A házisárkány és a házi kutya esete

Nati kissé fáradtan, de boldogan vitte le reggel az új ebét, Maszatot, aki már korán ébresztette egy kiadós folyékony termékkel, meg hatalmas kutyaöleléssel, azon szándékkal, hogy rávegye gazdiját egy kis sétára a parkban. A szokásos reggeli készülődés után egyből a társalgóba jöttek föl, mert nem akarta alvó csikótársait a kislány megzavarni a napirendjébe újabban bevezetett kutyaneveléssel.
Szerencsére megengedték, hogy Maszat maradhasson, azzal a feltétellel, hogy megneveli a jószágot, és pórázra szoktatja.
- Maszat, ül! – próbálta rábeszélni, már kilencvenedik alkalommal, mikor újabb társaságuk akadt. Nem számított más korán kelőre is, de hát a bajkeverők sosem alszanak, szokták mondani… legalábbis a fiúkkal kapcsolatban éltek a kislányban ilyesmi sztereotípiák, amik lerombolásra várakoztak.
Maszat persze, nemcsak nem engedelmeskedett, de még megkísérelte az újonnan érkező egyed letarolását szeretetrohamával. – Bocsi, igyekszem megnevelni…

A házisárkány és a házi kutya esete

És a fiú jött, nem zavartatta magát túlzottan, mert valami nagyon érdekeset olvashatott. Nati legalábbis úgy vélte, hogy azért olvashatta, mert érdekes.
- Hát… igen. Nemrég lett csak az enyém, nem hiszem, hogy előtte bárki is foglalkozott volna vele, kóbor kutyus volt – mesélte, bár kissé elgondolkodott, hogy talán mégsem kellett volna. Talán nem is érdekelte annyira a másikat az, hogy milyen lehetett Maszat előélete. – Bocs, biztos zavar a fecsegésem.
Lesütött szemekkel meredt Maszatra, mérgesen próbált rá nézni, hogy meghassa az ebet, de azért örült, hogy végre akadt egy ember, aki nem kapott kis-nagy frászkarikát a méretes, majdnem a lánykával egy magasságú eb láttán, sőt, még nagyjából hidegen is hagyta, hogy az a bizonyos négylábú szeretetrohammal akarta megkínálni. Nati ezt annyira nem vette bunkóságnak, Maszat annál inkább. A kissé még idomítatlan kutyus csalódottan, halkan nyüszögött egyet-kettőt, majd úgy döntött, hogy ha tetszik, ha nem, a gazdija ölébe felül a fotelbe.
- Maszat, hé! Nem mész le innét? – kissé győzködhette a kutyát, mire le tudta tessékelni, és rábeszélni, hogy ő maradjon csak lenn, a pihe-puha szőnyegen, míg ő végre kiolvassa a tankönyvét. A Mágiatörténeten és a Legendás Lények Gondozásán már rég túl volt, utóbbiból kapott egy igen szép V-t. Kíváncsi volt, vajon a Csermey-kvartett többi tagja hogy boldogulhatott a vizsgákkal… náluk Emmus néni viszonylag gyorsan javított, és ennek örült a legjobban, nem kellett annyit idegeskedni a jegyek miatt.
Álomfejtés… ha minden igaz, akkor a fiú valami ilyesmit tanulhatott. Nem bírta ki, hogy ne kérdezzen rá. – Az álomfejtés milyen tantárgy? Tanulhatják kicsik is?
Mit tegyen szegény aprócska leányzó, szeretett tanulni, új és érdekes dolgokat megismerni. Kicsit ő maga is furcsállta, hogy az Eridon helyett a Navinébe került, de nem bánta, így több a szabadsága, és nem lehetett rásütni, hogy na, már megint egy Csermeyt kaptunk a nyakunkba… márpedig a többiek mind bajkeverésről voltak inkább híresek, Dávid különösen.

A házisárkány és a házi kutya esete

- Hát… jobb, ha a szüleim egyelőre még nem tudják, hogy önkényesen magamhoz vettem, nyugi, engedélyezték a tanáraim – célzott a HV és a HVH-nénikre, akiket nagyon bírt a kis vöri.
A nagyfiúnak természetesen igaza van benne, hogy jobb lenne, ha Natika szakértőhöz fordulna, na de ki az, aki itt ebben a nagy kastélyban ért a kutyákhoz? Azért minden embert csak nem támadhat le ezzel, eddigi tapasztalatai alapján a méretes bernáthegyi csupán megriasztotta diáktársait a szeretetrohamával.
Aztán a válaszra elkerekedik a szeme. – Ó!
Pedig neki van Jóslástanja is. Az pedig hasonlíthatott ahhoz, bár egészen nem volt biztos benne, hogy mennyi köze lehetett egyiknek a másikhoz. – Igen, elsős vagyok, eddig LLG-ből kaptam egy V-t. A mágiatöri viszonylag jól ment, csodálkoztam is, hogy csak egy ilyen szövegértős kérdésbigyusz volt benne. Amitől félek, az a bűbájtan, ott sokkal többet kell tudni, nem csak elméletben.
A kislány jobban feloldódott úgy, hogy látta, nem bántotta meg a fiút érdeklődésével.
Aztán támadt közben egy ötlete is: - Mit szólnál, ha segítenénk egymásnak? Nem tudom, mennyire segít, de ha felolvasnád azt az érdekes könyvet, te is tudnál tanulni, és én is tanulnék valami újat.
Kissé bizonytalan, hogy ez az ötlet mennyire fog tetszeni az ezek szerint ötödikes fiúnak, de inkább így megkérdezi, minthogy később megbánja az elszalasztott tanulási lehetőséget. A család legkisebb gyerkőceként neki igazán nagyot kellett dobbantania, hogy a sok nagy között észrevegyék, bár igaz, hogy Petra és Dominik annyira nem álltak messze tőle korban, de így, hogy az Eridonba kerültek még tavaly, és ő meg nem, még messzebb érezte magától a tesóit.
A leányzón látszott, hogy kissé később érő típus, ezt már beszédjén is észre lehetett venni.
Végül is ráért, még csak tizennégy éves, volt még bőven ideje megkomolyodni.

Noel

Maszat hála az égnek, sikeresen lenyugodott, mikor észrevette, hogy hiába bökdösi orrával a kislány lábát, az ugyan oda sem figyelt rá, mivel jobban lekötötte a nagyfiú, azaz Noel.
- Hát, remélem, hogy nem lesz várakozáson felülinél rosszabb az eredmény, mert ha nagy leszek, nekem szükségem lesz a Bűbájtanra. – Persze, mert a kis céltudatos Nati már tudta jól, hogy milyen irányban szeretett volna továbbmenni. Kétféle terve volt: becsatlakozni az anyja talárszabászatába Egerben, vagy pálcakészítőnek tanulni. Ami még felsejlett benne, az a kviddics-kommentátor, de hát sajnálatos módon nem éppen kedvence a sport, viszont ez nem jelenthette azt, hogy ne tudna akár ott is érvényesülni a talárszabászattal… a kviddicstalárokra specializálódni nem lenne olyan rossz ötlet. Ezt fel is jegyezte magának gondolatban, bár még ráért jócskán a döntéshozatallal.
- Meddig lehet/érdemes várni a döntéssel, hogy milyen irányba tanuljunk tovább? – tette fel az újabb, talán okos, talán nem annyira kérdést. A nagyok tanácsaira, mondásaira bizony érdemes odafigyelni, sok hasznos információra tehet így szert az ember lánya/fia.
- Neked melyik tárgy a kedvenced? - ezt már inkább csak az érdeklődés, barátkozás kedvéért pakolta hozzá, ha már itt vannak alapon. Egészen megkedvelte a rellonosokat, főleg a kis kétnapos, esti buli után, úgyhogy őt igazán nem zavarja a tény, hogy kit melyik házba osztották. A rang, a hovatartozás neki lényegtelenné vált, számára a tettek fontosabbak lettek.

Chris – avagy csak gyengélkedőt ne

Nati frászt kapott. Jó igaz, most csak véletlenül sikerült kipirítania Chris arcát, mivel ficánkolni kezdett, hogy kiszabadítsa magát, mert nagyon nem tetszett neki a gyengélkedő ötlete.
- Kérlek, ne! – nyöszörgött. Ha választani a kéne, hogy szakadó esőben röpködjön a kviddicspályán, gurkókat püfölve, vagy gyengélkedőre menjen, avagy mugli orvoshoz, inkább választaná a gurkógyepálást. – Csak ezt ne…
- Íme, az újabb bizonyíték, hogy mennyire megviccelhető vagy, de is az egyik jó tulajdonságod – erőltetett magára nagy nehezen egy mosolyt, na, nem mintha nem lenne őszinte a véleménye, de épp egy általa nagyon, nagyon, nagyon… nagyon-nagyon utált hely felé tartottak, ilyenkor kinek lenne kedve mosolyogni?
- Azt gondoltam egyből, de nem bírtam ki, hogy ne csapjam le a magas labdád. Hé, terelő vagyok, vagy elfelejtetted volna?
- Mi lesz, ha nem felelek a kérdésedre? – az arca egyre vörösebb lett, ahogy a kissé kényes témához közeledtek, gyakorlatilag akkor annyira lefagyott, hogy meg nem tudta volna mondani, hogy mégis milyen volt. A fene, ebből nem jövök már ki jól…
Amint lepakolják az ágyra, rátört a páni rémület, de nem merte kimutatni, hogy mennyire el akart menekülni arról a helyről, és máris kedve lett volna sikító-frászt kapni a szúrós szagú, meg a keserű bájitalok gondolatától.
- Ó, te! Ezt meg se hallottam, különben megkérhetem a kis brekuszom, hogy tegyen még egy kört rajtad… - talán hatásos a trükk.
Pillantott a vállán nyugodtan pihenő brekuszra, aki mit sem törődött a párossal.