Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. szerintem már bőven háromnegyed 1

Ez a második nagy folyosói kóborlásuk alig csendesebb, mint az első, bár most lényegesen rövidebb ideig tart eljutniuk a kívánt helyszínhez. Keith minden igényt kimerítő hosszúsággal és letörölhetetlen vigyorral válaszolgat Leonie kérdéseire, boldogan adva át neki a fődumás szerepét, amit a nagyterem előtt olyan mohón igyekezett kisajátítani. Gömbvillám nagytermi zavarát természetesen egyáltalán nem vette észre, Keith nem az a típus, akinek feltűnnének az ilyesmik.
Átlépve azonban a társalgó ajtaját, karjában Leonie-val egy egészen különös érzés keríti hatalmába; igen, kanapék. Tipikusan az az eset, mikor csak akkor tudatosul benned a fáradság, ha lehetőséget látsz arra, hogy békésen elnyúlj valami erre alkalmas puhaságon, ahol aztán semmi máshoz nem fogható boldogság árad szét benned, mint kölyökkorodban. Keith egyébként is sokszor hasonlít egy kisgyermekhez.
 Nem hisz abban, hogy ez bármelyiküknél hosszú távú érzés lenne, de Keith mindig is a pillanat embere volt. Ennek megfelelően sokkal békésebb lendülettel viszi a vöröst a kanapéhoz, akinek még csak felállnia se kell, a srác ügyel rá, hogy kényelmesen tegye le, és még a sütiért se kell messzire menni; ott hever egy bőségesen megpakolt tálca a kanapé előtt álló ezüst asztalka tetején. Kinyúl érte, megvárja, hogy Leonie kiválassza a legmegfelelőbb sütit, majd ő is a szájába töm egy csokis-kókuszos golyót és lerakja a tálcát elérhető közelségbe a kanapé elé, hogy gond nélkül falatozhassanak a nagy fetrengés közben is, mivelhogy Keith itt, a kastélyban először, egyelőre nem akar ugrálni, pörögni, mindent megfogdosni, beszélni, megismerni, tapasztalni - még arra se veszi a fáradságot, hogy átmásszon egy másik fekvőhelyre, egész egyszerűen ledobja a cipőjét, odahúzódik Leonie mellé, átrakja karját a derekán, mintha már közeli barátok volnának, és mélyen beletúrja arcát egy közeli piros párnába. Különös, megfoghatatlan megnyugvást érez, mintha nem 2 órája, hanem 2 évtizede lenne a kastélyban; azt érzi, amit a kapu átlépésekor, hogy itt még nagyszerű dolgok fognak vele történni - hiszen ez már bizonyítható is, itt van például a szerencsés találkozása Leonie-val. Minderre csak rátesz a kandallóban pattogó barátságos tűz hangja és közeli melege, ami hála a későn befutó télnek, még most is megörvendezteti őket bájos ropogásával.
Természetesen egyáltalán nem meglepő módon a szavai a legkevésbé se tükrözik a gondolatait.  
- Asszem itt el fogok hízni, minden terem folyton csak töm. Leonie, muszáj lesz gyakrabban táncolnunk, esetleg egyesületet is alapíthatnánk. - Mormogja a párnából bujkáló mosollyal, aminek igazából csak a fele látszik, mivelhogy az arca is csak félig látszik, azt is sűrűn keresztezi a kócos haja.
- Csinálhatnánk ilyen lélekfelszabadító táncórákat, amilyeneket a 60'-as években nyomtak Los Angelesben, csak ezek nem feltétlenül végződnének orgiákkal. Sok itt  az olyan szabadelvű ember, mint te?

Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. 0:45 körül

Ketten olyanok együtt, mint két rossz gyerek, akik betömtek magukba négy tábla csokit és képtelenség lenne őket lefektetni, mivel egy pillanatra se tudnak lenyugodni egymás mellett. Ha Leonie pilled el, akkor Keith csigázza fel őt néhány szavával, ha Keith, akkor meg Leonie ugrik rá, nehogy egy csepp békéjük legyen.
Így természetesen Leonie irtóra fellelkesül az új ötleten, aminek a srác elsőre igazán örül, de mikor a lány feltérdel, a szörnyű konyhai emlékképek olyan intenzitással árasztják el paranoiás gondolatait, hogy már jó előre felvinnyog, miközben védekezésképp összerándul egy pillanatra. Ezt meglepő módon különösebb figyelmeztetés nélkül Leonie is észreveszi, és kissé hátrébb húzódva fűzi tovább az őrült ötletet, Keith pedig így már nyugodt szívvel fordulhat a hátára, hogy kezeit a feje alá támasztva hallgassa Gömvillámot.  
- Igazán furcsa találkozások lennének...- A piszkos kis vigyorából messziről lerí, hogy számára minden remek és vonzó, amit a 'furcsa' kategóriába sorol; a lényeg itt is az öröm keresése, lehetőleg a legegyedibb módon, amit ki tudnak találni. Már azt is boldogság elképzelni, ahogy ketten, vagy akár egy nagy csapatban táncolnak sámánként, vagy igazi úttörőként a holdfénnyel megvilágított hatalmas teremben, időnként a réten, miközben közösen kántálják a szentigeként funkcionáló, a lehető legkomolyabban vett dalaikat addig, míg mindannyian fel nem oldódnak a hihetetlen közösségi élmény gyönyöreiben, és nem omlanak nevetve a földre. Erről a ma estéről is festeni kéne egy képet.
Míg ezen álmodozik, persze lármásan jól ki is neveti Leonie 'kemény vagyok' Rohr dorgáló próbálkozását, amire válaszul, teljesen jogosan csak egy párnát kap a képébe.
- Életcélomnak tekintem, hogy rosszá tegyelek! - Kiáltja dacosan, miközben hangosan nevetve igyekszik kikerülni Leonie újabb és újabb párnacsapását nagyjából úgy, mintha csikiznék, és már csak azt veszi észre, hogy eltűnt előle a kicsi sárga párna, a túloldalon meg puffan valami.
A lehető legnagyobb együttérzést tanúsítva segítségül az ő piros párnáját küldi Leonie arcába, ráadásul ki is röhögni, s mivel ez nem bizonyul a legkielégítőbb megoldásnak, utána dobja az összes tarka párnát, ami hirtelenjében a keze ügyébe kerül. Ezek után már csak annyi feladata van, hogy felkapjon néhány süteményt a tálcáról és elszeleljen néhány méterrel arrébb; így amint vöröske feltápászkodik, már dobhatja felé a legkrémesebb süteményeket.
- Azt hiszem te leszel erre a kedvenc prefektusom. Képzeld el, miket csinálhatunk majd a jelvényeddel! - Két órát töltött eddig a Bagolykőben, de úgy látszik ez az idő bőven elég volt, hogy megtanulja az iskola legfontosabb tételét; a kreatív szabályszegést. Fantáziáját iszonyatosan piszkálják ezek az új lehetőségek, nem valószínű, hogy ellen fog állni a csábításnak - még azt se bánná, ha Leonie minden egyes éjszaka büntetőmunkára küldené.

Leonie
beköltözés, 5. felvonás, március 30. 0:45 körül

- Még, hogy én?! - Kiáltja nevetve, de kétségtelen, hogy Leonie gonoszkodása pozitív hatással van Keith teljesítményére, a sértés után ugyanis sokkal pontosabban és gyakrabban kezd célozni. A nevetéssel különben ő is gondban van; legalább három süti ment pocsékba azért, mert a féktelen jókedv hirtelen elgyengítette koncentrálóképességét.    
- Nyáháháháhá! - Közli az egyértelműt, idétlenül körbeugrálva maga körül, mintha ezzel a vörös ugrándozását próbálná kiparodizálni. Az újabb fenyítésre már csak egy krémessel válaszol, és a süti nagyon úgy néz ki, hogy egyetért a sráccal, mert olyan szépen csapódik be a lány arcába, hogy Keith majdnem megkönnyezi csodás teljesítményét.
- Prodige! - Ujjong jócskán túlzó, nyálas, gúnyos francia kiejtéssel, és láthatólag a legkevésbé se tiltakozik az ellen, hogy Leonie 2 órán belül harmadjára is ledöntse a lábáról. A helyzet most merőben jobb, mint eddig bármikor; ezúttal látja, hogy felé futnak és fel tud rá készülni, hogy bizonyos területek ne sérüljenek többet.
Mikor a Gömbvillám nekivetődik, egy pillanatig se akarja megtartani az egyensúlyát; olyan könnyedén dőlnek hátra, mintha valami puha kanapé, vagy ágy várná őket, pedig a kandalló előtt heverő vastag szőnyeg mindent biztosít a számukra, csak a kényelmes érkezést nem.  
- Puff. - Kommentálja kissé fájdalmasan a "puff" bekövetkezésekor, de nem sok ideje marad sajnálni tulajdon hátsóját, Leonie ugyanis közelharcos módba kapcsol, és frontális támadást indít ellene.
A következő néhány perc a játékos dulakodás időszaka; Keith érezhetően nem akarja túl hamar átvenni az irányítást, úgyhogy össze-vissza hemperegnek a vörös szőnyegen, mint két lökött kölyök, az arcuktól a karjukon át mindenüket összekenve az édességgel, míg végre elérik a kandallót, és elfogy a kenni való süti - pedig tény és való, hogy teljesen kihasználták a lehetőségeiket, Keith még azután is megpróbált minél nagyobb felületet bevonni, miután már Leonie arcára került a krém.
- Szörnyen nézel ki. - Állapítja meg pihegve, vigyorogva, félig-meddig még ráhajolva Leonie-ra. Hogy állítását alátámassza, bele is túr a hatalmas vörös hajba és a lány szeme elé hív egy tincset, ami természetesen tele van tésztadarabkákkal. S amíg Leonie a prefektusi pályája legmélyebb éjszakájának a kézzel fogható bizonyítékát nézi, Keith féktelen gondolatai is, lecsillapodva kissé a játék heve után, más vizekre eveznek, és közben tekintete soká időzik a lány szemén.
Végül persze csak elneveti magát, és lefordulva pajtásáról mellé veti magát, bár a bal karját nem húzza ki teljesen alóla. Már ő maga se tudja mire gondolt az imént, de azt gyanítja, hogy egyáltalán nem is gondolkozott. Az ilyen percek mindig sokkal több veszélyt hordoznak magukban, mint egy vad nagytermi tánc.
- Továbbállunk, mielőtt elkap egy manó? - Kérdezi Leonie felé fordulva vidáman, az aggódás legkisebb jele nélkül.  
- Gyere! - Kéri, és felpattanva már nyújtja is a kezét a lány felé, hogy minél hamarabb indulhassanak. A 15 perccel előbbi fáradsága mostanra teljesen eltűnt, és határozottan sétálni akar. Igaz, hogy a tisztogatása ügyében annyit tesz, hogy egy szalvétával letörli a krém nagyját vigyorgó arcáról, de legalább a cipőjét nem felejti ott; annak összeköti a cipőfűzőjét és feldobja a nyakába.
- A célom az, hogy jó legyek
  Hű társam oldalán,
  Oly sok a harc, a küzdelem,
  De győzelem vár ránk! - Kántálja lelkesen, egy gyorsan összeállított koreográfiával összekombinálva, aminek a főattrakciója Leonie körbeugrálása, a vége pedig az ajtó kinyitása.

Leonie
beköltözés, 6. felvonás, március 30. éjjel 1 körül

Ha Leonie még magához mérten is furcsán viselkedne, valószínűleg az se tűnne fel Keith-nek, egészen egyszerűen azért, mert ma semmi nem túl szokatlan a számára. Leonie mellett borzasztó könnyen megőrül az ember, egyelőre a kifejezés legpozitívabb értelmében, és mivel Keith se az a típus, aki visszafogná a mondanivalóját, roppant boldog, amiért már az iskola kapujában egy hozzá hasonló emberbe futott bele...pontosabban futott belé.
- Héééj...- Mikor kiérnek a folyosóra, Vörös Bozont úgy kezd rohangálni, mintha egy játszótérre érkeztek volna. Keith-nek elég egy rövid pillanatra rápillantania az ingére, megvizsgálva mennyire koszolták össze, hogy újra felnézve már ne találja a lányt. Szerencsére Leonie csak egy széles körtáncot járt körülötte, és már érkezik is, hogy újra megragadja a karját és elrohanjanak, maguk mögött hagyva szörnyű tettüket, az összemorzsázott szőnyeget.
És Leonie beszél, beszél, beszél, Keith pedig hasonlóan képtelen válaszokat ad, könnyedén nevetve és komolyan, mintha tényleg lenne értelme az eszmefuttatásaiknak. Elképzelhető, hogy Magellán kvibli volt és ő fedezte fel a szalamandrákat, és az ellen se tud senki érvelni, hogy a főnixek nem átváltozott Múzsák, Herkules korszakából. Az viszont valóban nehéz döntésnek bizonyul, hogy Leonie hangját, vagy fel-le ugráló bozontját könnyebb-e követni, ha közben te is folyamatosan forgatod a fejed, tátott szájjal csodálkozva a kastély monumentális építészetén, vagy csak egy szép fáklyatartón. A tempójuk ellenére lassan haladnak, mert mindketten égető szükségét érzik annak, hogy széltében-hosszában bejárják a folyosók legapróbb területeit is. Ha Leonie tánc közben véletlenül Keith-nek ütközik, ő kecsesen megpörgeti a lányt, lendületet adva neki, vagy felkapja és forog vele a következő érdekességig, ahol aztán ő marad le kissé. Keith úgy érzi magát, mintha egy őrült, színes, brazil felvonulás képviselői lennének, akiknél sose lehet biztos az ember, hogy tudják-e egyáltalán hol vannak, kik ők és mit csinálnak, vagy csak nem foglalkoznak vele. Könnyen nevetnek, nem keresnek rá különösebb indoklást.
- Ahha, szóval ide jönnek azok, akik világgá akarnak kürtölni valamit, csak nem akarják, hogy egoistának tartsák őket...- Jegyzi meg vigyorogva, mikor Leonie odahúzza őt az első dáma elé. Beszéd közben egy hamar tovaillanó pillanatra megöleli a lányt, tudat alatt talán jelezve, mennyire felszabadult most, és mennyire élvezi a ma éjszakát. Ez a gyors mozdulat viszont olyan ösztönös, hogy nem is veszi le éberen vizsgáló szemét a festményről, csak a szája mosolyog. Különben is, amíg képeket néz mindig komoly a tekintete, látszik, ahogy cikáznak a fejében a gondolatok - ezeket azonban most kivételesen megtartja magának, nem úgy, ahogy a lentebbi folyosókon tette, és a kép bámulásából is hamarabb ocsúdik fel, hogy figyelhessen Leonie-ra.
- Tényleg gyönyörűek...- Egyetértőleg bólint egyet, aztán végignézi a pukedlit, és meg se próbálja visszafogni a nevetését.
- Most inkább úgy nézel ki, mint a hercegnő 6 éves, parókás, jelmezes unokahúga. - Állapítja meg gyermeki őszinteséggel, majd újra a festett hölgyekre néz, és Leonie-ra. Nem tudja elképzelni, hogy Vörös Bozont a méregdrága, gyönyörű ruhákban máshogy viselkedne, mint melegítőben, de elbírt már a történelem jó néhány őrült uralkodóházat. Leonie lenne az, aki kikergetne a kastélyból egy péket, utánafutva és kenyérdarabokkal dobálva, mert bántott egy kismadarat.  
Őszinte csodálkozással szökik fel a szemöldöke, mikor Leonie, látszólag minden ok nélkül zavarba jön egy pillanatra, de nem adnak neki lehetőséget a tűnődésre és a kérdezésre, mert a Hercegkisasszony újra cipeltetni óhajtja magát. Körülöttük már minden portré felébredt, vagy ha nem, hát felkeltették, úgyhogy körbeveszik őket a legyező mögött sugdolózó, sokat sejtetően mosolygó hölgyek. Keith nem tanúsít ellenállást, elvégre az egyedüli személy ül a hátán, aki ezt indiánként megteheti - a képeken szereplő úri hölgyeknek például semmi esélyük nem lenne.
- Sose törik be a vadló! - Neveti, bár ennek ellenére ő néhány kör után mégiscsak lihegni kezd. Jó, hát akkor maradjon a lelki erő. Egy kuncogó vörös ruhás nő festménye előtt egyenesedik ki, az érkezést teljes mértékben Leonie-ra hárítja. Bízik benne, hogy van annyira ügyes, hogy nem a hátsófelén köt ki.
- Azt hiszem mégsem öltözök majd lónak...- Saját véleménye szerint igazán okos végkövetkeztetést szűrt le, de nincs ok a pánikra, rengeteg egyéb ötlete van.
- De lehetek páncélos lovag, sárkány, vagy királynő. - Minden szerepre gondosan áldoz néhány másodpercnyi színjátékot, jól észben tartva a kötelező mozdulatokat, úgy mint a kardsuhintás, helyben repülés, vagy a méltóságteljes porté-állás.
- Én lennék a történelem első transzvesztita királynője...- Sóhajtja álmodozó arccal, időközben pedig továbbindul a folyosón. Ritkán áll meg képenként, de azért mindegyiket megnézi.
- Sssss...- Tájékoztatja a lányt, mikor egy ablakhoz érnek, amit ő gondolkodás nélkül ki is tár, és vidáman kihajol rajta. Mellettük még éppen látszik a kastély egy másik szárnya, messzebb látszanak a falu fényei, de a mögötte elterülő hegyek teljes sötétségbe vesznek, ahogyan az alattuk fekvő terület többsége is; az ég viszont tiszta, a hőmérséklet pedig vérfagyasztó.
- Hát ez tök jó...- Már felmászott a széles párkányra és így is csípőig kilóg az ablakból, amikor is hirtelen visszarántja magát, de csak azért, hogy Leonie-t is odavonja maga mellé. Fél perc elég, hogy átfázzon, a márványpadló eddig se volt hízelgően meleg zoknis lábának, bár nem mutatja jelét, hogy ez rosszul érintené.
- Ha most itt lenne egy seprű, körberepülhetnénk a kastélyt. - Vázolja boldogan leugorva a párkányról, és szórakozottan kiszed néhány tésztadarabot Leonie hajából.
- Mit szólnál hozzá, ha felmennénk az Eridonba? Mutatok néhány dolgot, a manók már biztos felvitték a bőröndömet.