Davidbocsi, hogy sokat késtem!

Éppen szabad óráimat élveztem, amikor erős elhatározásra jutottam. Benéztem egy kicsit a társalgóba. Amint ballagtam az irányába azon agyaltam, hogy kivel futhatok ott össze? Nem volt visszaút, ha már elhatároztam magam. Beléptem a terembe és legnagyobb meglepetésemre egy levitás fiút láttam az egyik kanapén ülve aludt. Csendben odaosontam mellé, majd leültem. Valamit még motyogott is álmába, de nem tudtam kivenni mit. Egyszer felébredt. óvatosan megköszörültem a torkom.

- Szia! Kilt Zoli vagyok! Remélem nem ijesztettelek meg!

Bíztam benne, hogy nem fog a kanapén keresztül esve kirohanni innen. Barátságos mosolyt küldtem felé, remélem nem sértődik meg, hogy ismeretlenül is, de ilyen közvetlen módon, de mellé ültem.

- Álmodtál és valamit még motyogtál is, de nem tudtam kivenni mit - mondtam neki, majd esküre emeltem a kezem ezt nem fogom elmondani senkinek, bízhatsz bennem

Körbenéztem a teremben. Bíztam benne, hogy ő is barátságos lesz hozzám, annak ellenére is, hogy bár háztársak vagyunk, most futunk össze először. Én szívből örültem a találkozónak. Reméltem valóban jó társaság ő is mint minden Levitás diáktársam, speciel Dasha is jó barátom és vele is jól el tudtam beszélgetni.

Miza

Péntek este, 10:05


Éppen sétálok a folyosón, hiszen álmatlan éjszakám van. A kastély ezen folyosóján még sosem jártam így körbenézek erre. Fogalmam sincs, hogy merre járhatok, azt hiszem sikeresen eltévedtem. Előkapom pálcám és fényt gyújtok a végén. Talárom alá rejtve tompítok a fényen, nehogy valaki hamar észrevegyen. Közben nézegetem a freskókat. Ezután mintha lehűlt volna a levegő. Fázni kezdek, de nem foglalkozok vele. Ahogy haladok a folyosón mintha valaki szintén járna, de a hátam mögött. Megtorpanok, majd mintha a másik is megállna. Megfordulok, senki nincs ott. Biztos, hogy hallucinálok. Elindulok előre, megint hallom a hangot. Ez nem igaz, megtorpanok, majd oldalra fordulok és hátrálok egy falhoz, majd leülök a tövébe és bámulok előre. Egyszer csak szemeim elnehezednek és elbóbiskolok. Egy Fura neszre leszek figyelmes, amitől felriadok. Felpattanok, de kicsit hirtelen és a fejem az egyik képkeretbe beverem. Kezemmel mindjárt odakapok így pálcám a földre pottyan.

- Au - kiáltok fel, majd a hirtelen, szemembe szökő könnyeket kezdem letörölni. - Ki vagy te?

Kérdezem az idegen sziluett felé pislogva. Egyik kezem védekezőn magam elé, a másik még a fejemen tartom. Mindegy már nekem, mert fáj a fejem is, meg biztos, hogy visszajutok a hálótermembe. Nem érdekel, hogyha még büntetőmunkát is kapok érte.

Kiranella Amorden

Felkeltem, gyorsan magamra kaptam valami ruhát. Elindultam a kastélyban körbenézni. Ahogy haladtam, rájöttem, totál eltévedtem. Ezért az előttem lévő ajtón át belépve mintha egy társalgó terembe léptem volna. Én eszement ember, hiszen ismertem a termet. Körbenéztem, de nem találtam senkit bent. Ekkor leültem a kanapéra és ahogy nézelődtem, szemeim egyre nehezebbek lettek.
Próbáltam küzdeni ellenük, de a harcot elvesztvén elaludtam. Álmomban egy erdőben sétáltam, a madarak fütyörészését hallottam. Az erdő közepén állt egy ajtó, egy nyitott ajtó.
Benéztem az ajtón és magamat láttam, amint aludtam. Érdekes látvány volt. Aztán az erdő nesze is mintha elhalt volna. Furcsa sötét helyre kerültem. Tudtam, hogy álmodok.
Ekkor újra váltott a dolog és azt álmodtam, hogy ültem és aludtam. Hát jó, úgy látszott a fáradtságom kitartott az alvás után is.
Kipattantak szemeim és csodálkozva lestem körbe. Semmi nem változott.

- Hozhattam volna könyvet is.

Állapítottam meg, majd arcom megdörzsölve próbáltam felébredni. Felugrottam és gyorsan körbejártam a helységet, bár az ajtót elfelejtettem becsukni.

~Lehet valaki látott, ahogy aludtam?

Tanakodtam magamban. Ezután leültem újra a kanapéra és vártam a csodára.

Kiranella Amorden

Ahogy ültem a kanapén a gondolataimba merülve, hirtelen betoppant egy apró, számomra mégis különös állatka valamivel a szájában. Furcsa és meglepő jelenség volt, ahogy a vállamon landolt az apróság.

-Hát te kinek vagy a kis kedvence?

Kérdeztem az állatkától, mintha válaszban reménykedtem volna. Éppen simogatni kezdtem a kis mókust, mikor egy lány toppant be. Hirtelen fel sem eszméltem, hanem csak arra tértem magamhoz, hogy hozzám szólt.

-Szia! Nem zavartatok meg.

A szelíd mókust finoman elkapván, átadtam a lánynak.

-Úgy sejtem, ez a kis édes állatka a tiéd. Te jó ég, most látom milyen csinos vagy. Csak nem a bálra készülsz?

Kezdtem elvörösödni, zavarban is voltam. Akkor esett le, hogy gyakorlatilag egy angyal volt előttem. Csupán szememmel mértem végig a lányt. Valami volt benne, amitől zavarba kerültem. Talán a szépsége, vagy a finom illata? Nem tudtam eldönteni.

-Oh, bocsánat! Faragatlan vagyok. Kilt Zoltán vagyok!

Kezem nyújtottam felé, picit előre hajolva. Reméltem, hogy kezét felém nyújtja így kézcsókkal üdvözölhettem őt. Nyugtattam magam, hogy nem történhetett semmi baj sem.

Kiranella Amorden

Ahogy kedvesen mosolyog és átveszi a mókust, mosolygok én is. Lehet, hogy a pillanatnyi érintése okozta, de tudom, hogy selymes a bőre.

- Részemről a megtiszteltetés!

Megtudom, hogy a ruha, csak próba, ha elmegy bálba. Hát nem tudom, nekem is megfordult a fejemben, hogy elmegyek, de letettem róla. A kötelezőkön ott vagyok, de csak mert muszáj.

- Akad partnered a bálra? Csodásan festesz és kár lenne, ha elszalasztanád.

Megtudom, hogy elsős és Rellonos. Ettől kicsit meglepődök, hiszen ily kedves ember ritkán kerül oda. Bár akad kivétel nem is kevés, nem is vagyok velük előítéletes sem.

-Jómagam Levitás vagyok, harmadikos diák.

Gondolkozok, vajon mit lehetne még beszélni vele.

-Ülj csak le, nem harapok. Mi a hobbid?

Érdekelődök a lány szabadideje felől. Remélem nem veszi tolakodónak.

Kiranella Amorden

Megtudom, hogy nincs partnere a bálra, ami egy kicsit elszomorít. Hisz ilyen szép teremtésnek ne lenne párja? Az kizárt dolog. Mosolyától zavarba kerülök. Ilyen nincs. Most meg mosolyog, így enyhe bánatom elmúlik.

-Örülj neki. Én nem szeretem a bájitaltant. Nekem a jóslástan jobban tetszik. Bár nem vagyok benne vérprofi. Aranyos mókus!

Kuncogom el magam a végére. Mosolyogva pillantok előbb a lányra, majd a puhaságra és ismét a lányra.

-A bálra nem terveztem menni, így senkit nem szándékoztam vinni. Hát nekem már nem új dolog, de az első eléggé meghatározó tud lenni. Bár ha jól emlékszem azt is kihagytam. Szóval ha most mennék, nekem is első lenne.

Meglepődök, ahogy a kis szőrmók mellém ugrik és elkuncogom magam, amikor megszólal a maga módján.

-Enni való a mókus. Jut eszembe. Mivel említettem, hogy meghatározó, lenne kedved elmenni a bálba? Velem.

Ajánlottam fel a kedves és már nem oly idegen szépségnek. Reméltem, hogy helyesen dönt, bármit is mond rá.

Csapat - Dasha és akik jelen vannak

Túl vagyunk a meccsen, de valaki a végét nem látta. Sajnálattal gondoltam erre a személyre a meccs végéig. Elhatároztam, hogy meglátogatom, amint tehetem. gy hát, meccs után, átöltözve ugyan, de kötelességemnek tartottam meglátogatni. Félve mégis annál nagyobb elszántsággal megindulok a gyengélkedő felé. Fülem zúg, aggódok a CsK-nkért. Torkomban dobogó szívvel lépkedek, a többi diákkal nem foglalkozok. Dasha.... ez a név zakatol a fejemben, szemeimben könny ül. Tudom, hogy emiatt érzelgősnek tűnük, de az igaz barátok fontosak. Szinte azon kapom magam, hogy beérek az ajtóba. Rendbe igazítom magam, majd megtörlöm a szemeim és mély levegőt veszek. Kezeim az ajtóra teszem és finoman belököm azt. Halkan szólalok meg, amint belépek.

- Szia Dasha! Jobban vagy? Remélem nem lett semmi bajod. Ugye nem zavarlak?

Haladok közel a lány felé, majd leülök az ágya mellé. Majd hirtelen nem is tudok mit szólni hozzá.

- Kell valami, vagy hoznak már neked mindent? A többiekről mit tudsz?

Körbenézek, majd újra vissza rá. Elszorul a torkom, hogy így kell látnom. igyekszem nem kimutatni, de lehet észre veszi. Ilyen kor nehezen tudom kordában tartani az érzéseim. Elfordulok, mintha hallanék valamit, de csak egy könnycseppet törlök le az arcomról. Megköszörülöm a torkom és visszafordulok hozzá.

- Remélem tudtál annyit pihenni, amennyit kellett.

Csapat - Dasha és akik jelen vannak

Dasha megkér, ha gondolom, osszam meg vele az én szemszögemből a meccs momentumait. Hát ezzel nem sokat szolgálhatok. Sajnos. Megtudom, hogy Iza elmondott mindent fontosat. Hát akkor a történet le is van zárva. Kérni nem kér semmit. Hát akkor legfeljebb elmondhatom, hogy meglátogattam. Ennél többet nem tehetek.

- Igazándiból, szerintem Iza kimerítette a meccsről a véleménykifejtést. Én érdemben nem tudok hozzászólni. Max, hogy minden tőlem telhetőt megtettem.

Zavarban vagyok, mert őszintén ő az első személy akit meglátogattam a gyengélkedőn és fogalmam sincs ilyenkor mit is kéne tennem. Ekkor nyílik az ajtó és bejön Viki. Dashához szól, nekem bólint, erre csak annyit tudok tenni, hogy biccentek vissza. Szemem előtt játszódik le a testvér pár aggódása. Igazi testvérek. És milyen jó, hogy így kitartanak egymás mellett.

- Milyen jó tesók vagytok. Bár nekem is lett volna valaha ilyen tesóm.

Megható, mennyire szeretik egymást. Ők ketten a jó testvérek mintapéldányai. Sajnálom, hogy nekem nem adatott meg, hogy ilyen jó testvérem legyen. Csak ekkor éreztem, hogy valami nedves folyik az arcomon. Eltitkolt fájó kezemmel egy zsebkendő után kotorásztam, majd elfordulva, remélhetőleg nem veszik észre, letörlöm a könnyem és kifújom az orrom, halkan.

- Nem akarom megzavarni a testvéri idillt. Megyek is. Sziasztok!

Felállok, szinte hangtalanul és egy bátorító és biztató mosolyt küldve a lányok felé, megfordulok és elindulok az ajtóhoz. Agyam vadul kattog, hogy mit mondhattam volna még, de nem jut semmi érdekes eszembe.

Kiranella és a cica

Kedves ajándék fogadott tegnap az ágyamnál, egy cica volt. Mellette lévő levélből tudom, hogy Kira ajándékozott meg vele. Remélem időben írtam neki egy találkáról, hogy adjunk neki nevet. Részemről ez lenne a legjobb ötlet, névadás terén nem a legjobb ember vagyok. Karomban a cicával ballagok a levélben megjelölt hely, azaz a társalgó felé. Itt futottunk össze először, ez szerintem egy jó hely a névadáshoz is. Ahogy belépek, látom még nincs itt senki, hát valószínű én érkeztem korán, vagy jócskán megvárakoztattam és már rég elment? Mi van ha nem tudott eljönni?
Először is nyugi! Biztatom magam, majd leülök a kanapéra, a cicát simogatva és szememmel az ajtót figyelem. Érzem, ahogy a cica nyugodtan, lassan dorombolni kezd és enyhén mintha fészkelődne, kényelmet keresve magának.

- Remélem Kira hamar megjön és nem maradsz név nélkül, kis cicus.

Persze, mintha bármi választ várnék is tőle, kuncogom el magam a gondolattól. Ekkor nyújtózni kezd, mintha értené és várná, hogy milyen név is fogja őt illetni. Óvatosan körbesandít, majd fejét visszateszi az előző helyére, alszik tovább.
Remélem nem szúrtam el semmit! Hatalmasodik el rajtam a gondolat, mert hát lássuk be, az utóbbi időben eléggé sok dolgot hanyagoltam.

Kira és a cica


Annyira a cicával vagyok elfoglalva, hogy nem is veszem észre, hogy belép valaki. Hogy ki ez a valaki, észre se veszem, egészen addig míg kedves, barátságos és ismerős hangon nem köszön nekem. Felnézek rá, mosoly húzódik az arcomon, már a cicától. Még szélesebb a mosoly, mikor meglátom a kedves lányt.

- Szia Kira! Igen, jól összebarátkoztunk. Gyere ülj le ide.

Nevetem el magam, közben mutatva a szabad helyre. Szerencsére a cicát nem ejtem el, pedig közel jártam hozzá. Még jó, hogy éberen alszik, így meg bír kapaszkodni. Kezemmel gyorsan megfogom és vissza húzom, hogy ne essen le. Míg a cicával foglalkozik, azon töröm a fejem milyen név is illene ennek a csöppségnek. Aztán a mókus hangjára figyelek fel. Kira még vele is foglalkozik, majd felém intézi azt a kérdést, amire őszintén nincs válaszom.

- Igazándiból, nem találtam még neki megfelelő nevet. De arra gondoltam, hogy ha közösen találnánk ki neki, az sokkal jobb lenne. Vagy az se baj, ha te adsz neki nevet. Elvégre tőled kaptam.

Mosolygok a lányra, a mondat végére még egy kacsintást is engedek felé. Magamban nagyon remélem, hogy nem haragszik meg, azért sem, mert nem adtam a cicának nevet. Igazándiból tényleg jól esne, ha közösen találnánk neki nevet. Ez így volna a legjobb.

Kira és a Cica

Hallgatom a kedves lányt, közben magamban végigpörgetem az összes általam ismert macskanevet. Hm, egyik se igazán rá illő erre a macskára.

- Nehezebb mint hittem! Nekem bármilyen javaslat jól jön. - Mondom neki, eltöprengve. Utolsó mondatom mosolyogva intézem felé. - Hisz tudod, az is segít!

Nevetem el magam. majd megsimogatom a cicát, aki kedves dorombolással jelzi, mennyire jól esik neki. Közben Hallgatom a lányt, mikor egy nevet javasol. Amikusz!

- Amikusz.

Mondom utána, gondolkodva. Barátkozom a névvel és "ízlelgetem" kicsit. Kira még hozzá teszi a jelentést. Ettől felcsillan a szemem. Csodálatos neve van a Cicának, nyugtázom magamban.

- Tökéletes! - Majdnem kiáltom, kicsit megijesztve a cicát, Kirát és a mókusát. - A cica neve Amikusz! Köszönöm Kira!

Hálásan mosolygok, majd Amikuszt letéve megölelem a lányt.

Valami van, de még ilyennel nem találkoztam

Ma valahogy nem éreztem valami fényesen magam. Egész nap be volt dugulva az orrom, alig kaptam levegőt. A fejem is sajgott, a torkom is, ez utóbbi a szokásosnál is szárazabbnak tűnik. Mikor délután beértem a klubhelyiségbe és muszáj volt levennem a cipőt, mert szörnyen viszketett a lábujjaim köze, majd beleőrültem. Furcsa, eddig nem tapasztalt pikkelyszerű keléseket láttam rajtuk. Hogy mi történt velem, azt nem tudtam megmagyarázni. Szenvedve haladtam végig a gyengélkedő felé. Inkább vizsgáljanak meg, mintsem valami átváltozáson essek át. Csak nem valamiféle gyíkember leszek? Csak azt ne! Főleg ne legyen tudathasadással. Igyekeztem normális ember benyomását kelteni, de mennyire mehet az, ha olyan szinten viszketsz, hogy az őrület határán táncolsz vele? Néha sajnos a kényszer nagyobb úr volt nálam, óvatosan megvakartam, hogy kicsit enyhítsek rajta.
Vagy valaki megátkozott volna? De hát nem találkoztam senkivel, aki pálcát szegezett volna rám. Még csak nem is mormolt senki se semmiféle átkot.
Reméltem, hogy nem átkoztak meg. Viszont azt sem tudom, hogy mi ez, meg hogy a fenébe kaphattam el. Kivel futottam össze, aki ilyet hordozott magán? Nem tudom.
Kezemre pillantva a zöld folt, amivel a lábamon találkoztam, itt is kiütközött. Olyan, mintha valakinek a zöld tintájába nyúltam volna. Vagy elkövethettem valami olyan csínyt, aminek ez a büntetése?
Belöktem a gyengélkedő ajtaját, majd szenvedő arccal és annál nagyobb félelemmel a szememben kerestem valakit, aki tud érdemben segíteni. Agyamban vadul cikázott egyetlen apró godnolat: ~Mi a fene történt velem és vajon megúszom ezt az egészet bármi baj nélkül?