Akkor béna vagy, nem kell tovább erőlködnöd, elhiszem én.

Tilda néni úúúú *.*

*becsukja a szemét, ő ehhez még kislány, és inkább elsétál megint mielőtt olyat látna vagy tudna meg amit nem szabad XD*

*Odasomfordál a hang irányába Lexihez még mindig csukott szemmel* De neked vőlegényed van, ő meg jó parti, és mindketten nagyok vagytok, és tudom ám, mit játszanak a nagyok, én erről nem akarok tudni. O.O

Igen, MOST, de nem akarok addig maradni, amíg már nem így lesz! *kezd félni*

Van? Nincs? O.O Ügyvédet akarok! Vagy a szuperhősömet, a francba is már, hogy mindig eszembe jut... XD

Radits Viktor Endre - 2014.01.01. 16:27


Csakugyan? És ezt miből gondolod?

A vőlegényed nem a szuperhősöd? Akkor miért fogsz hozzámenni? O.O


Ó... egészen más értelmezésben olvastam én a mondatodat. Így már világos. Nem, ő csakugyan nem karót nyelt... bááár lehet, hogy van olyan vonatkozás, amiben igen.

Lexi, de ha lehet egy szuperhős férjed, miért adnád alább?

Csókolomtanárnéni!

Arra, hogy inkább vele járok jobban, mint mással - nem ügyvéddel, hanem bárki mással.

HÁ! Tessék, a kislány megtalálja nektek az élet nagy kérdéseit! >.< Kár engem lenézni.

Lexi, nem is rád értettem, csak úgy általánosságban! ^^

Akkor most Viktor a szuperhősöd? O.O *fél ám, hogy megint elveszti a... majdnemszerelmét*

De ne hagyd meg nekem, nem szabad vele játszanom! *Legalább három fős listát össze tud állítani, akik ennek nem örülnének*

De a házasság az nagyon fontos dolog! Azt jelenti, hogy két ember összetartozik örökre! *.*

Apa, Anya... Kornél
De nem veled lenne gondjuk, csak a koroddal. Mondjuk, Anyának nem biztos. ^^ De ha tanárbácsi leszel, akkor bővül a lista. Nem szabad a diákoknak a tanárokkal... nagyos játékokat játszani! O.O


Nem hiszek a válásban, az egy nagyon rossz, szomorú dolog. Örökre kell összeházasodni, azt mondod a templomban is! *.*

Akkor Anya, gondolom, azért nem örülne. Mert ismer. Most se örülne, ha látná, hogy egy menyasszonyt próbálsz elcsábítani! Ehhez értek ám már, tudom, hogy mi a csábítás. ^^

Látott már ilyet, de azok rosszak. A tanárok és a diákok nem játszhatnak együtt ilyeneket, ez szabály. A szabályokat be kell tartani, nem szabad megszegni, mert akkor baj van! O.O

Jobbá tettem az iskolát? Hatalmam van! *.*

Lexi, te nem fütyülsz a szabályra? Szeretlek! *.*

Tudom, hogy ma az a trendi, hogy mindenki fütyül rájuk. De nem szabad! >.<

Viktor, sajnállak, hogy nem jó az életed a szabályokkal.

Akkor mégsem szeretlek... vagy nem tudom. Összezavarsz! >.<

Nagyfiú, akkor legyél türelmes! *.*

Akkor... gyakorolj! ^^ Hidd el, menni fog! Én is gyakorolok, ha valami nem megy. most például a csókolózást és a csábítást

Álszeeeent?! Miért lennék álszent? Te nagyon... gonosz vagy!

De miért mondtad, hogy álszent vagyok?

Nem adom az ártatlant! Sosem mondtam, hogy az vagyok... én... én egy dög akarok lenni! *.* *nagyon elszánt, akár mit is jelentsen, hogy dög*

Nem vagyok már kislány, persze, hogy csókolózok. Te is szoktál, nem? Különben hogy tanulnám meg, hogyan kell? A csábításhoz ez is kell.

De a nagyfiúk szeretik a dögöket, nem? O.O

Én nem tudom, hogy megy-e... de alapvetően ahhoz, hogy gyakorlatban ügyes legyél valamiben, gyakorolni kell. A varázslással is így van ez.

[Tanárbácsi]

Megszeppenten áll az asztal mögött a felszólításra, hogy tegezze. Utálja, amikor a tanárok ezt kérik tőle, mert ez számára annyira helytelen dolog... bár Anya is így van a diákjaival, azt sem érti igazán, és neki bizony nagyon nehezére is esik - na persze nem Anyát, hanem mást, aki szeretné.
-Igyekezni fogok. Ashley Valerie Stanwood.-
Válaszol kötelességtudóan, majd a kis rókát veszi szemügyre. Felcsillannak a szemei, teljesen elvarázsolja a kis lány, legszívesebben azonnal odarohanna, hogy megdögönyözze, és mivel a jószág igen apró, csöppnyi félelmet sem kelt benne - ellentétben nagyobb társaival.
-De aranyos!-
Kiált fel, majd illemtudóan azonnal elhallgat, elvégre most figyelnie kell, és tanulni. Végrehajtani a feladatokat, amit a tanárbácsi -Ádám- kér.
-Rendben, értettem.-
Válaszol nagyon udvariasan, és elkezd gondolkozni, milyen nevet adhatna a rókának, de aztán a kapu felé fordul, ami minden más gondolatot kitöröl az elméjéből. Nagy levegőt vesz, majd kifújja, és előbb óvatos, majd határozottabb léptekkel átsétál a kapun. Szemügyre veszi a tálakat, majd visszapillant a professzorra, hogy mit is kellene velük csinálnia, azután újra a tálakra, miközben próbálja felidézni, mit mondott Anya - az lesz a legjobb, ha a levegővel kezd.
Odaáll a tálhoz, és fölé helyezi a kezét. Összecsukja némileg az ujjait, mintha egy láthatatlan hálót próbálna kihúzni a tálból, próbálja kicsalogatni a levegőt belőle. Mintha érezne valamit, de könnyen lehet, hogy csak megcsalják az érzékei, megfordítja a kezét, összecsukja a kis markát, mintha a levegőt akarná gombócként belezárni, majd kinyitja, és csettint egyet. Anyának, amikor csettint, a levegő is "csettinteni" szokott utána, mintha valami kisülés lenne, vagy összesűrűsödött levegő, vagy ő ezt igazából nem is nagyon érti. Mindenesetre kíváncsi rá, mit mond a Tanárbácsi, történt-e valami.
A következő tálkának a vizet választja. A testvére, a kisebb "bátya" hármuk közül a vizet tudja irányítani. Ashley fölé helyezi a tenyerét, és koncentrál. Próbálja elképzelni, ahogy a vízcseppek szétválnak a hatására, majd a tál fölött megmozgatja az ujjait, és várja, mit csinál a vízfelszín. Viorelnek kopogó hangot szokott kiadni, mint amikor az eső csepereg rá, mert... mintha kiugrálnának a vízcseppek, hogy visszamenjenek. Azt látja, hogy mintha fodrozódna, de hogy azért-e, mert tud vele bánni, vagy csak a levegő hatására, amit a kezével csinál, azt nem tudja.
A földhöz sétál, egyre bizonytalanabbul. Amint odateszi fölé a kezét, ismerős vonzást érez. Olyat, mint amikor a kis földkupac megmentette a vízbefulladástól, ami korábban nem volt ott a tó alján. Elmosolyodik, és összecsukja a kezét, csak a mutatóujját hagyja ott. A tál egyik oldaláról átlósan a másik oldalára kezdi húzogatni az ujját, próbálva ezzel megnyitni némileg a földet a tálkában hogy arról a vonalról elmozduljon, egyre gyorsabban, és határozottabban mozgatja az ujját, majd abbahagyja. Nem hisz már a saját érzékeinek, és kezd nagyon fáradt lenni ettől a sok koncentrálástól, pedig hát minden bizonnyal ez még csak a kezdet, nem gondolta, hogy ez ennyire fárasztó.
A tűzhöz sétál, ami a Toronybeli kandallóban lévő tűzre emlékezteti. Odateszi a kezét, és persze érzi rajta, hogy meleg, de gőze sincs, mit kezdjen vele. A levegővel, a vízzel könnyű dolga volt, kapott róluk beszámolókat, a föld meg... az meg olyan fura számára, de a tűz? Mit csináljon vele? Végül úgy dönt, valami egyszerűt próbál, így elkezdi az ujjait húzogatni az ellenkező irányba, mint amerre a lángok hajlanak, hátha követik őt, miközben nagyon koncentrál is erre. Kis idő után ismét a Tanárbácsira néz, hogy megtudja, mi is az ítélet a számára, és még jobban izgul, mint amikor belépett ide.

Nem _úgy_ dög, te butaaa! Egyébként szia! ^^

Semmi újság. Lexi szemétkedik velem. >.<

Csajszi *.* Írjál nekem. Ráérsz. ^^

A képedről az jut eszembe, Kiva, hogy:

KIVA FOR PRESIDENT!

Mi történt veled?

Ő az! *suttogja, mutatva a lányra*

Szilveszterkor kérdezte meg tőlem a magyar buli angol biztiőre, hogy elmúltam-e 18. Körülnéztem, mondom: ME?! Yes! XD
Nagyon röhögtem, sosem néztek még HÉT évvel fiatalabbnak!

Sziasztok ^^

[Tanárbácsi]

Igazán kimerítőnek találta ezt a néhány gyakorlatot, mert nagyon koncentrált. A tanárbácsi hívására közelebb sétál hozzá, és nagyon összpontosítva figyeli, amit csinál, és amit mond. Az ujját lesi, és a tenyerét, hogy biztos lehessen benne, semmit nem hagy figyelmen kívül, amit rögzítenie kell elméjének ahhoz, hogy sikeresen végrehajtsa a feladatot.
Odanyújtja a kezeit, és várja, hogy megkapja a kis homokvihart. Ahogy az ujjai, majd a tenyerei egyre közelebb kerülnek az elemhez, fura érzése támad, olyan, amit mindig is érzett, de soha nem tudta beazonosítani, hogy ezért van. Azt gondolta, szimplán szeret a természetben lenni, és ezt érzik a növények, és azért... reagálnak rá valahogy, vagy a mágia miatt - nem az elemi, hanem a boszorkánysága miatt, de most, hogy a tanárbácsi közelít felé, határozottan meg tudja különböztetni, hogy ez más. Erős, és csak az a szó jut róla eszébe, hogy szögletes, pedig ez egy totálisan nem ideillő szó. Azt, ami viszont passzolna a szituációhoz, nem találja, úgyhogy marad annál, hogy szögletes érzése van a földtől.
Tudta, hogy el fog jönni a pillanat, amikor megkapja a kis vihart, most mégis kissé megszeppen. Mi lesz, ha nem sikerül? Habár Ádám azt mondja, nem baj, de számára igen is baj lenne! Kell, hogy sikerüljön, ha a föld az eleme, akkor igen is szükségszerű, hogy meg tudja oldani ezt a feladatot, és különben is... amikor majdnem megfulladt, is valahogy aláhúzódott a kupac a vízben, akkor a homokvihar is viselkedjen jól, és csinálja, amit ő szeretne!
Bólint az instrukciókra, és amikor a tanárbácsi eljut az egyig, akkor megfeszített tenyérrel várja a kis homokvihart, közel készítve a másik tenyerét is, hogy rögtön körözni kezdhessen. A kis homokvihar a tenyerébe ugrik, és meglepi, hogy könnyebb, mint amire számított, mintha nem is lenne súlya, de határozottan érzi a vonzását. A másik tenyerét fölé helyezve mozgatja, mintha masszírozna valakit, de hamar megérzi, hogy ez így nem lesz jó, túl gyorsan csinálja, úgyhogy kicsit lassítani kezd. A tartó tenyerét némileg ellazítja, hogy ne legyen olyan feszes, mintha oldalról az ujjaival is próbálná tartani, de persze nem ér hozzá, a másik tenyerét pedig még jobban kifezíti, hogy az ujjai tövében lévő párnácskák jobban kiemelkedjenek, és most úgy kezdi el mozgatni, mintha egy ablakot törölgetne. Érzi az elem vibrálását, és próbálja felvenni a ritmusát is, ami egyértelműen nem ugyanolyan, amikor magához közelebb van a tenyere, mint amikor magától messzebb.
-Sikerült?-
Kérdezi félénken, mert nem biztos benne, hogy ezt ő csinálja, talán csak még nem fáradt el a homok, és azért nem hullt alá. Azért rendíthetetlenül folytatja, nehogy elrontsa, még akkor is, ha nem ő csinálja.

[Lucus]

Barátnője nem teketóriázik, máris megy vele, és ennek Ashley nagyon örül, mert ha még egy percig magában kell tartania ezt a hírt, biztos, hogy szétpukkan, mint egy lufi. Luca kijelentése kibillenti egy pillanatra a gondolatmenetéből, úgyhogy előbb arra válaszol.
-Kár, hogy nem lehet kipróbálni, szívesen megnézném a klubhelyiségeteket. És lehetnénk szobatársak!-
Lelkesedik, de aztán eszébe is jut rögtön, miért rángatta el a legjobb barátját a többiektől, és közli vele, hogy bizony, az ő nagyfiúja megcsókolta. Nem kell csalódnia barátnőjében, ami a reakciót illeti, csaknem olyan elragadtatott, mint a nagykislány, sőt, még át is öleli őt, amire őszintén, és megkönnyebbülten felkacag! Imádja ezt az egész érzést, de azért fura annyira örülni valaminek, hogy remeg belül a lelkünk, ettől függetlenül nem cserélné el semmiért. Elengedi Lucus, ő pedig felcsap mesélőnek, hogy megossza a részleteket.
-Tegnap este... oké, elmondom, de kapcsold ki a prefektusi éned, jó? Nem akartam rosszat! Ő rellonos... ezt már mondtam. Tegnap este belopóztam a Rellonba.-
Itt pedig megtorpan, mert ahogy folytatná, az az, hogy felöltötte Amanda alakját, nade akkor Luca vagy százfűlére gondolna, vagy arra, hogy ő metamorf, ezt pedig... nem kellene elárulnia. Nem akarja, hogy még egy ember megtudja, Kornél már így is rájött.
-Beszélgetni kezdtünk, mert meg akartam tudni, mit játszik a nagylányokkal, aztán hirtelen megcsókolt.-
Magyarázza, és azzal nyugtatja magát, hogy tulajdonképpen igazat mondott, csak egy lényeges információt kihagyott. Tehát nem hazudott Lucának, csak... nem mondott el mindent. Reméli, a lánynak nem lesz fura a történet, és nem kezdi tovább kérdezgetni, mert abban egészen biztos, hogy hazudni nem tudna neki.
-Megijedtem, és elrohantam, ő pedig utánam szaladt, és nagyon összevesztünk, mert nem szereti, ha utána mászkálok. Ilyet sosem csináltam... ezelőtt, és ez meg csókkal végződött, szóval nem tudom, hogy is gondolta ezt, hogy majd elrettentő példa lesz a számomra, amikor... megcsókolt!-
Szalad ki az egész monológ a száján, és csak kicsit hökken meg a saját őszinteségén, pontosabban, hogy ki merte mondani, nem ért egyet a fiú módszereivel, és tulajdonképpen Kornél egyáltalán nem arra motiválja, hogy ne császkáljon utána... persze ezt neki sosem mondaná meg, sőt, azt sem gondolta volna, hogy valaha kimondja hangosan, így némileg el is pirul a dologtól.
-Olyan volt... nem is tudom elmondani.-
Még jobban elpirul, ahogy a rellonosok asztalát fixírozva visszaemlékszik élete első csókjára, és keresi a megfelelő szót rá.
-Mint a záporeső egy tikkasztó nyári napon... pezsdítő és frissítő.-
Mondja végül, bár úgy érzi, ezek sem a megfelelő szavak, amivel jellemezhetné. A kezét a hasára teszi, ahogy megint Lucára néz.
-Azóta is remegek belül. Érzed?-
Megfogja a lány kezét, és a hasához húzza, bár nem tudja, érezhető-e ez kívülről. Aztán a lány következő kérdésére próbál válaszolni, csak nehezen tud rá, így ráncolja is a homlokát némileg.
-Nem, ő nem ennyire izgatott. Azt mondta, hogy neki ez nem olyan volt, mint nekem...-
Megvonja a vállacskáit, ahogy ezt elmondja, mert azon még nem gondolkozott, vajon mi lesz ezután. Ismét szélesen elvigyorodik, ahogy megint Lucára pillant.
-De a lényeg, hogy megcsókolt!-

[Zsombi]

Nem érti, hogyan jutottak ide - hogy valaki, aki fél a manóktól(!) fenyegetés legyen rá nézve, de tény, hogy valami ilyesmi történik. Hiszen állítása szerint van rosszabb az erdei lényeknél, ami a számára kifejezetten félelmes-de-nagyon, tekintve, hogy a nagytestű állatok távolról sem a kedvencei... hát még közelről.
Gondolkozik, hogyan védhetné meg magát a fiútól, ha arra kerül a sor. A pálcáját elővenni nem tudná most, tekintve, hogy egyik kezében egy háromnegyed szendvics van, a másikkal meg ha kotorászni kezdene, elég feltűnő lenne. Kár, hogy nem gyakorolta még eleget az elemi mágiát! Akkor most könnyedén kitalálhatna valamit, hogy a maga javára fordítsa a helyzetet...
-Akkor... akkor ne bánts!-
Közli, és a hangja inkább felháborodott, mint riadt, hiszen ha valaki tudja, hogy nem szabad másokat bántani, akkor mégis miért tenné? Elvégre az agya felfogja az üzenetet, így csakis valami komoly probléma folytán fordulhatna ez elő... ő pedig azt nem fogja megvárni, inkább a manókra néz, és megvilágosodik.
-Kérlek, adjatok neki enni, bizonyára nagyon éhes!-
Kiált nekik, és amint meglátja, hogy a manók elkezdenek a fiú felé nyomulni a különböző finomságokkal, azonnal sarkon fordul, és kimenekül a konyhából a folyosóra.

*nagyon várja Lucus reagját ám, nagyoooon*

Kornél *.* Sziasztok!