Adél és Emmus
Hamar megleli őket, szerencsére nem olyan nagy a hely, ahol könnyen elvesznek az emberek. Mint a mugli bevásárlóközpontokban. Ott aztán elég egy fél perc, egy pillanat, és hopp, már nincs is meg az, akivel odament, a keresés pedig, no az még egy hosszú procedúra. Volt, hogy órákig kavargott, mire meglelt valamit. Vicces helyzet volt, utólag jót nevetett rajta.
Na de most nem ott van, hanem a cukrászdában. Adél jelzése még külön plusz volt neki, ahogyan maszatos kis kezével integetett neki, lelkesen, hogy arra vigye az útja. Nem zavarta a dolog, hiszen elsőre tudta, merre kell mennie, de jól megmosolyogta a dolgot, hisz aranyos volt a lánytól. Leülve dől hátra, helyezi kényelembe magát, és kipiheni a sietős lépteit. Ahogy megérzi Emma kezét az övéin, úgy simítja meg hüvelykujjával azt, és pihenteti meg ujjait az övé körül. Az ilyen kis apró pillanatok is megragadnak benne, jóleső érzéssel tölti el, hiszen, ha nem is rózsaszín, de a köd őt is elérte már egy ideje, és nem is akarja elzavarni onnan. Ahogy Adél szavait hallja a szék foglaltságát illetően, vigyorog egy sort, mocorogva helyezkedik a széken kicsit, és lepillant az ülőalkalmatosságra egy pillanatra.
- Hát, ha véletlen repülne is, akkor most jól ránehezedtem, szóval nem fog neki menni. Vagy velem együtt repül, de az fura lenne. – elmélkedett egy darabig azon, hogy milyen lenne, székestől repkedne, de inkább elhessegette a gondolatot. Egyszer volt csak alkalma rá, hogy seprűn repkedjen, ami nem volt valami biztonságos, no meg kényelmes dolog. Viszont érzésre nagyon is jó volt. Na majd egyszer.. Addig is, ahogy a csók után a „felháborodást” hallgatja, elneveti magát, hiszen szinte már várta az ehhez hasonló reakciót, vagy minimum egy nagy adag fintort. A gyerekek valahogy ezt a részt sosem díjazzák, persze, csak egy ideig.
- Igen, igen. Itt vagy, látom is. De ezt nem hagyhattam ki. – mentegetőzött, miért is tette amit, majd a nagy vigyorát lecserélte, mikor is meghallotta, hogy miféle hiányossággal rendelkezik a cukrászda. Rosszallóan, szomorkásan csóválta meg a fejét, persze, mindez csak játék volt, de igyekezett olyat produkálni, ami hihető.
- Ez hallatlan, szörnyűűű.. mi az, hogy nincs rántott hús? Annak mindenhol kellene lennie! Na majd én törvénybe hozom. – húzta ki magát, mint akinek komoly szándéka lenne az, hogy ilyesmit tegyen, de amúgy nem lépné meg. Meg hát, hogy nézne az ki, hogy ilyesmiért kampányol. A kastélyba csempészés hallatán tekint vissza Emmára, és ejt egy félvigyort, mint amit a tipikus rosszfiúk szoktak, amikor csibészségen törik az agyukat. Na igen, nem épp a legszabályosabb, de meglépi. Ennyi még neki is belefér.
- Be ám. Nem olyan bűn az, ha szétnéz ott, ahova majd kerülni fog. Kicsit kalandozunk. – vázolta fel röviden, hogy mit is tervez a húgával a közeljövőben, persze, arra még konkrét ötlete nincs, hogy pontosan mi is lesz a cél. Az majd ott eldől, addig még van ideje finomítani mindent. Viszont a finomság hallatán már jobban elgondolkodik, hiszen ha hús nincs, süti van, így azt enni is fog.
- Úúú.. citromtorta, ha van. Meg egy jó pohár limonádé is jöhet, hidegen. – mosolygott Emma után, figyelve Adél mignonadagjára, majd amíg Emma távol van, a lányra koncentrál. Nemigen tud mit mondani, mármint a lányka, ő viszont bátorítóan mosolyog rá, hogy nem fogja megenni őt reggelire.
- Szia. Na, milyen itt? Mármint.. abban az Előkészítőben, ahova jársz. – érdeklődött afelől, hogy hogyan is érzi magát az új iskolában, majd ahogy Emma visszaér, ő is hasonló kérdést kap, melyre választ is indít, ahogy helyet foglal ismét.
- Ma pihenős, nyugalmas. El is aludtam, pedig nem szokásom. Na mindegy is, neked milyen volt? Nagyon kezelhetetlenek a diákok? – kérdez e felől, hiszen Emma már tanár, és nem tudja, milyenek a diákjai, nem ismeri őket. Reméli azért, hogy nem okoznak nagy gondokat neki.
*öregesen bedöcög*