Benji, nem jöhetsz be nekem. Ez fizikai képtelenség. Maximum belém jöhetsz!

Matilda néni, mit ért? *.* Árulja eeeel! O.O

Benji, értem én, amire gondoltál. De nem vagy a szerelmem. ^^

Örülök, hogy mindenki ilyen jól szórakozik rajtam velem. XD

Benji, gondolod? Jós vagy, azért tudod? *.* Disney worldöt kérek! *.*

Benji, az egy olyan heeeely, ahol Hercegnők vannak, mint én. Meg Donald kacsa. ^^ Hozd ide nekem, ha ezzel elkezdesz udvarolni, még tényleg lehet, hogy a szerelmem leszel.

Elviszel minket? Úúúúúú! *.* Oké, egy strigulát behúztam.

Lucuuuuuuuus *letarol*

Megyünk a Disneylandbe! *.* Benji a szerelmem akar lenni, úgyhogy elvisz.

Nincsenek neki? De hát azt mondta, hogy majd lesz a szerelmem... az ezt jelenti. *.*

Lucus, mi ez a szleng? Azért engem még szeretsz hercegnőként, hogy a kviddicses dolgok a menők nálad, ugye? *.*

Ashley Valerie Stanwood - 2013.12.24. 20:54


Czettner R. Benjámin - 2013.12.24. 20:55

Ez NEM az én agymenésem, láthatjátok, a tények magukért beszélnek. ^^ Bár engem igazából nem izgat. nem ő  

Csókolom Tanárbácsi! *Összeadja az egy meg egyet, amit Zoé mondott neki a múltkor, de csak nem akar kijönni az eredmény.*

Oké! *.* *odaül Lucus mellé, és bámul, hátha tanulhat valamit a nagyoktól*

Rólam? O.O Köszönöm. *Persze, mindenki Anya alapján ítéli meg.*

Csak folytasd! *int Zoénak türelmetlenül, mert ő most tanulni akar, és úgy nehéz, ha a tanulmány alanya épp rá figyel.*

[Szív Király, és egy kis mutogatás erejéig Lucus]

Kornélra néz megrökönyödve, majd megrázza a fejét... nem is érti ezt a kérdését, de látja, hogy nem sült el jól az iménti kijelentése.
-Csak vicceltem.-
Mondja, majd inkább másról kezd beszélni, egyrészt, hogy ezen a kis feszültségen tovalendüljenek, másrészt, mert más kerül szóba. Egészen pontosan fogalmazva mást hoz szóba. Várja a fiú válaszát, vagy reakcióját, ahogy lépked, amikor Kornél lépked, gépiesen, de közben csak az idegesség nő benne egyre inkább. Oldalra néz, és pont sikerül Lucát megpillantania, s ha a lány is észreveszi netalán, akkor rámosolyog, elveszi a kezét Kornél válláról, és rámutat úgy, hogy a fiú lehetőleg ne vegye észre, azt tátogva, hogy "Ő az".
Nagyon jó figyelemelterelés lenne ez a maga számára, ha nem lenne ilyen közel Kornélhoz, így azonban csak átárad rá a türelmetlenség és idegesség, amitől kicsit kezd kétségbe is esni. Tényleg megsértődött a fiú, vagy... most miért haragszik? Kornél mindig haragszik, amikor érzelmekről van szó. Mindig haragszik, amikor Ashley beszél is arról, még ha csak nyomokban is, hogy mit érez iránta. Talán másokkal is ilyen? Elvégre nem szereti, ha az emberek a közvetlen közelébe mennek, és ez biztos, hogy nem csak rá vonatkozik.
Megtorpan, és kicsit hátrahajolva néz fel a fiúra, és hallgatja végig a monológját. A szavak szinte égetik az arcát, a mellkasát, majd megrázza a fejét, és lelép a fiú lábáról, elveszi a kezét a válláról, de a másik kezét továbbra is fogja, ahogy, ha hagyja, elindul vele.
-Gyere!-
Kéri, nem utasítja, a szemei árulkodnak erről, és a hanghordozása is. Van egy ötlete, amitől talán mindketten kicsit nyugodtabbak lesznek, elvégre egyikük sem szereti ezt a fajta rivaldafényt, és Kornélnak, mint az már az este eleje óta nyilvánvaló, más problémái is vannak. Az egyik asztal mellett elsétálva felkap egy tálat tele mindenféle finomsággal, husikkal, köretekkel, és egy kézzel fogva, félig magának döntve, hogy könnyebb legyen tartani, sétál tovább vele, ki egészen a Nagyteremből, fel a másodikra, a Társalgóba. Nem akarja elengedni a fiú kezét még, így megvárja, hogy ő nyissa ki az ajtót, aztán besétál szépen, és leteszi a tálat az asztalra.

//Folytatás a Társalgóban//

[Szív Király]

//Előzmények: Karácsonyi bál - Nagyterem//

Besétál szépen Kornéllal, miközben újra, és újra elmondja magában, amiket a fiú mondott neki, nehogy elfelejtse, elvégre válaszolnia kell még. Leteszi az asztalra a tálat, majd körülnéz - itt is nagyon szép a díszítés. Sokkal jobban érzi magát, most, hogy nincs körülötte akkora tömeg, és Kornél is az este eleje óta feszült volt, talán zavarta a nagy tömeg... akik jól megbámulták őket, ahogy kisétáltak a teremből. Néhányan, jól látta, még össze is súgtak, és megborzong a gondolatra, mit fog ezért még hallgatni.
Itt sem lehetnek teljesen magukban, hiszen rengeteg a portré, de talán kicsit könnyebb lesz a fiúnak, hogy ne legyen annyira ideges. Megvárja, hová ül le Kornél, és kivételesen egy távolabbi ülőalkalmatosságot választ magának, majd sóhajtva leül ő is megigazgatva a ruhát, keresztbe veti a lábait, és mielőtt még a tenyerébe temetné az arcát, a fiúra néz nagy komolyan.
-Kérek... két percet.-
Bólint is, hogy tudatosítsa, majd a tenyereibe temeti az arcát, vigyázva a sminkre meg a hajra meg mindenre, és behunyt szemei mögött gondolkozik kicsit, ahogy könyökei a térdén pihennek. Úgy érzi, egy egész éjszaka is kevés lenne a számára, hogy rendesen tudjon válaszolni a fiú szavaira, de ennyit igazán nem várathatja... miért nem érthet egy kicsit jobban ezekhez a dolgokhoz?! Ismét sóhajt egyet, gondterhelten pillant fel, eszébe sem jut, hogy nem kellene annyira akarnia felnőni, elvégre Kornél mellett - még ha nem is járnak együtt - egyre inkább ez történik vele, például, amikor a fiú ilyen bonyolult dolgokkal trenírozza.
-Azt mondtad, hogy vigyázol rám, és ha bajban vagyok, akkor kiáltsak neked, és megvédesz mindentől. Ez igazán szuper.-
Kezd bele, teljesen tényszerűen sorolva el a dolgokat, ahogy elveszi a kezeit az arca elől, és hátradőlve felnéz Kornélra... hihetetlen, hogy még így, ültében is magasabb nála ilyen sokkal.
-Nem tudom elképzelni, mennyire nehéz lehet neked a társaságomban lenni. Sajnálom, hogy ennyi galibát okoztam, és hidd el nekem, ha mondom - én örülnék neki a legjobban, ha érettebb lennék, mert akkor...-
~Mert akkor nem kezelnél gyerekként, akkor nem lennél ilyen közel és mégis ilyen távol, akkor máshogy szerethetnél, akár mi is az a máshogy, akkor...~
-Szinte mindenki kisgyerekként kezel ebben a kastélyban, még inkább, mint amennyire vagyok, Anya miatt, és azért is, mert tényleg fiatalabb vagyok. Akár mennyit is tanulok, akár mennyi könyvet olvasok el, egyszerűen vannak dolgok, amikkel nem tudok lépést tartani, és ez...-
Felpattan, lerúgja a cipőket, és megkönnyebbülve, harisnyában indul el. Soha, soha nem volt még ennyire közvetlen, és nyílt Kornéllal, soha nem engedett még magának meg ennyi mindent a fiú társaságában, ennyit láttatni önmagából, mert mindig félt, hogy elveszíti, na de örökké nem foghatja vissza magát. Odasétál a kandallóhoz, a párkányról pedig leveszi az egyik rellonos sárkányos szobrot, és szórakozottan forgatni kezdi a kezei között, miközben próbálja megfogalmazni, mit is mondjon még, és próbál lehiggadni is.
-Sosem veszem üres fecsegésnek, amit mondasz. Néha megrémítesz, akkor is, amikor talán nem akarod... miért nem elég az, ha én jó vagyok?-
Kérdezi őszinte értetlenséggel, még mindig inkább a tüzet bámulva, de elhalkulva inkább, nem akar a fiúra nézni, nem akarja látni, ha még idegesebbé vált a szavaitól.
-Én csak annyit akartam mondani, hogy a barátom vagy. És a barátokra az ember mindig számíthat.-
Mondja ki végre azt, ahonnan az egész beszélgetésük indult. Szereti Kornélt, talán nem úgy, ahogy azt a fiú szeretné, de mindenkit, mindenkit megillet ez a feltétel nélküli szeretet, amire olyan kevesen képesek... nos, a nagykislány képes rá, és őt tiszteli meg ezzel.

[Zsombi]

Sóhajt egyet, mert ez nem könnyű neki. Elaludt, káromkodott, és még csak nem is Kornéllal találkozott, ráadásul már most egy láthatóan ostoba emberbe botlott... akiről rövidesen kiderül, hogy nem az. A nagykislány megrázza a fejét, tökéletesen értetlenül állva az előtt, hogy ő hogy nem gondolt erre. Hiszen a fiú analógiája egyértelmű - bár kissé abszurd, de mégis. Csak Kornélt okolhatja ezért az egészért - nyilvánvaló, hogy túl sokat gondol a fiúra, ahelyett, hogy tanulna. Hiszen a találkozásaikkal minden nap legalább egy órával kevesebbet tanul!
-Igazad van.-
Nyögi ki kissé elvarázsoltan, ahogy ismét újra felméri a fiút. Nem gondolta, hogy ilyen szerencséje is lehet még ma reggel, hogy egy látszólag ostobáról kiderüljön, jól forog az esze. Azért persze összeszedi magát, mert kicsit sikerült megbámulnia a fiút a nagy Heuréka közben, és megköszörülve a torkát hozzáteszi.
-De azért azt beláthatod, hogy elég abszurd lenne a konyha közepére tehénlepényt pakolni.-
Kissé kérdő tekintettel néz rá, hogy ebben megegyezhetnek-e. Így mindkettejüknek igaza van - mert van! - és folytathatják tovább az egyéb társalgást, kevesebb tehénlepénnyel.
-Én harmadikos vagyok.-
Közli tényszerűen, majd elgondolkozik, mit is kellene még mondania. Gyakran érzi ő, hogy valamit tennie kellene, hogy előlendítsen egy társalgást, de nem tudja, mivel tudná, hiszen ő... ehhez nem ért. Gyakran érzi, de csak kivételes emberekkel, és Zsombi okosnak tűnik, aki figyelmet érdekel, nem úgy, mint sok évfolyamtársa.
-Tetszik a kastély?-
Kérdezi kíváncsian végül, és felsóhajt, mintha ugyan valami bonyolult képletet sikerült volna végre megoldania. Azután a manókhoz fordul.
-Szendvicset kérek.-

[Zsombi]

A mosolyából látja, hogy a fiú győztesnek érzi magát... nos, a nagykislány ezt egészen máshogy látja, szerinte nem a fiú igazát kell ünnepelni, hanem a tényszerűség bebizonyosodását, és azt, hogy a fiú felhívta a figyelmet az ő eszmefuttatásának hibájára, így nem gondolja tovább rosszul azt, amit előtte. Persze ezt nem teszi szóvá, mert tapasztalatból tudja, hogy -különösen a fiúk- nem szeretik ezt.
-2 éve, 1 hónapja, és 28 napja.-
Válaszolja a pontos tényeket, igen, úgy látszik, ma még az átlagosnál is jobban... Ashleys. Kicsit el is pirul, ahogy átfut az agyán, milyen cikizést kapna ezért a testvéreitől, akik szerencsére nincsenek itt. Reméli, hogy másik iskolát fognak választani, bár hiányoznak neki... vagy ha ide jönnek, akkor másik házba. Az eridonosoknak legyen elég csak ő.
-Túl nagy? Igazad lehet... voltál már az erdőben? Ne menj oda, nagyon veszélyes!-
Elneveti magát, amikor visszakérdez, majd az jut eszébe, Zsombi járt-e már a rengetegben, végül a tilalom, hogy nem mehet oda. Sokan tiltották már neki, és mivel ő rendes, szófogadó lány, és a hideg futkos a hátán a szabályszegés gondolatára, így természetesen esze ágában sincs oda menni sötétben. Na meg persze meghalni sem akar.
A fiú feltételezésére végül hahotázásban tör ki. Nem szokott ennyire hangosan, és látványosan nevetni, de ez annyira abszurd, hogy nem tudja magát visszafogni - különben is, itt csak a manók vannak, akik amúgy is bámulják, meg a fiú, akivel meg beszélget; senki más közönség.
-Sosem tennének ilyet. Ők minket szolgálnak... előbb ugranának ki az ablakon, mint hogy megmérgezzenek!-
Felel teljes bizonyossággal, hiszen mint minden varázslógyereknek, neki is vannak tapasztalatai manókkal, és szociálisan belenevelték a manók viselkedésének mozgatórugóját, na meg a tapasztalatai is mély nyomot hagytak benne.
Elkészül a szendvics, meg is kapja, és Zsombira nézve huncutul elmosolyodik, majd egy hirtelen mozdulattal megragadja a szendvicset, és vadul beleharap. Bizony, ha a fiú ennyire kiakadt a szendvics manók általi készíttetésének gondolatára, akkor most az a célja, hogy jól megbotránkoztassa - elvégre a másiknak már van egy nyertes csatája!

[Zsombi]

Jóízűen falatozza a szendvicset, és vigyorog, ahogy a fiú kiakad rajta - legalábbis úgy látja. Siker! Csakhogy amit meg mond, az azért egészen más irányba tereli itt a gondolatokat, és még körül is néz, mintha ellenség után kutatna, de természetesen nem a manókban nem bízik.
-Rosszabb?!-
Kérdezi kicsit elvékonyodó hangon, nagy szemeket meresztve a fiúra, aki csak harapja a sajtját. Megrázza hevesen a fejét ellenkezése jeléül, és még hátrál is vagy két lépést.
-Nem akarom megtudni!-
Közli határozottan, mert neki ugyan esze ágában sincs még az erdőbeli lényeknél rosszabbal is találkozni. Különben is, ezt nem is hiheti el pontosan - a fiú fél a manóktól, nem hiszi el, hogy nem bántanák, totálisan nem normális! Ennek gondolatára pedig még az arca is vörösbe vált, mert ilyeneket gondolni sem szép dolog másról - de szerencsére nem mondta ki. Elég, hogy káromkodott már előtte, nem kellene még modortalannak is lennie.
A fiú pedig rákontráz, így a szendvicsét fogva még hátrább lépked tőle, és gyanúsan méregeti. Azon gondolkozik, elő kellene-e vennie a pálcáját... de az biztos nagyon gyanús lenne Zsombinak, ha elkezdene utána nyúlkálni, így kicsit pánikban érzi magát... tele a keze szendviccsel, és nem tudja, hogy a sárga fenyegetés-e rá nézve!
-De... nem szabad másokat bántani!-

Boldogújéveeeet! *Beszalad, konfettit szór mindenkire, elszalad*

*a megszólításra megtorpan a nagy rohanásban* Farkasné? Te összetévesztesz valakivel!

Keiko, takarítani? Beteg vagy?! XD

De én _nem_ vagyok! >.<

Viktor *.*

Túl sokat ittál Kei, megártott!

Igen, meg... *elpirulva megigazítja a virágot a hajában, ami a csokorból van*

Kei, akkor az ártott meg! Vagy az, hogy nem ittál többet!

Köszönöm. *Még jobban elpirul, nem szokott a bókokhoz, és nem is mer ránézni*

Megtaláltuk a takarításmánia ellenszerét: sokat kell inni!

Hallani szeretném! *.* *mégis felpillant, elvégre eridonos, dicsérjék csak!*

Milyen igazad van! Technikailag... de én se szeretnék az lenni. ^^ Elég a két fiúiker...

Mi hármasikrek vagyunk. Katasztrófa!

Amióta én itt vagyok, ők meg nem, sokkal jobban. De azért hiányoznak is... egy kicsit.

Oké, elég lesz! *Nagyonvörös, nagyonszégyenlős, nagyonhuncut, nagyonmosoly*

Meddig leszel itt? *.*

Úgy értettem, a kastélyban, Nagyfiú! ^^ Miért süppedsz mögéjük? A könyvek jók! *.* *behúzza a strigulát a pozitívumokhoz Viktornál*

*Azonnal "feldobja", hogy a lista tovább bővül valakivel, aki kisgyereknek tartja... tényleg, ez mindig annyira nagy öröm a számára. *

Itt maradsz? Hűha *.* *és még le is cukizzák, ez a nap több, mint szuper*

Én nem bulizhatok vele, ahová ő jár, oda engem biztos nem engednének el. O.O

Na magatokra hagylak titeket, sziasztok! ^^

Szerintem meg de *.*

Visszatértem (zavarni)