honnan veszeeeed? én soha nem tennék olyat

ááh de egy tagságot elnyerni kell, nem kikéregetni

hát, nagyon jó kedvemben kell nekem ahhoz lenni XD

Annak ellenére, hogy már egy jó ideje egy helyben ücsörgött, eltűrve, hogy néha-néha valakinek útban volt a széke, igencsak jól szórakozott. Egy-két, kissé keményebb szavacskát morgott oda a vele értetlenkedőnek, és a nemtetszésüket kifejezőknek, de magához képes, nagyon is csendesen viselkedett. Még. Nem sokáig képes viszont visszafogni magát, de a látvány, és a finom itala megbékítette. De még mindig csak egyelőre.
A figyelt személy nemigen szúrta ki, de nem aggódott ez miatt, mindennek eljön majd a maga ideje, ő ráér, az idő meg még gyerekcipőben járt. Kényelmesebb pózba vágta magát a széken, és el sem mozdult, csak addig, míg új kört töltetett poharába, majd visszatelepedve várt, mint egy türelmes vadász a vadra, hagyva, hogy az üldözött odataláljon hozzá. A külvilággal már nemigen foglalkozott, valahogy őket sem érdekelte az ücsörgő alakja, és a várakozás lassan beérett, mintha csak ő maga tervezte el az ütemet. Ahogy a lány leült, úgy fordult szembe vele, hajol előrébb, és arcára széles vigyor terült. Még mindig nem volt teljesen biztos benne, hogy felismeri, vagy legalább is elsőre sikerül neki, de tévedett, amikor a lány felé iramodott. Poharát kitartva fogadta a másikat, hagyva, hogy belehuppanjon az ölébe, átkarolja őt. Maga sem cselekedett másképp, szabad kezét átfonva dereka körül, üdvözölte a másikat, és amint a füléhez hajolt, megpróbálta a hangos zene mellett megérteni, hogy mit is akar mondani. Nem lepte meg a kérdés, szinte érezte, hogy ez el az első, és ez lesz az, ami legjobban érdekli a másikat. Maga sem tudja igazán, mit keres, de majd csak talál valamit. Így, most ő hajolt a másik füléhez, hogy a választ ne kelljen teljes tüdőből ordítania.
- Jöttem pihenni. Csak ennyi. - hangzott az egyszerű, de lényegre törő válasza, amely után sokat nem is kell magyarázkodni, kiegészíteni azt. Te tényleg ez az, amiért jött, most kivételesen. Elcsendesedve hallgatta ismét a másikat, aki immáron saját ittlétének okát ecsetelte, megelőzve a viszonzott kérdését, amelyet fel akart tenni, így megvilágosult tekintettel bólintott párat, hogy vette és hallotta az adást.
- Jól teszed. Nem is kell aggódni ez miatt, szabad vagy. - hajolt immáron közelebb hozzá, amint az ölén kívül foglalt helyet, így hangosabban kellett közölnie mondanivalóját. Az asztal így megürült ugyan, de máris ráhelyezte a megüresedett poharat, amelyet nemrég ürített ki, majd figyelmét ismét a másik felé szentelte, bár ez nem az a hely, ahol beszélgetni tudnának bármiről is.

Amszterdam óta nemigen aludt, de nem nehezményezi. Tökéletes állapotban volt, amikor újra hűs szellő cirógatta az arcát, az álom csak pár percig kísértette, hamar el is illant. Csupán a megszokás kedvéért mégis szerzett magának egy XXL pohárméretű kávét, és málhazsákját a vállára kanyarodva indult meg. Épphogy szállást szerzett magának, egy váratlan tollas szerzemény máris utolérte, amit nem is ért, hogy hogyan, mivel sosem jelenti le senkinek, épp hol jár, de már nem lepődik meg azon, hogy ezek bárhol utol tudják érni, ha nagyon akarnak valamit. A levél tömör volt, és egyszerű. Az ismerős, még az egy évig tartó távolléte alatt megismert alak egyike érdeklődött holléte, és hogyléte felől, de lényegében inkább találkozni akart, mintsem levelezgetni. Neki nem volt akadály, az iskola még tudott várni, így bagoly-fordultával bólintott rá a dologra, és pihent rá is kicsit, majd útnak indult.
Nemigen szereti a mugli közlekedési eszközöket, túl zajosak, lassúak és sokan használják, de most, a legfeltűnésmentesebb, és a gyaloglásnál mégis csak módszernek tűnt az, hogy igénybe veszi. Külleme tökéletesen beillett a képbe, bőrkabátja, farmere, tornacipője teljesen átlagosnak tűnt még a muglik közt is. Nemigen akadt beszélgetőpartnere utazása során, de nem is volt gondja ezzel, tökéletesen elvolt azzal, hogy kifelé bámulva az ablakon, a tájat bambulta. Ahogy berobogott a megállóhelyre, amely jelenlegi célja volt, úgy szállt le, nyújtóztatta ki elgémberedett tagjait, és tüdejét megtöltve friss levegővel, némi tájékozódás után indult meg további úti célja felé. Még bőven volt ideje nézelődni, eltévedni, bármit csinálni, így nem sietett. Beülni nem volt kedve sehová sem, így az utcákon lófrálva figyelte a tömeget, mintha ez lett volna a kiszabott feladata, holott csak cél nélkül ment előre, míg nem akad dolga. Néhány, igencsak érdekes kinézetű alakot szúrt ki magának, kissé kétes dolgokkal vegyítve, amely felkeltette az érdeklődését, így hát velük foglalta le magát a távolból. A hely, ahova végül keveredett, már nem volt olyan barátságos, mint a belváros, de nem riadt meg, számtalan ilyen helyre tette már be a lábát, amikor valamiféle dolga akadt, vagy üzlet, amelyben részt kellett vennie annak idején.
A sikátorok egyikén átkelve vágta le az utat. A csapatot rég elhagyta már, megunta őket, de a terepet unaloműzésképp fel akarta deríteni, no meg, a célállomás is útba esett. A szűk járatban visszhangoztak léptei, betöltve ezzel az amúgy csendes, üres teret, és sötétséget. A szemközti utcát jelző fények felé közeledve nyújtotta lépteit meg, hisz lassan ideje volt ténylegesen a dolgára indulnia, majd, azzal az ütemmel vágódott ki az utcán, nem figyelve, hogy ott mások is közlekedhetnek. Így sikerül vállával nekicsapódnia az elhaladó lánynak, akaratlanul lökve rajta egyet. Kissé megtántorodva húzta ki magát végfül egyenesbe, pillantott a másik felé, és morcos, kicsit sem illemhez illő szavait kiigazítva igyekezett normális hangon megszólalni.
- Bocs. - lökte oda, magából kiköhögve a hatalmas terjedelmű mondandóját, ás várakozóan tekintett a másikra, hogy okozott-e valamiféle kárt benne, vagy mehet tovább mindenféle jópofizás nélkül.

Nemigen tűnik nagy dolognak az, ami imént történt, csupán csak annyiban tetézik, hogy a lány kezében pihenő doboz repült egyet. Tekintetével követte az ívet, amelyet bejárt, majd puffanva érkezett a földre. Nem kellett sok ész, hogy meglássa a tartalmának egy szegletét, és ha nem is biztosra, de nagyjából sejti, hogy mi is lehet az, amelyet sikerült a földre löknie.
- Hoppá. Törékeny árú. - váltott gúnyosabb vigyorra, a megjegyzést meg sem hallva, nem is reagálva rá, figyelve azt, ahogyan a másik ellenőrzi, hogy épségben maradt-e a szállítmány, majd már tovább is indult. Érdekes momentum volt ez, nem hitte volna, hogy ilyenek is járkálnak erre. De hát, manapság már nem kell ilyesmin nagyot néznie, találkozott ilyesmivel, tudja, hogy már igen sokan másznak bele ebbe az életbe.
Ahogy távozik, nemigen reagál rá semmit, csak kissé távolabb menve, dől neki a falnak. Sietős tempója már nincs, a célt elérte, itt már, akivel dolga van, megtalálja. Érzi, és néha látja is, hogy a nemrég "elgázolt" még figyeli, mintha bármi különösebbet tenne annál, mintsem a falnak dőlve várakozik. Csak jót mulat magában a dolgon, nem stresszelve ilyenen magát, mert azt mindig is feleslegesnek vélte. Egy ideig egyedül, a kissé elnéptelenedett utcán ácsorgott, unott arckifejezéssel vizslatva a képet, amely elé tárult. Nem is olyan érdekes a hely, mint amilyennek gondolta, érdekesebb volt az a kis csoport, akin nemrég szórakozott egy jót.
Egy idő után, a várt fél helyett azonban ismét csak a lány ismerős sziluettje tűnt fel távolabb, majd haladt el előtte. A doboz, amelyet nemrég lökött le, még mindig nála volt, és úgy tűnt neki, mintha nagyon keresne valamit, vagy valakit, de nemigen találja, vagy nem is létezik az. Unalmának véget vetve pillantott utána, mintha különösebb dolga lenne vele.
- Azzal a dobozzal nem rohangálnék ilyen feltűnően. - bökte oda a másiknak kissé gunyorosan, de hát, ez is volt a célja. Tovább nem húzta a szót, ennyi is épp elég volt - egyelőre. Majd kialakul, hogy a másik hogy veszi fel a szavait, bár, van egyfajta sejtése róla.

Kusza tincseit tűrte hátra, ezzel még inkább összeborzolva hajkoronáját, de ez már nála mondhatni természetes. Kezét leeresztve végül, épp kinézett magának egy csendesebb helyet, ahova beülve jobban lefoglalhatta volna magát a bámészkodásnál. A lánnyal, kinek nemrégiben bökte oda szavait, egyelőre nem törődött, hiszen rajta múlt, hogy mit reagál, mit tesz. Ő csak "B" tervvel készül, ha úgy adódik a helyzet, és jobb szórakozást kell találnia, mint mások figyelése, és piszkálása. Nem egy elveszett alak ő, annyi szent.
Elsőre nem is látta, hogy a másik felé fordult, hiszen a szemközti pub bejáratát, annak is villódzó, a nyitva tartást hirdető táblácskáját szemlélte. Lépteinek zajára lett figyelmes, ahogy elé került a másik, úgy fordult vissza, és tekintett le a leányzóra. A pub ötletét elvetve vigyorodott el, hogy a másik idejött hozzá, és láthatóan nagyon keményen próbálja magát beállítani, bemutatni. Hát hajrá. Szavaira csak felhorkant, hátra döntve a fejét, hiszen szinte érezte, hogy valami ilyesmit fog mondani. Miután kimulatta odabent magát, íriszei visszavándoroltak a másik arcára, ajkai szokványosan görbültek vigyorba, mintsem egyenesbe, megrántotta a vállát. A beképzeltség és önteltség, no meg az "én mindent" megtehetek" létforma számára se idegen, így nem akad fenn az ilyenen. Sokan csak megjátsszák magukat, ami számára igencsak megvetendő dolog.
- Az utolsó utcai futár is megteheti. Semmivel sincs több joguk ehhez, mint neked. - jegyezte meg csendesen, hisz azért nézőközönséget se magának, se a másiknak nem akart, muglikat meg főleg, hogy aztán gyakorolhassa az emléktörés fortélyait. Azoknak elég a maguk szennye, nem kíván foglalkozni velük. A mondat második felére pillantott le ismét a dobozkára, kissé jobban megszemlélve azt, igaz, többet nem láthatott, hisz immár lezárt állapotban pihent a másik karjaiban. Elég volt az, amit nemrég láthatott.
- Ohh, drágább ez annál, mintsem holmi jöttmentre elpazarold, gyanítom én. - lökte el magát kissé a faltól, teljesen kiegyenesedve, ezzel mutatva a valós szintkülönbséget kettőjük közt. Kissé előrébb görnyedve hajolt lejjebb, hogy a másiknak se kelljen üvöltöznie, ha akar valamit, majd ismét a dobozra nézett. Más már nyilván nem itt lenne, hanem kürtölné szét, hogy mit látott, egyesek mikkel nem tudnak járkálni. A világ mocskos fele számára elfogadott.
- Ne pattogj, nem én foglak beköpni egy auro.. akarom mondani zsarunak sem. Kivéve ha nagyot kaszálnék érted. De azt se érem meg szőrös fejjel. - egyenesedett ismét ki, kissé kinyújtóztatva tagjait. Korrigálása inkább csak óvatosság, nem ismeri a másikat, nem tudja ki fia borja, így inkább, a helyi, mugli közeg hatóságait becsmérli. Nem akar semmit sem megmagyarázni, első látásból meg nemigen tud kiolvasni semmit sem a másik fejéből, de már tervezi, hogy ezen pályán is kamatoztatja tudását.

Nemigen fogta vissza magát a szavai terén, hiszen nem számít, hogy idegen, vagy sem. Az ismeretlenség kölcsönös, jelen esetben kétvégű, de ki tudja mikor, és hol fognak legközelebb összefutni, na meg, minek kapcsán. A dobozka számításba nem jöhet, de annál több dolog igen.
A lány szavaira csak biccent, nem fűzi tovább a jogok kérdését, hisz nem kioktatni akarta, csupán csak rávilágítani arra, nemigen az atyaúristen ő ezzel a melóval, tárggyal, viselkedéssel. Még ő maga se lenne, de az más tészta. A doboz tartalmának említésére viszont ismét szélesebb vigyorral kúsztak ajkai, hiszen, fordított esetben ő sem pazarolná senkire sem feleslegesen az értékes holmit, legyen az akármi. Nem pénz kérdése a dolog, hiszen abból kijutott neki, hanem inkább a felesleges körök lefutásának elkerülése végett nem kívánkozik ilyesmire. De ki tudja, lehet a lány pont ezt kedveli.
- Na ugye. Cél ide vagy oda, fene se pazarolná. - csóválja meg kissé a fejét, miközben vállait kissé kiropogtatva helyezi kényelmesebb pozícióba, kezei pedig, zsebében landolnak. Ennek csupán annyi a haszna, hogy esetleges alkalom esetén, pálcája, melyre ujjai egykönnyen simultak rá a zsebében, pillanatok alatt kerül elő. Szavai után kap némi felvilágosítást arról, kiféle a lány, mely csoportba tartozik, és, hogy melyik szavait használhatja előtte. Némileg megnyugtató a tény, hogy nem holmi tudatlan muglival kell társalognia, de a helyzeten ezt mit sem változtat, a mézes-mázos viselkedés ennyitől nem bújik elő belőle.
- Az tény, sose kell semmiről tudniuk. Csak néha baromi rossz helyen vannak, és mindent hallanak. De ha hátba átkozom, még én vagyok a rossz. - vázolja fel a hatóságok egyféle szemléletét, ami másoknak nem épp ilyesmi vonalat képvisel, de ő már csak így gondolja. Jelenlen nem hagyott maga mögött senkit sem, akit átokkal ajándékozott meg, vagy bármi más módon károsított volna meg, meg lehetnek vele odafent elégedve, egyelőre.
A lány kérdése kissé meglepte, és ennek feljebb szökkenő szemöldöke, és kérdő tekintete is biztosítékot ad. Nemigen hitte volna, hogy spiclinek néz ki, aki rohan, ha csúnyát lát, no de az is igaz, a vádalkura megjegyzett szavai kétesek. De na, ki ne akarna jó üzletet kötni, jó áron?
- Heh, mi kellene? Esküdözzek vagy mégis hogy? Mi hasznom van abból, ha beköpöm, hogy csúnya dolgot láttam nálad.. ennyit nem ér ez a cucc. Még azok is csak a hátsó felüket vakarnák tovább. - vázolta a biztosítékot, melyre ő gondolt, de hogy a másik mit akar. Erről majd felvilágosítja, ha akarja, addig nem rágja ezen magát különösebben.

Lustulós délután a legjobb

Nem akart szentbeszédet tartani, távol állt tőle a dolog, szerencsére, és ahogy elnézte, a másik sem épp arra vágyott, hogy ezt tegye. Így, szavai elhallgattak, ő pedig csak figyelte a másikat, hogy hogyan reagál a szavaira, arra, amiket mondott. Nemigen látta, hogy nagy hatást sikerült keltenie, vagy egyéb mást, amit a „lenyűgözés” címke alá tudna sorolni, gyengébb akaratúaknál szokott ez működni, de ő nem olyanba ütközött. Nem is baj, legalább van esze, és nem kell mindent a szájába rágva elmagyaráznia. Arra ugyan még nem jött rá teljesen, miféle dolog miatt cipelheti azt a bizonyos dobozkát, amelyet jelenleg is a kezében tart, de kíváncsisága elenyésző, elmúlik majd, mint ahogy mindig. Igazándiból csak érdekli, mert a lány nem olyannak tűnik, mint azok, akik ilyesmit szoktak művelni, és már találkozott is velük.
- Na nem mondod? – vágta rá a szavaira, kissé gúnyosan, hiszen arra, amire célzott, bizony ő is sok módszert, praktikát ismer, csak nem reklámozza. Az ilyet nem szokás, csak bizonyos körökben, ott pedig, már-már teljesen természetes. Nem is folytatja tovább ezen gondolatmentét, hiszen nyilván a másik is tisztában van a dolgokkal, nem hiába célzott rá, ha pedig nem, akkor így járt, nem válik ilyesmiben a tanárává csak csupa jó szándékból. Ahhoz több kell. A dobozkáról elfeledkezve kissé, más vizekre eveztek lassan, és a kérdés elhangoztával, arcára ismét az a tipikus, félig meddig titokzatos, fölényes vigyora ült ki. A haszon mindig fontos, ezt már megtanulta.
- Attól függ. – kezdte elsőre csak ennyivel, hagyva egy kis „hatásszünetet”, egy kis szusszanásnyi időt. -  Az már megint más kérdés, hogy nem a hasznot nézem, hanem azt, akivel épp összefutok. Ha olyan, akkor érdekel, ha nem, akkor nem. Ez egyszerű. – vázolta fel röviden, hogyan is néz ki az ő érdeklődési köre, illetve, hogy miként működik, bizonyos esetekben. Részletesebben már nem ment bele, nem látta értelmét, no meg, minek is magyarázza, amikor nem hiszi, hogy olyan részletesen kérte a választ. A doboz említésére ismét visszasiklott a tekintete oda, de már azzal a hatalmas kíváncsisággal, mint nemrégen, már csak megszokásképp. Ahogy visszapillantott az arcára, bólintott egyet, hiszen tudta jól, hogy nem ér annyit, ő ne tudná. De szereti hallani is az igazát, mert az ki nem szereti.
- Tudom, nem csak úgy mondtam. Ohh, mégis mennyi? – vonta fel a szemöldökét a dolog említésére, miközben érdeklődve figyelte a másikat. Több. Manapság kinek nincs több. Mindenesetre, erre kíváncsi volt.

A szívélyes üdvözlés, és ezekhez kapcsolható foglalatosságok után, helyezkedve a széken, féloldalason fordult a másik felé. Kissé beljebb csúsztatta a székét, mert már a harmadik emberre morgott rá, aki elbotlani, vagy épp esni készült, a szerintük útban lévő ülőalkalmatosságon. De több időt nemigen szánt ezekre, közelebb helyezkedve figyelt a másikra, már csak azért is, hogy közelebb hajolhasson, ha szóra kerül a sor, hiszen a hangerő még mindig a maximumon dübörgött. Elsőre nemigen hangzott el semmi, csupán az arra botorkáló kiszolgáló fele intett, hogy hozhat még nem egy kört, hisz a pohara túlságosan üres, és nem lenne helyes, ha úgy is maradna. Már csak azért sem, mert egyhamar megszomjazhat. Miután megkapta, mit kért, elégedetten fordult vissza a másik felé, majd közelebb hozzá, hisz látta, hogy most felszólalni készül. A szavak hallatán vigyorodott el, hisz való igaz, miben kellett volna elfáradnia, de hát, hivatalosan azért utazott ilyen messzire az iskolától, mindentől, hogy azt tegye. Igen, neki jelenleg ez a pihenés, nem pedig az, hogy csendes helyen ücsörög.
- Tudod, a vizsgák meg ilyenek. Szegény agyamnak sok volt belőle. – remélte, hogy a lényeg odaér hozzá a szavaiból, ha mind nem is, és megérti, miért is épp itt ücsörög. Igazándiból ez csak a véletlen műve, a jókor jó helyen levés művészete. Már máshol lenne, ha nem szúrja ki őt a tömegben. Követve a lány példáját, ő is megdönti poharát, kortyol párat a hűs italból, annak kellemesen kesernyés ízét megérezve. De a pohár egyhamar kerül vissza az eddigi helyére, ő pedig fülel tovább, hallgatva azt, hogy a másik miért is ezen a helyen leledzik éppen, egy barátságosabb helyett. A kijelentésre felvonta a szemöldökét, de valahogy ismerősnek is véli a történetet, így, csak felhorkant elsőre, szemeit megforgatva a kijelentésre. Aki nem eminens azt általában annak veszik, ez sokszor, sok helyen így van.
- Az kedves dolog.. – csóválta meg a fejét, a mondat második fele számára viszont egyértelmű volt, hiszen akkor nem itt lenne, ha izgatná őt, hogy miként vélekednek róla az otthoniak. Ő sem szokott ilyesmikkel törődni, felesleges. Annál jobban mondják csak. Újabb korty, újabb füstköd, mely a gyújtás után árad körülötte, és amelyen át a lányt figyeli. A kérdésére felfigyelve, azt meghallva kezdte el rázni a fejét, miközben odahajolva nyitotta ajkait szavakra.
- Dehogy vagy az. Csak olyan, aki úgy él, ahogy ő akar, nem pedig úgy, ahogy azt megmondják neki. Ezzel van a bajuk. – igyekezte tömörre zárni a mondandóját, hogy eljusson felé, majd visszadőlve várta, hogy feleméssze a másik mondandóját, no meg, remélte, hogy fel is fogta. Eléggé vidám hangulatban van már, ahogy látja, de nem zavarja.

Így utólag belegondolva, vicces lenne számára az, ha a másik elkezdené sorolni, miféle rossz, vagy csak számára annak tűnő tetteket kezdene el sorolni. Nem így kellett volna megfogalmaznia a kérdést, de nem fél attól sem, hogy ez bekövetkezik. Nem nézi ki a másikból, hogy ilyen hamar bízna benne – főleg azok után, amit a haszonról mondott neki -, így nem kezd el magyarázkodni végül, csak figyeli a lányt, illetve, fél szemmel azért az utcát is, a helyet, ahol állnak, keresve azokat, akiknek kíváncsisága veszélyes is lehetne, vagy azokat, akiknek nem kellene a közelükben lennie. Egyelőre nem lát ilyen alakot, így nyugodtan tér vissza a „csevegéshez”, már ha ezt lehet annak nevezni.
Halkan horkan fel végül, mikor a másik kinyögi a szavait. Sejtenie kellett volna netán? Ez olyan tipikus, mintha sémaszerűen ment volna, igaz, csak számára vannak így a dolgok. Ritkán fut össze olyannak, aki ártatlan, mint a ma született bárány, akinek semmi sincs a rovásán. Azon lepődne meg inkább, mint ezen, így, arca változatlan marad, meglepetés, ámulat jele nem mutatkozik rajta, inkább csak amolyan „sejtettem” kifejezés, mintha olvasna a lány múltjában, gondolataiban, azoknak egy-egy, apróbb szeletiben.
-  Áhh.. értem. – fűzött hozzá csak ennyit, majd bólintott hozzá egy aprót, de, mint a fölös információt, úgy söpörte félre, ennyi volt, nem több. Gondolta, hogy maga az egész nem fog sokáig tartani, no meg, esze ágában nem volt, hogy feltartsa a másikat, noha, társaságban sokkal jobban szórakozik, mint amúgy. De ha a másik menni akar, akkor engedi, nehogy azt képzelje róla, hogy ennyire ragaszkodik bármelyik, alkalmi társulásához.  Csak ráérősen nyújtózott, a csendes csupán izületei roppanásával megtörve, majd, ahogy leeresztette a kezeit, úgy tekintett le, úgy hallotta ismét a szavait.
- Ugyan, csak nyugodtan. – adta az udvariasabb felét, biccentve a lánynak, hogy menjen csak, ő nem tiltakozik, könyörög az ellenkezője iránt. Ahogy bemérte, merre tart, csak halovány vigyorral figyelte, hiszen nemrég ő maga is oda akart tartani, amíg meg nem jelent, és keltette fel kicsinyke érdeklődését, és marasztalta egy időre itt. Nem mozdult viszont, egyelőre, ráérősen bámulta az utca túloldalát addig, míg ismét hozzá intézte a lány a szavait.
- Ha abba a pub-ba tartasz, akkor valóban nem. – mutatott az emlegetett hely felé. – Nemrég akartam beugrani oda szomjat oltani, szóval, a paranoiád bejött. – cukkolta kicsit, hisz ez a kijelentés tényleg annak hangzott kissé, majd, hogy betartsa saját magának tett szavait, el is indult a hely felé, kényelmesen, komótosan lépegetve. Fiatal volt még az este, nagyon is.

R.. rózsaszín kórság..? Félek.. O.o

Ezzel biztos nem. Libabőrös a hátam.

Manda Kérlek

*kapitulál mielőtt minden rózsaszín lesz*

Tudom mi lesz a pajzsom. Nem fogok fürödni, büdös leszek és békén hagynak. Muhahaha

Manda. Egy próbát megért volna
Marad a pince

üdv Uff bá

Vége. Vagyis számára vége az iskolai éveknek. Magát is meglepte kissé, hogy sikerült minden vizsgája, főleg az, amely a legtöbbet nyomta a végzős idegeit. De hamar túltette magát, megünnepelte, ahogy azt illet, és... és megint itt van. Ismét. No nem, nem azért, hogy visszakönyörögje magát az iskolapadba. Nem ment meg el az esze. Egyszerűen jelenleg nincs dolga sehol, semerre a világban, nem utazik, túl sok a szabadideje. A pubban egész nap nem ülhet, még a végén ráakasztják, hogy jobb dolgában nem tud mit kezdeni, csak piál, de nem, nem teszi. Annyiszor.
Szóval, így, unalmas perceit, óráit azzal tölti, hogy becipelve magát az iskola falai közé, szétnéz, körbepislog, szórakozik egy jót. Azt itt mindig meg tudta tenni, mindig is élvezetét lelte benne. Zsebre tette kezekkel ál a csarnokban, gondolkodik, hogy merre vigye az útja. A látvány nem változott, hova is változhatott volna, a diákok serege frissült csak, hisz több, idegen arcot lát maga körül, de nem törődik velük, nem kötik le most a figyelmét. Beljebb sétálva szusszan egyet, kezével hátratűrve kusza tincseit. Talán meg kéne néznie, osztanak-e még a nagyteremben valami finom kaját, majd benézni régi házába, hisz ha új is a jelszó, nem tart sokáig, míg megszerzi azt, bent találja magát. Vagy esetleg más házba lopakodhatna be, nézhetne körül. Hirtelen nem is tud dönteni, mit, hogyan lépjen, így egy helyben marad. Nemigen üzent egy ismerős arcnak sem, hogy ide készül, hogy összefuthatnának, belátja, úgy még mókásabb lett volna a dolog, de hát na, az is hirtelen ötlet volt, hogy erre viszi az útja.
Kezét leeresztve végül, a nagyterem felé fordul, tagjait kiropogtatva, gyanútlanul ácsorog, hiszen nem olyan feltűnő jelenség bőrkabátjában, kissé szakadt farmerében, és a bakancsában. Vagy talán mégis, de aki már látta, nem ütközik meg ilyesmin. Íriszei a tömeget vizslatják, agya pedig azon kattog, mi is lenne jelenleg a legkényelmesebb, majd pedig a legrövidebb út a cél felé. Ráér, senki nem hajtja, senki nem szabta meg, meddig, és hol lehet. Ez a szabadság nagyon is tetszik neki, mindig is így szeretett élni, nem véletlen, hogy az otthona helyett a faluban maradt inkább, saját vackot szerzett. De az sem mókás mindig, az unalmas délutánokat el kell ütnie valahogy, és most pont arra készül, ahogy lassan halad előre.

Üdv

Ezt nem tudom,  engem nem zavarna  XD

A faluba költözése óta nem sokat volt erre, ahogy tehette, járta a világot, ahogy egyszer rég egy évig, de most már legálisan lophatja a napot. Persze, nem lehet mindig csak menni, valamikor fel is kell tankolni, vagy épp a hazai ízeket kedvelni, de nagyon. Ez pedig mostanság esett meg, pár napja, hogy második otthona földjére lépett. A falucska számára, a nagyvilág helyei után kissé unalmas, no de valamikor aludnia is kell, ez a hely pedig tökéletesen nyugodt, és tökéletes erre a feladatra, hiszen van, hogy napokig nem sikerül lehunynia a szemét, több-kevesebb ok miatt. Az iskola felé már rég szagolt, pedig néha igencsak jó beszökni, és röhögni, vagy épp valami mocsok dolgot tenni, de egyelőre ez még váratott magára, hisz még csak kipakolt, és henyélt.
Persze azért most is hiányolta a szórakozás részt, így nem kellett sokat győzködnie magát, hogy lenézzen a Csárdába, hogy elfogyasszon valami ehetőt, no meg ihatót. Magára kapta a szokásos szakadt farmer, laza felső, és bakancs kombóját – mert hát az sosem rohad le róla, és már indult is, hogy felfedezze, ilyenkor ki jár még odakint. Hosszan nyújtózkodás után jutott be a helyiségbe, ahol kezdésnek egy korsó habos italt rendelt magának, jó hidegen, majd amint kézhez kapta, hely után nézett. A pulthoz közel telepedett le elsőre, ott iszogatva nézelődött, bámulta az ismeretlen, vagy félig ismerős arcokat, kényelmesen ücsörögve. Nemigen figyelte az időt, hisz ráért, nem hajtotta senki, így nem tudja mióta ücsörgött ott, mikor megjelent egy nagyon is ismerős alak a placcon. Csak figyelte elsőre a szőkeséget, bujkáló vigyorral a szája szegletében, majd miután a lány helyet foglalt, felállt maga is. Mivel pohara üres volt, így elsőre azt töltette fel, majd már indult is a magányosan ücsörgő felé. Mivel nem járt a kastélyban, neki semmi infója nincs arról, mik történtek most ott, mi a helyzet, így teljes nyugodt lelkivilággal vizualizálta Mich alakját, bármi gyanú apró jele nélkül. Így, bártan dobta le magát mellé korsóját letéve az asztalra, és vigyort villantott a szőkeség felé.
- Hello, hello. Kit látnak szemeim. Hogy-hogy ilyen egyedül kuporogsz itt? – kezdte teljesen átlagosan, már ahogy a lánnyal kezdeni szokta, és hátradőlt a széken, ismét kényelmesen, félig a lány fele fordulva.

A csárda vendégei merőben más arcok, mint távolléte alatti puboknak. Ott aztán voltak olyan arcok, akiket ő is jobban megnézett magának, cseppet sem a szimpátia miatt. De itt viszont már túl békések az arcok, noha nem mintha bánná, most valahogy nincs kedve ahhoz, hogy vigyázzon a zsebe tartalmára, vagy az életére, mert ki tudja, mikor támad balhéhoz egy-egy nagyon nem szomjas vendégnek. Azt se kalkulálta bele, hogy nem marad egyedül – legalább is sokáig nem, de kellemes meglepetésként érte viszont így is. Mert miért ne, a barátságos arcok mindig jól jönnek, mert hát igaz a mondás, hogy csak az ökör iszik magában. Így, a kedve, ami eddig sem volt rossz, most csak jobb, és talán még jobb lesz, ahogy telik az idő, és a korsók száma. A pofi, amely már mellőle néz vissza rá, meg a hab a tortán, vagy mit szoktak erre mondani. Pár korty, mialatt a másik kissé feltűnőbb csendben van, de nem zavartatja magát. Lehet, hogy túl meglepte az, hogy itt van, hiszen nem szokása levelezgetni, hogy épp merre jár, csak fordul, és gondol egyet, ha épp kattan valami nála. Na meg nem is érzi azt, hogy bárkinek szüksége lenne jelentgetni, mivel tudják, hogy olyan, mint a bumeráng. Majd egyszer visszajön, nem? De a csend lassan eloszlik, mármint ami közöttük, és nem körülöttük van, hiszen amúgy a hely eléggé zajos. Újabb kortyok után végre megszólal ő is, amelyre vigyora még szélesebb lesz, és leteszi korsóját, hogy válaszoljon.
- Látni hát, sőőt. Már pár napja itt vagyok, csak bepótoltam az alvást. – tárta fel neki is, hogy eddig miért nem mutatkozott. - Dehogy nyel az el. Korábban kell felkelnie, hogy sikerüljön neki. – bumeráng. Ezzel pontosan azt mutatja. Az üveget, melyet a másik szeretget, csak most szúrta ki, ahogyan poharat rendelt neki, és már töltötte is. Nem volt ellenére, ez sosem, így biccentve köszöni meg, hogy megkínálta és megossza épp vele a nedűt. A szavaira csak rosszallóan rázza a fejét, miközben ujjaival az újdonsült pohara körül játszadozik.
- Ilyet.. rossz hallani. Mi lett ezekkel, hogy eljöttem? Zokog s szívem. – csóválta meg ismét a fejét, majd követve őt, lehúzta a pohár tartalmát egyhamar. Jólesően nyammogva kóstolta az ízt, miközben érezte belül azt a kellemesen maró érzést, ami ilyenkor átjárja, és letette a pohárkát.
- Melegebb vidékeken. Pontosabban egy kis tengerpart, napsütés. Most már itt is tök jó az idő, de amikor elmentem, még befagyott a hátsóm, így úgy döntöttem, hogy az kell most nekem. – ecsetelte, hogy mely vidékeken járt, s pihent meg, csak úgy, kedvtelésből, de cseppet sem dicsekedő hangnemben.
- Na és, erre mi a helyzet? – érdeklődött most ő, hiszen sok dologról tuti lemaradt, de most majd a jobbakat pótolhatja

Mihael Gérard Saint-Venant - 2014.07.27. 19:03


vacsoraidő van   ? mert akkor nekem is hozhattok  

Manda Hogy vagytok?

He, te penész. Én mindig itt szívom, megnyugodhatsz

elfog hát, és akkor majd kevesebbet morogsz

keversz mi? menj, és játszogass szépen mással, kicsi vagy te még ehhez

kérsz valami finomat?

hejj!

mindig figyelek mindenhol
joghurt? azt hittem normális kaját eszel

semmi, melegem van, cehh. veled? mocorog már a lakó?

az se normális kaja. egyetek szépen húst hússal, köretként még több hús, meg zöldség, de hát az meg kinek kell.  

_mindenhol_
bolond vagy, hozok én neked olyan finoman, na várj csak. egyből nem kell a joghurt

a kviddicsgének

pont rántott husit akartam hozni neked - meg magamnak, háhá - *el is suhan*

rellonos gének nem engednek ilyet :3

gyerekünk? kiknek idéztél?

*tálalja is a finom rántott husit* ki nem hagynám mi lenne velem akkor?

*kirázza a hideg*minden vagyok, csak cuki nem :-x

nem akarok éhes maradni T-T együnk inkább!