OliA kérdésre felemelem a fejemet és végigvezetem a tekintetemet szerencsétlenen. Nincs jó bőrben, ez tény, de nem gondoltam volna, hogy ekkora lehet a baj. Összevonom a szemöldökömet és nekidől a velem szemben lévő pultrésznek.
- Megengeded, hogy vessek rá egy pillantást?
Éppenséggel tudnék rajta segíteni, ha nagyon megerőltetném magamat. Mivel én gyakran szerzek sebeket, mindig van nálam bájital, de nem tudom, hogy az a mennyiség elengedő lesz-e. Tapasztalatot bőven szerezte az évek során az adagolásából, mivel az apám is gyakran állított haza a kocsmából felszakadt szemöldökkel vagy vérző szájjal. Ezek voltak az én mindennapjaim. Félszegen ránézek a srácra, mint aki attól fél, mikor zuhan itt előtte össze a kedves kuncsaft. De kitelik tőle egy mosoly, szóval belehalni nem fog, vagy legalábbis nagyon remélem, nem tenne jó a csárda hírnevének, ha valaki itt lehelné ki a lelkét, ráadásul az én jelenlétemben.
- Nekem minden érdekes, mivel egy név sem cseng még csak ismerősen sem, gondoltam nem árthat ha belelapozok.
Vállat vonok, nekem aztán édes mindegy, hogy mit olvasok, inkább haza akarok menni és ledőlni aludni, nem pedig itt tengetni a drága időmet, amiből amúgy rengeteg van, de nem ilyen dolgokra. Fölkapaszkodok a pultra, mert igen lusta vagyok körbemenni, esetlen tornász módjára átmászok és leugrok az ismeretlen mellett, készen arra, hogy megszemléljek egy valószínűsíthetően gusztustalan, vérző sebet. Nem voltam az a típusú lány, aki rosszul lesz, vagy fintorogni kezd, nem az én stílusom én kemény vagyok, mint egy szikla, legalábbis ilyen szempontból.
- Na rajta, nem akarom, hogy itt halj meg nekem, az én lelkemen a száradna.
Noszogatom és felvont szemöldökkel nézek rá. Én tényleg komolyan gondoltam amit mondtam, nem csak a gyomromat akartam hűteni.