Leonie-meg az eridonosok asztali eseményei-Összedőlés, év eridonosa, nagy éljenzés, kiáltás, táncolás és ugrálás az igazgatóig, Leonie megpörgetése - év prefektusa, fennakadás, Luca, Leonie tart-fog, hasraesés, nagy röhögés. Vidám arcok, hátba veregetés, színes forgatag. Karnevál. A többi bejelentés, még több bejelentés, kviddics, év diákja, iskolaelsők, büszkeségek, hosszú-hosszú, nagyon hosszú, a személyzet változik, minden változik...a sunyiban elindított nassolni való elfogy. Elfojtott kacagás, viccmesélés az eridonos asztalnál és nagy tapsolások, otthonos légkör. Új tanárok, új igazgató - új terep, ismeretlen partner. Wickler már hozzászokott a mókáikhoz, meglátjuk, Portnipper miként áll a szelíd, színtiszte őrülethez, Keith a tekintetét keresi az újnak s réginek is, kedves (el)köszöntés, hála, majd újra, ismét csak elsüpped Leonie karjai között, mosoly, békesség, lázas várakozás, növekvő haskorgás...vacsora.
Húsleves hússal, hagymaleves pirítóssal, pálca elő, Leonie leönti magát, Leonie leönti Keith-t, Leonie leönt mindenkit, franciasaláta, sültek, rántott finomságok, halak, lazac, teleszáj, kacagás, a csirkecomb felpattant a tálcáról és megpróbál elrohanni - halk pukkanás, a csirkecomb felpattan a levegőbe, majd ráesik egy ártatlan elsős fejére.
Még több bejelentés. A rebarbarás morzsa édes ígérete.
A fül csokis, a nyak csokis, Merse a közelben, barátok a közelben, vidám integetés, és az ijesztő-örömteli felismerés; végzősök lettünk!
Hangos hullámokban előtörő hangoskodás az eridonos asztalnál, erős évfolyam, jó közösség, vidámság, itt van Erik, itt van Ashley, mindenki. Idén minden más lesz, még csak Keith tudja, mennyire - mikor ebbe belegondol, reflexszerűen csak még erősebben szorítja Leonie kezét, majd rákacag. Alig várja a budanekeresdi forgatagot. Képtelenség nem vigyorogni.
- Leonie, mielőtt majd visszamegyünk az Eridonba ünnepelni, szerintem menjünk le és kérjünk még sütiket a manóktól. - Suttogja egészen közel hajolva - no nem amiatt, mert különösebben titkolnák buliszervezési terveiket, de a közelhajolás megfelelő alkalmat teremt arra, hogy nyomjon a vöröske orrára egy puszit, és egyúttal kiszedjen a hajából egy apró kis tésztadarabot.
- És...ahm. ühhm. - Muszáj hozzátennie, mennyire boldog, mennyire szép az élet, és mennyire hiányzik neki a tűzijáték és a konfetti a Nagyteremből. Szerencsére mindebből az Eridonban épp kielégítő mennyiség van.
Lábdobogás, könnyed dúdolgatás, egyszer úgy tűnik, hogy mindjárt felpattan, beletúr a hajába és kirohan, mert már nem bírja tovább, máskor pedig úgy húzódik drága pajtása mellé, mintha legszívesebben egybevarrná a piros talárjaikat.
- Domdomdomdomdomdomdom...mmm-mennyei. Isteni ez a rebarbarás morzsa. - Mély, jóleső borzongás, szinte várja, hogy az étkezés végén Leonie, ahogy szokta, belefúrja állát a vállgödrébe.
- Nagyon szeretlek, Lelloly. - Teszi hozzá aztán könnyedén, először rá se nézve a pajtira, majd félig-meddig feléfordulva, az orra alatt somolygó kis játékos mosolyával.
azóta is te mondod a legjellegzetesebben
