Domcsiii
Hallgatja szépen és figyelmesen mindazt, amit válaszol. tényleg érdekelte kiktől vannak az információi, biztosan kedvesek a háztársai, hátha ismeri is esetleg, akikről szó van éppen. Mondjuk, hamar kiderül, hogy sajnos még nem, de ami késik, az nem múlik, ezért a későbbiekben még az is lehet, hogy összefut ezzel a két lánnyal is.
- Sajnos nem ismerem még őket, de ha tényleg ennyire segítőkészek voltak, biztosan nagyon jó emberek. – A továbbiakon meg már csak mosolyog, van, akinek a pálca a fegyvere, de akad olyan is, aki minden magához közel álló dolgot képes hozzávágni az aktuális ellenfélhez. Ez a labdás dolog is fegyvertény, biztosan jól tud összpontosítani, meg határozott is olyankor, jó hogy van mibe kapaszkodnia, legalábbis Emmus így látja ezt. Neki valahogy nem igazán van ilyen fegyvertény a kezei között. Aztán érkezik a kérdés a félelmére.
- Igazából történt valami, de már előtte se nagyon barátkoztam az ilyen dolgokkal. Apukám családjánál nyaraltunk, lehettem olyan 5 vagy 6 éves, mikor pár gyerek, aranyvérűek, piszkálni kezdtek és megdobáltak, azóta félek az ilyen felém repülő dolgoktól, ilyen a labda. Kicsit gyerekes lehet, hogy még mindig, de ez a helyzet, egyszer csak kinövöm majd, nem? – Mondja mosolyogva, de azért egy pár pillanatra, még mesélt lankadt az eddigi vigyor, de már csak vállrándítással emlékszik vissza. Régen volt, meg azóta más a fekvése a dolgoknak már. Ez is olyan eset, ami miatt megérti a félelmét Dominiknak. Emmus mindig is nyitott volt az emberek felé, és ha kérdezték bátran mesélt magáról, most pedig úgy látszik ennek, vagy a kedvességének, vagy isten tudja minek, de meg van az eredménye, mert kölcsönös a dolog, aminek nagyon örül. A házára terelődnek a szavak, és a jellemzőire, a levont következtetéseken, és amiket hozzátesz, mosolyog kedvesen.
- Hát, nagyon igazad van. Milyen kis bölcs vagy! Csak, tudod, az a baj, hogy nagyon sokan ezt nem látják, náluk, aki ellenfél, az már ellenség is. Sokan elragadtatják magukat, és se embert, se mást nem kímélve cselekszenek. Viszont amennyire tudom, a te házad diákjai, meg az enyémé is van annyira tisztelettel, hogy ezt megérti. Nem vagyunk azok a lobbanékony emberek, mint mondjuk egy-egy rellonos. De annak is biztos meg van az előnye, ezt nem tudom, nem ismerem őket annyira. – Mesél még kicsit kiegészítőleg, nagyon szeret cseverészni, azzal soha nem volt gondja, inkább azzal szokott, hogy egyszer abba is hagyja. Azzal lesznek még problémái.
Ezután még a szakokról is szó esik, arról is szívesen mesél, bár ő maga sem tudja még, hogy mi minden vár rá. Csak elképzelései vannak, de abból kismillió.
- Igen, Sárkánykutató. Nagyon-nagyon szeretem az állatokat meg a varázslényeket, kérdés sem félt milyen irányba menjek tovább, mondjuk kicsit vacilláltam még a másik kutatói szak miatt, de végül ez lett az igazi. – Kedvesen regéli el, hogy mi a helyzet, de a „bénás” megjegyzést nem hagyhatja szó nélkül. – Ugyan már! Senki sem egy zseni, mikor elkezdi, mindenki kevés tudással indul, az már csak a saját szorgalmad és akaraterőd kérdése, hogy mivé válsz. Szerintem az eszed megvan hozzá, és a sportolói vénádból ítélve akaraterőd is van bőven. Szerintem hamar felveszed a tempót és minden rendben lesz.
Biztatja Domit, aki láthatóan nem igazán tudja elhinni, hogy ő igen is értékes és okos ember, nagy baj ez, hiszen az önbizalom is egy kis pluszt adhat neki. Na, nem mintha Muci az a nagy önimádó lenne, de azért tud ezt meg azt, és érzi a másik félen, ha valami nem stimmel. Jól olvassa a testbeszédet.
- Az túlzás, hogy nagyon ügyes vagyok, de sok mindent tanított nekem, és tényleg nagy segítség volt. A szülők meg már csak ilyenek, de csak szeretetből teszik. Én is nagyon szeretem őket. – Mosolyra húzódik a szája, aztán az albumba bámul, és innentől a fiúé a terep, míg végigérnek. Nagyon érdekes és izgalmas történeteket hallgat, meg sok embert ismer meg a az elmondásai alapján. Mindebből már leszűrte, hogy ilyenkor mer önmaga lenni, és mikor beszélhet a múltjának erről a darabjáról, nagyon boldog is, még a vak is látná.
- Nagyon jó döntés volt, hogy apukád abba az irányba vezetett téged. Büszke lehetsz rá, ahogy ő is rád. – Mondja, majd a záródó albumra tekint. – Örülök, hogy megmutattad, nagyon érdekes volt és igazán tetszett. – Aztán a felé szegezett kérdésre is reagál.
- Hű, nem tudom, de mindenképpen menjünk be, mert én már kezdek átfagyni, nem normális, hogy ilyen időjárás legyen tavasszal. – Mondja, majd nevetve feláll, mielőtt odafagyna a padhoz, és elindul befelé, ha Domcsi is követi, akkor vele együtt.
Melyik a kedvenced?
Nem! Amelyikre szeretnél 
