37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Második emelet - Ardai Kolos összes RPG hozzászólása (13 darab)

Oldalak: [1] Le
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2016. október 25. 20:20 Ugrás a poszthoz



Jól indult a napja. Kitette azt a gyönyörűséges hirdetést Lanetta nevére, majd jól megebédelt. Nagyon elégedett volt a teljesítményével, a fogalmazásmódjával, és magával az ötletével. Lelki szemei előtt már látta is, mennyi bagoly támadja meg a lány szobáját, és nem győzi majd elkergetni a kuncsorgó diákokat. Ilyen jókedvben telt a délután nagy része, majd a nagy lelkesedésnek köszönhetően még le is ült a szobába házitekercset írni. Feltett a lejátszón egy lemezt, majd Bad Company ütemét dobolva kezdett el jegyzetelni egy pergamendarabra. Egészen addig, amíg egy házimanó meg nem jelent a lejátszója mellett.
Se szó, se beszéd a lejátszóhoz indult, és magához vette. Kolos felháborodottan állt fel a könyvek és pergamenek közül, hogy számonkérje a manót, de az csak motyogott magában valami olyasmit, hogy vissza kell mennie a társalgóba, és már el is tűnt a drága kincsével együtt.
Kolos annyira megdöbbent a hívatlan vendég tettén, hogy egy egész percig csak a manó és a lejátszó hűlt helyét vizslatta. Aztán dühösen összeszorította az ajkát. Ha nem ismernénk eléggé a fiút, talán még azt is mondanám, hogy egy apró könnycsepp csillant meg a szemében, de valószínűleg csak a kandallóban sercegő tűz fénye volt.
Keményen csattant a lába a kőpadlón, mikor az elhagyott cetliért indult a füsté vált lemezlejátszó helyén. Azon egy hirdetés állt, egyértelműen Lanetta kézírásával. Most már bármelyik közül felismerné. Dühösen gyűrte össze a papírt, és indult el lólahálában a nyugati szárny második emeletére, majd rontott be az ajtón, akár egy feldúlt bika.
Egy pillanatra megtorpant az ajtóban, fújtatva nézett körbe, keresve a piros zászlót nagyapja bakelitlejátszóját. Egy fiatal kiscsaj kezében látta meg, és mint a vadállat rontott oda, már messziről kiabálva a lánynak, nem érdekelve, kit zavar meg, vagy söpör félre útjából.
- Mégis hogy a fenébe képzelted, hogy házimanóval lopatod el a lejátszót? Aztán meg csak úgy nyíltan, pofátlanul itt maradsz és mindenki szeme láttára teszed tönkre? Tudod te egyáltalán milyen értéke van ennek? Te gátlástalan... tolvaj! - hirtelen dühében nem talált kifejezőbb szót rá, pedig két perccel ezelőtt egy egész szótárat tudott volna írni, milyen jelzőkkel illetné azt a bizonyos valakit, akinek a kezébe került a kincs.
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2016. október 31. 15:27 Ugrás a poszthoz



- Igen, rólad van szó! - kiáltotta neki, mikor már csak pár lépés választotta el a lánytól. Gyorsan haladt, öt lépésből átszelve a termet. Gyorsan kikerülte a megszeppent, szerencsétlen lányt, és máris a lejátszó és közé került, védve egyetlen, nagyapjától örökölt kincsét.
- Ha a tulaj megkérdezése nélkül hozol el valamit, az lopás, jobb, ha most mindjárt felvilágosítalak!
Gyorsan szemügyre vette a lejátszót, milyen károkat szenvedett el, de az érzelmi részére szerencsére nem kellett kitérnie. Ennyi idő még nem elég a traumatizálódáshoz. Finoman végigsimított a lejátszó íves formáin, biztosítva magát, hogy tényleg nem esett semmi baja.
- Egy hirdetés pedig nem jogosít fel arra, hogy csak úgy lenyúld a cuccomat, megértetted? - fordult vissza a lány felé, mikor az indulni készült.
- Hohohó, álljon csak meg a menet! - ragadta meg talárja szélét, hogy megállítsa. - Azt hiszed, ennyivel megúszod? Hogy csak így lelépsz, és vége is a történetnek?
Kolos egyáltalán nem volt az a bosszúálló típus, de ebben a helyzetben bárki megérthette, hogy bizony elégtételre van szüksége ahhoz, hogy végre megnyugodhasson. Legalább egy kicsit. Persze nagyapja miatt érzett keserűségét, és Lanetta iránt érzett ellenszenvét is szegény kislányon akarja leverni, de neki is meg kell tanulnia, hogy lopni bizony bűn.
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2016. november 6. 11:17 Ugrás a poszthoz



- Most komolyan, szerinted így ír egy fiú? - vette elő az összegyűrt papírost a kezéből és mutatta a lány felé Lanetta gyöngybetűit. Bár Kolos szerint még a lányok sem tudnak ilyen szépen és olvashatóan írni, úgyhogy biztosan használt valami bűbájt hozzá vagy ki tudja. Lehet nem is ember ez a nőszemély.
Elengedte a tolvaj talárját, mikor öntudatra ébredt és lerázta róla a kezét. Nem is próbálta visszatartani, végre már nem akart elmenekülni. Azonban a hév, amivel visszatámadt ismét felkorbácsolta Kolos sértettségét, így egyre vörösödő arccal hallgatta végig azt a sületlenséget, amit a lány összehordott.
- Már megbocsáss, de ha a tulaj beleegyezése nélkül visze... Sőt, még csak el sem jöttél, hogy te magad vidd el, hanem egy manót, érted, EGY HÁZIMANÓT küldtél, hogy végezze el a munka piszkos felét - kiabált ő is magából kikelve a társalgó közepén, miközben fél keze folyton a gramofonon pihent. - Most komolyan, van egyáltalán neked lelked? Szegény így is kidolgozza a belét a konyhában és erre te tolvajt csinálsz belőle?! - Másik kezével hevesen gesztikulált, akár még azt is hihette volna egy külső szemlélő, hogy meg akarja verni a lányt. Persze Kolosnak ilyen meg sem fordult volna a fejében, egyszerűen csak sokkal kifejezőbb volt így a jelenet.
Tény, hogy ő sem gondolta végig, mit is beszél, de a düh és frusztráció abban a pillanatban az egész lényét uralta. Nem mintha bármikor is végiggondolta volna, miről hablatyol, de ez a lány, ez a kis csitri most olyan mélyen sértette őt meg, hogy akár az anyja is itt lehetett volna, most rá sem hallgatott volna.
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2016. december 4. 21:11 Ugrás a poszthoz



Indulatosan beletúrt a hajába, és ezzel az erővel hátat is fordított a lánynak. Sóhajtott egy mélyet. Érezte, amint elönti a méreg, és ha egy kicsit tovább engedi magában áramlani az érzést, a végén még olyat tesz, amit egy életre megbánna. Igyekezett hát kicsit megnyugodni.
Leengedte jobb kezét, baljával még mindig erősen magához szorította a lejátszóját. Nagyapja egyetlen, kézzel fogható hagyaté... Nem. Ő még otthon van és pihen. Semmi baja azóta.
Visszafordult a lányhoz, hogy végre lezárja ezt a vitát, amikor eljutott a tudatáig a következő mondata.
- Már megbocsáss, de egy sajnálomot minimum kipréselhetnél magadból azok után, amit tettél! - fújtatott, mint egy bika. Tudta, hogy ha nem nyugszik le azonnal, a vörös köd elborítja a tudatát.
- Ja és egyébként is, ha nem vetted volna magad észre, legalább olyan hangerővel beszélsz, mint én! - tette még hozzá idegesen, majd egy újabb kör oxigénbevitel után úgy döntött, hajlandó megbocsájtani a vétkesnek.
- Tudod mit? Akkor legyen! Legalább egy fél tekercsnyi bocsánatkérő levelet várok a tetteidért! Aztán esetleg el is felejtem ezt a nevetséges históriát, világos?- váltott normál hangerősségre Kolos. Hozzá akarta tenni, hogy jó lenne, ha pár tekercsnyi leckéjét is megírja, de tisztán látta, hogy a tolvaj jóval fiatalabb volt nála, nem biztos, hogy megérte volna a fáradozást.

Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2017. január 18. 23:08 Ugrás a poszthoz



Úgy tűnt, elkerülhetetlen az a szituáció, amiben Myra az elesett, védtelen hercegkisassonyt, míg Kolos a megmentő szőke herceget játssza. Kapcsolatukban valahogy nem is lehetne más dinamika. Pedig Kolos nem éppen úgy ismerte meg Myrát, mint aki nem tud egyedül megtenni pár lépcsőfokot. Persze akkor még nem volt szó hidegről, jégről és befuccsoló bűbájokról.
Amint megkapta a baglyot, már indult is Myra szobájába, hogy előkészítse szegény betegnek a terepet, majd magához vett egy kevés narancsot, hisz abban sok a C vitamin, és az bizony ha a törésre nem is a legjobb, de betegnek azt kell adni és pont. Aztán már indult is a gyengélkedőre.
Kivételesen nem siette el a dolgot. Jól mulatott a szituáción, hisz így Myra bármennyire is hívják, kénytelen lesz egy ideig a négy fal között maradni valaki olyannal, aki majd a gondját látja.
Megállt az ajtóban, és onnan vigyorgott a lányra, majd a narancsot egyik kezéből a másikba passzolva indult el Myra ágya felé.
- Most azt kellene mondanom, hogy meglepődtem? - tette fel óvatosan a kérdést.
Utoljára módosította:Ardai Kolos, 2017. július 14. 22:03
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2017. február 3. 10:43 Ugrás a poszthoz



A mogorva Myra válaszára még mindig csak mosolyog, és előtte megállva méregeti a lányt, szakértő szemmel vizslatva a fejét.
- Akkor szépen helyretettek, pont olyan a fejformád, mint előtte volt. - Óvatosan fölé hajolt és nyomott rá egy puszit, biztos ami biztos. Rosszabb csak nem lesz tőle.
Elhátrált egy lépést, és éppen nyitotta volna a száját, hogy beszámoljon arról, milyen szépen előkészítette a szobát az elkövetkezendő jó hosszú időre, amíg a beteg kénytelen lesz ágyban maradni. Már előre eltervezte, hogyan fogják együtt elütni az időt, és hogy ideiglenesen kénytelen lesz beköltözni hozzá, hisz valakinek csak ápolnia is kell őt.
Aztán tessék. Myrának jött ez az örült ötlete, és Kolos ahelyett, hogy segített volna felállni, csak felnevetett a hihetetlen elképzelésen.
- Hogy te? Edzésre? Ugyan már! - Ráérősen elkezdte meghámozni a kezében dobált narancsot, miközben folytatta. - Egyrészt a gyógyító a lelkemre kötötte, hogy ne engedjelek sehova. Másrészt meg amúgy sem engednélek ki azokhoz a vadállatokhoz. A végén még leesel a seprűről, vagy levernek egy gurkóval, vagy Merlin tudja, mit csinálnak ott veled! - Myra felé nyújtott egy gerezdet, majd ő is bekapott egyet. - Röviden: ne is álmodj arról, hogy az elkövetkezendő hetekben megszabadulsz a társaságomtól.
Utoljára módosította:Ardai Kolos, 2017. július 14. 22:03
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2017. február 6. 19:01 Ugrás a poszthoz



Myra válaszára először csak megforgatja a szemét. Főleg az "izmos pasik" kijelentésen. Még fel is szisszent egy aprót. Inkább tovább választotta szét a gerezdeket. Hát lehet ilyen nehéz felfogású szegény lány? Fogjuk a fejsérülésre.
- Nem csak hogy akarok, de fogok is - vigyorgott szélesen, miközben lehajolt hozzá, hogy szemük egy magasságban legyen. - Ettől pedig bármennyire is jó az indokod, nem tágítok. - Egészen közel hajolt hozzá, majd mielőtt még megcsókolta volna, felmutatta a következő cikk narancsot, és leült szorosan Myra mellé.
- Tudod Myra... - kezdett bele elmélyülten maga elé bámulva - mindig is csodáltam a lelkesedésed meg a kitartásod. Éppen ezért... - izgatottan megfordult, egyik térdét fel az ágyra fektetve, hogy pontosan a lánnyal szembe kerüljön. - Kidolgoztam egy edzéstervet. Úgy hívják, hogy "Maradj a fenekeden, Kolos terápián vagy" - jelentette ki, majd egy pillanatra elgondolkodott. - A néven még dolgoznom kell.
Myra olyan váratlanul állt fel, hogy Kolos is csak késve pattant fel, mikor látta a lányt megszédülni. Kész szerencse, hogy ott volt neki legalább a szék. Mögé állt, és átkarolta mindkét vállát, csak hogy biztosan álljon a lábán.
- Én egy hónapra gondoltam. És hidd el, neked is az lenne a legjobb - súgta a fülébe, majd megpuszilta a nyakát.
- Nincs vita, egyeztettem erről a gyógyítóval - jelentette ki, miközben gyorsan összeszedte Myra holmiját az indulásra. Egyszerűen semmi sem tudta elvenni a jókedvét.
Utoljára módosította:Ardai Kolos, 2017. július 14. 22:03
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2018. szeptember 22. 16:12 Ugrás a poszthoz

Elijah
tanév elején


- Figyelj már, micsoda lehetőség, ezt igazán nem hagyhatjátok ki! - kiáltott az éppen elsiető diákcsoport után. Meg se hallgatták, pedig ő, az igazi Ardai Kolos kérte fel őket eme nemes feladatra. Hát hova fajul a világ, ha már ez sem hatja meg a mai fiatalokat?
Na nem mintha olyan régen ballagott volna el, de kifejezetten gyorsan felejtenek az emberek. Meg lépnek ki a színjátszókörből. Az ő kis birodalmából, és ha már Tánya is ismét bagolyköves lett, akkor bizony meg kell neki is mutatni, hogy az Ardai név örök pompájában feszítsen a falak között. Vagyis hogy a csoport még mindig fenn maradjon.
A kezében tartott köteg papírra pislant. Cikornyás betűk meg mindenféle jelmezek rohangálnak rajta. A megfestett dámák pedig folyamatosan összesúgtak, ha Kolos elfordult. Felsóhajtott, egyik kezével a hajába túrt, a másikkal pedig ujjal mutatott a hölgyekre.
- Majd meglátják, hogy igenis össze tudok szedni elég embert! - Kihúzta magát és megragadta az első diák vállát, aki éppen át akart sietni, majd a képébe nyomta a szórólapot és egy reklámmosoly mellett, kicsit se visszafogottan közölte, ami a lapra volt írva:
- Jelentkezz az iskola színjátszó körébe!
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2018. szeptember 22. 16:38 Ugrás a poszthoz

Elijah
tanév elején


Innentől kezdve előle bizony már senki nem fog menekülni, és addig itt fogja tartani az embereket, amíg tutira nem csatlakoznak a seregébe. Vagyis a birodalmába. Vagyis na... hivatalosan csak a színjátszóba.
Az illető jobban meglepődött, mint ahogyan várta, de kit érdekel egy kis felkiáltás, hát legalább van hangja! Majd berakja a gyilkos szerepébe. Ott úgyis mindig kiabálni kell! Mit is mondott? Egészen jól hangzik, még akár darabcím is lehetne...
- Micccsoda hang, barátom! - nyomta meg a cs betűt, és egy pillanatra felnézett a plafonra, mint aki nem hisz a fülének. - Ez egy színpadra termett hang, haver! Én már csak tudom! - Rákacsintott a kicsit megszeppent áldozatára, majd végre elengedve a vállát, kihúzta magát.
Egy pillanatig még sápítozott a kérdés hallatán, mintha nem hallaná jól. Talán egy incurka pincurkát túljátszotta a szerepét, de mentéségére legyen, hogy a dámák már nagyon az idegeire mentek aznap.
- Még hogy akarod-e... Neeem, haver, te nem csupán akarod. Ezért epekednek az emberek. Mindenki ide akar jönni! Hidd el nekem. Na persze nem mindenkinek van meg hozzá a tehetsége... - lassította le a mondanivalóját a végére, majd állát simogatva végigmérte a gyereket.
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2018. szeptember 22. 17:16 Ugrás a poszthoz

Elijah
tanév elején


Csak mondta és mondta, és még csak arra sem figyelt, hogy esetleg legyenek összefüggőek a mondatai. Kellett neki az ember,kevesen maradtak, de bízott a nevében és magában. Na meg hogy tényleg ellenállhatatlan ajánlattal rukkolt elő.
- Imádni fogják. Ilyen kiáltást még nem hallottak. Már látom a plakátokat meg az edictum cikkeket. A feltörő csillag! - Ki tudja, mi lesz még a gyerekből, de végre valaki tényleg meghallgatta, úgyhogy nem fogja hagyni, hogy lelépjen.
- Ne viccelj, öcsi! Tudod mekkora bulik vannak ott? - felnevetett és arra gondolt, mikor az újoncokkal leugrottak egy esernyővel a tetőről. Még fel is nevetett a hatás kedvéért. - Mindenki imádja a csapatot. A csajok meg odavannak az olyan pasikért, akiknek van kiállásuk - rákacsintott, mintha egy hatalmas titkot árult volna el neki. - Persze tudod, hogy nem vehetek fel mindenkit, akkor nem lenne ilyen kiváltságos. De teee, neked aztán van hang a torkodban! - Hogy tehetsége mennyi, arról fogalma sem volt, de legrosszabb esetben is majd súgó lesz vagy ilyesmi. Hanghatásokat majd jól fog tudni kezelni.
- Kösz a jelentkezést! Fel is vagy véve! Hétfőn a pórbateremben van az első találkánk. Ötre ott legyél!
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2018. szeptember 22. 17:58 Ugrás a poszthoz

Elijah
tanév elején


Élvezni fogja. Látta az arcán abban a pillanatban, mikor elkezdte felfogni, miről van szó. Na jó, igazából a srác még mindig nem tudta, hogy mibe csöppent valójában. Még csak nem is igazán hallhatott róluk, tavaly nem volt sok ideje a csapatra az egyetem mellett. No meg azért bőven voltak problémái otthon is, így szegényeket magukra hagyta. Na de most visszatért, és remélte, hogyha meghallják a nevét, már tudni fogják kiknek meg mikor kell jelentkezniük és a nagy Ardai Koloshoz.
De ezek még túl fiatalok és éretlenek voltak. Vissza kell állítania az Ardai név eredeti fényét. Kezdve a színjátszóval meg ezzel a kölyökkel itt.
- A próbateremben, természetesen. Figyu, lemész itt a lépcsőn, a folyosó végén balra, de ne fordulj le jobbra, mert az totál a másik irány. Szóval ha lefordultál balra, ott mész egyenes a déli szárnyba, nem is lehet eltévedni, mert egy jobb aztán még egy jobb, aztán egy balos kanyar és ott vagy. Az átriumból nyílik az ajtó. - hadarta gyorsan el az útirányt, majd megpaskolta a vállát. - Ne aggódj, tutira odatalálsz!
Átnyújtott neki egy szórólapot, biztos ami biztos, nehogy elfelejtse a dolgot a srác, és már fordult is tovább, hogy egy kihívó pillantással a dámák felé még távozzon, de mielőtt még teljesen hátat fordított volna, a fejével még visszanézett.
- Hogy is hívnak, öcsi?
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2018. szeptember 22. 19:01 Ugrás a poszthoz

Elijah
tanév elején


- Nem, nem, nem - rázta a fejét, ahogyan a srác elismételte újra az útleírását. Na nem mintha ő nem tévedt még volna el, de az a titkos folyosókon volt, na. - Balra, balra, jobbra, jobbra és balos kanyar. Ennyi. Nem egy bájitaltan.
Sóhajtott, mintha egy hatalmas teher lett volna elmondani, de a szája sarkában ott bujkált a mosolya, amit mondhatnánk akár a védjegyének is.
- Hohohó, ember! - Maga elé tartotta mindkét kezét, mintha védekezne a kérdések hadával szemben. - Ugye nem akarod, hogy már most lelőjem az összes poént!
Egészen úgy csinált, mintha tényleg meglepődne és tényleg kissé még fel is háborodna. Na nem olyan módon, mint a következő kérdésétől. Még hogy ő kicsoda! Hát tényleg... ezek a mai fiatalok!
- Kolos - Hangja egészen elmélyült, és egy olyan James Bond nézést vetett be. Persze csak ha tudta volna, mi az a James Bond és mi az a film. - Ardai Kolos. Jól jegyezd meg!
Újra felsóhajtott és újra csak a fejét rázta. Jobb is lenne hazamennie a lakóba. Végre egy kis pihi, meg Szaffit is meg kellene etetnie.
- Hétfőn ötkor a próbateremben, Eli. Ne késs!
Ardai Kolos
KARANTÉN


#colos #mester #aranyvérű gypsy #king of dragons
RPG hsz: 395
Összes hsz: 2643
Írta: 2018. szeptember 22. 20:03 Ugrás a poszthoz

Elijah
tanév elején


Elvigyorodott a kijelentésen, de aztán csak a tarkóját vakarta és a fejét rázta. Az egyetemen is arra gyűjtött, hogy összedobjanak a haverokkal egy Pulitzer pennára. Akkor pedig lesz jegyzetük anélkül is, hogy megszakadnának a körmölésben. Kész főnyeremény lenne.
- Ne aggódj, mire elballagsz, már a térkép a fejedben lesz - bökte meg párszor a saját halántékát. Nem akart lehajolni a kölyökhöz, éppen elég magas volt ahhoz, nem akart még leereszkedőnek is tűnni vagy ilyesmi. Szegénynek így is lesz elég sok feldolgozni valója.
- Ugyan már! Majd meglátod, de én nem olyan vagyok, aki elveszi az élvezetet. - Nagyon szélesen vigyorodott el, egyeseknek akár még sátáninak is látszódhatott. Persze aki jobban ismerte, az már felismerte inkább az izgatottságot. Számított az emberekre, az összesre, akiket sikerült beszerveznie. Bár ilyen korkülönbséggel kezdte úgy érezni magát, mint egy óvóbácsi, de Tánya gyerekei után már egészen hozzászokott.
- Jól teszed, mert még akár jól is jöhet majd egyszer órán vagy ilyesmi - Elejtett pár információt ezzel kapcsolatban. Csak hogy érezze a srác, hogy kivel kezdett el barátkozni.
- Készülj fel a hétfőire, nagyon jó lesz! - intett a srácnak, és már indult is el, hogy otthon megünnepelje a mai eredményeit.
Második emelet - Ardai Kolos összes RPG hozzászólása (13 darab)

Oldalak: [1] Fel