Tudok picit angliaiul *_*

Tudsz valamit? O_O *megijed*

F.. Fancy jewellery *_*

Igeeen *-*
Igen? O_O

Farkas Kamilla - 2015.09.12. 23:06



<3 *ölelget és ad csokit meg zsepit*

Cica *_*

A kicsiny nagylány szíve úgy döntött, hogy újra a torkába mászik, ahogy mentek az idegen férfivel. Mi van, hogy ha ő a zsákos ember? Csak a zsebében van a zsákja? Ahogy némán kullognak, időnként a férfi felé sandít, hogy nem tesz-e gyanús mozdulatot.  Nagyon kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen az éjszaka sok veszélyt rejt, úgyhogy egy idegenre kell hagyatkoznia, hogy megvédje, ha úgy adódik. Nem kellemes érzés, a gyomrában fura gombóc ül emiatt. Sokkal jobban szereti a nappalt, amikor a maga ura és szabadon járhat-kelhet a faluban, amikor nem tudnak róla. Amúgy azért még nem mehet el bármely pontjára, de ettől függetlenül már majdnem minden zugát ismeri. A kísértetházba azért nem mert még bemenni – él a gyanúval, hogy nem is fog. Nagyon nem szereti még mindig a szellemeket, hiába nem mindegyik kopogó szellem, akkor sem szereti őket. Rémiszti a tudat, hogy valaha itt éltek, és örökre itt fognak maradni a Földön. Meg, hogy átlátszóak meg hidegek. Brr…
Szóval cammognak a hideg utcákon, mire el nem érnek a Boglyas térig, ahol is a gyerek futásnak ered, hogy ha Délibáb a közelben lenne, akkor bizony ő érjen előbb a szökőkúthoz. Mostanság elég nagy a hő, úgyhogy kicsit megcsúszik egy helyen, ahol a friss hó alatt megbújik a jégpáncél. Nappal még pluszok vannak, úgyhogy a lehulló hó egy része tócsává válik, ami az esti-éjjeli órákban kemény jéggé fagy.
Győzedelmesen érkezik meg a szökőkút elé, ahol diadalittasan kihúzza magát és megáll csípőre tett kesztyűs mancsokkal.
- Há, nyertem!
Majd elkezdi kémlelni a kastély felől érkező utat.  Ha sikerült kijutnia, valószínűleg a lány is bármelyik percben megérkezhet. Nem tudja, hogy a kastélyt mennyire védik védőbűbájokkal, hogy a diákok ne szökjenek ki, de sok nebulóra panaszkodtak a tanárok, hogy kiszöktek a körletükből meg az erdőbe lófrálni. Ráadásul utóbbi helyre valamiért éjszaka érez késztetést sokuk menni, ami teljesen butaság. Még ez a kedves falucska is mennyire ijesztő és veszélyes éjszakának idején, pedig itt csak emberek laknak, nem is bestiák.
Néhány perc várakozás után a fázástól és a benne felgyűjt feszültség miatt fel-alá kezd járkálni a szökőkútnál.
- Ugye arra nincs veszélyes?
Néz a férfire, miközben ujjacskája a kastély irányába mutat. Nem akarja, hogy bármi bántsa a lányt. Valahogy megnyugodna, ha látná az arcát. Lehet, hogy elkapta egy prefektus? A levitások biztosan sokáig tanulnak a klubhelyiségben, aztán  emiatt nem tudott kiszökni.

Kenszi bácsi

A győzelem édes érzése minden feszültségért kárpótolja. Szereti, hogy ha bármiben jobb lehet, mint Adél, vagy akár a többi gyerek. Az osztályban testnevelés órán sokáig mindig majd’ kiköpte a tüdejét, hogy megmutassa: ő bizony sokkal gyorsabban fut, mint a többiek. Elsőben még arra is képes volt, hogy külön gyakorolta a matekot, hogy előbb tudjon fejben kiszámolni dolgokat, mint mások.  Még az sem szegi kedvét, hogy majdnem elnyalt az imént, mert úgysem látta Adélka.
A kérdésére megnyugtató válasz érkezik. A jellemző szóval már nemigen törődik, az a lényeg, hogy ott volt a nem. És ha ott van a nem, akkor az bizony nem fog megesni.
- Akkor jó. Azért rossz lenne…
Kezd bele lemondóan, de azt már csak magában fejezi be, hogy ha „Adélnak baja lenne”. Bármennyire is idegesítik egymást, valamiféle fura kötelék van közöttük, igazából a végén már csak jókat nevetnek a saját hülyeségükön.
- Egy bará… Adélt… fogadtunk, hogy ki ér ide hamarabb.
Motyogja az orra alatt, de csak az utolsó szavaknál pillant fel a férfira. Ha nem lett volna az az incidens az piás bácsikkal, akkor nem féltené ennyire a lány bőrét, ám így egészen más a helyzet.
- Az iskolából nehezebb lehet kiszökni. Meg még csak 14 éves… Gondolom, erős bűbájok védik a kastélyt, ugye?
Kérdezi reménykedő hangon, kissé dideregve. Nem számított arra, hogy ennyire hidegek az éjszakák, úgy öltözött fel, ahogy nappalra is tenné, ha nem szólna bele az Anyukája, hogy vegyen fel még egy pulóvert.
Valószínűleg sokkal komolyan behatolás és kiszökést gátló bűbájok vannak a kastély kapuján, amire nem is számítottak a lányok.
Ekkor hirtelen nagy súlyt érez a vállán, amitől egy pillanatra összerezzen, ám aztán rájön, hogy csak egy extra kabát landolt rajta, kis kezeivel összehúzza a mellkasán, majd végigméri magát az újonnan szerzett ruhadarabban.
- Köszönö-mm.
Pillant fel meglepetten a férfire, aki jelenleg egy szál pólóban áll. Elkerekedett szemekkel mered a férfire, aki úgy van itt a hidegben, mintha nyár lenne.
- A bácsi meg fog fázni. Tessék vissza felvenni!
Mondja lágyan, ám mégis némi határozottságával a hangjában. Ezt az Anyukájától tanulta, amikor még kicsi volt, akkor sokkal kedvesebben unszolta rá a pulóvert meg a kesztyűt, mint manapság.  

Kakaó *_* az finom, ma ittam kókusztejjel meg inkakávét is :3 meg igazit is :3

Sziasztok *-*

De édesen puszil az a bácsi

Kezdtem Neked Kísz :3

*megöleli a Kíszgyereket*

Jó éjt Edem bácsi, álmodj véreset

Soóki Bogi és Brigi
2016.01.20. délután 1 körül

Az iskolában nem olyan régen megismerkedett két lánnyal, akik ikrek, de teljesen különböznek. Hallott róla, hogy van ilyen, de ugye az ő nővérei teljesen egyformák, David meg Dora pedig pedig fiú és lány, ők nem nézhetnek ki ugyanúgy.  Először nem értette, hogy hogyan járhatnak fölötte – főleg Briginél, akit 9 évesnek nézett, mert olyan picik. Aztán hallotta azt a pletykát az osztályában, hogy azok a lányok igazából koboldok, azért olyan picikék. De a koboldok csúnyák, ezek a lányok pedig nem, úgyhogy ezt nem hiszi el nekik. Bogi még modellkedik is! Azt mesélték neki, hogy állatkertben éltek. Ez mekkora már, ő is szívesen lakna ilyen helyen. Régebben azt hitte, hogy az ikrek valaha sárkányrezervátumban éltek, de kiábrándították, hogy csak mellette a faluban, és odajártak általános iskolába 2-3 évet, így már mindjárt nem olyan menő. Az Apukája a rezervátum területén él, de amikor elmegy hozzá, akkor kivesz egy szobát a faluban, hogy ne kelljen bevinnie a kislányt éjszakára. Nappal volt már bent egy kicsit, eleinte nagyon megrémisztette a sárkánybőgés, de aztán már sikerült megszoknia. Igazából nem tudja eldönteni, hogy neki mennyire számít menőnek, hogy élete első 7 évében addig élt igazi házban, amíg a nagyszüleihez költöztek. Igazából vicces dolog volt úgy felnőni, hogy 5-6 éves korától kezdve csatangolhatott a kastély bizonyos részein, aztán pedig találomra kért meg diákokat, hogy kísérjék haza. Volt, hogy csak viccből kérte meg őket, mert egyébként tudta az utat. Akkoriban sokkal több időt tudott tölteni Kísszel meg Leonieval, mint mostanság, amit nagyon hiányol is.
Örül neki, hogy Adéllal normalizálódott a kapcsolatuk, bár még sokszor összekapnak, ráadásul ott van neki Sára is, aki a legjobb barátnője, de azért nyitott egy, sőt kettő új barátságra.
Suliban ő hamarabb végzett egy órával, mint a lányok, emiatt úgy gondolta, hogy nem megy már haza, hanem elüti az időt. Gyorsan megcsinálta az angol háziját, utána még be tudott szaladni a mosdóba, és kikenni a száját a dugiban rejtegetett szájfénnyel (mert bizony az Anyukája nem engedte elhozni), és utána elszaladni egy sütiért az cukrászdába.
Sapkával a fején, kioldott sállal, kesztyűs kezében pedig egy csokoládés muffinnal érkezik meg a megbeszélt helyre. A hátát elhúzó hátizsákját beleteszi az egyik hintába, ő maga pedig a szomszédjába, és úgy várakozik. Nem tudja pontosan hány óra lehet, de a lányok biztosan bármelyik pillanatban megérkezhetnek.

Kenszi bácsi

Ő maga csak nappal szökdösött ki a kastély falai közé, illetve az épület környékére. Egy idő után például már leengedte az Anyukája egyedül ebédelni, amikor neki még sok dolga volt, de általában ez egy közös családi program volt. Alapvetően nem szívesen eresztette el a nő sehová, nehogy valamelyik diák belekössön, vagy rosszba vigye. Legalábbis kisebb részt ez volt az oka annak, hogy végül beruháztak egy saját házba. De leginkább azt szerette volna az Anyukája, hogy ha ez a lány is a lehető legcsaládiasabb körülmények között nő fel. Az ikrek 12 éves korukban költöztek a kastélyba, előtte pedig sokfelé éltek, Telkin, Szedresen, Zakopaneban, de mindig otthonban. A kicsinek pedig csak a nagyszülei zakopanei lakásában volt lehetősége 2 évig megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor van itthon.
- Anyu is ment régebben néha járőrözni.
Teszi hozzá csipogva, miközben még mindig az utat kémleli. Szereti, hogy már nem a kastélyban élnek, mert így nem kell még néha sem a folyosókon járőröznie az Anyukájának, hanem egész este együtt lehetnek.
Felsandít a férfira egy sóhaj keretében. Nem tudja hogyan, de nem fázik. Biztosan valami bűbáj van a pólójában.  Valóban ideje lenne mennie, későre jár, ráadásul, ha otthon észreveszik, hogy nincs az ágyában, akkor mindenkire a szívbaj fog jönni. Ebbe ez idáig nem is gondolt bele, hogy mi van, hogy ha azt ugyan nem vették észre, hogy kiszökött, de a riasztóbűbáj jelezte, hogy valaki meglépett. Nem tudja, hogy az Anyukája ránéz-e már a lányok körmére, vagy csak hümmög egyet, hogy már megint csatangolnak.  Újabb sóhaj, ez már a lehetséges következményeknek szól. Azóta nem is gondolt arra, hogy mit fog ezért kapni, amióta elindultak a késdobáló elől.
- Szerintem már nem jön… menni kéne.
Motyogja egy utolsót pillantva a kastély felé, majd bizonytalanul tesz két lépést az otthonuk irányába. Mi van, ha ez a bácsi becsenget, hogy meghozta a gyereket?
- Ugye nem tetszik szólni… otthon?
Kérdezi a félelemtől kissé reszkető hangon. Most, hogy sikerült legyőznie Adélt, már nem is annyira jó érzés. Az is lehet, hogy azért csinálta az egészet, hogy jól megbüntessék a szökdösésért, ő pedig igazából meg sem próbált kijutni a kastélyból.
- Én tényleg nem szoktam ilyet.
Teszi hozzá gyorsan védekezésként pityeredő hangsúllyal. Ő tényleg nem, általában nagyon is szófogadó, rendes kislány.

Soókikrek  

Mostanság régen nem járt itt, mert hát már nagylány, azok nem szoktak idejárni,pláne télvíz idején. Amikor iskola után jön haza, akkor általában sok szülő van kint a gyerekével nyáron, aztán azok hangoskodnak itt. Szereti a gyerekeket, csak azt nem bírja, amikor sikítoznak meg hisztiznek. Davidben meg Dorában is ez a legelviselhetetlenebb, amikor nem kapnak meg valamit és hisztizni kezdenek. Vagy amikor ugyanazzal a játékkal akarnak játszani, aztán emiatt tőlük zeng az egész ház. Azt sokszor még az emeleti szobájába is felhallja, pedig az messze van ám. Nem is nagyon szeretne gyereket emiatt, pláne, hogy a családjukban gyakori az ikerterhesség. El nem bírna két gyerekkel, az fix. Persze a kistesó, az más. Még ha vigyázni is kéne rá, akkor is örülne neki még mindig, bár már nem szeretne annyira, mint néhány éve. Kicsit olyan, mintha Lettitől lennének kistesói, mert nem igazán tudja magát nagynéninek tekinteni.
Unottan lök magán párat a hintán, inkább a csizmája orrát fúrja bele a latyakos hóba. Azzal szórakozik, hogy milyen vastag réteg latyakot tud kiegyensúlyozni a cipője orrán. Amikor lépteket hall közeledni az egészet belerázza a latyakba, majd felpattan, hogy üdvözölje a lányokat.  
- Sziasztok! Minden oké?
Kérdezi Brigi felé fordulva, mert látja, hogy a lány lógatja egy picit az orrát. Közben visszaöleli Bogit, majd lazán visszahuppan a hintájára, nehéz iskolatáskáját meg átcibálja az ölébe, hogy a lányoknak is legyen elég hely a hintán.
- Nem, most jöttem igazából. Milyen volt az utolsó óra?
Érdeklődik kedvesen, miközben igyekszik a táskáját úgy elrendezni az ölében, hogy ne törje nagyon a combját a benne lévő mappa, amiben az összes pergamenjét gyűjti. Sajnos muszáj keményfedelűnek lennie, mert másként folyamatosan megtörnek a könyvek meg az uzsonna mellett.
- Fogalmam sincs, igazából eléggé hidegek meg csúszósak a játékok most. Mihez van kedvetek?
Kérdezi a táskájából felpillantva. Neki régebben a mászókáról való lógás, a hinta meg a lipityóka volt a kedvenc játékszere, mostanság már csak hintázni szokott.

Kenszi bácsi


- Köszönöm.
Hálálkodik lesütött szemmel a férfinek, miközben újra szipog egyet. A zsebébe akart nyúlni, ám véletlenül a férfi zsebét érinti meg a sajátja helyett, hirtelen el is felejtette, hogy dupla kabát van rajta.
- Jaj!
Mondja, majd úgy elrántja jobbját a férfi zsebétől, mintha az tűzből lenne. Nem akart ám ő semmit kirámolni onnan, úgyhogy benyúl a bácsi kabátja mögé, s a sajátjából halássza elő az egyik még tiszta zsepijét, hogy ki tudja fújni az orrát, meg megtörölni az egyre pirosabb szemeit. Alapvetően a kabátja ujjába törölte volna a könnyeit, de most a nehéz bőrkabát miatt ez bajos lett volna.
A szőkeség egyre inkább úgy érzi, hogy ideje lenne hazamennie. Már meglehetősen álmos is, talán csökken benne az adrenalin, vagy csak tényleg későre jár. Nagyot ásít, majd hátra néz a férfi irányába, hogy követi-e, amikor a nem is messzi távolból mozgásra lesz figyelmes. Ismét összerezzen, a körvonalakból látja, hogy nem a dühös Anyukája, meg még valaki, hanem valaki mások járnak kint. Az utolsó árusok most pakolhattak össze. Viszont feléjük tartanak, fura testtartással. Mi van, ha aurorok és el akarják kapni, amiért kiszökött éjjel? Van rajta valami gyerekbűbáj, amit észlelnek az aurorok, hogy ha éjjel kint jár, akkor el tudják kapni? A szíve ismét a torkában van, mint amikor a részeges férfiakkal találkozott, a lábaitól kezdve minden porcikájában érzi a félelmet. Nagyot nyelve próbálja meg csökkenteni a feszültséget, miközben rémültem bámul a mellette álló pólós férfire. Itt vannak, megszólítják őket. Egy rendesnek tűnő boszorkány kedvesen megkérdezi tőle, hogy ismeri –e ezt az urat. Most mit mondjon? Végül is nem ismeri, de megmentette, sőt vállalta, hogy pólóban kint áll a hidegben, csak hogy ő ne fázzon.
Viki megint elsírta magát, sok ez neki mára. Őrület, hogy mibe keverte magát egy hülye fogadás miatt. Már tényleg nem vágyik másra, csak hogy kiabáljon vele az Anyukája, a testvérei, az Apukája, de még Kísz is.
- Éhn… één…
Könnyes szemmel a férfira pillant. Most mit mondjon? A nevét sem tudja, de megmentette. A furaságra ellenére végül is bízik benne egy kicsit, de fogalma nincs, hogy ki ő és milyen ember. Mint ahogy ezeket a varázslókat sem ismeri egyáltalán.
- Éhn nem tudom, haza akarok menniii.
Kitör belőle a zokogás, majd pánikolva megindul, mint az őrült és futni kezd: valahová, ahol nincsenek kérdések, nincsenek idegenek, nincs fogadás, csak az otthon biztonságos falai. Útközben azonban nem számol azzal a közeli jeges résszel a földön, amin idefelé is majdnem elesett, s ismét megcsúszik rajta, ám ezúttal megindul a föld felé.

Csermely

2016-03-06, szombat délután

A mai nap borzasztó volt, mert tanítás volt az iskolában. Igaz, cserébe a jövő héten kettő helyett négy egész napig nem kell majd iskolába mennie.  Reméli, hogy nem lesz az, mint a múltkor, hogy négy napig volt a szünet, de öt napra való leckével nyomják őket tele, mert akkor nem tudja, hogy mit fog csinálni.
Szerencsére nem volt komoly a mai tanítás, hamarabb is elengedték őket, ezért úgy döntött, hogy meglátogatja az anyukáját az iskolában. Haza sem ment suli után, hanem az iskolaszereivel megpakolva indult neki a falu és a kastély közötti sétának. Nem is emlékszik olyanra, hogy egyedül ment volna a Mágustanodába, így ez egészen új élmény számára. Igazából már elengedik így közel 12 évesen ilyen távolságra egyedül, inkább csak az, hogy nem volt szüksége arra, hogy egyedül eljusson a kastélyba.
Nagyjából 10-12 percnyi séta után sikeresen megérkezik az iskola kapuja elé, ami ki is nyílik előtte. Amióta a faluban laknak, elég ritkán szokott eljutni a kastélyba, úgyhogy egy picit izgul. Nem hiszi, hogy az anyukája mérges lenne, amiért meglátogatja. Régebben mindig mondogatta, hogy azért nem szereti, hogy a kastélyban lakik, mert eltanulja a rosszat a nagyoktól. De igazából Vivire meg Zsombira és Ellára is ezt mondta, pedig ők otthon laknak.
Pöttöm a réten átvágva az egyik fa ágai közé szorulva megpillant egy nagyon ütött-kopott kvaffot. Valószínűleg már senkinek sem kell, annyira régi, azért is hagyhatták a fán. A homlokát összeráncolva méregeti az inkább barna, mint vörös színű bőrt, végül úgy dönt, hogy az neki bizony kell. Mivel nincs még varázspálcája, ezért fel kell másznia érte. Az iskolatáskáját letámasztja öreg fának, majd lendületből nekiugrik, hogy felkapaszkodjon rá. Elsőre nem sikerül neki, de másodjára végre feljut. Viszonylag szerencsés helyzetben van, mert nincs túl magasan a labda, egy nagyobb ágat kell csak feljusson. Bal kézzel felkapaszkodik, jobb láb fel, többi testrészt felhúz és már el is éri. Picit nyújtózik és meg is kaparintja a koszos-ázott lasztit. Finom vonásai grimaszba húzódnak, mert a labda tapintása sokkal undorítóbb, mint képzelte, így gyorsan elhajítja, hogy megszabaduljon az érzéstől is. Olyan puha, gusztustalan, nyálkás tapintású az egész, és ez az érzés most a kezén maradt.  Fintorogva törli bele a kezét az egyik ágba, majd háttal előre elindul lefelé. Az egyik alsóbb ágról úgy gondolja, hogy csimpaszkodik egyet, majd elengedi és megindul a föld felé körülbelül két méter magasról. Ahogy a föld felé tart a lába végighorzsolódik a fa törzsén, majd pedig a kicsi lány a popsiján landol.

Kenszi bácsi

Kellett neki belemennie ebbe az egész hülye fogadásba! Az is lehet, hogy Adél ki sem mozdult a strébik lakhelyéről, aztán majd utólag fogja élvezni a pletykát, hogy a Vikike milyen bajban van. Persze lehet, hogy elkapták, de ilyen durva dolgok akkor sem történtek vele, hogy három felnőtt egyszerre próbálja elkapni és felnyomni az anyukájánál. Délibábnak sokkal könnyebb, neki nincs itt szülő, úgyhogy maximum csak rivallót tud kapni, ha bajba kerül.
Egyre ijesztőbben viselkednek a varázslók, igazából nem is érti, hogy mi bajuk van. Vajon gonosz lenne ez a férfi, hogy így reagálnak arra, hogy együtt látják őket? Végig volt valami kellemetlen megérzése vele kapcsolatban, de a tettei mást sugalltak. Mi van, ha ez egy gyerekrabló?
Ám ezek a gondolatok nem sokáig tudnak a szőke buksikájában cikázni, hiszen egy szempillantás múlva már meg is indult a föld felé. Ijedtében épp elsikítja magát, amikor a hátán tompa nyomást érez: két határozott kéz megvédte attól, hogy elvágódjon a csúszós jégen. Tágra nyílt szemmel, a félelemtől reszketve pillant hátra: a férfi ismét megmentette.
Ekkor ismét az ismeretlen férfi hangját hallja, így ösztönösen arra kapja a fejét. Légzése zilált a sok sírástól, amit most sem igen tud abbahagyni. Szóval vámpír? Hallott róla, hogy a faluban él egy vámpír, az iskolában azt beszélték, hogy emberekből inni, sőt meg is eszi a húsukat is. Otthon is hallotta hírét, de ott úgy emlegették, hogy nincs különösebb gond vele, csak a két lépés távolságot tartsák meg vele, mert mégis vámpír. Tehát ő az?
A gyerek hirtelen beszívja a levegőt, majd amikor megtelik a tüdeje, jó pár pillanatig nem lélegzik többet, annyira megszeppen a hallottaktól. Mondhatná, hogy tényleg majdnem elesett, de egyszerűen nem jön ki hang a torkán, miközben legszívesebben sikítana és tombolna a félelemtől. Az Apukája mindenkit lerendezne és jól megvédené, ha itt lenne. Alsó ajkába harapva mered a férfira, rövidke körmeit a bőrkabátba mélyeszti feszültség levezetésként.  Most már komolyan nem tudja, hogy kinek higgyen.
 A nő nyugtatgatására nem igen tud mit reagálni, leginkább csak tovább szipog és pityereg. Teljesen össze van zavarodva, hiszen egyetlen idegenben sem szabadna bíznia, ezt már egészen kicsi kora óta tudja, most viszont rögtön háromra is rá van utalva, sőt mi több döntenie kell, hogy melyikben bízik meg.
- A bhácsi az itteni vhámpír?
Kérdezi a félelemtől és a zavarodottságtól reszkető hangon, fogait a reszketéstől össze- összekoccantva. Megnyugtatná a tudat, hogy nem egy idegen vérszívóval van dolga, hanem azzal az emberrel, akiről azt hallotta, hogy békésen él együtt az itteniekkel. Az eddigi viselkedése ezt támasztja alá, de tényleg nem tudja, hogy kinek és mit higgyen el. Egyáltalán élnek itt más vámpírok? Tudnak járkálni a varázslófalvak között, hogy vadásszanak? Az iskolában semmit nem tanultak róluk.  
- Éhn nem tudom. Haza akahrok menni!
Mondja hangosan zokogva. Ő már tényleg csak azt akarja, hogy vége legyen ennek a rémálomnak és végre otthon lehessen, hogy kiabáljanak vele, hogy elvegyék a festékjeit, bezárják a szobájába és eltiltsák mindentől, amit szeret.

Csermely  

Biztosan nagyon fog örülni neki az anyukája, pláne, hogy ma kiosztották a múltkori fogalmazást, és nagyon jó jegyet kapott rá. Annyira nem szeret fogalmazni, mert mindig attól fél, hogy valami cikis butaságot ír le, aminek semmi értelme, de szerencsére nem megy annyira rosszul, mint amennyire tart tőle. Igazából kifejezetten nem rossz semmiből, de leginkább a rajzolás meg a festegetés köti le, illetve szereti a testnevelést is.  Volt olyan, aki azt mondta, hogy ezek csupa hasztalan tárgyak, hiszen nagyon kevés esély van arra, hogy valakiből festőművész legyen, vagy befutott kviddicssztár. Pedig iszonyatosan szeretne jobb lenni másoknál ezekben, sőt a legjobb akar lenni! Most nagyon sok minden érdekli a bagolyköves tárgyak közül is, aztán persze kiderül, hogy ott szeretni fogja-e azokat, vagy sem.
De egyelőre leginkább az a koszos, ázott labda köti le a figyelmét. Még így is vannak ötletei, hogy mihez kezdene vele, hogy a frászt is kiijesztette belőle az állagával. Erre nagyon nem számított, valamiért azt hitte, hogy sokkal gusztusosabb tapintása lesz ennél.  De utána jött a nagyobb baj, hiszen farolásból ugrásban nem valami profi a lány, így elég csúnyát huppant a földre. A kicsiny nagylány fájdalmasan felszisszen, majd egy halk „auh”-t hallat, mert hát ráadásul még a bal lábszárát is végighorzsolta érkezés előtt. Első ránézésére a nadrágjának nem esett komolyabb baja, csak picit megkopott az anyag, talán észre sem veszi az anyukája.
Ekkor hirtelen észrevesz egy tőle nem messzire a földön kuporgó lányt. Egyből meg is feledkezik az égető fájdalomról, ami lábszárán van, és a feltűnően szőke teremtésre mereszti tekintetét, talán még a fejét is picit oldalra biccenti. Még nem is nagyon van ideje elgondolkozni, hogy mit talál azonkívül furcsának a lányban, hogy a fűben ül, a szőkeség megszólal. A kicsi nagyot nyelve válaszol neki.
- Igen. Azt a kvaffot akartam leszedni.
Mutat a pár méterre a fűben békésen heverésző labdára, melynek alja most már meglehetősen eldeformálódott az eséstől. Nem baj, megjavítható.
- Jól, csak lehorzsoltam a lábam.
Még nem nézte meg, hogy mekkora a baj, de nem valószínű, hogy komolyabban vérezne a sebe, hiszen ilyen időben még elég vastag nadrágot kell hordjon. A tompora picit még sajog, de azt meg csak nem kezdi el dörzsölgetni, bármennyire is jólesne ebben a pillanatban.
- Miért ülsz ott? Nem fázol odalent?
Kérdi a reszkető lánytól, miközben feláll a fűből és leporolja a nedves-koszos nadrágját.
- Ahj, Anyu megint le fog szidni…
Nem is érti, hogy miért mérges rá az Anyukája, hogy ha összekoszolja magát, elvégre csak pár suhintás a pálcával, hogy kitisztítsa a ruháját. Majd ha nagyobb lesz, akkor magának simán meg fogja csinálni, és akkor még a sárban is hempereghetne, ha szeretne. De persze nem szeretne. De megtehetné, mert már bagolyköves lesz és nagy.
Tekintete ismét a lányra siklik, még mindig nem igazán érti, hogy mi olyan furcsa benne. A bőre, a haja, a szeme. De lehet, hogy ez valami bűbáj, vagy valami különleges országból jött, ahol mindenki fehér és szőke. Sok diák festi a haját nagyon színesre, lehet neki is ilyen hóbortja van.
- Oh, elszakadt a harisnyád! Én sem tudok rá vigyázni soha…
Szólal meg ismét, ahogy pillantása már a lány lábát pásztázza. Annyira szereti a szép színes harisnyákat, de egyedül csak a vastagot tudja normálisan hordani, a felnőtteknek való harisnyát mindig elszakítja.

Kenszi bácsi

Szóval ő az…
Nem hallott róla valami sokat, csak az iskolában terjesztett rémtörténeteket, meg egy-két elejtett mondatot vacsora közben. Főleg az alsóbb évesek riogatták egymást azzal, hogy majd elviszi a vámpír, meg úgy megeszi, hogy soha többet nem találják meg. Meg bezzeg az ő apukája ismeri a vámpírt és megeteti vele, mert a kedvence a gyerekvér.
Nagy levegő.
Nyilvánvalóan a családjának hisz inkább, még ha jóval kevesebb információval szolgáltak a férfiról, plusz az eddigi tettei is nem azt támasztották alá, hogy meg akarja csapolni – hacsak nem tartogatni akarja magának persze, de akkor nem lenne igaza a családjának.
Újabb nagy levegő, közben szipogás, némi nyúlós takony lefolyik az orrából. Annyira sír, hogy már nem tud annyi orrváladékot felszipogni. Legszívesebben beletörölné most a ruhája ujjába az orrát, de mivel a vempi bácsi kabátja van most fölül, így ezt jelenleg nem teheti meg. Most már tényleg csak haza akar menni! Kellett neki belemenni ebbe a hülye fogadásba!  A felnőttek ide-oda rángatják, csak azért mert fiatal. Az egyik azért, mert részeg, a másik megvédi, a másik kettő attól védi meg, aki amúgy megvédte az előbb. Kétségbeesetten kapkodja a levegőt, amikor egy hirtelen rántást érez. Épp elsikítaná magát, amikor megállnak a következő sarkon. Ismét nagy levegőt vesz és zavartan pillant körbe. A gyomra kissé felfordult a hirtelen tempótól és a jó ideje tartó folyamatos bőgéstől, úgyhogy igyekszik mélyeket lélegezni, hogy megnyugtassa a kavargó pocakját.
Ekkor kezek nehezednek a vállára, a pici vörös, duzzadt szemmel a férfi kék szemeibe pillant.
Hol lakik?
Annyira nehéznek tűnik ez a kérdés ebben a pillanatban, pedig amúgy annyira nem az. Viki az alsó ajkába harapva sóhajt egyet, majd tekintetét a cipője orrára vezeti.
Ő az itteni vámpír, aki nem bánt. Csomó ember lakhelyét tudja és még élnek. Az anyukája azt mondta, hogy nem bánt senkit…
- Macskabagoly… 88.
Sóhajtja ki egészen halkan, összeszorított ajakkal, még mindig a cipőcskéje latyakos orrát bámulva.
- Ugye nem lesz baj?
Kérdi ismét felpillantva a férfi tekintetét keresve. Most már abban sem biztos, hogy egyáltalán be tud jutni biztonsággal a házba. Mi van, hogy ha a védőbűbájok jelzik, hogy ő kijárkált éjszaka? Rá biztosan nem húzta fel az édesanyja, hiszen miért is szökdösne ki. De mi van, ha mindenkire érvényes a családból, csak a felnőttekre nem? De igazából mindentől eltilthatná örökre, csak legyen már vége ennek a rémálomnak!

Csermely *-*

A kvafftól piszkos kezét a fa törzsébe törli, amitől most már még több barna darabka kerül a mancsára. Végül jobb híján eszébe jut, hogy egyébként a kabátja zsebében ő tart zsebkendőt is, úgyhogy előhalászik egyet, s jó alaposan beletörli a pracliját, majd ismét zsebre vágja a piszkos papírdarabot. Ajkaiból kicsi „kacsacsőrt” formálva, majd halk cuppanással visszaállítva a normális formára bámulja a koszos, ázott bőrt. Van javító bűbáj, szépítő bűbáj. Sőt, színező varázslattal is el tudná látni a kvaffot. Milyen király lenne már, hogy ha a polcán a régi babái mellett, amikkel már úgysem játszik legalább fél éve ott lenne egy ilyen labdatartó állványon, vagy mi a francon egy lila kvaff. Vagy inkább, kék, vagy napsárga. Az utóbbi időben nagyon szimpatizál azzal a gondolattal, hogy minden hónapban, sőt akár minden héten átfesteti valamelyik rokonával valamelyik bútorát, esetleg a falat. Lassan szeretné átrendezni a szobáját, hiszen már tele van egy csomó felesleges kacattal, amikkel hónapok, sőt évek óta nem is játszott. Azt beszélték otthon, hogy hamarosan kaphat egy új ágyat is, akkor átpakolják a szobácskáját, s egyúttal azzal elajándékozza a nélkülözhető játékait. Persze néhányhoz még most is ragaszkodik, hiába nem használja őket, de azért nagyon sokat oda fog tudni adni másnak.
Kezével próbálja kidörzsölni a fűfoltokat, ám azok makacsul ragaszkodnak, úgyhogy ezen már csak a tisztítóbűbáj segíthet. Csalódottan sóhajt egyet, majd a ruhájáról ismét a szőkeségre siklik a tekintete. Nem akarja feltűnően méregetni, de neki valahogy nagyon fura az egész lány, viszont nem tudja megmondani, hogy mi nem stimmel vele.
- Szerintem csak egy nagyon picikét.
Feleli, majd elkezdi feltűrni a nadrágja szárát, hogy meglássa mekkora a kár. A fájdalomból ítélve nem komoly, viszont a hűs márciusi időjárás miatt beleborzong abba, hogy a csupasz bőre a levegőt éri. Amikor felér a térdéig, ott vöröslik egy körülbelül tenyérnyi, de egyáltalán nem mély horzsolás, melyből már épp hogy csak szivárog egy kis vér, de összességében épp csak elszínezte a nadrágja belső oldalát.
- Látod, nem komoly? Két-három napot adok neki.
Korábban annyiszor horzsolta már le magát, hogy szemre meg tudja saccolni a sebelmúlás idejét. Ettől durvább sérülései is voltak már, de általában megúszta a játékot néhány kék-zöld folttal.
Vikike biztatóan visszamosolyog a földről felkelő lányra. Tudja ám, hogy hideg a föld, még májusban is azt szokták neki mondani, hogy ne üljön le, mert felfázik, sőt hallott már olyan dolgot is, hogy majd nem lehet kisbabája. Hogy mondhatnak ilyet egy gyereknek? Ki gondol még ilyenkor a kisbabákra?!
- Jaj, azt tudom, azt tudom! Már olvasok ám ilyen könyveket, talán a Reparo, nem? Vagy az csak törött tárgyakra jó?
Mondja a végére csökkenő lelkesedéssel, ahogy lehajtja a nadrágja szárát. Igazából lehet, hogy butaságot mondott, mert hát ugye neki még nagyon szegényes a varázsige készlete, amit ismer.
- Lehet vannak ilyen ruhás varázsigék, mert a nagymamám szokott kötőbűbájt használni.
Igazából, ahogy elkezdett megismerkedni az átváltoztatástannal teljesen lesokkolta, hogy mennyiféle varázsige van. Mármint arra külön, hogy gyufából tűt? Meg minden ilyen kis apróságra? Fogalma nincs, hogy hogyan lesz képes ennyi varázsigét megjegyezni. Kicsit kezdi bánni már a „korábban megyek egy évvel a Bagolykőbe” projektet.

Adam bácsi

A leányzót annyira igyekezték óvni minden veszélytől, még a rezervátum védett területére sem nagyon mehet be, az apukájával külsős helyen szoktak találkozni, a szülei munkahelyéből többnyire csak szuveníreket, plüssöket és posztereket látott, nem többet. Még egy újszülött sárkányt sem engedték, hogy megnézzen pedig attól még önmagát is meg tudta volna talán védeni pálca nélkül, mert hát az mégis baba. Peersze, veszélyes, mert sárkány meg minden, de naa. Ő a nagyobb és az erősebb. Meg ugye a kastélyban sem állhatott nagyon szóba a nagyokkal, csak amikor kiengedte az anyukája játszani, akkor sunyiban szólítgatta le a bagolyköves diákokat, így lett Leonie az egyik legjobb barátja. Bár a lány Kísz miatt amúgy is a spancia lett volna később.
De hiába a sok féltés, a lány ment a buta feje meg a büszkesége után, nem is sejtve, hogy ezzel mekkora veszélyt hozott a saját fejére. Itt áll késő este, reszketve, takonyban-nyálban úszva egy vámpírral, aki az egyetlen reménye jelen helyzetben, hogy kijut ebből a pokolból. Mármint el is futhatna, de a félelemtől kábé semmi erő nincs a lábában, pár sietősebb lépés után összecsuklana.
Kétségbeesetten, a maga nagy harcától megfáradva pillant fel a zsebkendőt nyújtó férfira. Reszkető jobbját a zsepi után nyújtja, majd dadogva megköszöni azt. Amennyire a remegéstől tud sietni, annyira gyorsan kifújja az orrát, majd a használt zsebkendőt egy három-négylépésnyire lévő kukához viszi, illetve hát nagyjából 1-2 lépésnyire tőle beledobja, majd lesütött szemmel topog vissza a vámpírhoz, ahol érkeztét egy nagy sóhajjal nyomatosítja.
Az előző utazás nem túl pozitív emléke miatt egy pillanatig habozik megfogni a férfi kezét, de végül odanyújtja sokkal apróbb pracliját és átadja magát a nem túl kellemes élménynek. Ezúttal is hányingere lesz az utazástól, ám mire komolyra fordulna a baj már meg is érkeznek. Jobb kezének mutatóujját a szájába véve elejt egy meggyötört mosolyt, amikor meglátja a házuk jellegzetes kapuját. Végre, itthon! Már csak az otthoni eseményekkel kell számolnia, az sem lesz egy könnyű menet. Talán akkor is beismeri tettét, hogy ha nem bukik le. Igen, talán bemegy Lettihez vagy Ellához és elsírja nekik magát.
- Nagyon köszönök mindent. Én… úgy féltem…  öhm akkor… jó éjt!
Feleli a férfi szemébe nézve, még mindig remegős, talán a szokottnál magasabb hangon.  Félve fordul a házuk felé, igazából most már nem is várja annyira a nagy hazatérést. El sem tudja képzelni, hogy mi az a rengeteg minden, amitől emiatt el fogják tiltani, lehet elveszik az összes játékát, festékét, ceruzáját.
Újból visszanéz az ott várakozó férfira. Jó lenne, hogy ha az anyukája haragjától is megmentené. Most már egyáltalán nem tűnik akkora nagy ötletnek a versengés.
- Engem meg fognak ölni…
Motyogja lemondó hangon, majd zsebében kotorászva előveszi a kulcsát, hogy beillessze a zárba. Alapvetően kulccsal is zárják az ajtókat, de bűbájok is védik a területet az illetéktelen betolakodóktól.
Miután elfordítja a kulcsot, még pár pillanatig habozik bemenni. Ha szerencséje van, akkor szépen beosonhat, mint a nagyok szoktak a lakásban. Tétován visszafordul a vámpírhoz és hálásan pillant felé, majd egy biccentés után belép a kapun, s visszazárja azt. Az első pár lépést bizonytalanul teszi meg, majd mint akit puskából lőttek ki, úgy indul meg az otthona irányába, ám az ajtóban a mérges, hálóinges-papucsos édesanyjába botlik. A nő megemeli a lánnyal a hangját - talán Adam ezt még hallhatta is-, majd a csuklójánál fogja berántja a házba további fejmosás és faggatózás céljából.
Úgy tűnik, hogy a kiskorú családtagokat mégis érzékeli a bűbáj.

//köszönöm a játékot ^^//

Csermely

Még mindig hihetetlenül izgatja a fantáziáját az a piszkos, régi kvaff, egészen biztosan hatalmas nagy kincsre bukkant ezen a fán. Arra gondolt, hogy majd a későbbiekben ő is játszhatna kviddicset, bár még fogalma sincs, hogy milyen pozícióban. Végül is Leonie is terelő, nála pedig valószínűleg magasabb lesz, sőt még Vivi is próbálkozott a vasak ütögetésével. De persze a hajtó sem rossz, akkor játszhatna ettől gusztusosabb tapintású kvaffokkal is. Az őrző valamiért annyira nem köti le, elvégre hát többnyire csak ott lebeg, mert ha ügyesek a hajtók, akkor nincs sok dolga. A fogó, az meg menő dolog, mindenhol azt hallja, hogy az a legfontosabb, de neki nem lenne türelme az egész meccs alatt azt a kis Red Bullal átitatott Ferrero Rochert kergetni.
- Szerinted milyen régen lehet itt? Lefogadom, hogy vagy 10 éve! Sőt, talán még nem is éltem, amikor ez idekerült!
Arról hallott, hogy ezt az intézményt, mint olyan nem olyan régen alapították- kb. 7-8 évvel a születése előtt-, noha a hely meg a kastély már állt korábban is, csak az iskola miatt hozták helyre. Úgyhogy korábban nem valószínű, hogy kvaffokat dobáltak ennek a fának a lombjai alatt.
- Az is lehet, hogy egy olyan diák hagyta itt, aki azóta már befutott játékos, nem?
Vagy egy béna idióta, aki még csak le sem tudta szedni a fáról a kvaffot, miután annyi esze nem volt, hogy ne egy fa alatt hajigálja. De ábrándozni lehet, bármelyik opció is a valós.
-  Baj van?
Kérdi a lány arcának rezdülését látva, meg úgy általában az egész lányt végigmérve. Nem akar rákérdezni, hogy „hé, te figyelj már, nagyon furcsa vagy nekem, mitől vagy ilyen?”, de azért érzi, hogy valami nincs rendjén a lánnyal. Bár tudná, hogy mi az. Tudja, hogy nem szabadna ilyeneket gondolnia, mindig mondják neki, hogy ne ítéljen elsőre. De itt valami akkor is különös.
- Jaj, én nem megyek Lori nénihez! Az a főzet nagyon csíp!
Feleli a szőke lánynak két tenyerét maga elé tartva tiltakozása jeléül. Kenték már be a sebforrasztó főzettel a sebeit korábban, tényleg elmúlt pár óra alatt, de legszívesebben körbeugrálta volna a szobát, annyira marta érzékeny bőrét az a lötty.
- Majd ha hazamentem megmosom.
Tudja ő, hogy valamilyen főzettel le kell ilyenkor kezelni, hiszen el is fertőződhet a seb, de nincs kedve bevallani otthon, hogy fára mászott, amikor az tilos, plusz még undorító tárgyakhoz is nyúlkált. Nyúlkált? Mit nyúlkált! Haza fogja vinni. Odasiet a kvaffhoz és a ruhájától jól eltartva megemeli azt. Az eséstől kiütődött belőle a víz egy része, de még így is elég súlyos egyéniség.
- Jé, csak kicsit büdös!
Rikkantja derűsen széles vigyorral a képén, miközben visszasétál a lányhoz, hogy ha akarja ő is közelebbről meg tudja szemlélni ezt a puha, nedves, kissé szagos csodát.
- Az a durva, hogy amilyen az Átváltoztatástan, szerintem simán van erre egy varázslat. Anyu tanított ÁVT-t, mesélte, hogy minden vacakra van egy varázsige. Nem tudom, hogyan lehet azt mind megtanulni.
Válaszolja kissé kuncogva, kissé pedig lemondóan. Valóban fél attól a tantárgytól, hiába lesz otthon segítsége belőle, hiszen az anyukája bár nem szaktanár, azért eléggé jártas ebben a tudományban. Ráadásul, ha minden jól megy, lehet, hogy pont a rokona fogja tanítani az iskolában, amire ő oda fog kerülni.

Hella, megmondalak a nővéremnek, ha megfogod a haját

Ő tanár

Nekünk vannak sárkányaink vagyis majdnem, de vannak :3

BFF <3 :3

Komolyan vannak csak gyere el a rezervátumba

Zizibella  

Régebb óta, mint téged teveztek beíratni ide

Mert öreg vagy Engem nem kellett tervezni, én megjöttem  

Hellóka mindenki *-*

UniCorni *-*

Nincs, mert én már másodikba megyek