|
|
|
Gyarmathi Mihály Ádám INAKTÍV
"Mentolos forrócsoki" RPG hsz: 128 Összes hsz: 2720
|
Téli kirándulás – BécsKirándulás, kirándulás, kirándulás. Csak ez járt a fejemben kora reggel, mikor felébredtem és ugrálni kezdtem az ágyon. Már nagyon vártam ezt a napot, és nem csak azért, mert olyan helyekre mehetek, ahol még nem voltam, hanem mert Đomcsi bátyóval, meg az Öcsikémmel mehetek városnézésre. Az ugrálás után, összepakoltam a cuccainkat, kikészítettem Zsombinak a ruhát, azután elszaladtam tusolni. A forró zuhany után felöltöztem, visszamásztam az ágyra, és oldalba böktem az öcsémet, hogy keljen fel. Nehezen ugyan, de sikerült felébresztenem, és mielőtt elfordulhatott volna, jeleléssel közöltem, hogy ma megyünk kirándulni, készülnie kell. Annyira boldog vagyok, hogy nem választanak el tőle megint, abban biztosan beleőrülnék. Hamarosan ő is elkészül, én közben már türelmetlenül toporgok az ajtóban, egyrészt azért, mert mennék már, másrészt azért, mert mindjárt rám sül a kabát. Végre Zsombi is elkészül, így indulhatunk is. A minisztériumnál kell találkoznunk a többiekkel, és persze a várakozás azzal telik, hogy Öcsi a vállamat használja párnának. Ha ki akarnék vele szúrni, akkor most arrébb állnék, és koppanna a földön, de nem teszem meg. Akkor bosszút állna, na meg Đomcsi bátyó is érkezik már. Köszönök neki, majd jönnek a többiek is, és megyünk befele. Kicsit féltem ettől az egésztől, de hogy hamar túl legyek rajta, Zsombi után mentem be a kandallóba. Az érkezés kicsit rosszul sült el, de szerencsére csak az Öcsémnek ütköztem neki. Gyorsan leporoltam magam, azután figyeltem, hogy mit jelel nekem Zsombi. Elvigyorogtam, és rögtön válaszolni is kezdtem neki, a saját kis nyelvünkön. – Neked mindig az édességen jár az eszed, de én is képes lennék befalni pár csokit. –válaszoltam, és utána jött valami tájékoztatás. Nem hallottam rendesen, de Đomcsi bátyó fordított nekem, amit mosolyogva figyeltem, és köszöntem meg. A kisebb monológ után elindultam a szobatársaimmal, hogy megnézzük a lakhelyünket. Zsombiban nem kellett csalódni, na meg persze bennem sem, mert amint kidőlt az ágyra, én is dőltem. Csak éppenséggel rá, és a dőlés inkább ugrás lett. A cuccaim nekem is a szoba közepén maradtak, plusz két cipő is landolt valahol. Megcsikiztem az öcsémet, utána ledőltem róla, és védekezni kezdtem, ha támad, akkor ne érjen váratlanul. Mint kiderült, ez lesz a mi ágyunk, így fogtam egy párnát, hogy fejbe tudjam kólintani a tesóm, de Đomcsi bátyó nem engedtem. Lemondóan sóhajtottam, de nem adtam fel, mert tuti fejbe fogom vágni, csak nem most. Megvártam, hogy megbeszéljék, amit akarnak, azután lendült a kezem, benne a párnával. Puffant Zsombi fején, amin elnevettem magam, de az ütlegeléssel nem álltam le. A többiek kimentek a szobából, ezzel megkezdődött a párnacsata. Hangosan nevetgéltem, meg ütlegeltem őt, ám tíz perc után kifáradva dőltem le az ágyra, majd jelelni kezdtem. – Szerinted Đomcsi bátyó és az a lány járnak? –lelkesen kérdeztem, mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy valami van közöttük. Nem lehet véletlen, hogy egy szobában vannak, vagy talán mégis? Ha tudnék, akkor hallgatóznék, de hallókészülékkel nem igazán megy. Inkább visszateszem a párnákat a helyére, és elfoglalom az ágy háromnegyed részét, miközben várom a választ.
|
|
|
|
Gyarmathi Mihály Ádám INAKTÍV
"Mentolos forrócsoki" RPG hsz: 128 Összes hsz: 2720
|
Kiva Faraday - 2014.01.03. 13:20Ömm, na. Kezdjük azzal, hogy kutya beteg vagyok, taknyom-nyálam folyik, alig kapok levegőt. Ehhez jön még, hogy tanulnom kéne a közgáz vizsgámra, de csak tétel címeim vannak. Mikor felkeltem, kínomban már ott tartottam, hogy leakasztom a polcról anyu Fifty shades of gray-jét és nekiesek (erről szerencsére lemondtam). Ja, és slussz poénként letüsszentettem magamat tejberizzsel. Anything else?
Lucaaaa. *szépennéz* Nincsenek totál véletlen kidolgozott mikro tételeid a számonra? *.* Nem is te lennél Kiva
Sziasztok ^^
|
|
|
|
|
|
|
|
Gyarmathi Mihály Ádám INAKTÍV
"Mentolos forrócsoki" RPG hsz: 128 Összes hsz: 2720
|
Min ^^Vége a Karácsonynak… a legszomorúbb dolog az egész ünnepben. Miután elvesztettem a hallásom, a legelső alkalomkor azt kértem a Jézuskától, hogy adja vissza nekem, mert szükségem van rá. Ma már nem kívántam ezt, mert így is teljes az életem, és ha eddig nem teljesült a kérésem, most sem fog. Anyuéktól kaptam egy új hallókészüléket, a nagyi pedig megint tett rá rúnákat, és valami mágikus hókuszpókusszal felerősítette azt. Most már akkor is hallom, hogy mit mondanak, amikor nincs közvetlen mellettem az illető. Tök jó, mert így nem az van, hogy túl közel van hozzám valaki, és zavarba jövök. Még az a szerencse, hogy nem beszélek, mert csak dadognék. Sok ajándékot kaptam még, köztük nyakláncot, meg karkötőt, meg könyvet a tesómtól. Na meg csokit, meg rajzokat is. Nagyon örültem nekik, és remélem, hogy akiknek én adtam ajándékot, ugyanúgy boldogok és örülnek neki, mint ahogyan én örülök a sajátjaimnak. Gondolataimban elmerülve sétáltam a Bagolykő felé, hogy ismét meglátogassam Đomcsi bátyót. Az ünnepek alatt nem láttam, és szeretném megtudni, hogy jól van-e, illetve tetszik-e neki az ajándék, amit adtunk neki Zsombival. Állítólag az a leggyorsabb seprű, de én nem merem kipróbálni. Ijesztő az a száguldás, és nekem nem hiányzik még egy baleset. Nem szeretném a nyakamat szegni, még jó pár évig élni akarok. Az iskola rétjén haladtam végig, amikor ugatást hallottam. Szeretem a kutyusokat, mindig is vágytam egyre, de amióta itt vagyunk, inkább csak a fantáziámban van kutyám. Nem tudnám gondját viselni, ha távol vagyok tőle, itt meg nem tudom, hogy az Előkészítőben tarthatnék-e. Tekintetemmel a rétet pásztáztam, hogy merre is lehet az állat, de a következő pillanatban a földön kötöttem ki. Csak pislogtam, hogy mi történt, de aztán észrevettem, hogy egy fekete Labrador kutyus ül mellettem, és éppen engem figyel. Mosolyogva ültem fel, és megsimogattam a buksiját, feltéve, ha nem harapja el tőből a karomat. ~Vajon hol a gazdid, hmm?~ Ismét körbenéztem, és nem láttam senkit sem. Felteltem a földről, és elindultam a suli felé, magam után hívva a kutyust. Remélem, hogy megtalálom a gazdiját, mert nagyon aranyos állat, és neki szüksége van egy szerető gazdára. Arról nem is beszélve, hogy a tulajdonosa is aggódhat érte, és már keresheti. Jó érzés segíteni másoknak, illetve másokon.
|
|
|
|
Gyarmathi Mihály Ádám INAKTÍV
"Mentolos forrócsoki" RPG hsz: 128 Összes hsz: 2720
|
Min ^^Nem gondoltam volna, hogy egy hirtelen jött kutyaugatás után, már a földön fogok kikötni. Ha bántana, már kiabálnék, de mivel semmi támadó szándékot nem mutatott, így én sem haragszom rá. Felkeltem a földről, és mivel nem volt senki a közelben, akiről azt hihetném, hogy a gazdája, így hát megindultam a kastély felé, remélve azt, hogy valaki tudja, hogy kié lesz a kutyus. Alig haladtam pár métert, egy parancsszó hangzott el, és a kutyus meg is állt. Arra akartam nézni, amerre ő, hogy megtudjam az illető kilétét, de csak arra eszméltem fel, hogy megfordít. Szavai ugyan eljutnak hozzám, de mivel nincs nálam semmi, hogy kommunikáljak vele, ezért egyelőre csak földbegyökerezett lábakkal nézek rá. Nem láttam még, azt sem tudom, hogy bántani fog, vagy nem. Valahogy a tudtára kell adnom, hogy én nem akartam ellopni a kutyust, csak nem láttam senkit sem a réten, ezért indultam meg a kastély felé, hátha ott ráakadok a gazdájára. A jelelést nem merem megkockáztatni, mert eddig nem volt olyan személy, aki tudott volna jelbeszéddel kommunikálni. Lehajtott fejjel tördeltem az ujjaimat, valami ötlet kelleni fog. Vettem egy mély levegőt, utána leguggoltam, és a földre mutattam. Remélem a fiú követni fogja az ujjamat a füvön, mert most ott próbálom elmondani neki, hogy mi is van valójában. – Én nem ellopni akartam, csak nem láttam senkit sem. Azt reméltem, hogy majd a kastélyban segíteni fognak megtalálni… téged. –próbáltam lassan, és szépen formázni a betűket, hogy meg lehessen érteni azokat. Fogalmam sincs, hogy mennyit fog tudni kiolvasni, de addig még ő értelmezi a betűket, kutakodni kezdek a zsebemben. Valahol kell lennie egy tollnak, mert a múltkor beletettem egyet a zsebembe. Azt már megtanultam, hogy íróeszköznek mindig kell lennie valamelyik zsebben, ha papír nincs is. Hosszas átnézés után, végül a belsőben találtam egyet. Megkönnyebbülés érdekében mosolyt varázsoltam az arcomra, és gyorsan lekörmöltem a tenyerembe az előbb leírt mondatokat is. Azonban, itt még nem hagytam abba a szavak formálását, hanem írtam még hozzá párat. – Tényleg nem akartam ellopni, és ne haragudj miatta. Meg azért se, amiért így kommunikálok veled. Siket-néma vagyok, és csak azért nem jelelek, mert fogalmam sincs, hogy ki tud erre, és ki nem. Így megspórolok egy felesleges kört. Egyébként Misi vagyok, de szólíthatsz Ádinak is. Téged hogy hívnak? –megmutattam neki a bal tenyeremet, amit már kék tinta díszített, és vártam a reakcióját. Kezet is nyújtanék neki, de félek hogy addigra már elmegy mellőlem.
|
|
|
|
|
|
|
Gyarmathi Mihály Ádám INAKTÍV
"Mentolos forrócsoki" RPG hsz: 128 Összes hsz: 2720
|
Állia: mivel nem velem játszol, hanem Zsombival, így nem tudok nyilatkozni ^^
Keiko: ne fenyegess, mert úgy hallom szeretsz takarítani, és csak egy szavamba kerül, hogy takaríthass
|
|
|
|
Gyarmathi Mihály Ádám INAKTÍV
"Mentolos forrócsoki" RPG hsz: 128 Összes hsz: 2720
|
Keiko: ez nem buta pletyka, ez az igazság
Állia: megtaláltam neked
Hát sehogy Zsombikamaru ^^
*bújik Lénához, mert megteheti*
|
|
|
|
Gyarmathi Mihály Ádám INAKTÍV
"Mentolos forrócsoki" RPG hsz: 128 Összes hsz: 2720
|
Nincs mit Állia
*lemászik Léna öléből, és ledönti Zsombit, mint a bowling bábút* Örülök, hogy szabad vagy ^^
Keiko: majd fogsz félni
Sziasztok érkezők ^^
|
|
|
|
|
Gyarmathi Mihály Ádám INAKTÍV
"Mentolos forrócsoki" RPG hsz: 128 Összes hsz: 2720
|
Keiko: többet tud, mint amennyit megmutat
Szia Emma ^^
Szofi: nem is Rellonos lennél, ha nem lennél az, de akkor sem vagyok Törpe ^^
Néda Đomcsi bátyó *___*
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Gyarmathi Mihály Ádám INAKTÍV
"Mentolos forrócsoki" RPG hsz: 128 Összes hsz: 2720
|
MinWoo ^^A fűbe írással próbált kommunikálás csak elsőre volt szuper ötlet, utána már megbántam az egészet. Utólag mindenki okosabb, és nem is csodálkozok azon, hogy az ismeretlen fiú nem ért meg semmit sem abból, amit próbáltam neki az előbb leírni. Szerencsére egy toll és a tenyerem segítségével képes voltam elmondani mindent, amit szerettem volna. Tudomásul vettem, hogy érti a beszédet, de én csak jelbeszéddel vagy írásban tudok vele kommunikálni. A tikomat meg nem fedhetem fel neki, mert… mert na. A családom se tudja, neki miért mondanám el pár perces ismeretség után? Ennyire buta még nem vagyok, de talán ha jobban megismerem, akkor megemlíthetem neki, hogy mégis csak tudok beszélni. Elsősorban akkor se neki mondanám el, hanem Zsombinak, mert számomra Ő a legfontosabb. Első kérdésére mosolyogva húzom feljebb a karomon a kabátot, és rábökök. Ha azon múlik, akkor teleírom a karomat, hogy tudjak vele beszélgetni, ameddig nem találunk papírt, vagy valami mást. Láttam rajta a kíváncsiság jelét, gondolom azért, mert meglepte, amit olvasott. Ilyennel nem szeretek viccel, teljesen őszintén mondtam, vagyis írtam. Az újabb kérdésre csak bólogattam, hogy tényleg siket vagyok, a továbbiakra meg nem reagáltam. Nem azért, mert szemtelen vagyok, és nem akarok, hanem mert ledöbbentem. Csodálkozva néztem, ahogyan formálja a jeleket, és szinte elaléltam tőle. Miután felfogtam, hogy MinWoo is képes a jelbeszédre, vigyorogva néztem fel rá. Örömömben ugrálni tudnék, de azért nem teszem meg. Boldogan pakolom el a tollat, és már emelem is a kezeimet, hogy formáljam a megfelelő jeleket. – Igazából hallókészülék segítségével hallok, de csak az egyik fülem volt menthető. A másikre teljesen siket vagyok, ha nem használom a készüléket, akkor meg a bal fülemre egy nagyon picit hallok, de úgy, ha közvetlen belebeszélnek, mint valami mikrofonba. A mugli sulimban kénytelen voltam használni, és már hozzám nőtt, és megszerettem. Mégis jobban szeretek szájról olvasni, vagy jelelni. –lelkesen mutogattam a szavakat, és vigyorogva néztem MinWoo-ra. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy van itt valaki, aki jelbeszéddel is képes kommunikálni. – Nem viccelek, de megértem az aggodalmad. Én se szeretem, amikor gúnyt űznek abból, hogy az emberfia nem hall. El sem hiszem, hogy valaki tud jelelni az Öcsémen, Đomcsi bátyón meg rajtam kívül. Nagyon örülök, hogy találkoztam veled. –továbbra is lelkesen jeleltem MinWoo-nak. Remélem, hogy barátok leszünk, vagy valami hasonló.
|
|
|
|
Gyarmathi Mihály Ádám INAKTÍV
"Mentolos forrócsoki" RPG hsz: 128 Összes hsz: 2720
|
KristófBeesteledett, esik az eső, és én megint nem értem vissza időben az Előkészítőbe… Pedig esküszöm, hogy időben elindultam a Bagolykőből, mert tudtam, hogyha sötét lesz, akkor nagy bajba is keveredhetek. Most meg is lett a baj. Az orromig alig látok, pedig a fények már bevilágítják a teret, de ezzel nem megyek semmire. Sietősre veszem a lépteimet, és mikor leérek a faluba, megkönnyebbülten lassítok le. Nincs már messze az Előkészítő, már csak oda kell, hogy érjek, azután le kell tusoljak és bebújjak az ágyba, hogy aludjak. Ez így eltervezve szép és jó, de azt hiszem valaki nem akarja, hogy eljussak a biztonságot adó helyre. Egy sötét ruhás alakot pillantok meg távol tőlem, illetve nem is egy, mert kilépett mögüle egy másik is. Megtorpantam, és nyeltem egyet, amit észre is vettek, mert felém közelítettek. Ösztönösen hátrálni kezdtem, ám elbotlottam a saját lábamban, és elestem. Mire felkeltem, ők már karnyújtásnyi távolságban voltak, így a sár letörlésével nem foglalkoztam, csak rohanni kezdtem az ellenkező irányba. Fogalmam sincs, hogy kik ezek, vagy hogy mit akarnak tőlem, de azt tudom, hogy nem akarom, hogy elkapjanak. Jó lenne, ha tudnék valami varázslatot, azzal is hátráltatni tudnám őket a követésbe, de hát még nem megy semmi sem. Egyedül a fürgeségemre hagyatkozhatok, aminek köszönhetően, egész tehetős kis előnyre tettem szert. Azt viszont nem figyeltem, hogy merre szaladok, így egy eléggé szűk, és sötét helyre tévedtem be. Éppen, hogy csak elférek a két fal között, de ez a legkisebb problémám. Az a két ürge nem akar lekopni, ráadásul az egyik pillanatban még szaladtam, a másikban már vízszintesbe kerültem. Nem tudom, hogy miként került elém a tag, de ez így nem lesz jó. Remegtem a félelemtől, szinte csak folytak körülöttem az események. A földről is felnyaláboltak, egy hideg kéz szorult a torkomnak, és a falnak nyomva fuldokoltam… Nem így képzeltem el a halálomat, de ha meg kell halnom, akkor már olyan mindegy.
|
|
|
|
|
|
|
|