Eris L. Awer-KowaiMr. BohémMíg a többiek Madagaszkáron voltak, mi Karinával hazautaztunk Grönlandra. Alig vártam, hogy jöjjön a hír, miszerint visszamehetünk a kastélyba. Az utóbbi időben rengetegszer gondolkodtam rajta, hogy talán itt maradnék életem végééig és ebből volt is nagy veszekedésünk a feleségemmel. Vissza se jött velem, jelenleg otthon tartózkodik és nem érdekli a tanulás.
Hogy mennyire zavart engem ez? Semennyire. Nem értem a női hisztériákat, szóval azt mondom, jobb kimaradni belőle és ezzel megőrizhető a boldogság. Na, hát én boldog vagyok, főleg mivel egyből meglátogattam néhány ismerős lányt a visszatérésükkor. Számomra meglepő volt, hogy alig értek vissza, máris bálra készülnek, de hát egy ilyet kihagyni? Ugyan, ugyan, az erdő királya elmegy a bulikra.
Van az a csaj, amelyik olyan...fura, Eris. Jó ideje volt egy kis egyezségünk amit most készültünk lerendezni és hát nem terveztem, de reménykedtem benne, hogy nem lesz vele egy rémálom az este. Ahogy a vele való alakulást, úgy a ruházatomat sem terveztem meg. Mi a jó hóember az a bohém? Én ismerem azt, hogy pucér meg azt, hogy felöltözött... Végül kikaptam jégszekrényemből az első ruhadarabokat és azokat aggattam magamra egy "cuki" csokornyakkendővel. Azzal a fajtával, amit kötögetni se kell, mert nincs Karina, hogy felöltöztessen, nehogy bohóc módjára lépjek ki az ajtón. Még cipőt is vettem a prefektusasszony kedvéért.
Virág meg minden nélkül, de időben érkeztem a megbeszélt helyre, ahol a karomat felajánlva fogadtam. Csinos volt, ennek finoman hangot is adtam és ki gondolta volna, hogy mi egyszer együtt, békében fogunk bevonulni a nagyterembe? Te sem? Én sem. Szerintem Ő sem.
- Fejemben tart - bólintottam neki hatalmas vigyorral a "nincs tapi" felszólításra. Mióta nem találkoztam az iskolatársaimmal, nagyon elfelejtettem szépen kifejezni magam magyarul, de a gyakorlásnak most nekiestem rendesen. Majd csak visszajönnek a hónap alatt kiesett kifejezések.
- Te végző vagy? Kell táncol? - eszembe jutott a gyülekező táncospárok láttán, hogy a hirdetményben az állt, az első tánc a végzősöké, de hogy Eris az-e...? Passz. Miközben a választ vártam, finoman elirányítottam az asztalok felé. Kíváncsian vettem a kezembe egy mintás párnát, majd eltátva a szám jöttem rá, nagyjából mit jelenthet a bohém.