Bogolyfalva kezdetben egy utcás település volt, ám, ahogy az iskolából évről évre többen ballagtak el, elköltözni azonban nem akartak, így szükségessé nyílt, hogy újabb és újabb utcák nyíljanak. A Macskabagoly utczát követte a Holdfény, majd a Tündérmanó, legvégén a Mennydörgővel. Minden utca hasonlít és mégis mindegyik más, mindegyiknek megvan a jellegzetessége. Mindegyiket más miatt szeretjük, vagy mindegyiken más miatt bosszankodunk.
Macskabagoly utcza A Macskabagoly a nagy első, ahol macskaköveken lépkedhetünk, a telkek mérete egyforma, az utcakép a legrendezettebb. Zömében itt laknak azok, akik a város alapítóinak leszármazottai, vagy, ha már el is költöztek, egy-egy emléktáblán a múlt egy szelete velünk marad, jellemzően a házak falán. Az itteni lakóközösség a legcsendesebb, a porták a legrendezettebbek. A lakók jól ismerik egymást, összetartó közösségről beszélhetünk, akiken finoman érződik, hogy a legrégebbi utcában élés egyfajta különleges köteléket is köréjük von. Az utca mögötti szakasz már az erdő széle, a legtöbb birtok szinte az első fánál ér véget, azonban a falusias életre jellemzően nem igazán jelennek meg megerősített kerítések, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek riasztó bűbájok.
Holdfény utca A második utca átmenet a hagyományos és a modern között. Ahogy a fiatalok, akiknek felmenői nem itt éltek, elkezdtek beköltözni, magukkal hozták a modernebb formákat és épületeket. Azonban itt még megtalálhatóak olyan épületek is, melyek az első utcára emlékeztetnek. Mint minden utcának, ennek is megvan a maga különlegessége, mely, ahogy a neve is sejteti, éjjel bukkan elő. A csillagok ebben az utcában látszanak a legtisztábban, mintha az ember nem is ugyanazon a településen sétálna, emellett, ha szerelmesek sétálnak itt sötétedés után, balról a hatodik lámpaoszlop fénye sejtelmes fénybe burkolózik, megadva a meghittséget. A bűbáj a rejtett érzelmekre is hat, így a titok azok előtt is felfedődhet, akik nem is sejtik, hogy a másiknak gyengéd érzései vannak. Sokak helyzetét könnyítette meg egy séta errefelé, de még többen éreztek a váratlan kinyilvánítás miatt kellemetlenséget. A Holdfény utca vége a vasútállomás előtti kis térbe torkollik, ám szerencsére, és a bűbájoknak hála, az utolsó lakókat egyáltalán nem zavarja az állomás zaja.
Tündérmanó utca A harmadik utcát a legromantikusabb utcának is nevezik, kora tavasztól késő őszig a legcsodálatosabb színekben pompáznak a rózsák az utca két oldalán. Megbűvöltségüknek köszönhetően, tüskéik nem szúrnak, ám ha valaki nem jó szándékkal szed belőlük - például, hogy kedvesét megajándékozza - kezét förtelmesen bűzös léve locsolja meg, melyet napokig kell elviselnie. A szag hamar elillan, de a tudatból nehezen távozik, ennek oka, hogy a bűnös napokkal később is érzi. Itt már határozottan sík a terep, viszont maga az út nem olyan széles, az egymással szemben élők könnyen átlátnak egymáshoz, és megbűvölt járművekkel is csak óvatosan lehet haladni. A szűk utca a térről kiindulva egészen a temetőig vezet el minket, amit az utolsó házakat követően, balra fordulva érhetünk el.
Mennydörgő utca A legújabb utcában találhatóak a legnagyobb telkek is, érezhető, ahogy a modernitás mindent átjár. Kevés telket vásároltak még meg, vagy, ha már el is adták, még nem kezdték meg az építkezést, így olyan, mintha egy rövidebb utca lenne, mint a többi, de ez egyáltalán nem így van. A leterített aszfalt még sima, az épületek vagy nagyon újszerűek, vagy nagyon különlegesek. Annak ellenére, hogy ebből az utcából a legkönnyebb elérni a tavacskát, nem jellemző, hogy az emberek sűrűn átsétálnának rajta, még mindig inkább a Tündérmanó felől közelítik meg. Egészen pontosan innen a csónakház van a legközelebb, és a családok inkább a nagy zöld részt részesítik előnyben, ami éppen a másik oldalon van. Az utca különlegességét az a csend és béke alkotja, ami átjárja az embert, ha belép erre a területre. Mintha lenne valami, ami extra nyugalmat ad azoknak, akik vágynak a békére. A régi feljegyzések szerint egykor egy ritka mágikus növény borította ezt a vidéket, mely régen kipusztult, ám nem kizárt, hogy nem teljesen történt ez. Daróczy Elizabet munkája
|
|
|
Triszi || karácsonyozásKi így, ki úgy ünnepli a karácsonyt. Nix például nagyon szereti, sokat készül rá, hogy a szeretteinek tökéletes ajándékokat készítsen és senki ne maradjon ki. Hisz benne, hogy ez nem a pénzről szól, hanem arról, ahogy az emberek viszonyulnak egymáshoz. Szenteste otthon, a szülői házban vacsoráztak a nővérével együtt, ma pedig az egyik legkedvesebb barátját várja, hogy teletömje a saját készítésű süteményeivel és átadja az ajándékát. Az anyja természetesen idén is elég kellemetlenné tette számára az ünnepet az állandó elégedetlenségével és azzal, hogy Csinszkához hasonlítgatta. Pedig figyelt, hogy egy szelet kalácsnál többet ne egyen és mégis leköverezte és jelezte, hogy talán elég volt a szénhidrátbevitel mára. Ebből adódik az is, hogy Phoenix már megint a tükör előtt áll és kritizálja magát, mert valóban, mintha lenne egy kis felesleg a combján és a szoknya fölött is kibuggyan a hasa, ha leül... A csengő hangja zökkenti ki a gondolkodásból. Leszalad a bejárathoz, hogy ajtót nyisson Trisztánnak. Talán egyszer még egy buliban találkoztak először, azóta pedig rengeteg közös programot szerveznek, ez pedig kapóra jött a karácsonyi ajándékának elkészítéséhez is. - Azt hittem, már ide sem érsz - mosolyogva nyit ajtót a férfinak és beljebb invitálja, mielőtt alaposan megölelgetné.
|
|
|
Phoenix Owens-Graves Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos
Fini | Nix offline RPG hsz: 122 Összes hsz: 143
|
Írta: 2023. december 25. 20:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870304#post870304][b]Phoenix Owens-Graves - 2023.12.25. 20:35[/b][/url] Triszi || karácsonyozásKi így, ki úgy ünnepli a karácsonyt. Nix például nagyon szereti, sokat készül rá, hogy a szeretteinek tökéletes ajándékokat készítsen és senki ne maradjon ki. Hisz benne, hogy ez nem a pénzről szól, hanem arról, ahogy az emberek viszonyulnak egymáshoz. Szenteste otthon, a szülői házban vacsoráztak a nővérével együtt, ma pedig az egyik legkedvesebb barátját várja, hogy teletömje a saját készítésű süteményeivel és átadja az ajándékát. Az anyja természetesen idén is elég kellemetlenné tette számára az ünnepet az állandó elégedetlenségével és azzal, hogy Csinszkához hasonlítgatta. Pedig figyelt, hogy egy szelet kalácsnál többet ne egyen és mégis leköverezte és jelezte, hogy talán elég volt a szénhidrátbevitel mára. Ebből adódik az is, hogy Phoenix már megint a tükör előtt áll és kritizálja magát, mert valóban, mintha lenne egy kis felesleg a combján és a szoknya fölött is kibuggyan a hasa, ha leül... A csengő hangja zökkenti ki a gondolkodásból. Leszalad a bejárathoz, hogy ajtót nyisson Trisztánnak. Talán egyszer még egy buliban találkoztak először, azóta pedig rengeteg közös programot szerveznek, ez pedig kapóra jött a karácsonyi ajándékának elkészítéséhez is. - Azt hittem, már ide sem érsz - mosolyogva nyit ajtót a férfinak és beljebb invitálja, mielőtt alaposan megölelgetné.
|
|
|
|
Csíkszentmihályi Trisztán Művészetis tanonc, Független varázsló
a zajándék offline RPG hsz: 13 Összes hsz: 48
|
Írta: 2023. december 25. 21:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870315#post870315][b]Csíkszentmihályi Trisztán - 2023.12.25. 21:37[/b][/url] NIX A faliórára pillantott, ahogyan a kidugta a vizes fejét a fürdőből. Tíz perce indulnia kellett volna már, de még a festmény sem száradt meg. Még messziről is látszódnak a fényes foltok, ahol a festék még maszatolódhat és elmosódhat. Bár abból meg impresszionista benyomást keltene. Mi van, ha azt mondja, ez az új művészeti forma? Megrázta a fejét, mire göndör tincseiből vízcseppek hulltak mindenfelé, és ahogyan keresztülrohant a nappalin, nyomában úgy szórta el a nedvességet, mint Jancsi és Juliska a morzsáit. A székről felkapta a zakót, az asztalról a pálcát és már rohant is a festményhez, ami... Nos, még mindig vizes volt. Elmondott egy gyors száradóbűbájt, és már rontott is ki az ajtón, hogy amennyire lehetett, még józan késési időben érjen oda Nixhez. - Nagy volt a forgalom - vigyorgott Nixre, ahogyan kinyitotta neki az ajtót. Tett még egy gyors pillantást a mögötte elnyúló, üres utcára, majd belépett Nix mellé a lakásba. Nyomott egy puszit az arcára, miközben óvatosan maga mögé dugta az egyébként is méretes, csomagolásmentes képet. - Remélem nem késtem sokat. Merre van a fád? Van valami, amit beraknék alá - lökte le egyik lábfejével a cipőjét a másikról, mielőtt beljebb merészkedett volna a lakásba. Mindenképpen Nix előtt szeretett volna beérni, még éltette a remény, hogy talán még mindig meglepetés lesz az ajándék.
|
|
|
|
Phoenix Owens-Graves Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos
Fini | Nix offline RPG hsz: 122 Összes hsz: 143
|
Írta: 2023. december 25. 22:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870341#post870341][b]Phoenix Owens-Graves - 2023.12.25. 22:21[/b][/url] Triszi || karácsonyozásMerész lenne azt állítani, hogy meglepődött. Cseppet sem, mert már megszokta és az esetek nagy százalékában nem is neheztel emiatt a férfire. - Ó igen, látom mennyire - épp csak kidugja a fejét, odakint látóviszonyon belül sehol senki, pedig a téren laknak, a bolt fölött, akár még járkálhatnának is. De mégis ki akarná a faluban tölteni a karácsonyt a családja helyett? Nem vak, egyből kiszúrja a vásznat, de nem kezdi el nézegetni abban a reményben, hogy máris leleplezi. Az emeletre indul, hogy a lakás melegében megmutassa a nappaliban feldíszített kis fenyőt. - Ott - mutat egyenesen az ablak felé. - Menj csak nyugodtan - még direkt le is marad és hagy egy fél percet Trisznek arra, hogy kifújja magát. - Épp időben, most vettem ki a sütit a sütőből. Remélem éhes vagy, anyuék feltankoltak minket töltött káposztával - felnevet, mert a tál, amit kaptak, nevetségesen hatalmas. Már megy is a konyhába, hogy felvágja és tálra szedje a sütit. Ezzel együtt hétféle édesség és három sós van a pulton, szépen katonásan felsorakoztatva. - Azt hittem, magadat fogod begurítani a fám alá - ajkába harapva pillant fel Triszre. Egy teljes napig a mennyből jött angyalt kellett alakítania, legalább ma már nincs erre semmi szükség. Ezért is szereti annyira, mert nem kell nyolcszor átgondolnia, mit hogyan mondhat.
|
|
|
|
Csíkszentmihályi Trisztán Művészetis tanonc, Független varázsló
a zajándék offline RPG hsz: 13 Összes hsz: 48
|
Írta: 2023. december 25. 22:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870355#post870355][b]Csíkszentmihályi Trisztán - 2023.12.25. 22:56[/b][/url] NIX Sietve indult meg a szépen és igényesen feldíszített fa felé, majd gondosan befordítva támasztotta az ablak alá. Nix majd maximum úgy csinál, mintha meglepődne, hát a csomagolással pont nem volt ideje bajlódni. Egyedül abban reménykedett, hogy legalább a szárító bűbáj működött, különben tényleg impresszionistává válik majd a kép. - Éhen veszek! Elfelejtettem ma még enni - nagy tempóval indult a konyha felé, alig kellett neki pár lépés, hogy átszelje a nappalit és elérjen a konyháig, majd hasonló lendülettel ragadta meg Nix derekát és forgatta maga felé, hogy aztán a nyakába pusziljon. - Honnan tudod, hogy nem aktot készítettem neked ajándékba? - súgta a fülébe egészen közelről. A parfüm illata egészen elbódította, talán egy pár másodperccel tovább is maradt ott, mint szerette volna. Aztán erőt vett magán, és egy játékos vigyorral az arcán hátralépett a pulton sorakozó süteményekhez. Felkapott egy aranybarna pogácsát onnan, de az olyan forró volt, hogy reflexből dobta a magasba az ételt, majd kezdte egyik kezéből a másikba dobálni. - Uh, azt nem mondtad, hogy ez életveszélyes kaland lesz - nevetett fel, majd mikor úgy érezte, már nem annyira perzselően meleg már, az újabb dobásnál rögtön a száját tátotta, hogy beleessen pogácsa.
|
|
|
|
Phoenix Owens-Graves Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos
Fini | Nix offline RPG hsz: 122 Összes hsz: 143
|
Írta: 2023. december 26. 19:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870452#post870452][b]Phoenix Owens-Graves - 2023.12.26. 19:52[/b][/url] Triszi || karácsonyozás- Triiisz - megforgatja a szemét, mert Nix nagy valószínűséggel jobban odafigyel barátja szokásaira, mint ő maga. Azt pedig nem szereti, amikor ennyire szétszórt, pedig aztán az esetek nagy részében az. De hát ezért szereti annyira. Épp hogy leteszi a kést, mikor a férfi megragadja és magához húzza. A lány száján halk sikkantás és nevetés szökik ki, átöleli a másik nyakát és megengedi magának, hogy elvesszen a pillanatban egy kicsikét. Ujjai a hullámos tincsekbe fúródnak, megbirizgálja, majd a tarkójára simít. - Úgysem mernéd - ajkai vigyorra húzódnak, s csípőjével a pultnak támaszkodik. - Ne... - nyúl a másik keze után, már figyelmeztetné, hogy most vette ki a sütőből, de végül csak egy szusszanásra jut ideje. Néhány másodpercig hitetlenkedve, már-már csalódottan nézi, ahogy szenved, aztán felnevet. - Kiborítasz, olyan hülye vagy néha - még mindig nevetve tölt egy pohár limonádét és nyomja a kezébe. - Előbb oda akartam adni az ajándékodat, de majd vacsora után. Csüccs - int az asztal felé, ezt pedig a pálcájának lendítése kíséri. A hangulatos teríték mellett a vacsora is már tálalva van. Ahogy leül vele szemben, pár másodpercig figyeli Trisz arcát és oldalra billenti a fejét. - Mitől van ilyen jókedved? Nem mintha nem tetszene - kíváncsiskodik szokásához híven.
|
|
|
|
Csíkszentmihályi Trisztán Művészetis tanonc, Független varázsló
a zajándék offline RPG hsz: 13 Összes hsz: 48
|
Írta: 2023. december 26. 21:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870497#post870497][b]Csíkszentmihályi Trisztán - 2023.12.26. 21:41[/b][/url] NIX Élvezte, ahogyan a nő kezei beletúrnak a hajába, végigfutott a hátán az elektromosság, miközben szépen lassan lecsúsztak a vékony ujjak a tarkójára. Egészen nehezen lépett hátra, de azért azoknak a pogácsáknak is nagyon csábító illatuk volt. El is vigyorodott a kijelentésre. Még hogy ő nem merné? Talán Nix nem ismeri még eléggé ahhoz, hogy tudja, milyen ajándékokat merne adni neki? A vigyort is mondjuk csak arra szánta, hogy elbizonytalanítsa kellően ahhoz, hogy körülírni sem tudja fejben, milyen ajándékot fog kapni. Kissé még forró pogácsát próbálta meg égési sebek nélkül megrágni, miközben elindult a megterített asztal felé és a parancsra le is csüccsent a megadott helyre. - Biztosan meg akarsz etetni az ajándék előtt? - ajkai most csak félmosolyra húzódtak, ahogyan barna, meleg tekintetét éhesen a nőre emelte. Ebben a pillanatban meg is szólalt a gyomra, hangos tiltakozásul a vacsora elnapolására, így nem is erőltette inkább a témát. Beleszimatolt a levegőbe, a töltött káposzta savanyú, de mégis mindennél finomabb illata lengte be a teret. Egészen úgy érezte magát, mint a nagyszüleinél, mikor végre asztalhoz ültek és előkerültek a nagymama receptje által készült ételek. - Istenem, de jó illata van! Szeme tejfölt keresett az megterített asztalon, mert hát tejföl nélkül nem az igazi a káposzta, majd vállat vont a kérdésre, azzal a levakarhatatlan mosollyal az arcán. - Karácsony van, elkészült az ajándékod időben, együtt vagyok az egyik kedvenc emberemmel és végre ehetünk. Kell ennél több? - Fogalma sem volt, mi volt ebben a levegőben a káposztaillaton kívül, de Trisztán pezsgett a jókedvtől. - Milyen volt a tegnap? Sikerült valahogy túlélned?
|
|
|
|
Phoenix Owens-Graves Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos
Fini | Nix offline RPG hsz: 122 Összes hsz: 143
|
Írta: 2023. december 26. 22:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870515#post870515][b]Phoenix Owens-Graves - 2023.12.26. 22:42[/b][/url] Triszi || karácsonyozásVannak barátai és jó ismerősei, de nem sokan állnak hozzá annyira közel, mint ez a bolondos fickó. Elég jól ismerik egymást, épp ezért a szemét forgatja válaszul Triszi vigyorára. Persze, hogy merné. - Ne nézz így rám... - egy pillanatra jön csak zavarba. Erőt vesz magán, mert ezek a kiskutya szemek egyébként ellenállhatatlanok és csak egy kicsi választja el attól, hogy a töltöttkáposztát később melegítse újra. A férfi gyomra egyébként is hangosan tüntet, Nix pedig felnevet rajta. Elé tolja a tejfölt, a kenyereskosarat és tölt egy-egy pohár fehérbort maguknak. - A nagyi ősi receptje. Kár, hogy én soha nem fogom tudni így elkészíteni - ez szívfájdalma, mert a süteményei egyszerre szépek és finomak, de a főzés egyszerűen nem az ő terepe. - Néha annyira irigylem a hozzáállásod, Triszi. Totál igazad van. Boldog karácsonyt - Nix arcáról sem lehetne levakarni a mosolyt most. Összeérinti poharaikat és kortyol egyet az italból. Ma este nem kell senki kedvéért három falatot ennie, ezért már neki is lát a vacsorának. - Idén csak a fél család lovagolt azon, hogy miben jobb Csinszka, mint én és anyu is megvárta a desszertet vele, hogy lekövérezzen - az égnek emeli tekintetét. Akaratlanul is kihúzza magát ebben a pillanatban, hogy ne buggyanjon ki a hasa a szoknyából. - Hát neked hogy telt? Apukáddal kettesben? Vagy buli volt, ami miatt nem aludtad ki magad rendesen, és majdnem elkéstél? - gyanakvóan szűkíti össze szemeit.
|
|
|
|
Csíkszentmihályi Trisztán Művészetis tanonc, Független varázsló
a zajándék offline RPG hsz: 13 Összes hsz: 48
|
Írta: 2023. december 27. 14:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870528#post870528][b]Csíkszentmihályi Trisztán - 2023.12.27. 14:11[/b][/url] NIX - Soha ne mondd, hogy soha. Követed a receptet, és jó lesz. Ha kell, leszek szívesen a főkóstolód - vigyorodott el jókedvűen, ahogyan felemelte a borospoharat és összeérintette őket. - Boldog karácsonyt, Nix! - Az üveg finoman koccant a mozdulatra, a fehérbor pedig löttyent egyet, mikor visszahúzta magához és bele nem kortyolt és le nem tette a talpast az asztalra. Úgy lapátolta be a káposztát, mintha életében nem látott volna ételt. Hiába, a nagyi receptek sosem okoznak csalódást. Meg az egész napos koplalás sem. Szemét forgatta, mikor Nix elkezdte mondani, milyen volt a karácsonya. Néha úgy érezte, szerencséje van, hogy ők csak ketten az apjával vannak. Persze gyerekként hiányzott neki, hogy őérte is az iskolába az édesanyja jöjjön, akkor még kérdezgette is az apját róla. De folyton falakba ütközött, így egy idő fel is adta. De hallgatva Nixet, úgy érezte, nem is akkora baj, hogy ez a feledés homályába veszett. - Nem értem, miért panaszkodsz, most már csak a fél család volt, nem is az egész - próbálta elviccelni a dolgot. Ez egy stratégia volt, meg egyébként is kár lett volna sokat gondolkodni azon, amin nem tudtak változtatni. A család meg az idősek tipikusan az a dolog volt, akiknek a mentalitása már menthetetlen volt. - Aha, tegnap apuval voltam Szentesen. Rendeltük a kaját valami étteremből, aztán ma reggel jöttem vissza Bogolyfalvára. Apu azt mondta, Mari néni áthívta magukhoz, hogy ne maradjon egyedül, szóval azért sem kell aggódnom, hogy magányos lesz vagy ilyesmi.
|
|
|
|
Phoenix Owens-Graves Művészetis tanonc, Bogolyfalvi lakos
Fini | Nix offline RPG hsz: 122 Összes hsz: 143
|
Írta: 2023. december 28. 19:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=870706#post870706][b]Phoenix Owens-Graves - 2023.12.28. 19:49[/b][/url] Triszi || karácsonyozás- Inkább főzzünk együtt, ketten kevésbé ronthatjuk el - somolyog a pohárral a kezében. Ez van, nem igazán tud főzni, de ez nem igazán okoz problémát, mert képes lenne minden nap zacskós levest enni gond nélkül. Sosem titkolta Trisztán előtt, milyen is a viszonya a családjával. Nagyon nagy a család, legalábbis az apja részéről, de legalább a nagybácsik jófejek. A szemforgatás jogos, meg az is, hogy viccesen fogja fel. Teljesen felesleges lenne drámázni és sajnálgatni Nixet. - A Mari néni - mosolyogva ingatja a fejét. - Örült a fürdőbombáknak, amiket küldtem neki? A narancsosat már én is kipróbáltam... Órákig el tudnék benne fetrengeni. De az almáspitéssel megvártalak, gondoltam piszkos lesz a fantáziád és rád fér majd egy habfürdő - félmosolyra húzódnak ajkai, mert nem csak Trisz fantáziája lehet bepiszkolva. - Egyél még - kezd rá a tukmálásra finoman, miközben a saját tányérját elviszi és a helyébe a desszertekkel megpakolt tálat viszi magával. - Annyit, hogy még ezt is meg kell ennünk - lerí róla egyébként a boldogság. Trisz mellett mindig boldog, mert neki egyszerűen nem kell megfelelni, úgy szeretik egymást, ahogy van a másik.
|
|
|
|