Götze Ilda
Az első nap igen csendesen telik a gyengélkedőn. Leon nyugodtan, rejtvényt fejtve ücsörög és várja, hogy valaki betérjen. Nyilván jó, hogy nem tolonganak errefelé a diákok, de azért valahol sajnálja is, hisz az elmúlt pár óra teljesen eseménytelen, szinte már unalmas.
Egészen addig igaz ez, míg egy fiatal hölgy be nem toppan hozzá. Illetőleg a legkevésbé sem toppan, sokkal inkább biceg, ezt nem lehet nem észrevenni. Ahogy felpillant, rögtön fel is kel asztala mögül, bár kissé elkésik, mert a leányzó addigra már leroskad az egyik székre. Kedvesen és így már valamivel lassabb tempóban ér oda és nyújtja kezét első páciensének. Mármint, a kastély falai közötti első páciensének. Jó ég...
- Szervusz, Leon vagyok, az új gyógyító. Ha nem haragszol meg, tegezlek - egy aranyos mosoly ível ajkaira, miközben leguggol, hogy szemügyre vegye Ilda fájó bokáját, ami már messziről is látszott, hogy csúnyán be van dagadva. - Szabad? - a kérdés tulajdonképpen költői, mert finoman feljebb tűri a nadrágot és óvatosan végighúzza az ujjait a duzzadt felületen. Ez egy igen csúnya ficam lesz. Sok gyógyítótól eltérően ő maga nem húzza el a száját, nem kelt ezzel is nagyobb pánikot, helyette felnéz a rellonosra és továbbra is nyugalmat próbál sugározni. Elvégre aggodalomra valóban semmi ok.
- Csúnyán kificamítottad a bokádat. Elég nagy baj, hogy csak most jöttél, a napokban történt a baleset, ugye? - míg elmegy fájdalomcsillapítóért, addig igyekszik szóval tartani a lányt, hogy ne a fájdalommal vagy az egyébként nem túl szép látványt nyújtó végtagjával foglalkozzon. Ha kéne, még a költöző madarakról is tartana előadást, bár erre minden valószínűség szerint nem lesz szükség. Miközben figyel Ildára, addig szépen meg is találja a keresett bájitalt és gyógyszert, mielőtt azonban visszasétálna a sérülthöz, előtte egy pohárért nyúl, hogy megtöltse vízzel. Nem lesz itt baj.
Egészen addig igaz ez, míg egy fiatal hölgy be nem toppan hozzá. Illetőleg a legkevésbé sem toppan, sokkal inkább biceg, ezt nem lehet nem észrevenni. Ahogy felpillant, rögtön fel is kel asztala mögül, bár kissé elkésik, mert a leányzó addigra már leroskad az egyik székre. Kedvesen és így már valamivel lassabb tempóban ér oda és nyújtja kezét első páciensének. Mármint, a kastély falai közötti első páciensének. Jó ég...
- Szervusz, Leon vagyok, az új gyógyító. Ha nem haragszol meg, tegezlek - egy aranyos mosoly ível ajkaira, miközben leguggol, hogy szemügyre vegye Ilda fájó bokáját, ami már messziről is látszott, hogy csúnyán be van dagadva. - Szabad? - a kérdés tulajdonképpen költői, mert finoman feljebb tűri a nadrágot és óvatosan végighúzza az ujjait a duzzadt felületen. Ez egy igen csúnya ficam lesz. Sok gyógyítótól eltérően ő maga nem húzza el a száját, nem kelt ezzel is nagyobb pánikot, helyette felnéz a rellonosra és továbbra is nyugalmat próbál sugározni. Elvégre aggodalomra valóban semmi ok.
- Csúnyán kificamítottad a bokádat. Elég nagy baj, hogy csak most jöttél, a napokban történt a baleset, ugye? - míg elmegy fájdalomcsillapítóért, addig igyekszik szóval tartani a lányt, hogy ne a fájdalommal vagy az egyébként nem túl szép látványt nyújtó végtagjával foglalkozzon. Ha kéne, még a költöző madarakról is tartana előadást, bár erre minden valószínűség szerint nem lesz szükség. Miközben figyel Ildára, addig szépen meg is találja a keresett bájitalt és gyógyszert, mielőtt azonban visszasétálna a sérülthöz, előtte egy pohárért nyúl, hogy megtöltse vízzel. Nem lesz itt baj.