Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

Ha megkérdezné bárki is, hogy melyik a kedvenc helyem a suliban, ahova minden ház tanulója bejárhat; hát akkor ezt választanám: a könyvtárat. Elképesztően jól néz ki ugyanis. És hatalmas! De ami a legjobb: itt csend van. Ezért jöttem most is ide. Csendre vágyom, és békességre. Arra, hogy valahol nyugodtan ellehessek úgy, hogy nem kérdez tőlem senki semmit, nem aggódik senki semmiért. Ahol nyugodtan tudok gondolkodni.
Ahogy belépek az ajtón megkönnyebbülten felsóhajtok, végre biztonságban vagyok a kíváncsi tekintetek elől. Mert hát persze, hogy idefelé jövet hasra estem a szőnyegben, nekimentem pár páncélnak, fellöktem pár elsőst. Nem azért mert ezek annyira mókásak lettek volna, nem. Szimplán nem figyeltem. Mondhatjuk úgy is, hogy álmodoztam. Rögtön az olvasótér felé veszem az irányt, na nem mintha ezt bárki is megkérdezné tőlem. A könyvtárost sehol sem látom, biztos itt van valahol ebben a labirintusban. De mivel nem szorulok segítségre, így nem kezdem el megkeresni. Az egyik ablakkal szemközti széket foglalom el, egészen pontosan a kedvenc helyemet. Akárhányszor idejövök mindig ide ülök. Remek a kilátás. Leteszem az asztalra halkan az útközben felkapott könyvet, őszintén szólva azt se tudom, hogy miről szól. Felcsapom egy tetszőleges oldalon, két könyökömet a könyv mellé támasztom, az államat a tenyereim közé veszem és bámulok kifelé. De nem látok semmit a kinti tájból. Nem látom, hogy valami madár szinte nekirepül az ablaküvegben, a tudatom teljesen máshol jár.
Megeresztek egy hangos sóhajt, majd lapozok egyet a könyvben, hogy legalább úgy tűnjön, mintha olvasnék is. A lapon mindenféle furcsa, dudoros arcú ember van ábrázolva. Valami orvosi dolog lehet, de mindegy, a célnak tökéletesen megfelel. Ráfekszem a könyvre és lecsukom a szememet mosolyogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=763594#post763594][b]Juhász Laura - 2019.07.11. 19:10[/b][/url]

Ha megkérdezné bárki is, hogy melyik a kedvenc helyem a suliban, ahova minden ház tanulója bejárhat; hát akkor ezt választanám: a könyvtárat. Elképesztően jól néz ki ugyanis. És hatalmas! De ami a legjobb: itt csend van. Ezért jöttem most is ide. Csendre vágyom, és békességre. Arra, hogy valahol nyugodtan ellehessek úgy, hogy nem kérdez tőlem senki semmit, nem aggódik senki semmiért. Ahol nyugodtan tudok gondolkodni.
Ahogy belépek az ajtón megkönnyebbülten felsóhajtok, végre biztonságban vagyok a kíváncsi tekintetek elől. Mert hát persze, hogy idefelé jövet hasra estem a szőnyegben, nekimentem pár páncélnak, fellöktem pár elsőst. Nem azért mert ezek annyira mókásak lettek volna, nem. Szimplán nem figyeltem. Mondhatjuk úgy is, hogy álmodoztam. Rögtön az olvasótér felé veszem az irányt, na nem mintha ezt bárki is megkérdezné tőlem. A könyvtárost sehol sem látom, biztos itt van valahol ebben a labirintusban. De mivel nem szorulok segítségre, így nem kezdem el megkeresni. Az egyik ablakkal szemközti széket foglalom el, egészen pontosan a kedvenc helyemet. Akárhányszor idejövök mindig ide ülök. Remek a kilátás. Leteszem az asztalra halkan az útközben felkapott könyvet, őszintén szólva azt se tudom, hogy miről szól. Felcsapom egy tetszőleges oldalon, két könyökömet a könyv mellé támasztom, az államat a tenyereim közé veszem és bámulok kifelé. De nem látok semmit a kinti tájból. Nem látom, hogy valami madár szinte nekirepül az ablaküvegben, a tudatom teljesen máshol jár.
Megeresztek egy hangos sóhajt, majd lapozok egyet a könyvben, hogy legalább úgy tűnjön, mintha olvasnék is. A lapon mindenféle furcsa, dudoros arcú ember van ábrázolva. Valami orvosi dolog lehet, de mindegy, a célnak tökéletesen megfelel. Ráfekszem a könyvre és lecsukom a szememet mosolyogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=772425#post772425][b]Takács Milán Dániel - 2019.09.11. 00:24[/b][/url]

A mai napon is azzal a céllal fordultam a könyvtárba, hogy egy kis tudást szívjak magamba, így a vizsgaidőszak alatt. No, arról se feledkezzünk meg, hogy már nyakig benne voltam az animágiában és nem hiszitek el, de sikerült egy ezüst teáskanálnyi harmatcseppet szereznem. Már csak az a kib*szott lepkebáb volt hátra, amelyről azóta teljesen meggyőződtem, hogy a feketepiacon beszerzek. A kanál viszont anyámé, gyerekjáték volt rátenni a kezem otthon.
Egyszer visszakapja.
Melegen ajánlottam magamnak, amíg a harmatra vadásztam, hogy elsőre sikerüljön meginnom a bájitalt egy vihar alatt, mert ezt a szívást, ami a bájital elkészítésével jár... Nem biztos lesz idegrendszerem végigmászni még háromszor-négyszer. Remélem a kapcsolataim elég jók voltak ahhoz, hogy hamar legyen egy lepke bábom.
Hol van már eddig Kótyagos? Hoznia kellene a levelem...
Mindenesetre én most a könyvtár felé vettem az utat, hogy többet tudjak meg erről az egész dologról. Nyilván fájdalommentes az átváltozás és megőrzöm az elmém. De úgy mégis. Milyen érzés? Min megyek keresztül? Mennyire fogom tudni hasznosítani és vajon mivé alakulok? Talán ez a legfontosabb kérdésem.
Ez kétségtelen, ragadozó állat leszek.
Az egy dolog, hogy az egómat bántaná, ha valami nyomorék növényevő állattá alakulnék, mint egy... nem is tudom. Őz.
Képzelj már el engem őzként szökdécselni Bogolyfalva vagy Pestseholse utcáin.
Röhejes.
Kib*szottul röhejes.
Felejtsd el.
S betoppantam a könyvtárban, ma Rudi nélkül kivételesen. Szemeimet végig futtattam az ott lévőkön, elővettem egy szál bűvölt cigit, és meggyújtva azt a könyvtár szabályaira tojva nagy ívből böngésztem a polcokat. Senki nem szólhatott a bagó miatt, nem volt tűzveszélyes és a füst, amelyet kifújtam mentolos volt, akárcsak egy rágógumi. Én viszont ugyanazt éreztem, mintha igazi cigarettával a számban pöfékelnék.
Felelősségteljes prefektussal van dolgotok. Féljetek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=772734#post772734][b]Juhász Laura - 2019.09.12. 19:30[/b][/url]

Azt hiszem elaludtam ezen a ragyás könyvön, legalábbis biztos, hogy nem mentem ki az épületből és ültem fel egy unikornis hátára, amivel elrepültem volna a kínai nagyfalra. És pláne nem húztunk szivárványt magunk után. És ott se volt fogadóbizottság, ami arról tájékoztatott volna, hogy én valami rég elveszett hercegnő vagyok, és a herceg már nagyon nagyon vár engem. Ez tuti, hogy álom volt. Méghozzá annak is eléggé idióta.
Ülő helyzetbe tornázom magamat, hatalmasat nyújtózkodva nyomok el egy ásítást. Miért is jöttem ide úgy igazán? Aludni máshol is tudnék. Ja, nem, már tudom. Már tér is vissza az arcomra a furcsa kis mosoly, ami jelzi, hogy már pontosan emlékszem mindenre is. Gyorsan körbepillantok, de szerencsére senki sem pislog felém, senkit sem érdekel mivel ütöm el az időt. Mondtam már, hogy imádok idejárni? Azonban az egyik sorból mintha füstöt látnék szivárogni kifelé. Mi a fene? Valaki tűzzel játszik? Idebenn?
Felpattanok azonnal, bal tenyerem felett már ott lebeg a vízgömböm, ahogy haladok előre megnézni a füst kiváltó okát. Felemelem a karomat, tenyeremet – vízgömböstől – magam elé tartva, teljesen felkészülve arra, hogy a következő másodpercben már vízsugár áramoljon a tűzre. Ám megtorpanok, amint meglátom, hogy mivel is állok szemben. Vagy, még inkább kivel.
- Hát te meg mégis mi a fenét csinálsz? – fakadok ki prefektustársamnak. Az udvariasságom és a rám úgy jellemző kedves hangnem az úgy valahogy még álomországban lebeghet, vagy a meghökkenésem elnyomta éppen. Dani, cigizik, a könyvtárban. Értitek?! Dani, egy cigivel, a könyvtárban!! Valami motoszkál a fejemben a fiúval kapcsolatban, valami, amire emlékeznem kéne. De nem ígértem meg neki semmit sem, mégis mi lehet az, amivel tartozom hát?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=775293#post775293][b]Takács Milán Dániel - 2019.09.25. 16:45[/b][/url]

A füst, ahogy átjárta mind a két oldalát tüdőmnek, végig egyfajta euforikus hatást éreztem. Talán túlságosan is függőjévé váltam a dohányzásnak. Talán már a vörösvérsejtjeim mellett nikotin áramlik ezerrel a szervezetemben. Talán a hatalmat is átvették felettem.
Talán.
Mindenesetre, most én ezt a megbűvölt kamu cigarettát szívogatom a könyvtárba, keresve egy bizonyos állatról szóló könyvet. Hogy honnét tudom, hogy van róla könyv? Onnét, hogy a lepke egyes részei bizony igen közkedvelt hozzávaló a bájital és méregkeverők között, szinte mertem volna fogadni akár hatezer galleonban is, hogy van róla írva könyv.
Hoppácska, az a szimbólum a könyv gerincén csak nem a lepke "koponyája"..?
Kezemmel egy tőlem magasabban fekvő könyvért nyúltam, amelyet vastagon fedett a por. Kitudja mikor nyitották ki utoljára. Egy ismerős rikácsolás ütötte meg a fülem, de mintha meg sem hallottam volna, nyújtózkodtam tovább a könyvért. Aztán levettem. Orrlyukaimon hagyta el a mentol illatú füst a testem, aztán alattomosan szétfoszlott a levegőben. A szőke felé fordultam, és beigazolódott a gyanúm vele kapcsolatban.
Ennyire nem bírsz élni nélkülem?
- Semmi közöd hozzá, én legalább nem aludni és rikácsolni járok a könyvtárba - jegyeztem meg csípősen gúnyos mosollyal az orrom alatt, hisz amikor a folyosók között végigvonultam, talán egy pillanatra láttam, de lehet összekeverem valakivel véletlenül. Ha ez így is van, majd bocsánatot kérek. Különben sem csináltam semmit, mert ha a bagó a baja, akkor benézte. Veszélytelen.
Én már annál inkább.
Figyelmen kívül hagyva a lányt elindultam, hogy asztalt keressek magamnak, ahol gondosan áttanulmányozhatom a poros könyvet. Hátha írnak arról is, merre felé keressem és mikor mikor, hiszen mint mindenki tudja, vannak bizonyos állatok, amelyek csak egy bizonyos időintervallumban mutatkoznak meg. Ezek a leges-legközelebbiek a szívemhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=775731#post775731][b]Juhász Laura - 2019.09.28. 19:06[/b][/url]

Határozottan dühít a fiú viselkedése. Nem csupán az, hogy itt eregeti a füstöt a könyvtárban, hanem még ráadásul úgy is tesz, mintha meg se hallott volna. Márpedig az ki van zárva, hogy ne hallott volna, hiszen az összes itt tartózkodó úgy pislog felénk, mintha kötelező lenne. Lehet, hogy az is, ritkán fakad ki egy prefektus szabályt szegve. Hiszen, itt nem szabad kiabálni, és ezt nekem kéne a legjobban tudnom. És betartatnom.
Csak szeretnéd! Ez a taktikád? Halálra bosszantani a lányokat, hogy észrevegyenek?
Aztán, végre valahára megfordul, de ettől nem lesz jobb. Egy paraszthajszálnyit sem. Most az van, hogy a hangnem miatt nekem meg kellene hunyászkodnom és elpucolni innen de sürgősen. Legalábbis így szoktam reagálni. Így teszek-e most? Hát nem, nagyon nem.
- Az alvást nem tiltja egy szabály sem a könyvtárban, ellenben dohányozni tilos. Nem csak itt, hanem az egész épületben. Szóval jobban tennéd ha eloltanád, méghozzá sürgősen – sziszegem vissza visszább véve a hangerőmön. A rikácsolásra nem is reagálok, és ez egy nagyon jó ötlet tőlem. Azt ugyan valóban nem tudom, hogy ez a cigi nem olyan cigi, de szerintem ezt csak ő tudhatja. Mit fognak látni a kis elsősök? Hogy itt egy prefektus és vidáman pöfékel, anélkül, hogy bármi gond lenne belőle. Tehát, ők is ezt fogják tenni. Nem-nem, nem mentség egyáltalán hát ez a mentolos füst.
- Hé! – szólok a fiú után, aki nemes egyszerűséggel otthagy a polcok között. Ez meg már pláne túl megy minden határon. Bosszant, nagyon de nagyon bosszant. Ha őszinte lennék magamhoz akkor tudnám, hogy nem is annyira az ő személye miatt akadtam ám ki, sokkal inkább amiatt, hogy bealudtam a könyvön, pedig nem akartam. Hogy rendre elterelődnek a gondolataim egy bizonyos valaki felé, pedig nem akarom. De nem tudok tenni ellene, valahogy mindig ott kötök ki. De nem agyalok még ezen, szóval marad az, hogy feldúltan követem a pöfékelő srácot az asztalhoz. Levágom magam egy üres székre, karba teszem a kezemet és összepréselt ajkakkal figyelem ügyködését.
Eloltod azt a vackot, vagy mi lesz?
- Fú, ezek elég gusztustalanul festenek – jegyzem meg, az egyik illusztráció felé bökve az állammal. Mert hát bármilyen ingerült is legyek, azért az állatos dolgok így is eljutnak a tudatomig. – Minek kellenek ezek neked?