Wolgicsapat

Dress, haj meg a profilképen :3

Mekkora királyság ez az iskola! Alig jöttem, máris bált rendeznek. Mondanám, hogy a tiszteletemre, de annyira nem vagyok én öntelt, meg amúgy is kiírták, hogy a végzősöknek. Ezen a legszebb éven szerencsére én már túl vagyok, svájcban is meg volt ez ünnepelve rendesen, bár ott a sikeres vizsgák után tartottak ilyet, hogy méltóképpen búcsúztassuk a tanárok szigorságát. Az alattunk lévő évfolyam szervezte és díszítette a termet, marhajól nézett ki az egész. Itt most a bohémság a küldetés célja, nagy mázli, hogy vettem még tavaly olyan ruhát odahaza, amin még a szitakötők is repdesnek. Szeretem a szitakötőket, alig élnek pár napot, de akkor mindent beleadnak. Aztán megeszik őket a békák. Hihi, ennek a sulinak BéKá a rövidítése. Remélem, engem nem esznek meg. A mestertanonci efironszobában már belőttem minden szükséges kelléket magamon, viszont srácot egyet sem ismerek aki elhívott volna, úgyhogy egyedül baktatok le a szokásosnál több késéssel a Nagyterembe. Kész káosz ez a kastély, de szerencsére vannak még késők akik szívesen eligazítanak a bál helyszínére. Beérve először is elámulok a díszítésen, igazán kitett magáért az itteni csapat, aztán a korgom egy hatalmas gyomrással jelzi, hogy harapna valamit. Hát, nekem úgy sincs táncpartnerem, meg olyan bénán táncolok, jobban is jár velem a látens srác, úgyhogy eloldalgok a kajálós asztalok felé, félig a falnak lapulva, mint valami dzsémszbond, nehogy a keringőzők nekem akarjanak keringeni. Egy újabb eget zengető mocorgás jelzi nekem odabent, hogy megint elfelejtettem egész nap enni. Rólam tudni kell, hogyha ennem kell, kizárok mindent és mindenkit amíg nem tömöm tele a hasamat. Meglátok egy kedves kis párocska melletti asztalon pár muffint meg hasonló finomságot és vérszemet kapva megrohamozom az étkeket. Jóformán fellököm a srácot mikor kikapom előle a csábító süteményt amiért épp nyúlt volna és mohón be is tömöm a számba, aztán fogom a következőt és hörcsög módjára elraktározom azt is. Amikor a tudatomig elérnek az ízek esik le, hogy gyakorlatilag befurakodtam egy párocska közé. Ijedten pillantok rájuk, teli szájjal igyekszem bocsánatot kérni, amivel azt érem el, hogy a nedves morzsák elérik a csinos ruháikat. A szám elé kapom a kezem, röhögőroham akar rámjönni és le is akarom nyomni a nagy falatot, aminek a következményeként vihogóformán kezdek fulladozni. A szerencsétlenségemben meg a jókedvemben még a könnyem is kicsordul, de biztos ijesztően nézhetek ki a torkomat fogdosva, a számmal a fülemig érve, aztán ráesve az asztalra levegőért küzdve. Mondanám, hogy ma se kellett volna felkelnem, de legalább a megbűvölt Hold felettem drámaivá teszi a hangulatot.

Wolgicsapat*-*

Dress, haj meg a profilképen :3

Szép ez a jelenet, tényleg drámai. Fuldoklok az asztalon, a torkom tele muffinnal meg valami fura kék sütivel, a srác meg a csaj aki figyeli a haláltusám meg hirtelenjében nem tesznek semmit. No nem mintha sajnáltatni akarnám magam, de őszintén, egy kicsit kétségbeejtő a helyzetem, hé. A virágkoszorús lány inkább kinevet, remélem csak kínjában, mire a fiú feleszmél és a hátamat kezdi ütögetni. A módszer kis idő után hatásos is, a légutaim megszabadulnak az idegen anyagtól, a fejem pedig kezd a kék árnyalatáról átváltani a szokásos babap*psi finom vonásaira, én meg levegő után kapkodva kapaszkodom az asztallapban. Komolyan halálfélelmem lett hirtelen és képes voltam elhinni, hogy ezek ketten hagynak, SŐT, a komplett bálozósereg rám se hederít. Most, hogy kezd véget érni a pánik keltette roham és kitisztulni az elmém, letörlöm a szám szélén maradt darabokat, elhúzom a szám a terítőre terített maradékra, a srác köszöntése közben pedig végigmérem a ruhámon okozott károkat. Gyors kárfelmérés, pár tortaszelet alaposan beletrancsírozódott az anyagba, amit a rajta lévő szitakötők elegáns mozdulatokkal kikerülnek. Dühöngés és sírás helyett azonban elvigyorodom.
- Hellóhahalihó. - köszönök, talán egy kis túlzásba vitt lelkesedéssel is, mintha az iménti dolog meg se történt volna. Bólogatni kezdek a csajszi kérdésére és felhorkantva kacagok egyet.
- Igen, most már jól. Köszönöm! - adok egy gyors puszit a szöszi fiú arcára (már ahogy felérem). Legszívesebben  meg is ölelném hálám jeléül, de maximum Ellával mernék tortapakoásos partit játszani. A ruhám elrejtett zsebéből előveszem a finoman faragott pálcám és egy tisztítóbűbájt elmondva gyorsan letakarítom az asztalon hagyott bűnjeleimet, aztán leszedem magamról is a foltot. Igaz, bohémabb lett volna ott hagyni, de ne égessük magunkat le rögtön az új iskolában. Izé, mégjobban. A gyomrom megbékülve kordul egyet újra, igaz is, az a falat nem ment le. Elveszek egy újabb muffint és jó nagyot beleharapok, az orromat is beteríti a színes krém. Ezúttal ügyelek a rágási műveletekre, a magas egyed pedig szóbeni partikérelmet küld felém, hogy kicsit MMORPG-sen mondjam. Felemelem az ujjam amíg jó helyre küldöm a falatot, aztán mosolyogva megvonom a vállam.
- Ha nem zavarok, maradnék. Nem sok embert ismerek itt, te meg most megmentettél, temegizé.. jól szórakoztál. Ez lehet egy szép barátság kezdete is. - kacagok fel, most már tényleg biztos hülyének néznek. Letörlöm az orromról a krémet és észrevétlenül lenyalom a kézfejemről, nehogy kárbavesszen.
- Jó a buli. - jegyzem meg a táncolókat nézve, a következő adaggal a számban.

Wolgicsapat*-*

Dress, haj meg a profilképen :3

A szőke srác pirulása a köszönetpuszim után hamar hidegen hagy, mert ez az egész fura helyzet, meg a bál kavalkádja totál elvonja a figyelmemet róla. A virágfonatos lányt úgy tűnik mégiscsak jobban bántja az eset, én meg meglepően pislogok erre a zavartságra.
- Ugyan, rá se ránts! - legyintek egyet, tényleg nem tartom parának, hogy nem tudott hirtelen segíteni. Én például elájulok kő-papír-ollózás közben a stressztől, szóval mindenkinek lehet stiklije, nem is lehet ezért hibáztatni senkit. A fiú bemutatkozik, meg bemutatja a szégyellős csajszit is, én meg morzsás pofival elmosolyodok és bólogatok, hogy megértettem.
- Én Detti vagyok, sziasztok. - Újabb nagy harapás a muffinba, az egy pillanat alatt eltűnik a számban és nyúlok a következő sütiért, mikor még egy leányzó idevetődik közénk. Kérdőn pillantok a fiatal egyedre, úgy tűnik itt Magyarországon egyszerűen így működik a dolog. Jössz és leülsz. Karótnyelt svájciak, ezt tanuljátok el!
- Helló, Detti! - mutatkozok be a jövevénynek, olyanolyanolyan jó, hogy itt mindenki magyarul beszél, hihetetlenül boldog vagyok, hogy meg is értem őket. Végignézve a bálozókon, mindenki csilivili szép ruhában táncikál a partnerével, ezt egy kicsit kirekesztőnek tartom azokkal szemben, mint mondjuk mi, akiknek nincs ellenkező nemű keringőbajnokuk. Oké, Kamilla előbb volt itt Wolgival és lehet, hogy feltett szándékuk volt az érkezés...ünk előtt elvonulni egy kis romantikára, de akkor is itt ez a másik lány, aki szintén fiú nélkül jött. Engem itt még senki nem ismer elég jól, hogy tudja, nagyon nem szeretem mikor hátrányos helyzetbe kerülnek emberek vagy csoportok, itt hát pedig pontosan az van. Bezzeg nálunk svájcban ha nem találtál magadnak táncpartnert, szerveztek egyet. Fú, de kedvem lenne valami táblával tiltakozni most. Gonoszkásan elmosolyodok és a három iskolatársamra sandítok.
- Nem lenne kedvetek feldobni ezt a bulit valamivel?

Egyedül, szabad a rablás
Tökkelütött hülyeleány

Jöhet a démonka *-* Sőt, már jött is.. xD

Tátott szájjal osonok be a Nagyterembe. Jó, nem is osonok nagyon, mert a buli már javában megy, én meg majdhogynem beesek a küszöbön, de mindenki annyira el van foglalva a párjával, hogy senki sem veszi észre a botladázásom. Durcásan felhúzom az orrom, így legalább meg tudom bámulni a fantasztikus dekorációt, amitől újra tátva marad a szám. A mai napig elképeszt, mit meg nem tudnak oldani mágiával. A díszlettől egy kicsit kívül-esőnek érzem magam, merthát egy TÖK hogy illik ide? Hát szerintem sehogy. Hátul összefogom latex-kesztyűs kezeim, kezdek feszengeni, de minden páros és hármas annyira el van egymásba, hogy nem sokan néznek ki, pedig ha megtennék, tuti elájulnék itt helyben. Nagyot nyelek és beljebb invitálom magam, el a legközelebbi italos pultig és leemelek onnan valami nagyon piros löttyöt, hátha attól kevésbé fogom egyedül érezni magam. Csak nekem volt az egyedül jövésre ennyi eszem. Körbepillantok, de a legtöbb embert fel se ismerem, még látásból se a fantasztikus maszkok és álöltözetek miatt, úgyhogy nem egyszerű a helyzet. Ráadásul még Ellának se tűzpiros a haja, hogy könnyebben ki lehessen őt szúrni, úgyhogy amíg nem hat az a valami amit ittam, gyorsan keresek egy ülőhelyet. Ráborulok az asztalra és hangosan jó nagyot sóhajtok, eztán veszem csak észre: valami motoszkál a vállamon. Először egy eltévedt csontváz fura táncfelkérésének hiszem, de mikor odanézek egy furcsa, eltorzult puttószerű alakot látok ott. Ami mondjuk tökre nem hasonlít puttóra, csak valami csúnya kis démonszerű izé.
- Helló... - köszönök az izének, aki gonoszan vigyorogva közelebb hajol a fülemhez, de nem értem pontosan mit akar mondani. Azt se tudom honnan jött, hé, ez normális??! Biztos a dekoráció része. Mindenki kap egy izét ajándékba, vagy csak erre az egy estére. De hogy ez miért jó, nem tudom.
- Aha, biztos. - vonom meg a vállam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve dobálom a vállaim, a démon pedig kétségbeesetten kapaszkodik bele a vállamba. Ez már fáj, úgyhogy abbahagyom.
- Menj akkor valamerre, amint látod én most egyedül vagyok, velem nem szórakoznál jól.

Laci
Vasárnap késődélután


Főhősnőnk - tehát én, göndör loknijaimat lóbálva szürcsölgetem a kis energiaitalomat az első emeleti folyosón végighaladva. Mázli, hogy nem kapcsoltak le miatta visszaköltözéskor, nameg, hogy félvér vagyok és az effajta mugli csudaságokat ismerem. Egy újabb korty lehörpintése után megállok az egyik festmény mellett, nézem egy darabig, aztán körbenézek a világításon. A mai nap is eltelt a semmivel és nem sok mindent csináltam. Begyakoroltam félig egy gyógyítóvarázslatot Meccoy profnak, meg átnéztem pár rúnát és gyógykövet, 'oszt ennyi. Szörnyen lassan telik itt az idő a számítógépem nélkül, a telómon meg csak lent, a faluban van egy ponton térerő... de persze sose férek hozzá, a muglibolondok ott ölik egymást azért az egy csíkért, hogy frissítsék a Candy Crusht. Se animék, se sorozatok, csak ezek a poros könyvek és poros kastély... igazából szeretek itt lenni, de unalmamban volt, hogy tényleg azt figyeltem, hogy hullik le az egyik fáról egy levél.
- Egészség! - Emelem a dobozt az egyik festmény felé, aki egy kellemes bort iszogathat a soha ki nem ürülő poharából. Amaz elfintorodik az üdítőm láttán és sznob módjára arrébb fordítja a fejét. Megvonom vállam és tovább indulok a hideg folyosón, jobb sarkamat a bal lábfejem elé helyezve, aztán fordítva és csak így tovább, karjaimmal pedig egyensúlyozva, nehogy aztán itt eldőljek.

Laci

Kacsázós lépteimet egy arra tévedő kastélybéli szellem is végigkíséri, majd mikor megunja, hogy a koncentrálástól nyelvkinyújtós képemet meg a girbegurba lábaim mozdulatait figyelje, tovább libben, én meg folytatom a kis mutatványom. Igazából nem tudom, miért csinálom, hiszen senkisenem látja és ha látnák se foglalkoznának vele. A suliban a kviddicsesek messze bravúrosabb dolgokat csinálnak, mint én itt most, hogy egyenesen tudok így menni. Nagyon jó nekem, ugye. Na de sebaj, hiszen legalább annyiban ki tudom venni a részem, hogy én meg jól megkommentálom a meccsek eseményeit... és nemmellesleg megnézhetek magamnak pár sportos fiút is. Úúú, legközelebb majd bekéretőzöm az öltözőbe és azt mondom, hogy az Edictumba készítek cikket! Zseniális!
Amíg ezt így jól eltervezem, odakint már be is sötétedett és az ablakból csak a Hold fénye vetít be; minden mást a fáklyák világítanak meg. Annyira lefoglaltak a gondolataim, hogy nem is hallottam az elsős fiú lépteit az üres folyosón. A megszólítására felriadok.
- A padló láva!!!! - kiáltom ijedtemben és a közelemben lévő padra nyomban fel is ugrom. Reflex, én kérek elnézést, ha valami megijeszt, csak kiabálok valami véletlenszerűt. De ha már így alakult és ha már lávás játék van, kezeimmel integetek Lacinak, hogy jöjjön gyorsan fel a biztonságot jelentő padra, mielőtt szénné ég az elképzelt forróságban.

Laci

A fiú nem igazán érti eleinte, aztán csak belemegy és felpattan mellém a padra. A kézfejeimmel csapkodok, amíg a képzeletbeli lávafolyam elvonul, aztán páros lábbal leugrom a padlóla (le). Óvatosan kifújom magam, és bólogatni kezdek.
- Azt hiszem, megúsztuk. - nézek körbe és rávigyorgok Lacira.
- Ejha, még valaki, aki benne van a buliban! - hohhóóó, hogy mennyi mindenbe tudnám ezt a kis elsőst bevezetni. Jó lenne, ha valaki vinné itt tovább az efféle örökséget, elvégre ez lesz remélhetőleg az utolsó évem.
- Hát te hogyhogy itt járkálsz kint? Nem félsz a vérszívó prefektáktól? - mutatóujjaimból vámpíragyart igyekszem formálni, aztán megakad az egyik festményen a szemem. Van benne valami... valami... valami... és már megint Lacira nézek, mintha mi sem történ volna. Ma valahogy dinkább vagyok a kelleténél, ezt én is érzem, de betudom az unalom mellékhatásának.
- Jut is eszembe... ismered A Játékot? - villan át a fejemen, ha már estébe fordult odakint az idő és fogjuk rá, hogy mellettem biztonságban van a prefektusoktól.