Ühüm, vámpírokból már biztos szakavatott, ahogy néztem  

Gondolom mennyire kihasználta a lehetőségeit...

Ohhó, ezért tuti bosszút fog állni.  

Zoéról ment a csevej kis haver, de most én is lépek, kihasználom a lehetőségeimet.  

Angel

Hiába a hideg, a sporttól akkor sem lehet eltántorítani. Most is futott, végig az erdőn, a faluban és a kastély körül. Nagy kört írt le, de így legalább tudott gondolkodni egy kicsit a mostanában bekövetkezett változásokon. Annyi biztos, tovább már tettheti, hogy közömbösnek találja valaki, aki mostanában kislányból kinőtte magát csinos kis csajjá a szemében. Talán a szüntelen ostromlás, vagy épp a csöndes törődés volt az, ami rávezette őt erre. Az erődben kénytelen volt kényszerpihenőt tartani, érezte, hogy a tüdeje nem bírja már soká, ráadásul furcsán ismerős volt neki a terep. Tudja miért, de valamiért mégis meglepődött, hogy milyen könnyen viszi le a lába a kitaposott ösvényről. Tudta merre kell mennie, így egy hosszabb pihenő után folytatta a futást. Jó pár óra eltelhetett mire visszaért a kastélyba és belökve a bejárati csarnok ajtaját belépett a melegbe. Az első dolga az volt, hogy a pólója aljába beletörölte az arcát és körbepillantott a csarnokon.
Na ez az, amit nem szabadott volna.
Hallotta az ismerős szívdobbanásokat, az ismerős illatot és remekül kivette a tömegből, de a tekintet, az nagy hiba volt. Fancsali képet vágott, ugyanis gondolatainak fő tárgya pontosan ott állt a csarnok egy távolabbi részében, de még nem vette észre. Emberi szemnek talán kissé túl gyorsan indult meg az Alagsor felé de az apró dolog azonnal kiszúrta és bájos kislány módjára kezdett integetni neki.
- Na ez hiányzott még...
Szűrte ki a fogai között, ugyanis Ash mellett ott állt egy fiatal nő is, aki nem lehetett más, mint Ashley anyja. Mindig is utálta az ilyesfajta találkozásokat és ha lehetett nagy ívben elkerülte az anyósjelölteket, de most nem tudott mit tenni, mindketten felé néztek, így hát egy morgás keretében elindult a két nőnemű felé, felkészülve a legrosszabbra. Mikor odaért tisztes távolságban torpant meg előttük, sunyi módon rákacsintott azért az apró dologra, hogy lássa nincs baj, majd kezet nyújtott az idegen nőnek is, lesz ami lesz.
- Szép napot, Reviczky Kornél.
Nem szokott bemutatkozni, de most az egyszer talán kivételt kell tennie, bármennyire is fájt neki.

Angel

A szituáció kezd kissé kínossá válni. Zavartan toporog, nem tudja mihez kezdhetne a helyzettel, ráadásul az dübörgő szívdobbanások kizökkentik a kezdeti gondolatmenetből. Furcsa, hogy Angelnek pontosan olyan illata van, mint Ashleynek, de ez volna igazán meglepő számára, ha tudna gondolkodni. A farkas belül mocorog a felismerésre és ha állatiasabb mivoltában lenne, biztosan összefutna a nyál a szájában. Jelen pillanatban azonban nagyon is emberi és emberi érzések kerítik a hatalmába. Tudja.
 - Köszönöm.
Bólint, majd kislányos zavarában a tarkóját kezdi vakargatni. Azért mégiscsak furcsa, tekintve, hogy a SVK tanárnővel áll szemben. Legalább megtaníthatja Asht védekezni, ellene. Egy-két átok igazán nem árt neki, kapott ő belőle bőven és nem mind teríti le, ami elég kínos a jövőre nézve.
 - Menj csak, itt foglak várni.
Bólint, de már a tekintetével keresi a kibúvót. Egy porcikája sem kívánja ezt a beszélgetést, főleg amikor Angel egy nagyon is emberi témával rukkol elő. Egy pillanatra meg is lepődik, azt hitte, rögtön belecsapnak a közepébe, de elkönyvelte ezt egy bemelegítésnek.
 - Igen, amikor megláttam rögtön ő jutott róla az eszembe, nem bírtam otthagyni.
Nézi a távolodó lány alakját, egy ideig követi a remek hallásának segítségével, egészen addig, amíg el nem veszik a morajban, ekkor pedig jön a desszert, ő nem fog köntörfalazni, főleg nem az apró dolog édesanyjával szemben. Zsebre vágja a kezeit és lenéz a nőre.
 - Jól érzi. Hallom a zavart légzését, és a dörömbölést a mellkasában.
Összevonja a szemöldökét, ideje lenne színt vallania, nem csak rébuszokban beszélnie. Kiönthetné a lelkét, de ez nem a legalkalmasabb időpont erre.
 - Vérszomjasnak és kegyetlennek titulálnak a varázslók, félnek tőlünk és jól is teszik. De nem áll szándékomban bántani a lányodat és soha nem tennék benne kárt, semmilyen értelemben.
Direkt tartja a szemkontaktust, hogy Angel láthassa az igazságot a tekintetében.  Elszántan próbálja lefutni a tiszteletköröket, de ez koránt sem olyan, mint amilyennek lennie kellene.
 - Mostanra már tisztában lehetsz mindennel. Akkor tudnod kell azt is, hogy nem hazudok. De Ashley nem tudja és ez így is van rendjén, nem akarom, hogy féljen, vagy ami még rosszabb, féltsen.
Elfintorodik, nem bírja megállni, azért ő mégiscsak Kornél, nem fogja meghazudtolni önmagát.

Angel

Csak szánalmat ne. Ez volt az első gondolat, ami az eszébe jutott amikor meglátta Angel arcán a szánalom félreismerhetetlen jeleit. Ismerte jól az emberi természetet, a vérfarkasokkal szemben általában két magatartást tanúsítottak azok a személyek akik tudomást szereztek a dologról. Vagy undorodtak, vagy szánalmat éreztek. Sokkal jobban érezte volna magát, ha Angel kiakad és kiabálni kezd, eltiltja őt Ashtől. De ez a tekintet, a szánakozás, bizonyára valamit nagyon félreértett. Hiszen Kornél szeretett vérfarkas lenni - az esetek többségében. Élvezte, hogy az állatias mivolta kiütközik a mindennapi életben, tekintettel a fogaira, a hallására és a szaglására. Tudta, hogy természetfeletti erő birtokában van és ezáltal életek tud elvenni. Bár a vérfarkasságot nem tudta szabályozni, előidézni, vagy befolyásolni, azért mégiscsak több volt, mint amit a kastélylakók többsége bármikor is magáénak tudhatott, vagy tudhat.
 - Nem kell megküzdeni velük, az az én dolgom.
Nos, ez már kicsivel közelebb áll ahhoz, hogy Angel miért érezhetett szenvedést is, amikor rápillantott. A vérfarkas mivolta nélkül is bőven volt neki elég problémája, ott volt a kényszeres hazudozás, az elfojtott agresszió és mindennek a tetejében a bipoláris zavar.
 - Neked teljesen elment az eszed. Lehet, hogy az életemben tényleg ő a legjobb dolog, de neki én vagyok a legrosszabb.
Keserűen felnevet a felismerésre, hiszen igaza volt és ezt a vele szemben álló nő is pontosan tudta, csak őt is befolyásolták az érzelmei, mint ahogy jelen pillanatban őt is, de erről nem igazán akart tudomást venni. Talán csak azt akarta elérni, hogy eltiltsa tőle a lányt, és hogy ő megszeghesse ezt a tilalmat, kerüljön bármibe is.
 - Fenyegetés? Hatástalan. Egész gyerekkoromban fenyegettek, már nem ijedek meg tőle. Egyébként sem féltem az életemet és rajta nincs senki, akit féltenék. Mit tudnál elvenni tőlem? Ashelyt? Megteheted. Sőt, talán jobb is lenne ha megtennéd.
Nem fenyegető, puszta tényként közli az amúgy is nyilvánvaló dolgokat. A  fenyegetés süket fülekre talál, ha neki célozzák, szimplán lepereg róla.
 - Nem hagynám, hogy valami baja essék. Meg tudom védeni, szinte mindentől. Ugyanakkor ezzel egyet kell értenem. Nem lehetek mindig a sarkában, hogy kihúzzam a bajból.
Összefűzi maga előtt a karjait és egy pillanatra beszívja az alsó ajkát, miközben felvonja a szemöldökét. Hát nem elég nyilvánvaló? A céljuk egy, inkább az elérésük útja különbözik.
 - De a végletekig sem tudom titkolni előtte. Szeretném azt hinni, hogyha eljön az ideje és tudomást szerez a dolgokról, már lesz olyan érett, hogy eltudja dönteni mit akar.

Angel majd Ashely

 - Soha nem tennék vele ilyet.
Vágja rá szinten rögtön. Természetes, hogy ő a velejéig romlott, de soha, soha nem bántaná Ashelyt, semmilyen értelemben. Talán ez az egy dolog az, ami jó benne és semmi más. Lehet, hogy Angelnek mégiscsak igaza van? Hogyan tudna ő bármit is viszonozni Ashnek? Ez teljes képtelenség, ebben sehol nem látja a logikát? Miért lenne az jó a lánynak, hogy egy vérfarkas, leszerelt katona, aki egész életlében szinte semmi jót nem élt meg, szívesen tölti vele az idejét. Attól eltekintve persze, hogy bármitől és bárkitől megtudja védeni.
 - Remélem, ha sor kerülne rá, vagy esetleg megkérlek rá, a szavadon foghatlak- Sőt, követleni fogom, hogy teljesítsd be az ígéretedet, nem sok minden van, amiért szívesen élek.
Nem hagyja magát legyőzni, megtanították rá, hogy nem tehetik és arra is, hogy semmitől nem félhet, neki nincs gyenge pontja, vagy legalábbis eddig nem volt, Angel pedig soha nem tudná bántaná a saját lányát, ez evidens. Féloldalas, hűvös mosoly terül szét az arcán, miközben egyik lábáról a másikra egyensúlyoz, a kezei pedig még mindig összefűzve pihennek a mellkasán.
 - Ha valaki hozzáér, akár egy ujjal is...bárki...annak legközelebb nem lesz ujja, amivel megérinthetné, vagy keze, amilyen kedvem van. Ha leszek olyan kegyes és életben hagyom és nem töröm ketté mint egy fogpiszkálót. A farkas pedig csak az erdő mélyén él, jó messze a kastélytól.
Azt persze inkább nem részletezi, hogy a farkasölőfű főzet nem tartozik a kedvenc italai közé, ezért nem is szívesen veszi be, ezzel nem szívesen borzolná a kedélyeket, főleg azért nem mert már távolból hallja a kislány lépteit és ahogy közelebb ér, már az illatát is remekül ki tudja venni a tömegből.
 - Olyan az illata, mint a tavasznak, ezer közül is felismerném.
Elréved és észre sem veszi, hogy nem reagál Angel utolsó kijelentésére. Szemeivel végigköveti ahogy a lány leugrál a lépcsőn és ismét előttük terem. Elmosolyodik és csak akkor pillant Angelre, amikor a köszönést meghallja.
 - Én szintúgy, viszlát.
Amint Angel lelép, rögtön lehajol hozzá, hogy a szemébe nézhessen.
 - Szóval itt hagysz, nem szép dolog tőled.
Szomorú kölyökkutya képes vág, de a tekintete nevet, ma először.

Ashley

Próbálj elviccelni a dolgot, hátha akkor előbb szabadul meg a kislánytól és nyugodtan lehet a gondolatai között. Sok mindenre rájött most, hála Angelnek, aztán, hogy ő mennyire hálás érte, az majd idővel kiderül. Valahol mélyen örül a találkozásnak, legalább túlesett rajta és nem kellett rá heteket készülnie. Letisztázták egymás között a legalapvetőbb dolgokat, és ez azért megkönnyebbüléssel töltötte el. Mindezeket persze esze ágában sincs elmondani a hercegnőnek, az lesz a legjobb, ha azt hiszi, hogy csak az időjárásról volt szó. Továbbra is a térdére támaszkodva figyeli az aprócska arcot, bár érdekes, most már annyira nem kell lehajolnia hozzá, nem fáj a háta ha beszélget vele. Ilyen gyorsan nőnek a gyerekek?
 - Csak vicceltem. Érzed jól magadat otthon, ne aggódj én nem fogok unatkozni. Két napot meg valahogy majd csak kibírok.
Nehezére esik, de egy mosolyt megereszt felé, majd automatikusan hátrál, amikor Ashely közelebb lép hozzá, de aztán megembereli magát és kővé dermedve hagyja, hogy Ashley belesuttogjon a fülébe.
 - Csúfolnak? Ki az aki csúfol?
Összepréseli az ajakit, hogy ne törjön fel a morgás a torkából. Épp most fogadta meg, hogyha valaki bántja, vagy akár hozzáér azt nevetve kettőbe töri, ne kelljen most rögtön megszegnie a szavát. Kémleli egy ideig a tekintetét, majd felsóhajt. Nem akarja megijeszteni, így inkább enyhít egy kicsit a dolgon.
 - A helyedben én ne szégyellném, ez egy nagyon különleges képesség és csak nagyon kevesen születne rá. De ha szeretnéd, akkor titokban tartod.
El sem gondolkodott még ezen mélyebben. Valahogy egészen természetesnek vette, hogy Ashley nem hétköznapi, hanem különleges, csak arra kellett rájönnie, hogy miben is az, de tudta, hogy valaminek lennie kell. Az átlagon feletti képessége,  és még a metamorfmágia is, lesz min gondolkodnia. Felsóhajt, megsimítja a lány barna tincseit majd visszaengedi a kezét a térdére.
 - Jobb lesz ha mész, anyukád már nagyon vár.
Az ajtó felé pillant, ennyi kedvesség bőven elég volt neki mára, ráadásul már tényleg szeretne szabadulni a helyzettől, mert kezd belefájdulni a feje.

Ashley

Féloldalas, de inkább hűvös, félelmet keltő vicsor húzódik a szájára, de a tekintete még mindig szórakozott, nem akarja nagyon megijeszteni, csak annyira, hogy komolyan vegye és jól az agyába vésse a dolgot.
 - Jegyezd meg annak a nevét aki a legközelebb csúfol téged.
Bólint, majd egy pillanatra felvonja a szemöldökét. Kornél képes rá, hogy a kastély mögött élve elássa az illetőt, vagy épp nem élve, amilyen kedve van. Mindenesetre nem tetszik neki ez a hozzáállás és szeretne rajta változtatni, Ashelyt nem bánthatja senki, hiszen ő maga komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a kislány életben maradjon és biztonságban legyen, nehogy már más beleköpjön a levesébe.
 - Nincs mit.
Bólint, de amit nem vár, az a reakció, amire készülhetett volna. Kővé dermed, hallani ahogy a fogai összekoccannak. Igyekszek nem elhúzódni és nem odébb rakni Asht, szerencsére sikerül is neki, ez a nap...tiszta siker. Már épp indulna, hogy végre maga mögött hagyja a csarnokot, de amint kiegyenesedik a kislány láthatóan összeszedi a maradék bátorságát és darálni kezd. Igyekeznie kell lépést tartani vele, de így sem sikerül minden egyes szót elkapni, csak a lényegesebbeket. Bál, tánc, hercegnő, ruha. Összerakja magába a képet, de nem hisz a fülének. Ő meg a bál? Tömeg, diákok, és öltöny, nem farkasnak való. Összehúzott szemekkel figyeli a csöppséget, mintha arra várna, hogy ő maga nevetésbe törjön ki, de mivel ez nem történik meg, tudomásul kell vennie, hogy a kérdés komoly volt.
 - Szóval szeretnél elmenni a bálba...
Inkább kérdés, mintsem kijelentés, mert szeretné ha ez az egész csak föltételezés lenne. Nem azért, mert szégyenli a kislány társaságát, koránt sem, csak nem igazán neki valók az ilyen dolgok, a tömeg, a visongás a zene, a kifinomult érzékeinek hála a legrosszabbat hozza ki belőle, így okkal kerüli az ilyesmit, de hát, tud neki valaki ellent mondani?
 - Megbeszéljük, rendben? Most menj.
Megadóan sóhajt fel, ez körülbelül egyet jelent az igennel. A háta közepére se kívánja a dolgot, de ha Ash menni akar, nincs más választása. Talán titkon attól fél, hogy akkor valami más viszi, és inkább ő, mint más. Lehet, hogy másnak nem lennének tiszták a szándékai.

Ashley

kényszerzubbony

Egyetlen porcikája sem kívánta ezt a mai estét. Nem csak azért, mert utált öltönybe bújni, hanem azért is, mert utálta az embereket. Nagyon kevesen érdemelték ki azt nála, hogy egyáltalán szóba álljon valakivel. Most mégis a tükör előtt állt, éppen a nyakkendőjét kötötte és húzta meg jó szorosan, ennyi büntetés igazán ráfér, amiért volt olyan ostoba, hogy beleegyezett ebbe. A gyógyszerei az ágyán szétszórva, a biztonság kedvéért már napok óta mindegyikből a megfelelő adagot veszi be és nem csak úgy találomra, így viszonylag rendben van a hangulata de a fintorán a gyógyszerek nem tudnak változtatni. Szerencse, hogy már túl van a teliholdon, így eggyel kevesebb ok arra, hogy türelmetlen és agresszív legyen. Néhány perccel korábban indul el, nem sieti el a dolgot, de ő akar előbb ott lenni. Ha Ashley bálozni akar, akkor bálozni fognak, bár ő maga koránt sem a tökéletes alany erre a feladatra. De ahogy elképzeli mennyit szenvedhetett a kislány a mai nap miatt, már mosoly kúszik az arcára. Ahogy a alagsori lépcső aljához ér, már megüti a fülét a zene, és a zsibongás zaja, a háta közepére se kívánta, mert felfokozott érzékeinket hála minden pillanatot keserves kínként fog megélni. Hát ki szereti azt, ha valaki hosszú órákon keresztül ordibál a fülébe? Bizonyára senki. A nagy önmarcangolás közepette el is felejtett fölnézni, ám amikor megteszi, egy pillanatra megtorpan. Mintha nem is Ash állna a rózsaszín habos-babos szerkóban, pedig bizonyára ő az, az illata összetéveszthetetlen. Mosolyt erőltet az arcára, megigazgatja magán az öltönyét és jöjjön aminek jönnie kell. Odasétál hozzá, megáll előtte, és levigyorog rá.
 - Még magassarkúban is alig érsz a mellkasomig.
Bizony, minden részletet megfigyelt, ez sem kerülhette el a tekintetét. Lassan elindul, körbesétálva alaposan megszemléli, majd megáll ismét előtte. Talán mondani kellene valamit és ki is mondja hamarosan, csak előbb megfontolja, hogy mennyire árt vagy épp használ a kis kijelentéssel.
 - Nagyon csinos vagy.
Őszintén beszél, hozzá jár a mosoly is, bármennyire nehezére is esik. A ricsajtól egyszerűen megőrül, összepréseli az ajkait, egy pillanatra lehunyja a szemét, mély levegőt vesz, majd a kezét a kislány felé nyújtja.
 - Mehetünk?
Legszívesebben már túl lenne rajta, minek kerülgesse a forró kását, ha egyszer be kell menni, teljesen mindegy, hogy előbb vagy utóbb, ugyan úgy fog fájni.

Ashley


 - Addig, hogy fel sem éred. Valakinek nagyon felvágták ma este a nyelvét.
Úgy tűnik a csinos ruhával és a gyilkos tűsarkúval együtt jött a bátorság és a nagy száj is. Nem bánta, egy csöppet sem, sőt, valahol még tetszett is neki, nem úgy, mint az este, amire ő egyáltalán nem volt kész. Most már mindegy volt. Innen nem futamodhatott meg, szóval jobb lesz ha szembenéz a démonaival és beleveti magát a bálozásba. Ha másért nem is, Ashley miatt megpróbál normálisan viselkedni és senkit nem vágni a falhoz, mert az egy kicsit kellemetlen lenne. Neki nem volt mitől félnie, hiszen alig ismert a kastélyban valakit, csak néhány ismerőse volt, de kételkedett benne, hogy itt akár eggyel is találkozni fog. Ellenben a lány, aki úgy fogta meg a kezét, mintha valami hatalmas dolog lenne készülőben. Amikor meg is szorította, nem bírta megállni, hogy ne vigyorodjon el, lenézett rá, majd a kezükre. Hogy lehet valami ennyire apró?
 - Csak nem félsz? Ne aggódj, biztonságban vagy.
A gonosz farkas majd megvéd. Persze ezt jobban látta nem hozzátenni, a mai este nem alkalmas arra, hogy megbeszéljék ki mit rejt a bőre alatt. Helyette inkább inkább táncolniuk kell, ami nem okozott neki különösebb dolgot, a beszélgetés a többi emberrel viszont annál inkább. Abban reménykedhetett, hogy Ashleyvel el tudnak úgy vegyülni, hogy a kislány egyik ismerőse sem látja meg őket, nem volt kedve kérdésekre válaszolni, ő inkább ma este csak amolyan kellék. Kellék ahhoz, hogy a kislánynak legyen egy tökéletes estéje, pontosan olyan, mint amilyenre álmaiban vágyott. Megvan hozzá a csodaszép ruha, a bál, még a hajszínén is változtatott, épp csak azt nem tudja, hogy Kornél nem a legmegfelelőbb herceg alapanyag.
 - Ne aggódj, nem fogsz elesni, majd tartalak.
Ezzel egyidejűleg tényleg egy kicsit lentebb is ereszti a kezét, hogy Ash biztonsággal támaszkodhasson rá, senkinek nem hiányzik egy pofára esés, pláne nem az első bálján, amikor azt tervezi, hogy minden tökéletes lesz. Mikor megtalálja a lánnyal az egyensúlyt és az összhangot, mély levegőt vesz és beleveti magát a tömegbe.

Ashley


Nincs mitől tartania, az egyetlen amire ügyel, hogy ne szakadjon be a dobhártyája. Levegőt is csak nagyon ritkán vesz, mert az illatár összezavarja az érzékeit és őt magát is, ami ellen elég nehezen tud tenni. Mindeközben nem ártana normálisan is viselkedni, ami igazán több annál, mint amire egy férfi egyszerre képes figyelni. Igaz, ő nem hétköznapi férfi, szóval illik neki egyszerre annyi dologra figyelni, amire fontosnak tart időt pazarolni. Amikor belépnem a terembe, gyorsan körbepillant, majd lenéz Ashleyre, aki tátott szájjal figyeli a jelenetet. Minden évben ugyan ilyen lehet, bár utoljára elsős korában volt a karácsonyi bálon, de akkor is ugyan ilyen volt, csak akkor nem volt ilyen társasága. Amikor Ash megszólal, elmosolyodik és még egy aprót bólint is.
 - Igen, tényleg gyönyörű.
Azt persze nem kell tudnia, hogy Kornél magasról tesz a csálé díszítésre, mert mire Ash felpillant rá, már ő is régen a karácsonyfa tetején terebélyesedő díszáradatot nézi, és őszinte részvétét fejezi ki a fa iránt, mert nem hogy halálra lett ítélve, hanem a halála után még meg is lett szégyenítve, kicsit olyan, mintha saját magát látná, de igyekszik nem foglalkozni a tulajdon gondolataival. Beljebb sétál Ashleyvel, tekintete folyton a tömegen jár, lassan lélegzik, igyekszik olyan keveset beszélni, amennyire csak tud, de úgy tűnik a problémát a társasága is hamar kiszúrja. Felsóhajt, az egyik üres asztalhoz vezeti, kihúzza neki a széket, megvárja amíg leül, majd ő maga is a lány felé fordít egy széket és levágódik rá. Szórakozottan az asztalon lévő kés után nyúl és az élét az ujjához nyomva, forgatni kezdi.
 - Szeretném ha tudnád hogy nem veled van baj. Túl nagy nekem a zaj...nem vagyok hozzászokva. De szeretném ha jól éreznéd magadat, megpróbálom én is moderálni magamat, már amennyire tudom.
Mennyivel könnyebb lenne, ha tudná az igazságot. Akkor talán nem kellene ennyi magyarázkodnia olyan dolgok miatt, amik magától értetődőek. Kiskutya - vagy inkább kis farkas - tekintetekkel nézi Ashley és reméli, hogy megtudja győzni az igazságról.

Ashley

Ismét végigjáratja a tekintetét a tömegen, mintha mindenhol ellenségeket keresne, úgy kémlel, akárcsak akkor, amikor neki kellett őrt ülnie és vigyázni a többiekre. Nem tehet róla, ez a természetével jár. Ráadásul kiszolgáltatva érzi magát, mert az érzékei tompulnak, hála a zenének és a tömegnek, ez nem ő pályája. Mindenesetre próbál csak Ashleyre figyelni, hátha ezáltal eltudja tompítani az összes többi felesleges ricsajt a fejében.
 - Miért pont a hegedűt?
A hegedű számára egy elég szomorú hangszer volt, ráadásul olyan hangszínt is képes volt elérni vele az aki játszott rajta, amitől az embernek ripityára törik az agya, mindenesetre ezt nem teszi szóvá, mivel látja a kislányon, hogy neki tetszik a hangszer, ráadásul őszintén szeretne segíteni neki. A legtöbb amit tehet, hogy úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de ez nem olyan egyszerű, mint azt bárki gondolná. Kezdetnek talán annyi is elég, ha átadja magát a kislány mosolyának és mosollyal felel rá. Hát persze, mint minden gyerek, ő is szereti az édességet, de Ash ezzel is bakot lő, mert Kornél utálja az édeset, neki jelen pillanatban valami kiadósabbra fája a foga, de ezt inkább nem említi, viszont válasz nélkül sem hagyhatja a dolgot.
 - Tudod, én nem szeretem az édességeket, sem az édes ízt. Sokkal jobban szeretem a keserűt, de ha lehet, inkább húst eszem.
Felvonja a szemöldökét és Ashleyre sandít. Többször próbált már neki célozgatni, azokban a gyenge pillanataiban, amikor úgy látta, hogy sokkal jobb lenne, ha Ashley tudná az igazat, de mindig elbizonytalanodott a végére, úgy, ahogy most is.
 - De te egyél csak nyugodtan, legalább felpörögsz az édességtől, ennél is jobban.
Semmi más nem számít, csak az, hogy jó kedve legyen, az pedig, hogy Kornél a poklot szenvedi végig, most mellékes.

Ashley


Hallgatja a lányt, de a hegedű témára nem válaszol. A zene valahogy soha nem volt az ő világa, nem tudta elhelyezni az életében. Nem mintha nem szerette volna, néha hallgatott ő zenét, egyszerűen csak nem volt a mindennapjai része, talán azért, mert valahol bánta, hogy soha nem tanult meg hangszeren játszani, most pedig már úgy gondolja, hogy késő lenne tanulni, meg nem is lenne hozzá türelme. Kifogása van ezerszámra, de ha ideje van inkább verseket olvas, na az már inkább az ő világa. A zene hangos, és sokszor zavaró, fejfájás előidézője lehet, legalábbis neki. A kajás téma sokkal inkább az ő asztala, arra már tud reagálni anélkül, hogy belegázolna Ashley lelkivilágába.
 - Őszintén nem tudom. Kiskoromban sem voltam valami nagy édességevő, nekem valahogy túl kömények.
Továbbra is a késsel játszik, de nem hagyja ki a lehetőséges, hogy fölpillantson egy másodpercre a lányra és küldjön felé egy mosolyt. Amikor pedig meghallja a lány reakcióját először megáll az ujján a kés, azt megvonja a vállát végül egy fejrázás keretében felnevet, hihetetlen a csaj, ezt meg kell hagyni.
 - Nincs semmi baj azzal, ha szereted az édeset Ash, egy lányhoz illenek az ilyenek dolgok, a keserűtől keserű leszel...
Egy pillanatra felvonja a bal szemöldökét, a kés pedig újra pörögni kezd az ujján, muszáj valami pótcselekvést végeznie, hogy ne kelljen minden érzékével a kislányra koncentrálnia, ugyanis van egy olyan érzése, hogy a vele szemben ülő próbálkozik és bár roppantul imponál neki a dolog, egyelőre szeretné ezt inkább figyelmen kívül hagyni.
 - Nincs ellenemre a konyak, de a skót whisky a kedvencem, ha tudni szeretnéd.
Lerakja a kést, és a biztonság kedvéért még kicsit el is tolja, be az asztal felé, hogy már ne tudja ismét a kezei közé kaparintani, majd összevont szemöldökkel bólint, kiveszi a zsebéből a kártyákat és szétteríti az asztalon. Ez az, amit nagyon nem szeretett volna, mindig csak az ajándékok, nem érti, miért kap, hiszen nem érdemli meg! Egy ideig fintorogva figyeli, majd felsóhajtva kicsit közelebb húzza magához.
 - Ezt nekem?
Méregeti még egy darabig a csomagot, de nem kerülheti el a végzetét, hogy kinyissa, majd örülni kezdjen neki, így óvatosan, vigyázva a csomagolásra kibontja az ajándékot.

Állia

Unalmas nap volt. Egy olyan unalmas nap, ami semmi érdekfeszítő dolgot nem rejtett magában. Ezt már akkor tudta, amikor reggel kinyitotta a szemét, mégis felkelt, rávette magát és rávette magát, hogy elkezdje a napot. Letusolt, felöltözött és mikor már biztos volt benne, hogy a diákok végeztek a reggelivel, lement a konyhába, hogy egyen valamit. Amikor csak lehet kerülte a társaságot, antiszociális típus volt, nem szeretett beszélgetni, az üres fecsegés pedig egészen feldühítette, ezért vonult inkább vissza. A nap nagy részét a szobájába begubózva töltötte, bámulta a falat, és próbálta magát kirángatni a lelki sivárságból. Voltak ilyen napjai, amikor a gyógyszeradagok ellenére is rossz kedve volt. Kellemetlen érzések kerítették hatalmába, rátelepedtek a gondolataira, és nehéznek érezte magát, oly annyira nehéznek, hogy nem is akar megmozdulni.
Végül mégis megtette.
Felvette a melegítőjét és úgy döntött, hogy elindul futni, a hideg ellenére. A mozgás mindig segített, az arcába csapó szél pedig kiürítette a gondolatai közül a negatív foganatokat. Reménykedni tudott benne, hogy ez most is így lesz. Nem ment messzire, már csak az elővigyázatosság miatt sem. Lefutotta a falu határába, majd szépen vissza. Nem rohant, inkább csak kocogott, de még így is gyorsabb volt, mint egy közönséges, vele egykorú srác. Hiszen ő nem volt közönséges, a szó legnemesebb értelmében bestia volt, egy szörnyeteg. Ez pedig még ebben a nyomott hangulatában is büszkeséggel töltötte el. Oly annyira, hogy nem volt kedve visszavonulni a szobájába magányába s bár társaságra nem vágyott, a szabad levegőre igen. Átfutott a réten, csak úgy találomra, és néhány perc múlva a Fénylő Lelkek Udvarán találta magát. Fintorgott egyet a kőszoborra, csak úgy köszönésképp és pásztázni kezdte a körletet. A sötétedés ellenére egészen jól ki tudta venni, hogy nincs egyedül, ráadásul a szívdobogását is kitűnően hallotta. Nem akar ráijeszteni ezért jó nagy zajt csapott, köszörülte a torkát.
 - Ne aggódj, nem foglak megenni.
Olyan furcsa volt a pillantása, hogy kénytelen volt megszólalni és mondani valamit, ha már normális köszönésre nem képes.

Állia


Ennyit arról, hogy megpróbál normális lenni valakivel. A kislány itt van egyedül, a sötétben egy könyvet olvasgatva. Szemtanuk sehol és beszólogat neki, akit többet között gyilkolásra képeztek ki. Nem okos dolog. Főleg, hogy mindezt elég lehangoló és unalmas stílusban teszi. Egy pillanatra felvonja a szemöldökét, majd elmegy mellette. Nem érti mire fel a felesleges rinya.
 - Nem, inkább egy szófordulat volt.
Fintorog, nem igazán tud erre mit reagálni, kissé hihetetlen, hogy ilyen aprócska törpéknek is ekkora szája. Alig látszik ki a földből, de már járatja a száját, hihetetlen. Ráadásul a rosszabb fajtával kezdett ki, minderről persze nem tehet, hiszen tudatlan, az is lehetséges, hogy nemrég érkezett az iskolába.
 - Nem érdekel mennyi idős vagy, de az biztos, hogy nem lehetsz túl okos, ha a félhomályba olvasol.
Mutat a könyvre, majd megvonja a vállát. Nem sokat tud az ilyen szokásokról, az is lehet, hogy a lánynak valami csodálatos képessége van..bár, ahogy elnézi semmi érdekes, semmi izgalmas, csak egy egyszerű kislány, akinek túl nagy a szája és próbálkozik.
 - Na de nem zavarlak tovább, csak ne legyél túl sokáig kint, még a végén megfázol.
Megrázza a fejét, hitetlenkedve fölnevet. Még mindig nem hiszi el amit hallott. De legalább már tudja, miért nem barátkozik senkivel, vagy miért nem áll le törpékkel. És most sem teszi meg, inkább továbbáll. Feleslegesen nem fog vesződni, főleg nem ilyenekkel.
 - További jó olvasást a sötétben.
Félvállról int, majd átszelve az udvart bemegy a kastélyba, maga mögött hagyva a lányt.  

Ashley

Nem ért semmit, így aztán engedelmeskedik és csak hagyja, hogy az események magától pörögjenek, hiszen mit tehetne? Már régen elveszítette az irányítást, így a legjobb lesz ha inkább csak egyengeti a dolgok útját, ahhoz pedig elég annyi, hogy Ashleynek ne legyen semmi baja. Kétli, hogy bármi is történhetne egy bálon, de azért biztosra megy, felkészül minden eshetőségre, de ez a természetével jár, semmi extra.
 - Rendben van.
Egy gyors mozdulattal letépi az ajándékot a csomagot. Egy pakli kártya van benne, talán nem is olyan meglepő, mint amennyire ő meglepődik. Csinálja, amit Ash mond neki, gyors mozdulattal belekeveri az eddig zsebében lapuló kártyákat a pakliba, és lerakja. Fogalma sincs, hogy ebből mi fog kisülni, de most már határozottan kíváncsi.
 - Ashley a legszebb lány a világon.
Hagyja magát vezetni, mivel tényleg eléggé elveszettnek érzi magát, pláne akkor, amikor a kislány felhúzza a szoknyáját, na erre tényleg nem számított. Amint realizálja mozdulatot, gyorsan lekapja róla a tekintetét, hogy még csak véletlenül se láthasson semmit. Nem tartja illendőnek és nem fogja kihasználni a helyzetet, bármennyire is ezt akarja Ashley, hacsak titokban is. De azért figyelmesen hallgatja a paklihoz fűzött kommentárt és egyre jobban érdekli a dolog. Bár jobban szereti ha a közönséges pakliból ő csalhatja ki az egyszerű trükköket, nem teszi szóvá, mert nem akarja megbántani, főleg, hogy tudja, mennyit szenvedhettek vele otthon. Inkább mosolyogva bólint, majd közelebb húzódva a kislányhoz, szokásához híven nyom a homlokára egy apró csókot, és elrakja a kártyát a zsebébe. Legalább tudja, mit fog csinálni az álmatlan estéken.
 - Persze, segítek.
Elhúzza a száját, majd, ha kelletlenül is, de elveszi tőle a pálcát és visszarakja a combfixbe, ügyelve arra, hogy a bőre ne érjen a lányéhoz. Túlságosan átlátszó, annyira akarja, Kornél pedig nem akarja megbántani azzal, hogy kimutatja, ő mennyire érzi ennek az ellentettjét. Mikor végez, ismét felegyenesedik és felállva a kezet nyújt neki.
 - Gyere, táncoljunk.
Ha a lány beleegyezik, akkor a tánctérre vezeti, ott óvatosan közelebb húzza magához, a derekára helyezett kezével, és elkezd lépkedni a zene dallamára, követve a ritmust. Az ő ajándéka csak később fog jönni, legalább nem lövi le az este elején az összes poént.

Zora
hangulat

Így a karácsony közeledtével muszáj volt kiszabadulnia a kastély fojtogatásából. Borzalmas volt, mindenhol a karácsonyi készülődést látta, amiből ő nem kért, egyszerűen csak nem akart a része lenni. Mély levegőt vett és zsebre vágott kézzel rugdosta maga előtt a kavicsokat. Jelen pillanatban élni sem volt kedve. Egy hete volt telihold, az értelmet adott az életének, most viszont várhat, amíg ismét átváltozhat, ez a várakozás pedig egyszerűen megölte. Nem volt célja azzal, hogy kijött ide, mégis megkönnyebbült egy kicsit. A levegő kellemesen hűvös volt, jóleső érzéssel szívta be a tüdejébe. Lassan sétált végig a stégen, körbepillantott, szerencsére sehol nem volt egy lélek. Nagy ráérősen ült le a szélére, örült, hogy egyedül van a gondolataival.
Sok minden történt mostanában, amiért aggódhatott. Ott voltak a vámpírok, akik szinte ellepték az iskolát, fogytán voltak a gyógyszeri, a farkasölőfű főzetről nem is beszélve. Ráadásul mindenféle nőügyekbe belekeveredett ennek pedig a tetején ott volt Ashley. A kislány rajongott érte, sőt, talán ennél sokkal több volt, ő viszont bármennyire is akarta, nem tudta viszonozni ezeket az érzéseket. Túl sok minden szólt ellene, mellette pedig alig tudott érveket felsorakoztatni. Fontos volt neki a kislány, de mégsem úgy szerette, ahogy Ashley akarta, hogy szeresse, megbántani viszont nem szerette volna, ahogy elveszíteni se. Lehetetlen helyzet volt és nem kifizetődő. Beletúrt a zsebébe, előhalászta a cigarettáját, remegő kézzel nyújt a gyújtóért és amint meggyújtotta, jóleső érzéssel szívta le a kesernyés füstöt, szüksége volt rá.
 - Idióta.
Miközben kimondja a füst kiszivárog a szóval együtt. Nem kellett volna visszajönnie ide, maradhatott volna katonának, mennyivel jobb sora volt ott.

Zora

Olyan nagy kérés az, hogy egyedül maradjon? Legalább egy órácskára. Már távolról hallja a közeledő léptek zaját, de abban reménykedik, hogy a köd és a hideg majd elrettenti a közeledőd. Csalódnia kell, mint mostanában oly sokszor, ugyanis a lány nem megy sehová, legalábbis a léptei súlyából és az illatából ítélve lány, valamiért pedig még ismerős is. Mintha valamikor régen már érezte volna, persze akkoriban koránt sem volt ennyire kifinomult a szaglása, de az agya valamiért elraktározza az ilyesmi, egy csomó haszontalan információval együtt amit jobb szeretne inkább elfelejteni. Tovább szívja a cigijét, halálos nyugalomban, egészen addig, amíg az idegen meg nem szólítja. A hangja is ismerős, nem csak az illata...kénytelen kelletlen megfordul, cigivel a szájában, felvont szemöldökkel. Egy igencsak csinos darab áll előtte, akit határozottan ismer.
 - Tényleg ennyire hideg lenne?
Kérdésre kérdéssel talán kicsit modortalan, de tőle talán megszokta az ember. Rajta csak egy kapucnis pulcsi volt, nem vesződött kabáttal, sapkával és sállal, nem fázós fajta, a lányon viszont túl sok ruha volt. Kikapja a cigit a szájából, kifújja a füstöt és egy féloldalas vigyort ereszt meg a hölgyemény felé.
 - A Czettner lány, tudtam, hogy valahonnan nagyon ismerős vagy.
Végigméri, majd sóhajtva visszafordul. Nem igazán szeretne belebonyolódni ebbe a témába, azt remélte, hogy egyedül szidhatja magát, de még ez sem jön össze neki. Ez határozottan nem az ő napja, bár minden rosszban van valami jó...
 - Sajnálom, de az információ szigorúan titkos, csak rám és magamra tartozik.
Nem fordul vissza, de szélesen vigyorog, mert reméli, hogy ezzel felkeltette a lány érdeklődését annyira, hogy ne hagyja itt. Ha már társasága van, legyen kellemes, Zora pedig határozottan kellemes. Amint elszívja a cigit, elpöcköli a csikket és rögtön rágyújt a másikra.

Zora

Próbálta kivenni a ködből a csikk után fodrozódó víz tükrét, de mivel szuperlátást nem kapott a teremtőjétől, így maradt a találgatás, hogy vajon sikerült-e a művelet, vagy nem. Érzi, hogy a lány letelepedett mellé, de eddig nem tulajdonított neki túl nagy figyelmet, de mivel ő az egyetlen, akit nagyjából tisztán ki lehet venni, így inkább ráemeli a tekintetét. Bánatosnak tűnik és zaklatottnak. Oldalra billenti a fejét, majd a háta mögé fújja a füstöt és visszapillant Zorára.
 - Csak nincs valami baj?
Ez tőle azért nagy dolog. Földi halandók kicsinyes problémáival nem szokott foglalkozik, jobban mondva még a sajátjai is hidegen hagyják, nem még másokéi. Valamiért mégis rákérdezett, talán azért, hogy ne kelljen a sajátjaival foglalkoznia, amíg a másét hallgatja. Csak abban reménykedik, hogy a lány letudja addig kötni a figyelmét és nem kalandozik el közben.
 - Ja. Fogalmam sincs, melyikük van. Tudom, hogy van egy ikertestvéred, vagy ikrek vagytok, tudom is én, hogy szokták ezt mondani. De mivel ideültél, minden bizonnyal Zora lehetsz. Régen láttalak.
Rávigyorog, ismét végigméri, de nem túl feltűnően és korán sem éhesen, inkább csak kíváncsian. Régen találkoztak, akkor sem volt túl mélyreható közöttük az ismeret, inkább csak tudtak egymásról, de Zora is megnőtt és megváltozott pont úgy ahogy jó maga is.
 - Legalább elkerülnek. Viszont téged valamiért nem ijesztett meg az, hogy magamban beszélek. Csattogtassam esetleg a fogaimat, vagy morogjam rád? Megbocsátom, ha szeretnél inkább elmenni.
Kicsit gúnyos, de csak egy kicsit. Olykor elfelejti, hogy az egész farkas dolog valójában titok és a legjobb lenne, ha nem tenne ilyen kétes kijelentéseket, mert akkor megüti a bokáját. Most viszont már megtette, így csak abban tud reménykedni, hogy a lány poénnak veszi az egészet. Hiszen honnan is tudhatná, hogy valójában egészen komolyan gondolta? A morgás még így is egészen jól megy neki.

Zora


 - Tégy egy próbát.
Az inkább nem teszi hozzá, hogy bárki rinyáját szívesebben hallgatja minthogy egyedül legyen a saját gondolataival. Szinte sóvárog azután, hogy Zora megossza vele a gondját-baját és adhasson neki valami haszontalan tanácsot amit úgysem fog megfogadni.
 - Csak nem pasi van a dologban? Abban profi vagyok.
Kissé talán erőszakosnak tűnhet, de mindezt nagyon jól szituáltan adja elő, mérnöki pontossággal ez pedig már igazán több, mint amit Zora elvárhat, jobb mintha a tesójával vagy a barátnőjével beszélné meg a dolgokat.
 - Ugyan már. Valld be, hogy titkon minden éjszaka rólam álmodoztál.
Biztos volt benne, hogy hagytak mély nyomot egymásban. Mivel Kornélnak eddig eszébe sem jutott, hogy Zora egyáltalán a világon van, nem még, hogy róla álmodozzon, de ha már így alakult akkor miért ne lehetne elviccelni a dolgot? Sokkal jobb, mint kukán ülni egymás mellett és bámulni a nagy semmit, amit amúgy se lehet látni.
 - Szívesen megeszlek, ha ez a vágyad. De nincs este és még csak nem is szép.
Szokásához híven a szűrőig szívja a cigit, majd ugyanúgy mint az előzőt ezt is szép ívesen beküldi a tóba. Ezután megtámaszkodik a háta mögött, felhúzza az egyik lábát, hogy srégen Zora felé tudjon fordulni. Ez is egy reakció tőle tudat alatt legalábbis mindenképp, azt jelzi, hogy nem utasítja el gerincből a lányt, Zora ma nagy mázlista! Egészen addig, amíg meg nem hallja a következő kijelentést. A kíváncsi tekintet hirtelen elsötétül, elfordítja a fejét és még az állatias morgás is előkerül.
 - Annyira szánalmasak ezek a pletykák. Semmi közöm a kislányhoz, vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt sokan gondolják, pláne nem ahogy ő szeretné. Igaz, tényleg nagyon bírom, elvittem a bálba is, de csak barát akiben találtam valami különlegeset. Semmi olyasmi, amihez köze lenne a liliomtiprásnak...mégis minek nézel te engem?
Felesleges rajta felhúznia magát, erre rájön akkor, amikor végigmondja a kis szöveget. Hitetlenkedve nevet még a fejét is csóválja biztos ami biztos alapon.

Zora


 - Ohh nekem rendszeresen...szinte mindennap.
Végtére is, pasiból van és van elég gondja is. Szóval, hogyha nagyon szélesen szeretnék értelmezni a mondatot, akkor ebbe akár még ez a lehetőség is belefér. Miután Zora gúnyolódik egy sort, csak megrántja a vállát és elfordítja a tekintetét, szokásához híven. Egyszer akar normális lenni - bár önös érdekekből - akkor is kigúnyolják. Neki aztán édes mindegy, hogy a lány megosztja-e vele a gondjait vagy sem. Kivételesen tényleg csak segíteni akart, egy kicsit másra koncentrálni mint magára de ez már biztosan nem ő napja.
 - Na látod. Ettől sokkal derűsebbnek láthatod a világot, főleg, hogy most itt sütkérezhetsz ragyogásom fényében.
Kihúzza magát, ha már színészkednek, akkor színészkedik ő is. Nem tudja, mi a frász ütött belé de ha Zora így akkor ő is hasonlóképp fog tenni, legalább eltereli a figyelmét.
 - Ez nem este, még öt óra sincs, de sötét van. Ez tél, takony idő és én el sem tudom mondani, de még csak körül sem tudom írni, mennyire utálom. Ha leesett volna a hó, akkor tiszta lenne az idő, lehetne látni, de így csak a hallásra és a szaglásra lehet hagyatkozni, ami elég idegesítő.
Annyira belefeledkezik a magyarázásba, hogy a mondandója végén még lemondóan int is egyet és csak utólag jön rá, hogy tulajdonképpen mit mondott. Először a morgás, most meg ez. Kezd a szőrös az agyára menni, határozottan. Köhint egy sort, kihúzza magát és inkább a lányra pillant, ahelyett, hogy a nagy ködös semmit bámulja, bár a távoli fények nem igazán hagyják, hogy gyönyörködhessen benne.
 - Ennek a pletykának semmi alapja sincs. Fontos nekem a lány, ez tény, de ezt soha nem tagadnám le és elmondom bárkinek. De nem akarok erről beszélni.
Fintorog és csak reménykedik benne, hogy alapjában véve emberien viselkedik és amit mond, az értelmes, nem pedig csak szavak egymásután.

Ashley

 - Bizonyítsd be, hogy béna vagy és akkor elhiszem.
Nem tűr ellentmondást, a kezénél fogva már húzza is befelé a tömegbe. Ennyit minimum megérdemel a kislány azért, mert szenvedett az ajándékával és a kinézetével is. Kornél pedig egyikre sem méltó. Tudja, hogy soha nem tudná megadni Ashleynek azt, amire érdemesnek tartja. Hosszú, boldog és biztonságos élet, leginkább ez az, amit kíván neki. Átfogja a derekát és bár maga sem egy tánckirály, azért próbálkozik, már amennyire tőle telik. Nem foglalkozik semmivel és senkivel, igyekszik, hogy legalább ez az este legyen a helyzethez mérten tökéletes. Mert ugyebár ki akarna egy vérfarkassal bálozni? Na ugye, hogy senki. Sőt, ha lehetséges, akkor még rá is kontráz, amolyan egyszer élünk alapon. A derekánál fogva megemeli Ashleyt és a lábait az ő lábaira rakva, úgy, hogy a cipője sarkai lehetőleg ne fúródjanak a lábujjába. Ha ez így történik, akkor nincs mitől tartani a lány súlyát szinte sem sem érzi.
 - Így már senki nem vádolhat azzal, hogy borzalmasan táncolsz és mivel a cipőket senki sem nézi, nem fog feltűnni. De azért igyekezz ne lila foltot taposni a lábamba.
Rákacsint, majd óvatosan körbepillant. Tényleg nem tűnik fel semmi, hiszen amúgy is egyszerre mozognának, ha Ash nem állna a lábán. A kislány lábai kényelmesen elférnek az övén, hiszen legalább kétszer akkora lábmérettel rendelkezik, mint ami Ashnek van. Amikor pedig a kislány közelebb hajol hozzá, önkéntelenül húzódik el, nem szokta meg a dolgot, hiszen az ominózus erdőbéli eset óta nem voltak ennyire közel egymáshoz és fogalma sincs, hogy Ashley hogyan fog reagálni, végtére is ő egy szörnyeget, még akkor is ha most emberi ruhát öltött.
 - Mégis mit köszönsz?
Vigyorog és most az egyszer még hagyja is. Nem tolja el, nem köszörüli meg a torkát, ennyi izgalmat igazán megérdemelhet a pöttöm. Óvatosan lépked a zene ritmusára, mert bár erősen tartja a kislányt, balesetek mindig előfordulnak.
 - Semmi szükség a hálálkodásra, inkább én köszönöm.
Soha nem fogja tudni ezeket a dolgokat viszonozni, maximum megpróbál törleszteni, mint ahogy most is, de még messze jár attól, hogy egálban legyenek.

Zora


Zora más volt, határozottan. Kezdte sajnálni azt, hogy eddig nem figyelt rá és nem ismerte jobban. Azon kapja magát, hogy magában megjegyzéseket fűz egy-egy mozdulathoz és még kedve is van lereagálni azt, amit a lány mond. Régen tapasztalt ilyesmit, mivel hosszútávon kevés dolog tudja lekötni a figyelmét. Már most kíváncsi rá, hogy Zorát mikor fogja megunni.
 - Elolvadni? Ugye tudod, hogy a vámpírok nem olvadnak el a napon? Sajnos, pedig akkor jóval könnyebb lenne az élet.
Az övé legalábbis biztos könnyebb lenne. Ezt persze a mellette ülőnek nem kell tudnia, ebből a mondatból pedig annyit lehet leszűrni, hogy a fiú nem szívleli éppen ezt faj, az más kérdés, hogy valójában ki nem állhatja őket, kivéve persze egyet, mert a kivétel ugyebár erősíti a szabályt. Abban persze tévedett, hogy Zorának nem fog feltűnni a kissé különös megjegyzés. Összepréseli a száját, majd úgy dönt, az lesz a legjobb ha elvicceli a dolgot. Úgy néz ki, a lányt nem igazán érdekli szinte semmi, egykedvűen továbbviszi a beszélgetést, eltusolva ezzel a kényes részeket.
 - Csak ugratlak. Bár ha valakinek jó a szaglása, meg a hallása akkor tényleg tudná kamatoztatni.
Nos, ő pontosan ezt csinálja. Akár van köd, akár nem. Az ember szeme sokszor becsapja a gazdáját, a hallás és a szaglás viszont biztosabb támpont. Számára legalábbis az, pedig ha jobban belegondolunk, minden érzékszervet át lehet vágni, csak a megfelelő eszközök kellenek hozzá. Fintorog egy sort, majd a lány arcát kezdi figyelni, várva valami reakcióra.
 - Hihetetlen, hogy tényleg képesek ilyenekről jártatni a szájuk...
Megrázza a fejét. Inkább magának morog, mintsem Zorának, pont ezért inkább csak félhangosan jegyzi meg a dolgot. Szánalmasnak tartja az ilyesfajta pletykákat és legszívesebben a gerincén keresztül tépné ki annak a szívét aki bemocskolja ilyennel a nevét.
 - Te hogyhogy nem élvezed?
Nem szép dolog kérdésre kérdéssel felelni, de mivel nem egy jól nevelt farkas a lelkiismerete eltudja viselni a dolgot. Valószínűleg mind a ketten ugyanazért menekültek most ide, így elég, ha Zora válaszol, ő meg csak bólogat, feleslegesen nem jártatja a száját.

Ashley

 - Ennyire borzalmasan táncolnék?
Bár az előélete nem bővelkedik túl sok tapasztalatban és kifejezetten táncoslábúnak sem lehet mondani, de azért csak Rellonos jellemmel van megáldva, meg sem fordul a fejében, hogy ne csinálna jól valamit, az pedig igencsak sért az önérzetét, hogy a kislány megkérdőjelezi a dolgot. Össze is vonja a szemöldökét és jó ideig hallgat, hiába beszél neki Ashley. A tekintete a távolba réved, olyan, mintha nem is figyelme, pedig hall mindent és ha eljön az idő reagálni is fog rájuk, csak épp most egy kicsit elállt a szava. Nem gondolta volna, hogy Ashley nyíltan rákérdez. Mert tudja ő pontosan, hogy miről van szó, mire megy ki a játék csak eddig sokkal kényelmesebb volt figyelmen kívül hagyni. Szeretett volna vele lenni és a barátja lenni de nem egészen úgy, ahogy a kislány akarta. Sok minden volt, ami miatt távol kellett tartani magát tőle és ezek a dolgok nem múlnak el csak úgy egyik napról a másikra. A kislány fejében persze ezek a dolgok egészen másként mutatkoznak meg. De hisz még csak gyerek és Kornél remélte, hogy nem lesz bátorság előhozakodni ezzel. Nem akarja megbántani, így megválogatja a szavait, pedig szíve szerint most rögtön sarkon fordulna és itt hagyná, az lenne a legegyszerűbb bár nem épp a legkíméletesebb.
 - De, pontosan tudom.
Nem néz rá, a tekintetéből csak úgy sugárzik a düh. Haragszik magára, haragszik Ashre is, mert így érez és mert szóba hozza, ezzel pedig arra kényszeríti Kornélt, hogy visszakozzon és elutasítsa, pedig nem akarja ezt.
 - Nagyon rosszul tennéd, ha nem bántanál ha egyszer arra kerülne sor. Nem vagyok én olyan szuper és remek mint amilyennek te gondolsz. Csak a társaságodban moderálom magamat. Tudod, hogy mekkora erőfeszítést jelent ez? Persze...el sem tudod képzelni, mert még fele annyit sem tapasztaltál meg, mint amennyire szükséged lenni. Nem vagyok jó neked, bármennyire is szeretnék az lenni, nem tudok. Hidd el, egyszer majd megfogod érteni, ha most üres fecsegésnek is tűnik is.
Hihetetlen, fújtat egyet mérgében, miközben az égnek emeli a tekintetét, borzalmas. Olyan szép este volt, miért kell felhúznia magát? Még mindig tartja a kislányt, de lépkedésre már nem pazarolta a figyelmét.

Ashley

Úgy dönt gyorsabban végeznek ha a kislány módszere szerint zárják le ezt a ma estét. Mielőtt elhagyják a nagytermet felkapja a fa alól az ajándékot, amit elvileg a Ashnek ott kellett volna kinyitja, de így is jó. Nem kötekedik, megy utána, bár kicsit furcsállja a választást. Nem sok kedve van csevegni, pedig amiket mondott nyilván le akarja reagálni. Már most fintor kúszik az arcára. Mindig is utálta az ilyesfajta beszélgetéseket, mert könnyeket szültek, amiket ő nem akart látni. Azt hitte, hogy ezen az estén megfogja úszni de a dolgot, de túl korán ivott a medve bőrére. Amint megérkeznek a társalgóba, lerakja a dobozt az asztalra, majd a kandallónak dől ezzel is jelezve, hogy nem akar sokáig maradni. Alig várja, hogy levehesse magáról a nyakkendőt meg az öltönyt, nem neki való ez a bálozgatás, bár kétségtelen, hogy nem érezte magát annyira rosszul mint azt először gondolta.
Rezzenéstelen arccal hallgatja végig Ashley mondandóját, majd mikor végez néhány percig csöndben marad, bámul rá a kislányra összevont szemöldökkel. Nem akarja megbántani, még most sem. Pedig mennyivel könnyebb dolga lenne! De nem akarja a törött szív darabjait szedegetni, ahogy a sírást sem akarja látni, nem neki való.
 - Akkor is hasonlóképp viselkednék veled, ha idősebb lennél. Sőt, lehet, hogy kihasználnám a rajongásodat, utána pedig hoppon hagynálak, mert én ilyen vagyok. Összepréseli a száját és azt vizsgálja, hogy a szavainak milyen eredménye lesz. Komolyan gondolta amit mondott bár lehet, hogy jobban át kellett volna gondolnia és nem csak úgy odamondani, de most már mindegy.
 - Hidd el nekem nem az vagyok akit te keresel és ennek semmi köze ahhoz, hogy te mennyire vagy fiatal, egyszerűen csak...nem én vagyok a herceged.
Elhúzza a száját, nem akar grimaszolni, visszafogja magát mert felesleges nagyobb károkat tenni annál, mint amekkorát feltétlenül szükséges. Beleharap az alsó ajkába, a szemei még mindig a kislányon.
 - Azért nem elég, mert te túl jó vagy és apró. Továbbra is számíthatsz rám, de nem úgy, ahogy szeretnéd. Sajnálom.
Lehajol a kislányhoz, nyom az homlokára egy puszit, miközben elveszi az asztalról a csomagot.
 - Boldog Karácsonyt.
Ha Ashley kinyitja a csinos csomagot, amit természetesen nem ő készített, akkor egy hógömböt fog benne találni, ami éppen olyan zenét játszik, mint amilyen kedve van a kislánynak a körhinta pedig köre-körbe jár benne.
 - A legjobb lesz ha megyek. Menj te is pihenni. Jó éjt és köszönöm, hogy a partnerem voltál az este.
Rákacsint, majd sarkon fordul és meg sem állva megy a rellon felé. Bármit, csak végre levehesse ezt a vackot.

Zora


 - Nem csillognak, de mondjuk nem jönne rosszul ez a képességük, könnyebben rájuk lehetne találni és levadászni őket. De sajnos elég jól tudnak rejtőzködni, gyorsak és kíméletlenek.
Mindezt úgy meséli, mintha a világ legnagyobb bánatával kellene megbirkóznia ezáltal és végül is majdnem így van. Legszívesebben az összes idegesítő vámpírt eltenné láb alól, ha tudná. De sajnos ő csak a hónap egy napján lesz kegyetlen gyilkos, a vámpírok pedig a hónap minden napjának minden órájában csúcsformában vannak, ez pedig ránézve igencsak kellemetlen. Megpróbálja kivenni a lány arcát a sötétben, de nem igazán sikerül neki, azt viszont hallja, hogy a szívverése igencsak lassult ahhoz képest, mint amikor idejött. Felvonja a szemöldökét, majd egy gyors mozdulattal felpattan és mögé sétál.
 - Csak nem fázol?
Csúfos vigyorral az arcán teszi fel a kérdést, a hangja is meglehetősen gúnyos, de ahelyett, hogy jót szórakozna rajta választ sem várva leül mögé, hogy Zora a mellkasának tudja dönteni a hátát. Ő persze hozzá van szokva a szélsőséges időjáráshoz, így meg sem kottyan neki a hirtelen támadt hideg. Na meg, nem szeretne még egyelőre bemenni és Zorát sem bocsátaná szívesen az útjára.
 - Sajnálom, de kabáttal nem tudok szolgálni. Trikóban én is fáznék, de remélem, ez megteszi.
Ha nem is az egész testét, legalább annak egy nagy részét képes lesz megóvni a széltől és a hidegtől és ha Zora nem fog megfagyni, akkor az már félsiker. Így viszont az illata csak még bódítóbb lesz, közelről szinte fullasztóan hat rá. Azon kapja magát, hogy lassan és mélyen lélegzik, így lemaradt a megjegyzésről is.
 - Akkor ezek szerint nem voltál férjnél?
Mielőtt Kornél elment az a hír járta, hogy a dráma tanárral borzolják a kedélyeket és kilátásban van a lagzi is. Bár nem tudja, hogy ennek pontosan mi lett a vége, mert miután visszajött nem ez volt a legégetőbb kérdés, de azért kíváncsi, a maga gúnyos stílusában.
 - Ezért most az enyémet rombolod...na szép.
Felhorkant, hallani a hangján, hogy jól mulat a dolgon és az egészet inkább csak poénnak szánta, reménykedik benne, hogy a Navines nem veszi véresen komolyan dolgot.

Zora


Olyan srác volt, aki nem zavartatta magát. Nem csak azért, mert sok lánnyal volt dolga, hanem azért is, mert tudta, hogy fázni a világ egyik legrosszabb érzése és az emberek hajlandóak kompromisszumokat kötni csak azért, hogy enyhüljön ez az érzés. Zora is így volt vele, Kornél azonnal érezte a beállt változást, amint közelebb ült a lányhoz. De úgy volt vele, hogy lesz olyan úriember, hogy nem említi meg, hanem megvárja, amíg enyhül a kellemetlen érzés. Felesleges lett volna felhánytorgatni a dolgokat és kellemetlen helyzetbe hoznia a lányt, szíve joga hallgatni arról, miért van ez így.
 - Valami olyasmi.
Hallani a hangján, hogy vigyorog. Természetesen esze ágában sincs megosztani az élményeit a lánnyal, mert attól tart, hogy Zora rövid úton menekülésre fogná a dolgot, ha megemlítené, milyen közel viszonyba is keveredett már vámpírral, illetve szívesen ölne meg néhányat, de még nincs rá lehetősége, majd ha eljön a telihold...Nyilván Zora nem vágyik ilyesmire, de azért jót derül azon, hogy elképzeli, milyen fejet vágna a lány, ha ezt közölné.
 - Katona voltam és vagyok is.
Könnyedén megrántja a vállát, miközben a pulcsi kapucniját a fejére húzza és megtámaszkodik a hideg fán a háta mögött, hogy mindkettőjük számára kényelmesebb legyen. Vigyorogva figyeli Zora ujjait a combján és lenyel egy igencsak epés megjegyzést. Kezdi sejteni, hogy nem olyan lánnyal van dolga, aki szeret kiszolgáltatva lenni másoknak. Most már csak azt kell kitalálnia, hogy pontosan miért nem. Azon kapja magát, hogy kérdéseket állít össze a fejében, teóriákat vesz számításba, majd sorba elveti az összeset. Érdekes.
 - Remélem már nem vagy férjnél, nagy kár volna.
Lassan de biztosan kezd összeállni a kép. A száraz nevetéssel megkapta a választ a hirtelen kibukó kérdésre. De legalább három másikat szült vele. Aminek hála kezd összezavarodni. Vajon akkor most hogy állnak a dolgok?
 - Nem mindennap találkozok elvált nőkkel, ki kell élveznem a dolgot.
Elvigyorodik, ezzel is próbálja oldani a feszültséget, mert kezdi úgy érezni, hogy érzékeny talaja lépett. A poén pedig mindig kisegíti az ilyen helyzetekből, és ezalatt a fél óra alatt úgy tűnt, Zora is hajlik a humor irányába.
 - Ha belegondolnál, akkor leesne, hogy nem vagyok egyedül. A karácsony szelleme meg már régen kiveszett belőlem, nem vagyok ünneplős fajta.
Jegyzi meg csak úgy félvállról, mivel ez a téma egy kicsit sem foglalkoztatja.

Zora


Gondolhatta volna, hogy Zora ezt nem fogja csak úgy annyiban hagyni. De ez az egy nem zavartja, legalább nem a vámpírokról kell csevegnie. A katonaság sokat tett hozzá az életéhez, segített azzá válni aki, a szó minden értelmében. Csak hálás lehet annak a két évnek amit ott töltött és amint lehet, vissza is megy. Sokat gondolkodott ezen, aztán rájött, hogy talán ez számára az igazi hivatás, még akkor is, ha havonta egyszer kényszerszünetre kell mennie.
 - Hát, még nem szereltem le, csak egy hosszabb eltávon vagyok. Kértem egy kis szünetet, hogy befejezhessem a tanulmányaimat, miután ez megtörtént akkor visszamegyek. Sokat kell még tanulnom. Tudod azok akikkel együtt szolgáltam vagyis inkább gyakorlatoztam sokkal idősebbek voltak mint én, a legtöbbjük azóta már hivatásos, vittek magukkal valami szellemi bizonyítvány, persze, amit itt szerzek azt nem nem tudom bemutatni, a lelkiismeretem nyugodt lesz.
Meg persze az anyjáé is, de minek ezt részletezni. Könnyedén megvonja a vállát, ismét, miközben azon gondolkodik mennyit beszélt. Eddig szinte csak tőmondatokban beszélt, most viszont eldarált egy egész monológot, nem semmi. Mindezt a téma hozta ki belőle, de szívesebben fogja a társaságra. Nem mindenkit tart érdemesnek arra, hogy erről beszéljen neki. Ez egy komoly téma, számára nagyon fontos és akit úgy ítél meg, hogy nincs elég komolysága a téma megvitatásához, azzal inkább bele sem megy a részletekbe, csak felesleges szájtépés volna.
 - Nem tudom te hogy vagy vele de nekem soha semmi nem úgy sül el, ahogy én tervezem.
Próbál valami együttérzésszerű dolgot produkálni és ezt leginkább a saját példáján keresztül tudja megtenni. Ő ezért nem tervez soha sem, vannak céljai de az ahhoz vezető utat nem tervezi meg, mert annak csak csalódás és mérgelődés lenne a vége. Épp elég idegbeteg ezek nélkül is. Vigyorogva figyeli, ahogy a lány helyezkedni kezd, erősen tartja magukat és büszkén kihúzza magát, hiszen Zorának nem kell szorongnia bőven van hely. Mikor végzett levigyorog rá és nem bírja megállni, hogy ne reagálja le a dolgot.
 - Így most már jobb?
A bal szemöldökét felvonja, bár ebből valószínűleg semmi nem látszik. Pedig milyen egyszerű lenne pálcát gyújtani! De úgy érzi az tönkretenné a dolgot.
 - Ugyan már. Nekem bejön.
Ezer wattos ritka vigyor, csak külön neki. Félig komolyan is gondolja, félig pedig arról van szó, hogy megpróbálja megnyugtatni a kedélyeket. Igazából neki teljesen mindegy, hogy kinek milyen az előélete, hiszen az övében is vannak sötét foltok rendesen.
 - Na látod, okos kislány.
Az egyik kezét felemelve megigazítja a lány sapkáját, majd kisöpri a kósza tincseket a szeméből. Lehet, hogy Zorát nem zavarja, de őt igen.

Zora


Nyilván a katonás téma annyira nem köti le a lányt, de ez most egy csöppet sem érdekelte. Egészen átjárta a testét a boldogság, ahogy erről beszélt. Mindig is tudta, hogy oda tartozik, amit pedig itt csinál, az csak üresjárat, semmi értelme nem volt. Aranyvérűként jobban érezte magát a muglik között, talán azért, mert a varázslótársadalomban már eleget csalódott. Ráadásul a képességét kamatoztatni tudta, előnyhöz tudta juttatni a bajtársait és ha megmenthetett valakit az már elég volt. Persze a mindennapi életben koránt sem volt ennyire odaadó, a hűvös maszkot a nap huszonnégy órájában magán tartotta, de a sötét és a beszélgetés meglepő fordulata feledtette vele, hogy ki is ő valójában. Értékelte, hogy a lány végighallgatta és nem csodálkozott rajta, hogy semmiféle ép választ nem tudott adni a hosszú monológra, legalább volt, akinek elmondhatta.
 - Nem tudom, örüljek-e vagy ne, hogy nem vagyok egyedül ezzel a csodálatos képességgel. De pont ezért nem szoktam tervezni, a dolgok, csak úgy megtörténnek.
Nézi a lányt, figyeli, hogy a szavak milyen hatással vannak rá. Fogalma sincs, miért olyan fontos ez most neki, de nem keresi az indokokat, végtére is, ő egy ösztönlény, felesleges gondolkodni, az tönkretesz mindent, ráadásul ha gondolkodik, akkor megtorpan azzal pedig esélyt adhat az ellenségnek az esetleges támadásra. Igaz, most nincs itt amitől tartania kellene, ha valaki pedig megzavarná őket, azt rögtön hallaná vagy érezné már a távolból.
 - Ha idősebb lennél, lehet, hogy más lenne a helyzet, de még előtted az élet, egyébként meg mindenki hibázik.
Humoros volt belegondolni. Elképzelte Zorát fehér ruhában és valamiért tetszett neki a kép. Biztosan szép volt, amíg tartott, de kevesen tudják elképzelni maguknak a dolgot. Ő maga beleborzong ha arra gondol, hogy élete minden napját igába hajtott fejjel kellene töltenie, mert eddig még nem találkozott azzal, aki mellett ezt eltudná viselni.
 - Kislány vagy. Olyan aprók vagytok, nézd meg a kezeidet milyen picik az enyémhez képest.
Zora keze után nyúl, óvatosan megfogja, majd az ujjait az övéhez mérve megszemléli az eredményt. Hozzá képes a legtöbb lány kicsi, a közel két méteres magasságával nem tudna olyan lányt mutatni a közel s távol, aki magasabb lenne nála. Ha tudna, azt biztosan nem kislányozná le. A tekintetét a kezeikről Zora felé fordítja, keresi a tekintetét és amikor megtalálja, elfogja a késztetés arra, hogy közel hajoljon a lányhoz. Meg is teszi, bár fogalma sincs róla, hogy mi lesz a reakció. Semmit nem tud a lányról, abban viszont biztos, hogy kihasználni nem akarja, de amit tesz, az pont ennek az ellentétét mutatja. Egy határozott mozdulattal az egyik lábát felhúzva közelebb tolja magához a lányt és megcsókolja, nem foglalkozva a végkimenetellel.