A - Nr.1
Amsterdam, késő este
Szünet van. Vagy mi a szösz. Nem, mintha eddig olyan sokat leledzett volna megszokott helyén. Ez már csak ilyen annak, aki bármikor képes hátat fordítani mindennek. No de most csak pár hétig nézett rá, korábban megismert, ámbár cseppet sem jó hírnevű
barátaira. Mivel senki nem kereste, küldtek utána bagolyhadat, így ráérősen csempészte vissza magát, szerencsétlenségére, a vizsgaidőszak kellős közepére. Végül is, nem halt bele. Összefirkálta a lapokat, vélhetően a helyes válaszokkal, és már intett is, hogy induljon tovább.
Úti célja nemigen akadt, elsőre, így csak összepakolva, menetre készen állt, a térkép fölött, várva az isteni sugallatot, szikrát, vagy bármi egyebet, ami előrébb vihetné. Homokos tengerpart, hűs szelek, vagy valami más. Akármi. Végül, vakon bökve a térképre, találta meg a szünet állomását, nem is olyan távol, de nem is a szomszédban. Menetfelszerelésével együtt lépte meg a kötelező lépéseket, utazott a messzi földre, hogy kulturálódjon a helyi szokásokból, lábat lógasson és végighenyélje a nappalokat. Igen, ezt otthon is tehetné, de sokkal barátságosabb a légkör, ha nincs körülötte családtag, rokon, akárki. A társaság hiánya miatt nem aggódott, sem az miatt, hogy nem hívott senkit sem magával. Tudja, hogy ha akar, úgy is összeakad alkalmi haverokkal, egyebekkel, és nagyszerűen elszórakozgat. Ismerkedni bárhol és bármikor tud, egyszerű a képlet.
Amszterdam utcáit járva gondol vissza kicsit, mint akinek szokása a nosztalgiázás, de hamar elillannak a képek, és az előtte álló estével foglalkozik. Teletömött hassal, zsebbel, és fülig élő jókedvvel lépdel az időponthoz kicsit szokatlanul népes utcán. Nem zavarja, körülötte vele egy korabeli emberek, vagy fiatalabbak, akik ugyanúgy arra készülnek, amire ők, vagy hasonlók. Szokványos menetfelszerelése egy bőrkabátból, kissé megszaggatott farmerből, és az elmaradhatatlan, porlepte bakancsából áll. Tincsei kuszán meredeznek, mit sem törődik azokkal jelenleg. Jobbnál jobb helyek előtt haladt el, egy-kettőbe be is tért, hogy kicsit jobban körülnézzen, de igazán még egy hely sem ragadta meg, marasztalta egy helyben. Fiatal volt még számára az este, tele lehetőségekkel. Az egyik pubból kilépve, még épphogy megúszta az ottani balhét, amit két, nagyon nem szomjas alak robbantott ki, de az, hogy miért történt, talán még azoknak is rejtély. Füstfelhőbe burkolózva kezdett pöfékelni immáron a szabad levegőn, és indult az este következő állomása felé. Nem tartott sok időbe, mintha itt egymást érnék a helyek, olyannyira közel tűnik neki egyik hely a másikhoz. Cigarettája maradékát a földre dobja taposta el, és lépett be az ajtón. Látszólag nagyobb, sötétebb, más hangulatú hely volt ez, mint az előzőek. Beljebb merészkedve furakodott a bárpulthoz, szomjoltót kérve, majd miután pohara ujjai közt pihent már, a tömeg felé fordult. Íriszeit lassan járatta végig, mintha áldozatot kereső vadorzó lenne, aki lakomára készül. De még milyen jól tette, hogy nem csak futva tekintett körbe, így sikerült is kiszúrna az elsőre csak látványilag szimpatikus, majd egyre ismerősebb vonásokat. Elindulva az asztal felé, amelyet nem csak ő figyelt, egyhamar húzta ki a széket, ült le, szótlanul, mint aki csak a látványt élvezné egy ital mellett. Csupán csak arra várt, hogy a tökéletes pillanatban szúrja ki a másik, feltéve, ha még képes felismerni az arcát, addig pedig, ő maga, az italba kortyolva pihenteti magát, és szemeit a táncolókon.
tán csatlakoznál?