruhákért odavagyok, és ha szomorú vagyok nutellával jókedvre lehet deríteni. Azt hiszem egyelőre ennyi elég is lesz - *felnevet.*
Talán még túl sokat is mondott? Neeem, pont elegendőt beszélt, és egyébként is hirtelen ennyi jutott eszébe. Sóhajt egyet, majd kinéz az ablakon. A vihar egészen lecsendesedett, alig esik az eső, itt az ideje visszamenni a kastélyba.*
 - Figyelj, nekem mennem kell, de köszönöm ezt a délutánt csodás volt - *mondja, azzal feláll. Gyorsan kifizeti amit ki kell, majd megragadja gitárját és odalép a sráchoz.* - Hamarosan jelentkezem - *eztán megpuszilná Alexot, de azt még nem szabad, így hát int neki egyet, s lelécel. Útközben végig a fiú mászkál a fejében. És az a sok tetkó...*

/Köszönöm a játékot!/

Julien

*Julien pár perces késése egy pillanatra sem érdekli Annát, a lényeg, hogy megérkezett. Különben sem egy randevú ez, ahol minden egyes másodpercnek jelentős szerepe van. Annácska Juliennel együtt elindul a pénztár felé, ahol gyorsan meg is vásárolja a jegyeket. Sejtette, hogy a srác meg fogja jegyezni, hogy ezt nem így kellett volna, elvégre ő a férfi. A lányka sóhajt egyet, felé fordul és már belekezdene, hogy miért is ő vette meg a belépőket, ám végig gondolja a dolgot és arra jut:*
 - Majd valahogy meghálálod - *kacsint egyet, majd vigyorogva lépked tovább. Egyébként meg kell jegyezni, hogy állatian fest a barlangfürdő, és még alig látott belőle valamit. A leányzó szerint Bogolyfalván ez lesz - természetesen a kocsma után - az egyik legmépszerűbb hely. Télen milyen jó lesz ide járni!
Közben Anna megmondja a srácnak, hogy amíg ő átvedlik maradjon a seggén és ne menjen semerre, nem akar a srác után kutakodni. Belép az öltözőbe, ám nem szeretne itt tölteni negyed órát, csak pillanatok alatt átöltözni és kész. Nos, ami azt illeti sikerül is neki perceken belül bikinire váltania. Ruháit hanyagul hajítja a táskájába, ahonnan előhalássza a hajgumiját. Tincseit lazán összeköti, majd elő is lép. A srác kedves, bókol a lánynak, aki elmosolyodik, sőt, kicsit el is pirul, ám nem túl feltűnően. Pedig tudja, hogy nem a legszebb lány a világon. Kerek arca van, átlagos testalkattal. Sosem volt hú, de vékony, mint a modellek, de azérr duci sem volt. Olyan... Kicsit husi, kicsit nem. Esetleg kevesebb ételr kéne fogyasztania, az is változtatna alakján.
Eztán Julien beleveti magát a vízbe. Anna vigyorogva ugrik utána bombaformát felvéve. Így elsőre hidegnek tűnik számára a víz, pedig pont elviselhető. Amint a felszínre jön kiszedi a haját az arcából és rámosolyog Julienre. Odaúszik hozzá: *
 - Megismerkedtél már a tesóiddal? - *kérdezi kacarászva. S mielőtt még a srác válaszolhatna jól lefröcsköli vízzel, kivéve ha a srác nem gyorsabb nála, és cselekszik valamit.*

Julien

 - Hmm... - *gondolkodott el egy pillanatra Annácska.* - Szerezz nekem még olyan finom majonézes-húsos szendvicset és kvittek leszünk - *intézte el ezzel az egészet a leányzó. Eztán gyorsan eliszkolt átvedleni, mert már a vízben akart lubickolni. Holott egész nyáron strandról-strandra járkált, még a Balatonnál is volt szüleivel, ám a lányka imádja a vizet. És ez egy barlangfürdő! Ezekért pedig rendkívülien odavan, olyan kis hangulatosak. Hamar elkészül Anna, tehát kitámad az öltözőből és már Julien mellett is terem, aki nem habozik. Rögtön elindul és beleveti magát a habokba. A leányzó látja milyen szép hasast sikerült ugrania a srácnak, még el is neveti magát. Hallván a hatalmas csattanást, ő inkább a bombaalakú ugrásban marad, így hát pár másodperc múlva a lányka is csatlakozik a fiúhoz. A víz kellemes. Se nem hideg, nem forró, pont tökéletes. Azért kell egy kis idő, mire a teste megszokja. Amint feljön a felszínre a szemét kezdi dörzsölgetni. Egy-két tincset hátratúr, mert útban van. Miután szemeit kinyitja Julien kezdi keresni azokkal. A srác odaevickél hozzá. Rávigyorog, majd sóhajt egyet. Olyan szabadnak érzi magát, mint egy kicsi madárka. Csak nevetgél, és nevetgél. A kobakjában még véletlenül se jelentkezik egy kis buborék, amiben bármilyen negatív dolog lenne. Pusztán örül annak, hogy itt van ezzel a dinka sráccal, idétlenkednek, kacarásznak. Ő sosem volt az a laza típus, mindig is betartotta a szabályokat, ám lassan rájön, hogy a mókázás csúcs dolog. Főleg, ha Juliennel teszi az ember. Képtelenség lenne letörölni az arcáról a mosolyt.
Miután a fiúcska mellé ér megkérdezi, hogy sikerült-e rátalálni a rokonaira a srácnak. Szépen végighallgatja azt a pár mondatot. Haláli, ahogyan töri a magyart Julien. Roppantul szórakoztatónak találja, így hát a végén nevet is egy kicsikét. *
 - Értelek. A másik tesódtól nem valami szép, hogy elbújik előled - *bólogat Anna. Mindenképp meg szeretne ismerkedni a fiúcska rokonaival, bizonyára ők is ugyanolyan szórakoztató személyiségek lehetnek, mint Julien. Ezt pedig kár lenne kihagyni. Annácska reménykedik benne, hogy a kastélyban sikerül egyszer találkoznia valamelyikkel.
Figyeli,  ahogyan a srác elmerül a víz alá, aztán egy pillanatra a másik irányba tekint, s rögtön el is veszíti a szemeivel Julient. Megforgatja szemeit, majd hirtelen arra lesz figyelmes, hogy valaki a bokáját fogdossa. Természetesen megrémül Anna. Még szerencse, hogy nem kezd el rugdalódzni, különben a srác kapott volna egy hatalmasat. A leányzó is lemerül a víz alá, kinyitja látószerveit és Julient figyeli. *

°Tompos Csegének

*Manapság Annát az időjárás arra készteti, hogy ne kuksoljon benn a kastélyban, inkább élvezze a napsütést, a tavaszt, és a madarak csicsergését. Ezért szinte minden délután kimozdul a suliból, s legalább a réten kerül egyet. Az embernek szüksége van friss oxigénre. Azonban ha a másodéves lánykának kilométer hiánya van, egészen a falu határáig képes elgyalogolni. Csakúgy magában. Társ nélkül. A legkisebb Podmaniczky lány sosem volt az a barátkozós típus, otthon, Győrben sem talált magának túl sok barátnőt, nos, ez itt sincs másképp. Különben is, őt egyáltalán nem zavarja, ha szépen, csendben, magányosan kell járkálnia. Ez számára teljesen megnyugtató.
Most is épp a Boglyas tér egyik padján üldögélt, míg ki nem találta, hogy ő bizony, tovább akar menni. Felkelt hát, s elindult. Az időjárásra való tekintettel egyszerű kopott farmernadrágot, és egy szürke hosszú ujjú pólót vett fel, ami kissé kinyúlt az idők során, azonban ez volt az egyik kedvence, így hát nem volt szíve kidobni/eldobozolni. Ehhez a szereléshez pedig csak egy egyszerű fekete tornacipőt húzott a lábára. Mint mindig, most sem vitte túlzásba az öltözködést.
Hullámos hajába olykor-olykor belekapott a szél, ebből adódon össze-vissza állnak barna tincsei, aminek nem kifejezetten örül. Ám tisztában van vele: hiába próbálná megigazítani azokat, nem sikerülne. Így hát hagyja az egészet. Inkább a horizontot kémleli, nyiladozó virágokat, vagy a kis madárkákat, melyek átszelik az eget. Lassacskán megérkezik a játszótérre, ahol ugyan egyszer-kétszer megfordult már, de sosem maradt sokáig.
Ráérősen indul az egyik hinta irányába, s mikor odaér szépen belehuppan, s lassan lökni kezdi magát.*

°Tompos Csegének

*Anna sosem kedvelte a játszótereket.
Mikor pici kislány volt, folyton fellökték őt kortársai, holott csak csúszni akart egyet a csúszdán. Konkrétan úgy emlékszik, mintha farkastörvények uralkodtak volna ott; a legerősebb, a legkeményebb gyereket kaparinthatta meg a játékokat. Nos, a leányzó általában inkább csendesen visszasétált, s nem is merészkedett a többiek közelébe. Attól tartott, hogy már megint eltaknyol, kinevetek, vagy valami ciki dolog fog vele történni. Így hát a legtöbb esetben a hűvösben üldögélt és rajzolgatott a porba. Ugyan, ha ezt bátyának, vagy valamelyik nővérének említette volna, biztos ellátták volna azoknak a gyerekeknek a baját, azonban a lányka sosem mondta. Nem tartotta fontosnak. Aztán később már azért rühellte a játszóteret, mert egyszerűen idegesítette a gyerkőcök sivalkodása, ordítása, sírása és az a hatalmas zaj. Pedig - mint most is - szívesen hintázott volna néha, csakhogy olyankor át kellett adni a kölyköknek a helyet. Micsoda kis ördögök... Szerencsére ez alkalommal egy árva tökmag sincs a közelben, így hát a lányka nyugodtan használhatja a játékszert. Valójában kissé furcsának találta, hogy teljesen üres a játszótér, de nem foglalkozott ezzel a dologgal túl sokáig.
Ellökte magát a földtől. Nem akart túl magasra szállni, neki ez pont így volt tökéletes. Még szemét is lehunyta, s szimplán élvezte a napsütést, a szelet és összességében ezt a kellemes időjárást.
Aztán ijedten megrezzen. Szemei kipattannak, erősebben megmarkolja a láncot, s még majdnem sikít is egyet. Rémülten pillant hátra.*
 - Hogy mi...?
*Egy nála magasabb srác volt a tettes. Látta a hatalmas vigyorát is, ám ő egy kicsit sem mosolyodott el. Ugyanúgy nagy és rémült szemekkel bámult vissza előre. Legszívesebben azt mondta volna, hogy most azonnal állítsa le a hintát, azonban valami bevillant az agyába: itt az ideje kockáztatni. Az ég szerelemére, nem maradhat ilyen nyuszi örökre! Lassacskán megnyugtatta magát, majd ennyit felelt:*
 - Persze! - *és ehhez társult egy erőltetett mosoly.*

°Batsány Nemerének


*Takarodó már rég elmúlt, azonban Annácska csendesen üldögélt a Konyhában egy könyv társaságában. A manók, - mint mindig - most is teljesítették kívánságát, így hát az előtte lévő asztalon forró kakaó, és puha sajtoskifli pihen, aminek már a fele bendőjében van. Pár perce még egy-két manócska itt járkált körülötte, s várták, hátha van egyéb óhaja a leányzónak, azonban ő megmondta, hogy nyugodtan pihenjenek meg, nem kell egyfolytában pörögni. Bár ilyet hiába is javasol a kicsike lényeknek, ők magasról tojnak az ilyesfajta ötletre. Legalább azt megértették, hogy nem kell Annácska sarkában lenni, képes egyedül is elfogyasztani az ételt. Így hát falatozás közben egyre csak olvasta a könyvtárból kivett régi, ütött-kopott könyvet. Régi legendákat ismerhetett meg belőle, és ami azt illeti egész érdekesnek is találta.
Mindazonáltal feltehetnénk a kérdést, hogy mégis mi a fenét keres itt éjjel? Hiszen rég az ágyában kellene szunyókálnia, és álmodni unikornisokkal, meg mindenféle szépséggel. De nem. Ő valamiért képtelen volt aludni. Igazából tisztában volt vele, hogy a fiú áll a háttérben. Bizony, bizony, Jeges Dióról van szó, aki elcsavarta e tündéri kislány tündéri fejét. Még nem is tudja, hogy mennyire megbánthatja a srác. Oh, feleslegesen magyarázza neki testvére, barátnője, hogy ne essen belé, ne keresse a társaságát... ők már elkéstek. Egy rózsaszín felhőn csücsül, pedig tudhatná, hogy hamarosan lepottyan. Annyira naiv, hogy észre sem veszi, hogy mit is csinál valójában Dioméd. Semmi gond. Majd megtanulja így vagy úgy. Mindenesetre Ő már el is képzelte az élete hátralevő részét ezzel a rellonos sráccal, aki még sokat árthat neki.*

°Batsány Nemerének

*A manók folytonos felbukkanása zavarta a leányzót az olvasásban. Képtelen volt felfogni, hogy ezek az apró lények hogyan képesek ennyit járkálni, és a diákok minden kívánságát teljesíteni, mindig csak pörögni. Mint valami búgócsiga, ami sosem áll meg. Pedig szerinte bizonyára ők is elfáradnak, s pihennének kicsit, vagy pusztán már megszokták, hogy örökké dolgozniuk kell. Érdekes. Anna valószínűleg két nap után feladná, aztán ugyanennyi ideig aludna. Az olvasás és az evés után ez a harmadik kedvenc tevékenysége az életben. Testvérei gyakran hívták otthon Csipkerózsikának. Na vajon miért?
Mindenesetre Annának nagy nehezen sikerül elmélyednie a történet világában. Már teljesen beleélte magát ezekbe a legendákba. Hirtelen arra is gondolt, hogy mi lenne, ha gyorsan idézne egy szellemet. Bár ez szükségtelen, hiszen a kastély tele van velük. Ahg... Egyszer teljesen véletlenül átsétált az egyiken. Borzaszó érzés volt.
Ekkor egy mély hangú emberke köszönti. Összerezzen kicsit, majd felpillant. Egy barna hajú, - nála magasabb - vele talán egyidős sár volt az. A hűtő felé igyekezett, nyilvánvalóan ő is megéhezett.*
 - Szia - *üdvözölte a lányka, aztán mintha ott sem lenne a fiú, visszatért a régi históriákhoz. Miközben bújta a könyvet, eszébe jutott, hogy ez esetleg illetlenség. Csevegnie kellene a sráccal, elvégre az illem ezt diktálja. De most őszintén? Mi a fenéért dumáljon egy vadidegen fiúval? Jó-jó, szerezhetne ugyan barátokat, azonban mindenki tudja, hogy ez nem az erőssége. Mellesleg az sem biztos, hogy a diák akar-e beszélni vele.
Becsukja a könyvet, - azért előbb egy papír zsebkendővel jelzi, hogy hol is tart - és felé fordul. Szóra nyitná száját, ám semmi sem jut eszébe, amit megjegyezhetne. Bemutatkozhatna, megkérdezhetné melyik ház ad otthon fiúcskának, azonban ezek a dolgok egyszerűen kiszöktek kobakjából. Így hát harap egyet a sajtoskiflijéből.*

°Batsány Nemerének


*Szeme sarkából figyeli, hogy a nemrég érkezett fiú miket művel a háta mögött. Nyilvánvalóan kaját készít magának, ám Annának muszáj meggyőződnie erről, még a végén valami bájitalt kever össze, megitatja vele, aztán álomba merül. Megingatja buksiját. Igen, már Ő is úgy gondolja, hogy ennyi volt az olvasásból mára, fejébe szállt az összes régi legenda. Inkább társalognia kellene ezzel a fiúval, ha már idekeveredett. Amúgy sem képes soha senkivel beszélgetést kezdeményezni. Általában ha összefut valakivel, az illető kezd mindenféle dologról dumálni. Ő csak hallgat, bólogat, s néha válaszol. Vagyis... mondjuk ott van Julien. Az eridonossal már egész jól összehaverkodtak, még a végén valóban barátot szerez magának. Csoda.
Miközben ezen töpreng a fiú helyet foglal az egyik asztalnál, és elárulja a vezetéknevét. Anna először összevonja szemöldökét, mert nem is igazán érti, mit is akar a srác. Talán valami varázsigét mormolt el, esetleg egy ismeretlen nyelvre váltott át? Csak később esik le neki, hogy ez bizony a vezetékneve. Ejj, hozzá van ahhoz szokva, hogy az emberek általában a teljes nevüket mondják, ha bemutatkozásra kerül sor. Sóhajt egyet, majd hirtelen hóna alá csapja könyvét,  megfogja tányérját és bögréjét. Azt hinné az ember, hogy épp ki akar rohanni a Konyhából, annyira gyorsan végzi e cselekedeteket, holott pusztán odalépked a fiú asztalához, és lecsüccsen vele szembe. Egy árva kérdés nélkül. Nem is gondol arra, hogy Batsányi esetleg vár valakire.*
 - Anna. Podmaniczky Anna - *mondja. Leteszi az asztalra a kezében lévő tárgyakat, s végül a könyvet is. Kissé előre hajol, egyik kezével fejét megtámasztja, így figyeli, ahogyan a fiú darabolja a zöldségeket. Nem is érti miért nem bízta az egészet egy manóra, de mindegy is.*
 - Te sem tudsz aludni?

°Batsány Nemerének


*Anna helyet foglal a szemben lévő ülőalkalmatosságon. Mégiscsak kényelmesebb, és udvariasabb így társalogni a másikkal. Hát hogy néz már az ki, hogy beszélgetnek, aztán két asztal távolság van közöttük? A lányka szerint elég furcsán festhetne az egész, részben ezért döntött így. A másik pedig az, hogy testvére megjegyezte neki, hogy ideje lenne végre összehaverkodnia egy-két diákkal, és nem kizárólag Juliennel, vagy Dioméddel lógnia. Az utóbbit kifejezetten rühelli Ádám, amit a szíve mélyén meg is ért, mert a srác nem tisztelettudó a lányokkal. Vagyis először megjátssza, hogy ő mennyire lovagias, és gáláns, s ez által közelebb kerül az illetőhöz. De persze ezek csak Anna gondolatai. Na, azért azt is hozzá kell tenni, hogy a lánykát rendesen az ujja köré csavarta.
Bólint egyet, miután az előtte ülő teljes nevét kiböki. Nemere... Nem is nagyon hallotta még ezt a nevet. Vállat von, majd, elhelyezi a kezében lévő cuccokat az asztalon. Nézi, ahogyan Nemere eszegeti a retket, szeleteli a zöldségeket... Hirtelen kedve lenne segíteni, de aztán meggondolja magát. Nem kérte senki, hogy beleavatkozzon e fontos tevékenységbe, így hát nyugton marad.
Megint bólint egyet, amikor a fiú válaszol a kérdésére. Ja, manapság Anna sem tud jól aludni. No igen, ez leginkább Diomédnak köszönhető, de azt hiszem nem is kell tovább ragozni a témát.*
 - Oh, nem, - *rápillant a könyvre* - dehogyis. A könyvtárból szereztem. Ilyen régi legendák vannak benne, érdekesek.
*Bár meg kell hagyni, még az is előfordulhatna, hogy ilyenkor áll neki tanulni. Ő az a gyerek, aki élvezi, ha új ismeretekre tehet szert, így hát óráról-órára mindig képben van.*
 - Melyik házba jársz? - *felteszi a legunalmasabb kérdést. Mondjuk érdekli a dolog, hiszen ez sokat elárul az adott diák jelleméről.*

Osztrovszky úr részére
Szerda reggel

*Igen, igen, igen igeeeeen!
Anna nem aludt egész éjjel, annyira boldog volt. Csak járkált a kastélyban fel s alá, ha prefektusok közeledtek gyorsan elbújt. Nem csinált ő semmi rosszat, nem rajzolt csúnyákat a tanári ajtajára, vagy próbálta kipingálni a festményeket. Ezeket inkább rellonos ismerőseire hagyja. És aminek a legjobban örült, hogy szerelme... Ez nem egy jó szó. Inkább legyen a srác, aki iránt nem is tudja mit érez. Ő pedig nem más, mint Jeges Dióka, aki már borzasztóan hiányzott a lánykának. Ajkai, szemei, az illata... Az egész lénye. A holnapi nap folyamán mindenképp megkeresi a rellonost. Szüksége van rá, és baromira kíváncsi, hogy mivel töltötte el az idejét, míg Anna nem volt itt. Mondjuk nem biztos, hogy jó, ha megtudja, még a végén teljesen kiábrándul a srácból. Ennek pedig bátyja kifejezetten örülne, sőt a leányzó nem tudja, ám neki is jót tenne, ha végleg kitörölné aranyos kis buksijából. Halvány lila gőze sincs mennyi szenvedést és szomorú perceket okozhat még neki Dioka. Hiába, ő akarja ennyire megtapasztalni a fájdalmat, hát akkor tessék.
Hajnalban azért visszavonult a Déli szárnyba, mert valamennyire csak elfáradt, ennek okán úgy határozott gyorsan készít magának kávét. Pár perc múlva már kedvenc unikornisos bögréjébe került a fekete lötty, amit a klubhelyiségben ivott meg. Egy nagy sóhaj közepette kinézett az ablakon és akkor látta, hogy... Te jóságos ég! Már a Nap is előbújt! Még ilyet! Ez pedig azt jelenti, hoooogy... Kaja idő! Hmm... hirtelen megkívánta a görögdinnyét, úgyis nyár van, a piacon biztos lesz. Halkan beosont a szobájába a pálcájáért, majd kiugrált a suli épületéből. Kedvenc kantáros nadrágját és pandás hosszú ujjú pólójában igyekezett a faluba. Úgy sem látta még kora reggel Bogolyfalvát. Valószínűleg semmiben sem más, mint délelőtt, délután, vagy este... Mindig ugyanolyan unalmas... Vagy még nem járt a mókás részein, azért gondolja uncsinak.
10 perc alatt már meg is érkezik a falu központjába, ahol hihetetlenül sokan vannak! Idős nénik és bácsik, anyukák, akik épp a zöldséget vásárolják az ebédhez, gyerekek, aki pusztán nézelődnek. Wow! Sosem hitte volna, hogy Bogolyfalván ennyi ember élne. Furcsa... Néha-néha nekimegy az embereknek, vagy épp egy doxit próbál elüldözni. Hol vannak azok átkozott dinnyék?! Ekkor teljesen véletlenül egy férfinek tolat, akinek kb. a mellkasáig ér.*
 - Ő... Izé, ne haragudj - *mondja rögtön, majd mellé lép. Úúú, itt vannak a dinnyééék! Megbökdös néhányat, majd kiválasztja a legtökéletesebbet. Már épp előhalászná a pénztárcáját, mikor.* - A pi... mármint. A manóba! Hát nem otthon hagytam az összes galleonom! - *megforgatja szemeit, s dühösen mered a fincsi gyümölcsre. Hát na... Asszem erről is lemondhatok...*

Ma

Tompos Csege úr:3

*Mióta hazaérkeztek a Madagaszkárról Anna képtelen a fenekén maradni, csak megy, megy és megy egyfolytában. Hol a konyhában, hol a könyvtárban, hol a nagyteremben jelenik meg, s vigyorogva köszönti rég nem látott helyiségeket. Iszonyúan hiányzott már neki a könyvtár fantasztikus illata, a konyhában a manók mozgolódása... Minden! Ki sem tudná fejezni mennyire boldog, hogy végre itt lehet.
Ja, most épp Bogolyfalva utcáit rója, olyan helyeket szándékozik felfedezni, ahol még sosem járt. A kirándulás egész sokat formált a lánykán. Nyitottabb lett, többet kacag, s már nem is fél csakúgy random beszélgetni diáktársaival. Ádám büszke lesz rá! Nem fogja többé könyvmolynak tartani, főleg mikor látja, ahogy majd a barátaival szórakozik. Mondjuk a Pubban. Ja, valamelyik nap lehet el is megy Dióval. Kiderül még...
A falu egyáltalán nem kihalt, valószínűleg mert nyár van és épp alkonyat. Ilyenkor a kis suhancok szaladoznak mindenfelé, vagy épp a kastély lakói járkálnak erre. Már majdnem el is felejtette mennyire király hely ez a Bogolyfalva, pedig eleinte Madagaszkár is az volt, utána meg... A forróság elpusztított a Podmaniczky lányt. Még jó, hogy itt nincs akkora hőség, Anna valószínűleg elrohanna Grönlandra, természetesen Dioka társaságában.
Lassan megérkezik a tavacskához, ami a falu határa után található. Húú, ez a séta milyen jó volt. Borzasztóan hiányzott már az ismerős környék. Mivel már eléggé este van apró kis fénypontok jelentek meg a tavacska körül. Milyen szééép! Közben Anna közelebb merészkedik a vízhez, s belelógatja a lábát. Hmm... Vajon mit szólnának hozzá, ha ő most csobbanna egyet?*

Payne uraság

*Ebben a szent percben tette le a Bolhapalota című könyvet a navinés lányka. Roppant boldog amiért végre a saját ágyában heverészhet, olvasgathat, meg gitározhat. A Madagaszkári kiruccanás alatt már majdnem el is felejtette mennyi kényelmes az ő pihe-puha ágyikója. Ó, de jó lesz végre ebben aludni! Mmm... Ekkor a gyomra korogni kezd. Nem is ő lenne... A kis éhenkórász! Hogy neki mindig szüksége van valami finomságra. Lemászik az ágyáról, s bekukkant a alá, ugyanis odarejtette el a csokis dobozkáját. Kinyitja, ám egy árva szelet snickers sincs benne. Borzasztó! Anna fújtat egyet, belebújik papucsába, majd elindul a konyha irányába.
Egész gyorsan megérkezik az említett helyszínre, ahol egy duplacsokis muffin és egy fincsi banánturmix társaságában már indul is tovább. A manók rendkívülien kedvesek voltak, azonnal jöttek, segítettek, pár perc alatt teljesítették a leányzó kívánságát. Igen, ez is iszonyúan hiányzott már Annának.
Beveszi az egész muffint a szájába, s szabad kezével megigazítja terepmintás ujjatlanját, és farmer shortját. Eztán harap egyet a finomságból, majd siet is tovább. A fejében már ott volt egy kép, ahogyan olvassa a regényt, és közben eszegeti ezt az isteni süteményt, néha pedig kortyol a turmixából. Tökéletes délután.
Teljesen elveszett gondolataiban, olyannyira, hogy szinte észre sem vette az előtt lévő hatalmas tornyot, aki épp megszólította. Majdnem nekiment.*
 - Bocs - *nézett fel rá.
~Bakker, ez az tengeres gyerek. Merlinre... Milyen cikin viselkedtem ott! Bárcsak ne találkoztunk volna... Jézus!~
Próbálna tovább menni, mert baromira nincs kedve dumálni Williammel, ám hiába szeretné elhúzni a csíkot, az "élő óriás" megakadályozza. Kicsit furcsán is néz rá, főleg mikor kiböki, hogy mit is akar tőle. Anna dühösen rázza meg a fejét.*
 - Jól vagy te összerakva? - *kérdezi.* - Menj oda hozzá, ha akarsz tőle valamit, nem leszek én postás - *szemeit a Williamébe fúrja. Felháborító...*

Ma

Payne uraság

*A folyosók eléggé elhagyatottak, valószínűleg mindenki a szobájában kuksol és élvezik, hogy végre itthon lehetnek. Anna is ezt tette, persze csak addig, míg a pocakja nem jelezte, hogy bizony szükség lenne valami élelemre. Így hát a konyhában gyorsan készíttetett magának turmixot és muffint, aztán már indult is volna vissza pihe-puha ágyikójába, ámde egy diák útját állta. Hiába próbálta megkerülni, egyszerűen sehogy sem fért el. Kérdőn felpillantott rá, bár ne tette volna... Amit hallott kiverte nála a biztosítékot. Ja, majd mint valami futár kézbesíti a leveleket, nyilvánvaló...
A srác megjegyzését elengedi a füle mellett, sőt, szinte meg sem hallotta, még mindig azzal van elfoglalva, hogy manapság a fiúk így pasiznak. Neeeem, nem megy oda a kiszemelt lánykához, inkább mással viteti el a levelet. Elképesztő. Anna nagyot harap a muffinjából, s közben Williamet bámulja, a fejét ingatja. Nem fér a kis buksijába, hogy hogy lehet valaki ilyen.*
 - Hogy mit kérek? - *vigyorodott el a lány.* - Nagy büdös semmit, mert nem fogom elvinni a leveled - *ismételte el még egyszer. Valószínűleg valami baj lehet a hallásával, vagy pusztán értetlen, mert most mondta el másodjára, hogy ő bizony semmilyen levelet nem fog elvinni senkinek. Egyáltalán hogy jutott ilyen az eszébe...
Kortyol a turmixból is. Mmm... mennyei! Ezek a manók értik ám a dolgukat. A fiú újra megszólal, mire a lány összeszűkíti szemeit.*
 - Haha, milyen vicces ma valaki... - *forgatja szemeit. Egyáltalán nincs kedve a fiúval tovább dumálni, így hát megpróbál elindulni.*
 - És ha most megbocsátasz - *már menne is, a szemével pedig int a rellonosnak, hogy húzódjon arrébb. Reméli veszi az adást.*

Tompos Csege úr

*Egészen kellemes az időjárás. Nincs olyan borzasztó meleg, mint Madagaszkáron volt, de nem is fagy meg Annácska. Olyan... olyan pont jó. Hát nem hiába indult el sétálni, tudja ő mikor kell menni. Útközben egy ismerőssel sem akad össze, pedig most kivételesen nem szeretne egyedül lenni, manapság jobban érzi magát társaságban. No, mindegy, ez van. Legközelebb mindenképp szól valakinek, hogy tartson vele. Így nem akkora buli! Mindenesetre vidáman lépeget a tavacska irányába, hiszen végre itthon van! A mai napját semmi sem ronthatja el. Semmi!
Lassacskán meg is érkezik a helyszínre, ahol még életében nem járt, vagy legalábbis nem emlékszik. Egész romantikusnak tűnik a hely, roppantul meg is tetszik ez Annának. Bámulatos. Megközelíti a vizet, fenekét ledobja a földre, lábait belógatja a vízbe, s lehunyja szemeit. Annyira, de annyira jó most itt neki... Kezével kitámasztja magát, és egyszerűen csak élvezi a csendet. Néha random elmosolyodik, vagy felsóhajt, ha olyan emlékképek bukkannak fel elméjében, melyekre szívesen emlékszik vissza. Akár egy filmbe illő jelenet lehetne a mostani, ám ekkora hallja, ahogyan valaki fut, fut, fut és fut, aztán meg csobban egyet a vízben. Kacagni kezd, azon a kedves, kislányos hangocskáján. Nem fülsértő az ő kacarászása, inkább cuki. Nem is tudnám mihez hasonlítani, egyedi. Pár héttel ezelőtt valószínűleg teljesen ki lett volna akadva, ha valaki összevizezi ruháját, ám most meg viccesnek találja. És mikor meglátja, hogy ki volt a tettes szája mosolyra húzódik. Csegét még a játszótérről ismeri, egészen megkedvelte akkor. Mivel elutaztak a sulival, értelemszerűen nem sűrűn tudott vele találkozni, szóval rettentően örül, hogy végre újra láthatja.*
 - Nem kell kétszer mondani - *vigyorog, s már bele is csusszanna a tóba, ám ekkor jut eszébe, hogy nincs nála pálca. A manóba! Baromira nem akarja összevizezni magát, nem lenne túl király csuromvizesen az éjszaka közepén hazagyalogolni. Rossz ötlet. Sóhajt egyet... Végülis, olyan, mintha bikiniben lenne... Gondolja, miközben lehámozza magáról a pólóját és a shortját, aztán pikk-pakk a vízben is van.*
 - Szia-szia! - *vigyorogva fröcsköli le Csegét. Pompás estének ígérkezik a mai. Miután befejezi a mókázást egész közel úszik hozzá. Belekapaszkodik a király úszógumiba, s csak vigyorog.*
 - Igazán menő az úszógumid. Nekem nem hoztál?

Simon Marcell úrnak

*Annácska rendkívülien izgatott, majd' kiugrik a bőréből. Itt ül a szobájában, lábával hangosan dobol, s nem kicsit ideges. Persze ez nem az a fajta idegesség, mikor nem sikerül egy dolgozata... sőt, nem is ideges. A megfelelő szó inkább a parázás. Attól tart, hogy tökéletesen elrontja az estét, mint ahogy általában mindent tönkretesz. Az otthoni CD lejátszót, a gitárját, Ádám kütyüjeit és még sorolhatnám... Azzal pedig teljes tisztában van, hogy ma nem bénázhat, hiszen ez lesz élete első igazi bálja, igazi emberek társaságában, igazi ételekkel és italokkal. Ugyanis mikor kicsi lányka volt gyakran rendezett ő estélyeket, szépen be is öltözött, ám akkor csak nővérei jöttek el, partnereik pedig általában plüssállatok voltak, műanyag kekszet eszegettek, és vizet iszogattak. Szóval azt hiszem ez egyáltalán nem számít bálnak.
Kicsit meglepődött, mikor Simon Marcell - igen, igen, a navinés elsős mestertanonc - egyik este a klubhelyiségben meghívta az eseményre. A lányka habozás nélkül igent mondott, aztán amilyen gyorsan csak tudott le is lécelt, mert a szobájában valami eszméletlenül idétlen tánca kezdett. Fergeteges volt. Miután eleget ujjongott, leült a földre, s azon kezdett filózni, hogy vajon miért pont őt invitálta magával. Érthetetlen. Másodéves, "kicsi" és valószínűleg nála jóval szebb diákok is járnak az iskolába. Eddig nem sokat beszéltek egymással, a nagyteremben az étkezéseknél és a klubhelyiségben futottak össze, de ennyi. Mindegy is, a fő, hogy van partnere, és nem is akármilyen!
Pár nappal később (szombaton) jutott ám eszébe, hogy neki ilyen alkalomra egyáltalán nincs gönce. Semmilyen. Rögtön dühbe is gurult, így hát gyorsan firkantott édesanyjának pár sort, melyben leírta, hogy kb. milyen göncre lenne szüksége, majd a kis kedvence el is vitte a borítékot.
Szerencsére kedden meg is érkezett a csomag, pedig már a sírás kerülgette, s olyan gondolatai voltak, hogy tüstént varr magának egy átkozott ruhát. Mikor meglátta a hacukát, azonnal szerelembe esett. Hosszú, bordó ruhácska volt, s fehér minták tarkították.
Végül elérkezett a szerda. Négykor bevonult a fürdőszobába, gyorsan megfürdött, megmosta a haját, aztán a fogait is megtisztította végül magára öltötte báli szettjét. Hajával túl sok mindent nem kezdett, szabadon hagyta hullámos tincseit, szerinte ez a legtökéletesebb frizura. Nyakába ugyanaz a nyakék maradt, amely mindig ott van, egyedül a karkötőjét hagyta az éjjeliszekrényén. Az valóban nem illett volna ehhez az eseményhez. Lábára egyszerű sarut húzott, aztán egy utolsó pillantást vetett magára, s mosolyogva indult el először csak a klubhelyiségbe. Marcival úgy egyeztek meg, hogy ott találkoznak, aztán együtt tovább indulnak a Nagyterem felé. Természetesen Annácska ért oda először, mert attól tartott ő lesz az, aki el fog késni. Marci perceken belül befutott, aztán már indultak is a nagyterem felé.
A folyosót varázslatos, színes mécsesek tették gyönyörűvé, amelyek a levegőben voltak. Rendkívülien tetszett ez a lánykának, s mikor beléptek a Nagyterembe egy pillanatra megállt.
 - Wow! Ez aztán nem semmi... - mondta mosolyogva, miközben körbenézett a termen. - Csúcs, nem igaz? - pillantott fel vigyorogva a srácra.

Marci

*Valójában össze sem beszéltek a sráccal, de mikor meglátta, hogy Marci is a bordó szín mellett döntött, azonnal elmosolyodott. Csodás, mintha egymás fejében turkáltak volna.*
 - Köszönöm - *mondta Anna a dicsérő szavak hallatán. Végül elindultak a Nagyterem felé. A színes mécsesek baromira elnyerték a leányzó tetszését, el is döntötte, hogy ő is akar ilyet a szobájába. Majd valahogy megoldja. Amint beléptek a Nagyterembe, Annácska megtorpant. Nem foglalkozott azzal, hogy száját nem zárta össze, csak ámult és bámult. Jó, na, el kell nézni, hogy ez az első ilyen élménye, nem kell rá haragudni. Még sosem látta így a Nagytermet, szóval roppantul tetszett neki. Az asztalok, a párnák, a mennyezet... Csuda klassz! Attól függetlenül, hogy partnere elmosolyodott, azért látta Marcin, hogy neki ettől nem esett le az álla. Áh, nagyon nem törődött vele Anna, ő most tökéletesen elvan ezzel az ismeretlen érzéssel.*
 - Hmm... Éhes most épp nem vagyok, de ihatunk valamit - *válaszolta Anna, s a sráccal együtt igyekeztek az egyik üres asztalhoz. Anna letelepedett a legközelebbi színes párnára, s töltött magának egy kis sütőtöklevet. Pedig még tisztán emlékszik azokra a szeptemberi napokra, amikor szinte gyűlölte ezt az italt. Iszonyú furcsának tartotta az ízét, csodálkozott is, ha valaki megitta. Most már azonban vidám hörpint ő is a cuccosból.
Épp egy kérdést intézne a fiú felé, mikor arra lesz figyelmes, hogy Annelie megszólal. Bemutatja a végzős diákokat, akik fel is sorakoznak, s mikor a zene felcsendül, táncolni kezdenek. Anna mosolyogva bámulja őket. Hirtelen ő szeretne a helyükben lenni, végzősként táncikálni, ám az messze van még. Inkább élvezze ki, hogy mi ilyen kicsi, fogalma sincs mennyivel nehezebb lesz pár év múlva.*
 - Jut eszembe, - *kezd bele* - Noé most hol van? - *kérdezi. Hiszen, Marci egyedül neveli a fiúcskát. Bár simán lehet a fiú szüleinél, vagy valamelyik haverjánál. Túl sok mindent nem tud Marciról, szóval előfordulhat, hogy mindenféle bugyuta kérdést fog feltenni. No, nem baj, Anna már csak ilyen.*

Marci

*Miután helyet foglaltak az egyik kis asztalkánál, Anna a táncolókat kezdte bámulni, aztán hirtelen a szeme megakadt valaki máson. Nyelt egy nagyot, szemöldökét kissé felhúzta, dühében még keze is ökölbe szorult. Legszívesebben felállna, odarohanna a sráchoz és jól szétpüfölné a fejét. Ehelyett továbbra is a szöszit méregeti szúrós szemekkel. Nos, úgy tűnik Diomédot ez egyáltalán nem hatja meg, sőt... Egyedül csak partnerével foglalkozik. Valószínűleg Anna estéjét tökéletesen elrontotta, bár a lányka próbálja magát győzködni, hogy ne fakadjon ki, ne bőgje el magát, vagy ordibáljon egy sort, hisz' semmi értelme nem lenne, no meg Marci se díjazná. Egy ideig még csendben, magában, elküldi a srácot melegebb éghajlatra, aztán megrázza a fejét és Marci felé fordul. Azért még ilyesfajta gondolatok beköltöznek a fejébe, mint például: Igazán elhívhatott volna... Azt hittem ennél jobban kedvel... Lassan rájött ám a leányzó, hogy ideje leállítania magát, így hát próbálta elterelni a saját figyelmét valamivel.  Ennek okán gyorsan feltett valami kérdést, aztán a válaszra keményen koncentrált, próbálta nem a szöszi fiúcskát bámulni. Még a végén túl feltűnően tenné.*
 - Oh, nem tűnik túl… - *keresi a megfelelő szót* – kényelemesnek. Na, és mivel oldod meg az utazást? Hopponálsz? – *ennyit fűz csak hozzá. Közben azért tudatosul benne, hogy konkrétan egy gyermeket vállalt be 18-19 évesen, ami Anna számára elég durván hangzik. Valószínűleg abban a korban sem tudna gondoskodnia magáról, sőt… Nem csoda, ha Marci szétszórt, mérges meg ehhez hasonlók, a lányka minden bizonnyal kitépné az össze hajszálát. Egyesével. Kortyol még egyet a tökléből, majd szóra nyitja száját. *
 - Győri vagyok – *mondja, majd még hozzátesz valami az előző témához:* - Mindenestre, ha úgy adódik, nyugodtan bízd rám Noét. –* mosolyog. Igaz, nem ismerik túl régóta egymást, azonban Anna valamennyire sejti mennyi mindent kell a fiúnak a fejében tartani, és feltehetően alig jár el szórakozni.  Mivel Annácska egy kis tündér, azonnal segít.*
 - Gondolom már tengernyi bálon voltál, eddig ez milyen, a többihez képest? – *kérdezi. Nem túl rég érkeztek ugyan, ám Anna azért kíváncsi, hogy pár évvel ezelőtt is ugyanilyen volt-e a díszítés, a kaja, vagy azért van-e valami változás.*

Levi Ferrari és Farkas Kamilla

*Kamilla már régóta nyaggatja, hogy nézze már meg az erkélyen hagyott csodaművét. A szivárványt, a krumplialakú unikornist, a teletubbys napocskát, meg a cuki kis fákat. Mivel a lánykát rendkívülien érdekelte barátnője alkotása, úgy döntött ma délután meg is nézni. Negyed 6 körül Kamillával együtt kézen fogva szökdeltek az első szint irányába. Cseverésztek, hahotáztak, viháncoltak, egyszerűen jól érezték magukat, holott vizsgaidőszak van. Anna eddig semelyiket sem írta meg, holott, jobb lenne, ha igyekezne, még a végén megbukik, és akkor Ádám sem lenne büszke rá, ami megviselné. De mindegy, a lényeg, hogy most leírhatatlanul vidám, talán túlságosan is.
Percek alatt megérkeztek a helyszínre, ahol egy srácot pillantottak meg. Amint feléjük fordul az illető, Annának elakad a lélegzete. Ilyen hajat, és szemöldököt, még életében nem látott. Teljesen elbűvölte.*
 - Kamilla - *suttogja a fülébe.* - Helyes gyerek, nem igaz? - *vigyorog, mint a vadalma.* - Gyere, köszönjünk neki - *azzal a lendülettel elindult felé.*
 - Öhm... Izé... Szia - *köszön neki elpirulva.*

Líváj és Kamilla

*Amint megérkeznek az erkélyre Kamilla alkotása helyett mással kezdenek foglalkozni. Egy ismeretlen srácot pillantanak meg, aki Anna számára azonnal szimpatikussá vált, nem is kellett megszólalnia. A tökéletes haja, az elképesztő a szemöldöke, nagyobbacska orra, a szerelése... Teljesen levette Annát a lábáról. Agyából minden kiürült, egyedül csak a fiúra koncentrált.*
 - Ó, istenem! Nézz rá! Mindene szép - *vigyorgott barátnőjére Anna. Így hát közelebb merészkedtek hozzá.
Ám mikor megszólalt Annácska köpni-nyelni nem tudott, csak tátott szájjal bámult rá. Úristen. Azt kívánta, bár' ne szólalt volna meg, azonnal kiábrándult a srácból. Összevonta a szemöldökét. Nem bírta felfogni, hogy egy ilyen helyes fiúnak, hogy lehet ennyire magas hangja. Jó, valószínűleg mutál, vagy valami, de akkor is. A leányzó sóhajtott. Legszívesebben lelécelt volna Kamillával együtt, és a konyhában ettek volna valami fincsi sütit. De azért ő is érzi, hogy ez nem lenne szép húzás.*
 - Ó, igazából fogalmam sincs, vagy ezer éve vettem - *válaszol. Kicsit furcsállja a kérdést. A legtöbb srác általában magasról tesz a lányok ruháira, ő meg... Nem érti miért.*
 - Anna vagyok - *mutatkozik be. Próbál mosolyt varázsolni az arcára, ám csak egy grimasz lesz belőle.
Megvakarja tarkóját, majd rápillant:*
 - És... Öhm. Új vagy itt a kastélyban? - *kérdezi, ugyanis még sosem látta erre Levi-t.*

Liváj meg Kamilla

*Talán arcán tökéletesen látszódott, hogy mennyire meglepődött, mikor a srác kinyitotta a száját, s megszólalt. Annácska percekig abban a hitben élt, hogy egy álompasival van dolga. Összeomlott. Teljesen. Majd Kamilla összekaparja, de akkor is... A leányzó csalódott. Nagyon.*
 -Hogy mi? - *rázza meg a buksiját.* - Ó, nem, nem... Dehogy - *mosolyog elpirulva. Na ez gáz. Baromira gáz. Anna, jobb lenne, ha egy picikét jobban tudnád megjátszani magad. Most komolyan. Ennyire butus nem lehetsz... Látja, ahogyan Liváj kényelembe helyezi magát az egyik fotelbe. Úgy foglal helyet ott, mintha valami híres modell lenne. Ez a gyerek egyre furcsább. Anna is lecsüccsen a közeli ülőhelyre, s azt nézi miket csinálsz a srác.*
 - Izé.. Dehogyis - *rázza meg a fejét Anna, holott rendkívülien idegesít, ha valaki dohányzik előtte. Olyan büdös, káros meg minden. Minek kell cigizni? Akkora hülyeség...*
 - Én lassan két éve itt vagyok - *mondja, majd összevonja a szemöldökét. Ugyanis Liváj a kezébe hamuzik. Anna a tarkóját vakarássza. Most őszintén... ez nem fáj neki? Vagy valami. Mindegy, inkább úgy tesz, mintha meg sem történt volna.*
 - Na, tippelj - *szólal meg a leányzó, s kényelmesebben helyezkedik el a fotelben. Lábát felhúzza, arcát térdére rakja, s úgy figyeli a többieket.*