Évi~ zárás
Évi beleegyezett, hogy feljön velem a kastélyba. Amikor kezet nyújtottam neki, ő elfogadta a segítségem, én pedig felhúztam a földről. Szerettem volna minél előbb felérni a kastélyba, mert nem lett volna jó, ha elázunk. Szerettem az esőt, meg minden, de azért még is csak eső és akár meg is fázhatnánk. te jó ég, olyan lettem, mint anya! Ő mondta mindig, hogy az esőtől meg lehet fázni, én persze annál inkább kirohangáltam és élveztem a cseppeket. Most viszont fel kellett mennem, mert Vattának szüksége lehet rám, így amikor a lány elengedte a kezem, nagy léptekkel elindultam a kastély felé. Évi utánam szólt, én pedig visszafordulva intettem a kezemmel, hogy siessen, és akkor... hát, akkor elkezdett zuhanni az eső. Halk sikoly hagyta el a szám a hirtelen zuhanyra, aztán az ég is villámlott egyet, azt pedig követte egy szép égi dörrenés. A hangra összerezzentem, majd Évivel együtt beléptünk a bejárati csarnokba, ahol elköszönt tőlem és pillanatok alatt el is tűnt a szemem elől. Egy percig még ácsorogtam ott, aztán elindultam, hogy megnyugtassam a kutyám. Nem lett volna jó arra felérni a szobámba, hogy minden szét van rágva, a kottáim a földön, az ágyam szanaszét, a ruháim kint a szekrényből. Volt már rá példa, hogy otthon a nyári szünetben ez várt engem, amikor egy lovaglásból későn értem haza és Vatta a vihartól teljesen megbuggyanva szétrombolta a szobám. Ezt most nagyon szerettem volna elkerülni, így tehát felsiettem a lépcsőkön, majd egy kicsit várakozva a portré előtt, megkaptam a kérdést, aztán beléptem. Felszaladtam a szobámhoz és kissé kíváncsian nyitottam be...
*bekukkant*
