Ideje lenne a diákságot is tüzetesen átvizsgálni közveszélyesség ügyén.

Nem csodálkoznék, ha az egész Rellon eltűnne egyik napról a másikra.    

Kit kell lesittelni? *felcsillannak a szemei*  

*elteszi a bilincset* Hát jó...

Amúgy miújság fiúk?

Szép délutánt! Mi ez a kihaltság itt? :S

Na persze, tanulnak... Én is azzal az ürüggyel szoktam BK-zni.

Nekem most három hét totális semmittevésem van szerencsére. Neked meg kitartást.

Misiiii! *felkapja a kisfiút és jól megszeretgeti* <3

Keiko, milyen suliba jársz most?

Csak azért kérdeztem, hogy biztosan megállja ez a mondatom a helyét: hejj, hol van még a vége a tanulásnak.

Gondolom, ha gimnáziumba jársz, mindenképpen szeretnél majd továbbmenni. Vannak már ötletek?

Szia Állia! Itt nem sok, vár rám egy csomó reag és egyéb dolog. Feléd miújság?

Szia Drága. <3 Mikor jössz hozzám látogatóba? *az ölébe ülteti*

Ne tessék bántani Misit, mert csúnyán fogok nézni.

Szia Zsombi.

Unokatesóféleség.   

Zsombi, nem akarom ám elvenni a tesódat.
Két percre nem lesek ide és teljesen le vagyok maradva.

Legyen gyeröknap, egyefene.

Valakinek jó a kedve. Tapsolj nagyokat! Szia Noel.


Uncsitesóakármi, szia. Képzeld, már nagynéniféleség is vagyok.

Ohh, vigyorvetélytárs érkezett.
Üdv köztünk!

Domi a kíváncsi fáncsi.

Meleg fogadtatás? Szerintem kellőképp hideg van.

Szia Lex. Tobzódhatnánk egyszer egy falulakós bulin is. *-*

Ez a szerencséd, Domi.

Mondjad Kiva. Mi vakaróznivalód van már megint?    

Üdv érkezők.

Én már meg sem szólalok lemaradás-ügyben.

Dwayne

Bárki bármit mond, nagyon nehéz a csapatban legfiatalabbnak lenni. Valami oknál fogva Kornél szeret kímélni a nehezebb feladatoktól, ha ki is küld terepre a többiekkel együtt, akkor is a legegyszerűbb feladatok hárulnak rám. Kezd már szörnyen elegem lenni belőle, hogy úgy kezelnek, mint egy tanoncot, pedig már rég befejeztem az iskolát és attól, hogy nő vagyok és kissé báránylelkű, teljes értékűnek kellene tekinteniük, nem egy porcelánbabának, akit védeni kell. A kiképzésen megtanultam magam megvédeni, nem szorulok nulla-huszonnégyes testőrgárdára, aminek egy-két tagja ha tehetné, a kezeit is rajtam tartaná folyamatosan. Azt, hogy folyamatosan én állok az ugratások középpontjában, már megszoktam. Mindig engem cukkolnak, leginkább azzal, hogy egyedül élek az erdőben... valahogy nem tudják feldolgozni, hogy nekem ott jó és úgy jó, ahogy van. Így legalább nem szól bele senki sem abba, hogy mikor mit csinálok és nem nyavalyog senki sem, ha éppen fáradt vagyok és nincsen kedvem ehhez-ahhoz. Néha jó volna egy társ, de a szociális igényeimet teljesen kielégítik a kollégák is.
A mai nap is eseménytelennek ígérkezett, egész addig, amíg egy igencsak csapzott bagoly be nem esett egy üzenettel. Azonnali hatállyal Debrecenbe rendeltek minket egy gyilkosság felderítésére, lerendezésére. Mint utólag kiderült, pár suhanc jó dolognak tartotta a betörést, csak azzal nem számoltak, hogy a nő otthon lesz és bizony védekezni is fog. Egyikük tök jó bulinak tartotta egy Sectumsemprával felnyitni az öreglányt, aztán hagyni elvérezni. Az ilyen rohadékok viszik a világot oda, ahová most tart. Sajnos az elmúlt időben eléggé megszaporodtak az ilyen esetek és egyre több kiskorú kerül javítóba.
Kissé meggyötörve estem be a kirendeltségre megint, rögtön meg is kaptam utasításba, hogy írjam meg a jelentést. Kezdtem kissé besokallni a papírmunkától, így nem túl vidám arckifejezéssel és mint egy tank indultam meg az irodámhoz vezető folyosón.

Dwayne

Nem én vagyok az egyetlen áldozat természetesen, rengetegen szorultak az írógépek és a papírok halmazai mögé az osztályon, mégis sikerült személyes támadásnak vennem ezt az egészet. Azt reméltem, hogy majd a legilimencia tanulmányaim kirángatnak kicsit ebből a szakmai mélypontból, de túl nagy változás eddig nem mutatkozott. Azon az állásponton vagyok, hogy egy fiatal pályakezdőnek nem az íróasztal mögött kellene aszalódnia, hanem minél több tapasztalatot kellene szereznie a nagyvilágban. Ezt persze a feletteseim nem értik meg a jelen példa szerint, miért is értenék, hiszen mindenki elvan a saját kis világában.
Már-már azt hittem, eljutok az irodának nevezett kis zugomig anélkül, hogy valaki megállítana és valami ugratással vagy még egy nagy adag papírral sikerülnek az amúgy is plafonon lévő agyvizemet a csúcsra juttatni. Azt hittem, a számításaim nem jöttek be; körülbelül háromnegyed úton sikerült egy, a nevemet buzgón gyakorolgató férfinek utolérnie. Nagy sóhajjal torpantam meg, majd fordultam az ismerős ismeretlenhez.
 - 'napot Mr. Warren - sikerült némi szarkazmust vinnem a köszönésembe, holott én egyáltalán nem ilyen vagyok. Csupán csak rosszkor talált meg.
 - Remélem, hogy azt nem nekem hoztad - fejemmel biccentettem egy aprót a vaskos mappa felé, amit magánál tartott.
Tudtam, hogy ki ő, természetesen. Az iskola őrzője, tanára és valami amerikai kirendeltség vagy parancsnokság aurorja. Nem igazán értettem soha sem, hogy miért éppen itt van, ezt be lehet tudni a fejletlen diplomáciai érzékemnek is.

Dwayne

- Ó hogyne, én mindig mindenkit kisegítek. Lassan fel kellene csapnom tündérkeresztanyának - bosszankodtam egy sort, bár teljesen feleslegesen. Az emberek többségét általában nem szokta meghatni az ilyesfajta reakció, akkor miért pont egy Dwayne-hez hasonló vegye fel a dolgot?
- Igen, időmilliomos vagyok. Kár, hogy ezt nem fordíthatom igazából arra, amit szeretnék - vontam meg a vállam. Tényleg csak megszokás kérdése az egész. A nők tényleg elég sok előítéletbe botlanak, ha aurori pályáról, karrierről álmodoznak. A férfiak szerint ugyanis egy nő nem lehet elég kemény ehhez a hivatáshoz, közel sem bírnak el annyit, mint ők. Általános badarság, köztudott, hogy a nőneműek sokkal több fájdalmat, terhet bírnak el, mint hímtársaik.
 - Gondolod, hogy engem ennyivel meg lehet győzni? - kérdeztem egy angyali vigyor kíséretében.
Az év kilencvenöt százalékában nem kellett volna könyörögnie, hogy elvállaljam a jelentéseinek leiktatását, kiegészítését, postázását, most viszont ellenállásba ütközött. Egyszerűen csak nem volt kedvem megint éjszakába nyúlóan szemet folyatni csak azért, hogy másnak a dolgai rendben legyenek. Az én ügyeimet mikor rendezi el valaki is helyettem?

Dwayne

 - Fiataloknak? Úgy tudom, nem sokkal teszel rajtam túl - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett rosszul, amit mondott, ugyanakkor tudom, amit tudok. Jó irodai dolgozó révén utánanéztem már egy kicsit a kollégának és történetesen tudom, hogy alig pár évvel idősebb nálam. Lehet, sőt biztos, hogy tapasztalata többszöröse az enyémnek, az évekkel dobálózni akkor sem szép dolog.
- Várom az ajánlatod - feleltem hűvösen, ahogy elvettem a mappát a kezéből. Egyszer tényleg a jó szívem fog a sírba vinni, ezt mindenki tudja.
A falhoz préselődtem, amikor a többiek szintén egy halom irattal vágtattak végig a folyosón. Olyan szörnyen szűkösek a terek, mintha az ember egy börtönben lenne.
Nem tudom, talán egy számomra észrevehetetlen Ügyfélszolgálat, lelki szemetesláda felirat van a hátamra ragasztva. Más ötletem nincsen, talán csak az, hogy messziről lerí rólam, hogy a szolgálatra teremtettek... vagy csak mert nő vagyok és a nőket szeretik alárendelni, birtokolni és ugráltatni. Talán nekem is egy olyan országban kellene munkát vállalnom, ahol megbecsülik a gyengébbik nem munkáját is.

Dwayne

- Hagyjuk ezeket a felesleges köröket - ezt a csatát már akkor elvesztettem, amikor nem folytattam az utam az irodához.
Egyáltalán nem lepődtem meg, amikor egy borítékot nyomtak a férfi kezébe. Ez a tapasztaltak körében teljesen normális, a naponta két-három ilyen üzenet is átlagos. A megszaporodott bűncselekmények miatt mindenkinek sok a dolga, ennél fogva a jelentések száma is megsokszorozódott és akkor ismét témánál vagyunk.
 - Nézz körbe, itt mindenki tényleg dolgozik - kihangsúlyoztam minden egyes szót. Már nem célozgatás végett, csak úgy. Nem rá haragudtam, inkább a világra, meg azokra, akik felelős pozíciókban a lábukat lógatják és közben ezreket keresnek. Megbecsülik őket, istenítik őket, pedig a piszkos munkát azok az emberek végzik, akik ezeken a helyeken össze vannak zsúfolva és ki vannak zsákmányolva.
- Valóban? De ha igényt is tartanék erre a felajánlásra, nyilván nem bíznád rá pont egy nőre. Egy kezdő nőre - tettem hozzá, majd aktáját hozzá fogtam a másik kupac kitöltendő és postázandó papírhoz. Majd eljön az én időm is előbb vagy utóbb. Senki sem kezdte profiként, nem sok olyan mágus van, akit azonnal kilöktek a kereszttűzbe, gyilkolni, üldözni.
- Hová kell menned? - nem bírtam ki, hogy ne tegyem fel a kérdést. Mindig is kíváncsi természet voltam, ez talán a legrosszabb tulajdonságom.

Dwayne

 - Pozsony - mormogtam, nem is a férfinek, sokkal inkább magamnak. Jártam már ott nem is egyszer, gyakorlatok alkalmával. Nincs olyan messze, mégis más világ, mint Bogolyfalva. Ennél a helynél minden izgalmasabb lehet csak.
- Pillanat.
Ajánlatára nem szóltam egy szót sem, hátat fordítottam neki és a mappákkal együtt az irodámba siettem. Egy hanyag mozdulattal az asztalra dobtam őket, majd egy cetlire rövid üzenetet firkantottam. Igyekeztem minél előbb végezni a művelettel, hogy ne legyen Dwayne-nek ideje meggondolnia magát. Az üzenetet az ajtón kilépve egy sietős léptű tanonc kezébe nyomtam. Kornél talán nem lesz olyan mérges, amiért csak úgy fogtam magam és engedély nélkül leléceltem, ha meg igen, hát a következményekkel ráérek később is foglalkozni.
 - Nos, én készen. Biztosan akarsz egy koloncot a nyakadba? - küldtem felé egy sötét pillantást, ahogy visszaértem mellé. Nem gondoltam volna, hogy csupán jófejségből visz el egy olyan útra, ami számára rutin és fél kézzel is elintézheti.
- Részletek? Mire számíthatok? - biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb magától is felhozta volna a dolgot, de én jobban szeretek mindennel előre tisztában lenni. A levele nyilván a fontosabb információkat és instrukciókat tartalmazta. Igen, a logikám néha páratlan...

Áldott napot. Csak hogy ne szenvedjen hiányt itt a tanerő.

Dwayne

Akik nem szakmabeliek, mind azt hiszik, az aurorok nem is emberek. Szerintük csak robotok, akik mereven követnek egy szabályrendszert, a kihágókat meglincselik, fejüket veszik, el- és meghurcolják, aztán esznek, alszanak és kezdik az egészet elölről. Mindenki csak a meggyötört, az igazság nevében gyilkoló lényeket látják bennük, pedig ha kicsit jobban szemügyre vennék embertársaikat, akkor tudhatnák, hogy ugyanúgy éreznek, mint mindenki más. Hiszen ők is csak emberek. Engem személy szerint minden egyes eset megvisel. Megvisel, ha látnom kell egy szabályosan kivégzett embert, de megvisel az is, ha a muglik emlékeit kell esetleg elvenni azért, hogy világunk továbbra is titokban maradhasson.
Sokan ferdén és előítéletekkel tekintenek rám, állítólag nem nekem való a szakma. Ha nem nekem való lenne, már a kiképzésen elhasaltam volna, de nem így történt. Ha valakinek célja, szenvedélye van, akkor azt nem adja fel holmi akadályok miatt.
Éppen az irodám ajtaját csuktam be, amikor belebotlottam Dwayne-be. Ha azt nézzük, hogy előfordulásainak száma az emeleten eddig a lehető legcsekélyebb volt, igazán meglepő, hogy a héten már másodszor találkoztam vele az irodának nevezett sötét zugom környékén.
Fáradt voltam, alig vártam, hogy végre hazaérjek, elmerüljek egy kád forró vízben, aztán elterülve a nagy ágyban álomba szenderülhessek, de a férfi keresztbe húzta számításaimat az ajánlatával. Pár nappal korábban már volt egy ilyen elejtett mondata, de az akkor inkább valami csereajánlatra vonatkozott, most viszont komolyan gondolta. Azt hiszem...
Magam sem tudom, miért mondtam terveimmel ellentétben igent neki. Soha nem volt szokásom kocsmába járni, hacsak nem borbeszerzés céljából tértem be a pubba vagy a csárdába.
Laza mozdulattal löktem be az ajtót a bűnbarlangba. Előre biztos voltam benne, hogy nem fognak minket jó szemmel nézni a kétes ügyletekbe bonyolódók, de aznapr már semmi kedvem nem volt gazfickók után rohangászni.

Benedikta
Március 6, késő este

Ritka alkalmak egyike, amikor aurort hívnak a kastély területére járőrözni. Általában ez a prefektusok feladata, meg ahogy hallottam, Warren-é, szóval nem nagyon értettem a dolgot, amikor a kezembe nyomták a cetlit. Talán túlságosan is elszaporodtak a kihágások és a nagyhírű Rellonosokkal nem bírnak el a prefektusok. El tudom képzelni igazából, mégis... tanárok is vannak a kastélyban, ilyeneknek egyszerűen nem volna szabad megtörténniük.
Volt már szerencsém az erdőhöz és lakóihoz anno, rengeteg gyakorlatot teljesítettünk a többiekkel odabent. A kentaurok nem túl barátságos lények, annyit sikerült leszűrnöm a dologból, meg azt, hogy jobb őket elkerülni vagy ha már megtörtént a baj, szörnyen tisztelettudónak lenni, mert különben csihipuhi és nem biztos, hogy az egyén élve kijön onnan.
Hűvös éjszakának ígérkezett. Vagy két pulcsit és három zoknit sikerült magamra halmozni, hogy biztosan ne fagyjak szét odakint. Az ilyen tavaszias éjszakák szörnyűek. Felhők sehol, teret adva így a fagynak, a farkasordító hidegnek.
Sapkámat mélyen a szemembe húztam, átöleltem magam, ahogy a kastélyt körül császkáltam.
Szerencsémre - vagy inkább a diákok szerencséjére - egy-két járőröző prefektuson kívül nem találkoztam senkivel. Majdnem éjfélt ütött az óra, amikor megálltam egy kis pihenőre. Lehelyeztem magam a vadőrlak lépcsőjére és úgy lihegtem bele a fagyos nagyvilágba.

Dwayne

- Lefoglalnak a papírok - vontam meg a vállam, ezzel le is rendezve a témát. A munka maga szörnyen unalmas, ugyanakkor nem mondhatom, hogy unatkozom. Mindig van valami, amit át kell nyálazni, pakolgatni kell, postázni, és a többi.
Szerencsénkre nem sokan leledzettek odabent. Mostanában mint egy magányos farkas élek mondhatni az erdőben, nagyon ritkán mozdulok ki. Néha rám nyitják az ajtót a közelebbi ismerősök, de ha meglátogatnak, az sem tart valami sokáig. Mindenki elfoglalt, mindenki éli a saját életét, én pedig aszalódom huszonpár éves létemre. Állítólag ez a legszebb kor, én viszont nem a legszebbnek élem meg jelenleg...
- Te sem úgy tűnsz, mint aki pont ilyen életet akart - böktem ki végül. Ez a gondolat már akkor megfogalmazódott bennem, amikor méltatlankodott a feladatok miatt. Ha erre az életre vágyna, nem váltott volna ki belőle ilyen reakciót a levél. A vak nem is, de én látom, hogy valami nem oké. Mindig is jó szimatom volt az ilyen dolgokhoz. Az már más kérdés, hogy a szimatfogó orromat nem kellene mindig mindenbe beleütnöm.
- Persze lehet, hogy tévedek - ledobtam a kabátom az egyik székre, hogy aztán a mellette lévőre lehuppanhassak. Nem akartam sokáig maradni, egy-két pohárka, aztán mindenki mehet a dolgára, másnap megint lehet rohanni a monotonitásba.
- Én egy pohár tokaji 6 puttonyos fehéret szeretnék - adtam le a rendelést a pincérnek, aki időközben az asztalunkhoz sietett. Nem terveztem leinni magam a sárga földig, maradok a jól bevált bornál.

Dwayne

- Szóval harc. Értem már, hogy miért te kapod a legpiszkosabb melókat itt - bizony, ha az iratok másra nem, hát információszerzésre biztosan. Néha van jó oldala is, ha az ember lányának ennyit kell túráznia ilyen dolgokon.
- Nem tudnék egyszerre két életet élni - mormogtam magam elé - már ha a te eseted ebbe a kategóriába esik. Milyen gyakran jársz haza?
Biztosan nem lehet könnyű ezt így megélni, nekem is nehéz volt otthagyni a jól megszokott közeget és ide költözni. Ha azt nézzük, nem bántam meg, még akkor sem, ha egyelőre a számításaim még nem jöttek be.
 - Nem tudom. Én többre vágyom, mint amit itt kapok jelenleg.
Vágyak tengere. Mindenki tele van ötletekkel, vágyakkal, amiket szeretne minél előbb megvalósítani. Ez általában kimerül abban, hogy munka, szerelem és gyerekek. Én nem ezt akarom. Én megbecsülést akarok, olyan munkát, amit tényleg élvezek is.. és majd ha ezek megvannak, tovább léphetek. Én nem tudnám magam elképzelni otthon ülő anyukaként, még ha meg is találom a közös hangot a gyerekekkel.
- Még a tanári pályán is elgondolkodtam, de az nem lenne az én világom - vágtam egy szomorkás fintort, aztán belekortyoltam a kétbalkezes pincér által kihozott borba. Néha jól esik az embernek kibeszélni a problémáit, még akkor is, ha esetleg süket fülekre talál.