A térképemmel a kezemben bóklásztam mindenfele. Az igazgató adta mondván, hogy ezen kitudok igazodni és nem kell folyton emberek segítségét kérnem. Mondjuk én meg a térkép soha nem voltunk barátok, így csak lézengtem minden fele. Ekkor egy feliratot véltem felfedezni: "Társalgó"
- Hmmmm… Talán ott sok új embert megismerhetek - indultam el a térképen mutatott út felé. Nagy nehezen némi segítség után eljutottam a ''társalgóhoz". Zsibongást hallottam bentről, így kétségem sem volt afelől, hogy ide tilos bejárni. Némi habozás után ugyan, de benyitottam. A látvány, ami elém tárult lélegzetelállító volt. Az összes fal kék színben pompázott, igaz, alig látszódott a sok festménytől. Bent kényelmes ülőhelyek voltak, ahol rengeteg diák elfért. Akár egy meseország. A tekintetem pásztázta a helyet, ahol csak néhány diák lézengett itt-ott. Az egyik ülőgarnitúrán a pásztoromat, Széplaki Alízt láttam. Nagyon gondolkodott valamin, de fáradtnak is tűnt. Úgy gondoltam, most inkább nem zargatom, hanem jobban felfedezem a helyet. Az asztalokon aprósütemények voltak, amiktől egyből korogni kezdett a gyomrom, így gyorsan vettem egyet. Majd újra a pásztorom felé fordultam. Akartam tőle kérdezni valamit, így néhány perc után eldöntöttem, hogy én bizony megszólítom. A második nehéz dolog, hogy hogyan. Mire megszólítanám, el is megy.
- Megoldom - indultam felé, majd megálltam előtte.
Szia Alíz! Lucy vagyok - nyújtottam felé a kezem.