Hornyák Gábor

Harunak egy idézet jutott eszébe, amit mostanság látott párszor. "Aki megnevetett, az rossz ember nem lehet." Ahogyan hallgatta a másikat, szépen lassan foszolódott el az aggodalom. Akaratlanul is mosolyt csaltak az arcára, ami ebben az időben még kellemesebb is volt. Talán emiatt a közvetlenség miatt volt az, hogy nem zárkózott annyira el, mint általában. Az is igaz persze, hogy ő sem mindennap "ront" valakinek neki.
Habár a mondókához nem szól hozzá, hiszen így is teljes volt, láthatóan elérték vele a célját, mert habár kissé elpillantott, de ugyan azzal a lendülettel engedte magának a mosolyt is, mint valami hangtalan, rövid nevetést.
- Persze, ha eltudom érni a későbbiekben, akkor átadhatom magának. Habár elég szomorú mindkettőnknek ha pont ez a könyv kell önnek. - Emelte fel a fejét, az apró hökkenet után, amit persze nem az okozott, hogy valóban lenne ilyen könyve, vagy ilyen szándéka, sokkal inkább az, hogy a másik frappáns szövege valóban meglepte. Széles, mégis nem túl kirívó mosollyal lengetett meg egy másik könyvet a sajátjaiból. - Inkább ezt ajánlanám. "Második fejezet: Hogyan tudjuk meg, hogy miután nekünk estek, meneküljünk e vagy sem."
Azzal most már minden remekmű - legalábbis számára -  ismételten a saját tulajdonában volt, s úgy állt még ott. Találkozott már érdekes emberekkel a faluban - persze, hogy találkozott - de úgy tűnt, hogy jelenleg vitték a prímet.
- Tanultam, de most hasonló pályán vagyok. Az itteni óvodában dolgozom.
Kolléga. Valamilyen szinten biztosan, habár egészen másképp kell kezelni a tinédzsereket, és a kis törpéket, akik még szívesen rajzolgatnak vagy elmerülnek, tiszta szívvel a mágia csodájában. Felnevetett.
- Örvendek, akkor Gábor a szigorú és enyhén öreg tanár úr. Ha megtalálod azt a lexikont, szívesen megnézném milyen a kép is mellette. Úgy érzem feldobná a napom. - viccelődött, de láthatóan nem gondolta komolyan, mert többször is megrázta a fejét. Úgy folytatta. - Kész szerencse, hogy nem vagy saját magad diákja. Igaz?
- Nyugodtan tegezz...ha már én is ezt teszem, így inkább én érzem magam öregnek.
Első pillanatban, habár az egész találkozás a kezdeti sokk után, valamilyen szinten mulattatta, úgy vélte, helyesebb ha elutasítja a kedves gesztust, de amint meghallotta a forró csokoládé ajánlatát, egy pillanatra megremegett az elhatározásában. Zavart mosollyal húzta el ajkait.
- A forró csokiban benne vagyok, de majd álom a sajátom, természetesen.Hogy nézne ki, hogy miután rád estem még meg is hívatom magam ?
Azzal, még mindig a könyvekkel a kezében fordult párat a saját tengelye körül, hogy megnézze, nyitva van e valami még itt a közelben.
- Hirtelen azt sem tudom pontosan mennyi az idő.... mit preferálnál jobban? Csak betudunk surranni még valahova. Elég sok hely van itt.
Emelte világos kék szemeit hirtelen a férfira, ugyan azzal a kedves mosollyal. Idegen, akit mégsem érez teljesen annak, annak közvetlen stílusa miatt. Voltak ilyen szerencsés képességgel született emberek.

Hornyák Gábor

- Egyéni ízlés kérdése a dolog, és higyje el, hogy teljesen nyugodt vagyok. Mint mondtam szomorú dolog lenne, de nem egyedi.
Fenntartja a mosolyát, lényegében már nem is gondolkozik azon, hogy éppen haza sietett, vagy, hogy éppen mit is próbált kikerülni. A beszélgetés már a korai szakaszában is idillinek bizonyult, azonkívül meg, időnként számára is szükség volt egy kis társadalmi életnek. A gyerkőcök édesek - néha fárasztóak - de semmiképp nem olyan beszélgető partnerek, mint mondjuk egy érettebb személy. A férfi láthatóan értette azt ahogyan ő vissza dobta a labdát, ami bizonyította, hogy valóban szépen csűri-csavarja a szavakat, hogy utána egészen vicces formát öltsenek.
- Valószínűleg kipróbálta és időnként sikeresen, máskor sikertelenül találkozott a pocsolyának rejtélyes mélyével. Bizonyosan megvolt rá az oka, hogy ennyire közkedvelté vált számára. De ha már olvasta, akkor bizony előrébb tart, mint jómagam!
Kellemes érzés volt számára, hogy azért nem csak ő, vagy a másik használja a társalgás eme oldalát, hanem mindketten, s ebből adódóan még ha ő nem is teljesíti a poén egyazon részét, mégis a végeredmény mulattató lesz.
- Ohh...nem csak ezeket kell, bár tény, hogy ezek elég fontos kellékei a szakmának. - Nevetett fel egy kicsit, ahogyan elképzelte újdonsült ismerősét az adott szituációban. - Biztos vagyok benne, hogy annyira tudsz táncolni, mint egy kisgyerek. Még talán énekelni is, de ki vagyok én, hogy ne higgyem el, amit mondasz? - Kacagott egy aprót közben. - A Rúnatan legalább olyan érdekes és jó tantárgy, mint az ének vagy tánc a gyerekekkel. A múlt sokszor fontos, hogy megértsd a jövőt. Én régen csak jóslástan alatt találkoztam vele....és akkor sem sokat...ha jól emlékszem sajnos....Szóval mindent bele!  Mellesleg, ha legózni akarsz, ahhoz nem kell óvóbácsinak lenned. Elmész az egyik látogatós napra és játszol egy kicsit, ha úgy hozza a helyzet.
Rázta meg a fejét ,majd igazított a kezében lévő könyveken, hogy kényelmesebb helyzetben lehessen ő maga is. Megrázta a fejét.
- Igyekszik, de valamiért elégé nem kívánkozik megjelenni. Maradok a kézzel fogható, tárgyi bizonyítéknál!
Amint a férfi elkezdi magyarázni az adott szituációt megpróbálja követni, majd a felénél ráhagyja s csak kicsit felnevet. Fárasztó dolog lenne, nem, hogy élőben, de viccnek is.
- Szerintem hagyjad. A tanulóid túl jól járnának, míg te kifáradnál.
Kissé megemelte jobb keze mutatóujját, mialatt elvonta egymástól ajkait, hogy válaszoljon, de Gábor ontotta magából az eshetőségeket, amik után végig viccnek jelentette ki az egészet. Habár szélesebben mosolyodott el, parányi sóhajt is hallatott az egészre. Az első szó, ami a még eszébe jutott hirtelen, hogy nagyon hiperaktív. Ez kissé az adott helyzetben mulattatta.
- Azt hiszem mindegy ki fizet, csak találjuk meg a helyet, ahol tényleg kaphatunk. Hm..hm....ez jó kérdés. Meg kellene nézni, hogy égve vannak e még a villanyok, akkor bizonyosan be tudnánk jutni azokért az finomságokért.
Végül vissza kapta rá fejét s pillantását, s halkan felnevetett.
- Habár én itt élek Bogolyfalván, de még én sem ismerek mindenkit. Nem biztos, hogy minden szomszéd tárt karokkal várna minket ilyenkor, sőt meleg édességgel. Elmúlt már Halloween és sajnos nem találták ki a forró csokik éjszakáját.
Azzal, szabad kezét felemelte s ujjait megmozgatta, mintha valami félelmeteset akarna utánozni kevés sikerrel.
 - Visszatérve, a jégpályánál biztos van....talán még nyitva is, de ugye az, nem zárt helyiség. Azt meg nem mondom, hogy menjünk hozzám, meghívlak egy csészére, mert a "Hogyan szedjünk fel egy pasit, a kihalt utca közepén? Első fejezet: csússzunk el a pocsolyán, hátha elkap, ha nem kap el, akkor így jártunk" 5. pontjában pontosan kijelenti ,hogy ez nem szabályos.
Viccelte el a végét. A jégpályát is csak azért tudta, mert tavaly Elenával pont ott találkozott. Persze, akkor még nem tudta, hogy a fiatal lány, szegről-végről a rokona.

Hornyák Gábor

- Hát, akkor mindenképpen ki kell olvasni azt a könyvet, bármi is legyen a vége. Én is így fogok tenni, szóval addig nem kérnék külön ismertetőt. Ha tudom mire számíthatok, nem ugyan olyan az az érzés ami hajtana az olvasásban.
Tette ajkára mutatóujját, ezzel is jelezve, hogy jelenleg nem kéri a "könyv" ismertetőjét, töviről, hegyire. Persze ez az egész sem volt komoly....s lassan, habár megtartotta a valamivel nyugodtabb "bolond" szerepét, így nem bújt ki a jelleméből, mégis a másik sikeresen húzta ki belőle azokat a pillanatokat, amiket utoljára Navinésként csinált.
- Ha nem is kerülsz a színházba vele, mindenképp nagy visszhangja lesz, szóval minden bizonnyal értesülök róla még én is. Majd elmondhatják, hogy a Bagolykő legszigorúbb tanára, a legmodernebb is.
Kuncogott elképzelve a jelenettett. Szabad kezével néha már a szemeihez ért, letörölni az apró sós könnyeket, amik, ritkán a nevetéstől csurogtak le a helyükről. Ezen persze a következő mondatok sem könnyítenek, s lassan Haru inkább csak azon kapja magát, hogy megemeli a könyveket, hogy a nevetésével azok mögé bújjon. Ha a nevetés előjött, nehezen lehet megállítani, s mivel ilyenkor vagy "sírva fakad", vagy kicsit bepirosodik az arca, jobbnak látta ezt megelőzve, rejtekhelyet keresni.
- Hát...milyenek ezek a modern diákok! Sosem tudod mire számíthatsz tőlük....de miért érzem azt, hogy sem te ,sem én nem voltunk soookkal jobbak. Mellesleg, ha így vagy szigorú, kíváncsi vagyok milyen lennél ha éppenséggel nem érdekelne az egész. Sejtem ,hogy nem ismersz magadra....
Mosolyodott el szélesen, bár még nem teljesen bújt elő az előbbi menedékéből.
- Ha megírod az aznapi tanagyagot amit fel kellene olvasnom ám legyen.... bár lehet, hamar vissza adnánk egymásnak a specialitásunkat.
Vett egy mély levegőt, s végre nem csak a narancsos-vöröses puklit lehetett látni, hanem rendesen őt megint.
- Általában nem esem kétszer ugyan abba a "hibába".
Mosolyodott el szélesen, majd megrázta kicsit a fejét s ismételten igazgatott a könyvein.
Rábólintott az ötlet áradat egyik részére.
- Írd le és terjesszük elő Bogolyfalván, hátha csábít még valakit mélyen, csak eddig nem is tudott róla!
Belegondolva, nem tudja elképzelni, hogy lehetséges legyen, hogy előbb-utóbb undora legyen a forró csokitól, pedig ha logikusan kellene nézni a dolgot, egy ilyen esemény után lehetségessé válna ez. Nem...nem... ez így nem történhet meg.
- Pontok vagy anélkül...maga az írás nem változott meg. Olvasgasd majd! - mosolyodott el a dolgon - A Máguscsárda....szerintem nyitva van, habár még nem voltam. Gondolod ott van forró csoki? Ejnye..vigyázz, mert holnap még tanítasz...nem? Még a végén tényleg táncolva meg énekelve tartod meg az órát.
Indult végül meg a másik társaságában az adott hely felé. Persze, gondolataiban komolyan gondolkodott azon, vajon van e a finom forrongó ital, egy olyan helyen. Engedett egy kisebb vigyort.
- Először ? Ajjaj..még  a végén azt fogom hinni, hogy direkt álltál oda, hogy "beléd essek" és legyen társaságod a Máguscsárdában.

Hornyák Gábor

Csupán megrázta a fejét, hogy megerősítse az előző kijelentését a férfi felé. Jobb ha nem tudja meg előre a kitalálta remekmű végét. Majd ahogyan halad a történet, bizonyosan egyre több minden tárul fel előtte is. Habár, a következő nap, majd teljesen elfeledteti ennek a szokatlan, fiction sztorit.
- Most fel kellene nevetnem, vagy elfutnom a tudattól, hogy egy tiniknek való, valamilyen szinten sematikus, mugli filmről mesélsz nekem és hasonlítod össze a várható napoddal? Természetesen én is láttam a filmet....de inkább nem részletezném mi okból.
A végén habár felnevetett, egyszerre rázta meg a fejét a dologra. Utána maga elé pillantott, kissé elmélázva az adott időn. Csak utána tett még hozzá Gábor szavaihoz. Mosolygott, mégis szavai mögött megbújt más is, ami egy pillanatra csökkentette azokat a vicces pillanatokat, amik eddig érték.
- Klisészerűen boldogítanak mindent, hogy az ember, reménykedjen tovább, ha éppen valami rossz is. Vannak dolgok, idők amikor mindannyian egy kicsit... beleesünk ebbe a csapdába. De persze ez nem mindig rossz...és természetesen ezzel nem azt mondom, hogy ezek a filmek éppen jók. Inkább...csak van köztük elfogadható is...és sokszor szükségesek, ugyan úgy, mint a komolyabb társaik.
Vont vállat egy kisebb mosollyal, mialatt vissza emelte kék szemét a férfira. Csak ezután esett le neki, hogy túlságosan komolyan beszélt, az eddigi poénkodások után, így hirtelen vonta maga elé szabad kezét s legyintett párat, hogy inkább vegyék semmisnek. Nem kívánta elrontani a jó hangulatot.
- Nem is vártam volna más a legszigorúbb tanártól.
Mosolyodott el ismételten. Ő is bejárt természetesen az órákra. Kint amúgy sem tehetett volna mást. Talán ez előnynek számított akkoriban.
- Tökéletesen! Néha szükséges is, bármit is mondjanak mások. Fogd csak a gyeplőt és tartsd szorosan! Fighting!
Imitálta egy hirtelen mozdulattal, de a vigyora folyamatosan ott leledzett az arcán.
- Ettől eltekintve, nem biztos, hogy  értékelnék a változást. - azzal megvárta, míg a férfi befejezi a mondandóját s csipkelődve, de mindenképpen viccesen tette még hozzá. - Tévedtem, bizonyosan örömmel fogadnák. Nyunyókafejűek.... ez egy új szó?
Amúgy...természetesen szeretem őket. Nagyon is, ők....még teljesen mások, mint mi. Gondolom érted ezt, nem?
Emelte át  pillantását az alakra, mialatt tovább mentek az adott útvonalon.
- Peeersze....peeersze...... - nézett előre tovább töprengve a dolgon. - Bár...túl jó híre nincsen. Lehet nem fogunk bent sokáig melegedni.

Hornyák Gábor

A következő hasonlatra, akarva-akaratlanul is felnevetett, amelyhez reflexszerűen tartozott, hogy szabad kezével gyengéden hátba vágta rá a másikat, majd csak utána tette a szája elé. Azt a filmet ő is látta, köszönhetően annak, hogy az anyja, habár tiszta vérű boszorkány, nagyon is szereti a mugli filmeket és egyéb dolgokat. Kisebb korában, arra is pontosan emlékezett, hogy az anyja mennyire boldog volt, amikor betudott szerezni egy televíziót, hogy továbbra is megpihentesse az agyát a hasonló előadásokon. Persze Haru maga is leült az elektromos készülék elé, s ő maga is sok mindent látott. Több mindent meg is szeretett, így sosem határolódott el teljesen a muglis dolgoktól. Talán ez amiatt is lehetett, hogy az apja varázstalan volt.
- Jó, jó feladom! Nyertél, megígérem, hogy hallgatok!
Mivel változás nem volt, legalábbis úgy tűnt, ezért megnyugodott, hogy az előbb, talán nem tért el túlságosan a dolgoktól. Jól esett neki ez a beszélgetés, s mivel úgy tűnt a partnere sem siet, vagy igyekezne lerázni őt, nem is gondolt arra, hogy elmeneküljön.
Megrázta kissé a fejét.
- Inkább mond azt, hogy nem figyeltél.
Végig hallgatta amint Gábor elmondta a véleményét a tanításról és azoknak a módszereiről, miket preferál. Haru bólogatott, hiszen hallgatta s több részen hasonlóan gondolkodott ő maga is. Miután a férfi befejezte, megemelte szabad keze mutatóujját s úgy tette kedves, kissé kislányos mosollyal hozzá.
- Egyszerűen érd csak el, hogy tisztelettel bánjanak a tárggyal és annak tanárával is. Ezt nem kell vasszigorral, s tudom nem könnyű, de valószínű, hogy vagy már meg is tetted, vagy pedig haladsz efelé. Vicces vagy, néha fárasztóan vicces s habár nem ismerlek túlzottan még, az látszik, hogy szereted azt amiről tanítasz. Ezek a párosítások, csak jók lehetnek. Nem igaz?
- És hogy fogadja a diákság ? Remélem azért fel is írod ezeket. Egy idő múlva sokat fognak érni.
A hirtelen változásnál széles mosollyal nézte hosszan a férfit kék szemmel, csak utána rázta meg kissé a fejét, s maga elé pillantott. Felnevetett.
- Rendben, rendben. Akkor majd magamra veszem, de a bírságot, hogy kihozz, te fizeted ki.
Persze van!...Tavaly is ott ittam egy kis boltostól.
Döntötte meg parányit a fejét, majd habár előre nézett, oldalával kicsit meglökte a másikat, mintha gyerek lenne.
- Hidd el...rettenetesen finom!

Kristóf
Pestseholse

Halk sóhajjal nézi továbbra is a férfit, mialatt próbál rájönni arra, hogy miért utasítja el a segítségét. Mondjuk...nem mintha, nem lenne logikus magyarázat rá. Sőt, talán több is, mint azt először gondolta volna.
- Persze, sajnálom. Ez a te dolgod.
Apró csalódottsággal a hangjában vonta el a szemeit róla, magában pedig már morgolódik azon, hogy egyáltalán miért is volt olyan ostoba, hogy felhozza a dolgot. Segíteni akart, de az nem segítség, ha ráakaszkodik a másikra, s úgy próbálja helyre billenteni a dolgokat. Ezt persze ő maga is tudta.... most már. Mialatt ujjaival átölelte a korsót, csak csendesebben jegyezte meg, az alternatív lehetőséget.
- Mi lenne ha átmenetileg, segítséget kérnél a szüleidtől?
Ők az egyetlenek talán, akiktől most a férfi zokszó nélkül...vagy legalábbis, kis unszolás után, de segítséget kérne.
A választ őszintén mondta. Meg sem fordult a fejében a kérdés valódi célzata. A nevetés valamivel elterelte az előzőekről a gondolatait, s habár nem akarta, még mindig érezte, hogy a heg, mélyen, de benne volt. Talán mindkettejükben, s ennek tudhatta be azt a csendet amely ismételten rájuk telepedett. Fél szemmel, mintha csak megérezte volna, hogy a másik lopva rátekintett, kék szemeit rávonta a férfira. Ám amint találkozott az övévvel sóhajjal kapta vissza s inkább ivott még egy kis kortyot a korsóból. Zavarta ez a zavaros csend. Nagyon is, piszkálta a csőrét, mivel pontosan sehova nem tudta besorolni, csak kellemetlenkedve fel-felbukkant, hasonló érzéseket produkálva mélyen benne. Hiszen,  sok emlékük van, sok jó, és pár rossz is. Az, hogy most mellette van, nem csak a jókat hozza fel, hanem a legrosszabbat is. Ezért érzi azt, mintha a gyomra görcsbe rándulna. Azt kívánva, bárcsak valaki elkezdene beszélni...bármiről, csak ne maradjon itt ez a csend, amit eddig próbált kizárni.
- Túl sok a lehetőség......talán Nyúlma? Nyúldár ?
Mosolyodott el ezen az ökörségen, ugyan akkor olyan volt, mintha meghallották volna a kívánságát, így mosolygott az egész kérdésen. Ha máshogy nem tudják ezt megoldani, akkor így kell.
- Megkérdezem én is akiket ismerek munka miatt.... - kezdte el, de azonmód eszébe jutott az előző, így kissé elhúzta a száját. - felejtsd el...bocsánat...rád hagyom.
Ivott ismételten egy kortyot s hosszan a kinti utcát kezdte kék szemeivel feltérképezni. Pestseholse bizonyos részei nagyon lehangolóak voltak.... állapította meg, s rájött, hogy hasonlóan érzi most magát. Eszébe jutott, hogy megmondja a férfinak, ha sokat főz örömmel odaadja azt ami marad...hogy azzal se legyen gondja, de csak hamar rájön, hogy még csak felhozni sem szabad neki ezt. Az első indok maga a nő, aki ki-be járkált a házból. Semmi félreértést nem akar gerjeszteni ott... inkább örülhetne annak, hogy a férfi, vélhetőleg boldog.
A másik meg az, hogy láthatóan nem tud segíteni, így erőszakoskodni felesleges. Vannak dolgok, amikben felesleges Kristófnál, s ezt régen megtanulta.
- Szerintem ezután megyek majd haza. Még van dolgod itt, vagy van kedved együtt menni?