küllem
Radúz kisebb késésben van, miután még mindig nem hajlandó beköltözni a kastélyba, annak dacára sem, hogy ettől az évtől tanárnak számít. Sőt, még igazán dísztalárt sem öltött, mert már tavaly is próbálta elmagyaráztatni Jareddel a dolog lényegét és akkor sem értette, de viselni aztán végképp nem tudta. Jobb híján mugli módra adja meg az évnyitónak járó tiszteletet, bár eleganciája kissé csorbul szelídíthetetlen sörénye és nyakkendőjének hiánya miatt. Mondhat bármit a Zöld JogÁsz, ezen ruhadarab rendeltetésének megfelelő módon sosem lesz nála használva. A helyzet mentése érdekében a fejébe nyomta kedvenc fekete kalapját, miután meggyőződött róla, hogy valamennyi ágacskát, levelet és egyéb, munka közben adódó szemetet eltávolított loboncából, aztán felügetett a kastélyba. Mivel nem akarta megzavarni a helyettes beszédét, az ajtóban megállt és kivárta a végét, majd átslisszolt a termen, hogy az első szabad székbe kússzon, ami történetesen Rubya professzorasszony jobbján volt.*
- Kézcsókom!-*Kellemes baritonja ugyan sajnos nem nagyon alkalmas suttogásra - vagy csak három báty és katonaviselt apja mellett szokta meg, hogy a normál hangerő jópár decibellel a szokásos fölött van - mindenesetre igyekszik nem megzavarni a távolabb ülőket. Megemeli meg kalapját, hogy aztán egy ügyes kis bűbájnak köszönhetően eltüntesse a zsebében és még épp elkapja az új fiú - bocsánat, tanár - kérdését, miközben helyezkedik. Kicsit feszélyezve érzi magát idefent, a többi nála sokkal hozzáértőbb pedagógussal.*
- Visszaélések és balesetek a különleges képességgel bíró diákok esetében, vérfarkas-támadás, diákok közti erőszak, orvvadászat, engedély nélküli kempingezés a birtokon...Azt hiszem, ezek a súlyosabbak. Bár volt tanári öngyilkosság is.-*Ezeknek egy részéről azért tud, mert ő kapta rajta az elkövetőket (a tankönyvgyújtogatók így visszatekintve ártalmatlan bogárkák voltak), egy másik részéről pedig az előző melodimágia tanárral való beszélgetése során hallott. Voltak elég durva történetek is, amik még őt is ledöbbentették és felháborították, bár utólag már semmit sem tehetett, legfeljebb, hogy nem hagyja őket megismétlődni. Artemisia kérdésére csak a következő körben válaszol, megvonva vállát.*
- Gondolom, aki rendesen végzi a munkáját, annak nincs. Nem rajongok a Minisztériumért, de nem ok nélkül jöttek, hát csak nem fognak ok nélkül büntetni és szekálni senkit. Amíg nem bántják a kicsiket, felőlem járhatnak-kelhetnek, amerre akarnak.-*"Kicsik" alatt nyilván az Eridonosait érti, de a többi diákot is, elvégre tavaly fennakadás nélkül engedélyezett látogatókat más házakból is. Idén ezt valószínűleg nem teheti majd meg - amit nem ért igazán, de nem fog ezen leállni vitatkozni, legfeljebb majd a tornyon kívülre tervezi a programokat. Ő együttműködik, a maga becsületes, józan parasztész által diktált módján, ha pedig felbosszantják, akkor úgy hajítja ki a házból a felügyelőket, hogy gatyafékkel állnak meg a birtok határában.