YaristaA rendelést elintézte, aztán várt, hogy megérkezzen az étel. Addig is újra kezébe vette az étlapot és vizsgálni kezdte. Végig ment minden ételen és átgondolta hogy szereti-e vagy nem, próbálta ezzel elütni az idejét. Azonban a betűkre való csodálkozását megszakította egy hang. Beszéd hangja, méghozzá hozzá irányított beszéd. Először csodálkozik, aztán leteszi a papírlapot és megszólal.
-
Szia. Hát... Hogy hívnak?- próbál nem feltűnően meglepődni a történéseken, bár nem nagyon sikerül neki. Nem tudta nagyon kezelni a helyzetet, de ez van. el kell fogadni és alkalmazkodni kell.
-
Én Sharlotte vagyok, Sharlotte Johanson.- mutatkozik be, mivel mindig próbál kedvesnek és barátságosnak tűnni. Közben persze eszébe jut, hogy egy feltett kérdésre nem válaszolt. Elég rossz a memóriája néhány pillanatban, de nagy nehezen sikerült rájönnie, hogy mit kérdeztek tőle.
-
Elvileg mindjárt megkapom a szép nagy adag marha-bélszínemet a salátával és a narancslét.-tájékoztatja új beszélgetőpartnerét a lány. Közben erősen gondolkozik.
~Ki ez, mit akar, miért jött ide, miért vagyok én itt,mikor jön már a kaja?~ fut végig az áradat az agyán. Végül is természetes, hogy ennyi minden kering most a fejében. Egy ilyen letámadás után... Aztán hamar feleszmél, hogy nincs egyedül, és ki kéne zökkenni a kis világából. Miután ez megtörtént kedves mosolygással tekintett a fiúra, és próbálta végigmérni, hátha ismeri valahonnan. Persze ezt látatlanul tette. Végül rájött, hogy nem ismeri, de tovább mosolygott rá.
