Én közelebb lakok hozzád Kiva.

Megint költöztök pereputtyustól, vagy csak te még fel lakni egyetem miatt?

De az a másfél hónap éppen elég nekem, ugye tudod.

Csalódtam benned Kiva. *elodáz mielőtt még tettlegességre kerülne sor.* Pás

*hangos beszélőn egy hermetikusan lezárt, jól elkülönített, bomba és varázslatbiztos teremből beszól* A medve. A szakadékba ugrás öngyilkosság, emez annyira nem nyilvánvalóan az.

Ez jó hasonlat volt, de azért most még khm... az amit a leveledben írtál és nem haragudtam meg érte. XD

Én nem álcázom, ha elmenekülök, akkor azt bevallom Yar drága. Az életemet féltem én, nincsenek öngyilkos hajlamaim, mint már említettem. XD

Tőled külön nem kell félnem, meg külön Robikától sem, tudod, amelyik kutya ugat, az nem harap. XD
Persze együtt már más a helyzet.

Joseph Beck

Mondanom sem kell, hogy feltűnik a ficsúr, aki éppen Aandával táncol, róluk is csinálok egy képet, amikor éppen Amanda néz ide és nem Yar, majd Amandának elküldöm bagolyban, Yaristáról meg továbbra is a darts táblámon van a somlóis képe. Persze ezt a képet néha lecserélem egy-egy másik hasonlóan nem kedvelt delikvens képére. Igazán jó célba dobóvá váltam az utóbbi időben. De most nem a harciasabbik énemet hoztam el ide, biztosan nem örülne neki Amira, hiszen még a végén tönkre tenném az estét, amit megszervezett, és mint volt DÖK elnök tudom jól, hogy ez milyen fáradtságos munka. Szóval ma úgy döntöttem, hogy jól viselkedem mindaddig, amíg más el nem éri az ellenkezőjét.
Éppen ezért csak nyugodtan kattintgatok ide-oda, lencsevégre véve mindenkit. Még a nagyon bizalmasan súgdalózó Amirát és Dominicot is és persze a felém törtető idegent is. Látszik az arcán, hogy ide jön, hozzám, pedig nekem most úgy nincs kedvem egy ilyen ficsúrhoz, hogy az valami hihetetlen. Arra gondoltam, hogy esetleg majd valahogy megpróbálok inkább Maurice Mclaughlin-nal táncolni, ha már valakivel szeretnék, nem éppen egy pont olyan nyálassal, mint amilyen ez a gyerek itt. Sokkal jobban vonzanak a férfiak ugyanis. Látszik, hogy egy rakat fiú között nőttem fel, akik 6 évvel voltak nálam idősebbek. Ennek bizony most a hatása is érződik.
Szóval hát én próbálok inkább a gépem mögé bújni, de nagyon nagyon és kattogtatni itt is, ott is, hogy minél inkább elfoglaltnak semmint szabadnak tűnjek. ~ Sicc innen, rossz cica! ~ Próbálom gondolatban elhessegetni innen az egyre vészesebben közeledőt.
 - Ó, apám! Nenenene! -
Mondogatom magamban egészen halkan amikor már csak egy-két lépésnyire van tőlem, aztán végül megérkezik és meg is szólít. Kicsit zavartan elmosolyodok, mert nagyon be akarok szólni neki valami cifrát, de tudom, hogy az nem lenne szép dolog, szóval inkább valami vicsornak sokkal inkább nevezhető vigyor jelenik meg a képemen és így bólintok. ~ Remélem csak ennyit akarsz, hígagyú! ~ Gondolom magamban már egy is kattintva a kért képet. Aztán ha többet pózol az összesről készítek fotót. Minél jobban ezzel köti le a figyelmét, annál jobb. De sajnos ez a tervem nem válik be, táncolni hív. ~ Ó, ne már! ~ Ez után pedig egy cifra gondolatár ön néhol egy két papírra nem vetendő szóval. Gondolatban csúnyán beszélni még nem bűn, nem igaz?
 - Hát én annyira nem vagyok jó táncos. Lehet, hogy a lábadra lépnék. -
Jön elő újra a vicsorféle arckifejezés és kicsit kétségbeesetten nézek körbe, hogy véletlenül találok-e valami kibúvót, ami nem azzal jár, hogy ennek a szerencsecsomagnak nekirontok, mert már elég nehéz türtőztetnem magam és ha robban a bomba, akkor bizony lesz miért idejönnie a szervezőknek is.
 - Mi lenne, ha táncolnál inkább, mondjuk vele? Vagy vele? -
Bök oda először Kivára, majd az egyik Levitásra ott az asztalnál, nem is igazán figyeli, hogy kire is, azok ott úgyis mind ülnek. ~ Ó, Istenem, ott fenn a magasban, tüntesd el innen ezt a ficsúrt, amíg jót állok magamért! ~ Fohászkodok már a magasságoshoz is, csak hogy valahogy megszabadulhassak tőle, de van egy olyan nagyon-nagyon rossz megérzésem, hogy ő bizony innen nem fog tágítani egy darabig. De ezt nem engedhetem, szóval végül inkább mégsem törődve azzal, hogy ebből még sértődés lehet még valamit hozzátettem előbbi mondataimhoz.
 - Neked sokkal jobb lesz, ha velük táncolsz, mert nekem nincs kedvem egy ilyen ficsúrral, mint te vagy. Még a végén tiszta nyál leszek tőled, ahogy éppen csorgatod azt rám. Na szevasz! -
Áhh, így már sokkal jobb. Nincs semmi kényszer, csak önmagam. Szóval hát egy angyali mosolyt még felé küldök egy szempillarebbenéssel és már sarkon is fordulok, hogy elviharozhassak az ellenkező irányba.

Ophelia

Németország után nem tudok visszarázódni az itteni életbe. Szabályok, kötöttségek, takarodóidő... Minden olyan dolog, ami nekem nem való. A másik iskolában rám nem vonatkoztak ilyen szabályok, cserediák voltam. Milyen szép életem volt. Eljártam Kristófékkal bulizni és csak valamikor hajnalban keveredtünk a saját ágyunkba. Azért Németországban sem szűntem meg feminista lenni. Oké, volt pár olyan este, amikor elkapott az érzékenyebbik felem és becsúszott Michaeltől egy-két csók, de többre akkor se került sor és itt sem tervezek ezen változtatni. Itt teljesen más az élet... olyan nagyon nyugodt. De most eljött erre az estére a változás ideje. A festmények között vigyorogva sétálok végig fekete farmeromba, tornacipőmbe és laza szürke rövid ujjú pólómba. A kezemben pálca. Pár szerencsétlent már megtalált magának a mai napon a vége. Volt egy táncoltató átok és egy ének beszéd is. Annyira murisak voltak, hogy az is muszáj volt megörökítenem. De ez nem meglepő, én mindent megörökítek. Most is ott lóg a nyakamban a kedvenc gépem, fütyörészek és így haladok előre a kedvenc kávémért a konyhába. Ám még előtte beugrok már a társalgóba, ahova előttem lépett be egy háztársam. A nevét most így nem is tudom, valami Otília talán, vagy esetleg Olga? Nem tudom, de őszintén most nem is igazán érdekel, valószínűleg ő se tudja az én nevemet.
 - Hey! Na, kávézgatunk ilyenkor? Jól teszed, hosszú még az éjszaka és felesleges lenne azt alvással tölteni. -
Vigyorgok rá, aztán beleugrok a kanapéba, a lábaimat cipődtől fent hagyom az ülőalkalmatosságon, a pálcámat pedig forgatni kezdem az ujjam között azon gondolkozva, hogy mit is kellene itt csinálni. Olyan szép rendben van ez a hely és ez nem tetszik. A szobámban sem éppen a rend a legfőbb uralkodó.
 - Van valami jó balhéötleted? Unatkozok. -
Dobom oda neki a "labdát" és a számat elhúzom. Nem szeretek unatkozni. Valamivel mindig szeretem kitölteni az életemet, de most semmi jó ötletem nincs. Szóval valamit sürgősen ki kell találnia valamelyikőnknek. Most ugyanis szívesen űzném el együtt az unalmat a lánnyal.

Zsolti
Öltözet

A vadőrlak felé tarok éppen. Megkért rá, hogy készítsek pár lesifotót az állatokról, mivel a suliban hírhedten én vagyok a legjobb, ezért lettem én a szerencsés. Most ezeket a képeket hoztam el neki. Egy borítékba raktam be, nem tudom, hogy itt van-e, de azért bekopogok. Mivel tudom, hogy na nincs is itt, akkor is bemehetek hozzá, mert megengedte, hiszen már egészen jóban lettünk, én szeretem az állatokat, így sokszor beszélgettem el róluk vele. Most is szívesen leülnék egy hideg limonádé mellé beszélgetni, ha itt van.
Szóval egy térdnadrágban egy mozgó oroszlános pólóban és egy tornacipőben, felkötött hajjal baktatok át a tisztáson egyenesen célomig. Még egy napszemüveget is felraktam, meg a nyakamban lóg az egyik fényképezőgépem, de ezt már említenem sem kell, annyira természetes dolog. Nekem mondhatni a fényképezés a drogom, ha már mindenképpen kell valaminek lennie, akkor nekem ez lenne az.
A vadőr kis zugához érve koppantok hármat az ajtón, még egy hahó!-t is hallatok, de semmi válasz. Egy vállrándítással inkább úgy döntök, hogy akkor bemegyek, lehet, hogy csak alszik, vagy éppen dolgát végzi és a fák között csatangolva vigyáz az erdő lényeire.
 - Hahó! Bejöhetek? -
Dugom be a fejemet az ajtón, de ott nem fogad senki sem, így hát szélesebbre tárom azt ki és besétálok, majd beteszem magam mögött a fa nyílászárót és az asztalhoz sétálok, ahol ott is áll egy cetli nekem címezve:
Kedves Hajni!
Köszönöm szépen a képeket!
Csak mosoly a válaszom rá, a fényképezésért nem kell különösebben hálálkodni nekem, hiszen imádom csinálni. Szóval le is teszem a borítékot a cetli mellé, majd egy pennát fogva az asztalon megtámaszkodok és én is üzenetet hagyok:
Igazán nincs mit köszönni, bármi van keressen bátran bagolyban!
Üdv.: Hajni
Még egy mosolyfejet odarakok, hiszen ő a mosolygósabb oldalamat ismeri.

Zsolti

A cetlit szépen megírtam, és a borítékra tettem, amikor az ajtó kinyílt. Hátrapillantottam a vállam felett, azt hittem a vadőr az, aki visszatért, de nem. Egy számomra teljesen idegen fiú állt ott és elég érdekes arckifejezéssel nézett rám. Ez már jól kezdődik... Szegény, még nem tudja, hogy kivel is kezdett ki.
 - Szia! A vadőr most nincs itt, de szerintem hamarosan visszajön. -
Kezdek teljesen átlagosan beszélni, hátha ezzel leesik neki a tantusz, de ez nem történik meg, ugyanis közelebb sétál hozzám.
 - Hoztam pár képet a vadőrnek. -
Kezdem el mondani és oda is mutatok a borítékra, amikor egyszer csak elkerekedik a szemem, ugyanis a hátamon valami meleget érzek, ami mozog is. Azonnal leesik persze, hogy ez Zsoltika keze, ami éppen a hátamon van. Hozzám ért!!! Értitek ti ezt?! Képes volt azt az undorító, biztosan tiszta izzadt kezét az én hátamra tenni. Na, neki se marad ép csontja a karjában, a többi helyen talán marad.
Egy hirtelen mozdulattal, fordulok sarkon és kapom el a kezét, ami a hátamon volt eddig és azzal a lendülettel tekerem is ki, ameddig azt engedi a biológia, így a fiú, hacsak nem kíván azonnal kitört vállal lenni, akkor maga is sarkon fordul és így én a háta mögé kerülök.
 - Mégis ki vagy te, hogy taperolni mered a hátamat öcsike? Negyedikes vagyok, te meg max. 2.-os lehetsz. Hozzám pasi nem érhet, főleg nem ilyen mocskos, mint te, hogy egyből ráugrasz egy lányra. Mit képzelsz te? -
Sziszegem a fogam között dühösen még mindig mögötte állva és a fülébe beszélve. Egy pasi csak úgy, az engedélyem nélkül még csak egy méteres körzetembe sem jöhet, kivéve, ha véletlen összeütközünk a folyón, vagy valami emberektől túlzsúfolt helyen vagyunk. Ez meg... ez a kis senki egyenesen a hátamat kezdte el simogatni. A mai világ tudom, hogy elfajul, de ez mindennek a teteje.

Zsolti

Mindig is utáltam, ha egy kis törpe azt hiszi magáról, hogy labdába rúghat a nagyobbaknál. 3 évvel lehet nálam körülbelül fiatalabb elnézve a fejét és komolyan azt hiszi, hogy nálam, aki már amúgy végzős lenne szemernyi esélye is van? Ch... ha olyan lennék, hogy értékelem a bátorságot, akkor lehet, hogy értékelném, de nem vagyok olyan. Nem tudom értékelni sem a bátorságot, sem a kitartást, ez utóbbit Olivér tapasztalhatja a leghosszabb ideje.
Amikor Zsolti elkezd a kezében mozgolódni inkább úgy döntök, hogy azt is jobb lesz megfogni, mielőtt elkezd vele pálcát használni. De már csak akkor tudom elkapni a kezét, amikor is érzem a karomnál, hogy ahhoz valami hideg ér hozzá és hallatszik is a varázsige, ami sajnos mivel a pálca éppen nem rám mutat nem sikerülhet. Persze amúgy lehet, hogy sikerült volna, de így, hogy még külön el is löktem a pálca hegyét nem. De ezt neki nagyon nem kellett volna, hiszen ezzel csak még inkább felbosszant.
 - A bocsánat ide kevés lesz aranyom. Nem engedlek el olyan könnyen. Megtanítom én neked, hogy ki a magyarok istene egy életre. -
Ezt pedig legjobb lesz azzal kezdeni, hogy a pálcáját kikapom a kezéből egy hirtelen mozdulattal. Remélhetőleg nem szorongatta, így én szépen a legmesszebb lévő sarokba hajíthatom el, már a sorsát nem figyelem, talán el is törik amekkora dühvel dobtam el, de talán csak leesett a földre.
 - Mégis mivel akarnál te kiengesztelni? Hm? Nem tudsz te nekem olyat adni, ami felér azzal, hogy te beléptél a személyes szférámba az engedélyem nélkül. Ez legalább olyan dolog, mintha egy sárkánynak a fészkének a közelébe mennél. Rellonos vagyok szivi, nem a jótündérkeresztanya. -
Továbbra is dühösen szűröm a fogam között a szavakat, miközben még tovább tekerem a kezét dühömben. Az ember azt hinné, hogy egy nő nem képes eltörni puszta kézzel egy fiú kezét, de ha valaki látott már egy dühös feministát, akkor az tisztában lehet azzal, hogy nagyon is lehetséges ez. De most nem töröm el, ennél sokkal rosszabbat csinálok, mivel még tovább tekerem - hacsak valami különös csoda folytán, immáron valószínűleg pálca nélkül ki nem szabadul az erős szorításomból - a válla szépen kiugrik a vápából. Na, ezt se tudja magának helyrerakni, biztos örülni fog a javasember, ha Zsolti végre kiszabadul a markomból. De ez nem most lesz még. Nem ússza meg ennyivel, hiszen még van egy ép keze, de nem sokáig. Az előbb elintézettet sem hagyom annyiban, ugyanis előkapom a pálcámat, amit ő talán észre sem vesz, mivel még mindig háttal vagyok neki és szorítom a kiugrasztott vállú karját.
 - Brahium Ermando! -
Hacsak valahogy másképp nem alakul a pálcámat a még ép karjára irányítva mondom el a varázsigét, majd ezt megismétlem az általam is szorított kézen. Gyorsan cselekszem, minél kevesebb reagálási időt hagyva nehogy esetleg a fölényem a visszájára forduljon.
Ha sikerült mind a két varázslat jöhet egy szép masni a kezeiből, amit vigyorogva hajtok végre. Imádok kreatív lenni. Amennyiben eddig végig sikerem volt a szép kis masnit le is fényképezem, a kezei úgyis használhatatlanok, maximum elfutni tud, de hova, ha az ajtót nem tudja kinyitni? Innen akkor tud elmenni, ha én kiengedem, de egyelőre nem szeretném, szeretek élni a hatalmammal a férfiak felett, főleg ha a bosszú hajt. Szóval ez számomra édes, számára keserves egy este lesz.

A varázslat sikerült- mesélő

Mihael
Dress

Tükrök. Olyan trükkös mindegyik. Amit te benne látsz, azt a fényképezőgép nem látja. Mindegyik hazudik. Alapvetően nincs bajom a hazugsággal, de így mégsem szeretem őket, mert itt nem tudom megítélni, hogy valóban azok-e. De azért mégis érdekes belenézni egy-egy tükörbe és figyelni azt, amit ott látsz.
A nyakamban lóg a fényképezőgépem, keresztben pedig a táska fityeg. Megállok az egyik kirakat előtt, szétnézek. Nem látok elsőre semmit, de aztán lassan feldereng valami a sötétben. Próbálom kivenni a foltokat, hátha felismerem, hogy mi is lehet az, de semmi szinte, szóval inkább tovább is megyek, hátha valahol valami olyat találok, ami felkelti az érdeklődésemet.
Talán az 5. kirakat lehet az, amelyik előtt megállva végre valami érdekességen akad meg a szemem. Felpillantok a cégérre: Régiség bolt. A vezetéknév külföldi, így annak kimondásával inkább nem próbálkozom, ezt is csak halkan suttogtam magam elé, de lehet, hogy csak képzeltem. Amíg nézem a tárgyakat kicsit elmerengek. Szeretem az ereklyéket, történetük van. Ha mondjuk ajándékot kéne adnom magamnak, akkor az valami családi ereklye lenne, amely már elveszettnek hitt volt és szinte senki sem emlékszik rá. Még jó, hogy velem ilyen sosem fordulhat el, hiszen én szinte mindent megörökítek, így legalább nem vesznek el az emlékeim, hanem mindig megmaradnak nekem és majd a családom is tudja továbbörökölni, mondjuk majd az unokaöcsém vagy unokahúgom, attól függően, hogy mije lesz majd a bátyámnak és/vagy a húgomnak, hiszen ők teljesen másfajta politikát vallanak, mint én. A húgom például nagyon szeret csinosan öltözni és tetszeni a fiúknak. Szőke hajjal és kék szemekkel el nem is olyan nehéz dolog. Nálunk a családban mindenki szőke, a bátyám, a húgom, és a szüleim is. Lehet valami északi felmenőink vannak. Mondjuk nem hiszem, hogy épp angolok, ugyanis abból egy sincs az eddig ismert családfánkban.

Zsolti - zárás

Zsolti fellök és rám ugrik. Hitetlenkedve nézem, hogy ez meg mégis hogyan is képzeli, össze van kötözve a keze, és anélkül bizony nem fog tudni elbánni vele, szóval hiába is próbálkozik azzal, hogy megfojt, nem engedem, hogy a fejem köré tekerje lábait, ugyanis azt erősen tartom a padlón, így hát kéz nélkül azt nem fogja tudni onnan felemelni, de mivel feljebb mászott rajtam a kezeim szabadok, amit nem is vagyok rest használni. Az adrenalinnak hála erőmet megfeszítve kezdem el alulról felborítani Zsoltit, ami remélhetőleg sikerül is. Ha így van, akkor semmivel se foglalkozom, hanem elfutok. Majd megoldja magának ahogy akarja a dolgot. Kimagyarázza a vadőrnek, hogy mégis mit is csinál ott összekötözött kezekkel, vagy elmegy a javasbácsihoz és neki kezd el magyarázkodni. Bármit is tesz, az engem már nem érdekel.
A másik lehetőség az, hogy nem sikerül, na akkor jön egy igen idióta, de annál hatásosabb dolog, még pedig az, hogy megpróbálom megcsikizni, hiszen ezáltal ki tudom billenteni az egyensúlyából, így az imént már említett verzió életbe tud lépni, ő lekerül rólam én pedig szabadon távozok.
Persze az is lehet, hogy nem csikis. Na akkor az következik, amit a lehető legkevésbé sem akartam, egy hirtelen mozdulat a fejemmel a legérzékenyebb pontra, amit már biztosan nem fog tudni állni, és akkor távolítom el magamról. De ez a végső megoldás.
Szóval miután sikeresen kikecmeregtem a vadőrlakból a lehető leggyorsabban futásnak eredek, még jó, hogy már sötét van, így nem fog tudni követni. Kicsit zihálva, pörgő szívvel állok meg és döntöm a hátamat a hideg falnak.
 - Ezt az idiótát, ha még egyszer találkozok vele tuti, hogy kicsinálom. -
Persze most is maradhattam volna és leátkozhattam volna a fejét a helyéről, szó szerint is akár, de nem vagyok én azért gyilkos. Addig még nem fajult a feminizmusom.

Helyes ez a hozzáállás! Le a pasikkal! Női uralomra fel! *kampányol*

Lehet, hogy én hiányzom az életedből, de te nem az enyémből.

Runa! *pacsizik*

Zoé! <3

Egy kihívás, amit sosem fogsz teljesíteni. Lávcsipuszcsi. XD

Megesszük reggelire ezeket a pici fiúcskákat Runa!

Sajnálom Oli, nem vagy elég jó nekem.

Itt a kedvenc szájhős bájgúnárom is. Még mindig nagyon utállak, csak hogy tudd!

Karót nyelt? Nem ismersz.

Reméltem is, hogy elég félelmetes vagyok a fiúknak. XDD

Yar, te csak ne ajánlgass engem vacsorának, meg ebédnek és reggelinek sem. Megülném a gyomrát, elhiheted. XD

Hidd el, hogy a halálból is visszajönnék kísérteni téged és Kornélt meg Olivért is.

Tanár úrnak milyen elgondolkozott feje van, pont illik a sok kérdéséhez. XD
(Igen, a tanárbácsikkal azért nem szokott olyan modortalan lenni, jól nevelt feminista)

Luca mit fog összeszedni, ha egyiknek félvámpír, a másiknak meg vérfarkas jutott? O.o

Benji meg egy vélát?

Lányokat megvádolni nem szép dolog Kornél. A Czettner lányok angyalok - ördögszavakkal.

Hm... már egész magányosnak kezdeném érezni magam, ha én is szerelemre epednék. Még szerencse, hogy nincs így.

Szia Matilda! Belépek veled együtt a SziLK-be, ne csak ketten legyetek már.

Hagyod, hogy egy férfi elnyomásban tartson?!

Tudod Annabell a nők az élet errefelé, nélkülünk nem lenne semmi!
'Napot emberek!

Hm... feminista hajlamokat vélek benned felfedezni. *-*

Gryllus Annabell - 2013.12.30. 12:22



Egy igazi rellonos vesztett el a pirosságod alatt.

Örüljetek, megjöttem negyediknek.