Az ember azt gondolná, hogy tanul a hibáiból, és nem jár ki a legutóbbi eset után a klubhelyiségből. Ami azt illeti, amúgy meglepően hajlamos a korábbi hibáit fontolóra véve fejlődést tanúsítani - csak nem ebben. A személyes szabadságának korlátozását mindig is valamiféle sértésként fogta fel. Ez ugye akkor kellemetlen, illetve abban az esetben okoz problémát, ha egy egyszerű iskolai kijárási tilalmat könyvel el a már említett személyes szabadság korlátozó erejeként. Merthogy ne mondják meg neki, hogy mikor hova mehet, mikor hol kell maradnia. Ezért sem hajlandó úgy sunnyogni sem, mintha tilosban járna, mivel a saját kifacsart logikája szerint alapvető emberi joga oda menni este 11-kor, ahova csak akar.
A nagyterembe például. Nem találkozott idefelé senkivel, Felhő egy jellegzetes röffenéssel esett neki a káposztájának. Még nem volt sem ideje, sem kedve átöltözni a napközbeni kötelező ruházatból, amelynek szoknyáját magától értetődően szabta rövidebbre. Nem ízléstelenül, de legalább annyira, hogy apácának ne hasson benne. Jó ég, irtó béna ez a szoknyahosszúság, amit elvárnának, mi ez, valami internátus? A zöld-ezüst nyakkendőjét is kényelmesen kilazította, az blúzt is úgy, felül szenvtelenül kigombolva hordja, ami miatt nap közben ma kétszer is rászóltak az órák elején, hogy ugyan gombolja már be illedelmesen. Eredetileg nem a nagyterem volt a célja, csak pont látott némi mozgást a bejáratnál, mikor befordult a szemközti sarkon.
Na, társaság! Király. Széles vigyorral indul meg a nagyterem ajtaja felé, hogy aztán ő maga is beslisszoljon rajta. A maga megszokott svungjával huppan le Evan mellé.
- Helló. - Oldalra néz és..
Fú, a lányok az ilyen srácokra szokták azt sóhajtozni, hogy te jó ég, milyen aranyos már. Kevésbé ártatlan értelemben használva az aranyos szót, mondani sem kell. Nem nagyon számított erre, így hát a teljes kognitív disszonancia káoszába süppedve sikerül az alábbi, szemantikailag nem túlzottan helytálló közlést összehoznia:
- Szia vagyok. - Pislog egyet. - Mármint Dia. - Szélesen elvigyorodik, nem jön zavarba a nyelvbotlástól.
A nagyterembe például. Nem találkozott idefelé senkivel, Felhő egy jellegzetes röffenéssel esett neki a káposztájának. Még nem volt sem ideje, sem kedve átöltözni a napközbeni kötelező ruházatból, amelynek szoknyáját magától értetődően szabta rövidebbre. Nem ízléstelenül, de legalább annyira, hogy apácának ne hasson benne. Jó ég, irtó béna ez a szoknyahosszúság, amit elvárnának, mi ez, valami internátus? A zöld-ezüst nyakkendőjét is kényelmesen kilazította, az blúzt is úgy, felül szenvtelenül kigombolva hordja, ami miatt nap közben ma kétszer is rászóltak az órák elején, hogy ugyan gombolja már be illedelmesen. Eredetileg nem a nagyterem volt a célja, csak pont látott némi mozgást a bejáratnál, mikor befordult a szemközti sarkon.
Na, társaság! Király. Széles vigyorral indul meg a nagyterem ajtaja felé, hogy aztán ő maga is beslisszoljon rajta. A maga megszokott svungjával huppan le Evan mellé.
- Helló. - Oldalra néz és..
Fú, a lányok az ilyen srácokra szokták azt sóhajtozni, hogy te jó ég, milyen aranyos már. Kevésbé ártatlan értelemben használva az aranyos szót, mondani sem kell. Nem nagyon számított erre, így hát a teljes kognitív disszonancia káoszába süppedve sikerül az alábbi, szemantikailag nem túlzottan helytálló közlést összehoznia:
- Szia vagyok. - Pislog egyet. - Mármint Dia. - Szélesen elvigyorodik, nem jön zavarba a nyelvbotlástól.