Iza-MizaAnnak ellenére, hogy el voltam foglalva a kutyussal, azért nem kerülte el a figyelmemet, hogy mennyire megörült hirtelen valaminek. Nem igazán tudtam mire fel a nagy öröm. Talán annak örült, hogy a kutyája jól van, talán annak, hogy beszélek a kis döggel, igazából sejtelmem sincsen, de összességében felvidítottuk kicsit és ezt az eredmény én nagyon is büszkén könyveltem el magamnak. Még egy picit simogattam a Collie puha buksiját, közben persze a szemem sarkából figyeltem a mentoromra. Nem túl sokszor láttam őt mostanság, gondolom szokásához híven tanult, vagy ha éppen ő nem, akkor én tanultam, ez a Levitában sajnos gyakori ok arra, hogy egymást elkerüljük. Most viszont itt volt és ez mindenképpen feldobta az amúgy kifejezetten szürke délutánomat. Az idő is szürke, a kedvem is szürke, több hasonló színárnyalatra nem tartok igényt.
-
Köszönöm, bár nem értem, hogy ebben mi a furcsa. Azt hiszem a házam igazán elvárhat tőlem ennyit. Hisz ez még csak az első év. - mosolyogtam, majd figyelmesen hallgattam, ahogy ő is elújságolta, milyen jegyei születtek. Felkuncogtam, majd még egyszer megvakargattam Vatta fülét kis mosollyal az arcomon.
-
Ameddig nem buksz meg semmiből, szerintem addig nincsen ezzel semmi baj... Lehet, hogy ez csak az én véleményem, de nem lehet mindig mindent K-ra megírni. Aki az ellenkezőjét állítja, az a Levita él-szószólója is lehet, mert én nem tudnám Kiválóra teljesíteni az összes vizsgát, akkor sem, ha belegebedek. - sóhajtottam mélyet, aztán visszanéztem rá megint. Ez a hely viszonylag nyugis volt és a maga módján békés is, szóval azt hiszem, hogy ezt a helyet megőrzöm magamnak, mintegy vésztartalékként.
A kérdése kissé váratlanul ért, magam sem gondolkoztam még el ezen, legalábbis ezidáig nem. Az ajkamba haraptam, majd a padlóra pillantottam és vissza Izára. Megköszörültem kicsit a torkom, de ugyanúgy száraz maradt.
-
Az őszintét megvallva sejtelmem sincs. Lehet, hogy igen, az attól függ, hogy Joli néni hazaért-e már Brazíliából... Ha nem, akkor szerintem biztosan nem megyek haza. Ha pedig hazaért, akkor lehet, hogy a nyarat Londonban fogjuk tölteni, tavaly legalábbis ezt beszéltük meg. Te? - mosolyodtam el halványan. Kissé érzékeny téma volt nálam minden, aminek a családhoz van köze, mert apám elhagyott, én meg elhagytam anyámat. Ez már nem zavart, csak az emberek néha meg tudnak botránkozni azon, hogy mennyire nem tud érdekelni mi folyik odahaza. Joli néni két havonta küldött nekem egy-egy képeslapot a világ négy sarkából, én írtam neki rendszerint egy rövid válaszlevelet, ez volt minden kapcsolatom év közben a keresztanyámmal. De jól volt ez így, mindketten így szoktuk meg és nem is akartunk ezen változtatni. Minden esetre a témát megpróbáltam valami kellemesebb felé terelni.
-
Amúgy honnét szedted ezt az édes kis szőrgombócot? Kellett hozzá valami engedély, vagy...? Csak mert senkinél nem láttam még kutyát. Ugye, vatta? Te sem láttál kutyát? - dögönyöztem a kutyát leguggolva hozzá, ő meg eldobta magát, hogy vakargassam a hasát. Nevetve simiztem is.