|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Czettner L. Zoé
INAKTÍV
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
|
A napját sem tudom, mikor viselkedtünk utoljára normális párként és mentünk el valamerre. Asher nem igazán volt az a típus, akivel csak úgy ki lehet mozdulni, én pont ezért nem is erőltettem. Nekem tökéletes volt, elbújva, ott ahol nem láthat senki. Az utóbbi időben azonban egyre érett bennem az elhatározás, hogy elmondjam neki, mire készülök, egyúttal nem titkolt szándékom volt próbára is tenni. Az idő halad és én vele ellentétben öregszem, változom, hiába próbáltuk ezt figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor, ma egyáltalán nem volt kedvem veszekedni, csupán megakartam vele beszélni valamit, ami valószínűleg mindkettőnk életére hatással lesz.
- Köszönöm.
A legszebb mosolyommal ajándékoztam meg, mikor előre engedett, pláne mikor még a széket is kihúzta nekem. Imádtam, hogy olyan múlt századi, nem őskövület, nem több száz éves, pusztán abból a korból maradt meg nekem, ahová mindig is vágytam. Láss csodát, a természet mindig talál valamiféle egyensúlyt. Nem odaszülettem, de kaptam valakit, aki első kézből tud róla beszélni. Kicsit izgultam, amikor leültem, megigazgattam a szoknyámat és az ujjaimmal idegesen doboltam az asztalon. Nem szerettem átvágni, de tudni akartam, hogy jól döntök-e.
- Egy teát kérek.
Mindegy volt milyet, ha már egyszer teázóba jöttünk, akkor lepjenek meg. A figyelmemet nem kerülte el, hogy Ő viszont rögtön rárepült a whiskyre.
- Utálom az ízét, és a szagát is.
Egyetlen egyszer ittam meg a kesernyés, aranyló folyadékot, mindketten élénken emlékszünk arra az estére. Akkor dőlt el mindent. Talán most is azt kellene innom, hogy tudjuk, megint egy mérföldkő előtt állunk.
- Beszélni akartam veled. Tudod, hogy idén végezni fogok a mestertanonc képzésen...
Lógva hagytam a mondat végét, türelmesen figyeltem a reakcióját, vártam, hogy neki essen le először, közben igyekeztem nagyon szomorú arcot vágni.
|
|
|
|
|
Czettner L. Zoé
INAKTÍV
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
|
- A hatása..
Elfintorodtam. Én nem érzek tőle mást, csak hányingert és szédülést. Már ha egyszer letudom nyelni. Utáltam az alkoholt, soha nem ittam egy pohárnál többet. Talán ennek a képességem volt az oka, hiszen ha ittam, nem tudtam kontrollálni, de már eleve az íze miatt sem érzek késztetést arra, hogy fogyasszam. Ashernek persze egészen más volt, ő annyit ivott abból a förtelemből, hogy egy hétköznapi ember biztos, hogy fejre állt volna tőle. Ezzel csillapította a szomjúságát, ezt eddig is tudtam, de nem akartam, hogy ez a téma kerüljön most terítékre. Egy normális páros voltunk, vagy legalábbis szerettem volna, ha most az egyszer azok leszünk.
- Eddig nem érdekelt, hogy ki köt belénk is ki nem. Most nem erről van szó.
Megráztam a fejemet és hátradőlve mélyet sóhajtottam. Soha nem érdekel különösebben a minket ért kritika, tudtam, hogy sokan gondolták úgy a faluban, hogy ez rossz dolog, tanár és diák nem lehet egy pár, mert helytelen. De ha megtiltották volna, se változott volna semmi, akkor is vele maradtam volna. Az egyetlen ami megtudta volna változtatni az ebbéli meggyőződésemet, az a családom volt. De ők sem szóltak semmi rosszat, a szüleim és a testvéreim is viszonylag hamar feldolgozták a dolgot. Az volt nekik a legfontosabb, hogy boldog legyek. Ha pedig én a boldogságot olyan ember mellett találom meg, aki legalább 60 évvel idősebb nálam, a tanárom és még félvámpír is, ám legyen. Mindig furcsák voltunk, mindannyian, az összes Czettner, ez is csak egy újabb jele volt.
- Nyilvánvalóan nem lehetek többé...a tanársegéded. El tudod ezt fogadni?
A hangomból úgy tűnt, mintha valami sokkal komolyabb lappangna a "tanársegéd" szó mögött, mint valójában. Tudtam, hogy ezzel mélységesen megfogom bántani és haragudni fog. De tudnom kellett, hogy jól döntök, mindig tudtam, hogy szeret és éreztem is, de szorult helyzetben mutatkozott meg az ember, vagy jelen esetben valami olyasmi, igazi valója.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Czettner L. Zoé
INAKTÍV
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
|
- Rád nem úgy, mint rám.
Sosem értettem azokat az embereket, akik csak úgy elkezdenek vedelni, mert élvezik, hogy hangosak és bátrak lesznek tőle, hogy utána meggondolatlan dolgokat tegyenek, pusztán azért, mert másnap a "bocsánat részeg voltam" kifogás tökéletesen működik. Nem éltem vele és ezután sem fogok. Igaz, akadtak alkalmak, de csak ritkán és okkal.
- Ez egy kissé...
Legszívesebben most rögtön megmondta volna neki igazat. Elmondtam volna, hogy mennyire szeretem és, hogy soha nem fogom elhagyni, még akkor sem, ha ő kéri. De tudtam, hogy ebből a szempontból nem vagyunk egyformák. Számomra sokkal inkább imponált, mikor nem tartotta tiszteletben az érzéseimet. Igen, tudom, fordítva működöm, mint a legtöbb ember, de ez az igazság. Neki nem féltem bevallani, illetve nem kellett ragoznom, mert ő pontosan tudta. Mindketten hamar megtaláltuk a szerepünket ebben a kapcsolatban, a szerepet, amibe beleillettünk. Nem kellett erőlködni, nem ment nyögvenyelősen, olyan volt, mint amilyennek lennie kellett, tökéletes. Lehet, hogy sok nő ettől elnyomva érezné magát, de nem én egyáltalán nem voltam ilyen. Csak az volt a fontos, hogy ő boldog legyen. De vajon tényleg az volt?
- Ha azt mondanám, hogy szeretném egyedül megpróbálni, elengednél?
Most már kénytelen voltam a szemébe nézni. Minden idegszálam tiltakozott az ellen, hogy hazudjak neki, de muszáj volt. Tudni akartam, hogy reagál, hiszen mostantól tényleg minden más lesz, csak épp nem úgy, ahogy most ő gondolja. Utáltam átverni, sosem tettem, mert féltem a reakciótól, most is tartok tőle, de eddig még nem hazudtam neki és nem is fogok.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Czettner L. Zoé
INAKTÍV
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
|
Türelmetlenül várom a választ, bár kicsit félek is a reakciótól. Hiába ismertem Ashert viszonylag jól, attól még gyakran tudott meglepetéseket okozni. A fejemben pedig egymást követték a rémesebbnél-rémesebb gondolatok. Mi lesz, ha elenged? Mi lesz ha felidegesíti magát és egyszerűen itt hagy? Az a néhány perc, amíg csöndben figyelte a tekintetemet annyira idegtépő volt, hogy legszívesebben felsikítottam volna. Figyeltem, ahogy kiissza a maradék whiskyt a poharából, közben megérkezik a pincér a teámmal, a beállt csendben rendelek még egy pohár whiskyt Ashernek. Végül, mikor már lemondtam arról, hogy valaha is választ kapok a feltett kérdésre, megszólalt. Az pedig, amit mondott, mindennél boldogabbá tett, majdnem felsikoltottam a boldogságtól. Elfojtottam egy apró mosolyt, előredőltem és felvontam a szemöldökömet.
- Akkor sem engednél el, hogy könyörögnék?
Akaratlanul is kinyújtottam az asztalon a kezemet felé, de mikor megérkezett a pincér a második pohár itallal, inkább visszahúztam és beízesítve a teámat itta belőle egy kortyot, csak addig tereltem el a figyelmemet a beállt feszültségről, amíg vendégünk volt, mikor a pincér hátat fordított és elment azonnal visszatért a kettőnk közt feszültség. Szinte lehetetlen volt, hogy csak én érzem, neki is éreznie kellett. Lehet, hogy ez talán másokat megrémítene, vagy furcsállná, de nekem sokkal inkább imponált. Jó volt, hogy nem csak ő van rám ilyen hatással, hanem én is rá. Mindig is féltem attól, hogy egyszer csak úgy dönt, hogy nekem normálisan kell élnem, és váratlanul itt hagy, biztos, hogy addig mennék utána, amíg meg nem találom, akkor is, ha életem hátralévő részét ezzel kellene töltenem, egy csöppet sem érdekelt.
- Hogy akadályoznád meg?
Igyekszem még mindig komoly arcot vágni. Beletúrok a hajamba, ezzel próbálom leplezni a hirtelen támadt zavaromat, de biztos vagyok benne, hogy hallja a felgyorsult szívdobogásomat és látja a kezem remegését.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
