Olive néniOltár? Azt nem mondták, hogy imádkozni is kell. Ha ezt tudom, bele se vágok a dolgokba, de azt hiszem ezt már túl késő eldönteni, nem? Na mindegy, csak bólintottam egyet, hogy nagyjából megvan a kép, csak ne jöjjön rá, hogy halvány lila gőzöm sincs ahhoz, hogyan is kezdjek neki az egésznek. Még szerencse, hogy a tanerő minden instrukciót elmondott, ami már jó kezdési alapnak, különben egész nap itt dekkoltunk volna. Gondolom van jobb dolga is, meg nekem is lenne még elintéznivalóm, csak ez fontosabb.
Végignéztem az éghető anyagokon, és próbáltam kiválasztani a megfelelőket. Liv elementálja is segített, mert egy ágra bökött. Hálásan mosolyogtam rá, mert nekem nem jutott volna eszembe azt használni, de mivel egy föld elemű „lény” van itt, megbízom a választásában. – Az addig oké, hogy a nevén kell szólítanom, de honnan tudjam én azt? –Ez aztán a felkészült diák… Amíg a válaszra vártam, megittam az italt, amit kaptam, és ha megvolt minden, ami kellett, neki is kezdtem az oltár építésének. Előbb szárazabb, könnyen begyulladó ágakat kerestem, és a papír segítségével meg is gyújtottam őket. Ha ez megvolt, és volt egy stabilabb lángom, akkor jöhettek a nehezebben égő és hevülő dolgok, és az az ág is, amit a tigrancs adott tippnek. Szerettem volna erős lángú oltárt készíteni, és nagyon remélem, hogy sikerült is. Eléggé kimerítő már most, de úgy hiszem, hogy sikerrel jártam. Talán még egy olyan ágat rátettem, amit tippnek kaptam, és befejeztem az építést.
Ezután jött az alak megformálása. Mivel már jól tudtam, hogy milyen alakja lesz, csak a gyakorlati megformálás okozott gondot. Próbáltam minden apró részletre kitérni, mert nem akartam egy elcseszett alakot magam előtt látni. A főnix is szépen kezdett kialakulni, és a tökéletes forma után jött a nehezebb dolog. Oké, hogy arra koncentráltam, hogy egyben maradjon az alak, de a tulajdonságait is el kellett juttatni hozzá. Jobb ötlet nélkül, kisebb tűzgolyókat formáltam a levegőbe, és leírva a tulajdonságait, egyenként juttattam a vázba.
A legnagyobb szerencsém az volt, hogy ültem, különben már rég padlót fogtam volna. Fárasztó, és eléggé nehéz fenntartani az egészet, és még van két szint, amit meg kellene csinálni. A képességeit is át kell gondolnom, hogy biztosan azokkal ruházom-e fel, de mivel nem láttam benne buktatókat, meg jók is, így szépen, érthetően mondtam ki őket. Minden tökéletes, csak nem éreztem, hogy mikor is kellene hívnom. Liv azt mondta, hogy tudni fogom, de egyelőre nem érzek vagy látok semmi jelet. Meg a nevét se tudom, ezért kicsit aggódva néztem a tanerőre, már amennyire volt még lélekjelenlétem. Aztán valami azt sugallta, hogy most kell hívnom, de még mindig nem tudtam, hogy milyen néven. Aztán beugrott, amit még a kezdés előtt kaptam infóként, így a főnixre pillantottam.
– Avienus! –Határozottan csengett a hangom, és nagyon reménykedtem abban, hogy meg is jelenik az elementálom. Ha nem, hát… csak én lehetek olyan béna, hogy képtelen vagyok erre is. Legnagyobb meglepetésemre sikerrel jártam, és a főnix meg is jelent a maga alakjában. – Woah. –Ámultan néztem, ahogyan tartja magát a szárnycsapásokkal, de sokáig nem is tudtam csodálni a lényt. Éreztem, hogy nincs sok erőm itt tartani és tudatlanul is megszakítottam vele a kapcsot. Ő eltűnt, én pedig elterültem a földön. Teljesen kimerültem, csodálom, hogy egyáltalán magamnál vagyok… vagyis nem vagyok, mert a szemeim le is csukódtak. Azt hiszem ezzel meg is vagyok, de az eredményt csak Liv szavai tudják megerősíteni.
