Szia Elena! Én csak nézlek titeket, jó? *próbál leülni* Ezt neeeeeeeeeeeeeeee!

Ez így nagyon  nem jóóóóóóóóóóó *nyögi Eve alól*

Nem tudok táncolni. És nem kérek köszönöm! *leül a fotelba*

Sziasztok, lépek! *leteszi a sapkát* Boldogabb Új Évet mindenkinek!

Eve, nincs kedvem maradni. Nem tudok mulatni. Sorry! *finoman kiszabadítja magát*

Eve, kérlek engedj el, vagy magammal húzlak ki innen. Nem maradok, nincs kedvem bulizni.

Eve, elég! *lerázza magáról* Magamban szeretnék most lenni.

Eve! *finoman leteszi a lányt* Aranyos vagy, de most nem. Tökéletes lesz nekem most egyedül. Sziasztok! *kiballag*

Kiranella Amorden

Megérkezik a partnerem, gyönyörűbb mint a társalgóban volt. Ettől kicsit jobban érzem magam. Nem haragszik, amiért ez az állapotom van. Kedves próbál lenni, azzal, hogy a tömeg elől így lehet eltűnni. Nos igen, ahogy Holmes mondja: "A túlzott feltűnés, eltűnés" Hát lehet benne valami.

- Örülök, hogy nem haragszol. Megnyugtatsz ezzel!

Megtudom, hogy a rokonságában is van ilyen személy, majd haditervvel áll elő. Milyen figyelmes.

- Sajnálom a nénikéd! Rendben, mehet.

erősen koncentrálva indulok meg vele a bálba. Húz, ami nem baj, ilyenkor pont jól jön, mert én tuti megállnék a tömeg közepén. Egyszer csak megtorpanok és vele szemben helyezkedek el, ő a tömeget látja.

- Valamelyest jobb, tudod a fülem ettől még hall.

nevetem el magam, majd mély levegőt véve megfordulok, hogy végigmérhessek a tömegen. Ha jól látom pár Levitás társam is itt van, de a nagy tömeg mozgása miatt nem látom.

- Nos akkor mi lesz? Táncolunk? Hisz ez a bál lényege.

Mosolygok, közben magamban igyekszem lenyugodni és a tömegiszonyt leküzdeni. Kívülről nem is látszik, mekkora csata zajlik bennem, hogy itt maradjak és ne okozzak egy kedves lánynak egy rossz báli élményt.

Kiranella Amorden

Észreveszem, hogy mennyire fellelkesül a tánc hallatán. Magamban még kuncogok is. Majd látom, amint felemeli kezét, mint  aki kész a táncra. Torkomban dobog a szívem, remegő kézzel fogom meg az övét és valahol a táncolók szélén próbálok maradni. Közben táncolni kezdünk. Ez a legnehezebb része a dolognak. Koncentrálni a zenére, a többiekkel körülbelül szinkronba kéne mozogni és a partner lábát se illő letaposni. Mosolyogva nézek a lány szemébe, néha pedig a lábaimra. Ez utóbbit csak megnyugtatásul, hogy nem lépek a lábára.

-Milyen ügyesen táncolsz!

Dicsérem meg, közben mosolygok. Rólam ugyanez nem mondható, maximum próbálkozok. Hiszen nem vagyok valami nagy táncos. Tőlem mindenki jobban táncol. A zene lassan mintha a végére érne. Erre fülelek fel a legjobban. Lassan vége a táncnak. Amint a zene elhallgat, mi megállunk. Részemről meghajlok, ezzel is jelezve, hogy megtisztelt a tánccal.

- Köszönöm, hogy táncoltunk!

Bár ezt lehet nem nekem kellene mondanom, de mindegy. A fő, hogy Kira jól szórakozik. Első báli élménye kipipálva. Mosollyal az arcomon nézek a lány szemébe. Remélem tényleg jól érzi magát!

Sziasztok!

Mi újság errefelé?

Köszönöm! *Elveszi* De úgy értettem, hogy rég jártam itt és megkérdezem mi az újdonság errefelé?

Az nagyon jó jel

Lehetséges, bár én ehhez nem értek. XD

OOS? az mi? Köszi szépen! És nincs mit!

Áh, már értem Nincs mit tényleg

Köszönöm Jeremy Leesett

Az még jobb Hu, de furi, hogy van még egy Zoli

Bocsánat Zoltán! igen, 2 betű különbség és még egy hatalmas tisztelet

Szia Zephyrine Nem tudom mióta vagy a suliban, de üdvözöllek itt!

Értem Jeremy, csak eddig akkor nem futottam össze vele.

Köszönöm! Bár a jóslást valamiért jobban csípem. De majd belekukkantok az asztrológiába is

Megértelek, én sem vagyok az a kimondott.

Mi a baj Zephyrine?

Sziasztok! Megleltem egy 2 éves relikviám!

http://sherlock-sorozat.hu/sherlock-holmes-ima.php

Csapat - Dasha és akik jelen vannak

Túl vagyunk a meccsen, de valaki a végét nem látta. Sajnálattal gondoltam erre a személyre a meccs végéig. Elhatároztam, hogy meglátogatom, amint tehetem. gy hát, meccs után, átöltözve ugyan, de kötelességemnek tartottam meglátogatni. Félve mégis annál nagyobb elszántsággal megindulok a gyengélkedő felé. Fülem zúg, aggódok a CsK-nkért. Torkomban dobogó szívvel lépkedek, a többi diákkal nem foglalkozok. Dasha.... ez a név zakatol a fejemben, szemeimben könny ül. Tudom, hogy emiatt érzelgősnek tűnük, de az igaz barátok fontosak. Szinte azon kapom magam, hogy beérek az ajtóba. Rendbe igazítom magam, majd megtörlöm a szemeim és mély levegőt veszek. Kezeim az ajtóra teszem és finoman belököm azt. Halkan szólalok meg, amint belépek.

- Szia Dasha! Jobban vagy? Remélem nem lett semmi bajod. Ugye nem zavarlak?

Haladok közel a lány felé, majd leülök az ágya mellé. Majd hirtelen nem is tudok mit szólni hozzá.

- Kell valami, vagy hoznak már neked mindent? A többiekről mit tudsz?

Körbenézek, majd újra vissza rá. Elszorul a torkom, hogy így kell látnom. igyekszem nem kimutatni, de lehet észre veszi. Ilyen kor nehezen tudom kordában tartani az érzéseim. Elfordulok, mintha hallanék valamit, de csak egy könnycseppet törlök le az arcomról. Megköszörülöm a torkom és visszafordulok hozzá.

- Remélem tudtál annyit pihenni, amennyit kellett.

Csapat - Dasha és akik jelen vannak

Dasha megkér, ha gondolom, osszam meg vele az én szemszögemből a meccs momentumait. Hát ezzel nem sokat szolgálhatok. Sajnos. Megtudom, hogy Iza elmondott mindent fontosat. Hát akkor a történet le is van zárva. Kérni nem kér semmit. Hát akkor legfeljebb elmondhatom, hogy meglátogattam. Ennél többet nem tehetek.

- Igazándiból, szerintem Iza kimerítette a meccsről a véleménykifejtést. Én érdemben nem tudok hozzászólni. Max, hogy minden tőlem telhetőt megtettem.

Zavarban vagyok, mert őszintén ő az első személy akit meglátogattam a gyengélkedőn és fogalmam sincs ilyenkor mit is kéne tennem. Ekkor nyílik az ajtó és bejön Viki. Dashához szól, nekem bólint, erre csak annyit tudok tenni, hogy biccentek vissza. Szemem előtt játszódik le a testvér pár aggódása. Igazi testvérek. És milyen jó, hogy így kitartanak egymás mellett.

- Milyen jó tesók vagytok. Bár nekem is lett volna valaha ilyen tesóm.

Megható, mennyire szeretik egymást. Ők ketten a jó testvérek mintapéldányai. Sajnálom, hogy nekem nem adatott meg, hogy ilyen jó testvérem legyen. Csak ekkor éreztem, hogy valami nedves folyik az arcomon. Eltitkolt fájó kezemmel egy zsebkendő után kotorásztam, majd elfordulva, remélhetőleg nem veszik észre, letörlöm a könnyem és kifújom az orrom, halkan.

- Nem akarom megzavarni a testvéri idillt. Megyek is. Sziasztok!

Felállok, szinte hangtalanul és egy bátorító és biztató mosolyt küldve a lányok felé, megfordulok és elindulok az ajtóhoz. Agyam vadul kattog, hogy mit mondhattam volna még, de nem jut semmi érdekes eszembe.

Hajhó OFF de rég jártam itt

Kiranella és a cica

Kedves ajándék fogadott tegnap az ágyamnál, egy cica volt. Mellette lévő levélből tudom, hogy Kira ajándékozott meg vele. Remélem időben írtam neki egy találkáról, hogy adjunk neki nevet. Részemről ez lenne a legjobb ötlet, névadás terén nem a legjobb ember vagyok. Karomban a cicával ballagok a levélben megjelölt hely, azaz a társalgó felé. Itt futottunk össze először, ez szerintem egy jó hely a névadáshoz is. Ahogy belépek, látom még nincs itt senki, hát valószínű én érkeztem korán, vagy jócskán megvárakoztattam és már rég elment? Mi van ha nem tudott eljönni?
Először is nyugi! Biztatom magam, majd leülök a kanapéra, a cicát simogatva és szememmel az ajtót figyelem. Érzem, ahogy a cica nyugodtan, lassan dorombolni kezd és enyhén mintha fészkelődne, kényelmet keresve magának.

- Remélem Kira hamar megjön és nem maradsz név nélkül, kis cicus.

Persze, mintha bármi választ várnék is tőle, kuncogom el magam a gondolattól. Ekkor nyújtózni kezd, mintha értené és várná, hogy milyen név is fogja őt illetni. Óvatosan körbesandít, majd fejét visszateszi az előző helyére, alszik tovább.
Remélem nem szúrtam el semmit! Hatalmasodik el rajtam a gondolat, mert hát lássuk be, az utóbbi időben eléggé sok dolgot hanyagoltam.

Kira és a cica


Annyira a cicával vagyok elfoglalva, hogy nem is veszem észre, hogy belép valaki. Hogy ki ez a valaki, észre se veszem, egészen addig míg kedves, barátságos és ismerős hangon nem köszön nekem. Felnézek rá, mosoly húzódik az arcomon, már a cicától. Még szélesebb a mosoly, mikor meglátom a kedves lányt.

- Szia Kira! Igen, jól összebarátkoztunk. Gyere ülj le ide.

Nevetem el magam, közben mutatva a szabad helyre. Szerencsére a cicát nem ejtem el, pedig közel jártam hozzá. Még jó, hogy éberen alszik, így meg bír kapaszkodni. Kezemmel gyorsan megfogom és vissza húzom, hogy ne essen le. Míg a cicával foglalkozik, azon töröm a fejem milyen név is illene ennek a csöppségnek. Aztán a mókus hangjára figyelek fel. Kira még vele is foglalkozik, majd felém intézi azt a kérdést, amire őszintén nincs válaszom.

- Igazándiból, nem találtam még neki megfelelő nevet. De arra gondoltam, hogy ha közösen találnánk ki neki, az sokkal jobb lenne. Vagy az se baj, ha te adsz neki nevet. Elvégre tőled kaptam.

Mosolygok a lányra, a mondat végére még egy kacsintást is engedek felé. Magamban nagyon remélem, hogy nem haragszik meg, azért sem, mert nem adtam a cicának nevet. Igazándiból tényleg jól esne, ha közösen találnánk neki nevet. Ez így volna a legjobb.