Én meg azért sem fogok.

Csornay Kíra Lotti - 2016.03.19. 20:36


Lehet!

Csornay Kíra Lotti - 2016.03.19. 21:01


*Kacsint egyet és fogadja az ötöst*

Ombozi Noel - 2016.03.20. 00:35


Miután önre túl soká vártam.

Bárcián

 A férfi elfogadja a felé nyújtott poharat, benne a forralt borral és kortyolgatni kezdi miközben hallgat engem. Egyetért velem, mondja és bólint hozzá persze megerősítés gyanánt, amit örömmel konstatálok. Az első benyomás lásd sokszor csalóka, a becsobbanó pernahajderből így válik a szememben igazán kellemes társasággá a velem szemben lévő.
 Oldandó a kialakult légkör komorodó hangulatát másfelé kezdem picit terelni a szót, melyre jól reagál, sőt még gesztikulációval is él velem szemben. A tetoválásom jelentésével kapcsolatban kérdez valami olyasmit, amin igazán még magam sem gondolkodtam még el komolyabban. Nos ezek szerint most itt az ideje beleásnom magam ebbe az eszmefuttatásba.

- Ha a borostyánra gondol, akkor az bővülhet, ha lesz olyan, akiért érdemes új levelet készíttetnem. Tudja, a szeretetemet, akik megkapják, azoknak helyük van az indán, mindig és mindenkor, történjék bármi. A jelentésük módosulhat csupán. Ha pedig a tetoválásaim össz-számára gondol, nos az is bővülni fog hamarosan. Most tervezek varratni két mintát a jövő hónap elején. Ha van kedve eljöhet ismerkedni a hangokkal és a gondolattal. Sőt megengedem, hogy a kezem is megfogja, hogy ne féljen.  

 Nevetek egyet és csillog a szemem, ahogy hangulatom kezd feloldódni. Nem a bortól csak magától a témától és annak fogadtatásától. Tudok én kellemes társaság is lenni, ha akarok. Remélem veszi a lapot és nem sértődik meg. Tényleg szívesen látom, ha szeretné megtudni milyen egy tetoválás elkészítése.

 

Bárcián

 Tetszik neki az ajánlatom, már ami a tetoválásra való elkísérésemet illeti. Gondolom férfiként nézelődni egy ilyen helyre nem szívesen menne be saját szakállára, mert az olyan bután jönnek ki, de ha valaki elkalauzolja úgy már sokkal kellemesebb lesz az élmény. Mosolygok és kortyolgatom a boromat, miközben hallgatom lelkesedését és a hozzá fűzött kérdését.

- Remek, akkor majd szólok ha megyek. Hogy a hová fogok varratni legközelebb, hűha...Igazából a csípőcsontomra terveztem egy bagoly és egy viking motívum a Volknut saját rajzolású egyvelegét. Bal oldalra közvetlenül a csontra, az a célom, hogy kilenc minta legyen rajtam a végén összesen.

 Magyarázom miközben figyelem, ahogy felmelegíti magát. Ahogy iszik úgy fest elkalandozik kissé és gondolatban máshol jár. Persze ez az állapot nem tart soká csak épp annyi ideig, hogy hihetetlenül kék szeméből mindezt kiolvashassam. Mikor már épp rákérdeznék jól sejtem el elméjének pillanatnyi eltévelyedését, ő maga adja tudtomra, hogy ráhibáztam.

- Saját recept, és valóban megidézi nekem is a karácsonyt, bár azért nem az a klasszikus utcai bódés forralt bor. Ezek szerint szereti az ünnepeket, vagy csak ezt?

 Kicsit elkezdek fázni, ezért jobban beleereszkedem én is a vízbe, persze a hajam is vizes lesz és nem igazán szuperál a tartó bűbáj sem így derékig érő fürtjeim leomlanak és lebegnek körülöttem a víz színének közelében, egyik másik elér egészen beszélgetőtársamig is.

Bárcián

 Figyelmesen hallatom a férfit, minden szava kincs számomra, mert fontos információkat ad át nekem. Elmondja merre találom majd az irodáját, ha szeretném személyesen felkeresni és nem csak bagolyban értekezni vele a továbbikban. Valamiért elkerülöm azt a környéket, főleg mióta Ádám lett az igazgató helyettese, tartok a találkozástól, az ő levele más értelmet kapott az eltelt idő során. Elkalandoztam én is egy pillanatra, de gyorsan visszafókuszálok a velem szemben lévőre.

- Igen az fáj egy kicsit, de ez a lényeg az egészben, a vállalt kín és szép is lesz az biztos, főleg mert illeni fog hozzám.

 Mesélem őszinte meggyőződéssel. A férfi nem tudja mekkora polihisztorral áll, illetve úszkál vele szemben. Sokoldalú vagyok mint egy gömb, az más kérdés, hogy mindezt mennyire csillogtatom meg mások előtt. Gyógyítás, főzés, rajzolás, hegedülés, tánc és motorozás. Tele vagyok titkokkal és meglepetésekkel.
 A borra mondott bókjára és rövidke anekdotájára csak kedves mosollyal felelek szavak helyett. Aztán következik a karácsonnyal kapcsolatos mondat, mely mögött számtalan érzelmet és emléket vélek érezni, de úgy döntök, hogy nem faggatom róla, mert azt hiszem még nem tartunk efféle szinten a beszélgetésben, főként miután hullámokat keltve játszani kezd fürtjeimmel.
Teljesen kizökkent, gondolataim fonalát elvesztve nézek rá és nem tudom elfojtani kacagásomat. Olyan egyszerűen banális az egész szituáció, közvetlen és infantilis is egyszerre, mégis kellemesebb mint mostanában bármi amiben részem volt.

- Menthetetlen vagy ez tény, de most az egyszer elnézem, mert tetszik, ahogy elbabrálsz a hajammal.

 Letegezem, úgyis nekem illik kezdeményezni ezt a rituálét kettőnk között. Ha jobban belegondolok ennél többet nem is tudok mondani csak fogom magam és szabad kezemmel lefröcskölöm az arcát és kuncogok. "Tessék egy kis vízpermet, hogy megérezd mit kaptam tőled én az előbb, kedves Igazgató úr!" Mondják beszédes szemeim.

Bárcián
 
 Felhozza ezt az érzéstelenítés dolgot, amihez inkább nem is fűzök verbális kommentárt csak vágok egy elhessegető, de egyáltalán nem sértett grimaszt. Ha megtenném, pont a lényegét veszítené el maga a rituálé, a varrás mivolta. Tehát hagyom, hogy valamerre másfelé alakuljon a beszélgetés a továbbiakban.
 Pár pillanatnyi csend után és azt követően, hogy lefröcsköltem, meg is kapom jogos jussomat Bárciántól. Olyan ártatlanul néz rám, mint aki nem is sejti mekkora slamasztikába keverte most magát ezzel a cselekedettel. Nekem sem kell több, hogy előtörjön belőlem a szemtelen játszadozó és kiürült poharamat az egyik karnyújtásnyira letéve, immár két kézzel kezdjem rá locsolni a vizet.

- Nem szándékoztad, mi?! Majd el is hiszem!? Én viszont szándékozom!

 A civil létnek is van némi előnye, nem kell mindig tanárnak lennem, néha el is engedhetem magam, ezt mostanság kezdem megtanulni és eddig nagyon tetszik. Sok rossz dolgon mentem keresztül amikre eddig úgy reagáltam, hogy bezárkóztam, kőfalalt emeltem magam és a fájdalom, a világ közé, de ez alkalommal másként próbálok tenni.
 Ahogy így locsolkodom akaratlan közelebb jutok a férfihoz, alig egy méter választ el tőle és tetőtől talpig vizes vagyok. A hajam és az arcom is meleg cseppekkel teli, de rendületlenül ostromlom és közben nevetgélek, hiszen igen jól szórakozom.

Adam

 Elismerő pillantásokkal figyelem, ahogy a férfi az én kincsemet szereli. Nagyon gondos kézzel bánik vele, amiből arra következtetek, hogy konyít kicsinykét -vagy nem is annyira kicsinykét- a dologhoz. Könnyűszerrel teszi vissza a leesett ékszíjat, még a keze sem lesz koszos, nem így mint az enyém, most látom csak, hogy maszatos lettem.
 Dicséretére csak mosolygok mert egyetértek vele, valóban szép darab az én motorom. Már merem azt mondani, hogy az enyém. Juan is lenyugodott végre és nem szapul már érte. Igaz nem is nagyon áll szóba velem, ami azt illeti mindig is nagyon önző volt és ezt nem nőtte ki Blas és Alberto mellett sem. De nem érdekel, már nem.

- Ezt a szépséget üzemanyag, mivel mugli jármű, szerencsére semmi mágikus nincs benne és rajta is csak akkor, ha épp a nyergében vagyok. Amúgy köszönöm a szerelést! Hálám üldözni fog, csak utol ne érjen. Cserébe, ha gondolod hazaviszlek.

 Mondom mosolyogva és az utasülésre mutatok. Nagyon szívesen elfuvarozom őt a lakhelyéig, hiszen ha nincs, vagy nem téved felém nagy valószínűséggel még mindig itt babrálnám szerencsétlen motort, ami nem lenne épp kellemes élmény így az éjszaka közepe felé. Nem mintha félnék, de mégis a sötétség, ha rám borul az sosem tölt el tökéletes nyugalommal.

Huszthy Attila

 Bőszen járom a Piacot, kosaram jócskán megpakolt, hiszen vendéget várok. Legjobb barátnőm jön el hozzám pár napra, akinek szeretnék főzni és sok finomsággal kedveskedni. Magamnak pedig kedvenc tavaszváró tejes-datolyás-gyömbéres italommal fogok mindehhez kedvet és energiát varázsolni, meg persze a jól bevált gránátköveimmel.
 Sorjázok a kirakodók között és vadászom a hozzávalókat, mint a friss retek, zöldhagyma, répa és persze a datolya. Ki hinné, hogy egy mágusfaluban ez ritka kincsnek számít, pedig így van, alig találok belőle egy-egy árusnál, és náluk sem mind egyformák. Az egyiknél kifejezetten szárazok vannak, ezt a szemébe is mondom, mire neki áll feljebb és vitába száll velem.
 Engem sem kell félteni, azt találom mondani neki, hogy ha ezzel megdobnék valakit, az biztos felkiáltana fájdalmában, hisz szikkadt a gyümölcs és olyan kemény, mint egy darab kavics. Erre ő a kezembe nyom egyet, én pedig nem sok gondot fordítva a célzásra dühömben reflexből elhajítom. A kis barna lövedék pedig homlokon talál egy fiatal férfit, aki az egyik közeli padon pihen csukott szemmel.
 Erre mindketten megmerevedünk, az árus mert azt hitte nem merem megtenni, én meg azért, mert tudatosul bennem, hogy akár a szemét is kidobhattam volna egy idegennek. Egek mekkora egy idióta tudok lenni, ha elfog a düh... Márpedig most igencsak elkapott a gépszíj, sajnos.

Huszthy Attila

 Nesze neked déli vehemencia, ezt aztán jól megcsináltam. Nézek döbbenten a férfire akit homlokon találtam a szikkadt datolyával. Depláne elkerekedik a szemem, amikor felveszi a földről és megeszi és nem amiatt mert megtette, hiszen a három másodperces szabály alá pont befér a dolog, csak azért úgy mégis...
 Ezt követően odajön hozzánk, én a magam részéről már számítok rá, hogy majd jól leteremt, erre az árushoz intézik első keresetlen, de határozottan jókedvű szavait, aki csak pislog rá, mint hal a szatyorban és csak bólogat. Most következek én, a merénylet elkövetője, de velem még ennél is kedvesebb, olyannyira, hogy kapok tőle a gyümölcsből és felajánlja, hogy viszi a kosaram.

- Köszönöm...Fájdalomdíjjal viszont én tartozom önnek Uram, mert az igazat megvallva az a szörnyeteg én voltam...én dobtam meg, de őszintén mondom nem sejtettem, hogy tényleg ekkorát üt majd ez a fránya finomság...

 Mondom elpirulva és keresve a mentséget buta és hirtelen tettemre, mikor már a kosaramat átadtam neki. Hangomban a megbánás tisztán kicendül, éppúgy ahogy az őszinteség sugárzik szemeimből.

- Engedje meg, hogy kárpótoljam azért én is, mondjuk egy bundás kenyér-meleg tea piacon fogyasztós kombinációval, mit szól hozzá? Amúgy a nevem Artemisia, és örülök, hogy megismerhetem.

 Mosolygok, mert azért valljuk be nem épp hétköznapi módját sikerült összehoznom az új ismeretség megszerzésének. Remélem nem csak a cekkerem cipelésével fogjuk elrendezni ezt a helyzetet és elfogadja az ajánlatomat, mert bizony elkezdett cseperegni az eső és nincs valami meleg sem. Jól esne a meleg ital és a harapnivaló is.

Mr. Everett


 A férfi viszonozza kézfogásom és a nevét is elárulja nekem, aminek örülök, hisz ilyen nyitás után nem biztos, hogy elhiszi rólam, hogy ki van mind a négy kerekem, pedig igen és ezt azért ha sikerül azért még be fogom neki bizonyítani valahogy. Említi a kirándulást, de én azon is eléggé visszahúzódtam és a magam dolgaival foglalkoztam így kétlem, hogy akárcsak láthattuk volna egymást.

- Nos, igen voltam, de nem igazán kerestem mások társaságát.

 Magyarázom, majd figyelemmel hallgatom mondandóját, amikor elmondja, hogy az előkészítőt vezeti összevonom a szemöldökömet, hiszen azt egykor fogadott Anyám vezette. Remélem nem érte baj, mert ugyan ritkán járok felé azért néha beszélünk még ma is.

- Oh, valóban, ez nagyon érdekes, az előző vezetőt régről ismerem, sok évvel ezelőtt, kezdő tanár koromban ő és a későbbi férje vett a szárnyai alá, nagyon szeretem mindkettőjüket és fogadott szüleimként tekintek rájuk. Ön is ismeri a kedves Hölgyet?
 
 Mesélem és közben lelki szemeim előtt tisztán látom, ahogy próbálom összeboronálni őket, a két egymást titokban szerető tanerőt, akikre mindig jó szívvel gondolok. Elmosolyodom ezen és csak lassan oszlik szemem elől az ábránd köde.

- Hm... jó kérdés, több részletben, de már épp elég ideje vagyok itt tanár ahhoz, hogy veteránnak érezzem magam a  folyton változó testületben. Ön mióta oktat?
 
 Nevetem el magam, mert be kell vallanom nem vagyok egy mai csirke, már ami az oktatást illeti, hiszen korban még mindig egészen jó a helyzetem. Mióta eldöntöttem, hogy másként élek, nos azóta a sok fájdalom és gyász ellenére is tudok újra önfeledt és boldog lenni, pont mint abban az időben amikor megismerkedtem az emlegetett két kollégámmal.

Van.

Erdős-Prinz Vivien - 2016.03.25. 17:07


Oh semmi különös, álmodó vonaton robog én meg itt vagyok. Önnel kollegina?

:) Ez ma egy ilyen nap mindenkinél.

Üdv amúgy persze mindenkinek.

* Szegedről fel Pestre jövök.

Köszönöm. Megvan, a vasút az életem meg a főzés-evés kombináció.

Sajtos sajtkrémlevest már ettem és csináltam is, az finom. Ez is tuti az. Tíz perc az szép.

Meg a tartósító szerektől. Sajnos, pedig finomak.

Kyle Donovan

 Tehát belebotlottam a falu új pálcakészítőjébe, hallottam hírét, hogy megérkezett, de mivel az én vesszőm remekül szuperál, már amikor használom és nem mugli módra intézem a dolgaimat, nem terveztem meglátogatni, most mégis sikerült. Persze ennek nagyon örülök, hiszen mindig jó az új ismeretség, főleg egy olyan kicsire nőtt nőnek egy ilyen nagyra nőtt férfivel mint mi ketten. Nevetve felelek.

- Oh, igen, kérem vegye le nekem onnan a magasból azt a kötetet, ha már ilyen szép nagyra nőtt én meg ilyen aprónép méretűre sikeredtem. Aztán pedig mesélje el mi járatban van a könyves boltban, ez is jó téma lehet azt hiszem.

 Felmutatok a mennyezet alatt kicsivel húzódó polcsoron található kis vörös kötetre, ami egy pár nagy szürke közt árválkodik és a gerincén a "Svéd orvos-gyógyítói szaknyelv-szótár" név díszeleg. Most erre lesz azt hiszem a legnagyobb szükségem, mielőtt kiutazom önkéntesnek a nyári szünet idejére átböngészem és hátha jól jön majd ez a fajta felkészültség is odakinn.

Magamban, hogy lássák itt vagyok
Öltözetem a dísztalár alatt

 Elkezdődött az új év tele új lehetőségekkel és kihívásokkal. Ezen jár az eszem, amikor besétálok a Nagyterembe és tekintetem körbevezetem az összegyűlt seregleten. Sok az új diák és az ismeretlen arc a helységben, de persze látok azért rengeteg ismerőst is,a mi bizakodással tölt el.
 Komótos léptekkel ballagok a tanári asztalhoz, miközben oda-odaköszönök az engem üdvözlőknek. Idén más lesz minden, testben és lélekben kivirultan tervezek belevágni az oktatásba és az életbe a Kastély falain belül és kívül is. Eleget sajnáltam magam ahhoz, hogy tudjam nincs semmi értelme.
 Leülök és csak figyelek, nem szólok egyelőre senkihez, hiszen magam érkeztem és ha nem akad aki kontaktust kíván felvenni velem, akkor is remekül elleszek. Végighallgatom a kötelező program részeit, majd szép csendesen visszatérek a lakrészembe és folytatom a könyvemet ott, ahol készülődés előtt abbahagytam. Ha pedig mégis lesz okom maradni, hát megteszem.  

Noel, Naizer és Erdős-Prinz kollégák

 Az este mégsem lesz sem egykedvű, sem rövid, ezt már abból a feszült figyelemből érzem, ami néhány idegen felé irányul, akik meghúzódnak a terem egyik szegletében. Rájuk pillantok én is, de nem tart soká az érdeklődésem, mert elhalad előttem egyik kedves diákom Ombozi úr és biccent felém. Szemem megrebben és elmosolyodom, majd végig követem tekintetemmel, míg el nem helyezkedik a Rellon asztalánál. Ekkor ül le mellém egy új Kolléga.

- Jó estét önnek is.
 
 Köszöntöm illendően a férfit, majd tovább fürkészem a diákságot miközben az Igazgatóhelyettes beszédét hallgatom. Kiderül belőle kik és miért vannak itt és az is, hogy vége a jó és szabad világnak. Na hiszen!... Mindenhonnan van egérút és az emberek született tehetsége azok megtalálása, vagy így, vagy úgy. Gondolataimból egy újabb érkező zökkent ki, egy ifjú Kollegina, aki amint helyet foglal máris felel a férfi kérdésére, melyet az imént feltett, így nem szólok közbe, csak miután befejezte, osztom meg saját ismereteimet velük.

- Néhány kisebb kihágásról tudok, például egy betörésről az egyik tanár lakrészébe, de mostanság nem igazán jutnak el hozzám az efféle információmorzsák.

 Suttogom a két mellettem ülőnek, miközben Noelre pillantok, mert bizony az ominózus eset amit említettem, nos az kettőnkkel történt. De ez olyan nüansznyi dolog volt és én nem is jelentettem, mert egyrészt rajtakaptam és beismerte, hogy hibázott, másrészt gyerekes csíny volt az egész, amit pár régi fotómért követett el, ha jól emlékszem. Lényegtelen...

- Önök szerint van mitől tartanunk? Nem csak a diákok renitensek néha...

 Nézek munkatársaimra és saját magamra gondolok. Néhány szabályt én is megszegtem már ittlétem során, mint most is ahelyett, hogy figyelnék beszélek, szóval be is fejezem. Tovább hallgatom a beszédet és végignézek Ádámon, mint egy hervadó virág, amit hiába vesz körül fény, mégsem él igazán. Mélyen benn összeszorul a szívem, de nem tudom sajnálni őt, főleg azok után, amit nemrég megtudtam. Jobb neki nélkülem és nekem is nélküle. Sokkal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb lettem és tudom önző dolog- az vagyok ezt sokan vágták már okkal-ok nélkül a fejemhez- de nekem csak ez számít.

Adam

 Tetszik neki az ötlet, hogy hálából hazafuvarozom. Elnézegeti még pár pillanatig a járművet majd közli is gyorsan merre lakik. Legalább most már ezt is tudom, mivel én speciel nem értesülök mindig mindenről, ezért eddig rejtve maradt előttem a falu vámpírjának lakhelye. Megjegyzésére, hogy menjünk kerülővel csak mosolygok és kacsintok egyet, jelezve, hogy részemről áll az alku. Lábam átvetem az első nyergen és megvárom míg ő is elhelyezkedik mögöttem.

- Nyugodtan átölelheted a derekam.

 Mondom miközben beindítom a motort, ami mint egy doromboló nagyvad zúg fel és kel életre alattunk. A levegő megtelik az égő üzemanyag jellegzetes illatával és mi már róni is kezdjük az utat. Jó nagy ívet bejárva jutunk csak el útitársam házáig, ahol is elbúcsúzunk egymástól a viszontlátás reményében, majd engem elnyelnek a Nap első sugarai melyek átszüremlenek az erdőség fáinak törzsei között.
 Mire lakterembe végül felérek már reggel van. Lepakolom a táskámat, lefürdöm pizsamát húzok és lefekszem. A hosszúra nyúlt kirándulás fáradalmait ki kell valahogy pihennem és ideje lassan energiát gyűjtenem a kezdődő új tanévhez is. Ennek gondolatával nyom el az álom besötétített hálóhelyemen.

Huszthy Attila

 Nagyon szeleburdi a férfi, akit eltalálta azokkal a csoffadt datolyákkal. Csak nézek ő pedig beszél és csapong mint egy lepke a tavaszi réten. Mosolyogva figyelem ezt a tudat táncot, mert igazából vicces. Ahogy közben rójjuk a piacot és nézzük az árukat veszek tisztított kecsketejet, házit, zsírdúsat, mert az italom ettől lesz selymes és gyömbért, amit a sült mézes sertéscsülökre teszek majd, ekkor hozza fel a fügét kezembe nyomva egyet.

- A füge bármilyen finom is ahhoz, amit kitaláltam nem jó. De nézze, itt egy büfé.

 Mondom, miközben megkóstolom a sok kismagvas gyümölcsöt. Ha rábólint, a büfében lilahagymás zsíroskenyeret fogok venni, három deci menzateával. Nagyon szeretem az ízét. A kollégiumi éveimre emlékeztet, amit az öcséimmel töltöttem. Mi négyen, a rubin gyerekek, így hívtak bennünket. A tanulásmániás különc, a macsó, a művész és az igazság bajnoka. Ezek voltunk mi.

- Szereti a menza kosztot? Tudja én nagyon odavagyok érte.

 Kérdezem majszolva a kenyeret és míg a választ megkapom elgondolkozom. Szép idők voltak a középiskolás éveim, a hagyományőrzés, az íjászat, a botvívás, a tánc, minden ami én vagyok, amit szeretek innen származik és tőlük volt boldog. Ha visszamehetnék talán többet buliznék vagy a csuda tudja kicsit kevesebbet tanulnék. A kívülállás nehézzé tette a szívem és keménnyé, de megérte mert a tudásom most itt kamatoztathatom.

Tanártársaim

 Nyitott füllel és csukott szájjal hallgatom végig mindazt, amit kollégáim egymásközt elmesélnek azokról a bizonyos esetekről melyeknek a fal tövében gubbasztó díszes kompániát köszönhetjük. Már előre ráz a hideg, ha csak arra gondolok, hogy ezek az emberek belevájnak az életünkbe és firtatnak mindent, ami nem szájízük szerint való, mint az ételkritikusok.
 Átfut az agyamon, hogy én magam mennyi mindenben lógok ki majd szerintük az államilag támogatott és javasolt tanerők mintapéldányai közül, akinek a skatulyáit ők ránk akarják majd húzni, és szerencsétlen speciális igényű diákjainkra, akik épp azért vannak itt, mert ez az intézmény ért a nevelésükhöz és felkészült professzorok gondozzák a bennük lévő kivételes tehetségeket.

- Bocsássanak meg, nem érzem jól magam, inkább visszavonulok.

 Suttogom a közvetlenül mellettem ülőknek és amíg az Igazgatóhelyettes beszédében hatásszünetet tart -túlesve az iskolát elhagyók és a frissen érkezettek bemutatásán, akiket most mindenki figyel- én szép csendesen, feltűnés nélkül felállok az asztaltól és oldalt a Rellon asztalsorának végénél elsétálva távozom a Nagyteremből.
  Nem kaptam levegőt, szinte fojtogatott az a légkör, ami odabenn uralkodott amióta csak kiderült kik az idegenek. El kellett tűnnöm, ki kellett szabadulnom és tiszta levegővel feltöltenem a tüdőm. Kiérve a folyosóra hirtelen ötletem támad, miként is nyugodhatnék meg. A kijárat felé veszem az irányt és úgy ahogy vagyok, dísztalárban és alatta estélyiben animálok. Macska alakomban hagyom el az épületet és keresek menedéket hirtelen támadt aggodalmaim elől.

Kyle Donovan

 A kért kötetet a férfi egy mozdulattal levette nekem a polc tetejéről. Nos igen, akit a sors két méter körüli termettel áldotta? meg, annak könnyű ugyebár véghez vinnie egy ilyen egyszerű feladatot. Mosolyogva veszem el a könyvet és lapozok bele. Ez az ami most kell. Közben hallgatom Kyle-t és mosolygok szavain. Igen a munka már csak ilyen, néha elveszünk benne, néha meg az unalomban, de ez így van jól.

- Ne haragudjon, de mennem kell, sajnos. Köszönöm, hogy levadászta nekem ezt a szép és hasznos kis könyvet. Remélem azért még találkozunk! Minden jót, viszlát!

 Köszönök el és már szedem is a lábam, mert, mint mindig mostanában, erős késésben vagyok. Semmi sem zavar jobban, mint az, ha nem vagyok hű az általam reggel ébredés után megtervezett időbeosztásomhoz. Manapság sűrűn előfordul, hogy valami miatt csúszásba kerülök. Azt hiszem át kell értékelnem a mai napirendemet is útban a Kastély felé.

Randevú

 Furcsa üzenet, egy apró levélke rövid szöveggel. Egy hely egy idő egy asztal. Ennyi vezetett ma ide. Nem is értem mit keresek itt, eljöttem mert felcsigázott a rejtelem, a titok ami körüllengte a hívást. Merészség kell az én koromban már egy ilyen lépéshez, de azt hiszem ebből a tűzből még van bennem. Szunnyad mélyen arra várva, hogy valami előhozza, és lám ma ez megtörtént. Itt vagyok, díszben, szépben csinosban és nőiesben, de motoron. Mert én azért önmagam vagyok, mindig és mindenkor.
 Besétálok és megkeresem a megjelölt asztalt, mely még üresen áll. Leülök és várakozón kezeimre fektetem állam. Nem tudom mi sül ki ebből, de ha már így alakult igyekszem élvezni a helyzetet. A kisvártatva megjelenő pincértől kérek egy pohár vörösbort és miután megkapom azt kortyolgatva várok tovább arra akivel ma összehoz a -remélem- jó sorsom. Annál jobban már úgysem nézhetnek rám ferde szemmel mint most, így tehát nem törődöm a lehetséges negatív következményekkel. Ez egy csodás este lesz. Annak kell lennie.

Huszty Attila

 A datolya kontra füge téma nagyon leköti beszélgetőtáras figyelmét, olyannyira, hogy meg is eszik egy jó adagot a finomságból. Nagyon jó nézni, ahogy falatozik teljesen megjön az étvágya az embernek tőle, így nekem is. Főleg miután megemlít egy receptet. Reflektálnom kell rá, mert menza koszt ide vagy oda a különleges ételeket én is szeretem.

- Néhány gerezd fokhagyma zúzaléka, fél citrom leve és reszelt héja, csipetnyi só, bors valamit egy evőkanál méz és egy kávés kanál fahéj, ezt mind egy kis húsra öntöm, összenyomkodom, pihentetem fél órát és forró wokban megpirítom, hozzá tejfölös kukorica salátát szoktam enni vagy répás rizst.

 Mesélem miközben lassan megérkezünk a büféhez, ahol most beérem ugyebár a hagymás zsíros deszkával és a teával. Nagyban eszem amikor beszól nekem, a csókolózás szóra megáll bennem a levegő, a falat meg úgy minden ami mozog, a kezemmel együtt, csak a szemöldököm ugrik fel a homlokom közepéig. Szerencsére agyam is elég hamar csatlakozik hozzá és beindul.

-  Terveztem én, hisz itt van, nemde? Csak szegény hatóságilag lefegyverzett Cupidóval ellentétben -bár nekem is van íjam- most datolyát használtam a megfelelő alany kiválasztásához.

 Szemeimben csintalan fény ragyog fel, hiszen nagyon szerettem az efféle évődést, ami persze nem feltétlenül és midig komoly, de az élvezet, melyet nyújt igazán üdítő számomra. Kíváncsian várom miként értelmezi szavaim az ifjú kolléga, mert ugye most már ezt is megtudtam róla.

- Akkor előre látta gondolom, hogy ma egy kolleginája, vagyis én Artemisia Rubya jól hókon vágja, csak úgy szív szeretetből, hogy azután megetethesse és cseveghessenek, a menza koszt mibenlétérő, igaz?

 Kérdezem továbbra is incselkedve, miután megettem az összes ételt és leöblítettem a maradék nagyon finom teámmal. Nem fogom elmesélni mi a jó a menza ételekben, majd inkább megmutatom neki, ha teszem azt elhívom egyszer ha főzök valamit ami ez alá a fedőnév alá illik.

Boldogabb éjfélt! *álmodó szíve darabokban van*

Nomusa Eshe Baako - 2016.05.11. 00:03


Szakítás.

Mr. Everett

 Kicsit meglepődöm a férfi "látott pucéran rohangálni" mondatán, még szemöldököm is feljebb emelkedik egy kicsit, hiszen ez azért nem mindennapi kijelentés egy korombeli férfi szájából. Természetesen kisvártatva megkapom azt a kis kiegészítést mely aztán magyarázatot ad mindenre. Rokonok, hm..így mindjárt más.

- Megnyugodtam. Tehát rokonok, ez nagyon kellemes meglepetés számomra.

 Ezt követően kifejti válaszát feltett kérdésemre, bőven és tartalmasan. Sokat megtudok róla és nem csak abból amit mond, hanem ahogyan mondja. Figyelmesen hallgatom szavait miközben eszem szakadatlanul a süteményeimet és iszogatom a forró habos karamellás tejemet, mi tagadás macska jellemem itt is előbukkan azért. Akaratlanul is órámra pillantok, melyet bár jobb kezes vagyok nem a balon hordok, s felfedezem, hogy nagyon elbeszélgettem az időt. Szerencsére már csak egy falat és két korty maradt, amivel meg kell birkóznom, s nem marad más hátra mint az elköszönés.

- Bocsánatát kérem, de még rengeteg a dolgom a mai napra! Nagyon örülök, hogy találkoztunk és megismerhettem egy régi jó barátom kedves rokonát. Remélem lesz még alkalmam hosszabban és kevésbé faramucira sikeredő módon találkozni önnel. További szép napot! Viszlát!

 Intek még kifelé menet az ajtóból a férfinak, azt bezzeg nem veszem észre, hogy a nagy sietségben a most vett kis ezüst, borostyánlevelet mintázó fülbevalómat ottfelejtettem az asztalon, közvetlen az újságja alatt. Remélem ő megtalálja és elteszi nekem míg ismét összehoz bennünket a sors.