Németország kalandos és ittenihez képest hideg vidékeiről hazatértem. Az egy éves cserediákságom nagyon jól telt. Sokkal vagányabban jöttem vissza, mint ahogy elmentem. Bár azért alapjaimban nem változtam sokat. Még mindig feminista vagyok. Ennek pedig eleget téve ördögi vigyorra húzom a számat, amikor meglátom az én kedvenc ebihalamat, Yaristát. Ez még mindig itt lopja a napot. Pedig titkon reménykedtem abban, hogy talán valami kviddcs baleset folytán csorbát szenvedett az egója, így a világ elől is elbújva más éghajlaton keresett magának lány tanyát.
Azért persze a hírek ügyében már tájékozódtam. Tudom, hogy most már kék, és azt is, hogy Amandával dúl közöttük a lamúr. Ch... vajon meddig? Tudom, hogy Amandát már megkörnyékezte más, és Yaricska sem sokáig képes egy ültőben maradni. Most bezzeg, mint aki azt hiszi azzal, hogy lefelé néz láthatatlanná válik, pedig épp az ellenkezője. Ezt az alkalmat egyszerűen nem lehet kihagyni. Így hát a pulthoz sétálok, leadom a somlói galuskára, amit egyenesen az ő asztalához kérek.
- Mindig is tudtam, hogy gerinctelen vagy, most külsőleg is látszik már. -Indítom egy csípős megjegyzéssel a viszontlátást. A kezemmel megtámaszkodom a szék támláján. Az arcomon egy féloldalas mosoly ül. A kinézetem pedig? Na az változott igazán sokat. A hajam most ki van engedve és egy sötét napszemüveggel van hátra tűrve, hogy ne lógjon a szemembe. Leheletnyi smink van rajtam. Csak semmi túlzás. Az
öltözékem meg. Hát már nem kislányos. Sőt, mint több. Látszik a német hatás rajtam és az is, hogy változtam.
A fiúval szemben, a nem rég említett székre leülök, meg sem kérdezve, hogy szabad-e. Az ujjaimat összekulcsolom és az asztal felére ráhasalok szinte. Egészen közelről nézek a fiúcska arcába.
- Ch... még mindig borzasztóan nézel ki és bűzlesz a halszagtól. Hallottam átmenekültél hozzájuk. Itt már gondolom nem volt elég csaj. -A beszéd közben hátra vetem magam a széken. Kényelmesen érzem magam és az egy cseppet sem érdekel, hogy ehhez, vagyis hozzám mit szól a halképű.