- Hát ez... - szólalok meg, de aztán elharapom a mondatot. Inkább nem véleményezek az előttünk ténfergő pár diák füle hallatára. Kisebb-nagyobb karcolásaik vannak csak, és bár igazság szerint egy sebet beforrasztani én is be tudnék, mégiscsak oldják meg az iskola gyógyítói. Az én tudományom megmarad a tényleges túlélési gyakorlatokra, bár az igazat megvallva, oda is szeretek elcibálni legalább egy gyógyítót, biztos, ami biztos. Sóhajtok inkább egy nagyot, és Beliánra pillantok.
- Azt hiszem, jó sok munkája lesz ezzel Seth-nek - dünnyögöm végül, miközben felfele baktatunk a lépcsőn a második emeletre, ahol a gyengélkedő van. Még jó, hogy nem valamelyik másik toronyból kell átjönni. Vajon valaki számított arra valamikor, hogy a nagyterem egy veszélyes terület lesz, ezért került ide a gyengélkedő? Elvégre mindig ott gyűlik össze egyszerre a teljes diákság, és korábban is történt már mindenféle.
- Mindjárt ott vagyunk, közel van, tényleg - szólok aztán a kis elsőshöz, akit valami inda próbált megölelgetni meg kicsit, mert rossz helyen ült, és itt-ott sajnos felhorzsolta közben a bőrét. Micsoda élmény lehetett szegénynek az első tanítási napon ilyesmivel indítani. Majd járhat Riley-hoz rendszeresen, hogy feldolgozza a traumát.
- Itt is van, ez a nagy ajtó az - mondom végül, amint a sarok után fel is bukkan a gyengélkedő ajtaja, aztán beterelgetjük mindhármukat. Úgy látom, Frida már ide is ért egy másik diákkal, aztán ki tudja, akad-e még, aki itt fog kikötni. - Tudunk valamiben segíteni? - érdeklődöm máris a gyógyítótól. Nem ismerem különösebben, csak párszor láttam Kedvessel, és ő tényleg kedvesnek is tűnik. Téblábolok kicsit, amíg kapok választ, de útban lenni nem nagyon akarnék.