Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Nem sokkal az előző órai bevezető gyakorlás után egy újabb időpontot beszéltünk meg a tanárnővel. Nagyon nagy ajándék az, hogy elemi mágus vagyok, kevesen vagyunk, akiknek egy megadatik. Egyre különlegesebbnek érzem magam - pótolhatatlannak. Néha nem éreztem ezt, még akkor sem, amikor volt sok barátom, amikor sokat találkoztam velük, amikor sokkal jobban szerettem az életet, szerettem élni. De egyszer mindenkinek eljön az a pont, ahonnan nincs visszaút, visszafordíthatatlanul szüksége lesz ezekre. Megerősítésre, hogy igenis fontos, ér valamit. Így működnek az emberek, még azok is, akik magabiztosnak tűnnek, talán ők rettegnek a legtöbbet, hogyha eltűnnek senkinek nem hiányoznának.
Vagy talán csak én vagyok szuper-hiper-érzékeny vagy valami. Túl sokat elmélkedek a komoly dolgokon, tény. Túl keveset beszélek (róluk), tény. De attól még nem tartom magam olyan rossznak sem, mondjuk jónak sem lehet nevezni. Minden esetre az elemi mágia némi támpontot ad nekem. Valami kézzel fogható dolgot, ami mindig van nekem. Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de amióta rájöttem, hogy elemi mágus vagyok, jó érzés víz közelében lenni. Megnyugtató, kellemes érzés, mintha máris barátok lennénk. Én a vizet valahogy képtelen vagyok nem egy alakként elképzelni. Vízből van a teste, mégis egy női alakhoz tudnám hasonlítani, valahogy ha lehunyom a szemem mindig ő jelenik meg előttem. A vizualizáció mindig segített nekem, a tanulásban és a kviddicsben egyaránt... és az élet sok más oldalán is. Remélem, hogy majd az elemi mágiában is segíteni fog.
Már sokkal könnyebben találtam meg az elemi mágia teraszát, ahol a kupolában is otthonosabban mozogtam. Jobbra-balra tekintettem, majd némi kopogás után benyitottam a víz termébe, ahol legutóbb is gyakoroltunk. Becsuktam magam mögött és egy apró mosolyt csalt a szám szélére, amikor megláttam a tájat. Ahogy mondtam, a kellemes, jóleső érzés. Még akkor is, ha csak nézem a vízesést. De nem elég, ha azt nézegetem. Körbetekintettem, szemeimmel a tanárnőt kerestem, miközben kicsit beljebb lépdeltem.
- Jó napot. - Köszöntem az átlagnál kicsit hangosabban, hogy meghallja, ha itt van, csak én még nem vettem észre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Egy ideig várnom kellett a tanárnőre, nem számítottam rá, hogy nem találom a teremben. A gondolataim mellett lassan sétálgattam a víz mellett, apró, megfontolt lépésekkel. Nem voltam ideges, amiért késik. Amikor ilyen közel volt hozzám a vízesés és ilyen nyugodt környezetben vagyok... nem is tudom elképzelni, min idegeskedhetnék. A jövő miatt? Nem tudom mit akarok? Vizsgák? Tanulás? Ugyan már. Egy pillanatra leguggoltam a víz mellé és magamat néztem a tükrében. Vagy a vizet néztem? Fogalmam sincs, valahogy a kettő nehezen volt elkülöníthető. Az egyik ujjbegyemmel éppen lassan hozzáértem a víz felszínéhez. Egy ilyen pici mozdulat is kis gyűrűket rajzolt a felszínére. Kicsit rám emlékeztetett. Olyan kis dolgok fel tudnak néha bolygatni. Egy icipici ránccal indul a felszínen, aztán egyre nagyobb és nagyobb lesz, amíg el nem tűnik teljesen és nyoma sem marad.
Elfeledkeztem magamról, a gondolataim lefoglaltak. Megszeppenve pattantam fel, amikor a tanárnő hangját hallottam magam mögött. Hátrafordultam és láttam, hogy ő sem a legösszeszedettebb. Ez egy halvány félmosolyt csalt a szám sarkába. Egy ideig csak néztem rá, miután közelebb mentem hozzá. Pont oda ült le, ahova múltkor. Én pedig bizonytalanul a gömbre majd a vízre pillantottam.
- Mi lenne, ha megpróbálnék onnan venni némi vizet? -
Csábító lehetőség volt. Jobban esett volna a lelkemnek. Amúgy sem voltam teljesen magabiztos, valahogy ez a tanítási módszer nem tűnt a legjobbnak első ránézésre. Valójában elindította a kreativitásomat. Megvártam, amíg Julianna válaszol, és ha igent mond az akcióra, akkor némi várakozás után felteszem neki a kérdést:
- Pontosan hogyan kéne csinálnom? -
Nem, nem vágunk bele a közepébe úgy, mint múltkor. Csak újabb csalódás lesz az eredménye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Veszítettünk.
Nem tudom, mikor lépek már túl ezen. Mikor legyintek a kezemmel és vonom meg a vállam minden egyes elvesztett meccs után. Senki nem nyerhet mindig. Mégis, az érzés, hogy mi megtettünk mindent és ez nem volt elég - kvázi - semmire, maga alá gyűrt, amint leléptünk a pályáról. De nem éppen volt időm ezzel foglalkozni. Mivel az én csapatomról volt szó és azon szerencsések közé tartoztam, akiknek nem esett komolyabb baja, segítettem a többieknek. Az, hogy én is estem egyet, miután a gurkó kettétörte a seprűmet, már nem számított. Sosem tartoztam a nyafogósok közé. Egy embert támogattam az egyik kezemmel, másikkal pedig Ikimonot segítettem a gyengélkedő felé, nem volt semmi időm azzal törődni, hogy mi fáj és mi nem.
Egyszerű, kemény arckifejezést varázsoltam az arcomra. A gyengélkedő szinte hemzsegett a diákoktól, szegény ápoló azt sem tudta, hova nézzen, mit tegyen, kivel foglalkozzon, akkora volt a kavarodás. Én csak szerényen lehuppantam az egyik székre, ahol az ülni képes, lehetőleg törés, illetve nyílt seb nélküli betegek várakoztak, hogy sorra kerüljenek. Tudtam, hogy nem kéne elmennem, kicsit talán be is ütöttem a fejem. Most, hogy itt ültem a melegben, az arcom egyre jobban elkezdett égni.
Az arcom. A kviddicstalárom szélével megtöröltem. Ugyan jobb esetben már odaszáradt volna rá a vér, de mivel esős meccsben volt részünk, még sikerült egy-két húzással elmaszatolnom. Tovább tisztogattam az arcom, talán úgy nézhetett ki, hogy sírok és éppen a könnyeimet törölgetem. De azt hiszem, ép eszű ember nem feltételez rólam ilyet, vagy aki egy kicsit is ismer. Kemény arckifejezéssel néztem, csak akkor fintorogtam enyhét, amikor nem messze tőlünk Ikimono törött karját látták el. Egy halk sóhaj kíséretében ejtettem le a véres talárt a helyére, majd lecibáltam a kezeimről a sárkánybőr kesztyűket és a földre dobtam, egy laza mozdulattal berúgtam a székem alá. Még csak át sem öltöztem, a félig vizes lófarkam, az összes kóccal csak úgy volt.
Csodás nap. Tetszik, tényleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Amikor először láttam a tanárnő arcát, ahogy a kérdésemet meghallottam, kissé elbizonytalanodtam, de ez nem igazán látszott rajtam. Inkább csak diszkréten nyeltem egyet és kicsit megköszörültem a torkom, mielőtt válaszoltam volna. Közben pedig levettem róla a tekintetemet, inkább a vizet néztem.
- Igen, szerintem meg tudok birkózni vele.
A hangom nyugodt volt, annak ellenére, hogy én nem éreztem magam ilyen felhőtlenül. De amikor láttam Juliannán, mennyire lelkes attól, amit csinálni akarok és milyen kedvesen várja, hogy mit tudok. Mennyire lelkes attól, hogy szeretnék önálló lenni. Végül is, nem lesz mindig itt, hogy fogja a kezem, hogyha használni szeretném az elemi mágiát. Egyedül kell majd boldogulnom vele, az a legjobb, hogyha a saját hibáimon át tanulom meg, hogyan is működik az egész. Ha most nem sikerül, véletlen visszaejtem vagy valamit rosszul csinálok, a tanárnő majd úgyis felhívja rá a figyelmemet, segít nekem. De legalább a csalódás is megmarad bennem és tudom, mit ne csináljak legközelebb.
Odamentem a víz partjára, leguggoltam mellé. Egy picit csak figyeltem a vizet, megérintettem és megjelent előttem a női alak újra. Nem szeretek vizuális típus lenni általában, de most különösen jó volt, talán ez is segített az elemi mágiában. Egy mozdulattal pedig megpróbáltam kiemelni egy gömbnyi vizet a többi közül. Sikerült. Elsőre sikerült és én csináltam, egyedül. Óvatosan tartottam, nehogy felállás vagy járás közben ejtsem le és mosollyal az arcomon sétáltam vissza a tanárnőhöz.
- A múltkori... nem túl sikeres gyakorlatunk a fagyasztás volt. Azt gyakoroltam.
A gömbre koncentráltam, elfelejtettem mosolyogni. Vettem egy nagy levegőt és a múltkori instrukciókat követve egy laza csuklómozdulattal végighúztam a kezem a gömb felett és igyekeztem minél jegesebbre varázsolni a gömböcskét. Elég sokat próbálkoztam vele, majd meglátjuk, most hogy sikerül. Lehunytam a szemem és a víznő csak mosolygott rám. Ez jó jel? Nem is mertem kinyitni a szemem egy ideig, hogy megnézzem, sikerült-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A megbeszélt időpontban újra felkészültem arra, hogy az elemi mágiával foglalkozzak. Az elmúlt időben sajnos nem sikerült sokat gyakorolnom és ezért eléggé szégyelltem magam. De hiszen olyan vagyok, mint az elemem, folyton csak változok. Most éppen félek magamtól, bizonytalan vagyok, mégis biztos álcát tartok fent, ameddig csak tudok. Csak ki kell húznom magam, széles vállal, egyenes gerinccel, felszegett fejjel kell odaállnom minden elé, hátha abból merítek elég erőt a felszínen maradáshoz. Igyekszem kiegyensúlyozott lenni, normális életet élni. Mindenki azt mondja, hogy én olyan ember vagyok, aki szeret elsüllyedni a depresszióban, a mély érzésekben. De nem tudják, hogy bennem van valami felismerhetetlen, még én sem ismerem ki jól magamat, én más vagyok, mint a többiek.
Nem most kéne ezen gondolkodnom. Szerettem mindig is az elemi mágiát, és bár legutóbb azt mondtam, hogy még nem tudom, hogyan tovább, szerettem volna itt maradni és mestertanoncként folytatni ezt a csodálatos dolgot. Mert egyszerűen még a varázsvilágban is találhatunk különlegességeket, és ha tényleg léteznek, akkor ez az. Az elemi mágia, ahogy parancsolunk az elemeknek, megszelídítjük őket, uralmunk alá vonjuk a természet ősi erejét, mindezt egy néma, kimondatlan szerződéssel... ez több, mint bámulatos. Ahogy a víz hatalmat ad nekem, én pedig tiszteletet és alázatosságot fogadok vele szemben örök életre, mint egy íratlan szerződés, úgy fonódik össze a sorsunk. Nem érzem, hogy ez olyan múló dolog, mint az érzéseim vagy a szeszélyeim, ez olyan más. Örökre szól, visszamondhatatlan, felbonthatatlan, megszeghetetlen. Összegezve: hihetetlenül komoly dolog. Nem olyasmi, amivel játszani mernék.
- Jó napot. - Köszöntem halkan, de legkevésbé sem bátortalanul a tanárnőnek, amikor megláttam. A jól megszokott terem, a varázslatos elemi mágia teraszán még mindig olyan lenyűgöző, friss, élettel teli, amilyen mindig is volt. Ez a kimaradt kis idő, amíg nem voltam itt... furán hiányoltam. Olyan békés ez a hely, olyan kellemes kis oázis a szürke kastélyban, hogy az egyik kedvencemmé vált. És előny, hogy csakis én léphetek be ide, legalábbis nem tudok más hydromágusról az iskolában.
- Hogy telt a vizsgaidőszak? - Kérdeztem halványan mosolyogva, nem túl feltűnően körbepillantva a teremben. - Mivel kezdjünk? - Sosem voltam az, aki kerülgette a forró kását. Egyenesen bele a közepébe mindennek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

- Hát, igyekszik az ember. - Vontam meg a vállamat még mindig kissé félszegen mosolyogva a tanárnőre. Nem tartottam túlságosan említésre méltónak, nem azért vagyunk itt, hogy lógassuk a lábunkat. Ó, nem, sokkal inkább azért, hogy végre megtanulhassuk, hogyan legyünk képzett varázslók - illetve, hogyan fejlesszük magunkat. Ami azt illeti, én már csak mestertanonc vagyok, kinőttem a kis diákokat. Emlékszem még, amikor a sóbálványátokkal szenvedtem, vagy amikor a Finite bűbáj nem ment harmadszorra sem. Amikor még kicsi voltam, kezdő, félős, nem tudtam aludni, egyedül voltam... na jó, térjünk vissza a földre és az órára.
 - És végül is azt is sikerült eldönteni, mivel szeretnék majd foglalkozni. - Mondtam mellesleg, hiszen a múltkor is érdekelte és ami azt illeti, biztos vagyok benne, hogy az elemi mágiának hasznát fogom venni, ha tényleg sikerül és gyógyító leszek. Nem kell majd szaladgálni vízért, így sokkal viccesebb. Amikor a tanárnő megjegyezte, hogy semmit nem változtam, csak megvontam az egyik vállam és felemeltem a kezem. Hiába, az ambíció és a "csináljuk és legyünk túl rajta minél hamarabb" néha eléggé könnyen összekeverhető, még én sem tudom, melyik mozgat engem. Majd egyszer kiderül.
Amikor meghallottam a feladatot, csak bólintottam. Igazából gyakoroltam, csak nem annyit, mint kellett volna, talán. De nem is olyan biztos, hogy minden a gyakorláson múlik itt. Szóval odamentem az ismerős tavacskához, két kezemet előre raktam. Nagy levegő, koncentráció. A női alak lebegett a szemem előtt, mindig is vizuális típus voltam. Könnyen kezet fogtam vele, majd két oldalra toltam a két kezemet és kettéválasztottam a tavacska vizét, ez nem volt nehéz feladat. Nem hagytam nagy rést a két rész között, de nem is az volt a feladat, hanem, hogy fenntartsam ezt a választóvonalat.
Miután ezzel megvoltam, az egyik felére koncentráltam. A nagyobb víztömegek megmozgatása volt az egyik feladatom, amit kitűztem magam elé. Szóval helyes, lágy kézmozdulatokat használtam, mert a tanárnő mindig emlékeztetett arra, hogy ez egy kulcsfontosságú dolog az elemi mágiában. Itt nem pálcával hadakozunk, hanem a kezünkkel játszunk táncot az elemekkel. Mindent beleadtam, amit csak tudtam, hogy minél nagyobb mennyiségű vizet tudjak megemelni és megtartani.
A víz másik felén pedig a nagyobb méretű fagyasztást gyakoroltam. Ismét vettem egy nagy levegőt és a második gyakorlatomra koncentrálva igyekeztem minél nagyobb területen, minél vastagabb jégréteget létrehozni. Nem feledkeztem meg a kézmozdulatokról sem, remélhetőleg most is úgy fog menni, mint ahogy gyakoroltam. Elsőre bonyolultabbnak tűnt ez a két gyakorlat a tó két felén, de nem érzem, hogy meghaladná a képességeimet. Vagy tévedek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Azt hiszem, nem tudom hogy ki vagyok. Illetve tudom, Lorelai K. Riviera vagyok, ezzel a névvel áldottak meg a szüleim, amikor megszülettem. Amúgy utálom, meg akarom változtatni, el akarom felejteni az életet, amit ezzel a névvel éltem, de ez nem olyan egyszerű. Nem akarok bunkónak tűnni, vagy hasonló. Szóval a nevemet még tudom, de azt hiszem, ez a név nem illik ahhoz, aki most vagyok.
 Igen, elég részeg vagyok, igen, a fő utczában az útpadkán ülök. Igen, szédülök és nem tudok magamtól ülni, dülöngélek. Igen, vigyorgok, mint a vadalma, az eget nézem, a holdat, rá is vigyorgok, aztán integetek is neki. A kezemben egy üres üveg, lerakom magam mellé, hogy biztos jó helyen legyen még meg is simogatom kicsit. Még jobban szédülök, már nincs kapaszkodóm. Igen, lassan még szélesebben vigyorgok, összekócolom a hosszú hajam, hogy még szebben nézzek ki.
 Az idő hideg, a kő is csípős, még nem fagy, de hűvös van. Az utcák kihaltak, alig látok fényeket, talán kicsit ijesztő is a környezet. A házak, üzletek között cikázik a némaság, a sötétség beszivárog minden mélyére, ami nincs megvilágítva, lassan engem is elér. Intenzív az érzés, hiszen csaknem átdöf, hihetetlenül egyedül vagyok. Mintha nem lenne senki más ebben az utcában... faluban... országban... mintha egyedül lennék ezen a világon. Ez téves, nem vagyok egyedül. Én és a csend.
 Hirtelen előtör belőlem a nevetés. Egészen mélyen, a szívem legmélyéről. Megrázza a vállam, kicsit előre is dőlök, meg kell támaszkodnom a térdeimen, hogy ne essek előre. Tovább nevetek, a hangja elriasztja a csendes egy pillanat alatt, visszhangzik. Kissé olyan, mintha olyan messzire szállna a hangom, hogy mindent beterít, ami létezik. Mintha megérintené a világegyetemet. Elkezd fájni a hasam, begörcsölnek az izmaim a sok kacagástól, már szinte fáj.
 És egyszer, egy pillanatban nem csak szinte, hanem tényleg fáj. Előregörnyedek, átölelem a hasam, veszek pár mély levegőt és abbahagyom a nevetést. Átjár a kín, megbizsergeti minden sejtem. Kicsit feljebb tápászkodok, tovább szédelgek. Arcomat a kezeimbe temetem, szorosan lehunyom a szemeimet, mintha azzal megszüntethetném a világot és mindent, ami körülöttem van.
 Igen, ez én vagyok, de mégsem. Valami egészen fura, torz lénnyé tett az alkohol, egy instabil, robbanásra kész bombává.
 Boldog szülinapot, Lori.