Alex nem éppen kétbalkezességéről híres. Sőt, fürge kis ujjai egész ügyesen oldják meg a rájuk ruházott feladatokat. Nos, a mostani alkalom kivétel volt. Félénk főhősünk ugyanis kivételesen nem pálcával, hanem kiskéssel vagdosta le az arra megérett virágokat, ágakat, amiket vagy díszítésre, vagy valami másra szánt volna. Éppen ezért nagyobb volt az esélye, hogy belevág a kis ujjbegyébe. Hát, ez meg is történt. Ahogy a baj bekövetkezett, halk, rövidke sikítással kiejtette az eszközt apró kezei közül, a vágásból pedig pillanatok alatt rubinvörös vércseppek serkentek ki. Nem holmi szeleburdi, óvatlan kisgyerek a mi Alexünk, tudta, mit kell tenni: gyorsan összecsukta "fegyverét", és felsőjével leszorította a vérző sebet, és mivel úgy ítélte meg, hogy egy kis, polipokkal díszített sebtapasz nem megfelelő kezelése ennek a sérülésnek, egyből rohant is a gyengélkedőre. Igyekezett minél gyorsabban és feltűnésmentesebben közlekedni, mint mindig. Érezte, hogy inge ujjához szorított sarkán egyre növekszik a vörös folt. Végre elérte a Gyengélkedőt. Mivel elfelejtette, hogy van egy szabad keze, először a kis vállával próbálta belökni az ajtót, aminek csak egy nagy puff lett a vége, illetve, hogy az ajtó visszalökte. Így már egy vágott ujjal és fájó vállal nyitott be a betegellátó helyiségbe. Azok akik bent (és ébren) voltak, azoknak mind feltűnt sebesült hősünk érkezése, aki ettől szokás szerint lefagyott, és akár a teljes vérmennyisége is kifolyhatott volna, ő akkor is úgy maradt volna és tartotta volna az akaratlan szemkontaktust a lánnyal, aki épp a táskáját próbálta elérni. Alex teljesen el volt veszve, nem tudott egy szót sem kierőltetni fehér kis fogai közül.