WolgiCsendben ültem egy darabig a széken és bár a fiú szeme nyitva volt, úgy tűnt, mintha nem lett volna magánál. Kíváncsian néztem rá, mert az volt az érzésem, hogy... na nem, biztos nem halt meg, Uff bácsi tudja, hogy mit csinál. Ott üldögéltem még egy darabig, azon gondolkozva, hogy mit kellene csinálnom, ahhoz, hogy a fiú visszatérjen ebből a halál közeli állapotból, amikor rám nézett és köszönt. A nevemet is sikerült kinyögnie, amit egy mosollyal és egy bólintással erősítettem meg. Követtem a kezét, ahogy a kötés alá nyúlt, de nem bírtam végignézni, inkább a tortára függesztettem a zöldjeim és lassan bólintottam az újabb kérdésre.
- Fel van szeletelve, viszont... se kést, se villát nem hoztam - bocsánatkérően tekintettem rá, majd elhúztam a szám. Azért arról tényleg gondoskodhattam volna, hogy hozzak evőeszközt. Viszont az ajtó előtt, mielőtt beléptem volna, még visszafordulhattam volna értük, de nem tettem. Az okot már teljesen elnyomta a látvány, így hagytam is a dolgot. Újra ránéztem, amikor rám mosolygott és a meggondolatlan kérdésemre válaszolt. Bólintottam, de nem szóltam semmit. Tudtam, hogy egy idő után a meccsről kezd majd el kérdezősködni, arról pedig nekem is nehéz lesz majd beszélnem. Apa egyszer azt mondta, hogy ha valaki kómában, vagy valami hasonlóban volt, nem szabad felizgatni fontos dolgokkal. De persze ő állatorvos és totál nem érdekli, hogy az embereknek mi bajuk van, de most megfogadtam a tanácsát.
- Mire emlékszel? - Tettem fel a következő kérdést, amivel szerettem volna kicsit hanyagolni a kviddics-témát. Viszont nem halogathattam örökké - vagy legalábbis a látogatási időn belül - azt a fontos dolgot, hogy veszítettünk, de egyenlőre még nm terveztem elmondani neki. Az utolsó kérdésre elmosolyodtam és kisimítottam egy tincset az arcomból.
- Nem tudok sütni - ráztam meg a fejem. - A manók csinálták, még ma reggel. Azt hiszem, még meleg.
Vicces volt az, hogy azt hitte, én sütöttem, mikor köztudott tény, hogy nem tudok sütni. Már az is éppen elismerő, hogy egy szendvicset összedobok anélkül, hogy nem robban fel a konyha. Na jó, azért egy szendvics még semmi, meg pár dolgot én is meg tudok főzni, vagy sütni, de egy répatortát... na nem, azt inkább a manókra hagytam. Nem szerettem volna megmérgezni az elégett tortával, vagy esetleg túl kemény lett volna a tészta.. nem, majd talán legközelebb.
