Évzárás/nyitás – Emma
Nemigen elegyedett szóba senkivel, noha nem azért, mert nem kedvelte a navine ház diákjait, hanem azért, mert mindenki elfoglaltan ecsetelte a másiknak, hogy melyik vizsgája hogy sikerült, mit fog tenni a szünetben, merre jár majd, vagy épp, hogy milyen bugyután néz ki az a valaki, akit épp figyelnek. Nemigen tudott ezekbe a beszélgetésekbe bekapcsolódni, de nem is nagyon hallgatózott, akaratlanul tudta meg, hogy a mögötte lévő lány, a tengerparton fog napozni holnaptól, vagy épp, hogy mennyire törik a másik haja. Ezeket inkább kizárta, és kinyújtóztatta a tagjait, miközben ismét a bejárat felé pillantott, ahol inkább háztársait, mintsem a várt hölgyeményt látta meg. No de sebaj, gyerek még az idő, ő volt túl pontos valószínűleg, sőt biztosan, ezt valahogy sehogy sem képes levetkőzni. Nem is zavarja, legalább – annyit – nem késik. A lábait kinyújtóztatva kicsit, a cipőjét figyeli egy pár pillanat erejéig, majd, behúzva azokat maga alá, ismét a figyeléssel foglalja el magát. Szép lassan telik meg a Nagyterem, máskor nem is lát itt ennyi embert, csak mikor nagyobb események vannak, az étkezésekkor valahogy sosem kapja el a teljes létszámot. De ez már csak ilyen, valaminek a vége, vagy a kezdete mindig odavonzza a tömeget, no meg a bálok, amelyek előfordulnak még az iskola falai között.
Nem számolja igazán a perceket, csak gyomra ad hangosabb jelzést annak, hogy a vacsorát követeli, mely még odébb van így nem is nagyon törődik vele különösképp, bár bevallja magának, elhozhatta volna azt a fél csomag cukrot az asztaláról, ilyen esetre. Már mindegy, nem indul vissza érte, túl nagy ahhoz a folyosón a tömeg, no meg, elkésné mind a kezdést, mind a találkát. Vétek lenne. Ahogy ezen gondolkodott, illetve a terítéket figyelte, nem vette észre rögtön, hogy ki lopódzott mögé, így kissé meglepve érzékelte, hogy átkarolták. Pislogott párat, de amikor az őt öleli kezekre tekintett, egyből eltűnt minden meglepettsége, és elmosolyodva fordult félig hátra, hogy – most ültében – felpillanthasson rá.
- Te is nekem. – jóleső szusszanással fogadta a puszit, majd követte a tekintetével, ahogy a talárba bújva foglalt helyet mellette. Ismét fordult egyet, hogy szembenézhessen vele, miközben odanyúlva fogta meg a kezét, és cirógatta meg bőrét hüvelykujjával.
- Uhh, a vizsgák meglepően jól mentek, nem is vártam, hogy ennyire jól mennek majd. – emlékezett vissza az eredményekre, meg úgy az egész vizsgájára, amely felett görnyedett hosszan.
- Hát.. megtornáztatta az agyam eléggé, de álltam a sarat, és sikerült. – húzta ki magát, hiszen egészen, sőt nagyszerűen szerepelt azon a vizsgáján, amely a legfontosabb volt neki, tanulmányait, és tudását nézve. Az utolsó kérdésre bólogatott serényen, miután visszagörnyedt előző testhelyzetébe.
- Ühüm, de csak futólag, hogy vissza is érjek. Na de, neked hogy mentek a vizsgák? És mi volt otthon? – érdeklődött a lány dolgai iránt, hiszen nem egocentrikus ő, nem csak magával foglalkozik. Meg amúgy sem tudna több mindent mesélni, hisz tényleg csak sietve ment haza, hogy beszámoljon a történtekről. Ahogy a lány odahajol hozzá, úgy mosolyodott el a dolgon, hisz rég találkoztak már, hiányolta a közelségét, így, a vélhetőleg rajtuk csámcsogó, sustorgó haddal nem törődve viszonozta a csókját.
meg szakmunkásban is vizsgáig hordtam, úgy hozott szerencsét *-*
eltarolva szeretget vissza* hogy vagy? 
*átöleli*ééén mikor nem 
de nem harapok