Rosemary
Az egyik folyosón beszélgettem Leilával, mikor elkapott a szédülés és a hányinger. Nem tudtam mi bajom volt, Leila csak annyit mondott hogy tűzforró a fejem, mert az első dolga persze hogy az volt, hogy megtapizza. Elindultam a gyengélkedő felé, Lei is jött velem egy darabig, de elküldtem. Eljutottam valahogyan a gyengélkedőig, ami majdnem üres volt. Gyógyító sehol, csak egy vörös hajú lány. Gondoltam egye fene, megkérdezem, hátha tudja merre van egy gyógyító.
-Szia! Nem tudod merre találok egy gyógyítót? - mosolyogtam rá, és eszembe jutott az illem. - Jó étvágyat! - mindig arra tanított anyukám, (na meg az élet Japánban) hogy az illemet sosem szabad elfelejteni. Bár a japán illem nem mindenhol olyan mint a magyar. Ott például gusztustalannak tartják, ha nyilvánosan fúj valaki orrot. Vagy az, hogy ott szabad szürcsölni, de itt ha jól tudom modortalanságnak számít.