Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Szemem kinyitom, reggel van. Megdörzsölöm a szemem, majd átfordulok a másik oldalamra.
Az első két napon semmit nem akartam csinálni, még élni sem, de most legalább mozgok, és hajlandó vagyok magamtól enni. Az az átkozott függöny nem lett elhúzva, így viszonylag korán keltem. Annak ellenére, hogy a kastély nyugati szárnyában fekszem éppen. Az ablakot nemrég nyithatták ki, mivel nincs teljesen hűvös, épp kezd csökkenni a hőmérséklet. Remélem, ezen változtat majd a felkelő nap. Beszűrődik a madárcsicsergés…. Legalábbis gondolom. A legfontosabb érzékszervem elveszítése depresszióba üldözött, amit csak az olvasással tudok legyőzni. Cat pár napja behozta nekem a hangszereimet, köztük Nannerlt is, de most sem merek hozzányúlni azok után, ami történt. Azt írta nekem, hogy szívesen marad, és beszélget velem, de én elhajtottam, mivel mindenhogy a hiányosságomra emlékeztet. Felülök az ágyban, megmozgatom a végtagjaimat és előveszem legújabb könyvszerzeményemet. Könyv címe: A négy elem urai I. – Levegő. Nem csoda, hogy elkezdett foglalkoztatni ez a könyv, miután eddig rejtőző erőm megmutatta magát.
Végighúzom az ujjam a könyv gerincén, amint egy félbevágott üveggömb található, melyben tejszínű füst kavarog. sok szabadidőm van, sokat is olvasok. Ennek legalább nincs hangja, amire figyelni kéne.
„1998. március 24-én egy varázslók lakta amerikai kisvárosban George Balin a valaha élt legerősebb elemi mágus elvesztette uralmát mind a négy eleme felett. A pusztítás mértéke elképzelhetetlen lett volna, ha Balin úr nem a világ legtapasztaltabb és legidősebb elementalistája. ”
Érdekes részhez érkezek, igyekszem kizárni a külvilágot a fejemből. Hallani nem hallom őket, szemeimet pedig lekötik a betűk világa.
„Balin úr mindig is nagy hangsúlyt fektetett a fiatal elementalisták tanítására, és sosem küldött el egyikünket sem olyan kifogással, hogy nincs ideje ránk. Sosem bocsátotta volna meg magának, ha valamelyikünket megsértett volna az elemével, de tudta, hogy, ha nem akarja lerombolni a fél kontinenst, szüksége van a segítségünkre, mert hát kire számíthatna egy a négy elem urai közül, ha nem a többire?”
A legérdekesebb az, hogy a történet írója tanította nekem az elemi mágia elveit tavaly. Ami a vízzel és velem történt…. felkavart. Korántsem békéltem meg a helyzettel, azzal hogy mi vagyok, és rengeteg sötét folt is tátong a történetben. Biztos, hogy én tettem, ami történt? Lábammal lerúgom magamról a takarót, A könyv szintén az ágy végében landol. Hasamra fordulok, és beleüvöltök a takaróba. Nem tudom milyen hangosan, csak beleadom minden erőmet, hátha elfelejteti velem a történteket. De semmi, mintha semmi nem történt volna.
Néma vagyok a történtek óta. Az üvöltésen és a szokásos alvás előtti síráson kívül nem adok ki semmilyen hangot szándékosan. A szájról olvasást is gyakolrom, amikor van rá alkalmam. Akik bejönnek meglátogatni rendszerint először, kimondják, amit leírnak így látom, hogy képzik a szavakat. Lassan haladok, de biztosan.
Balra nézek, ott van az a bizonyos kupa, amiből ittam, most félig van töltve. Mellette tinta, és penna, és egy kis letörölhető tábla, amihez egy krétát kötöztek.
Meddig leszek még itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Merkovszky Ádám

Átváltok alapfokozatra, ilyenkor mindig az ablakon bámulok ki.
Teljes testemmel fordultam a jól ismert látvány felé. Valaki megérinti hátulról a vállamat. Az ilyenekre nem lehet felkészülni, most is megrezzenek ennek hatására. Már látta a reakciómat az érintésére, nem játszhatom el, hogy nem vettem észre, pedig őszintén ez minden vágyam. Biztos Cat az… Nem, ő nem így szokta. Akkor a gyógyító? Lehet, hogy visszaenged a szobámba? Ezzel a gondolattal vezérelve hátrafordulok, de nem azt látom, akit szerettem volna.
Pontosítsunk, ő is rajta volt a listán az aláírás miatt. Azzal még vártam, először tudni akartam, miért is jött. Számítottam rá, de mondjuk a kiengedésem után, hogy ne itt kelljen elbeszélgetnünk. Nyilván nem csak engem feszélyez ez a hely.
Rámutat a táblámra. Most szorult helyzet van. Nem akartam beszélni süketen, ki tudja, hogyan ejtem ki a szavakat. Megrázom röviden a fejemet, majd magamhoz veszem a táblát, és ráírom:
- „Nem szeretnék ebben az állapotban beszélni, gondolom máshogy is meg tudja oldani.” Megmutatom neki a feliratot, mire ő is elkezd írni, számomra igencsak szokatlan módon. Az éterben hirtelen vízcseppek sokasága tűnik fel, amik betűkké formázódtak, így alkotva szavakat, és abból mondatokat.
„ Szia! Merkovszky Ádám vagyok, az iskola elemi mágiát oktató tanára, bár úgy emlékszem, hogy te már jártál az órámra, így ezt talán felesleges is volt közölnöm. „
Akárkiről is van szó, nem vagyok épp kedves hangulatban. Újra megfogom a krétát, és körmölni kezdem a sajátos, dőlt betűimet. A nyelvem hegye kicsit ki is lóg a számból a nagy koncentrálásnak köszönhetően.
- Valóban nem volt szükséges közölni. És ha megengedi, a könyvében sokkal határozottabbnak tűnt.
Megeresztek egy álmosolyt, majd előrehajolok, és a gyűrött takaró alól kihalászom a könyvet.
Megfogom az asztalomon lévő pennát, gyorsan a tintába mártom, majd a könyv első oldala felé rakva oda tartom neki. Miután ezzel megvagyunk, folytatta az előadást.
„ Gondolom már észrevetted, hogy van érzéked az elemi mágiához, vagy legalábbis érzékeltél furcsa dolgokat magaddal és a vízzel kapcsolatban”
Dover.
A nagyszüleim háza Doverben volt, ahol mindig is vonzott a hatalmas tenger morajlása. De ez egy hosszabb történet, majd később megosztom vele részletesen.
Szorosan fogom a krétát, és olyan gyorsan próbálok írni, hogy kettétörik a kezemben. Leteszem ölembe a letört végét, és ezt írom.
- Igen, tapasztaltam, de inkább csak a tengernél. Gondolom a nagy mennyiség miatt. … Megreparozná a krétát?
Hydromágus. Olyan álombéli, valóban az lennék? Mondjuk a karma most is alkotott, elvette a hallásom, de adott egy hihetetlen erőt. Csak ebben az esetben nem tudok választani.
- Hydromágus. – folytatni akartam a mondatot, de nem jutott eszembe semmi. A krétával kopogtattam a táblán, hátha eszembe jut valami. – A gyakorlati képzés mit takar? Milyen gyakran lehetséges?
Mint azt észre lehet venni, be akarom tölteni a zenével eltűnt időt, ami most fekete foltként virít a szívemben, és az agyamban is. Eddig nehéz volt olyanra gondolnom, ami ne kacsolódott volna a hangokhoz. Látom, valamin nagyon erőlködik, ezért írásban emlékeztetem.
- Nyugodtan mondja ki amit akar, nem hallom. Nagyon meglátszott az előbb.
Ez is egy képesség lenne? Kiismerni az emberek érzéseit? Elkönyvelem annak, hogy beletrafáltam, és most mindent képességnek titulálok.
A következő kérésére nem válaszolok, csak teszem, amit kell. Kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bah, olyan bunkó vagyok! Lábujjaimat behajlítom a takaró alatt, hogy elterelje a figyelmemet a beszólásomtól. Régen volt erre kifogásom, beszéltem. De azért leírás közben elgondolkozhattam volna rajta, hogyan kéne beszélnem a jövendőbeli tanárommal. Ő aláírja a könyvem, szemem átsuhan átvételkor a szavakon, de sietve elteszem, és tovább olvasom. Érdekes érzésem van a képességemmel kapcsolatban. Olyan, mintha nem lenne vele minden rendben, mint amikor valamilyen tárgyból az embernek hibás van. Az olvastam, hogy rengetegen először megrémülnek az erejüktől, van, aki próbálja elfojtani. De valami mintha ellentétesen működne nálam. A lelkemet magához hívja a víz, akár a tengereket a part… Bár az a holdtól van. Mindegy, szóval erős a kötődésem a vízzel, ez cáfolhatatlan. Ujjaim, amikkel a puha matracon támaszkodom belemélyednek a szövetbe, ahogy elolvasom, a legnagyobb hydromágusok a tenger mellett tanulnak. Izgatottan bólogatok az elmondottakra, majd elkezdek írni a megjavított krétával.
„Lenne egy kérdésem. Azt olvastam, hogy a víz nem árthat rám. – ezt gyorsan letörlöm, és kijavítom. – a hydromágusokra. Akkor, ha egy hegy tetejéről a vízbe ugrok nem lesz semmi bajom? Ha lemerülök a Mariana árok legmélyére, nem fog összeroppantani a víznyomás? Ha tengervizet iszok, nem halok bele? Ez egy kicsit hihetetlennek tűnik számomra, akármennyire is tanultam eddig a tárgyat, csak elméletként fogtam fel.” megrázom a kezem, hogy a bele álló görcsöt eltüntessem. Sosem szerettem krétával írni. Morcosan törlöm bele kezem egy kendőbe, ami összegyűrve az ágyam melletti asztalon hever. Próbálok kedves lenni hozzá, és úgy látom hat.
„Az igazság az, hogy napi négy órát gyakoroltam a zenét. Jól sejtem, hogy nem lehet ezt az űrt kitölteni teljesen az elemi mágiával? Vagy tud nekem ennyi feladatot adni, amit meg is tudok oldani?” Írás után odatartom neki. Figyelem, ahogy a homlokát enyhén ráncolja olvasás közben. Mostantól igyekszem nagyobb betűkkel írni. Létrehoz kitartott tenyereimhez egy vízgömböt. Félve hozzáérintem ujjaimat, s mintha reagálna rá, apró fodrozódások indulnak körbe a felszínen. Lassan lüktetni kezd a folyadék. Tátott szájjal csodálom a jelenetet.
- Mintha élne. – most nem írom, lefeledkezem magamról, és mintha az ökölnyi vízlabdának suttognám volna az egészet. Elkezd vibrálni az egész. Egy kissé megijedek a dologtól, hiszen magára a hangra emlékeztet az egész. Elkapom a kezem, mintha tűzforróvá válna az egész. A pillanatnyi rémületem a vízen is megmutatkozik, ugyanis egy szívdobbanásnyi ideig másfélszeresére növekedik, de szerencsére nem tovább, hiszen tapasztalt tanárom uralja a helyzetet. Magamra nézek, nagyot sóhajtok, majd újra hozzáérek. Érzem a hullámokat, de már nem rettegek tőlük.
A víz mostantól hozzám tartozik, nem szabad megrémülnöm tőle semmiképpen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bizony, elérkezett február elseje, ami sokat jelent számomra.
Közelebb járunk a tanév végéhez, lassan ideje lenne átszokni a 2015 leírására, ha már egy hónapig minden papíron áthúzva feketéllett a hibás évszám. De ami még fontosabb, az az Edictum. Bizony, rendkívül szórakoztatónak találom mások szennyesét kiteregetni a diákseregnek, és még egy ember sem csípett el, vagy fenyegetett meg. A jelenlegi feljegyzéseim alapján az e havi kiadás sokkal felháborítóbb lesz. Hogy hogy szerzek ennyi hírt? Két dolog: sok szabadidő és kapcsolatápolás a festményekkel.
Nem a legmegbízhatóbb források, mivel nagy unalmukban olykor-olykor kitalálnak butaságokat, de ezeket gyerekjáték kiszűrni...persze elenyésző hibaszámmal. Hallottam már olyat, hogy hé, az nem úgy volt, de már megszáradt a tinta a papíron, ez van emberek.
Hogy miért mondtam el ezt most? Épp faggatni készülök. A társalgó különlegesen jó erre a célra, mivel kevesebb alkohol csordogál a firkálmányokon, mint a vigadófreskónál, így józanul érthetőbbek.
Se Karom, se Amadeus nem jött velem, még csak az hiányzik hogy a macska szétcincáljon egy portrét, vagy a vízfőnix eláztassa őket, és egy életre ne álljanak szóba velem.
Sietősen szedem lában a hűvös kövön, kintről szürkés fény árad be, a téli felhők vastag rétegén át. Egy ideig az ablakokon átszűrődő fénypászmákat figyelem. Egy kicsit tétovázok, visszajöjjek-e lefesteni ezt a pillanatot, hisz olyan nyugalmat áraszt, amilyet nem sok pillanat.
Tehát ujjaimat a kilincsre fonom, lenyomom, majd belépek. Ahha.
Társaságom van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Morgó és Vidor

Kattan a zár, majd belépek. Meleg levegő simítja végig arcomat, a bent pattogó kandallónak köszönhetően. Ugyan nem odamenni, vetek egy röpke pillantást a kanapé felé. Ahaa, hát megérte.
Cat vörös hajzuhatagát könnyen felismertem, meg persze a jellemző csámcsogó hangot, amit valahogy zárt szájjal is sikerült produkálnia. Egyből elmosolyodok, majd mély döbbenet kúszik arcomra. Alina? Azt hogy? És Cat miért nem szólt? Na jó, mostanában sok elintéznivalóm akadt, de vagy elfelejtette említeni, hogy régi közös ismerősünk idejár, ráadásul varázsló.
- Azta. - résnyire nyílt ajkaim közül csak egy erőtlen suttogás száll feléjük, valószínű, meg sem hallották a vörös rágásától. Egy mosolyt villantok felé,majd Alinára nézek.
Mindig is volt egy sajátos személyisége. Túl sajátos. Zavartan intek neki, majd a terem másik felébe sietek, és öt perc alatt annyi információt csikarok ki a festményekből, amennyit csak tudok. Amikor már elfogadható mennyiséget jegyzek le kis noteszomba, nagy csattanással rácsapom bőrfedelét, majd meprödülök tengelyem körül. Gyors léptekkel közeledek Alina és a kanapé felé, Cat a szemközti ülőalkalmatosságból figyel. Én csak rávigyorgok, miközben az utolsó lépéseket futva teszem meg, majd megragadom az ülőgarnitúra háttámláját, és átvetem rajta lában.
 Nagy huppanással, és egy elégedett nevetéssel terülök szét az üres részen. Magamhoz kapok egy sárga pokrócot, és magamra dobom sietősen, majd felhúzom térdemet, és az újonc felé fordulok.
- Szóóóval varázsló mi? Érdekes, nem? - Fejem Cat felé kapom kérdését hallván, és el is fogadok tőle pár aprósüteményt. - Felőlem mehetünk, Emma néni biztos árul fagyit  is... Bár nem tudom, hogy mindenkinek bejön az édes. - sandítok oldalra Alinára. - Ser Karom a szobámban alszik, nem akartam idehozni most, no meg Amadeus is fáradt volt,.... És honnan tudtad, hogy itt leszek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Valami furcsa hangot hallatok, miközben próbálom Cat szokásos, hozzá méltó válaszát hahota nélkül kibírni... Hangosabban gondolkozni, háh.
Elveszek Cattől pár darab teasütit. Mindig úgy megkívánom őket, pedig utána olyan rossz szájízt hagy maga után. Nem is tudom.
Miután három másodpercig bámultam a nyalánkságokat, befaltam az egyiket, persze zárt szájjal.
- Mhmpf... Egy, csak a kekszeket kóstolgatom, no meg a fagyit, téged nem - hadonászok a fél kajával kezemben. - Kettő, Cat visongás nélkül olyan, mint a Rellon bunkóság nélkül
Vigyorgok rá a lányra.... Csak nem oda került.... Hmm, mondjuk lenne benne valami.
Feljebb húzom lábam. Csak alkarom látszik ki a pokróc alól, így csukó mozdulatokkal kezdem el uralni az asztalon lévő almalevet. Kisebb koncentrálás után teljesen érzékelem a folyadékot, így a kancsóból gyerekjáték volt kilebegtetni. Három apróbb gömbbé formázom őket, az egyiket Cat felé dobom, szép ívesen, hogy el is tudja kapni. Alina felé nézek, és felvonom a szemöldököm, vajon kéri-e.
A saját részemmel elkezdek játszani. Lehűtöm, megfagyasztom, kiolvasztom, formázom. Lesz belőle tetraéder, kocka, valami tüskés izé, spirál, majd gömbként elkezdek a színével játszani. Az aranyló löttyöt pirosra, mélylilára, kékre, és még különösebb színekre változatom, majd mikor megunom, a számba veszem, és apróbb kortyokban elfogyasztom.
- Mehetünk a cukrászdába, de beszéljük meg, mikor. Nem szeretnék lemaradni arról, ahogy beszabadulsz arra a helyre - nevetek fel, Catre nézve. - Ebben a hónapban is írok bele, remélem elolvasod!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Dél körül járhat, csicseregnek a madarak, és életem legboldogabb pillanatait élem át. Mellkasom a robbanás szélén áll, dübörög, zsong, ordít. Talpaim alatt csikorognak az apró kavicsok, ahogy rohanok a kastély felé. Igen, csikorogtak. Hallottam. Lori prikszpraksza meggyógyította a fülem, így kezdett minden rendbe jönni. Talán apáék is… Már lihegek, a néni házától kezdve szaporáztam lépteimet, így a madarak csicsergésébe lihegésem társult. A nap magasan járt, kósza, hamuszürke bárányfelhők legeltek egymástól távol a kék égbolton. A tisztásról virágok hadának tömény illata szállt felém, a tavasz illata. Nem lassítok a kapunál, ahogy csak tudom, belököm, az pedig egy hatalmas nyekkenéssel kitárul. Hallatszik bentről a nagyteremben lévő zsibongás, mindig van ott valaki. Balra fordulok, fel a lépcsőn, vállammal meglökök egy Rellonost, aki kétszer magasabb nálam, ám én terülök el ezután. Hamar feltápászkodok, arrébb ugrok egy gáncsolórontás elől, és gyorsítok. Meglepődött, zsémbes alakok fordulnak utánam lépteim nyomáám, kereteik mögül, egy tőlem kissé idősebb fiú, akiről lerítt, hogy kalandor volt, portréról portréra rohant mellettem kacagva, néha fellökve egy széket, egy vázát. Egy ideig versenyzünk, majd lassított, intett, és újabb útnak indult, ezúttal azonban egy másik irányból hallottam a nevetést, és a csörömpölést. Egész nap ezt csinálja?
Befordulok, és egy rakás trécselő néni vesz körbe. Fejem gyorsan kapkodom, miközben minden tekintet rámszegeződik, a beszéd nem marad abba. Megpillantok egy összekeverhetetlen alakot, és egy vörös hajat, az illető épp háttal áll nekem, valamit tanulmányozhat. Halkan, de továbbra is futok, majd egy-két méterre tőle vízsugarakat generálva talpaim alá, kilövök. csak a becsapódáskor veheti észre vesztének közeledtét, és már a földön is landolunk. Próbálok legurulni róla hangosan nevetve, és széttárt karral a hátamon fekszek.  
- Viktor. Én. HALLOK! – kiáltom el magam hangosan, mellkasom szaporán emelkedik, majd süllyed, most olyan szívesen énekelnék, táncolnék, csinálnék bármit, de kimerültem. Fejem oldalra hajtom, és rávigyorgok lakótársamra. – Hát nem csodás?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Régóta szeretnék beszélni Cattel valamiről. Valamiről, ami talán az egész életemet megváltoztatja.
De neeeem, Alinának itt kell lennie! És még azt is mondja, hogy kóstolhatom. Pedig rellonos, a rellonosok pedig köztudottan keserűek. a levitások sótlanok, a navinések cukorból vannak (legalább is abból következtetve, hogy mennyi édességet esznek) az eridonosok pedig... csípnek.
Elszórakoztatom magam a hydromágiával, Alina pedig természetesen beszól.
- Nem tudom miért nem fogadod el tőlem, de te tudod. - semmi viccelődés nincs benne, kezd zavarni egy kicsit.
hallgatom, ahogy próbál elfoglaltnak tűnni, ujjaim a kanapé szélén zongoráznak.
- Igen, mondhatjuk, hogy én vagyok. Van pár érdekes, de majd elolvassátok az Edictumot, és megtudjátok.
Ebben a pillanatban, egy naaagyon aranyos kiscica sétál be a terembe aprókat nyávogva. Jézusom, de aranyos! Már nyúlnék érte, amikor a kandúr Alina mellkasának csapódik, hátrébb lökve a lányt. Alig bírom elfojtani feltörő nevetésen  a jelenetet, de ez még nem minden!
Az égő fák roppannak egyet, karmazsin szikrákat szórnak szét maguk körül... A közelükben lévő Alina felsője lángra lobban, addigra a cica már Cat mellett áll, ugrásra készen. Nem valami jó érzés, ha egy macska a karmaival kapaszkodik beléd, ez személyes tapasztalat... De akkor is... Cicaaaaaaaaaaaaaaaa!
Utána ugrok, ölembe veszem, és elkezdem simogatni a bundáját.
- Jaj, de kis cukorfalat vagy! - mondom neki észre sem véve a sikítozó Catet és a lángoló Alinát. Mikor leesik, hogy a fény és hőforrás történetesen az egyik "barátom" Oda se nézve küldök felé egy vízlabdát. Nos, vagy a kezét, vagy a lábát találta el, de ez bizony sikertelen volt... Na mindegy, cicaaaaa!!!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Jajajjaj, de jó!
Viktorpajti, hallás, víz... Mi kell még? Persze, még Catet is fel kell keresnem, mert Cat... wúúú.
Elterülök csillagpózban a földön, én nem tervezek padlóangyalt csinálni, mert a végén még megütöm Viktort, vagy megrúgom, és az nem szép dolog. Bámulom a plafont, a festett Dámákat nagyon érdekli a merényletem, hangjuk megemelkedik, legyezőjük mögül pislognak ránk, természetesen folyamatosan találgatva, kije vagyok én, és miért merényeltem épp meg a Vöröshajú fiút. Én csak nagyon örülök, ez van. Lemoshatatlan vigyor van arcomon, bár-bár butának hat. Mind mindig.
- Óh. Valóban. Hidd el, nem jó móka. Nem hallasz semmit. - vágok meglepett képet a megállapításomhoz. De persze voltak ám előnyei is, ha úgy nézzük. Például ha valaki túl sok csúnya dolgot mondott, egyszerűen elvettem kezem fülemtől, és már nem is hallgattam, csak mosolyogtam.
Viktor megkérdezi, mi miatt tért vissza.
- Volt egy néni, aki először gonosz volt, hátulról jött, aztán Goethe, meg bájitalok, és... Jaj. Erről nem mesélhetek, megígértem neki. - megrántom vállam, most olyan vidám voltam, semmi sem tudott volna hangulatomra árnyékot vetni. - Mindegy, működött.
Egyet csettintek, és eltűnik szobatársamról az utolsó csepp víz is. Rólam lassabban kezdem el eltávolítani. Halk sistergés hangzik fel, majd gőz csap fel a körülöttem lévő tócsából, és belőle. Forró volt a víz, de nem ártott nekem. Sosem fog.
- Miattam ne aggódj, nem fogok tüdőgyulladást kapni... A tea meg finom. Hova megyünk? Ja, igen. Amúgy rá is érsz?