Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Igyekszik minél halkabban venni a levegőt, hogy egyetlen neszt, mozdulatot se mulasszon el.  Csupán ezekre a zajokra koncentrál, csak az általuk keltett baljós sejtelmek, víziók töltik a ki a gondolatait. Nem igazán zavartatja magát a nedves, hideg, kemény föld miatt. A közeledő léptek zaja egyszerre újabb löketet ad a borzongásnak, hagyja, hogy elragadja a képzelet, a feszült várakozás: vajon ki vagy mi közeledik?  Másrészről viszont pontosan tudja, hogy Adam az.  Ebben a furcsa kettősségben lebeg egészen addig, míg a férfi le nem ül mellé és meg nem érinti a karját.  Csak akkor nyer számára bizonyosságot, hogy tényleg Adam az. Továbbra sem mozdul, a férfi szavaira is csak hosszú hallgatás után reagál.
- Nem leszel mindig itt – hangja meglepően érzelemmentesen, szinte közömbösen cseng. Ez is csak egy ténymegállapítás. Ennél többet, úgy érzi, nem is tudna, nem is akar mondani a témáról. Lassan azért felemeli a fejét a földről, ülésbe tornázza magát és óvatosan kémlel körbe, mielőtt megszólalna.
- De semmi baj – nyugtatja Adamet és egyben saját magát is - Csak szörnyen nézek ki. A holmim… - motyogja kissé zavartan, miközben feltápászkodik a földről. Körbefordul a tengelye körül, és rövidke hezitálás után sikerül is kiválasztania a jó irányt, amerről jött, és amerre most elindul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Válaszra nyitja az ajakit, majd anélkül zárja őket ismét össze, hogy akár egyetlen hangot is kiejtett volna. Nem tudja eldönteni, háborogjon-e amiért férfi képes megérezni, hogy éppen milyen passzban van, vagy szégyellje magát amiatt, hogy a férfi ilyen állapotban látja, vagy örüljön és legyen hálás a törődésért. Egyszerre kavarog benne mind a három érzés. De egyik sem elég erős ahhoz, hogy kifejezésre is juttassa.
Valószínűleg nem lehet Adam számára túl nagy meglepetés, hogy a kérését hallva, Kírának sikerül némiképp félreértelmezni a férfi szavait, olyasmit is belelátni, amire objektíven nézve Adam egyáltalán nem utalt, és persze ebből kifolyólag fölháborodik a szavain.
- Ezt mégis hogy érted? Úgy mondtad, mintha, mintha..., mintha valami...Ne beszélj így velem! - tekintete kissé dühösen villan Adamre. Dühös, mert nem akar a félelméről beszélni, azt nem akarta,hogy Adam ilyen állapotban lássa, de már nem tud mit tenni.
- Nincsen semmi bajom! - fakad ki.
- Na, jó. Azért van, én is tudom - teszi hozzá csendesebben, már-már szomorkásan.
- De...de az mindegy. Attól még önmagam vagyok. Többnyire. Szóval ne mondd, hogy nem. És egyébként is majd megszokom, vagy megtanulom kezelni. Mert nem mindig ilyen, csak néha, amikor nem figyelek. De nem akarok erről beszélni, mert semmi értelme. És még a végén meghallják! - lendületesen, csapongva, kissé hadarva beszél, Adam tekintetébe fúrva a pillantását. Mikor aztán befejezi, lesüti a szemét, cipője orrával az avart piszkálja.
- Jó, tudom, hogy nem hallja meg senki...de mi van ha mégis? Nem elképzelhetetlen... - teszi hozzá halkan, továbbra is a földet fixírozva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kíra is felemeli a pillantását a férfi szavai hallatán. Elfelejtkezik róla, hogy ő most vérig van sértve, és bosszús.  Megijeszti a lehetőség, hogy Adam többé nem fogja keresni.  Ezt egyáltalán nem szeretné. Az eddigieknek homlokegyenest ellentmondva kezd visszakozni.
- Nem erről van szó, nem bosszantasz. Örülök, hogy itt vagy, legyél itt!  Csak… a legjobb mégis az lenne, ha itt is lennél, meg nem is – teszi hozzá kissé elgondolkodva. Továbbra is dúlnak Kírában az érzelmek, egy részről őszintén örül, hogy Adam eljött hozzá. Melegséggel tölti el a gesztus, sajnos nem mondhatja el, hogy túl sok embert ismer, aki hasonlóan cselekedett volna, mint Adam. Noha ez abból is fakad, hogy szeleburdi, őrült viselkedése miatt elég nehéz Kírát komolyan venni, és ő maga sem törekedett arra, hogy komolyan vegyék, vagy egyáltalán önmagát komolyan vegye. Hiszen többnyire – a környezete véleményét teljesen figyelmen kívül hagyva – megy a saját feje után, bármekkora butaságot is találjon is. Most is ehhez szeretne ragaszkodni, és elbújni a valóság elől. Szeretné, hogy Adam vele legyen, de azt nem szeretné, hogy „lássa” őt.
- De nem akarok úgy járni, mint a fiú, aki farkast kiáltott –zárja le a dolgot, és ezzel voltaképp beismeri, hogy mégsem teljesen normálisak, és egyáltalán nem előnyösek a rá-rátörő rohamok. Addig a logikus következtetésig azonban már nem megy el, hogy ha nem akar mindig vaklármát csinálni Adamnek, akkor mégiscsak kezdenie kell valamit a helyzettel.
Nem okoz számára gondot a gyors témaváltás, lelki szeme előtt megjelenik a harcias crupkeverék, aki egy darabig még követte őt, azonban mikor Kíra felhagyott a jól bevált gyalogos vándorlással, és hoppanált egyet, erre már nem sok esélye volt az állatnak.
- Ó! Ez remek! Végülis… azelőtt is elvolt, hogy én rátaláltam. Jó, az egy dolog. Ne is rajongjon érted. De barátságosabb, mint volt?  Tudod, nem akartam ám úgy elhagyni szegénykét, de…hát azt hiszem, ez a felelősség dolog nem illik az életvitelembe – magyarázkodik egy kicsit.  Majd körbenéz a fák között, ezzel is jelezve, mennyire felelősségteljes viselkedés az, hogy éjnek évadján mászkált itt egyedül. Hirtelen megborzong, de nem a felismeréstől,hogy mégis mi a frászt csinál itt, hanem mert egyszerűen fázik. Rohangálás közben nem érezte annyira a hideget, mint most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A fák közül lassan bontakozott ki a viktoriánus stílusú, tiszteletteljes, téglaépület. Minden megtett lépéssel egyre több és több szeglete vált láthatóvá. Jobban mondva kivehetővé, hiszen a pálcafénynél való hunyorgást kevéssé nevezhetjük valódi látásnak Kíra esetében. Tétova léptekkel közeledett a ház felé, minden második lépésnél megállva és láthatatlan bogarakat lesöpörve a lábszáráról. Folyton azt érezte, hogy mászkál rajta valami, amitől képtelen szabadulni. Lassacskán kiért a fák közül a ház elé, de egyelőre nem ment fel az ajtóhoz. Nem mert. Nem tudta biztosan, tényleg itt van-e vagy csak a képzelete játszik vele. Beharapta az ajkát, megfordult a fejében, hogy egyszerűen elhoppanál. Megint. Mert az egyszerűbb. Mégsem tette. De valahogy továbbra sem akaródzott felmennie a verandára és kopogni. Mégis mit mondjon, ha Adam ajtót nyit? És ha nem nyit? Ha nincs is a közelben? Várjon itt reggelig, míg vissza nem jön? De mit fog neki mondani? Miért jött?
Fogta magát és elült a fűbe, egyébként is húzta már a hátát a táska, jó volt végre letenni. Meg aztán így hajnalban olyan kellemes az idő, minek is akarna bemenni. Hiszen olyan hűvös a fű és puha.
Rettenetesen izgult. Bár ezt nem vallotta be magának, fel sem ismerte igazán az érzést. Ő csak egy kicsit még odázni akarta a találkozást, kicsit még felkészülni. Tudat alatt mégis az munkálkodott benne, hogy bármit is tesz, vigyáznia kell az Adamhez fűződő kapcsolatára, mert ez az egyetlen, amit még nem rontott el maga körül véglegesen. Ez az, amihez visszatérhet, amibe kapaszkodhat - legalábbis szerette volna, hogy így legyen.
Békésen üldögél, mélyeket szippant a friss levegőből, időnként végigsimít a lábán, karján, ahol éppen a rajta futkározó bogárkát érzi. Körbenéz, figyeli az erdő zajait, ami egészen minimális errefelé, hiszen az állatok többnyire kerülik Adam kuckóját. Felpillant az égre is, és rájön, hogy tulajdonképpen azt sem tudja, milyen nap van, és mióta van talpon. Összeráncolt homlokkal próbál visszaemlékezni, hogy mikor és hol is aludt utoljára.
- Által mennék én a Tiszán ladikon - suttogva elkezd indokolatlanul énekelgetni, csak mert eszébe jutott épp valami - ladikon, de ladíííkon...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Még az elsőnek eszébe jutó népdalt sem sikerül tisztességesen végigénekelnie, mikor Adam már meg is jelenik a verandán. Kíra hangja hirtelen megakad, ahogy észreveszi Adamet, sóhajt egy aprót, miközben kékjeit a férfire függeszti, fejét pedig enyhén oldalra billenti. Egyelőre esze ágában sincs megtörni a csendet, amelyet egészen idillikusnak talál.  
Összehúzza a szemöldökét és fürkésző pillantásokkal követi, ahogy a férfi elővesz egy üvegcsét, amit Kíra nem tud azonnal azonosítani, és mint ismeretlen eredetű tárgy, természetesen kíváncsiságot ébreszt a lányban. Szinte lélegzetvisszafojtva figyeli, ahogyan Adam nagy odafigyeléssel fúj felé egy nagyobbfajta buborékot. A buborék azonban magától kipukkan, mielőtt még elérne Kírához, amit a lány egy ajakbiggyesztéssel konstatál.
- Miért ilyen nagyot fújtál? - kérdezi komolyan. - A nagyok sokkal könnyebben kipukkannak,mert... - kezd bele nagy szakértelemmel a magyarázatba - ..ez tény. - zárja rövidre a dolgot.
- Inkább fújj sok kis aprót meg közepeseket! Azok olyanok, mint egy egy egy aranyos kis raj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Az nem mentség - Kíra kategorikusan söpri félre Adam magyarázatát, egy pillanatra sem kérdőjelezve meg annak igaz voltát. Bár azt ő is érzékeli, hogy Adam szájából igencsak furán hangzott ez a mondat.
A kérésének megfelelően, Kíra ezúttal egy csapatnyi kis buborékot kap, amelyek azonban egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy azt a lány elvárta volna. Már a mozgásukon is meglátszik, hogy kevésbé hat rájuk a külső környezet, mint az egy átlagos buboréktól elvárható lenne, de Kíra csak akkor nyer teljes bizonyosságot a buborékok különlegességéről, mikor azok nem pukkannak ki, hiába ütköznek szilárd felületnek. Kíra arcán gyermeki meglepettség tükröződik, az a fajta, amelyből még nem lehet eldönteni, hogy utána felkacag-e a gyermek, vagy sírva fakad. Kíra azonnal megpróbálja kipukkasztani a térdére tapadt közepes bubit, de hiába böki meg, a kis gömb túléli a támadást. Felpillant Adamre, aki éppen ekkor engedi útjára a kettes számú nagy buborékot, ami ezúttal könnyedén kezd az ég felé emelkedni, holott ezt a légmozgás egyáltalán nem indokolná. Kíra figyeli egy darabig, majd ismét csak a közvetlenül rajta és mellette csücsülő buborékokra fordítja a tekintetét. Megpróbál rátenyerelni az egyikre, de nem sikerül megsemmisítő csapást mérnie a buborékra, mivel az arrébb csusszan.
- Ezek nem pukkannak ki! Miért nem pukkannak ki?! - hangja némileg hisztérikus csendül, ahogy hirtelen felpattan a földről, és igyekszik lerázni magáról a varázsbuborékokat.
- Tüntesd el őket! Nem akarom... - egész testében megremeg, de nem veszíti el teljesen a fejét. Nem azért jött ide, hogy Adamnek megint csak "foglalkoznia kelljen" vele. Mélyeket lélegzik miközben szét le sem veszi a még megmaradt buborékokról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra reakciója, ahogy az nála lenni szokott, teljesen spontán és független az afféle kérdésektől, hogy vajon megbántja-e vele a másikat, akit csak a jó szándék vezérelt a buborékfújásban. Nincs teljesen megelégedve Adam válaszával, hiszen ő nem azt szerette volna, hogy majd eltűnjenek, hanem hogy most azonnal szűnjenek meg létezni a ki tudja miféle sötét mágiával operáló szappanbuborékok. Jobb híján mégis be kell érnie azzal a tudattal, hogy legalább nem megsemmisíthetetlenek. Jobb, mint abban a tudatban tovább élni, hogy démoni szappanbuborékok keringenek szerte a világban, arra várva, hogy bekebelezzék az emberiséget és átvegyék az uralmat. Adamnek is tudnia kell, hogy Kíra kiborulása egyáltalán nem ellene szól, legalábbis a férfira pillantva Kírának nem úgy tűnik, mintha a szívére vette volna a dolgot.
Sóhajt egyet, mikor Adam felhívja a figyelmét a közelgő napfelkeltére. Valahogy soha nem gondolt még bele, hogy Adamet mennyire behatárolja az éjszakák és a nappalok váltakozása. Eszébe jut, ő mennyire utálta, mikor megmondták neki a szülei, hogy meddig maradhat valahol, de legalább volt lehetősége rá, hogy megpróbáljon plusz órákat kialkudni, vagy egyszerűen fittyet hányni a következményekre, ha késik. Hirtelen teljesen elszorul a szíve, ahogy tudatosul benne, mennyi minden szép dolog történik nappal, amiről Adam lemarad, már maga a nap felkelte is olyan gyönyörű tud lenni.  
Kíra felkapja a táskáját, aztán gyorsan beszalad Adam után a házba lendületesen becsapva maga után az ajtót, a következő mozdulattal pedig lehajítva a cuccait. Adam után siet a nappaliba, ahol gyorsan átszelve a kettejük közötti távolságot és melegen átöleli a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Jólesően szívja be Adam illatát, kellemesen bizsereg a bőre, ahol a férfi ajkai hozzáérnek. Majd szinte azonnal zavarba is jön, mivel eszébe jut, hogy ő valószínűleg sokkal kevésbé kellemes élmény most Adam számára. Kevésbé csapzott és ápolatlan ugyan, mint a legutóbbi találkozásuk alkalmával, de azért most is látszik és érződik rajta az út pora.
- Nem, köszi - utasítja vissza Adam ajánlatát. És nem, ő sem udvariasságból ejti ki ezeket a szavakat, hanem mert tényleg nem éhes, nem szomjas.Való igaz, hogy elég rendszertelenül táplálkozott az utóbbi időben.  De Kírát ismerve nem kell attól tartani, hogy ne szolgálná ki magát, ha mégis enni támad majd gusztusa.
- Inkább csak lezuhanyoznék és aludnék egyet. Tudod mióta nem aludtam? - teszi fel a költőinek hangzó kérdést, amit azonban egyáltalán nem azzal a célzattal fogalmaz meg, hogy érzékeltesse, mennyire fáradt is valójában. A kérdés sokkal inkább információ átadó szerepet tölt be, arról tájékoztatja Adamet, hogy Kíra valóban elvesztette a fonalat az idővel és néha összességében a külvilággal kapcsolatban.
Ha Adamnek nincs ellenvetése, ezzel a lendülettel már ki is penderül a nappaliból, az előszobában magához veszi a holmiját, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat felmegy az emeletre, ahol beveszi magát a fürdőszobába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kíra egyáltalán nem sieti el a tisztálkodást. Egészen meglepő mennyiségű pipereholmit szed elő, amelyeknek a feléről már azt sem tudja, hol és miként került a tulajdonába vagy egyáltalán valóban pipereholmi-e, és amelyeket most szerteszét hagy a fürdőszobában. Hosszasan folyatja magára a vizet, kétféle samponnal is hajat mos, majd még pakolást is ken rá, körmöt vág, fület tisztít, szőrtelenít, megint folyatja a vizet, lemossa a pakolást, dörzsölgeti kicsit a sarkán a bőrkeményedést, fogat mos, a tükör előtt állva fésülgeti a haját azon morfondírozva, hogy vajon megszárítsa-e, avagy ne.
Végül nagyjából egy óra elteltével nyílik ismét a fürdőszoba ajtaja, amely mögül Kíra vizes hajjal, egy leheletvékony szürke topban és kék, csipkés francia bugyiban lép ki.
Egyenesen Adam hálószobája felé veszi az irányt, ahol az ismerős berendezés, a kellemes sötét megannyi édes emléket juttat eszébe. Ajka szegletében apró mosoly játszik, ahogy odafekszik Adam mellé az ágyba és ő is hanyatt fordul. A zuhany kissé felélénkítette, legalábbis ő így érzi, bár valójában továbbra is végtelenül fáradt.
- Olyan jó ez a matrac - sóhajt. Átfordul az oldalára, hogy rendesen lássa Adamet - Képzeld, az enyémet egyszer megették a...szuvak...szúk. Ilyet nem is mondunk. Megette a szú.  Azóta van másik, de azt meg nem szeretem, mert kókuszos. - újabb piciny sóhajtás, és ezzel már lezártnak is tekinti a témát.
- Mindenesetre nem szárítottam meg a hajam. Jobban szeretem, amikor magától szárad. Majd reggel rendet rakok magam után. - ígéri.
- Na jó, de bocsi, nem akarlak fárasztani. Örülök, hogy itt vagy - nyom egy csókot Adam arcára. Az biztos, hogy kissé nyakatekert megfogalmazását választotta annak, hogy tudassa, hálás, amiért itt lehet.
- Jó éjt - a valódi napszakot teljesen figyelmen kívül hagyva zárja le a maga részéről a beszélgetést. Átfordul a másik oldalára, felhúzza a lábait és gombóc pozícióban próbál elszenderedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Halk pukkanással bukkan fel a verandán. Sosem hoppanál közvetlenül be a házba. Amilyen könnyedén tud fittyet jó néhány udvariassági szabályra, másokat ugyanolyan következetesen betart. Ehhez például tartja magát, hogy bárhová is menjen be - mert ha úgy adódik, bemegy bárhová -, a küszöböt fizikailag is átlépje.
- Hahó! - köszön be az éterbe, ahogy belép az ajtón. Habozik egy kicsit, mielőtt a konyha felé indulna. De tudja, hogy igazából mindegy, hogy odamegy-e Adamhez, vagy sem. Nem kell semmit mondania, vagy egyáltalán megmutatnia magát ahhoz, hogy Adam tudja  - vagy legalább nagyjából betájolja - milyen állapotban van éppen. Így aztán nem számít, hogy mikor szedi rendbe magát. Most ugyanis van mit rendbe szednie magán. A haja és összességében ő maga füst szagú kissé, combközépig érő kis nyári ruhácskáját, itt-ott a lábát sötét, már száraz vérfoltok pettyezik. Meg sem próbálta eltüntetni őket. Oldaltáskája halkan csipog. Az első néhány alkalommal, ahogy visszatért Adamhez, még sokkal jobban odafigyelt ezekre a dolgokra. Nem akarta elmesélni Adamnek, hogy merre járt, így igyekezett minél kevesebb árulkodó jelet hagyni. A férfi azonban nagyon elnézőnek és megértőnek mutatkozott, Kíra pedig lassan egyre inkább elhagyta ezeket az óvintézkedéseket. A hangulatát és érzéseit azonban már a kezdetekkor sem nagyon tudta leplezni. Ez pedig sokszor többet jelentett a megjelenésénél. Most az elnyűtt külseje ellenére - magához képest - teljesen normális. Nyugodt, jó kedélyű, és tele van várakozással, naiv kíváncsisággal. Ezeken túl pedig némi szorongással, mert ő is érzi, hogy egy picit talán most átesett a ló túloldalára. A józan belátást azonban háttérbe szorítja a tudat alatti vágy, hogy feszegesse a határokat.
- Váó! Az tök jól néz ki! - véleményezi az Adam kezében lévő jégkrémet. Leül Adammel szembe az asztalhoz és vár. Szeretné, hogy Adam mondja ki: nem nevelhet fel a házban egy kiscsibét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Tekintete azonnal a táskára vándorol, amit idő közben az ölébe helyezett, majd vissza Adamre. Megnyalja az ajkát, levegőt vesz, hogy válaszoljon a kérdésre, de végül nem szólal meg. Lesüti a szemét egy pillanatra, aztán megint felnéz Adamre, aki úgy tűnik, egészen közömbösen fogadja a helyzetet. Kíra belenyúl a táskába és előveszi a rémült kispipit. Szegényke azonnal megpróbálna hangos csipogás közepette menekülni, de Kíra ujjai óvatos, de határozott fogással megakadályozzák ebben.
- Nyugodj meg, Csibi, nincs semmi baj - kezd el neki duruzsolni, egyik ujjával fonom simogatva a pelyheit.
- Arra gondoltam, hogy felnevelem - pillant fel végül a vért nyalogató férfire - Na, jó! Amikor elhoztam, egyszerűen csak elhoztam - teszi hozzá csak a teljesség kedvéért. Úgy érzi mégiscsak be kell vallania, hogy eredetileg nem sok tudatosság volt a tettében, de hát ezen senkinek nem kellene meglepődnie. Ha pedig már elhozta, nyilván nem fogja halálra ítélni azzal, hogy kirakja valahol a szabadba.
- Miért ne? Egyelőre nem kell neki nagy hely, van áram, simán tudunk fölé szerelni infra lámpát. De tuti életben tudnám tartani varázslattal is. Oké, tápot nem hoztam, de holnap szerzek. És aztán megnő, és elkapirgál itt, tojik tojást, vagy mehet a levesbe - vázolja fel az elképzelését. Ismét lepillant a kis madárra. Már időközben feladta, hogy megszökjön Kíra kezéből, és remegve lapul a lány ujjai között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Mélyről jövő, hatalmas sóhaj szakad fel Kírából. Nem háborodik fel, nem szól semmit, nem is néz fel Adamre. A sokkos állapotban lévő csibét figyeli, óvatosan cirógatja. Igazából nem lepődök meg a férfi szavain. Hiszen valahol ő is tisztában van a helyzettel. Már akkor tudta, mikor idejött vele, hogy nem fogja tudni itt tartani a madarat. De annyira szerette volna! Arra a rövid időre, amíg beszélt róla, amíg elképzelte lehetségesnek tűnt minden. Addig elhitte, hogy meg lehet oldani, csak akarni kell. Hiszen minden csak elhatározás kérdése. Addig a néhány pillanatig tudomást sem vett róla, hogy szegény állat min megy keresztül.
Adam szavai azonban visszarángatják a valóságba. Felnéz a férfira, hosszú másodpercekig némán figyeli a másikat. Felesleges lenne bármit is mondania a témában. Megértette a helyzetet, sőt, némiképp tovább is gondolta. Ha itt nem, akkor hol nevelgethetné a csibét? Ez az a kérdés, amit hirtelen fél megválaszolni. Mert ez az a helyzet, ami nagyon is megoldható lenne. Találhatna helyet a faluban. Akár még Adam is segíthetne neki benne. Vagy egyszerűen kiköltözhetne a sátrával a semmi közepére a csibéjével együtt. Számtalan módon és helyen megoldhatná, hogy felnevelje a madarat. Nem is érti saját magát, amiért egyszeriben csak gombóc gyűlik a torkába. ~Nem, nem, nem!~ Nem ezért van itt, nem ezt akarja, nem akar gondolkodni. Elkeseredése egy pillanat alatt tehetetlen, kínzó feszültséggé formálódik.
Hirtelen felpattan, és egy szó nélkül, kezei között a csibével sarkon fordul és hoppanál. Csak egy jó fél órával később bukkan fel ismét a ház előtt. Immár üres kézzel. Azonban nem megy be, csak mélyet szippantva a kellemes esti levegeőből leül a verandára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírának általában nem kell nagyon összpontosítania ahhoz, hogy kiürítse a fejét. Ez általában elég könnyedén megy neki. Szinte bármilyen apróság ki tudja őt zökkenteni a gondolatmenetéből. Amire még az is rátesz egy lapáttal, hogy sokszor tudatosan is menekül azokból a helyzetekből, amelyekben egy komolyabb témába ütközik.
Most viszont jár az agya, még ha megkérdőjelezhető is, hogy mennyire összefüggő a fejében lejátszódó gondolatsor. A kiscsibén gondolkodik, amit visszavitt oda, ahonnan hozta. Azon, hogy mennyire értelmetlen, amit csinál. Azon, hogy végül csak azért vitte vissza, mert nem mert volna igazán felelősséget vállalni érte.
Közben hallja, hogy nyílik mögötte az ajtó. A válla felett hátrapillant, és látja, ahogy Adam épp újra az ölébe kapja a küszöbről a hatalmas szekrényt, majd visszafordul előre, és ismét a tájat figyeli inkább. Átfut az agyán a morbid elképzelés, hogy a férfi fogja és ráhajítja a súlyos bútordarabot. Nem mintha egyébként feltételezné Adamről, hogy valaha is ilyet tenne bárkivel. Mégis elképzeli a jelentet, hogy a méretes szekrény a fején landol.~Vajon betörne a koponyám? Vagy a gerincem? Az utóbbi talán valószínűbb. Meghalni nem halnék meg. Bár...~ A felmerülő kérdésekre azonban nem tudja meg a választ, mert Adam egyszerűen csak leül mellé. Kíra oldalra pillant rá, majd ismét maga elé néz.
- Visszavittem - közli a nyilvánvaló tényt néhány másodperc múlva, motyogva, kedvetlen hangon. Valahogy nem bírja kivárni, hogy a férfi szólaljon meg.
- Ahh! De egyébként meg: te ültél ide hozzám, neked kellene, kellett volna beszélgetést kezdeményezni! - csattan fel hirtelen, s közben egész testével a köntösös férfi felé fordul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem, valószínűleg sosem fog teljesen hozzászokni, hogy Adam ilyen könnyedén átsiklik a logikátlan, többnyire céltalanul provokatív kifakadásain. Van úgy, hogy újra és újra rácsodálkozik a férfi nyugalmára, és hálás, amiért nem tulajdonít nagyobb jelentőséget a szavainak, mint amekkorát érdemelnek. Máskor viszont képes belemerülni indokolatlan felháborodásba, tovább hergelni magát Adam reakcióján - jobban mondva annak hiányán. Most ehhez az utóbbi opcióhoz áll közel, de egyelőre még nem billen egyik oldalra sem a mérleg. Az azonban nem sokat segít a helyzeten, hogy a férfi tovább forszírozza a csibe témát.
- Tudom! - vágja rá hangosan, ingerült hangon, nem is hagyva, hogy Adam rendesen befejezze a mondatot. Bár már a nyelve hegyén vannak a szavak, végül csak magában teszi hozzá:~ De jobb ez így, mindketten tudjuk...~ Egyelőre nincs kedve kiönteni a lelkét, nem akar nyavalyogni és siránkozni. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem is fogja ezt tenni.
A következő kérdésre bűntudatos kifejezés suhan át az arcán. Adam fájó pontra tapint Kutya említésével, Kíra ugyanis tökéletesen tisztában van vele, hogy mit jelenthetett szegény állatnak, amikor otthagyta. Kírának is fájt utólag a tudat, hogy egyszerűen csak megfeledkezett róla. Biztos benne, hogy az állat soha többé nem fog bízni benne, elég sok időbe telt, mire elfogadta Kírát. Nem hiszi, hogy még egyszer képes lenne megszelídíteni.
- Nem tudom, jó!? - ingerülten szűri a fogai közt a szavakat. ~ Lépjünk túl a témán, elrontottam. Pont. ~ Kissé meglepődik, ahogy Adam odahajol hozzá, rendkívül jól esik neki a finom, lágy csók. Némiképp megnyugtatja Adam kedvessége, noha nem igazán tudja, mivel érdemelte ki. Végül belesóhajt a csókba és elhúzza a fejét. Néhány másodpercig fürkészi a férfit, majd lesüti a szemét és visszafordul a fák felé.
- Néha...nem tudom, néha hogy tudsz elviselni - furcsán, kívülről hallja magát, mintha nem is ő ejtette volna ezeket a közömbös, csak egy cseppnyi keserűséggel fűszerezett szavakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Felindultsága - ahogy az többnyire lenni szokott - pillanatok alatt elpárolog, vagy legalábbis alvó üzemmódba vált. A helyét egy sokkal melankolikusabb, fájdalmasabb hangulat veszi át. Tudja, érzi, hogy Adam régi fényű tekintete őt fürkészi. De képtelennek érzi magát arra, hogy felé forduljon és belenézzen azokba az átható kék íriszekbe. Most tetszik neki a csend, ez a kellemes átmeneti állapot, amelyben a súlyos szavak lebegnek. Kíra legalábbis minden eltelt másodperccel egyre súlyosabbnak érzi őket, mikor megszólalt még nem volt felkészülve arra a gondolatlavinára, amit sikerült magában elindítania.
Lehunyja a szemét, ahogy Adam ajkai a halántékához érnek, közben lassan szívja be majd fújja ki a levegőt. A férfi érintése többet jelent neki, mintha bármit is mondana. Mégsem nyugtatja meg teljesen, mégsem képes ennyivel lezárni témát és gátat szabni vágtázó gondolatfolyamának.
Aprókat bólogat a férfi szavaira. Persze, persze, vigye hátra, elvégre azért hozta ki, nyilván ne hagyja itt az ajtó előtt. Megszólalni azonban képtelen, érzi hogy gombóc gyűlik a torkába, ma este már másodszor. Ezúttal azonban nem pattan fel és nem tűnik el a semmibe. A verandán ülve várja meg, hogy Adam lecipelje a bútort, tekintetével követi, ahogy férfi a ház mögé indul. Csak akkor tápászkodik fel, mikor Adam már kisétált a látóteréből.
Bemegy a házba és felsétál a fürdőszobába. Ahogy bezáródik mögötte az ajtó, már képtelen visszatartani a könnyeit. Ledobálja magáról a ruhát és beáll a zuhany alá, ahol aztán rendesen zokogni kezd. Nem ezért jött vissza, nem ezt akarta. Nem akarta elrontani. Nem akar teher lenni, nem akar gyenge lenni. Azt várta, hogy Adam mellett majd megszűnik minden, ami történt. Hogy majd minden magától megoldódik. De nem így lett. ~ Mert elrontottam. Tökreteszek mindent. Csak magamra gondoltam, és önző voltam és egyáltalán mit adhatok én, mivel viszonozhatnám, ez így egyszerűen...~
- Semmi értelme, semmi értelme, semmi értelme... - nyöszörgi halkan, majd zokog tovább. Többféle folytatást is elképzel az estének. Az egyikben Adam visszajön a házba, rányit a fürdőszobában, megvigasztalja. A másikban megvárja, míg összeszedi magát, megbeszélnek mindent, kiönti neki a szívét. A harmadikban, mire kimegy, a férfi már messze jár, teszi, amit egyébként tervezett ma éjszakára, és csak hajnalban tér vissza a házba, és nem merül fel újra a téma. Nem igazán tudja eldönteni, melyiket szeretné inkább. A saját részéről képtelen magában tartani a sok fájó gondolatot, részint ki is adja magából a sírással és azzal, hogy egyáltalán átadja magát ezeknek a gondolatoknak. De nem szeretné mindezt Adamre erőltetni, nem akarja sajnáltatni magát. Azonban azt sem hiszi el, hogy a férfinek az jó, mikor egyszerűen csak szó nélkül hagy bizonyos témákat és megtartja magának a véleményét.
Miközben mindezt végigfuttatja magában lassan meg is nyugszik. Kilépve a zuhany alól maga köré teker egy törölközőt, történetesen éppen az Adamtől kapott lamantinosat. Megáll a tükör előtt, hosszan nézegeti a sírástól megdagadt, piros szemű képmását. Azt sem tudja, kit lát, kedve lenne újra elbőgni magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Erőt vesz magán, és nem kezd újabb sírásrohamba. Hát ez lenne ő. Itt áll huszonhat évesen, gyakorlatilag egy vámpír tartja el, az utóbbi időben végképp elvesztette az irányítást az élete felett, fogalma sincs, hogy szerezze vissza, és ha ez sikerülne is, akkor mihez kezdjen. Nincsenek hosszú távú tervei, és igazából az átlag hétköznapokon teljesen jól érzi magát így.
Szusszan egyet. Megnyitja a csapot és lötyköl némi hideg vizet az arcába, de ennyivel nem tudja eltüntetni a sírás nyomait. Tudja, hogy a férfi odakintről is simán hallhatta a sírását, de azért a lelkének jót tenne, ha legalább nem látszódna rajta. Nagyot dobban a szíve, ahogy meghallja a gitárszót, hisz ez azt jelenti, hogy a férfi nem ment el, itt van. Még gyorsan megfésüli vizes haját, aztán kisétál a fürdőből.
Csöndes, mezítlábas léptekkel sétál oda Adam hálószobájának ajtajához. Megáll a küszöbön és az ajtófélfának dönti a hátát. Onnan figyeli a gitározó férfit, szusszan egyet és lehunyja a szemét, szereti hallgatni, mikor Adam játszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Egészen belesimul a zenébe, a lágy, szelíd dallam és maga a férfi közelsége megnyugtatja, némiképp eloszlatja borús gondolatait, vagy legalábbis segít, hogy némiképp rendezze őket. Csak akkor nyitja ki a szemét, mikor már lassul a zene, szája finom, halvány mosolyra húzódik. Odasétál Adamhez, megfogja a felé nyújtott kezet, majd szinte ugyanabban a pillanatban el is húzza a kezét.
- Jaj, nem akarlak összevizezni, inkább veszek fel egy pólót - körülményeskedik egy kicsit, ezzel meg is bontva némiképp a komoly hangulatot. Na, meg húzza is ezzel egy kicsit az időt, össze akarja szedni rendesen a gondolait, nem akar hebegni-habogni. Eldöntötte már a fürdőszobában, nem akar csak siránkozni és sajnáltatni magát. A bejelentését követően gyorsan felkapja magára Adam egyik sötét pólóját, a nedves törölköző pedig a földön landol. Kicsit eligazgatja magán a fölsőt, ami majdhogynem combközépig leér neki. Bár az igazgatásnak nem sok értelme van, mivel hogy ezután behelyezkedik Adam ölébe. Hátát a fotel karfájának támasztja, lábait lelógatja a másik oldalon és így keresztben elfekszik igazából Adamen. Vesz egy nagy levegőt, aztán belekezd:
- Egyszerűen...csak néha megrémít az életem. Hogy értelmetlen -  halkan ejti a szavakat, hangja egykedvűen, tényszerűen cseng. Azon ritka alkalmak egyike ez, mikor úgy beszél egy komoly témáról, higy ezzel tisztában is van, noha arckifejezése nem éppen erről árulkodik - De végülis, egyébként élvezem - teszi hozzá szórakozottan. Majd helyezkedik egy kicsit és a nyakát a karfára támasztva hátraveti a fejét, hosszú tincsei a földre lógnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ha bárki mástól hallaná ezeket a szavakat, valószínűleg már az első mondat után felhördült volna, közhelyesnek titulálva a hallottakat. Egy hétszáz éves vámpír szájából azonban teljesen másként hangzanak a szavak. Adam nyugodt, kellemes tónusú hangjában van valami őszinte mélység. Kíra mindenesetre elgondolkodik a hallottakon. Egyrészt önvizsgálatot tart. Elsőként csupa olyan dolog jut eszébe, amit megbánt, amivel másokat bántott, amit másképp csinálna, de ez csak néhány konkrét, fájó esemény. A gondtalan jókedv, örömöm, és a pozitív emlékek egy sokkal nagyobb, homogén halmazt alkotnak, végiggondolva jórészt ezek alakítják az életét. De ott egy harmadik csoport, olyasmik, amiket egyszerűen függetlenít magától, mintha csak egy filmet nézne, nem az emlékeit, amiért nem vállal felelősséget, amiért nem érez bűntudatot, pedig talán kellene. Másrészt mindezt végiggondolja Adammel kapcsolatban is, hisz tőle származik a gondolat, nem lehet tőle független. Vajon neki hogy állnak össze a kategóriái?
- Naaahhha! - nevetve ad hangot nemtetszésének, és próbálja meg lehúzni az arcáról Adam kezét, vissza a combjára, ott jobb helyen volt. Elmereng kissé a férfi korábbi szavain. Amilyen beszédes volt Adam magához képest, Kíra most éppoly hallgatag.
~ Ugyanilyen jól fog esni, mikor húsz, ötven, vagy száz év múlva más fekszik majd itt. Úgyhogy... viselj is el, minden hülyeségem, ha eltűnök, ha pofátlan vagyok és önző...ha ~ Ezúttal ő maga takarja el az arcát mindkét tenyerét rátapasztva. Nem, ezt nem gondolta komolyan. ~Szörnyű vagyok~

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem sokáig mardossa a bűntudat, épp csak egy fél percet engedélyez neki. Annyi időt, míg bezsebel egy könyökpuszit. Nem, egyszerűen nem érti, hogyan is érdemelhette ki Adamnél ezt a fajta gyöngédséget, kedvességet, odafigyelést. De nem érdekli igazán van-e és mi a válasz a kérdésére, egyszerűen csak élvezi kivételes helyzetét. Ahogy Adam ajka elválik Kíra bőrétől, a lány azonnal a férfi után nyúl. Ő maga feljebb emelkedik, kezeit összekulcsolja Adam tarkóján, úgy húzza vissza magához. Aprót szusszanva csókolja meg a férfit lágyan, érzékien. Gondolatai már csak a férfi körül forognak. Lehetséges volna, hogy minden problémáját megoldotta egy sírással és azzal, hogy idebújt Adamhez? Már csak egyetlen dolog nyugtalanítja a piciny lelkét.
Elengedi Adamet és megszakítja a csókot, majd pedig szépen visszafekszik az ölébe. A szokásos, "most mondani fogok valamit, de még össze kell szednem a gondolataimat" nézéssel pislog fel Adamre.
- Néha azért kiakadhatnál rám. Megérdemelném. Vagy nem tudom. Ugye nem érzed, úgy hogy élősködöm rajtad? - kezd bele elgondolkodva, hatásszüneteket tartva a mondatok között - Kiakasztó, hogy nem akadsz ki. Fordított esetben én...hát nem tennéd zsebre, amit kapnál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Most szüksége volt rá, hogy ezt hangosan kimondják. Csak mert biztos, ami tuti. Csak hogy teljesen nyugodt szívvel elhessegethesse végre magától az arra irányuló gondolatait, hogy igazából terhére van a férfinek.
A kérdés adott, Kíra azonban nem áll készen a válasszal. És valahogy egy cseppet sem segít a felelet kigondolásában a combját simogató hűs érintés.
- Egy nagy tockost, hogy kapjál már a fejedhez - mondja ki végül, ami először eszébe jutott a kérdés hallatán - Most így nem tudom...de kitalálnék valamit, követlenék kártérítést az idegeim miatt.-  egészíti még ki a választ sejtelmesen mosolyogva.
Aztán némiképp megkomolyodnak a vonásai, ahogy Adam megadja az esélyt egy majdani kiakadásnak. Kíra érzi a hangján, a szavain, hogy ez a pillanat, ha eljön, nem múlik majd el nyomok nélkül. Adam valószínűleg nem azért fogja elveszíteni a türelmét, mert Kíra két nap múlva már egy kecskével állít ide és nekiáll fejni a verandán, vagy jelenetet rendez, hogy Adam nem megfelelő hőfokra melegítette neki a kakaót. Ha ezekért nem, akkor viszont Kíra jobb szeretné, ha Adam inkább semmiért akadna ki rá. Azonnal azon kezd el járni az agya, mégis milyen szituációban húzná ki a gyufát. De semmi nem jut eszébe, hisz egyáltalán soha nem is fordult meg a fejében semmi olyan, ami esetében egyáltalán felmerülhet a kérdés, hogy igazán megbántaná vele a férfit. Azt azonban már sokkal könnyebben el tudja képzelni, ahogy a férfi reagálna, ahogy a tudtára adná, hogy "hol a helye". Beleborzong az elképzelésbe, nem is azért, mert egyébként könnyen megfeledkezik róla, hogy Adamnek nem csak a gyengéd, szelíd oldala létezik, hanem mert a férfinek nincs is szüksége természetfeletti erőre ahhoz, hogy akár egy pillantással összetörje Kírát.
- De azért jobb a békesség... - fűzi még a témához nagy bölcsen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírához valóban hozzátartozik a dráma, és igen, többnyire az sem zavarja, ha egyszemélyes darabban kell játszania. Bravúros megoldásokra képes. Lételeme a nyüzsgés, és talán a teljes káosz is az lenne már, ha nem ereszthetne ki Adam mellett, ha nem süppedhetne néha ezekbe a gondtalan, idilli pillanatokba. Tökéletes egyensúlyt tartanak ők ketten, Kíra mellett Adamnek nincs is ideje bús melankóliába merülni, Adam mellett Kírára pedig ragad némi nyugalom. Adam talált valami izgalmas, folyton változó bizonytalanságot, Kíra pedig valami rejtélyes, állandó határozottságot.
- Menjünk - vágja rá a kérdésre gondolkodás nélkül. Nem is kérdés, hogy ha van lehetőség, ő megy. Nem számít, mennyire fáradt. Mert azért azt nem mondhatjuk most Kírára, hogy üde és friss lenne. Az elmúlt huszonnégy órának csak elég kevés hányadát töltötte alvással, valahogy még mindig nem sikerült normális rendszert kialakítania az alvásban, mióta végképp felborult az eredeti ritmusa. Adam mellett nem is igazán próbálkozik vele.
- Ajj, de... akkor fel kell öltözni. Ehhh - lustán elnyújtózik. Nincs is kedve megmozdulni! Nincs kedve melltartót venni, meg semmi mást se. De valamit valamiért. Fájdalmasan felsóhajt.
- Na, jó. Öltözzünk fel! - rácsap Adam térdére, majd lelkesen kipattan a férfi öléből. Nem viszi túlzásba az öltözködést, farmer, egy csinosabb, laza felső, szandál, megfésüli időközben félig már megszáradt haját. Gyorsan összeszedi magát, de persze Adamnek így is rá kell várnia.
- Valami szép helyre vigyél - adja ki az utasítást, ahogy beülnek az autóba, ahol Kírának alig tíz perc után sikerül is elbóbiskolnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tisztán látta maga előtt a házat. Vagyis azt, ami megmaradt belőle. Vakon ásító ajtó-és ablaknyílások. Padlót borító nyirkos avar, amit befújt a szél, rongy és szivacs cafatok. Összefirkált, csupasz, hideg kőfalak, pergő vakolat. A tetőről egy nagy foltban hiányzó cserepek, kikandikáló gerendák. Moha, zuzmó, kőtörmelék, üvegszilánkok. Szinte érezte az áporodott, dohos levegőt, az évek alatt kialakult állandó, enyhe bűzt.
Kírának fogalma sincs, miért jutott eszébe ez a hely. Kirázza a hideg, ahogy hirtelen a fák között találja magát alig húsz méterre az épülettől. Járt már itt, hiszen elevenen élt benne a kép, mégsem tudja felidézni mikor és miért. Vagy, hogy most mi hozta ide.
Szipog párat, letörli arcáról a sós cseppeket.  Ködös tekintettel pislog le a könnyektől nedves ujjaira. Felrémlik előtte a sikátor, a lány és a férfi. De mindez csak valami távoli víziónak tűnik, valaminek, ami nem is vele történt, és főleg nem alig egy perccel ezelőtt. A nadrágjába törli a kezét, és sóhajt egyet. Nem tudja hová tenni az előbbi képet, de nem ez most az első eset. Többnyire nem akad már fenn az ilyesmin, nem is próbál minden emlékképbe belekapaszkodni és a helyére tenni azt. Egyszerűen csak hagyja, hogy mint a homok, kifolyjanak az ujjai közül. Könnyebb nem ragaszkodni, nem keresni a magyarázatot. És Kíra bizonyos helyzetekben szereti a könnyebb utat választani.
Lassan, óvatosan indul el az omladozó ház felé. Valami láthatatlan erő vonzza befelé. Nem is volt kérdés, hogy bemegy, ha már itt van. Rengeteg érzés, gondolat kavarog a fejében. Egyszerre rettenti és izgatja a helyzet. Egyedül van. Most nem látja senki. Nyugalommal, önbizalommal, szabadságérzettel tölti el a gondolat. Egyedül van, nem látja senki és bármi történhet, de fél attól, hogy történni fog.
Lassan lépi át a küszöböt, aztán kikerül egy kisebbfajta bokorkezdeményt, ami a padló repedései közül nőtte is magát. Határozottan vág át az első helyiségen, a másodikban ismerősen csikorognak a talpa alatt a szilánkok, de megy tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kíra elmosódva, a fejében furán lüktetve hallja a közeledő léptek zaját. Egész testében megrándul. Mintha csak kipukkanna a lány körül a képzeletbeli buborék, a jövevény könyörtelenül rángatja ki őt a kellemes magányából. A könnyed érzésből, hogy nem kell semmire és senkire sem figyelnie, hogy egyszerűen csak lehet. Kénytelen energiát fordítani a környezetére.
Ösztönösen a pálcája után nyúl, és csak ekkor tűnik fel neki, hogy a varázseszköz nincs nála. Fogalma sincs, hol lehet. Nyel egyet, a félelem lassan kezd felkúszni a gerincén. Mintha csak most ébredne igazán tudatára annak, hogy mi veszi őt körül, és hol van egyáltalán. Egy fél pillanat alatt méri fel, hogy nem tud sehová sem rejtőzni. Elkerülhetetlen hát, hogy a küszöbre toppanó férfi meglássa őt és fordítva.
Nem mozdul az alakot látva, némán méri végig a másikat. Szemei kitágulnak, beszívja a levegőt, ajaki összepréselődnek, ahogy megpillantja a másik kezében a pálcáját. Mert az az ő pálcája, nem kell közelebbről megvizsgálnia, hogy tudja. ~ De mégis... hogyan, miért? ~ Nyel egyet, minden idegszála megfeszül, csak a legapróbb rezzenésre vár, hogy ha kell, meneküljön. Tehetetlen düh, félelem, zaklatottság, zavarodottság, sok minden kavarog benne. Leginkább csak meg akar szabadulni a szituációból, a másik tekintetének kereszttüzéből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Önkéntelenül is hátralép, amint a másik közelíteni kezd. Épp csak egy fél lépés, épp csak egy apró mozdulat, mégis világosan jelzi, Kíra valóban nem ismeri most fel Adamet. Ő most egy teljesen más világban jár, valahol, ahol egyedül van, ahol csak magára számíthat, ahol üldözik, ahol bántani akarják, ahol egy pillanatra sem lankadhat az ébersége.
Habozik, mielőtt megfogná a felé nyújtott kőrisfa pálca markolatát. De aggályai ellenére úgy tűnik, semmiféle trükknek nem esik áldozatául. Újonnan visszaszerzett fegyverét egyenesen a vele szembe álló férfira fogja. Az, hogy visszakapta tőle a pálcáját még nem jelent semmit Kíra számára. Sőt! Még szép, hogy visszakapta! Így fair. Nyel egyet, igyekszik palástolni a félelmét, zaklatottságát. Összehúzott szemekkel, vékonyra préselt ajkakkal néz fel a férfire.
Nem igazán érti, mi történik a férfivel. Felismeri, hogy valami nagyon fájhat neki, de az a lehetőség, hogy a nyelvét próbálja meg elválasztani a szájpadlásától, fel sem merül Kírában. Sokkal valószínűbbnek tetszik számára, hogy éppen valamiféle sötét erő szállta meg, kínozza. Egy pillanatra meg is sajnálja a férfit, de a pillanat gyorsan tova is reppen. Aztán egyszerűen csak arra gondol, hogy talán így a másik sebezhetőbb.
- Prohibere!- célozza meg a férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sikerült, eltalálta. De egy csepp örömmel, elégtétellel  vagy megnyugvással sem töltötte el a gondolat. Szabadulni akart ettől a kellemetlen érzéstől, de nem tudta hogyan. Nem tudta, mit tegyen, hogy megszűnjön ez a szörnyű nyomás. Ez az elviselhetetlen, egyre csak kaparászó, égető érzés, amely belülről feszítette a sejtjeit.
Kíra a feszültségtől enyhén remegve, fájó grimasszal mered a padlóhoz szögezett férfire. De továbbra sem látta őt valójában, nem ismerte fel Adamet. Majd a felé mutató pálcára téved a tekintete, el is felejtette, hogy még mindig szorítja. Egy gyors mozdulattal, fújtatás kíséretében engedi le a fegyvert. Ennyiből is bebizonyosodott számára, hogy egy cseppet sem érzi jobban magát az átkozódástól. Nincs értelme, nem hozza el a várt hatást.
Legszívesebben ordított volna. Végigkúszott volna a mocskos padlón, csak csak legyen láthatatlan, csak ne foglalkozzanak vele, csak múljon el az egész.
Végül elfordítja fejét a férfiről, sietős léptekkel sétál el mellette és hagyja el a szobát. Csak egy helyiséggel megy arrébb, gyakorlatilag semmi nem változott, ugyanúgy egy légtérben van a másikkal. Kíra mégis teljesen máshogy érezi. Megszűnt a kényszer, hogy ellenálljon ennek a céltalan, pusztító, őt belülről mardosó erőnek. Nincs más, ami elterelje a figyelmét, hirtelen mindig idegszálával hatványozottan érezi a nyomást. Zúg a feje. Szabadulni akar. Lélegzése egyre gyorsul, egyenetlenné válik. Felgyorsította lépteit, szó szerint nekirongyol a falnak. Aprót szusszan, ahogy fájdalom nyilall a vállába. Szinte élvezi ezt az egyszerű, érthető, fizikai következményt. Háttal fordul a falnak, koponyája jellegzetes koppanással ütődik a kemény kőnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Valamiféle fura megnyugvást talál a fizikai fájdalomban, amit saját magának okoz. Legalább tudja, hogy ezt ő teszi, hogy ő irányítja. Legalább ezt, ha már egyébként szinte teljesen kicsúszott a kezéből a kontroll. És fogalma sincs hogyan enyhítse ezt a belső, mardosó érzést.
Mozdulatlanná merevedik, ahogy meghallja, ahogy az ismerős hang a nevén szólítja. Vadul kalapáló szívvel simul a falhoz, tekintete kissé ijedten, értetlenül villan. Nem jut el a tudatáig, hogy a hang a szomszéd szobából jön.  Lassan, hátát végig a falnak vetve csúszik le a padlóra. Feladja. Nincs már kedve megmozdulni, ellenállni, kapálózni. Jöjjön, aminek jönnie kell, nem számít már neki, hogy mi történik, vagy meddig tart, csak múljon is el. Kicsire összehúzódik, felhúzza a térdeit és karjával átfogja őket.
Nyel egyet, szusszanva engedi ki a levegőt Adam nevének hallatán. De nem meri elhinni, hogy tényleg őt hallja.
- Nem igaz...nem vagy itt - suttogja alig hallhatóan. Eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha a férfi valóban megjelenne. Most nem érdekelné, hogy adam mit gondol róla, egyáltalán mit csinált vagy mit nem, egyszerűen csak szeretne Adamhez bújni, egy öleléssel mindent rendbe hozni. De nem mer vakon bízni a hangban. Csak ül, kissé rémülten pislog körbe, ujjai továbbra is pálcájára fonódnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem érkezik válasz. Nem történik semmi. Pedig Kíra fülel, vár. Arra vár, hogy ne legyen igaza, hogy történjen valami. Bármi. Hogy végre minden egyértelmű legyen, hogy ha kell, megszabadulhasson a remény kicsi csírájától is. Hiszen már nem tudja kiverni a fejéből a lehetőség gondolatát, hogy Adam eljön érte, hogy egyszerűen itt van vagy lesz neki. De egyre telnek a másodpercek és nem érkezik újabb jel. Amit Kíra jobb híján úgy értelmez, hogy igaza volt, Adam nincs itt és nem is lesz. Már valóban kezd oszlani a köd az elméjéről, de olyan állapotban még nincs, hogy fogja magát felkeljen és eltűnjön. Attól fél, hogy ez a valami, ami megpróbálta becsapni, csak erre vár. Hosszú percek telnek el így. Némaságban. Várakozva. Kíra meg-megrezzen a különböző éjszakai neszek hallatán.
Aztán épp hogy pislant egyet, és a következő másodperben már Adam régi fényű szemeibe mélyed a tekintete. A meglepődéstől kerekre nyílik a szeme, lassan fújja ki a levegőt. Közel áll hozzá, hogy ma este már másodszor eltörjön nála a mécses. De visszafogja a könnyeit, előrehajol, átöleli a férfit és a vállába fúrja a fejét.
- Nem csinálhatom ezt... - suttogja.