Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem olyan könnyű dolog ez a nyalizás, ha belegondolunk. Oda kell tenned magad, megdolgozni a sikerért. Az sem biztos, hogy a nyalásod alanya befogadja a törekvésed. Lehet, hogy visszakézből kivág az ablakon érte, vagy… hagyja magát. Az emberek kiszámíthatatlan, tróger élőlények- szinte sosem tudni, mi lesz a következő lépésük. Riviera… Azon kívül, hogy látta már az iskolában, és az egész nőből tömény elutasítás és morózus hangulat árad, semmit nem tudott leszűrni vele kapcsolatban. Hogy a hiányt pótolja ismeretek terén, ott vannak a szóbeszédek táplálékforrásnak: azt beszélik, hogy egy házisárkány- és ez a legfinomabb jelző volt, amivel illették. Többek között az ősi mesterség is felütötte a fejét a listán. Jobb lesz vigyázni vele.
- Jó reggelt, Riviera gyógyító. – Rövid biccentést intéz a köszönés mellé, kezeit kihúzza a zsebéből, közben megzörren az öngyújtója. A cigi a másik zsebében bújik meg. A jobbját előre nyújtja, határozottan megrázza a felettese kezét harmadik üdvözlésformaképpen. Ő viszont, ellentétben a nővel, megereszt egy barátságos mosolyt, hátha csak hivatalosnak akar tűnni a másik, és azt hiszi, így kell eljárnia. De óh nem! Nem kell visszafogja magát, Riviera gyógyító! Ez a szív befogad minden mosolyt és bizalmas görbületet, ami egy csinos, nagy mellű nőtől jön. Efelől biztosítjuk! Ámde a mosoly rekordidő alatt lehervad a pofájáról, csak az a jól irányzott rendreutasítás hiányzik. Semmi egyéb. A pofázmánya láthatóan új, laza kifejezésbe olvad, amit köznapi nyelven letojomnak aposztrofálnak. Ez a nő tényleg egy sajtalan istencsapása.
- A piros pontok sosem ártanak, de ha nem, hát nem. – Egy heveny vállvonással, már-már pofátlannak számító gesztussal tudja le sikertelen kísérletét. Vannak, akikkel egyszerűen nem lehetséges. Falba ütközött. A hozzáállása másodpercek alatt ellazul, sokkal természetesebbé, és ezzel együtt elviselhetőbbé válik. Ugyanez Rivieráról nem mondható el. Kávé? Srsly? A hátát ne vakarja meg? Budira ne kísérje el? A nők úgyis kísérettel járnak mindenhova.
- Azt nem garantálom, hogy megtalálom a büfét, de ha az energiaital is megteszi, azt már adhatok. – Oké, sosem mondta, hogy tényleg megy neki a jó indítás… Most leginkább az elkaszálás felé halad, de azt biztosan célozza be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Pofátlanul nagyokat ásít, vakargatja a hasát, és keresi a melegítőfelsőjét. Mini szobája egy merő rendetlenség és ruhacsatatér; szokás szerint semmi különösebb gondot nem fordítottak a részletekre, csak ledobálták, amijük volt, és a folytatásnak szentelték minden figyelmüket. Ezek már az utolsó körök, mindketten érzik, de lemondani arról, ami jó, egy még jobbért, megéri. Ettől még nem fog megváltozni közöttük a jó viszony, csak... ezentúl tényleg barátságként tekinthetnek a kapcsolatukra, majd idővel extrák nélkül.
Szóval a melegítőfelső... meg a farmere... meg a zokni, a tornacipő, és a felhúzott cipzár a felsőn, aztán kapucni a fejre. A rellonos klubhelyiség kihalt, furcsa módon ma senki nem érezte szükségét a bulinak. A ház összetétele egyébként jelentősen megváltozott, még ha ez egy észrevétlen, és hosszú folyamat is volt. Azt nehezen tudja eldönteni, pozitív vagy negatív változásról beszélhet-e, de teljesen biztos benne, hogy sok minden más lett ahhoz a Rellonhoz képest, amibe belefutott ideérkezésekor. Például már réges rég nem Alexa a házvezetőjük, Markovits-ot is elfogyasztották már, de Vasváry még bírja a gyűrődést. Vajon egy második Alexa-élettartamú vezetőt kaptak? Barbi az anyjuk lehetne, pedig húszévesen ilyesmire már régen nincs szüksége, és egyébként sem a szíve csücske az anyáskodó embertípus elég érthető okokból kifolyólag. Azon az Ethan-höz kapcsolható incidensen kívül nem is súrlódott Barbival, az alapvető szimpátia is adott felé: szőke, dús keblű, szemrevaló (Kit zavar, hogy házas? Nézni lehet, nem?). És akkor itt vannak a kedves prefektusok... A nővére pozíciójának természetesen mindenkor örül, s még csak nem is haszonszerzés céljából (bár tagadhatatlan, hogy pofátlanul kihasználná és rájátszana a viszonyuk tökéletességére, ha szorult helyzete úgy kívánná, és később meghálálná Michelle-nek a szívességet, mert afelől semmi kétsége, hogy a nővére segítene; ő is megtenné fordított esetben), Erist elég kikerülnie (a dobhártyája nem rikácsolásra lett berendezve), Martin gyakorlatilag egy szellem kvalitásaival büszkélkedhet észrevehetőség terén (magyarán lehet, hogy véletlenül átgázol rajta, mert nem veszi észre), és Ethan... Nem, soha nem fogja megkedvelni, sőt, kerüli, mint a pestist. Túlságosan sok tapasztalata van a kuzinjától származó, kreatív büntetéseket illetően. Egyszóval a ház más időket él a Nothart-Castle-Krise-LaFonde-stb emberek idejéhez képest. Istenem, mikor már korszakokról esik szó, tényleg "öregnek", de legalábbis régimotorosnak érzi magát az ember.
Minden változik. Milyen szép, magvas gondolat hajnali kettőkor a konyha felé menet. Tehet arról, hogy a fizikai erőkifejtés egy idő után éhséget szül? Nem. Na ugye! Ezt a súlyos gondot mindenképpen pótolnia kell- kevés dolgot utál jobban, mint a korgó hasakat. Jó, nyilván vitázhatnánk róla, mit NEM utál, de ez most a létszükségleti utálási listája. Különbség van a tudatos, és az ösztönös utálat között. Utálja az éhséget, utálja Ethant, utálja a korán kelést, utálja Ethant, utálja, ha elfogy a kávé, és végül utálja Ethant. Ezek abszolúte ösztönös dolgok. A többit inkább nem kell felsorolni.
Hatalmas ásítás közepette nyomja le a konyha kilincsét és lép be az ajtón. Akkurátusan bezárja maga mögött, majd ismét irányba áll, terepszemlézni kezd. Az első, és legnyilvánvalóbb dolog, amit a neuronjai feldolgoznak, hogy sült hús illata terjeng az éterben. A második, hogy valaki áll a tűzhely mellett, és süt. A harmadik (és ennél már hányós fintorba torzul az arca, mert kellőképpen magához tért), hogy Ian Lloyd éppen vacsorát készít.
- Nem mondták neked, hogy ne itt gyakorold a gyilkos hajlamaidat? Rá fogod gyújtani a kastélyt, erre a tonnányi idiótára. - Elég érthető hangerővel morrantja oda ezt a köszönésnek cseppet sem nevezhető kedvességet Ian részére, miközben az asztalt meg-, és főleg Iant nagy ívben kikerülve megközelíti a kamrát. Eltűnik néhány másodpercre, de a visszatéréskor már diadalmasan szorongat egy zacskó kekszet és két kovászos zsömlét. Ellentétben Iannel, rá senki sem szól, hogy nem így kell táplálkozni.
- Egyáltalán mit keresel itt? Nem otthon kellene lenned a borsószemnyi országodban és kviddicsezned mostanra egy hivatalos csapatnál? Azt hittem, már rég ott tartasz, azért nem lógsz annak a sárkánytrágyának az oldalán. - Az említett sárkánytrágya Ethan sokadik megnevezése- a szerk. Mihael nem úgy fest, mint aki távozni készül, sőt, minden pofátlanságával beáll Ian mellé (túl jók az illatok, ajh...), és kommentálni kezd.
- Így el fogod égetni... Több vajat kell alá tenni, nem olajat. Jézusom, tudsz te főzni? - Nem mintha ő tudna, de kioktatni másokat mindig egy külön élvezetet jelent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Elnézve a díszes társaságot, sokkal pozitívabb véleménnyel fog távozni innen az este végén, mint amilyet remélt. Úgy értem, általában véve az iskolai bagázsok nem túl izgalmasak azon embereknek, akik túlléptek már ezen a szinten. És ő túllépett. De! Mert mindig van „de”, itt is fontos aláhúzni, hogy nem felejtette el a suhanc tini éveit (épphogy kilépett belőlük, könyörgöm, nehéz lenne maga mögött hagynia az emlékeket), amikor jó volt vegyülni, alkalmanként megismételni pedig határozottan kellemes is lehet.
- Majd bemutatlak neki, de nem túl beszédes. Csak áll a sarokban, és porosodik. – Vigyorogva nyújtja Nina felé az italos poharat beszéd közben koccintásra, ő maga féloldalasan megáll az asztal mellett úgy, hogy az ajtónak háttal legyen. Egy röpke pillanatra csalódottan húzza el a száját, hiszen ebben semmi szesz sincs, de a flancolós agya végül csak megrántja a nem létező vállát- így is jó. Nem kell ide a finnyáskodás, kiskorúak is vannak az ünnepségen (haha).
- Ó, de, főleg, ha egy-két majom ingyen műsort is rendez. A perc, amikor másoktól várod a showt, és nem te magad rendezed… Nina, öregszünk. – Tényleg nincs affinitása jelenetet rendezni. Az évnyitó és évzáró más, az… az rendhagyó. De már azon sem vett részt idén, jobb dolga akadt. Hajh, tényleg fogynak a régi szép idők tradíciói. Éppen csak legurítja a kedves kis szörpöt, leteszi az asztalra az üres poharat, és David máris ott rondítja közöttük a levegőt. Nem számított rá, gondolta, megint azzal a pénzes szatyorral van elfoglalva, akit a múltkor emlegetett. Nahát, nem jött volna össze a numera? Lehet, hogy Davidnek teljesítménybeli gondjai akadtak. Nehogy elfelejtse kiröhögni teli torokból…
- Ugyan, te már túl vén vagy az ilyesmihez, haver. Egy rendes verekedést sem tudnánk lenyomni. Valld csak be, nem megy az ipar, kell a sétabot. – Joviálisan hátba veregeti párszor, hogy bemutassa a frenetikus együttérzését, mikor megpillantja a teremben nem is olyan távol tőlük a feltűnő ördögszereléses férfit: Ian. Arca azonnal egy reflexből jövő okádás vonásait veszi fel, hogy hűen tükrözze a feltételezett viszontlátásnak ajánlott örömöt. Nyilván az is lehet, hogy egy vadidegen tanulónak vágott kritikán aluli pofát, de ha ez Ian Lloyd, abszolúte megérdemelte. Bár egyáltalán nem biztos, hogy látta. És ezzel, hogy Ian belépett a látóterébe, automatikusan megpróbálja felkutatni tekintetével Ethan-t is; kényszeredett, fájdalmas nyögése jelzi, hogy megtalálta, méghozzá Eszter társaságában- a lány, aki Madagaszkáron volt szíves a gyomortartalmával megöntözni őt. Az a bizonyos hányós nap… Remek, összegyűlt az undorító mágusarisztokráció java. Ma sem fog vacsorázni, nehogy lehányja Roxy-t.
Apropó a felesége… A belépő Roxanne és a hozzábilincselt Becca látványára hangosan, prüszkölve enged ki egy-két röhögő hangot magából, de aztán gyorsan a szája elé kapja a kezét és csöppet sem próbálván titkolni a röhögését, csak a hangot tompítja innentől kezdve a tenyerével. Nyugodt szívvel vihog a neje kárára, ha már volt elég ereje a kedvesnek összeveszni vele. És különben is, még egyikük sem tette túl magát a közelmúltbeli sokkon. Lehet, hogy ez a feldolgozási folyamat egyik fázisa, az elmebeteg röhécselés és a fújtatás.
Zajlanak az események, hivatalos felszólalások hangoznak el, míg ők hárman elbeszélgetnek-röhécselnek, jól érzik magukat hosszú idő után. Viszont Nina hangulata egyre mélyebbre süllyed, David pedig mintha parazsat nyelt volna az arcvonásaiból ítélve. Taps, kéretlen hujjogás, gúnyos üdvrivalgás szakítja félbe a kibontakozó, fura életképüket. Minden eljut a fülébe. Lassan, komótosan fordul a „másik bagázs” felé, átnézve a többi tapsolón. Arcvonásai kisimulnak, miközben végigjáratja időző tekintetét előbb a hangos Ianen, majd Ethan-ön, végül Esztert is szemügyre veszi. A kivételes alkalmak egyike, hogy az undor nem ül ki az arcára, csak belsőjét mardossa szakadatlan erőkifejtéssel, de talán a tömeg, és az előbbi jókedvének köszönhető, hogy nagyon hamar el tudja nyomni a hányingerét. Nem éri meg. Évek óta megy ez a huzavona, és szinte mindig veszített. Egyszerűen nem éri meg. Ha a két oldalára néz, ahol az egyik helyet Nina, a másikat pedig David foglalja el, szinte érzi a fellélegzést végigterpeszkedni a mellkasában. Kivételesen nem egyedül néz szembe ezekkel a vérszívókkal. Egyáltalán nem érzi megalázónak bevallani, hogy nyomasztja Ethan és a hozzá hasonlók puszta jelenléte is, sőt, ha valamitől komolyan irtózik, az az ármánykodó aranyvérű arisztokraták undorító gyülekezete, annak ellenére, hogy ő is aranyvérű.
Tekintete ismét visszatér az unokaöccsére, átsiklik Ianre, végül pedig vissza a felkonferálást éppen bevégző Martinra. Fel kellene menjen, mi? Egyetlen porcikája sem kér ebből, egy pillanatra sem fontolja meg báli kötelezettségeit, vigye a gethes nyereményt, aki akarja. Egy fenét fog parádézni ezeknek, elég volt meghallania a közelében felcsapó élcet. Gyerekes. Dacos. E két tulajdonsággal rendelkező embereket képtelenség meggyőzni, hacsak nem önként hajlanak az egyezségre. Átveti karjait a démoniasodott Nina és David vállain, még utoljára Martinra néz, jól láthatóan megrántja a vállát, elhúzza a száját, aztán sarkon fordul és kifelé kezdi kormányozni magukat.
- Rendben srácok, ha már elcs***ték a bulinkat, máshol folytatjuk, és rendbe szedlek titeket. Na gyerünk…- Nyom egy-egy kéretlen csókot mindkét lókötő arcára a barátság jegyében, aztán, mint akik jól végezték dolgukat, elhagyják mindhárman a termet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Megnyugtató az a masszív, oda-vissza áradó ellenérzés, mert ilyenkor ismét megbizonyosodhat az ellenszenvükről. Biztos nem csalódik Ianben, már ami az utálatot illeti. A kezdetektől meghatározta a ... hát fogjuk rá, kapcsolatukat, hogy Ian Ethan legjobb barátjaként mutatkozott be a családi gyűlések egyikén, és Mihaelnél ez a létező leghatalmasabb mínuszpont, amit ember kaphat a Földön. Állj szóba Ethannel, mehetsz a süllyesztőbe, te emberi szemét! Pedig jobban meggondolva az ifis kviddicsessel semmilyen problémája nincs azon kívül, hogy ott a kuzinja a képben. Meg kiskorukban nekivágott egy gurkót Ian fülének, és majdnem levitte vele a fülkagylóját, de hát... akkor már dúlt a kicsinyes utálkozás, és szó szerint kicsik voltak még. Life happened.
Komótosan szedegeti elő az éhsége csillapításához szükséges ennivalót, és mivel Mini úgyis alszik, Roxy pedig küldetésen van, haza sem lenne túl sok értelme mennie, hát marad egyelőre a konyhában. Plusz itt van Ian, aki szemmel láthatóan semmit sem tud a konyhaművészetről. Undorító, ahogy beledobálja a teljesség igénye nélkül a hozzávalókat a serpenyőbe. Észre sem veszi, hogy lecseppentették, túlságosan lefoglalja az étel kíméletlen kritizálása, csak Ian állhatatos bámulása sarkallja egy alaposabb utánanézésre. Lepillant, konstatál, ismét ránéz Ianre.
- Te akkora egy utolsó disznó vagy, hogy leganézod mások felsőjét... Bakker... - Válaszként felhúzza a melegítőfelsőt egészen állig, nehogy legközelebb a torkára vagy a mellkasára fröccsenjen az olaj. Figyelmetlen fráter. Azért sem takarodik el a dolgára, hanem megállapítja, hogy Ian pocsék konyhaművész. Természetesen majdnem mindenhez pocsékul kell értenie, ha az izmaival dolgozik. Izomagyú idióta.
- Előzékeny és kedves vagy, mint mindig. Gondolom, szörnyen fogod sajnálni, hogy egyhamar nem kerülök hűvösre. - Villantja rá a tőle telhető legidegesítőbb mosolyát. Nem okoz nagy fejtörést kitalálni, milyen szívderítő jövőt kívánna neki a másik, de ugyanezt kinézi minden ellenlábasából, nem diszkriminál.
- Látszik. Épp erőszakot követsz el egy darab szűzérmén. A disznó egyik legfinomabb része, te nagyokos. - Beszéd közben fél szemét Ian kezén tartja, nehogy a forró olajat megpróbálják a képébe önteni, de mikor látja az első extra öntési akciót, sőt a másodikra való rákészülést, elég hamar, századmásodpercek leforgása alatt megszületik benne a kicsinyes döntés: ha lúd, legyen kövér. Úgy a mondandója vége felé megindítja a bal kezét Ian keze felé, és mint a csapd le csacsival, lejjebb próbálja nyomni egy hirtelen mozdulattal, hogy az olajos üveg nagyobbat billenjen a kelleténél, és a hús ázhasson, tocsoghasson az olajban.
- Talán egy főzőtanfolyam neked sem ártana. Addig se gyújtanád fel a konyhát. Persze csak puszta véletlenből. - Az utolsó mondatot ártatlan hangszínnel teszi hozzá, de az istennek nem távolodna el. - Ha lenne egy kis eszed, raknál hozzá kakukkfüvet és egy kis bazsalikomot. Az kihozza a hús aromáját.-

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Még nem érkeztek meg?- A nő idegesen dobol hosszú, csontos ujjaival térdén, szavai ingerült csengéssel ütődnek férje hallójáratának. Másik kezével a nyakában függő rózsafüzért csavargatja. Carla Saint-Venant türelme fogytán. Már önmagában a lánya rövid, semmitmondó üzenete is felháborította, hogy annak kedvese találkozni akar velük. Hálátlan gyermek! Pedig éveken át egyengették az útját, jó tanácsokkal látták el. Igen, lehetett volna belőle valaki, de nem! Ő inkább a semmirekellő, önfejű, alja Mihael után ment. Már attól is rosszul van, ha a fiára gondol. Mekkora szégyen, milyen lemoshatatlan, undorító mocsok a családjuk nevén. Szerencse, hogy megszakítottak vele mindennemű kapcsolatot.
- Láthatod, Carla. - Antoine Saint-Venant szokásához híven precíz nyugalommal és érdektelenséggel tűri a felesége szunnyadó, néha meg-meginduló hisztériáját. Az a néhány indok, ami a nő mellett tartja még, az Carla kellemes megjelenése, és a közös üzlet. Ha ez a kettő nem lenne, már vette volna a kalapját, kabátját, és meg sem áll egy új életig. Régóta osztoznak egyazon életvitelen, légtéren, munkán és a mindennapokat sem osztották kétfelé. Megéltek számos nehézséget, leküzdötték a muglik közé integrálódás kényszeredett, megalázó éveit, csak hogy visszajussanak a mágusvilág berkeibe. Hányszor és hányszor érezte magán Anatole szemrehányó pillantását, vélte kihallani megrovó hangsúlyát a szavak mögül. Javier ezzel szemben nyíltan kimondta: ostoba volt. Öccsét sosem sikerült rávenni a finom közlés elsajátítására.
Eltelt három év és ez alatt a családjuk széthullott. A jellemzően erős, meleg, biztonságot nyújtó kötelék valahogy mindig elkerülte őket, többet vitáztak, mint kellett volna, s ennek az lett az eredménye, hogy mind a négy (illetve neki öt van) gyermekük kirepült a családi fészekből vissza sem nézve. A fiát kitagadták ominózus húzása után, a lányait viszont mai napig büszkén számon tartják idehaza. Végtére is a jól sikerült gyermekeire hogyisne legyen büszke? Egyetlen selejt a négy közül rendkívül jó arány, ráadásul Julienből még válhat méltó örökös. Mindent összevetve úgy gondolja, van még remény a Saint-Venant család ezen ágára nézve. Talán Michelle újból fel akarja venni a kapcsolatot velük, s ezért döntött úgy, hogy bemutatja a kedvesét a mai napon. Az persze nem is képezheti kérdés tárgyát, miféle vőt fogad el magának: aranyvérűt, semmi másat. Ha kiderül, hogy egy félvér korcsot, vagy egy torzszülött sárvérűt hozott haza Michelle, egyikük sem hagyja el a házat élve. A család sok mindent megélt, de történelmük során egyetlen egyszer sem keveredett korcs vér közéjük.

Az érkező Michelle és Vasil orra előtt szélesre tárul a bejárati ajtó. Piaf, az egyik házimanójuk, tiszteletteljes meghajlással, félreállva üdvözli a hazatérő lányt és annak oldalán a fiatal férfit.
- Szép jó napot a kisasszonynak és az úrfinak! Kérem, fáradjanak be. Úrnőm és Gazdám már várja önöket. - Hangja erősen emlékeztet a nyári szellő kellemes fújdogálására, külleme tiszta, rendezett, egyszerű kötényt visel kockás ruhácskája felett. Fiatal manó lehet, az arcán még nem lóg a bőr, ráncok sem szabdalják a kis, kerekded pofit.
- Erre tessenek fáradni. Elvehetem a kabátjukat, kisasszonyom? - Nagy, ártatlan szemeivel hálásan pislog fel Michelle-re. Piaf egész a végén került ide, a többiekkel együtt, mikor véget ért a szülők büntetése. Addig semmiféle mágikus lény vagy mágia nem kapott helyet a házban. Ezzel együtt Piaf nagyon hamar "ráfüggött" a lányokra figyelmével, tiszteletével, tettrekészségével.
A manó totyogva elveszi tőlük a kabátokat, egy másik ajtót zár mögöttük, közben a kabátok helyükre kerülnek, majd a két házimanó bekíséri a vendégeket a nappaliba.
- Asszonyom, Uram, megérkeztek. - Szinkronban, földig hajtott fejjel tolmácsolják a nyilvánvalót. A szülők mintegy végszóra emelkednek fel a helyükről, a kanapé két oldaláról. Carla és Antoine Saint-Venant kifogástalan, makulátlan külsejű, jó kiállású emberekként pózolnak a közönség előtt. Nyomát sem látni belső romlottságuknak. Az ötvenes éveihez közelítő nő kellemes, de inkább udvarias mosollyal indul el feléjük. Olybá tűnik, előbbi zsörtölődésének nyoma sem maradt.
- Drágám! Annyira örülök, hogy sikeresen megérkeztetek! Gyere ide, kincsem, gyere csak! - A rég nem látott gyermek, az utána áhitozó édesanya, a viszontlátás öröme. Mesteri előadás Carla rendezésében, ahogy az elvárható egy profi csalótól és hazudozótól. Lánya minden bizonnyal tudja, mi lakozik a felszín alatt, a sötét mélyben. Míg Carla Michelle-t tartja szóval -természetesen franciául intézve hozzá mondandóját, és kéretlen csókjait fullasztó ölelésével együtt-, addig Antoine a férfihez lép oda barátságos mosolyt húzván az arcára, kezét előre nyújtva parolára.
- Antoine Saint-Venant vagyok. Nagyon örvendek, Monsieur... - Nyitva hagyja a francia nyelven előadott kis csevegést, hogy Vasil kedvére kiegészíthesse saját nevével, és indokoltság esetén elfogadja a felajánlott jobbot, vagy épp visszautasítsa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Piaf nagy szemei Vasilra pattannak át Michelle-ről, arcáról eltűnik az áhítatos odaadás, helyét udvariasság és precízió veszi át: meghajol Vasil irányába, de ennél többel nem fejezi ki magát, pedig biztos volna egy-két szava. Csak a házbeliek ismerik Piaf már-már beteges rajongását Charon, Rosemary és Michelle iránt, de a férfiakat nem kedveli különösképpen. További szavakat nincs értelme pazarolniuk, hisz nemsokára elég kínos és fölösleges beszélgetésben lesz részük a kötelező családi tortúra okán.
Volt idő, amikor Carla mosolya őszinte és szeretetteljes volt, sőt az ikrek mágiájának előjövetele után is tapintani lehetett egy ideig még az anyai szeretet morzsáit. Carla nehezen nyugodott bele, hogy az ikrek okozhatnák a vesztüket, sosem bocsátotta meg igazán nekik az akaratukon kívül eső varázstehetségüket, de eleinte még próbálta menteni a menthetőt, miután Javier megállította a kis ördögűzési kísérletét. Mára viszont nyoma sincs szeretetnek vagy megértésnek. Vannak azonban elvárásai, követelései a lányai felé. Nyilván a másik kettővel nincs mihez kezdjen azon kívül, hogy folyamatosan keresi nekik a megfelelő aranyvérű férjet. Ethan és Rémi sajnos választásukon kívül esnek a túl közeli rokoni viszony miatt. Bárcsak harmadági unokatestvérek volnának... Ethan olyan tökéletes vőt jelentene számukra, sőt még Rémit is készségesen keblükre ölelnék, a többit pedig el lehet simítani.
Michelle-t más szempontból kell megközelíteni: önfejűvé, lobbanékonnyá és utálatossá változott tinédzser évei alatt. Egyszerűen megfékezhetetlen, mióta a Bagolykő martalékává lett. A legrosszabb iskola, amiről valaha is hallott, szörnyű! Ráadásul ott az a kis pondró vele, hogy folyamatosan ellenük uszítsa.
Ujjaival szinte körbefonja a lányát, karjai fojtogató kötelekként telepednek a gyermek testére az ölelésnek csúfolt kínzásban. Mikor Antoine lefoglalja néhány másodpercre a férfit, Michelle fülébe suttog.
- Remélem, nem hoztál ránk szégyent, és aranyvérű. - Hideg, tényszerű hangja borzongató. Semmi más nem érdekli, csak a minőség. A boldogság jöhet a pénzzel és a sikerekkel, nem szükséges a szerelem, de a vér minőségét meg _kell_ őrizni. Nincs oka tovább fogva tartani kedves gyermekét, így hát a tőle telhető legmelegebb és -anyásabb mosollyal végre elereszti Michelle-t, és Vasil felé fordul.
Ez alatt Antoine-nak van elég ideje felmérni a párt: erős fizikumú, jó kiállású. Meglehetősen kellemesen mutat Michelle oldalán, ez tagadhatatlan. A vére milyenségéről majd a felesége meggyőződik, felosztották a feladatokat. Az arca számára kissé bárgyú mimikáktól terhes; ez az állandó mosolygás nem túl kedvére való, csak egy szükséges rosszat jelent céljai elérésében, történetesen egy Michelle-hez illő, rangban elfogadható élettárs megtalálásában. Némi elégedettséggel tölti el, hogy nem egy alamuszi, vagy túl emberkedő kézfogással indít az idegen, ehhez méri saját, viszonozó gesztusát is. Az a kellemes benyomása, hogy talán-talán Michelle magához illő partnerre lelt, kissé megcsorbul, amint lánya közli, hogy a férfi nem beszéli a nyelvüket. Hát... nem a legjobb indítás, meg kell vallja. Persze a felesége olasz származásával igazán jogtalanul vonná felelősségre Michelle-t a választásáért, de Carla azóta ízig-vérig franciává vált. Ugyanezt az áldozatkészséget az előtte álló ifjoncról nem feltételezi. Úgy dönt, később teszi majd szóvá, ha alkalma lesz kettesben beszélgetni Michelle-lel.
A férje mellé lépő Carla érdeklődő tekintettel, sugárzó mosollyal vizslatja Vasilt, miközben kezet nyújt neki. Az első jó pont a kézcsók: a nő arcán ülő mosoly rövid időre elégedett színezetet ölt. Tudja, hogy ami jár neki, az igenis jár, és meg kell adni, ahogy a tiszteletet is.
- Carla Saint-Venant. Rendkívül örvendek az ismeretségnek, Monsieur Dimitrov. - Nem kerüli el a figyelmét Vasil egyenes testtartása, kifogástalan modora, ugyanakkor férfias kiállása. Ha fiatalabb lenne húsz évvel, és házasságtól mentes, valószínűleg lecsapna a kínálkozó alkalomra.  Carla olyan, mint egy dögevő, bár most ez még nem látszik a külső szemlélőnek: alaposan végigméri áldozatát, sokáig megfigyeli, és aztán csap le. Michelle bőven tapasztalhatta gyerekkorától, miféle szerzet az anyja. Vizslatná tovább is a vőjelöltet, feltérképezné szívesen minden részletét, ha nem kerülnének elő azok a bizonyos kockák: homlokán kis ráncok gyűlnek a szemöldökei összevonásától. Kissé közelebb húzódik Antoine-hoz, ügyelve, hogy másoknak úgy tűnjön, visszaáll a férje oldalán betöltött, jól megérdemelt helyére. Valójában persze esze ágában sincs két gyanús kocka társaságát indokolatlanul közelről élvezni. Antoine szemei is egy leheletnyivel több érdeklődést mutatnak, mint eddig, de testtartása ugyanúgy fesztelen és barátságos marad, semmi jelét nem adja, hogy feszültté tette volna a férfi hirtelen jött varázslási vágya. Vasil engedélykérésére röviden biccent, mielőtt megszólalna.
- Kérem, csak tessék. - Egyrészt gyanút keltene, ha nem engedné meg a varázslást, másrészt érzi, hogy az oldalán álló Carla készen áll bármikor likvidálni Dimitrovot, ha az gyilkossági akcióba kezdene. Munkaköri ártalom, hogy minden eshetőségre fel kell vértezniük magukat, még egy elméleti "meg akar ölni a gyerekem" esetre is.
Az igazi meglepetés csak most jön: támadás nem éri őket, csak a döbbent felismerés: az Antoine kezeibe adott bor valóságos ritkaság. Látszik az arcán az elképedés udvarias, szépen kivehető részlete, nem különben Carla kissé elnyílt ajkai. Kezd jó irányba hangolódni a Vasilról kialakulóban lévő véleményük. Azt már biztosnak vélik, hogy Michelle anyagi gondokkal nem fog küszködni.
- Ez rendkívül figyelmes gesztus öntől, Monsieur Dimitrov. Köszönöm az ajándékot, már ez is meglepetés volt a javából, de... - Rávillantja tekintetét Carla-ra, majd ismét Vasilra, mosolya kiszélesedik, határozottan apás jelleget ölt az udvariason túl. - ... nem szabok gátat semmi jónak. - Hogy is szabna? A belsőjét mardosó harácsolási vágy morogva nyújtogatja-próbálgatja körmeit; kedvére való volt a bor, a következő meglepetést pedig alig várja!
Felesége fél lépésnyit előrébb lép, tekintetét a kis, mézszínű négyzetre szegezi, hogy az átváltoztatás egyetlen mozzanatáról se maradjon le. Való igaz, grandiózus, értékes holmit sejtett mögötte, és a kis virágcserepet megpillantva lelkesedése kissé alábbhagy, igaz, ezt már megtanulta gondosan elmaszkírozni az évek során. Meglehetősen kellemetlen lett volna minden egyes rosszul eltalált ajándék során kifejezni elégedetlenségét. Ezúttal viszont nem csalódott olyan hatalmasat: sokkal jobban preferálja az ékszereket, vázákat, viszont a kis növény rövid jellemzése után hajlandó gondolatban újraértékelni az előbb alkotott véleményét. Ilyen növényt nem találni akárhol, és végül is megfelelően simogatja a hiúságát. Örömteli mosollyal veszi át Vasiltól minden habozás nélkül.
- Ön rendkívül figyelmes fiatalember, Monsieur Dimitrov. Nem is értem, hogy a mi drága, petite kislányunk hol rejtegette önt eddig? Fáradjatok beljebb, üljetek csak le. - Félreáll Michelle és Vasil útjából, előzékenyen előreengedi őket a kanapé és a három fotel kör alakjához, melyek közt ott áll középtájt a kis dohányzóasztalka. Tipikus nappali szobára jellemző elrendezés. A virágot átadja az időközben visszatért Piafnak, közben kiadja neki a parancsot, hogy hozza a teát, kávét, gyümölcslevet és az aprósüteményt. Carla kényes a részletekre.
Eközben Antoine helyet foglal a fiatalokkal szemben, lábait lezserül keresztezi, és hagyja kiszélesedni arcán a mosolyt. Egy laikus külső szemlélődő elhihetné, hogy kellemes családi csevejt készülnek folytatni. Szavait inkább Michelle-re nézve intézi a párhoz, de ha Vasil feleli meg a kérdéseit, neki az is tökéletesen megfelel. Végül is nem hiába jöttek ketten.
- Drágám, mesélhetnétek kicsit. Hogyan találkoztatok, mióta alkottok egy párt? Olyan rég beszélgettünk, azt sem tudjuk édesanyáddal, mi történt veled, mióta Magyarországon élsz. - Az említett hely nevénél jól láthatóan aprócskát elfintorodik- sosem tartotta túl sokra azt a koszfészket, ellenérzései pedig exponenciálisan nőttek Javier és a gyerekei odaköltözésével.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem tudja kommentálni. Ezt egyszerűen nem lehet értelmes magyar hanggal végigkísérni, de még franciával sem. Olyan szinten gyerekes, amit művelnek, hogy ha meglátnák őket, egyenes útjuk lenne valamelyik éjszakai komédiába. Ilyenkor érdemes volna elgondolkodnia, tényleg felnőtt, vagy csak az iratai szerint múlt el tizennyolc, sőt lassan huszonegy? Ian esetében még megengedett (fogjuk rá) a marhaság, de nála már járna a nyakon vágás, főleg, hogy most rondított bele egy másik ember szent vacsorájába. Percekkel azután, hogy rávágott Ian kezében az olajos üvegre, már nyakig úsznak mindketten az undorító, sikamlós lében. Jutott az arcára, a hajára, és a fél oldalára. Az a bosszús arc minden szónál ékesebben beszél: mosnia kell, erre nem elég egy tisztító bűbáj, és önmagát is ki kell áztassa, mint holmi csirkét a szétszedés előtt. Kedve lenne belerúgni ebbe a kviddicsőrült, nagydarab melákba... de túlságosan kimerítette az életkedvét fél liter ráfröccsent olaj. Ráadásul égetett, az előbbi szisszenés és hátravetődés ennek köszönhető, mert hogy ezt tette: hátrált gyorsan pár lépést, kezét az arca eltalált részére szorította, a többit szerencsére a ruha felfogta.
- Megérdemelted. - Komolyan, melyikük a felnőtt, mikor itt húzza a száját és fordítja el az arcát sértetten? Leállt kakaskodni egy tizenhét éves fiúval. Elképesztő. Morogva-berzenkedve kotorja elő a pálcáját, és végzi el ugyanazt a tisztítóbűbájt saját magán, amit az előbb Ian alkalmazott, hogy legalább a feje és a külleme ne úgy nézzen ki, mint egy konyhás nénié. Hülye kis idióta, szándékosan csinálta!
Míg Ian károg és károg és károg, és csak folyik belőle a szokásos idiotizmus, van ideje összeszedni agyban is magát, és túllépni az előbb történteken. Addig is, míg magával van elfoglalva, nem kell ezt a suta, miniállambeli páviánt hallgatnia tudatosan, elég csak a végén egy enyhén unott-lenéző pillantással illetnie, és átkerülnie Ian másik oldalára. Természetesen tartja a távolságot.
- Érdekesebb a bénázásod figyelni. Amúgy is sincs semmi dolgom, és valld csak be, hiányoztam neked. - Ezt ő sem gondolta komolyan, de ha egy újabb bosszankodó arckifejezést kicsalhat ezzel a majomból, lelke rajta, elharsogja annyiszor a kínos szavakat, ahányszor hatást produkálnak. Bosszankodás, mi? Másodpercekig nem szól egy szót sem. "Úgysem értesz hozzá." ... Érzi a vérnyomását felfelé kúszni, kezeit önálló életre kelni, fogait hallja megcsikordulni.
- Majd meglátjuk, ki nem ért hozzá, te kis sz*ros. - Úúú, de megsértették most a büszkeségét! Hát nem hiába jártak be arra a fura, félkegyelmű főzőtanfolyamra, ahol még a disznóölést is taglalták. Ráfújtat Ianre, és hátravágtat a kamrába, előkotor egy csomag spagettit, paradicsomot, császárszalonnát, és fokhagymát. Nagy lendülettel kimasíroz a konyhaasztalhoz (megjegyezném, mostanra a konyha egyik csücskében már két házimanó figyeli álmosan pislogva a fiúk bizarr színpadi jelenetét), rácsapja az alapanyagokat, magához hív a pálcája segítségével egy vágódeszkát, nagy kést, és nekiáll dolgozni. Megpucolja a fokhagymát, lehántja a paradicsom haját, felvágja mindet szeletekre, majd felteszi az Ian melletti tűzhelyre egy lábasban az összes darabkát, és alágyújt. Újabb lábast kap elő, teletölti vízzel csapnál, visszacsattog a tűzhelyhez. Felteszi, megsózza a vizet, és letakarja egy fedővel. Vissza az asztalhoz, letakarítja a vágódeszkát, újabb szeletelésbe fog: apró kockákra vágja a császárszalonnából lemetszett jókora darabot, és félreteszi egy kis kutakodás után előkerült tálkába. Közben-közben ránéz a lassan szétfövő, pépesedő paradicsomokra is, fűszereket szed elő, oregánót, bazsalikomot, sót, pici cukrot, és beletöri a fokhagymát.
Nem fog rajta ki ez a kis senkiházi, aki még egy serpenyővel sem tud elbánni, de nem ám!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Éteri nyugalommal pöccinti le a cigaretta végén feltornyosult hamut, bal kezével körberajzolja a pohár szájának körvonalát. Hosszú, kecses ujjakat kölcsönzött a mai találka tiszteletére, továbbá a csinos arc, a törékeny alkat és a klasszikus-kellemes megjelenés járt a csomagolással. Ismételten: a Százfűlé főzet csodákra képes. Teszem azt, egy morózus, nagy darab rellonosból percek alatt bájos tündérkét varázsol, ha az érdek megkívánja. Mivel a jelenlegi munkája magában foglalja bizonyos műkincsek felkutatását, és ehhez semmiféle támpontra nem lelt a hagyományos csatornákon keresztül, kapva kapott az alkalmon, hogy kihasználja egy régi, és futó ismeretség előnyeit: Avery Lyall, exbűnöző, leszerelt bűnbánó. Ezt az egy szót az olaszok különösen undorítónak tartják nem titkolt okok miatt.
Gondos és nyugodt tervezést kivitelezett: levelet küldött két hete Averynek. Szeretné megírni néhány híres, még élő mágusbűnöző önvallomását, többek között Mr. Lyall rövid, biográfiaszerű történetét is. Ki ne hallott volna a nemrégiben történt letartóztatásról, a nagy port kavart, nyilvánosságra hozott nevekről? Rövid idő alatt nagyon ismertté vált a Lyall név. Nagy precízen azt is elhintette a levélben, hogy jobb szeretné Averytől hallani a történetét, mint megkeresni a családját és kifaggatni őket, de hát, ha netán Avery nem érne rá, kénytelen volna beérni velük. A testvérekkel és a szülőkkel. Nem titkoltan kisebb alattomos (és nyilvánvaló) húzásnak szánta ezt a lépést, próbálta ezzel kipuhatolni, mennyire hiú a férfi, és félti-e a családját? Az eredmény magáért beszél: most itt ül a csárda egyik tisztára sikált asztalánál fehér ingben, farmerben, bokacsizmában és szemüvegben. Utóbbi az egyetlen hiteles elem, amit az igazi alakjában is hord néha, ha épp nem kontaktlencsékkel kommandózik. Percek kérdése, és az interjúalanya -és egyben reményei szerinti információforrása- belép azon az ajtón, és elkezdődhet ez a kis játszma. A végén szeretne néhány hasznos infóval távozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Te... Ahhoz nem igazán kellene hozzányúlnod... Mert abból egy van... És az az enyém lesz. - Határozottan, és lassan kiejtett szavait egy még határozottabban kimért, nagy slunggal küldött csapás kíséri. Az áldozat: az utolsó darab amerikai palacsinta a rellonos asztalon.
Reggeli. Az étkezések császára. A napok a reggeli szent keresztségében indulnak, a jóllakottság jegyében felkent diákok sokkal kedélyesebb közérzettel látogatják unalmas, reggeli óráikat, mint üres hasú kollégáik. Erre ez a kis vízi bivaly el akarja happolni előle. Látta a szemén! Látta! De nem fogja hagyni. Ez az ő kajája, értem? AZ ÖVÉ! Bárkivel megverekszik érte. Az abszolúte részletkérdés, hogy a manók csettintésre ugranának újat készíteni. Ez a momentum elvekről szól, a fensőbbség kinyilatkoztatásáról, egy amerikai palacsintaszelet birtokba vételéről. Elköteleződésről a kajáért vívott harc szent elve mellett!
- Veszed le róla a koszos mancsod. Meg a juharszirupról. Na... gyerünk! - Szúrós szemekkel mered az elsős háztársára, szinte morog-vicsorog rá, hogy hagyja békén azt a palacsintát, vagy bajok lesznek. Sokat elárul Mihaelről, hogy képes fennakadni olyan apróságokon, mint a "mennyi kaja kerül a gyomromba?" .

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Talán azért olyan kirívó az eset, mert sokakról haláluk után születnek a jelentőségteljesebb könyvek, életükben viszont alig övezi őket figyelem. Nos, ez egy bűnözőről nem igazán mondható el. Ahogy más hírhedt gonosztevőt, Averyt is felkapták az újságok. Talán számított megkeresésekre, talán nem, ez végül is teljesen mindegy, hiszen most itt ül az asztalnál egy "hölgy", és az ő pályafutásáról szeretne kérdezni. No persze, ha az úgy menne. Lyall bolhából mondjuk... egy tisztes kardfogú tigrissé nőtte ki magát. Elefántot nem mondana, ahhoz még nem elég nagy, s ki tudja, fog-e még akkorára nőni hír- és társadalmi szempontok szerint. Számára egyetlen perdöntő érv szolgált a kis színjáték kivitelezésekor: a srác ismeri az egyik általa keresett személyt, konkrét bizonyítéka van a kontaktra Avery és a pasas közt. Ha előre akar lendülni a melójában, ezt valahogy ki kell imádkozza most belőle. Először meglágyítja, aztán halad az árral gondosan figyelve a részletekre. Egyelőre nagyobb és kidolgozottabb tervvel nem készült, viszont a külsőre elegendő figyelmet fordított. Az a fránya, lassan két éves rutin...
Igazít egy keveset az orosz gallér szegélyén, az ingujjat egy pöccintéssel feljebb tűri. Olcsó kis részletekkel pipiskedik, amíg vár, pontosan úgy, ahogy Titin megtanította. Az asztal alatt megbúvó lábait keresztezte, ujjai között pedig ott pörög immáron a purlicer penna, és egy füzet. Diktafon a mugliknak jár, a penna a mágusok virtusa. S végre-valahára az interjú sztárja is beilleg a képbe. Már azt hitte, külön meghívóra lesz szükség, másként nem jön el. Illem diktálta gesztusként felemelkedik a székből, kezét előre nyújtja fogásra, mindezek mellé pedig kellemes, diszkrét mosolyt társít, hogy úgy tűnjön, egy teljesen profi, összeszedett sajtósként szerepel ma ebben a lepukkant kocsmában.
- Üdvözlöm, Mr. Lyall. A nevem Hella Crawford, a US Wizards munkatársa vagyok. Köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet, és interjút ad. - Miután végez az apró bevezető formalitással, visszaülve a helyére felveszi előbbi testtartását, a keresztezett lábakat és az asztalon nyugvó két kezét teljes rálátásba helyezi Avery számára.
Hahh, milyen sietős a dolga. Talán sürgős sötét ügye akadt? Aligha... Azt rebesgették, mióta köpött az auroroknak, egy leláncolt kutya is több szabadsággal rendelkezik, mint ő. Hogy ebből mennyi igaz, természetesen nem tudhatja, amíg saját maga le nem ellenőrzi, de a pletykákat mindig érdemes meghallgatni.
- Akkor megpróbálom minél jobban kihasználni az időnket. - Rövid protokollmosolyt villant Avery felé. Igazából nem az a célja, hogy lenyűgözze, vagy flörtöljön vele, sőt ezek kombinációja és variációja sem nagyon jöhet szóba. Egyszerű, letisztult álcát akar bemutatni: minél kevesebb a megbuktató részlet, annál hitelesebb a történet- szól az általánosan megfogalmazható tanulság a hazugságokra vonatkozóan.
- Kezdetnek meséljen kérem a legalapvetőbb részletekről. Honnan jön? Mi volt Ön a bűnözői élete megkezdése előtt? Óh, igen... - Rövid időre megszakítja saját ritmusát, hogy rámutasson a pennára, ami -ki tudja, mikor- önállósította magát, és most ráállva a jegyzettömbre, munkára készen várja, hogy leírhassa Avery elhangzott szavait. - ... Van kifogása az ellen, hogy purlicer pennával rögzítsem a beszélgetésünket?-