Nem volt kedvem csevegni, nem azért jöttem ide. Sokkal inkább azért, hogy legyen bárki is ez a gyerek, akkor is megkapja a magáét, amiért egy ujjal is hozzáért Lucához. Velünk nem lehet csak úgy szórakozni, csak ő erről még nem tud. Hogyan is tudna? Ahhoz képest, hogy nagy a család, legalább annyira el van rejtve a kíváncsi szemek elől, és nem véletlenül. Nem szoktam idegen pasikhoz csak úgy hozzáérni, sőt, ami azt illeti senkihez nem szoktam hozzáérni, ennek az okát hamarosan Michael barátunk is megtapasztalja, de a méreg ami átjárt egészen elbódította az agyamat, így amikor megpillantottam a teremben álló srácot, egy percig sem gondoltam.
Rövidebb, mint egy pillanat mégis fájdalmasabb lehet, mint bármilyen átok, amit az iskola falai között tanítanak, hosszan tartó szenvedést okoz, nem beszélve a következményeiről, nekem pedig meg sem kottyan, még csak nem is érzem. Eleget szenvedtem ezért a képességért és nap mint nap küzdök vele. Részben ezért a távolságtartásom az emberek irányába, senkit nem akarok ok nélkül bántani, kivéve most, amikor egy olyan ember szenvedését kívánom, akit még csak nem is ismerem. Most először nézem végig élvezettel, ahogy valakit földre taszít a képességem. Általában undorodom magamtól, hiszen majdnem így végeztem a tulajdon öcsémmel, de Michael iránt nem érzek semmi mást, csak gyűlöletet, ez a gyűlölet pedig jelen pillanatban igen szemléletes. Néhány lépést hátrálok, hogy legyen helye látványosan szenvedni. Látom, ahogy az elektromosság átjárja minden porcikáját, érzem, ahogy eltompítja az egész lényét. Pontosan tudom, milyen érzés, amikor az ember minden porcikáját átjárja a nyers erő. Tompul a hallás, a látás és még levegőt venni is elfelejt az ember. Türelmes mosollyal az arcomon teszem csípőre a kezemet és várom a folytatást, annyira azért nem vagyok gerinctelen, hogy belerúgjak még egyet a földön fekvőbe, ráadásul semmi értelme nem lenne, sokkal élvezetesebb lesz, ha megpróbálja összeszedni magát. Igazi Rellonos jellem, ez már az első szavából kiderült, így várható volt, hogy nem adja fel egykönnyen, ahogy elnézem az arcát, az is rögtön feltűnik, hogy nem csúnya gyerek, igazi ami igaz, a Czettnereknek mindig is volt ízlése. A sötét haj és az elszánt tekintet ismerős, hiszen ha jobban belegondolok, az összes lány hasonló ízléssel operál, még kedvelni is tudnám, ha éppen nem utálnám. Ez a nap ne a te napod, kedves Michael és ezzel a stílussal csak rontasz az amúgy is kilátástalan helyzeteden. Unott képpel figyelem, ahogy előránt egy kést, az égnek emelem a tekintetemet, amolyan "te sose tanulsz" kifejezéssel, majd közelebb lépek hozzá és megmarkolom a kést. Érzem, ahogy a penge csinos kis heget vág a tenyerembe, de mivel hozzá vagyok szoktatva a fájdalomhoz, nem különösebben zavar és gyanítom ezzel csak még jobban megijesztem. Teátrális lennék? Bizonyára, de velem akkor sem szórakozhat.
- Ugye tudod, hogy az ezüst vezeti az áramot, te kis görény?
Előveszem a legédesebb mosolyomat, miközben oldalra billentem a fejemet. Ezzel egyetemben pedig megérkezik Misi testébe a következő löket, ezúttal a kezén keresztül.
- Csak hogy tudd, nem vagyok az a típus, aki megijed a magadfajta helyi vagány csávóktól. Játszhatjuk ezt egész este.
Felvonom az egyik szemöldökömet, miközben lazán összefűzöm a kezeimet a mellemen, kíváncsian várva, mi lesz a következő reménytelen próbálkozás.
szerintem szekszi a hastáncod xd és Emma táncai is
